Éld az életem 11. rész

11. rész

Mialatt Claire várakozón dobolt ujjaival az összecsapott mappa tetején, Kate fejében egymást kergették a gondolatok, hogy kitaláljon valamit, ami kellőképpen tükrözné Kimberly őrültségét, és, ami elég különleges ahhoz, hogy elnyerje annak tetszését.

- Szerintem, a fehér rózsa megfelelő választás lenne – szólalt meg halkan Declan, mire Kate meglepetten pillantott fel rá, és tekintete találkozott a szelíden rászegeződő sötétkék szemekkel. Erőnek erejével szakította el pillantását, és rántotta meg látszólag unottan a vállát.

- Akkor a saját esküvődre majd dekoráltass azzal! – bökte oda a férfinak, miközben igyekezett kiűzni szívéből a vágyat, milyen szívesen látná magát abban a pillanatban Declan mellett.

- Úgy lesz! – vágta vissza bosszúsan Declan. Dühös volt, amiért megint a régi Kimberly ült előtte, és nem az, akivel az este olyan jól érezte magát. Szinte biztos volt benne, hogy aki tegnap olyan szenvedéllyel viszonozta a csókját, az ma a fehér rózsát választotta volna. Ez a kettősség, amit benne tapasztalt, lassan az őrületbe kergette, és egyre inkább érezte, hogy mielőbb meg kell tudnia, melyik személyisége a valódi, és melyik az, aki pusztán csak játszik vele.

- Mint mondtam, én különleges esküvőt szeretnék – jegyezte meg büszkén Kate, de arra a válaszra nem számított, amit kapott.

- Nem a virág tesz különlegessé egy esküvőt – szólt közbe Declan komoly hangon, mire mindkét nő ránézett – száraz tobozokkal is tele lehet szórva a templom. Ha az áll melletted, akit szeretsz, és akivel elképzeled az életedet, akkor mindegy, mi van körülötted, úgysem veszed észre – folytatta látszólag könnyedén, mintha egyszerű tényeket sorolna, mire Kate ajka kissé elnyílt meglepetésében, szemét pedig nem tudta levenni a férfiról, aki némán viszonozta a pillantást. Tekintetük összekapcsolódott, és Declan ismét megláthatta a felszín mögött az őszinte érzelmeket a zöldes-barna szemekben, melyből csodálkozást, meglepettséget, és egyetértést olvashatott ki, miközben a cseresznyeajkak halvány mosolyra húzódtak.

- Azért a dekoráció sem elhanyagolható! – zökkentette ki őket a pillanat varázsából Claire hangja – persze, az ifjú pár egymással lesz elfoglalva, de a násznép tekintete bizony körbeforog majd, és nem árt, ha száraz tobozok helyett ízléses díszítést lát – tette hozzá sértett hangon, amivel elérte, hogy Kate ismét visszazökkenjen szerepébe.

- Orchidea! – közölte a doktornő, elszakítva tekintetét a férfiétól, és nagyot nyelt, hogy fejéből is kiűzze a képet, ahogy ők ketten állnak az oltár előtt, és megszűnik a külvilág – lila orchideát akarok!

- Lila orchideát? – ismételte meg döbbenten a dekoratőr, majd amikor Kate bólintott, zavartan köszörülte meg a torkát. – Tudja, ebben az évszakban… nem véletlenül nem szerepel a reklámanyagban – kereste a megfelelő szavakat, mire Kate elégedetten veregette meg titokban saját vállát. Úgy érezte, megtalálta, amit keresett, egy olyan dekorációt, amivel Kimberly teljes mértékben egyetértene.

- Úgy érti, hogy nem tudnak szerezni? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, számon kérő hangon, mire Claire idegesen mosolyodott el.

- Dehogynem, csak kicsit több időre lesz szükség – szabadkozott, játékosan dobolva szembefordított kezének ujjaival, miközben visszafogott eleganciát sugalló, rózsaszínű árnyalatra festett körmei össze-összekoccantak.

- Alig egy hónap múlva férjhez megyek! Meg tudják oldani ennyi idő alatt, vagy keressek mást? – kérdezte magabiztos hangon, mire Claire kényszeredett mosolyt erőltetett magára, és bólintott.

- Természetesen, Ms. Cooper, de előrebocsátom, hogy nem lesz olcsó – jegyezte meg, mire Kate megrántotta a vállát.

- Ez a vőlegényem dolga, és ő bármennyi összeget hajlandó rám áldozni – jelentette ki büszkén mosolyogva, miközben magában azért imádkozott, hogy ez tényleg így legyen. Elképzelni sem tudta, mi történne, ha Steve kiakadna a virágok miatt, de bízott benne, hogy ha Kimet hajlandó feleségül venni, nagyobb őrültségekre is képes, például arra, hogy egy vagyont fizessen ki néhány szál virágra, amit az esküvő után kidobnak.

A délelőtt hátralévő részében kisétáltak a háztól nem messze lévő tisztásra, ahova az esküvői sátor felállítását tervezték, a színpaddal a zenészeknek. Átbeszélték az asztalok helyét, a sátor, székek dekorációját. Kivétel nélkül minden esetben ragaszkodott Kate a lila orchideához, annak ellenére, hogy elképzelni sem tudta, hogyan mutat majd a visszafogott, vidéki környezetben, de azzal tisztában volt, hogy Kimberly nem adná alább, így ő sem engedhetett. Miután mindent megbeszéltek, a dekoratőr távozott, azzal az ígérettel, hogy az esküvő hetén még felhívja telefonon Kimberly-t, hogy a legapróbb részleteket is egyeztessék. Kate megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és elcsigázottan hanyatlott le a kanapéra a nappaliban, miközben csak arra gondolt, hány ilyen kínos választás elé állítja még az elkövetkezendő pár nap, amíg nővére visszatér Párizsból. Ebben a pillanatban Declan lépett be a helyiségbe, ő pedig lehangoltan sóhajtott. Miért is hitte, hogy akár egyetlen percre is egymaga lehet? – tette fel a kérdést, miközben máris érezte, hogy sejtjei reagálnak a férfi közelségére, ahogy mellé telepedett.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte halkan. Kate értetlenül nézett vissza rá, mire a férfi szembefordult vele – láttam, hogy tetszett a fehér rózsa. Te mégis a lila orchideát választottad. Miért? – kérdezte újra, mire Kate megrántotta a vállát.

- A fehér rózsa unalmas, a lila orchidea különleges – válaszolta látszólag unott hangon, miközben lehunyta szemét, hogy ne kelljen az átható kék szemekbe néznie.

- Számomra sokkal vonzóbb, ha valami hétköznapi, és meghagyja, hogy én fedezzem fel benne a különlegességet – felelte halkan Declan, mire Kate nagyot nyelt, de nem nyitotta ki a szemét, ő pedig folytatta – Vegyünk például téged. Sokkal vonzóbb voltál az elmúlt napban, mint a megelőző egy hónapban bármikor – tette hozzá, amivel elérte, hogy Kate végre ránézett, és a zöldes-barna szemekből döbbenetet olvasott ki. Kate nem akart hinni a fülének. Elképzelhető, hogy tévedett? Lehetséges, hogy az első és egyetlen csók, ami valaha elcsattant Declan és Kimberly között, az tegnap éjjel volt, vagyis, a férfi tényleg őt akarta megcsókolni? – tette fel magának a kérdést, majd, hogy a reményt elcsitítsa, ami szívében életre kelt, ismét lehunyta szemét, és megköszörülte torkát.

- Vőlegényem van – emlékeztette magát és a férfit is a nem éppen elhanyagolható tényre, mire Declan keserűen elmosolyodott.

- Igen, tudom. Mégsem ez tartott vissza attól az elmúlt időszakban, hogy közeledjem hozzád - vallotta be őszintén, és figyelmét nem kerülte el, hogy a nő szorosabban hunyja le szemét, szemöldöke pedig megremeg, így pontosan tudta, hogy minden szavára figyel, annak ellenére, hogy próbál úgy tenni, mintha nem érdekelné mondanivalója – hideg voltál, önző és érzéketlen. Egy elkényeztetett liba, akit csak saját maga érdekelt – mondta tovább gondolatait a férfi, mire Kate elhúzta a száját – mindazt megtestesítetted, amit gyűlölök abban a világban, amiben élsz.

