Újabb jelentkezés :)

"Sziasztok! :) Akik időnként idekukkantanak, most észrevehették, hogy egy kicsit frissült az oldal :) Bezony! :) Új design illik egy új történethez! :) Szóval, október 6-án, hétfőn este jelentkezem az új történet első részével! :) Addig is türelmet kérek :) Köszönöm!" K.B

Életjel... :)

"Sziasztok! :) Remélem, még nem tűnt el mindenki, és vannak néhányan, akik alkalomadtán felpillantanak az oldalra. :) Tisztában vagyok vele, hogy eltűntem, de higgyétek el, a munkahelyemen kész káosz van, az időbeosztás pedig, botrányos és embertelen :( Eltemet a papírmunka, nincs időm az írásra. :( Ezért bocsánatot kérek. Most mégis úgy döntöttem, elkészítek egy kis sneak peek-et, egy kis morzsát a következő történetből, mely, örömmel jelenthetem, hogy körvonalazódni kezdett a fejemben :) Remélem, felcsigázza az érdeklődéseteket, és azt is, hogy hamarosan már az első résszel jelentkezhetem :) Még egyszer köszönöm a kitartását azoknak, akik még nem hagytak el :) " K.B

Sneak peek 

Kate elkerekedett szemekkel meredt az előtte álló férfira, aki teli szájjal, örömtől csillogó szemekkel mosolygott rá, miközben a nyomozó még mindig a meglepetés erejétől letaglózva, tátott szájjal bámult rá.

-          Na, mi az szomszéd? Nem is örülsz nekem? – tárta ki karját Mattie nevetve, majd hirtelen elkomolyodott, és letéve karjait, gyanakvó tekintettel mérte végig magát. A rózsaszín ing, félig szabadon hagyva mellkasát, feszesen tapadt felsőtestéhez, a szűk, szinte világítóan zöld nadrág pedig, kihangsúlyozta nőiesen karcsú derekát, és kis fenekét, miközben szőke haja rakoncátlanul hullott homlokába – az ing a baj, ugye? Sejtettem, hogy nem passzol a neon zöldhöz, de az összes többi cuccom a mosásban van. – biggyesztette le ajkát szégyenkezve, majd kópésan csillant meg a tekintete – így jár az ember, ha lusta! – rántotta meg a vállát nem törődöm módon, mire Kate végre magához tért, és határozottan rázta meg a fejét.

-          Dehogy! Jól nézel ki, csak… nem számítottam rád, ennyi az egész – pattant fel az asztal mögül, és frissen főtt kávéját magára hagyva sietett a még mindig az ajtóban ácsorgó férfi felé. Már meg sem lepte, hogy amint odaért, Mattie szorosan vonta a karjaiba, és megölelgette.

-          Remekül nézel ki, Lulu-Kate! – tolta most kissé távolabb a nőt, hogy még inkább szemügyre vegye a farmert, és szolid, fehér inget viselő nőt – kissé hivatalos ez a gönc, de rajtad minden jól áll. Irigyellek is miatta – húzta el a száját duzzogva Mattie, mely azonban csak egy percig tartott, hogy aztán újra boldog mosoly költözzön ajkára – és most mesélj, hol van az én gyöngyvirágom! Alig várom, hogy őt is a karjaimba zárjam! – futtatta körbe tekintetét a helyiségben Mattie, Castle-t keresve, majd az ablakon kilesve, az őrsön is sietve körül nézett, végül várakozón fordult ismét Kate felé, aki érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában. Az író már legalább egy órája távozott a riporternővel, és ő lett volna a legboldogabb, ha válaszolni tudott volna Mattie kérdésére, mivel azonban számára is rejtély volt, merre járhat a férfi, hogy fájdalmát leplezze, nagyot sóhajtott, és megrántotta a vállát.

-          Fogalmam sincs – nyögte nehezen, majd ismét mosolyogva mérte végig Mattie-t – De hagyjuk is, inkább arról mesélj, mi újság veled, és hogy kerülsz ide? – próbálta elterelni a témát, és amikor Mattie ruganyos könnyedséggel huppant le az egyik székre, megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy talán sikerült is.

-          Csak erre jártam, és mivel nem hallottam felőletek már legalább két hete, gondoltam, ha a hegy nem megy Mohamedhez… - hagyta félbe a megkezdett közmondást, majd összehúzott szemmel tartotta fogva a nő zöldes-barna tekintetét. Annak ellenére, hogy sokan bohókásnak, és komolytalannak tartották, jó emberismerő volt, és mindig kiszúrta, ha valakinek bánata volt. Most sem volt ez másképp, ahogy a volt szomszédja szomorú arcára nézett. Még emlékezett, milyen boldogan csillogott a szeme, amikor legutóbb látta, és most biztos volt benne, hogy valami megváltozott – de ne terelj édes! – emelte fel mutatóujját figyelmeztetőleg Mattie, majd folytatta – miért nincs itt az én szemem fénye? – kérdezett rá újfent Castle-re, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Mattie, ez bonyolult… - próbálta ismét elterelni a szót, de a férfi kényelmesen elhelyezkedve a székben, elszántan nézett vissza rá.

-          A bonyolult esetek a szakterületem! – rázta meg szőke fürtjeit tudálékosan, majd a nőre kacsintott – ezen kívül, van egy jó hírem! Ráérek! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire Kate úgy döntött, röviden elmondja, amit tudni akar, hátha akkor előbb szabadul.

