Nehéz döntés (Sneak Peek 2)

- Nem tudok tovább színlelni! - tört fel Kate-ből elementáris erővel a vallomás, mire Rick hangja elakadt, és értetlenül nézett a nőre.

- Színlelni? Mit? - kérdezte a férfi, miközben közelebb lépett feleségéhez, és meglepetten látta, hogy a nő kissé távolabb lép tőle.

- Azt, hogy boldog vagyok veled... - felelte Kate halkan, és Rick azt hitte, rosszul hall. Amikor felfogta a szavak értelmét, szíve vad dobogásba kezdett, gyomra pedig görcsbe rándult.

- Úgy érted... boldogtalan vagy a házasságunkban? - kérdezte lassan kiejtve a szavakat, miközben reménykedve figyelte a nő arcát, hogy felfedezzen rajta egy kis huncut mosolyt, mely megmutatná neki, hogy a nyomozó csak a bolondját járatja vele.

- Nézd, azt hittem, menni fog! Azt hittem, működhet, de nem megy! Mi ketten nem ugyanazt akarjuk - záporoztak a bántó szavak Kate szájából, és Rick szíve minden egyes szónál fájdalmasabban dobbant, ahogy rájött, a nyomozó nem tréfál, mindent komolyan gondol - én már nem tudok úgy tenni, mintha olyan lennék, amilyennek látni akarsz!

- Mégis miről beszélsz?! - vált most már az író hangja is ingerültté, miközben tekintetében félelem csillogott.

- Arról az életről, amit megálmodtál nekünk! Házasság, gyerek, talán még egy kutya is... de ez nem az az élet, amit én szeretnék! Belefáradtam, hogy olyasmiért küzdjek, amit nem is akarok igazán! - emelte fel a hangját most már Kate is, miközben érezte, hogy szemébe könnyek gyűlnek, de folytatta - Én nem akarok gyereket, Castle! Sem tőled, sem mástól! A régi életemet akarom! - fűzte hozzá, és szavai ostorcsapásként érték az írót, aki egyre fehérebbé vált, ahogy hallgatta feleségét, a nőt, akit mindennél jobban szeretett, aki éppen most vallotta be neki, hogy nem teszi boldoggá.

- De... de azt mondtad, te is szeretnél közös babát... - dadogta kétségbeesetten Rick, aki még mindig abban bízott, hogy ez egy rémálom, amiből csak hamar felébreszti majd felesége telefonja, ő pedig szorosan hozzábújhat, megkönnyebbülve, hogy visszatért a való világba a pokolból.

- Hazudtam! - csattant a nyomozó hangja - Ezt mondtam, mert ezt akartad hallani! De elegem van Castle! Elfáradtam a színjáték során! Ez az egész... - mutatott körben az otthonuknak hívott lakásban Kate - nem én vagyok!

- Igent mondtál - hallotta most Rick reményvesztett, csendes hangját a nyomozó - Én hajlandó lettem volna rád várni, amíg készen állsz, de te azt mondtad, a feleségem akarsz lenni! Mi változott egy év alatt?!

- Én! Én változtam, és nem tetszik, amivé váltam! - sóhajtott nagyot a nő, miközben idegesen túrt bele lágy hullámokban vállára omló hajába - Tudtam, mennyire akarod a babát, és megtettem mindent, hogy boldoggá tegyelek, de már nem bírom tovább! - folytatta Kate, és látta a férfin, hogy minden egyes szavával mély sebeket üt, melyek sosem fognak begyógyulni - Ez nem én vagyok! Sokat gondolkodtam, és...

- Ne mond ki, Kate! Próbáljuk megoldani, csak ne mond ki, mert az visszafordíthatatlan lesz... - vágott közbe könyörögve a férfi, de Kate elfordult, hogy ne lássa férje szemében a könnyeket, és szinte suttogva fejezte be megkezdett mondatát.

- El akarok válni, Castle... - csendült fel hangja halkan, és szinte látta maga előtt a fájdalmas kék tekintetet.

- Ezt nem mondhatod komolyan! - tört fel az író ajkáról gyötrelmesen, de Kate úgy tett, mint aki nem is hallotta. Keze már a kilincsen volt, és anélkül szólalt meg, hogy megfordult volna.

- Ma este már Lanie-nél alszom, és addig ott leszek, amíg nem találok magamnak egy lakást. A holmimért majd később eljövök - fűzte még hozzá, majd szó nélkül elhagyta a közös otthonukat, Castle pedig hitetlenkedve nézett utána, majd erőtlenül rogyott a fotelba.

Sziasztok! :)

Ennek a történetnek vége... legalábbis majdnem :) Persze, az utolsó néhány mondat előrevetíti, hogy tervezek egy folytatást, melyet reményeim szerint, hamarosan el is tudok kezdeni. Türelmeteket kérem, mert most szeptember közepéig a fejem felett csapnak össze a hullámok, és nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz időm írni. Előre is köszönöm, ha várni fogjátok! ;)

Addig is, íme egy kis ízelítő, amolyan promo, vagy sneak peek, a következő sztoriból :)

Nehéz döntés (Sneak Peek) :)

Kate alsó ajkát beharapva, vadul dobogó szívvel nézte a csuklóján lévő karórát. Ahogy a másodperc mutató lassan, szinte már túl lassan haladt lépésről lépésre, előre, úgy dobbant mind nagyobbat a szíve. Amikor végre elérkezett az idő, nagyot nyelt, és remegő kézzel emelte fel a mosdó szélén lévő kis tárgyat, majd lehunyta a szemét, és félve rápillantott. Negatív... Csak ez kattogott a fejében, ahogy meglátta, hogy a terhességi teszt ezúttal sem mutatott ki eredményt. Érezte, hogy szomorúság járja át a szívét, szemébe pedig a csalódottság könnyei gyűlnek. Mindent megadott volna érte, ha megajándékozhatta volna Rick-et egy kisbabával, hiszen tudta, mennyire vágyik egy babára a férfi, de újfent csalódást kell okoznia. Keze erőtlenül hanyatlott le, ahogy lerogyott a kád szélére, és hagyta, hogy könnyei kipotyogjanak. Szívét keserűség mardosta, ha belegondolt, őt mennyire boldoggá teszi az író, míg ő még arra is képtelen, hogy egyetlen vágyát teljesítse. Haragosan hajította a kukába a tesztet, és éppen felállt, hogy megmossa arcát, amikor halkan kopogtattak az ajtón.

- Kate? Minden rendben? - hallotta férje aggódó hangját a szobából, és ő nagy levegőt véve köszörülte meg torkát, majd ajtót nyitott. Rick azonnal leolvashatta felesége arcáról, hogy valami  történt, majd pillantása a szemetesből kilátszó terhességi tesztre vándorolt - Kate... - húzta magához együtt érző tekintettel Rick a nőt, és Kate engedelmesen simult a karjaiba, miközben a férfi vigasztalón ringatni kezdte.

- Megint nem sikerült... - csuklott el a hangja reményvesztetten a nőnek, miközben arcát férje vállgödrébe fúrta.

- Szívem, még csak három hónapja próbálkozunk - nyugtatta csendesen a nőt Rick. Tudta, hogy mennyire szeretné őt boldoggá tenni a nő egy kisbabával, és neki valóban minden vágya az volt, hogy közös gyerekük legyen, de azt nem akarta, hogy Kate ebbe beleroppantjon. Látta rajta, hogy minden alkalommal, amikor a teszt negatív lett, a nő összetört, ő pedig sajgó szívvel igyekezett megnyugtatni. Nyolc hónapja voltak házasok, és noha az elején Kate még hallani sem akart egy kisbabáról, alig öt hónap múlva már boldogan tervezgették a kis jövevénnyel közös életüket. - Azt hiszem, túlságosan erőltetjük a dolgot, nem gondolod? - emelte most fel a nő fejét, és mélyen a szemébe nézett, úgy folytatta - én nem hiszek a véletlenekben Kate, én a sorsban hiszek. Ha a sors úgy akarja, akkor megérkezik a kis manó, akire várunk - mosolygott lágyan a nőre, mire Kate könnyes tekintettel, de halvány mosollyal az ajkán nézett fel rá, ő pedig folytatta - Az én eszemmel és a te külsőddel, tökéletes lesz! - lehelt lágy csókot felesége ajkára Rick, és megkönnyebbülten látta, hogy a zöldes-barna szemekbe visszatér a csillogás, a telt, érzéki ajkak pedig huncut mosolyra húzódnak.