- Csak szólok, hogy most sem kedvellek jobban, mint reggel – jegyezte meg Kate, mialatt érezte, hogy szíve a torkában dobog.

- Talán nem kedvelsz – vetette fel a férfi, majd lassan közelebb húzódott a nőhöz, és tekintete végig simogatta a csukott szemhéjakat, a szép vonalú orrot, a telt, érzéki cseresznyeajkakat, melynek ízét most is érezte, a kecses vonalú nyakat, amin lágyan simított végig nyelvével az elmúlt éjjel, és pulzusa gyorsabb ütemre váltott – de akarsz engem – tette hozzá kissé rekedtes hangon, amivel elérte, hogy Kate szemei kipattantak, és meglepettség keveredett cseppnyi félelemmel, ahogy felismerte, milyen közel van hozzá a férfi.

- Álmodik a nyomor – nyögte nehezen Kate, mialatt pillantását nem tudta elszakítani a keskeny ajkaktól, melyek olyan közel voltak az övéhez, és amely most széles mosolyra húzódott.

- Mitől lettél más? – kérdezte halkan a férfi, Kate szívverése pedig kihagyott egy ütemet, amikor megérezte, hogy Declan gyengéden húzza végig ujjbegyét alsóajkán – tudni akarom, miért látlak most sokkal gyönyörűbbnek, mint az elmúlt hónapban bármikor – suttogta egészen közel hajolva, mialatt finoman megcsókolta a nő nyakán lüktető eret, Kate lélegzete pedig elakadt.

- Hagyd abba… kérlek… - vett mély lélegzetet Kate, mialatt érezte, hogy Declan játékosan fogai közé veszi fülcimpáját, és megharapja, tenyere pedig már farmerba bújtatott combján siklik végig. – Vőlegényem van – próbálkozott erőtlenül, miközben a férfi ismét arcát, nyakát csókolta, orrába bekúszott a belőle áradó szappan és arcvíz elegyének bódító illata, és már semmi másra sem vágyott, csak arra, hogy átadhassa magát a szenvedélynek.

- Már mondtad – mormolta nyakába a szavakat Declan, miközben keze észrevétlenül kúszott be a póló alá, majd a nő fölé hajolt, és szinte a szájába suttogta a szavakat – az ő karjaiban is így remegsz? – kérdezte, miközben nyelvét érzéki lassúsággal húzta végig a nő ajkán – ő is lángra tudja lobbantani a szemedben a tüzet, ahogy én? – folytatta tovább, miközben tenyerével lágyan simogatta meg Kate nyakát, mire a nő mélyet sóhajtott.

- Ez csak játék… - figyelmeztette magát a doktornő, miközben kezét megtámasztotta Declan mellkasán, és meglepetten vette észre, hogy a férfi is megremeg az érintésétől.

- Akkor ne játssz tovább – nézett mélyen a zöldes-barna szemekbe Declan, Kate pedig nem tudta kivonni magát a tekintete alól.

Éld az életem 10. rész

10. rész

Az étkező ajtajában Martha állt, mellette pedig egy 40-es éveinek elején járó szőke nő. Haját szigorú kontyba kötötte, krémszínű kosztümje makulátlan külsőt kölcsönzött neki. Egyik kezében ruhájához színben tökéletesen passzoló retikült tartott, míg másikkal melle előtt egy mappát szorított. A szolid smink is csupa eleganciát sugallt, hideg, kék tekintete pedig határozottságról árulkodott. Rózsaszínre rúzsozott ajkát várakozón szorította össze, miközben körömcipőbe bújtatott lába türelmetlen monotonitással kopogtatta a méregdrága járólapot.

- Ms. Kim, megérkezett a dekoratőr – jelentette be teljesen feleslegesen a házvezetőnő, mire Kate ráérősen fordította meg szájában az alig egy perccel korábban bekapott rántotta falatot.

- Szerintem, észrevette! Elmehet! – vakkantotta oda az idegen nő Martha-nak, aki lesütötte szemét, Kate zöldes-barna tekintetében azonban, harag villant, ahogy meghallotta a lekezelő stílust. – Na, mi lesz már? Menjen a dolgára!

- Köszönöm, Martha! – szólt oda az asszonynak lágy hangon, mosolyogva, mire Martha is elmosolyodott, és távozott. – Éppen reggelizem! – vetette oda az ismeretlennek flegmán, így jelezve, hogy addig bizony fel nem áll, amíg végre tisztességesen jól nem lakik, két nap után.

- Én pontosan érkeztem, Ms. Cooper! – közölte magabiztos határozottsággal, mintegy rendreutasítón az idegen, mire Kate érezte, itt az ideje, hogy Kimberly bőrébe bújjon.

- Engem viszont csak most dobott ki az ágy – jelentette ki, miközben dacosan emelte fel állát – éhesen pedig a szokottnál is elviselhetetlenebb vagyok! Kint várjon a nappaliban, amíg végzek! – utasította királyi fensőbbséggel a dekoratőrt, miközben jobb kezével az említett helyiség felé intett, és elégedetten látta, hogy sikerült érzékeny pontjára tapintania. Kate biztos volt benne, hogy a szakmájában nagymenőnek számított, ezért hitte, hogy megengedheti magának a pökhendi stílust bárkivel szemben, azzal azonban nem számolhatott, hogy Kate-ben emberére akad. Gondolatban örömmel lubickolt a helyzetben, hogy Kim bőrébe bújva leckéztetheti meg Martha miatt ezt a beképzelt nőszemélyt, ráadásul úgy, hogy ez még passzol is nővére személyiségéhez.

- Az idő pénz, Ms. Cooper! – szólalt meg kemény hangon az idegen nő, mire Kate negédes mosolyt küldött felé.

- Így van! Maga adja az idejét, a vőlegényem meg a pénzét, hogy minden tökéletes legyen, és úgy történjen, ahogy én akarom! – felelte magabiztosan, miközben kihúzta magát, és zöldes-barna szemét egy pillanatra sem vette le a nőről, aki kényelmetlenül feszengve nyalta meg alsó ajkát – mit is mondott, hogy hívják? – adta meg a kegyelemdöfést a dekoratőr önérzetének Kate, mire az, sértetten vett mély levegőt, nyílván azért, hogy véletlenül se csússzon ki a száján meggondolatlan megjegyzés.

- Claire Felice Romani – szűrte fogai között a választ a nő, majd gúnyosan hozzátette – már beszéltünk telefonon!

- Ó, Istenem! – kacagott fel harsányan Kate, miközben kezét mellkasára tette, Declan pedig azon gondolkodott, hogyan lehet egy nőben ennyi ellentmondás. Az a Kim, akit most látott, megint a régi volt. Flegma, lekezelő, hivalkodó, büszke és rátarti. Nyomokban sem hasonlított arra, aki éjszaka őszintén, csilingelő hangon kacagott, aki összekente őt jégkrémmel, és szenvedélyesen csókolta. A ruhája, mely kislányossá tette külsejét, szöges ellentétet mutatott viselkedésével, ami inkább egy nagyvilági dámáé volt. – Tudja maga, hány emberrel telefonálok akár egyetlen nap alatt? – kérdezte unott hangon – ha mindegyiknek megjegyezném a nevét, nem maradna hely a fejemben a fontosabb információknak – rántotta meg a vállát, miközben még egy adag rántottát tűzött a villájára, és jóízűen bekapta, tekintetét pedig várakozón emelte a dekoratőrre.  – Nos, kedves Claire, velünk eszik, vagy megvár a nappaliban? Lehet választani – mosolygott rá látszólag kedvesen, mire az, nagy levegőt vett.

- A hallban várakozom – jelentette ki, hogy legalább ennyiben ellentmondjon, mire Kate sajnálkozva biggyesztette le a száját, éppúgy, ahogy Kim szokta, ha csak látszólag bánt meg valamit.