-          Emlékszel, amit a titkok nélküli kapcsolatokról mondtál? – kérdezte, mire Mattie büszkén húzta ki magát, ő pedig, folytatta – nos, én is beavattam egy titokba, aminek az lett a vége, hogy…

-          Szakított? – döbbent meg őszinte meglepettséggel a szemében Mattie, majd értetlenül rázta meg a fejét – nem értem! Az én szimatom nem csal, és határozottan úgy éreztem, hogy szeret téged…

-          Szeret! Biztos vagyok benne, hogy szeret… - vette védelmébe azonnal a férfit Kate, majd lemondón sóhajtva ült le a férfival szemközti székbe – vagy legalábbis, szeretett… csak… időre van szüksége…

-          Ez mikor történt? Egy napja? Kettő? – kérdezte Mattie együtt érzőn megsimogatva a nő kezét, mire Kate nehéz szívvel válaszolt.

-          Két hete – nyögte kínosan feszengve, mire Mattie elgondolkodva ráncolta össze a szemöldökét.

-          Megcsaltad? – kérdezte nyíltan a közepébe vágva, mire Kate felháborodva rázta meg a fejét. Még a feltételezést is sértőnek érezte.

-          Nem!

-          Akkor, elmondtad, hogy nem vagy hűséges típus? – faggatózott tovább, mire ismét fejrázás volt a válasz, ő pedig, folytatta – tudom már, az volt a titok, hogy nem vágysz komoly kapcsolatra.

-          Semmit nem gondoltam még olyan komolyan, mint őt! – vetette el ezt a feltételezést is Kate, mire Mattie színpadiasan felsóhajtott.

-          Tudod, édes, nagyban megkönnyítenéd a dolgomat, ha elmondanád, mi volt a titok… - emelte fel kérdőn a szemöldökét, mire Kate nagy levegőt vett.

-          Hazudtam… nem voltam vele őszinte, amikor rákérdezett valamire… - kerülte meg ismét, hogy mindent elmondjon, mire Mattie még értetlenkedőbb arckifejezést öltött.

-          És ezen agyal annyit?– döbbent meg látványosan, mire Kate kérdőn pillantott rá.

-          Miért? Van limit? – próbálta humorral megoldani a helyzetet, de legnagyobb meglepetésére, Mattie komoly, fontoskodó arccal bólogatott.

-          Természetesen! Ha például, megbántom, mert nem rajongok egy ötletéért, azért fél nap duzzogás jár, ha hazudok, de csak azért, hogy védjem, azért egy nap jár. Ha fontos dologban hazudok, akkor maximum egy hétig töprenghet. Ha megcsalom…nos, az kissé húzósabb, ott akár két-három hetet is kap… többet nem! – jelentette ki eltökélten, miközben nem zavartatva magát, nagyot kortyolt a nő kávéjából, mely szinte már kihűlt.

-          Nem vagy kissé szigorú? – mosolyodott el a képtelen gondolatmeneten Kate, mire Mattie határozottan megrázta a fejét.

-          Nem! Egy életem van, azt kell kihasználnom! Amikor a halál bekopogtat az ajtómon, hogy Mattie, fiam, érted jöttem, nem mondhatom neki azt, hogy várjon, mert még ezt, vagy azt nem tettem meg! Senkire se várok! Ha max. három hét alatt nem tud dönteni… pfh! – legyintett lemondón, mint aki könnyedén veszi az ilyesmit, majd elkomolyodva nézett Kate-re. – Te meddig akarsz rá várni?

-          Ő négy évig várt rám – suttogta halkan, szinte alig hallhatóan, válasz helyett, hiszen maga sem tudta, meddig bírja még ezt a se veled, se nélküled állapotot, mire Mattie, aki éppen újabb kortyot lopott a csészéből, félrenyelve kezdett köhécselni.

-          Megbocsáss, mit mondtál? Négy évet értettem… de nyilván négy hetet mondtál - mosolyodott el elnézőn, mire Kate megrázta a fejét, így jelezve, hogy jól értette, amit hallott, mire Mattie elismerőn füttyentett – az igen! Már első ránézésre tudtam, hogy ritka madár a fickó, de hogy négy évet várjon egy nőre! Én pasira se várnék annyit, még ha ő lenne Hugh Jackman, akkor sem… bár… - tekintett az égre, mint, aki tényleg elgondolkodik a lehetőségen, majd cinkosan a nyomozónőre nevetett, kezével legyintve – na jó, ha most idejönne, és azt mondaná, hogy négy év múlva az enyém lesz, várnék rá… persze…. addig is jól érezhetném magam az esélyesekkel, nem? – kacsintott a nőre, mire Kate égnek emelte a szemét.

-          Mattie! – szólt rá figyelmeztetőleg, mire az, védekezőleg emelte fel a kezét.

-          Attól még, hogy vega vagyok, az étlapot megnézhetem! – jelentette ki nagyképűen, mire Kate egyet nem értésének hangot adva fűzte hozzá.

-          A baj az, hogy te bele is kóstolsz, nemcsak nézegeted! – rótta meg szelíden, mire az, kacagni kezdett.

-          Ez így van! De térjünk vissza hozzád, és a cuki falathoz! Nem is láttad azóta? - kérdezte ajkát rágcsálva, aggódó tekintettel, mire Kate megrántotta a vállát.

-          Néhány napja megjelent, a könyvét promotálja az őrsön. – magyarázta úgy, mintha már egyáltalán nem érdekelné a dolog, miközben gyanakodva nézte, ahogy Mattie keskeny ajka ravasz mosolyra húzódik.

-          Bízd csak rám a kis aranyost! – pattant fel a székről, és néhány pillanat alatt az ajtónál termett – majd én gondjaimba veszem ezt az ügyet! Két ilyen gyönyörű, összeillő ember nem búslakodhat egy kis hazugság miatt! – jelentette ki, és még mielőtt Kate megszólalhatott volna, már el is tűnt, ő pedig, aggódva temette kezébe az arcát, és már átkozta magát ostobasága miatt, amiért kitálalt a férfinak.