- És fordítva?- kérdezte Kate, mire a férfi csibészesen elmosolyodott.

- Ó, az is működhet! - vigyorgott a nőre, majd ajkuk ismét lágy, szerelmes csókban találkozott. Nyelvük puhán, selymesen simult a másik szájába, hogy érzéki táncot lejtve fedezzék fel egymást. Noha Kate egy évvel korábban félve mondott igent a férfi házassági ajánlatára, tele kétségekkel, most be kellett látnia, hogy semmi oka nem volt a kételyekre. Ő és Rick ugyanúgy szerették egymást, mint kapcsolatuk elején, és még mindig ugyanaz a szenvedély égett bennük a másik iránt. Kate halkan felnyögött, amikor megérezte, hogy szerelme tenyere bekúszik a köntös kivágásán, és már melleit kényezteti, miközben halkan a fülébe suttogott.- talán... mi lenne, ha a hálóban... - nyögte rekedt hangon a férfi, csak egy pillantra megszakítva a csókot, mire Kate bólintott, és már lépkedni is kezdett a háló felé, így jelezve, hogy pontosan érti, mire gondol férje.

- Támogatom - mormolta a csókba a nő, miközben maga után húzta szerelmét...

A múlt démonai 30. rész (befejező rész)

30. rész (bef. rész)

Castle kíváncsi tekintettel, lélegzetvisszafojtva várta a folytatást, miközben keze ingerlőn simogatta a nő derekát, aki most tovább beszélt.

-          Hívok egy lakatost, aki ideiglenesen zárhatóvá teszi a lakásomat. – fogott bele a közeljövő felvázolásába a nyomozó – ezután átöltözünk, és elviszel engem egy puccos helyre vacsorázni, ahogy ígérted.

-          Felhívnám a figyelmedet, hogy kettőnk közül, te vagy egy kissé alulöltözött – futatta végig vágyakozó tekintetét a nő testén Rick, és tekintete elidőzött az ing kivágásából sejtelmesen előtűnő, melltartóba bújtatott melleken, majd a farmerba bújtatott feszes combokon, miközben tenyere a nő derekáról, annak fenekére vándorolt – Én ugyanis, már az étteremhez öltöztem – fűzte hozzá nagyképűen, mire Kate elgondolkodva húzta el a száját.

-          Felhívnám a figyelmedet – ismételte vissza a férfi korábbi szavait Kate – hogy az ingeden lassan megszárad Montra vére. – bökött ujjával a vércseppekre, melyek akkor kerülhettek az író ingére, amikor a dühtől elvakultan ütötte a férfi arcát. – Szóval, ha csak nem akarod, hogy a pincér az étteremben sírógörcsöt kapjon, és azt higgye, hogy egy elvetemült sorozatgyilkossal jelentem meg, akkor javaslom neked is az átöltözést – ért mondandója végére Kate, mire Rick elmosolyodva bólintott.

-          Azt hiszem, igazad van – jegyezte meg beleegyezően, majd finoman megcsókolta a nőt, és a következő percben már egy tudakozó számát tárcsázta, hogy mielőbb elindulhassanak az étterembe. Alig egy órával később a lakatos távozott, ők pedig megkönnyebbülten zárták be maguk után az ajtót, hogy aztán a férfi autójával elinduljanak az étterembe. Az út csendben telt. Rick a new york-i éjszakára oly jellemző, nagy forgalomra koncentrált, Kate pedig a mellettük elsuhanó kirakatokat pásztázta tekintetével, miközben élvezte, ahogy a férfi keze szorosan az övére simul, és olykor-olykor megcirógatja érzékeny bőrét. Hirtelen azonban, szemöldökráncolva egyenesedett fel az ülésben, ahogy észrevette, merre is halad az autóval a férfi.

-          Castle… az étterem nem erre van – törte meg a meghitt csendet Kate gyanakvó hangja, mire Rick elmosolyodott.

-          Igen, tudom. – bólintott a férfi, majd folytatta – arra gondoltam, hogy inkább hozzám megyünk, és készítek neked valami finomat. De ha szívesebben mennél étterembe, én azt is megértem – pillantott most a nő felé, mire Kate egy pillanatig hezitált, végül mosolyogva rázta meg a fejét.

-          Dehogy, tökéletes! Csak, ha előbb szólsz, nem öltöztem volna ki ennyire – mutatott végig fekete, térd fölé érő, spagetti pántos ruháján.

-          Gyönyörű vagy – parkolta le közben az autót Rick, majd odahajolt, és finoman szájon csókolta a nőt, aki ugyanolyan puhán viszonozta. Amikor ajkaik elváltak, Kate mosolyogva törölte le ujjbegyével a halvány rúzsfoltot, melyet ajka hagyott a férfi érzéki száján, majd hagyta, hogy Rick, megkerülve az autót, kinyissa neki az ajtót, hogy aztán a férfi lakása felé vegyék az irányt. Beérve Kate a kanapéra dobta táskáját, majd meglepetten figyelte, hogy az író ledobva magáról a zakót, a konyha helyett, a háló felé indult.

-          Azt hittem, készítesz valami vacsorát – kiáltott utána, miközben ujját elgondolkodva húzta végig az átadó pult márvány borítású szélén.

-          Előtte szerettem volna átadni valamit – hallotta meg most közvetlenül maga mellett a férfi bársonyos hangját, mire felhúzott szemöldökkel fordult felé, de elakadt a hangja, amint meglátta, mit tart kezében az író. Egy fekete bársonydoboz volt kinyitva az erős ujjak között, melyben egy gyémántgyűrű lapult. Kate lenyűgözve, résnyire nyíló ajkakkal nézte a kis ékszert, majd pillantása a boldogan rámosolygó férfira vándorolt, akinek kék szemében izgalom, és szerelem csillogott. – A mentőautóban nem tudtam odaadni, mert nem volt nálam, de úgy lesz hivatalos, ha az ujjadra kerül – szólalt meg halkan, majd a választ meg sem várva, kivette a gyűrűt a dobozból, másik kezével pedig megfogta a nő kecses kezét, és a gyűrűsujjára húzta a kis ékszert, majd ajkához emelte a nő kezét, és finoman megcsókolta. – Így az igazi – pillantott fel a nőre, aki könnybe lábadt szemekkel nézett vissza rá.

-          Köszönöm – suttogta Kate, miközben tekintete az ujján csillogó gyűrűre vándorolt, mely úgy illett rá, mintha kizárólag neki készítették volna.

-          Nem, Kate! Én köszönöm! – súgta vissza Rick, majd lágyan átkarolta a nő derekát, és megcsókolta. Nyelve puhán hatolt be az édes ajkak közé, és selymesen simított végig a nő nyelvén, aki elnyíló ajkakkal fogadta a csókot, és halk sóhajjal adta át magát a mámorító érzésnek. Lassan, érzékien csókolták egymást, miközben Kate érezte, hogy a férfi tenyere derekáról fenekére vándorol, majd végig siklik a combján, hogy aztán visszafele is megtegye az utat, de ezúttal már, izgatón húzta feljebb a fekete ruhát, és ujjai már a nő meztelen combját becézték.

-          Azt gondoltam, vacsorázni fogunk… - szakította meg a csókot Kate mosolyogva, de ajka csak pár milliméterre távolodott el a férfiétól, és szinte égette annak forró lehelete az ajkát, amikor Rick elsuttogta a választ.

-          Sokkal jobb ötletem támadt… - búgta érzékien a szájába a szavakat az író, miközben nyelvét érzékien húzta végig a cseresznyeajkakon.

-          Egye fene, meghallgatlak, csak hogy ne mondhass, hogy elnyomlak – mosolygott az újabb apró csókba Kate, mire keze most feljebb vándorolt gerince mentén, és ujjai lassan húzták le a nő ruhájának cipzárját.