- Ott elég kényelmetlen lesz, de maga tudja – sóhajtotta, de a következő percben már minden figyelmét a narancslének szentelte, egyértelművé téve a dekoratőrnek, hogy részéről befejezettnek tekinti a társalgást. Noha, sosem szeretett így viselkedni más emberekkel, nem is szokott, most úgy érezte, járt ennek a nőnek ennyi azok után, hogy olyan megalázón beszélt Martha-val, aki kedvességével hamar a szívébe lopta magát. Miután Claire fejét büszkén felemelve távozott, Kate elengedte magát, és észrevétlenül kifújva a tüdejében rekedt levegőt, minden figyelmét a rántotta maradékának szentelte. Alig evett néhány falatot, amikor észrevette, hogy Declan szótlanul őt nézi. Tekintetük találkozott, és feszengeni kezdett a rászegeződő sötétkék szemektől, melyek mintha a lelkéig láttak volna – mi van? – kérdezte türelmetlenül, mire az, megrántotta a vállát.

- Semmi, csak azon tűnődöm, hogy ki vagy te valójában? – kérdezte halkan, amivel sikerült elérnie, hogy az éppen lenyelt rántotta falat megakadjon Kate torkán, és cikákolni kezdjen.

- Te… tessék? – köhögött a nő, miközben a narancsléért nyúlt, és nagyot kortyolt belőle, hogy az ételt leküzdje, mialatt érezte, hogy kiveri a hidegveríték még a gondolatra is, hogy lebukott a férfi előtt.

- Melyik az igazi személyiséged? – ismételte meg a kérdést más formában Declan – a nagyképű, beképzelt, fennhéjázó Kim, aki lelkiismeret-furdalás nélkül használja ki, és alázza meg az embereket, csak mert akkor úgy tartja kedve, vagy az őszinte, érzékeny, kislányosan természetes Kim, aki képes éhesen lefeküdni, aztán jégkrémet lopni, mert nem akarja két lábbal taposni egy házvezetőnő lelkét? – érdeklődött még mindig nyugodtan, mire Kate érezte, hogy kissé megkönnyebbül.

- Fogalmam sincs, mire gondolsz – rántotta meg a vállát látszólag érdektelenül, de megnyugtatta a tudat, hogy Declan nem jött rá a cserére.

- Arra, hogy miért vagy undok, amikor kedves és megértő is tudsz lenni – válaszolta a férfi, és tekintetével a hall felé mutatott, így jelezve, hogy az iménti jelenetre gondol.

- Én… - fogott volna bele Kate, hogy elmagyarázza neki, csak azért viselkedett így, mert a dekoratőr felbosszantotta a viselkedésével, aztán hirtelen meggondolta magát. Miért is magyarázkodna, amikor Kim valódi személyiségéhez tökéletesen passzolt, ahogy reagált, így sértetten húzta össze inkább szépen ívelt szemöldökét, és a zöldes-barna szemekbe dac költözött – Én undok? Egyáltalán nem voltam undok! Egyszerűen csak gyűlölöm, amikor reggeli közben zavarnak! Azért fizetem, hogy minden kívánságomat lesse, nem azért, hogy felállítson a reggeliző asztal mellől! – jelentette ki felszegett állal, mire Declan szótlanul nézett vissza rá, ő pedig nagyot sóhajtva csapta le villáját a tányér mellé. – Csak, hogy tudd! Azt sem szeretem, ha elveszik az étvágyamat, szóval jelen pillanatban te sem tartozol a kedvenceim közé! – pattant fel a székről, és a választ meg sem várva, kiviharzott a hallba. Nem láthatta, hogy Declan elgondolkodó pillantással néz utána, miközben saját villáját monoton egyhangúsággal forgatta a rántotta maradékában.

- Engem nem csapsz be – mormolta maga elé halkan – rá fogok jönni, ki vagy valójában, és ha az, aki tegnap visszacsókolt, mindent elkövetek majd, hogy ne Steven Ward legyen a férjed – tette hozzá, majd elégedetten elmosolyodott, és aprót kortyolt ő is a narancsléből, aztán felállt, hogy csatlakozzon a két nőhöz. Tisztában volt vele, hogy őrültség, ami megfogalmazódott benne, hiszen korábban semmi nem vonzotta ennyire Kimberly Cooper-hez, de az, amit az elmúlt napban átélt, az érzések, amiket tapasztalt, a vágy, ami elfogta, ha a nő a közelében volt, semmihez sem volt fogható, és még sosem élt át ilyet korábban. Nem akarta veszni hagyni, nem akart hátra lévő életében azon gondolkodni, mi lett volna, ha! Újra ajkán akarta érezni a cseresznyeajkat, mélyen magába szívni a rózsa és citrom illatot, látni akarta, ahogy a zöldes-barna szemek elsötétülnek a vágytól, és azt akarta, hogy az a Kimberly Cooper, akit tegnap látott, az élete része legyen. Ehhez azonban, tudnia kellett, hogy, mikor játszik a nő. Éppen itt tartott gondolatban, amikor a nappaliba érve meglátta, hogy Claire és Kim egy hatalmas, hófehér mappa fölé hajolnak. A dekoratőr várakozón, keresztbetett lábakkal üldögélt a kanapén, míg gondolatainak tárgya a dohányzóasztalra kitett mappa tartalmát nézegette. Unott egyhangúsággal lapozgatta az átlátszó fóliába pakolt fényképeket, melyek csodás dekorációt, és virágokat ábrázoltak, templomban, udvarokon, tengerpartokon, éttermekben.

- Fúj, fúj, fúj – pörgette gyors egymásutánban a lapokat Kate, miközben nem győzött csodálkozni, mennyi gyönyörű díszítést lát, de tudta, egyik sem tükrözné nővére ízlését. Annyira elmerült a képekben, hogy észre sem vette, Declan mögé lép, amikor az egyik oldalon szája elnyílt meglepetésében. A fotón egy kis templom volt, egyszerű kápolna, jobbról és balról padsorokkal, melyeknek kézzel megmunkált fa keretei hófehér rózsákkal voltak felöltöztetve. A kápolna falán egy térdelő, imádkozó Jézust ábrázoló festmény volt látható, előtte gyertyák. A fehér rózsából egy menyasszonyi csokor is készült, mely az oltárkép előtti asztalon feküdt, Kate pedig úgy érezte, sosem látott még ennél szebbet, és keze ösztönösen simított végig a lapon, miközben ajkára apró mosoly költözött, ahogy elképzelte, milyen gyönyörű lenne ez az esküvőn.

- Ez egy nagyon egyszerű, mégis szívet melengető dekor – hallotta meg Claire hangját, miközben Declan előrébb hajolt, hogy jobban szemügyre vegye a képet, és figyelmét nem kerülte el, hogy Kate ujjai elgondolkodva simogatják a fóliát. Kate, mintha álomból ébredt volna, kiegyenesedett, elkapta kezét, és villámgyors mozdulattal csukta be a könyvet.

- Pontosan! Egyszerű! – ismételte meg finnyás grimasszal, miközben emlékeztette magát, hogy ez nem az ő, hanem ikertestvére esküvője lesz, akihez egyáltalán nem illik a fehér rózsa, sőt, annak látványától is rosszul lenne – Más szóval, hétköznapi! – rázkódott meg látványosan, mire Declan meglepetten húzta össze szemöldökét, de nem szólt egy szót sem, csak várt, míg Kate folytatta – én különlegeset akarok! Elvégre egyszer megyek férjhez, nem?

- Mégis, mire gondol? – vett mély levegőt Claire, mire Kate elgondolkodva kezdte rágcsálni alsó ajkát, épp úgy, ahogy Kimberly szokta, mielőtt valami eget rengető ostobaság csúszik ki a száján.

Éld az életem 9. rész

9. rész

Kate tüdeje szaporán kapkodta a levegőt, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy pulzusát a normál értékre állítsa. Teste még mindig remegett, ajka még forró volt a csóktól, ő mégis erőnek erejével tolta el magától Declan-t, akinek sötétkék tekintete vágytól izzott.

- Engedj el! – kérte halkan, mégis határozottan, mire a férfi láthatólag felfogta, mit is akar tőle a nő, és egy lépést eltávolodva tőle, hagyta, hogy Kate lecsússzon a pultról.

- Mi a baj? – kérdezte értetlenül, miközben keze még mindig Kate dereka körül pihent, így megakadályozva, hogy el tudjon menekülni előle.

- Ezt komolyan kérdezed? – nézett vissza rá döbbenten, és Declan meglepve fedezte fel a könnyeket a zöldes-barna szemekben. Az, hogy a nővéremnek hiszel! Az, hogy nem engem akartál megcsókolni, hanem őt! – kiáltotta magában fájdalmasan Kate, helyette azonban, csak lefejtette magáról a férfi kezeit, és nagyot nyelve távolabb állt tőle, egészen közel a bejárathoz. – Vőlegényem van – nyögte nehezen, kényszerítve magát, hogy visszazökkenjen Kim szerepébe.

- Érdekes módon ez nem jutott eszedbe öt perccel ezelőtt – vágott vissza Declan keserűen, amint felfogta, hogy a szenvedély ellenére, amit felszított a nőben, és ami benne is lángra kapott, Kimberly ilyen egyszerűen és higgadtan közli vele, hogy vőlegénye van, és látszólag számára semmit nem jelentett, ami néhány perccel korábban történt.

- Nem lett volna szabad hagynom, hogy megcsókolj – válaszolta Kate, mialatt védekezőn fonta keresztbe karjait maga előtt, mire Declan közelebb lépett hozzá, és finoman álla alá nyúlva emelte fel fejét, hogy a szemébe nézhessen.

- Visszacsókoltál, Kimberly – emlékeztette a nőt szelíd hangon, mire az, érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában arra, hogy a férfi ismét a nővére nevén szólítja.

- Hiba volt – nyögte nehezen, miközben úgy érezte, a férfi minden egyes szavával megforgatja a kést szívében. Mindent megadott volna azért, ha Declan őt kívánja ennyire nővére helyett, de nem volt ostoba, és tisztában volt vele, hogy az, csak azért csókolta ilyen szenvedéllyel, mert azt hitte, Kimberly-t tartja a karjaiban. Fejéből nem tudta kiverni a gondolatot, hogy vajon hányszor tapadhatott már össze ajkuk hasonló szenvedéllyel, ahogy abban is biztos volt, hogy Kim nem érezhette azt, amit ő. Neki nyilván nem vert gyorsabban a szíve, nem bizsergett minden sejtje a férfi érintésétől, egyszerűen csak jól érezte magát, amíg Steve távol volt.

- Nem! A hiba az lenne, ha hozzámennél Ward-hoz, annak ellenére, ahogy ma este a karjaimba simultál! – fonódtak ujjai a nő felkarjára, és közelebb húzta magához. Olyan közel, hogy ajkukat csak néhány centi választotta el egymástól – ne mondd nekem, hogy te nem érezted azt, amit én! – suttogta érzéki hangon, mialatt a keskeny ajkak egyre közelebb kerültek az övéhez. Kate a másodperc tört része alatt fogta fel, mit követett el testvére ellen. Kimberly Cooper-ként, Steven Ward menyasszonyaként csókolózott a testőrével, aki teljes joggal hiszi, hogy semmit nem érez a férfi iránt, és most meg van győződve róla, hogy le kell fújni az esküvőt. Noha abban igaza volt Declan-nek, hogy őt is elvarázsolta, amit a karjaiban átélt, nem mondhatta le nővére esküvőjét, és nem adhatta át magát a szenvedélynek, amit a csók ígért. Hogyan is tehette volna meg, amikor ő nem Kimberly, hanem az egyszerű állatorvos, Katherine Cooper, akire valószínűleg soha rá sem nézett volna olyan férfi, mint Declan Scott.

- Nem számít, ÉN mit éreztem – emelte ki szomorú hangon a személyes névmást Kate, noha tudta, hogy Declan-nek fogalma sem lehet róla, mire akar célozni – a lényegen semmit nem változtat. Kimberly Cooper hamarosan férjhez megy Steven Ward üzletemberhez, és mindenki boldog lesz – felelte nagyokat nyelve, hogy a sírás, mely torkát fojtogatta, felszínre ne törjön, mire Declan értetlenül nézett rá.

- Akkor is, ha ma este úgy csókoltál meg, ahogy még soha senki azelőtt? – kérdezte döbbenten a férfi, aki nem akarta elhinni, hogy el kell engednie a nőt. Annak ellenére, hogy néhány nappal korábban még a pokolba kívánta a hisztik, zsörtölődések, önző, egoista megnyilvánulások miatt, és azért, mert minden mozdulatából, és szavából áradt az arrogancia, az elmúlt napban egy másik oldalát ismerte meg. Olyan oldalát, ami természetes volt, felszabadult, önfeledt, hétköznapi, mégis különleges. Tetszett neki az új Kimberly Cooper, aki nem rejtette véka alá véleményét, aki a másodperc tört része alatt reagált, aki képes volt éhesen lefeküdni, csak mert nem akart megbántani egy házvezetőnőt azzal, hogy felfordul a gyomra a vacsorától, és aki az éjszaka közepén, mint egy gyerek, lelopózott a konyhába fagyit lopni.

- Igen, akkor is – törte meg gondolatai menetét Kate, mire Declan megrázta a fejét, ő azonban nem várta meg a választ, csak kihúzta karját az erős, mégis gyengéd kezek szorításából, és távozott. Declan értetlenül nézett utána. Ha valaki egy héttel korábban azt mondja neki, mindennél jobban fog vágyni Kimberly Cooper csókjára, érintésére, illatára, mosolyára, valószínűleg elmebajosnak titulálja, most azonban, fájdalom járta át a lelkét a gondolatra, hogy elveszítheti, ami sosem volt az övé. Ugyan nem értette, mitől változott meg a nő, de őt elvarázsolta, foglyul ejtette, és nem tudott, nem is akart szabadulni. Bár korábban az őrületbe kergette, és az összes vagyonát felajánlotta volna annak, aki elvállalja helyette a védelmét, Kimberly elérte, hogy egyetlen nap alatt a hatása alá kerüljön. Lenyűgözte a kis gödröcske arcának jobb felén, az, hogy amikor mérges volt rá, vagy dühös, akkor zöldes-barna szemében villámok cikáztak, melyet eddig sosem látott. Olyan erőt sugárzott, amely szöges ellentétben állt azzal a simulékony, hízelgő viselkedéssel, amit korábban tapasztalt nála. Nem tudta, mi okozta a változást, de egyre inkább hitt benne, hogy az igazi Kimberly Cooper-t csak ma ismerte meg igazán, és akit eddig látott, pusztán a külvilág felé mutatott álca, amellyel önmagát próbálja a nő védeni.

Kate álmosan és fáradtan ébredt, miután az egész éjszakát éberen töltötte. Fejéből nem tudta kiűzni a csók emlékét, és a beszélgetést sem, ami lezajlott közte és Declan között. Valahányszor behunyta a szemét, újra ajkán érezte a férfiét, látta a vágytól elsötétülő sötétkék szempárt, hallotta, ahogy Kimberly nevét suttogja. A nővére nevét, nem az övét. Megrémisztette az érzés, mennyire szerette volna a saját nevét hallani a férfi mély baritonján, ahogy a fülébe súgja, hogy vágyik rá, és mélységesen elszomorította a tény, hogy erre sosem fog sor kerülni. Declan azt hiszi, Kimberly-t tartotta a karjaiban, ráadásul azzal, hogy engedett szívének, és visszacsókolt, ugyanazzal a szenvedéllyel, mint a férfi, csak azt érte el, hogy Declan azt hiszi, Kim nem szereti a vőlegényét. Szíve szerint, felordított volna kétségbeesésében, amiért ilyen lehetetlen helyzetbe került, és nem tudta, kire haragudjon jobban. Ikertestvérére, amiért belerángatta ebbe az őrültségbe, vagy magára, hogy nem volt képes uralkodni vágyain, és hű maradni szerepéhez. Ha pedig mindez nem lett volna elég, emésztette még az a gondolat is, hogy vajon hány alkalommal csókolta meg ugyanezzel a hévvel nővérét Declan. Éppen itt tartott önmaga kínzásában, amikor halk kopogás zavarta meg.