-          Inkább megmutatom – lehelte a nő szájára a szavakat, majd forrón megcsókolta. Nyelve ezúttal szenvedélyesen tört utat magának, és vad, őrjítő játékba kezdett, így felkorbácsolva a nő vágyait, miközben tenyere finoman cirógatta a selymes bőrt, és a vállakon végig szántva, húzta le a pántot, felfedve így a nő melltartóba bújtatott kerek melleit. Ajka most megszakította a csókot, és Kate nyakára, melle vonalára vándorolt. Elégedetten hallgatta, hogy a nyomozó felnyög az érintésre, amikor nyelvével lágyan becézni kezdte a puha anyagon keresztül a telt halmokat, miközben érezte, hogy a kecses kéz végig simít mellkasán, és egyesével pattintja ki a gombokat, hogy aztán utat nyerve az ing alá, forró bőrét cirógassa, így megszabadítva őt az ingtől. Ajkuk most ismét egymásra talált, és szenvedélyes, türelmetlen csókba kezdtek, mialatt Rick karjaiba kapta a nőt, és a háló felé indult édes terhével. Az ágy előtt megállva, talpra állította Kate-t, aki elegáns mozdulattal lépett ki a bokájára hullott ruhából, miközben ujjai gyorsan mozogva kapcsolták ki a férfi övcsatját, majd derekán, és csípőjén végig simítva, az alsóval együtt rántotta le róla a ruhadarabot, mely közéjük állt, Rick pedig követve példáját, kilépett belőle, majd finoman az ágyra döntötte szerelmét, és elhelyezkedett felette. Ajka most ismét végig becézte a nő minden porcikáját. Ügyesen kapcsolta ki a melltartót, és hajította az ágy mellé, így nyelve már akadálytalanul kényeztethette a selymes bőrt, elidőzve kissé a melleken, majd lejjebb haladva, forró ösvényt varázsolt hasára, miközben gyengéden húzta le a csipkés bugyit is kedveséről, ajka pedig azonnal rátalált a gyönyör forrására, és izgatón vette birtokba. Kate lélegzete elakadt, ahogy megérezte a férfi puha nyelvét vágytól izzó ölén. Ujjai a férfi hajába túrtak, és ökölbe szorultak, amikor a gyönyör első hulláma végig söpört testén, majd felhúzva magához az írót, ajkuk szerelmes csókban találkozott. Nyelvük őrült táncot lejtett a másik szájában, vérük felpezsdült, és vadul áramlott testükben. Kate úgy érezte, mintha minden sejtje lángra lobbant volna. Tenyere végig simított a férfi hátán, és élvezte az ujjai alatt táncoló, olykor meg-megfeszülő izmok érintését, mialatt kis terpeszben engedte lábai közé az írót, aki finoman, lágyan vált eggyé vele. Szívük egyszerre dobbant, és ajkukról néma összhangban tört fel a sóhaj, amikor megérezték a másikat, majd Rick lassan mozogni kezdett, miközben vágytól elhomályosult kék szemét a tüzesen csillogó zöldes-barna szemekbe fúrta. – ölelj át szorosan! – suttogta zihálva szinte Kate szájába a szavakat, és a nyomozó karjai azonnal engedelmeskedtek. Lágyan fonta a férfi nyaka köré karjait, és szorosan hozzásimult, miközben annak mozgása egyre gyorsabb lett. Vérük szinte a fülükben dobolt, ahogy közeledtek a mindent elsöprő beteljesülés felé, és amikor elérték a mennyek kapuját, egy pillanatra minden megszűnt körülöttük. Nem volt tér, nem volt idő, csak ők ketten voltak, és a mámor, mely elárasztotta minden porcikájukat. Rick apró csókokkal hintette tele a nő nyakát, miközben mélyen magába szívta a cseresznye illatot, mely már első találkozásuk alkalmával elvarázsolta, majd legördült róla, és szorosan magához húzta – Nagyon szeretlek! – súgta bársonyosan a fülébe a szavakat Rick, mire Kate elmosolyodott, és végig simított meztelen mellkasán. Rick most felemelte a fejét, és mélyen a szemébe nézett.

-          Én is téged! – mosolygott fel rá a nyomozó, majd ujjbegyét finoman húzta végig az érzéki ajkakon, mely annyi gyönyörrel ajándékozta meg, Rick pedig puha csókot nyomott rá, majd ajkára hajolt, és gyengéden megcsókolta.

-          Ígérd meg, hogy mindig ilyen boldogok leszünk! – nézett most komolyan Beckett szemébe az író, mire Kate nem tudta, mit feleljen, hiszen senki sem garantálhatja a jövőt, majd gondolt egyet, és biztatón a férfira mosolygott, ujjaival eltűrve néhány kósza tincset Rick homlokából.

-          Ígérem! – felelte halkan, majd ismét forró csókban egyesültek ajkaik, aztán hagyták, hogy az álom magával ragadja őket. Fogalmuk sem lehetett arról, hogy a legnagyobb kérdésekkel, kételyekkel csak ez után kell majd szembesülniük, és az ígéret betartásáért nekik kell majd a legtöbbet dolgozniuk.

VÉGE

A múlt démonai 29. rész

29. rész

Kate érezte, hogy szíve a torkában dobog, ahogy szemét próbálta szoktatni a félhomályhoz, mely a szobában uralkodott, és szinte nesztelenül lépkedett beljebb a lakásban. Ujjai erősen szorították az ernyőt, miközben azt próbálta kitalálni, ki lehet a lakásban. Hirtelen, mint egy villanás ugrott be neki, hogy talán Castle akarja megtréfálni, ezért lejjebb engedte az ernyőt, és kissé megnyugodva lazította el vállait.

-          Castle! Ne szórakozz! – szólalt meg határozottan, majd várta, hogy az író előjöjjön rejtekhelyéről durcás arccal, amiért lebukott. Minden reménye szertefoszlott azonban, amikor felkapcsolódott a kanapé melletti éjjeli lámpa, és meglátta a fotelben kényelmesen üldögélő férfialakot.

-          Sajnálom, ha csalódást okozok – csendült fel a férfi reszelős hangja, ajkára pedig gúnyos mosoly költözött – Azt hiszem, nyugodtan elhajíthatja azt a vacakot – mutatott megvetőn a nyomozó kezében lévő ernyőre – úgysem veszi hasznát ez ellen – lóbálta meg kezében a pisztolyt a férfi hideg tekintettel.

-          Montra! Mégis mi a poklot keres itt?! – szűrte a fogai között Reggie nevét Kate, aki akkor látta utoljára a férfit, amikor az, a kihallgatóból kilépve megtámadta, miközben most lejjebb engedte az ernyőt, majd megtámasztotta a fal mellett.

-          Megmondtam, hogy megkeserüli, amiért letartóztatott! – dörrent a hangja dühödten a férfinak – az a félnótás nem végzett elég jó munkát, pedig busásan megfizettem! De még arra sem volt képes, hogy tisztességesen elgázolja! Hiába! Nem véletlenül mondják, hogy ha azt akarod, hogy valami sikerüljön, intézd el magad! Így aztán megszöktem, ami nem is volt nehéz, és most itt vagyok. – szívta meg a fogát, majd közelebb sétált a nőhöz.

-          Mit akar tenni? Lelő a lakásomban? Tudja, mi jár rendőrgyilkosságért? – kérdezte Kate, miközben tekintetével folyamatosan a lakást pásztázta, hátha sikerül rájönnie, hogyan szerelhetné le a férfit.

-          Leszarom! Nekem úgyis végem, nem igaz? – rántotta meg a vállát flegmán Reggie – egy gyilkossággal több, vagy kevesebb, nekem nem számít. De mindent megér, hogy magát vergődni láthatom! – húzta össze szemét fenyegetőn Reggie, és még közelebb lépett – mert ne higgye, hogy egyszerűen csak lelövöm! Az ágyékom még mindig sajog, ha csak belegondolok, mit tett, és azt akarom, hogy maga is ugyanazt a kínt élje át! – fröcsögte dühödten a szavakat, majd jobb kezében a pisztolyt tartotta, bal kezével pedig megmarkolta a nő karját, és a konyha felé kezdte vonszolni – lássuk csak, mi van itt… - lökte le a nyomozót a székre, majd kihúzta az egyik fiókot, melyben a konyhakéseket tartotta – no lám! Micsoda gyűjtemény! Melyik legyen az első? Ez? Vagy jobb szeretné, ha a kisebbel kezdenénk? Vagy talán maga az a fajta nő, akinek nem számít a méret? – tett szexuális célzást Kate-nek, miközben a pisztolyt a pultra tette, elég távol a nőtől ahhoz, hogy semmiképpen se érje el, és a kezébe vett egy közepes méretű kést – Így van, igaz? Teljesen mindegy, mekkora, csak benned legyen, mi? – hajolt egészen közel Beckett-hez, áttérve a tegezésre, Kate pedig undorodva nézett fel a férfira, miközben folyamatosan küzdött a hányingerrel, amely a gyomrát forgatta, ahogy megérezte Reggie bűzös leheletét. – Válaszolj, te kis kurva! – csapott az asztalra Reggie dühödten, de Kate hidegen, érzelmek nélkül pillantott fel rá. – Látom csak a kapitányságon nagy a pofád, de ha itt vagyunk, kettesben, már meg sem mersz szólalni! Gyerünk! – tartotta Kate álla alá a kést, mire Beckett büszkén felemelt fejjel nézett a férfi szemébe. Tekintetében higgadtság csillogott, annak ellenére, hogy szíve majd kiugrott a helyéről. Csak arra tudott gondolni, hogy esélye sincs a magas, legalább 100 kilós férfival szemben.