- Ms. Kim! – hallotta meg Martha hangját – kész a reggeli, és az esküvői dekoratőr is hamarosan megérkezik – jelentette be barátságos hangon, melyből jól kivehető volt, kényelmetlenül érzi magát, amiért felébresztette a nőt.

- Rögtön megyek, Martha! – kiabált ki hangosan Kate, hogy tudassa a nővel, már fent van, majd megrázta fejét, hogy kiűzze belőle borús gondolatait, és útját egyenesen a fürdőszobába vette. Alig 15 perc múlva, látszólag frissen és üdén, sötét farmerban, és világoskék pólóban állt a tükör előtt. Először fel akarta tenni a szokásos szolid sminket, majd meggondolta magát, és ujjaival sietősen beletúrt vörösesbarna tincseibe, melyet egyre jobban megszokott, főleg, hogy nem volt szálanként sorba állítva, hanem stílusához hűen, lazán és természetesen keretezte arcát. Egy percig még farkasszemet nézett képmásával, próbálta eldönteni, vajon Kimberly elégedett lenne-e a látvánnyal, végül megrántotta vállát, és kiviharzott a szobából. Ahogy belépett az ebédlőbe, megtorpant, és szíve a torkába ugrott, amikor meglátta, hogy Declan már az asztalnál ül, és érkezésére felpillantott az újságból, amit olvasott. Sötét haján még vízcseppek csillogtak a reggeli zuhanyozástól, kék inge pedig tökéletesen passzolt szeme színéhez. Kate orrába bekúszott a friss szappan, és az arcvíz illata, miközben a férfi ajkához emelte a csészét a forró kávéval, és óvatosan belekortyolt, felidézve benne az emléket, amikor a keskeny, érzéki száj nyakára tapadt.

- Jó reggelt! – köszöntötte hideg udvariassággal, ami egyértelművé tette Kate számára, hogy nem akar az előző éjjel történtekről beszélni. Ettől kissé megkönnyebbült, és elkönyvelte magában, hogy jobb is így, hiszen mit is mondhatna a férfinak azon kívül, amit már a csókot követően is elmondott.

- Jó reggelt! – viszonozta az üdvözlést, majd helyet foglalt, és várakozón nézett le tányérjára. Arcára kiült a csalódottság, amikor meglátta a lágy tojást, mely aranysárgán és gusztustalanul folyékony állapotban várta, hogy belemerítse kanalát, valamint a pirítóst, amit a házvezetőnő odakészített a számára. A narancslé mellett egy csésze zöld tea árválkodott, Kate pedig biztos volt benne, hogy citrom és cukor nélkül készítette el Martha, pont úgy, ahogy Kimberly szereti, és pont úgy, ahogy ő utálja. Nagyot nyelve adott hálát a sorsnak, amiért már csak ezt a napot kell a farmon töltenie. Szilárdan hitt benne, hogy ha több hétre ragadt volna itt, mint Kimberly, rövid időn belül éhen halna. Declan az újság pereme felett, észrevétlenül figyelte a nőt. Szinte azonnal feltűnt neki, hogy semmiféle sminket nem tett fel, ami csak még inkább kiemelte természetes szépségét, és még vonzóbbá tette. A farmernadrág és a világoskék póló kislányos bájt kölcsönzött neki, de nem rejtette el tekintete elől formás melleit, melyek jól kirajzolódtak a póló alatt, és a keskeny csípőt, mely olyan csodálatosan passzolt az övéhez, amikor egészen közel szoríthatta magához. Szinte most is érezte, ahogy a telt keblek mellkasához nyomódnak, és érezte, hogy szíve szaporább ritmusra vált. Hogy gondolatait elterelje, tekintetét a nő arcára függesztette ismét, és figyelmét nem kerülte el az undor, ami kiült rá, ahogy meglátta a reggelit, amit Martha készített a számára. Declan csodálkozva gondolt arra, ismeri-e egyáltalán vőlegénye a nőt, hogy már másodjára készíttet neki olyan ételt, amitől láthatólag a hideg is kirázza.

- Kérsz egy kis rántottát? – ajánlotta fel előzékeny hangon, mire Kate meglepetten emelte rá zöldes-barna szemét, majd hálásan elmosolyodott, amitől ismét megjelent a gödröcske arcának jobb felén. Declan ezúttal már tudta, milyen érzés ajkát rátapasztani, de még mindig ugyanúgy vágyott rá, mint 24 órával korábban.

- Köszönöm – hallotta meg a nő lágy hangját, mire elmosolyodott ő is, és önzetlenül felezte meg a tányérján lévő adagot.

- Kimberly, szeretném, ha tudnád… - fogott volna bele, hogy elmondja, milyen érzések kavarognak benne a csók óta, de ebben a pillanatban váratlan látogatójuk akadt.

Éld az életem 8. rész

8. rész

Kate rémülten kapta szája elé a kezét, aminek az lett az eredménye, hogy a jégkrém hangos csattanással landolt a földön, teteje lerepült, az alja pedig nyilván eltörhetett, mert tartalma tisztességesen összekente a padlót. A sötét árny beljebb lépett a konyhába, és a mosogató feletti lámpa megvilágította Declan arcát. Kate tekintete lejjebb vándorolt, hogy felmérje a károkat, majd elmormolt magában egy szitkot, amiért a férfi halálra rémítette, miközben pillantása észrevétlenül futott végig a rövidnadrágba bújtatott erős lábakon, a széles mellkason, melyre ezúttal is ráfeszült a fehér póló, és a kócos, sötét tincseken, melyek arról árulkodtak, hogy tulajdonosuk nem olyan régen még az igazak álmát alhatta.

- A frászt hozta rám! – morgott Kate remegő hangon, melyről nem tudta, hogy a korábbi félelem maradványa, vagy annak köszönheti, amit a férfi hiányos öltözékben való látványa váltott ki belőle.

- Nem volt szándékos – kért elnézést Declan, miközben letette a munkapultra a fegyvert, és érdeklődve figyelte, ahogy a nő rongyot vesz elő a mosogatóból, és a jégkrémes dobozt a középen található átadópultra téve, lehajol, hogy feltörölje a lassan folyékony tócsává váló vanília fagyi maradványait.

- Talán véletlenül rohangál a házban egy félautomatával a kezében? – kérdezte még mindig mérgesen Kate, de nem a férfira volt dühös, inkább az váltotta ki haragját, hogy megzavarták, így ezúttal sem tudta csillapítani éhségét. – Vagy alvajáró?

- Zajt hallottam, és azt hittem, hogy egy betolakodóba botlok – válaszolta nyugodt hangon a férfi, miközben fejét kissé oldalra fordítva, leplezetlen érdeklődéssel vette szemügyre a nő hátsó felét a szűk rövidnadrágban, ahogy kissé előrehajolt, hogy az utolsó csepp fagyit is eltüntesse a padlóról. – Arra viszont nem számítottam, hogy egy tolvajt találok a konyhában, méghozzá egy jégkrém tolvajt – tette hozzá mosolyogva, és elégedetten figyelte, hogy Kate zavarba jön.

- Nem tudtam aludni – köszörülte meg torkát feszengve Kate, mialatt kanalat vett elő, és tétova mozdulattal állt meg a pult mellett, és kezdte piszkálni a jégkrémet.

- Úgy tudtam, diétázik – jegyezte meg Declan, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy elrejtse mosolyát, amiért rajtakapta a nőt.

- Iiiigen… - bólogatott amaz, és agyában vadul kergették egymást a gondolatok, hogy egy viszonylag hihető magyarázatot találjon ki, amiért a vacsorát nem fogyasztotta el, de éjfél tájékán úgy vetné magát egy doboz fagyira, mintha az élete lenne a tét. – De van ez a dolog… amikor leesik a cukrom, és… olyankor kell valami édes… - vakarta meg összeráncolt szemöldökkel halántékát, miközben ő maga is érezte, hogy igen vérszegényre sikeredett a magyarázata. Elég volt Declan vidáman csillogó sötétkék szemébe néznie ahhoz, hogy tudja, a férfi egy szavát sem hiszi, mire lemondón sóhajtott – oké, rendben! Tojok a diétára, éhes vagyok, és csak ezt találtam a hűtőben! Most boldog? – kérdezte durcásan, miközben összefonta karjait maga előtt, amivel odavonzotta a férfi tekintetét telt kebleire, melyet jól kiemelt a póló.

- Megértem – bólintott Declan elnéző mosollyal szája szegletében, majd tettetett komolysággal folytatta – kemény dió lehet a koplalás, és abszolút érthető, ha néha elcsábulna – beszélt tovább, miközben lassan közelebb lépett, Kate pedig gyanakvó tekintettel figyelte minden mozdulatát. – De nem szabad feladnia!

- Tessék?! – hökkent meg a nő, és elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy az, kinyújtja kezét, és elveszi tőle a kanalat.

- Nem lennék igazi testőr, ha hagynám, hogy egy több hetes diétát éppen az esküvő előtt szegjen meg – válaszolta drámai hangon – érti, mire gondolok, ugye?

- Nem! Fogalmam sincs, mire gondol! – tört fel Kate-ből értetlenül, mire Declan nagyot sóhajtott, mint, akinek nehezére esik szigorúnak maradnia.

- Test-Őr! Érti már? – nézett rá együtt érző tekintettel, majd a kanál után a fagylaltot is közelebb húzta magához – Vigyázok maga helyett a vonalaira, hogy az esküvői ruha tökéletes legyen – kacsintott rá, majd vigyorogva mártotta bele a kanalat a fagyiba, és jóízűen nyalta le róla az utolsó cseppig, Kate pedig fogát csikorgatva nézte, majd elvesztette türelmét, és kikapta a férfi kezéből a kanalat.

- Az én fagylaltom, én találtam, és az én testem! – feleselt Kate, miközben ő is belemártotta a jégkrémbe a kanalat, és egy nagyobb adagot tömött a szájába, majd lehunyt szemmel élvezte az ízét.

- Holnap gyűlölni fogja magát azért, amit most csinál – jegyezte meg vidám hangon Declan, akinek kifejezetten tetszett, hogy a nőt egyáltalán nem érdekli, milyen későn eszi az édességet. Sokkal jobban értékelte, ha valaki tudta élvezni az ízeket, mint, amikor önsanyargató módon csak a tökéletességre törekedett, mint, ahogy tette azt korábban Kimberly.

- Sebaj, majd holnap megbirkózom a bűntudattal – rántotta meg a vállát Kate nemtörődöm módon, miközben még egy adag fagyit nyalt le, Declan pedig irigykedni kezdett a kanálra, és hirtelen ötlettől vezérelve, ismét el akarta venni azt, de ezúttal Kate szemfülesebb volt – tisztuljon a fagyimtól! Egy tolvaj elég ebben a házban egy estére – mosolygott kópésan a férfira, aki azonban nem hagyta magát, és újra előrébb hajolt.

- Ne legyen önző! Csak egy kanállal! – kérlelte a nőt, és érezte, hogy egyre felszabadultabb lesz a közelében. Már nyoma sem volt közöttük annak a feszültségnek, ami kora este jellemezte a hangulatot a lovardában, és a vacsora alatt.

- Vigye a mancsát a zsákmányomtól! – küzdött Kate a férfival, akinek keze már erősen fogta a kanalat, és minden igyekezetével azon volt, hogy a ráhelyezett fagylalt az ő szájában landoljon. Kate egy hirtelen ötlettől vezérelve, engedett a szelíd erőszaknak, és ellazította izmait, aminek az lett az eredménye, hogy a kanál meglódult, és a fagylalt egyenesen Declan arcának jobb felén landolt. – Jó étvágyat! – nevetett fel a nő, amikor meglátta a férfit, mire az, elhúzta a száját, és szemében huncut fény villant, miközben egy száraz ruhával letörölte magáról a vaníliát.

- Maga szerint, ez vicces? – kérdezte sokat sejtető mosollyal szája szegletében, mialatt szinte átmelegítette a csilingelő kacagás, mire Kate, aki szinte prüszkölt a nevetéstől, bólintott.

- Határozottan mókásan fest – törölte meg szemét a doktornő, ami már könnybe lábadt a sok nevetéstől, de azonnal elszállt a jókedve, amikor meglátta, hogy Declan ismét megmeríti a kanalat a fagyiban, és ravasz tekintettel közelít felé. – Ne! Meg ne próbáld! – figyelmeztette a férfit feltartott kézzel, de az csak egyre közelebb jött felé, megkerülve a pultot. – Ha megteszed… - tegezte le, anélkül, hogy észrevette volna, mialatt folyamatosan hátrált volna, de a munkapult elvágta a további menekülési útvonalat, Declan pedig már egészen közel volt hozzá – úgy éljek… - fenyegette volna meg a férfit, mire az, érdeklődve nézett vissza rá.

- Akkor? Mi lesz? – kérdezte kihívón, miközben tekintete találkozott a zöldes-barna szemekkel, melyben vidámság csillogott, majd pillantása lejjebb vándorolt a hívogató cseresznyeajkakra. Ajkáról lassan eltűnt a mosoly, teste érezte a nőből áradó meleget, és már semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy megcsókolja. Kate megérezte a hangulatváltozást, és bár tudta, hogy menekülnie kellene, eltűnnie a pillanat varázsa elől, képtelen volt megmozdulni. Ami játéknak indult, komollyá vált, sőt, már-már veszélyessé, ő mégsem akart tenni ellene. Szája kiszáradt, amit nyelvével ösztönösen nedvesített meg, és ez volt az a pont, amikor Declan érezte, hogy nem tud tovább uralkodni magán. Fejét kissé előrehajtotta, és szíve vadul kezdett dörömbölni mellkasában, amikor észrevette, hogy Kate is leheletnyit előrébb mozdul. Nem lehetett eldönteni, melyikük tette meg igazán az első lépést, de a következő másodpercben ajkuk lágyan, puhán találkozott. Declan finoman húzta végig nyelvét a nő alsó ajkán, melyen még érezte a vanília ízét, ami csak még inkább felkorbácsolta vágyait, és amikor Kate enyhén szétnyitotta ajkait, utat engedve nyelvének, halk sóhaj közepette vette birtokba azt. Nyelvük ösztönösen talált rá a másikéra, és lassú táncba kezdett, miközben a kanál a férfi kezéből hangos csörömpöléssel hullott a padlóra, amiből azonban egyikük sem érzékelt semmit. Kate teljesen elkábult a csóktól, vére forrón száguldott ereiben, és elakadt a lélegzete, amikor megérezte, hogy Declan keze utat talál a póló alá, és meztelen bőrét simogatja derekánál. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált, Kate kecses ujjai ingerlőn túrtak a sötétbarna tincsek közé, mialatt a férfi még közelebb húzta magához, majd egy pillanatra megszakította a csókot, de csak azért, hogy nyelve a nő nyakának vonalán szántson végig, és újra visszataláljon az édes ajkakhoz. Declan keze a csók alatt bebarangolta Kate testének szinte minden porcikáját, és Kate belenyögött a csókba, amikor megérezte, hogy rátalált keblére a póló alatt, és ujjai cirógatni kezdik, combjánál pedig határozottan érezte a férfi vágyának bizonyítékát. A következő pillanatban a lélegzete is elakadt, amikor megérezte, hogy Declan a másodperc tört része alatt emeli fel, és ülteti fel a pultra, hogy még közelebb lehessen hozzá, és keze lassan elkezdte felhúzni pólóját, mialatt ajka végig csókolta nyakát, arcát, ő pedig levegő után kapkodott.