-          Tényleg azt hiszi, hogy ez meg fog történni? – kérdezte hanyagul, mint, akit fikarcnyit sem érdekel, hogy a férfinál kés van, miközben rezzenéstelen arccal folytatta – 5 perc múlva a társaim megjelennek, és vagy szitává lövik, vagy a szart is kiverik magából. Bár, lehet, hogy az utóbbit én fogom megtenni – bocsátkozott vakmerő jóslatokba Kate, miközben az órára pillantott, és vadul kalapáló szívvel állapította meg, hogy már csak alig 5 perc van hátra az író érkezéséig. Ez volt az utolsó reménye, hogy ha nem nyit ajtót, Rick lesz olyan leleményes, hogy azonnal tudja, valami baj van, hiszen megállapodtak abban, hogy itthon fog várni rá.

-          Miből gondolod, hogy öt perc múlva még életben leszel, te ringyó? – kérdezett vissza kegyetlen tekintettel Reggie, mire Kate megrántotta a vállát.

-          Azt mondta, meg akar kínozni. Gondolom, öt percnél több időt szánt rá – felelte nyugodtan, mint aki teljesen biztos a dolgában. Örömmel látta, hogy Montra elbizonytalanodik, majd hirtelen megvető mosolyra húzza a száját.

-          Tudod, több mint egy hónapot töltöttem börtönben, és a magam fajtának, ennyi idő nő nélkül felér egy újabb kínzással. – fűzte hozzá, és Kate megrémült attól a kéjes pillantástól, ahogy végig mérte. Reggie ekkor a kést a melle vonalát csak alig szabadon hagyó ing kivágásához érintette, majd levágta az egyik gombot, majd még egyet, így egyre jobban szabaddá téve a nő melltartóba bújtatott melleinek vonalát, és a selymes bőrt. – sokkal jobb kínzást is tudok alkalmazni, ami nekem talán még nagyobb örömet fog okozni, te viszont könyörögve fogsz vergődni alattam – suttogta a nő füléhez hajolva, majd nyelvét végig húzta a nő nyaka vonalán, mire Kate fel akart ugrani, hogy ismét ágyékon rúgja, de a férfi, mintha számított volna erre a reakcióra, félreugrott, és megragadva a nyakát, rántotta fel a székből – A hálószobába! Nyomás! – dörrent rá, majd a nappalin át a háló felé kezdte taszigálni. Beckett érezte, hogy a tehetetlenség könnyei gyűlnek össze a szemében, de nem engedte kipotyogni őket. Nem akart gyengének látszani Montra előtt, és azt az örömöt sem akarta megadni neki, hogy szenvedni lássa. Magában átkozódva gondolta arra, hogy ha ma nem függeszti fel a Vaslady, már az ajtóban állva lelőhette volna ezt a nyomorult férget. Amint a szoba közepén jártak, hirtelen megszólalt az ajtócsengő, mely elég volt ahhoz, hogy a férfi meglepve odakapja a fejét. Ezáltal figyelmetlenné vált, és még a szorítása is engedett. Kate csak erre a pillanatra várt. Jobb kezével megmarkolta a nyakát fogó kézfej hüvelykujját, és erőteljesen megcsavarta. Montra felüvöltött, de tenni nem tudott semmit, mert a következő pillanatban Kate hátravetette fejét, és orrnyergen találta tarkójával. Reggie szeme könnybe lábadt a fájdalomtól, és eldobva a kést, vérző orrához kapott, Kate pedig szembefordult vele, és gyomorszájon rúgta. Ebben a percben Castle rúgta be az ajtót, és a pillanat tört része alatt mérte fel a helyzetet. Amikor a csengetés után néhány másodperccel egy férfit hallott felüvölteni a nő lakásában, ereiben megfagyott a vér, és csak az kattogott a fejében, hogy minél előbb be kell jutnia. A nyomozóktól az évek folyamán eltanult mozdulattal rúgta be az ajtót, és amikor az kitárulva felfedte előtte, ahogy egy megtermett férfi görnyed a nővel szemben, aki ziláltan áll felette, azonnal tudta, hogy segítenie kell. Közelebb érve, azonnal felismerte Reggie Montra-t, azt a férfit, aki felbérelte a fickót, hogy szerelme életére törjön. Montra éppen bal karjával a kés után kapott volna, amikor Castle odalépett, és egy jobb horgot megeresztve, állon vágta a férfit, majd ingét megmarkolva kezdte ütlegelni, amíg meg nem fájdult az ökle. Vak dühében csak távolról érezte, ahogy Kate finoman a vállára teszi a kezét, így megállítva szerelmét. Rick levegő után kapkodva, lassuló pulzussal nézett le az eszméletlenül fekvő Reggie-re, majd kedvesét vette szemügyre. Szorosan megállva előtte azonnal felfedezte a levágott gombokat, és a düh ismét hatalmába kerítette, ahogy rájött, mire is készülhetett éppen a férfi.

-          Jól vagy? – tört fel belőle szaggatottan, elcsukló hangon, mire Kate bólintott.

-          Jobbkor nem is jöhettél volna – suttogta a nő, majd szorosan a férfi karjába simult, aki óvón ölelte át, és lágyan ringatni kezdte, míg másik kezével már a telefonján Javi számát tárcsázta.

-          Tudod, hogy istenien tudok időzíteni – jelent meg pajkos csillogás a kék szemekben, mire Kate elnevette magát, és lágyan megcsókolta.

-          Köszönöm! – súgta a csókba, mire Rick a csók megszakítása nélkül súgta vissza.

-          Mindig.

-          Lógsz egy ajtóval – mosolygott fel rá a nő huncutul, mire Rick égnek emelte a szemét.

-          Nők! Mindig leragadtok a részleteknél – vigyorgott szemtelenül, majd újra karjaiba zárta szerelmét.

Alig 10 perccel később megjelentek Javiék, és miután Kate elmondta, mi történt, összeszedték Montra-t, és elvitték. Beckett elgondolkodva nézte a helyéről kiszakadt ajtót, amikor megérezte, hogy két kar szorosan átöleli a derekát. Nagyot sóhajtva dőlt hátra az izmos mellkasnak.

-          Itt nem alhatsz – jegyezte meg a fülébe súgva halkan Castle, és forró lehelete szinte égette a nő fülét, miközben folytatta – nem tudod bezárni az ajtót… át kell jönnöd hozzám. – fűzte hozzá sejtelmesen, és hangján érezhető volt, hogy mosolyog.

-          Ez csak egy szánalmas próbálkozás arra, hogy nálad töltsem az éjszakát – vélte Beckett, miközben megfordult a férfi karjában – te is tudod, hogy ez New York. Bármikor tudok szerezni egy lakatost, aki megcsinálja. Probléma megoldva. – fonta Rick nyaka köré a karjait, és szorosan hozzásimult.

-          Miért zaklatnál ilyennel bárkit – nézett rá csibészesen mosolyogva az író – amikor van, hol aludnod…

-          Elmondom, mi lesz! – játszott kecses ujjaival Rick tarkóján Kate, miközben zöldes barna szemét a férfiéba fúrta.

A múlt démonai 28. rész

28. rész

Gates egy pillanatig mélyen a szemükbe nézett, majd sötét tekintetében ravasz fény villant, ahogy elméjében körvonalazódott a tökéletes megoldás. Azt ugyan nem tudta elkerülni, hogy a nyomozót megbüntesse, de sokkal inkább örült annak, amit az író ellen tervezett. Rendezve arcvonását, nyugodtan helyet foglalt, majd karba tett kézzel nézett fel az előtte álló, két, nyugtalanul fészkelődő emberre.