- Declan… - suttogta erőtlenül, amire csak egy halk hümmögés volt a válasz. Declan-t teljesen elvarázsolta a nőből áradó tűz, a csókjának íze, és az őrületbe kergette, ahogy kis tenyere végig szántott meztelen hátán a póló alatt. Nem akart gondolkodni, nem akarta, hogy véget érjen a pillanat, csak őt akarta érezni, azt, hogy legalább annyira vágyik rá, az érintésére, mint ő a nőre.

- Teljesen megőrjítesz, Kimberly – lehelte szinte a szájába a szavakat a férfi, miközben újra megcsókolta, ez az egyetlen név azonban elég volt ahhoz, hogy Kate magához térjen. Nővére nevének említése ebben a pillanatban úgy hatott Kate-re, mintha szíven szúrták volna. Szorosan lehunyt szemmel, könnyeit visszanyelve, fájó szívvel szakította meg a csókot, és tenyerét megtámasztva a férfi mellkasán, ellökte magától.

Éld az életem 7. rész

7. rész

Tekintetük összekapcsolódott, és Kate nem tudott szabadulni a sötétkék szemek fogságából, melyben elszántság tükröződött, és amiben egy csipetnyi vágyat is felfedezni vélt. Testük szorosan összepréselődött, szinte érezte, hogy a férfi szíve ugyanolyan gyorsan ver, mint az övé, amit igyekezett betudni a váratlan helyzetnek. Szabadon maradt kezét csak fel kellett volna emelnie, hogy végigsimíthasson a fehér póló alatt kirajzolódó izomzaton, melyre ráfeszült a pamut anyag. Érezte, hogy szája kiszárad, és idegesen nyalta meg, amivel odavonzotta a kék szemeket. A levegő megtelt a belőlük áradó feszültséggel, miközben Declan elveszett a zöldes-barna szemekben. Fogalma sem volt, mit akart mondani az imént a nőnek. Orrába bekúszott a finom parfümillat, amit leginkább a rózsa és a citrom, üdítő elegyéhez tudott volna hasonlítani, és ami milliószor bódítóbb volt, mint azok a parfümök, amiket eddig használt a nő. A cseresznyeajkak hívogatón nyíltak szét, és neki csak néhány centit kellett volna előrébb hajolni, hogy megízlelhesse őket.

- Miért ellenkezik velem folyton? – kérdezte halkan, és forró lehelete szinte égette Kate ajkát, mire az, nagyot nyelve rántotta meg a vállát.

- Szeretek veszélyesen élni – mosolyodott el, Declan pedig megigézve nézte a kis gödröcskét, mely ismét megjelent arcának jobb felén, és még jobban érezte a vágyat, hogy ajkát odanyomja.

- Aki a tűzzel játszik, könnyen megégetheti magát – intette óvatosságra a nőt Declan, bár korántsem volt biztos benne, hogy ezt a figyelmeztetést nem saját magához kellett volna intéznie.

- Ne féltsen engem, tudok magamra vigyázni – felelte Kate, miközben érezte, hogy a korábban felkarjára fonódó erős ujjak, észrevétlen lassúsággal kezdik el simogatni, ő pedig még az ing anyagán keresztül is érezte a bizsergést, amit az érintés kiváltott bőrén.

- Csakhogy, én nem leszek a játékszered – jelentette ki Declan, miközben hangja megremegett, és szavainak ellentmondva, még közelebb húzta magához a nőt – ismerlek, Kimberly Cooper! Túl sok ilyen nőt védtem már, mint te – szedte szaporán a levegőt a férfi, és erőt kellett vennie magán, hogy ajkát ne tapassza rá a nőére. Kate-re kijózanító hatással volt testvére nevének említése, és kirántva a bódító érzésből, zöldes-barna szemében csalódottság, és indulat vibrált, amikor büszkén felszegte állát.

- Ismersz? – tért rá ő is a tegezésre, anélkül, hogy bármelyiküknek is feltűnt volna, miközben kis tenyerét a széles mellkasnak támasztotta, így növelve kettejük közt a távolságot, hogy belenézhessen a sötétkék szemekbe – Nem, Declan Scott! Neked halvány fogalmad sem lehet róla, ki vagyok valójában! – jelentette ki olyan őszinte komolysággal, és szomorúsággal a hangjában, hogy a férfi meglepetten húzta össze szemöldökét, reagálni azonban nem volt ideje, mert Martha lépett be a konyhába, ők pedig a pillanat tört része alatt távolodtak el egymástól. Miközben Declan a házvezetőnővel beszélte meg a vacsora részleteit, Kate kihasználta az alkalmat, és angolosan, észrevétlenül távozott a helyiségből. Fogalma sem volt, merre induljon a hatalmas farmon, ezért hagyta, hogy ösztönei vezéreljék, és elindult a poros úton, amerre a lába vitte, miközben gondolatai a korábbi események körül kalandoztak. Teste még mindig remegett a férfi érintésétől, szíve nyugtalanul dobogott mellkasában. Még soha egyetlen kapcsolatában sem élt át ilyent, még soha nem forrósodott fel így a vére egyetlen érintéstől, és még soha nem vágyott annyira egy csók után, mint abban a pillanatban, amikor Declan ajka olyan közel volt az övéhez. Mégsem tudta kiverni a fejéből, hogy a férfi nem rá vágyik valójában, hanem nővérére, aki ki tudja, hányszor volt már ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben annak karjaiban. Talán éppen ezért olyan undok és mogorva vele mindig Declan, mert Kimberly csak játszik vele. Közel engedi magához, elhiteti vele, hogy érzelmeket táplál iránta, közben pedig máshoz készül feleségül menni, és a végén minden alkalommal ellöki magától. Ha őszinte akart lenni, egy fikarcnyit sem kételkedett benne, hogy Kim képes lenne ilyesmire, de azt nem értette, miért fáj ez neki annyira. Eddig is tudta, hogy nem volt jó ötlet átvennie testvére helyét, de most kifejezetten gyűlölte az egész színjátékot. Mennyivel könnyebb lett volna Kate Cooper-ként elfogadni azt a szenvedélyt, amit a férfi közelsége ígért, még akkor is, ha az egész nem tartott volna pár napnál, vagy hétnél tovább. Hogy gondolatait elterelje, elszakította pillantását a földúttól, és fejét felemelve nézett körül a birtokon. A nap már lemenőben volt, és aranyszínűre festette a mezőket, melyek egészen túl nyúltak a horizonton. A Ward család gazdagságát, mi sem fejezhette volna ki jobban, mint az, hogy szabad szemmel be sem volt látható a birtokhatár. Az út jobb oldalán egy vörös téglás épület terült el, a farm lovardája, ahonnan jól kihallatszott a telivérek türelmetlen nyerítése, akik a vacsorájukat követelték. Kate mosolyogva indult el abba az irányba. Állatorvosként mindig is szerette az állatokat, megnyugtatták a közelségük, így ezúttal is ezt választotta terápiaként. Ahogy belépett, jobbra és balra karámok vették körül, a lovász fiúk szaporán tüsténkedtek, hogy mielőbb zabot és szénát tegyenek mindegyik ló elé, miközben Kate közelebb lépett az egyik fekete csődőrhöz, aki kíváncsian ballagott előrébb, és orrát ismerkedés céljából dugta ki a kerítés felett. – Szia, nagyfiú! – simogatta meg kedvesen az állatot, aki elégedett horkantással viszonozta az üdvözlést, majd kisvártatva lejjebb hajolt, és kutatón kezdte rágcsálni Kate ingének gallérját. – Répa kellene, igaz? – nevetett fel a doktornő, majd sajnálkozva tette hozzá – bocs, haver, de egy fűszál sincs nálam – tette hozzá, miközben keze megnyugtató monotonitással simogatta az állat orrát, és nyakát. Mint mindig, ezúttal is jó hatással voltak rá az állatok, és lassan érezte, hogy megnyugszik, elpárolog belőle a feszültség, amit a konyhai jelenet okozott.

- Nem gondoltam volna, hogy szereti az állatokat – hallotta meg maga mögött Declan hangját, nyugalma pedig, amit nem olyan régen visszaszerzett, azonnal tovaszállt. Feszülten húzta ki magát, és anélkül, hogy a férfi felé fordult volna, válaszolt.