-          Ahogy arra Ön korábban rávilágított – intézte szavait az írónak a kapitány, aki nagyot nyelt a folytatást várva, mely nem is húzódott sokáig – csak a nyomozó tartozik a beosztottaim közé, maga nem. Őt viszont, felelősségre kell vonnom, mert noha tisztában van a szabályzat erre a részre vonatkozó pontjával, mégis megszegte azt, amikor szerelmi viszonyba keveredett egy munkatárssal, szerződés, és fizetés ide, vagy oda… - állt meg egy pillanatra, majd most a kínosan feszengő Beckettre nézett – Két hétre felfüggesztem a szolgálat alól, nyomozó. Kérem a fegyverét, és a jelvényét! – utasította keményen a nyomozónőt, aki meghökkenve nézett vissza rá. Számított rá, hogy a Vaslady nem huny szemet a dolog felett, de erre nem is mert gondolni.

-          De Asszonyom! Ezt nem teheti! – tiltakozott szinte azonnal kétségbeesve, Rick pedig lelkiismeret-furdalástól gyötörve hunyta le a szemét.

-          Dehogynem, és meg is teszem! – állt fel ismét a székből, és hideg tekintettel nézett a nőre – Értse meg, hogy nem tehetek úgy, mintha nem hallotta volna a fél new york-i rendőrség, beleértve engem is, hogy maguk ketten együtt vannak, a szolgálati szabályzat tilalma ellenére! Példát kell statuálnom, és még örüljön, hogy csak két hetet kap! – jelentette ki elszántan, mire Kate lenyelte a nyelve hegyére kívánkozó csípős megjegyzést, majd fogát összeszorítva nyúlt kabátja alá, és hanyag mozdulattal hajította felettese asztalára a kért tárgyakat, hogy aztán az ajtó felé induljon. – még nem végeztünk! – állította meg a kapitány hangja, mire nagyot sóhajtott, és összeszorított ajkakkal állt vissza korábbi helyére. Arcáról jól leolvasható volt a visszafojtott indulat, de a kapitány most Castle felé fordult – ne higgye, hogy csak mert nem tagja az állománynak, maga megússza! – nézett összehúzott szemmel az egyre rémültebben rátekintő férfira – az egész kialakult helyzetért maga a felelős, ezért tartogatok magának is valamit!

-          Engem is felfüggeszt? – eresztett meg egy poént Rick, mire mindkét nő szúrós szemmel nézett rá, így durcásan inkább elhallgatott.

-          Annál sokkal jobbat! – húzódott gonoszkodó mosolyra a Vaslady ajka, majd amikor kellő hatásszünetet tartott, folytatta – ne ringassa a barátait abba a tévhitbe, hogy ők lesznek a tanúk a közelgő esküvőjén, az ugyanis, én leszek! – jelentette ki, mire Kate és Rick is döbbenten, szájtátva bámultak rá.

-          Mi… mi… milyen esküvő? – dadogta Castle, figyelmen kívül hagyva a közelgő infarktus jeleit, melyet tapasztalt a gondolatra, hogy a Vaslady lehet a tanúja élete nagy napján.

-          Jól áll magának a hülye szerepe, de most ne pazaroljuk egymás idejét. – ült vissza a helyére magabiztosan Gates, miközben minden pillanatát élvezte, hogy végre revansot vehet az írón az elmúlt egy évben őt ért kellemetlenségek miatt, majd tovább beszélt – legközelebb, ha nem akarják, hogy mindenki fültanúja legyen a szerelmes beszélgetésüknek, javaslom Beckett nyomozó, kapcsolja ki a mellényén lévő mikroportot. – adott tanácsot vidáman mosolyogva a nő, mire Kate lehunyta a szemét, és azt kívánta, bár nyílna meg alatta a föld. Ha csak belegondolt, mi mindent hallhattak a kollégái, ami a mentőautóban lezajlott, máris vérvörös lett az arca. Gondolataiból Gates hangja rántotta ki, aki folytatta – tehát, a javaslatom a következő. Beckett, magát két hétig nem akarom látni az őrsön, maga pedig, Mr. Castle, elfogad tanújának az esküvőn.

-          De… ez csak egy… szóval, még nem mostanában lesz az esküvő… ki tudja, talán több év is… - tiltakozott kétségbeesetten Rick, miközben nem mert a mellette álló nyomozóra nézni. Tisztában volt vele, hogy az egész az ő hibája, és bele sem mert gondolni, mit fog ezért kapni Kate-től.

-          Sebaj, nem áll szándékomban mostanában meghalni – mosolyodott el gúnyosan Gates – türelmes ember vagyok, kivárom, amíg rászánják magukat a nagy napra. Most mehetnek! – mutatott kinyújtott karral az ajtó felé, majd amikor épp távoztak volna, még a nyomozó után szólt – Beckett nyomozó, el ne felejtse legkésőbb hétig az asztalomra tenni az ügyről szóló jelentését. A romantikus részt kihagyhatja – fűzte hozzá, majd feltette szemüvegét, és mit sem törődve a grimaszoló nyomozóval, minden figyelmét az előtte heverő aktáknak szentelte.

Beckett magában dühöngve lépett be a pihenőbe, majd ideges mozdulattal túrt bele a hajába. Hogy mérgét csillapítsa, fel, alá kezdett járkálni a kis helyiségben, egészen addig, amíg Castle ölelő karjai meg nem állították. Rick szorosan ölelte magához szerelmét, miközben arcát hajába temetve, mélyen beszívta a finom cseresznye illatot.

-          Annyira sajnálom, Kate! – suttogta bűnbánón – de nézd a jó oldalát. Két hét szabadságot kaptál! – mosolyodott el a férfi, mire Beckett hitetlenkedve bontakozott ki az ölelésből, és nézett a csillogó kék szemekbe.

-          Nem szabadság, Castle! Felfüggesztettek, aminek az aktámban is nyoma lesz! Mindezt azért, mert te nem voltál képes csendben maradni! - világosította fel a férfit, akinek arcára szomorúság költözött, majd elhúzta a száját.

-          Igen, hibáztam, sajnálom! De ti mondtátok, hogy szóval kell tartani! Egyébként pedig, te is hibáztál, amikor bekapcsolva hagytad a mikrofont, aminek én iszom meg a levét! De legalább a te büntetésednek két hét múlva vége! Bezzeg én! Én jártam a legrosszabbul! -–szorította össze a száját durcásan Rick, majd amikor a nő értetlenül nézett rá, folytatta -–ki tudja, mit tervez velem Gates! Talán el akarja lopni majd a karikagyűrűket... vagy az is lehet, hogy az esküvő előtti éjszakán elcsal egy legénybúcsúra, és börtönbe vet, hogy ne tudjak megjelenni... vagy magát az esküvőt fogja tönkretenni... -–sorolta a lehetséges bosszúfajtákat a kapitány részéről, melyeket élénk fantáziája elé vetített, Kate pedig, egyre szélesebb mosollyal az ajkán figyelte.

-          Castle! - szakította félbe kedvesét, közelebb lépve hozzá, és két keze közé fogta az arcát. Annak ellenére, hogy még mindig haragudott rá, amiért kiteregette magánéletüket, be kellett látnia, hogy igaza van, ő is hibázott, aminek hála már az esküvőről is tud mindenki – megint elragadott a képzeleted! Talán csak így biztosította be magát, hogy meghívjuk… - vélte Beckett a legjobbat feltételezve, mire Rick felhorkantott.

-          Dehogy! Ezt te sem gondolhatod komolyan! Bosszút akar állni! – tartott ki álláspontja mellett gyerekes módon Rick – nem lehet véletlen, hogy ennyire ragaszkodik ahhoz, hogy a tanúm legyen. Biztosan forral valamit – révedt el gyanakodva összehúzott szemmel Castle, és Kate szinte hallotta forogni az agytekervényeket, ahogy rémisztőbbnél rémisztőbb képeket vetít a férfi elé. – hidd el, szívesebben lennék két hétig felfüggesztve, mint hogy arra várjak, mikor csap le ez az elvetemült nőszemély! – fűzte hozzá komoran, mire Kate közelebb sétált hozzá, és karját dereka köré fonva, egész közel hajolt a keskeny ajkakhoz.

-          Castle, az esküvő nem mostanában lesz, te magad mondtad – emlékeztette az irodában tett kijelentésére Kate a férfit – egyelőre csak abba egyeztem bele, hogy hozzád megyek, és nem arról volt szó, hogy már holnap. Mire eljutunk odáig, talán…

-          Meghal? – csillant fel reménykedve az író kék szeme, mire Beckett rosszallón nézett rá, és ő szégyenkezve sütötte le a szemét.

-          Elfelejti! – fejezte be eredeti tervei szerint a mondatot a nő, majd tenyere most előre vándorolt, és lágyan simított végig az izmos mellkason – de az is egy megoldás, ha te gondolod meg magad, és inkább úgy döntesz, nem veszel feleségül… - dobta fel a lehetőséget Beckett, de Rick határozottan rázta meg a fejét, és karjaival szorosan átfogva a nő derekát, rántotta magához egész közel.

-          Az kizárt! Ha kell, egy tucat Gates is állhat a hátam mögött az esküvőn, csak te legyél az, aki mellettem állva kimondja az igent – kacsintott a nőre, mire Beckett szerelmesen elmosolyodott, és ajkuk lágy csókban találkozott. Nyelvük érzéki, lassú táncot járt a másik szájában, így ízlelgetve az édes mélységet, majd amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Kate kelletlenül sóhajtott.

-          Muszáj visszamennem – intett fejével asztala felé a nyomozó – meg kell írnom a jelentést. Velem tartasz? – kérdezte megsimogatva a férfi arcát, mire Rick megrázta a fejét.

-          Nem, inkább hazamegyek – felelte komolyan, elszomorítva ezzel a nőt, aki azt hitte, nem hagyja egyedül a papírmunkával az író. Be kellett azonban látnia, hogy van, ami sosem változik. Castle mindig is utálta munkájuknak ezt a részét, miért is változott volna bármi – De nyolcra érted megyek, és elviszlek vacsorázni, rendben? – kérdezte, mintha észre sem vette volna a nyomozó megváltozott hangulatát, mire Kate szomorúan bólintott, majd váltottak egy gyors csókot, és Rick elhagyta az épületet.

Kate fáradtan nyitotta ki a bejárati ajtót lakásában, miközben megállapította, hogy már csak alig fél órája maradt, hogy elkészüljön az író érkezéséig. Sötétben dobta a kulcsot a kis szekrényre, az ajtó mellett, és éppen kabátját vette volna le, amikor furcsa zajra lett figyelmes. Automatikusan nyúlt volna fegyvere után, de magában káromkodva állapította meg, hogy az őrsön hagyta, Gates fiókjában, így lenyúlt az első keze ügyébe eső tárgy után, mely egy esernyő volt, és nagyot nyelve lépkedett beljebb a lakásban.

A múlt démonai 27. rész

27. rész

Kate szíve a torkában dobogott, ahogy a vér kiindulási helyét kereste. Könnyeit visszanyelve, szinte észre sem vette a körülötte zajló eseményeket. Csak arra tudott gondolni, hogy ez az ő hibája. Ragaszkodnia kellett volna ahhoz, hogy az író kint maradjon. Gondolataiból halk nyöszörgés rántotta ki, és ő meglepve nézett bele a fájdalmasan csillogó kék szemekbe, melyek az ő tekintetébe fúródtak.

-          Aúú! – nyögött fel Castle, miközben megpróbált felemelkedni a nyomozóról, hogy ne nyomja agyon, de bal karjába éles fájdalom hasított, ahogy ránehezedett – ez fáj! Mégis milyen töltény volt a fegyverében? Bomba? Biztos minden csontot és izmot szétroncsolt – panaszkodott mártír hangon, miközben felkecmergett, és a bal felkarján szétnyílott inget vizsgálta, ahonnan lassan szivárgott a vér. Most már Kate is felállt, és vele szemben megállva, boldogan és megkönnyebbülten mosolygott a férfira. Szíve szerint, azonnal a karjaiba zárta volna az örömtől, hogy nem történt komoly baja, de tudta, először egy orvosnak kell megnéznie szerelmét. – Lehet, hogy ezen te mosolyogsz, de pokolian fáj, ha az embert eltalálják! – nyafogott tovább Castle, mire Kate égnek emelte a tekintetét, és miközben oldalt pillantva figyelte, ahogy a túszokat kiviszik a helyiségből, az sem kerülte el a figyelmét, hogy Perez testét egy szürke zsákba teszik.

-          Gyere, megnézetlek egy orvossal – jegyezte meg még mindig mosolyogva, Castle pedig szófogadón követte. Alig fél óra múlva már egymással szemben ültek a mentőautóban. Rick meztelen felsőtesttel, összehúzott szemmel vizsgálta a fehér kötést, mely felkarját díszítette, a nyomozó pedig elgondolkodva figyelte szerelmét. Nem ez volt az első alkalom, hogy Rick kész lett volna feláldozni magát azért, hogy az ő életét megmentse, és ő minden alkalommal elcsodálkozott, és eltöprengett azon, miért is szereti őt ennyire a férfi. Hiszen, ő egy zárkózott, nehezen megnyíló személyiség volt, akinek ahhoz is négy évre volt szüksége, hogy elismerje, beleszeretett az íróba. Rick mégis türelmesen várt, semmit nem sürgetett, sőt, számtalan alkalommal kockáztatta érte az életét. Miközben pillantása végig siklott a markáns arcon, a most elesetten csillogó kék szemeken, az érzéki vonalú ajkakon, a férfias állon, le egészen az erős, mégis annyi gyengédséggel őt megérintő kezekig, elgondolkodott, vajon nem lenne-e itt az ideje, hogy ezúttal ő is kockáztasson a férfiért, kettejükért. Gondolataiból ismét Rick hangja rántotta ki.

-          Csak súrolt a golyó... – húzta el száját csalódottan, mint aki ennél sokkal nagyobb sérülésben reménykedett, majd amikor a nő kérdőn pillantott rá, folytatta – talán ennek is marad nyoma… a fiúk a pókerasztalnál megsárgulnak az irigységtől – húzódott most kópés mosolyra az ajka, de Kate szinte alig figyelt a szavaira. Fejében csak az előbbi gondolatok kattogtak, így azt sem hallotta, amit a férfi kérdezett – Gyerekes vagyok, ugye? – kérdezte csibészes vigyorral az arcán, és szeme huncutul csillogott, de a nyomozó el sem mosolyodott. – Kate? – szólította meg a nőt, mire az, komolyan a szemébe nézett, és halkan szólalt meg.

-          Igen! A válaszom, igen! – hangzott el a szájából, és Rick meglepetten húzta fel szemöldökét. Tudta, hogy a nő néha gyerekesnek tartja, de jobban esett volna neki, ha nem vágja rá azonnal a helyeslő választ.

-          Jobb szerettem volna azt hallani, hogy nem vagyok gyerekes, inkább egy hős, amiért eléd ugrottam, de… - jegyezte meg kissé sértetten, mire Kate zavartan nézett vissza rá, majd amikor megértette, mire gondol a férfi, elmosolyodott, és leguggolt a férfi elé.

-          A házassági ajánlatodra igen a válaszom – magyarázta el lassan az írónak, aki döbbenten meredt rá, és meg sem tudott szólalni, de nem is kellett, mert a nyomozó tovább beszélt – Mióta ismerlek, számtalan alkalommal kockáztattál miattam, itt az ideje, hogy magam mögött hagyjam a múlt démonait, és én is kockázatot vállaljak. Bízni akarok bennünk – folytatta csendesen, miközben kezével lágyan simogatta a férfi térdét – szóval, ha áll még az ajánlat…

-          Katherine Hougthon Beckett, leszel a feleségem? – szakította félbe a nőt a kérdéssel, könnyekkel a szemében Rick, miközben ajkán boldog mosoly játszott. Kate most megsimogatta a férfi arcát, és egészen közel hajolt hozzá.

-          Igen – súgta szinte a szájába a szavakat, majd lágyan megcsókolta. Csókjuk ajkaik szerelmes találkozása volt, melyben sokkal több volt az érzelem, mint a szenvedély, de előre vetítette a boldog jövő képét. Amikor ajkaik elváltak egymástól, Kate szerelmesen mosolygott a férfira, majd visszaült a helyére, de kezüket egy pillanatra sem engedték el.

-          Ha ezt tudom, sokkal előbb lövetem le magam – jegyezte meg kisfiús mosollyal az ajkán Rick, mire Kate hitetlenkedve kezdte ingatni a fejét. Éppen válaszolt volna, amikor Gates jelent meg a mentő ajtajában. Szeméből sütött a düh, amikor végig mérte őket, mire mindketten nagyot nyelve rántották el kezüket a másikétól.

-          Örülök, hogy mindketten túlélték! Várom magukat az irodámba, minél előbb! - csattant a hangja, majd távozott, Kate pedig nagyot sóhajtva nézett a most bűnbánón mosolygó íróra.