- Mint mondtam, fogalma sincs róla, ki vagyok – felelte, és megdicsérte magát, amiért hangja nem árulta el, milyen vadul dobog a szíve.

- Bocsánatkéréssel tartozom – köszörülte meg torkát Declan, és abból, hogy egészen közelről hallotta a hangját, Kate tudta, hogy beljebb lépett az istállóba – elvetettem a sulykot odabent, de meg kell értenie! Abból, amit eddig láttam magából, azt hittem, hogy egy felszínes, üres fejű, érdekkapcsolatokra törekvő, nagyvilági dáma, aki mindenkit csak kihasznál, akivel találkozik!

- Ez már a bocsánatkérés? – fordult meg váratlanul Kate, és zöldes-barna szemében hitetlenkedés villant – Csak szólok, hogy a helyzetén fikarcnyit sem javít, ha előtte porig aláz, és elmondja, milyen semmirekellő érzelmi nyomoréknak tart!

- Én tényleg próbálok bocsánatot kérni! – sóhajtott mélyet Declan, miközben Kate ismét hátat fordított neki.

- Próbálkozzon erősebben, mert eddig elég ramatyul csinálja – közölte a doktornő látszólag érdektelenül, mire Declan megfogta a karját, és maga felé fordította, ezúttal azonban, nem húzta közelebb, meghagyta a két lépés távolságot.

- Nézze, ez a maximum, amire tőlem futja, érti? – kérdezte mérgesen, majd a választ meg sem várva folytatta – ha olyan érzelgős nyafogásra számít, amit a vőlegényétől szokott kapni, akkor ítéletnapig várhat! – jelentette ki, mire Kate sértetten nézett vissza rá.

- Nagyon téved, ha azt hiszi, bármire is számítok magától! – vágott vissza kemény hangon, mire Declan büszkén húzta ki magát.

- Rendben! – vetette oda, Kate pedig ugyanolyan arckifejezéssel fordult ki karjai közül.

- Rendben! – ismételte meg, majd szó nélkül a ház felé vette útját, a férfi pedig ingerülten követte. Miért is hitte akár egy pillanatig is, hogy az előtte sietősen lépkedő nő, más, mint, akit az elmúlt egy hónapban megismert. Most is ugyanolyan fennhéjázó, mint régen, ugyanúgy elvárja, hogy mindenki a lábai előtt heverjen. Amikor beléptek a hallba, Martha a konyhából sietett eléjük, és kezét kötényében törölgetve, elégedett mosollyal az arcán köszöntötte őket.

- Éppen időben, elkészült a vacsora – invitálta őket az étkezőbe, Kate-nek pedig a földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta a terített asztalt. A fehér abroszon, egymással szemben helyezték el a tányérokat, és üvegpoharakat a borhoz, és a főételhez, őt pedig korgó gyomra figyelmeztette, hogy a reggeli aszott szendvicsen kívül, amit a gépen szolgáltak fel neki, és aminek frissességével kapcsolatban erős kételyek gyötörték, aznap még semmit nem evett. Éhesen, és várakozással teli örömmel ült le az egyik székre, de mosolya lefagyott az arcáról, amikor Martha felemelte az ezüst tálcáról a fedőt, ő pedig meglátta, mi rejtőzik alatta - remélem, nagyon éhes, a kedvencét sütöttem, ahogy Steve úr kérte! – újságolta lelkesen a házvezetőnő, miközben Kate gyomra fordult egyet a látványra – véres steak, nyers tojással, hozzá bazsalikomos rizzsel! Remélem, ízleni fog!

- Ebben… egészen… biztos vagyok – préselte ki magából a szavakat Kate, miközben nagyokat nyelt, hogy émelygését kordában tartsa. A rizzsel még megbirkózott volna, bár az sem tartozott a kedvencei közé, de a véres steak látványa, és a nyers tojás, különösen a kettő egymás mellett, kifogott érzékein. Kimberly imádta ezeket az ételeket, és ha itt lett volna, nyilván éhesen veti rá magát a falatokra, ő azonban jobb szerette, ha az, amit meg akart enni, nem kacsint rá a tányérról, hanem tisztességesen átsütik. Kényszeredetten mosolyogva hagyta, hogy a házvezetőnő szedjen a tányérjára, miközben irigykedve figyelte, hogy Declan sült csirkét és krumplipürét kapott – talán, megkóstolhatnám, amit maga eszik – javasolta óvatosan, de azonnal megbánta, amikor meglátta Martha szomorú ábrázatát.

- Talán nem jól készítettem el? Nem így szereti? – kérdezte lebiggyesztett szájjal, Kate pedig utálta magát, amiért sokkal érzékenyebb volt nővérénél az emberek iránt.

- Dehogynem! Máris nekilátok! – mosolygott a nőre, majd nagy levegőt vett, és késével leszelt egy apró falatot a húsból. Undorát elnyomva emelte szájához, miközben tekintetét nem tudta levenni a tányérról, ahova kicsordult a vér. Erőt véve magán, villámgyorsan forgatta meg szájában a húst, majd nagyokat kortyolva a korábban kiöntött vörös borból öblítette le azt. Megkönnyebbülten tette le kését és villáját a tányérra, amikor látta, hogy Martha elhagyja az étkezőt, miközben gyomra éles csatát vívott, hogy visszaküldje, amit korábban leerőszakolt magában.

- Azt hittem, ez a kedvence – jegyezte meg Declan két falat között, mire Kate rántott egyet a vállán.

- Diétázom! Az én szakmámban nem ehetek akármikor steak-et – vágta ki magát gyorsan, miközben azon gondolkodott, miért nem jutott korábban eszébe ez az alibi, mielőtt letuszkolta volna azt az ocsmányságot a torkán.

- Ha engem kérdez, gyönyörű, és semmi szüksége rá, hogy koplaljon – válaszolta halkan Declan, miközben pillantása szinte simogatón futott végig a nőn, aki érezte, hogy melege lesz a perzselő tekintettől.

- Inkább lepihenek! Hosszú volt a nap – emelkedett fel gyorsan a székből, és anélkül, hogy a férfira nézett volna, eltűnt az étkezőből, és meg sem állt a szobájáig.

Kate nyugtalanul forgolódott ágyában, miközben az éjszaka folyamán már sokadjára nézte meg az éjjeli szekrényen lévő, világító számlapos órát, mely fél tizenkettőt mutatott. Ezúttal nem Declan nem hagyta pihenni, hanem az éhség, mely könyörtelenül kínozta, és semmi másra nem tudott gondolni, csak a sült csirkére, és a krumplira, amit a férfi olyan jóízűen falatozott. Gyomra szinte percenként sértetten korgott, amiért nem elégítette ki étvágyát, végül feladta, és nagyot sóhajtva, felkelt az ágyból. Mivel biztos volt benne, hogy Declan már az igazak álmát alussza, nem foglalkozott vele, hogy csak egy póló és rövidnadrág van rajta, csendesen kilopózott a szobából, és útját egyenesen a konyha felé vette. Izgatottan nyitotta ki a hűtő ajtaját, és majdnem felsírt csalódottságában, amikor meglátta, hogy abban csak az ő esti steak-jének maradékát találja, a csirkének nyoma sem volt. Mérgesen csukta vissza az ajtót, hogy látnia se kelljen azt a förtelmet, majd alsó ajkát rágcsálva gondolkodott, hogyan tudna mégis valami táplálót bevinni szervezetébe, hogy ne forduljon fel az éhségtől a reggeliig. Csak remélni merte, hogy nem lágy tojást készít neki Martha, amit Kimberly ugyan szeretett, ő viszont többre tartotta a sült szalonnát, és a rántottát. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta a jégszekrény ajtaját, és elégedett mosolyra húzódott ajka, amikor meglátta a bontatlan doboz jégkrémet, mely szinte hívogatta, hogy bontsa fel, és lásson neki. Éppen benyúlt érte, és a pult felé fordult újdonsült szerzeményével, amikor az ajtóban egy sötét árnyat látott, aki pisztolyt tartott a kezében, és egyenesen rá szegezte.