-          Hurrá! – húzta el a száját Beckett – mondd csak, minek kellett kikürtölni, hogy együtt vagyunk?

-          Azt mondtátok, hogy beszéltetnem kell… - húzta fel vállait tanácstalanul Rick, de a karjában lévő varratok tiltakozni kezdtek, ő pedig sziszegő hangot hallatva lazította ki izmait. Kate azonnal megsajnálta a férfit, látva a fájdalmat kiülni arcára, és mivel tudta, hogy Gates kapitánytól úgyis kapnak majd eleget, így inkább úgy döntött, annyiban hagyja a dolgot. Azzal, hogy az íróval veszekszik, már úgysem tud helyrehozni semmit, így megvárta, míg Castle magára veszi az inget, melyben segítenie is kellett, majd az autó felé indultak, hogy megjelenjenek a kapitány irodájában. Kate gyanakodva figyelte, ahogy minden oldalról vidám, mosolygós tekintetetek fürkészik őket, melyet nem tudott, mire vélni, de most nem is foglalkozott vele.

Gates szúrós szemmel nézett az előtte álló két emberre szemüvege fölött, majd lassan felállt, és megtámaszkodott az asztalon. Pillantását végig futatta a kényelmetlenül feszengő írón, és a meredten a földet bámuló nyomozón. Csak nehezen állta meg, hogy ne mosolyodjon el, látva a szerelmesek zavarát, de tudta, elsősorban kapitányként kell látnia a dolgokat, és nem nőként. Szemüvegét az asztalra dobva, az író felé fordult.

-          Mr. Castle! Tisztában van azzal, mit ír elő a szabályzat a munkatársak közötti romantikus kapcsolatról? – intézte kérdésért szigorúan a férfihoz, aki nagyot nyelve nézett vissza a nőre.

-          Igen, de itt szeretném megjegyezni, hogy mivel nem kapok fizetést, nem minősülök munkatársnak, ergo technikailag Beckett nyomozó és én…

-          Mr. Castle! – állította le egy mozdulattal a szóáradatot a Vaslady – tényleg teljesen hülyének néz?! – csattant a hangja, és szeme villámokat szórt, ahogy az asztalra csapott.

-          Nem teljesen… - motyogta Rick, mire a kapitány összehúzta a szemét.

-          Mondott valamit? – kérdezett vissza, remélve, hogy rosszul értette a férfit, mire az, ártatlan képpel nézett vissza rá.

-          Csak azt, hogy esélytelen… mármint, becsapni magát… - tódította szemrebbenés nélkül, mire a nő egy pillanatig gyanakodva figyelte, majd folytatta.

-          Munkatárs ide, vagy oda, együtt dolgoznak! Hajlandó voltam elnézni a maguk kis románcát, amíg úgy láttam, hogy nem befolyásolja a munka hatékonyságát…

-          Maga tudta? Végig? – szólalt meg Kate döbbenten, most először, mióta átlépték a küszöböt, mire Gates türelmetlenül rántotta meg a vállát, de titokban élvezte, hogy mindkét felet meg tudta lepni.

-          Persze, hogy tudtam, mint mondtam, nem vagyok hülye! Legalábbis, nem teljesen! – szúrta oda gúnyosan, hideg tekintettel az írónak, így jelezve, hogy pontosan értette, amit korábban mondott, mire Castle szégyenkezve sütötte le a szemét, és inkább a padlót tanulmányozta, míg a nő folytatta – nem szóltam, mert a munkájukat nem zavarta. Még akkor is csendben maradtam, amikor a firkász sértetten lelépett három hétre! Gondoltam, majd megoldják! De most, hála annak, hogy nem tudott ráülni a szájára, és mindenkinek szétkürtölte, hogy a szabályzatot megszegve, összeszűrték a levet, mint felettese, kénytelen leszek hivatalosan eljárni! – ért mondandója végére a kapitány, majd nagyot sóhajtva figyelte, hogy Kate és Rick is félve néznek vissza rá. Mindannyian tudták, mit jelentenek a nő szavai. Castle volt az, aki először megtalálta a hangját, és megköszörülve a torkát, halkan kérdezte.

-          Mit fog most tenni, Asszonyom? – nézett egyenesen a sötét szemekbe Rick, miközben mindketten lélegzetvisszafojtva várták a választ.

A múlt démonai 26. rész

26. rész

Castle hitetlenkedve rázta meg a fejét, azt hitte, rosszul hall, de látva a nő állhatatos tekintetét, már tudta, Beckett minden szót komolyan gondolt. Valóban be akar menni, hogy rábeszéljen egy fegyveres őrültet, aki már több tucat embert ölt meg hidegvérrel, hogy adja fel magát. Képtelenségnek tartotta, hogy sikerülhet, és a legkisebb porcikája sem akarta végig nézni, ahogy a nő besétál oda. Rémülten látta, hogy Cosby rövid tétovázás után, ránt egyet a vállán, majd kinyitja a fekete S.W.A.T egyterű ajtaját, és betessékeli a nyomozót, aki követte, ő pedig döbbenten sétált utánuk. Cosby egy térképet terített ki a nő elé, majd magabiztosan kezdte magyarázni, hol helyezkednek el az emberei, vélhetően, hol a túszejtő, és a túszok. Beckett feszülten figyelt, arcán látszott, hogy minden egyes információt elraktároz, Rick pedig úgy érezte, hogy a szíve mindjárt kiugrik a helyéről. Féltette a nőt, és elhatározta, hogy mindent el fog követni, hogy lebeszélje erről az őrültségről. Amikor a nyomozó és Cosby mindent átbeszéltek, Kate kilépett a furgonból, és még egyszer ellenőrizte fegyverét, és mellényét, majd hagyta, hogy a százados mikrofont erősítsen rá, így teremtve meg a kapcsolatot a későbbiekben.

-          Kate… ne menj oda, kérlek! Te sem gondolhatod komolyan, hogy meg tudod győzni! – fordította maga felé a nőt Rick, és szeméből néma könyörgés volt kiolvasható. Beckett nagyot nyelt, majd bátorítólag a férfira mosolygott.

-          Nem lesz semmi bajom, Castle! Nincs más választásunk! – fűzte hozzá halkan, majd amikor indulni akart, döbbenten vette észre, hogy Castle követi – te hova mész?

-          Veled megyek! – jelentette ki határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon az író, mire Kate megrázta a fejét.

-          Felejtsd el! Veszélyes, nem foglak bevinni magammal! – igyekezett csírájában elfojtani a hirtelen jött ötletet, mire Castle érdeklődve nézett rá.

-          Nekem veszélyes, de neked nem az? – kérdezte sértetten, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Én rendőr vagyok, te civil! Nem jössz be, és kész! – nézett eltökélten a kék szemekbe, melyben most akaratosság csillogott. Végül lágyabb hangot megütve szólalt meg – Castle, értsd meg! Ha bármi bajod esne, csak azért, mert hagytam, hogy begyere velem, azt sosem bocsátanám meg magamnak! – nyúlt a férfi keze után, és gyengéden megszorította. Elégedetten, és megkönnyebbülten látta, hogy a kék szemekből eltűnik a makacsság, és átadja helyét a megadásnak, és aggodalomnak.

-          Szeretnélek most megcsókolni… - suttogta halkan Rick, hogy senki ne hallja rajtuk kívül, mire Kate közelebb lépett, úgy válaszolt.

-          Tudom… - nézett mélyen a férfi szemébe, majd Castle nagyot nyelt, és kissé hátrébb lépett.

-          Vigyázz magadra! – kérte halkan, mire Kate bólintott. Ebben a pillanatban ért oda hozzájuk Javi, és egy bólintással jelezte, hogy amennyiben a nő készen áll, mehetnek. Beckett még vetett egy utolsó pillantást a szeretett férfira, biztatón rámosolygott, majd társával együtt eltűntek a szeme elől.

Beckett érezte, hogy az adrenalin egyre nagyobb dózisban árasztja el sejtjeit. A vér szinte a fülében lüktetett, ahogy előre szegezett fegyverrel haladt végig a folyosón. Mellette, szorosan a falhoz lapulva S.W.A.T egyenruhát viselő, maszkos férfiak álltak, kezükben kibiztosított fegyverrel, és arcukon látszott az elszántság. Csak a jelre vártak, hogy behatolhassanak a pihenőszobába, ahonnan már hallani lehetett Perez ordítozását, ahogy a túszokat utasítja, ki, hova álljon. Megállva az ajtó előtt, Kate vett egy mély lélegzetet, miközben arra gondolt, semmi sem sülhet el rosszul. Épségben kell kijönnie innen, hiszen megígérte az írónak, hogy minden rendben lesz. Egyszer már majdnem elveszítette, nem mehet keresztül ezen újra.

-          Manuel Perez! Kate Beckett nyomozó vagyok, és azért jöttem, hogy beszélgessünk! - kiáltott be a zárt ajtón keresztül, mire a szobában hirtelen csend lett, majd hallani lehetett, hogy egy nő felsikolt, és másodpercek múlva kinyílt az ajtó. Egy fiatal, 20-as éveinek végén járó, szőke hajú, civil ruhát viselő nő állt ott. Szemében rémület csillogott. A mellére tűzött névkártyából látható volt, hogy látogató, nem a személyzet tagja. Pillanatokkal később, egy erős kar ragadta meg a derekát, és félrehúzva a nyitott ajtóból, már látni is lehetett, ahogy Perez, a magas, legalább 180 centis, kreol bőrű, körszakállt viselő, izmos férfi, a nőt szorosan maga előtt tartva, pisztolyt szegezve annak fejéhez, gyanakvó, rideg tekintettel méri végig a nyomozónőt.

-          Nem tárgyalok zsarukkal! – jelentette ki egyértelműen, az undor pedig csak úgy sütött a hangjából, miközben folytatta – maguk semmire se jók! Még arra is képtelenek voltak, hogy elkapják Morrist! Megölte a nővéremet! – szakadt fel belőle fájdalmasan.

-          Mr. Perez! Nézze, elteszem a fegyvert – próbálta csitítani a férfit Kate türelmesen, miközben lassú mozdulattal a fegyvertáskájába helyezte a Glock-ot, Javi és Ryan legnagyobb rémületére, akik nem cselekedtek hasonlóan, ő pedig, tovább beszélt – Tegye el maga is, és beszéljük meg a dolgokat!

-          Mondtam már, hogy nem beszélek zsarukkal! Fikarcnyit sem érdekel, mit csinál! Tűnjön el innen a kollégáival együtt, vagy mindenkit kinyírok! – fröcsögtek az indulatkeltette szavak Perez szájából, mire Kate nagyot sóhajtott. Mielőtt azonban megszólalt volna, a férfi folytatta – ha kíváncsiak rá, mit akarok, küldjenek be egy civilt! Vele tárgyalok, magukkal viszont nincs semmi dolgom! – jelentette ki, majd becsapta az ajtót. Beckett megsemmisülten állt a csukott ajtó előtt, és fogalma sem volt róla, mit tegyen. Ebben a pillanatban azonban, megszólalt a mellette tébláboló Javi.

-          Talán, ha Castle… - próbálkozott meg egy lehetőséggel a férfi, de Kate gyilkos pillantásától azonnal elhallgatott.

-          Nem! – szakította félbe határozottan és keményen a társát – Kizárt, hogy bejöjjön ide, világos?! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, de ekkor Cosby hangja csendült fel a jobb fülében lévő fülhallgatóban.

-          Nyomozó, nincs más megoldás! A fickó világosan megmondta, mi a követelése, és több mint 10 ember élete felett dönt ebben a pillanatban – jegyezte meg halkan, mire Kate lehunyta a szemét. Minden porcikája tiltakozott ellene, de tudta, a századosnak igaza van. Igyekezve fejéből kiűzni a rémképeket, hogy milyen kimenetele lehet a dolognak, némán bólintott.

-          Küldjék be Castle-t… - adta ki az utasítást olyan halkan, hogy szinte alig lehetett hallani, és alig 5 perc múlva, már Rick lépkedett felé a folyosón, golyóállómellényben, rajta kis mikrofonnal, hogy a külső irányítók is jól hallják, mi folyik odabent. Amint megérkezett a nyomozó elé, gyors tekintetváltás következett, majd Kate nagyot nyelve fordult az ajtó felé. – Mr. Perez, behoztunk Önnek egy civilt! Hajlandó beszélni vele? – kérdezte a férfitól, mire lassan megint kinyílt az ajtó, és ugyanaz a nő állt mögötte, Rick pedig bizonytalanul lépkedett közelebb, nyomában Kate-tel. Egy tágas helyiségbe érkeztek, ahol szinte minden sarokban több ártatlan civil üldögélt, Perez pedig, szorosan maga előtt tartva a nőt, az írót méregette.

-          Vele igen – bólintott higgadtabban, majd beszélni kezdett – tudja, miért vannak itt a zsaruk? Hogy letartóztassanak, mert megöltem néhány embert… - tartotta a szemkontaktust az íróval, mire Rick elhúzta a száját.

-          Igen, ez a Föld több pontján bűncselekmény… - jegyezte meg, mire Perez gúnyosan elmosolyodott.

-          Mondja, az nem bűncselekmény, hogy megölték a nővéremet, és a gyilkosa megúszta?! Bosszút akartam állni! Tönkretenni az életét! Shapiro-nak nem kellett volna beleavatkoznia! – törtek fel a szavak megállíthatatlanul a férfi szájából – őt nem akartam bántani… őt nem… - csuklott el a hangja, mire Rick itt érezte az idejét annak, hogy közbeszóljon.

-          Ezeket az embereket igen? – kérdezte együtt érző hangon, míg Kate türelmesen várt, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor leszerelheti a férfit, Rick pedig tovább beszélt – azt hiszi, csak magának vannak gondjai? Nekem is van! Az a nő, aki itt áll mellettem, és le akarja tartóztatni magát, a barátnőm! – tört fel az íróból szenvedélyesen, mire Kate kikerekedett szemekkel nézett először rá, majd a mellkasán lévő mikrofonra.

-          Castle… - akarta megállítani a vallomásban Rick-et, de az, rá sem hederített, csak Perez-hez beszélt.

-          Legalább fél éve együtt vagyunk, persze titokban, mert a kapitányságon ebből nem derülhet ki semmi! Most viszont már, a főnöke is tudja – mutatott a mikroportra, mire Kate lehunyt szemmel vette tudomásul, hogy éppen most derült ki mindenki számára, hogy ők ketten egy pár, sőt, mivel tudta, hogy Gates is megérkezett már, így a kapitány is tudomást szerzett róla. Legszívesebben a föld alá süllyedt volna, de elhatározta, hogy csak az ügy végén kapja le a tíz körméről az írót, aki most folytatta – és holnap első dolga lesz, hogy kitilt engem az őrsről! De tudja, mit? Nem érdekel! Vállalom, mert szeretem!

-          Mi közöm nekem ehhez? – vált türelmetlenné a férfi hangja, és Kate egyetértett a túszejtővel. Ő maga sem értette, miért volt erre szükség, de Rick azonnal megmagyarázta.

-          Csak azt akartam ezzel mondani, hogy ha vele történne valami, én is minden követ megmozgatnék, hogy bosszút álljak! Megértem magát, hogy miért tette, amit tett! De ezek az emberek, nem tehetnek semmiről! Engedje el őket! – kérte Rick a férfit, akinek azonban hirtelen hidegen csillant meg a tekintete.

-          Nem – mosolyodott el kegyetlenül, és Kate-t rossz érzés kerítette hatalmába – akkor fogja megérteni igazán, ha ugyanazt érzi, amit én! – jelentette ki Perez, és a következő másodpercek szinte lassított felvételként peregtek le Kate szeme előtt. Manuel egy gyors mozdulattal lökte el maga elől a szőke nőt, majd fegyverét felé irányította. Ő azonnal Glockja után kapott, de még ki sem rántotta a tokból, amikor hallotta, hogy a férfi kezében elsül a pisztoly. Ezzel párhuzamosan Rick hangját is hallotta, ahogy a nevét kiáltja, majd a földre rántja, és szinte ezzel egy időben rontottak be a szobába a kommandósok, és lőtték le Perezt. Kate alig kapott levegőt az író súlya alatt, miközben nyugodtan állapította meg, hogy senki nem sérült meg. Ahogy azonban ki akart mászni az író alól, ujjai között meleg, ragacsos folyadék tört utat magának, és végig csorgott a kezén.

-          Castle… - suttogta elcsukló hangon a nyomozó – ne… - csengett rémület a hangjában, miközben arra próbált rájönni, honnan vérzik a szeretett férfi.