Boldog új évet! :)

Békés, boldog új esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak! Köszönöm, hogy egész évben kitartottatok mellettem, olvastátok a történeteimet, és szakítottatok időt arra is, hogy véleményezzétek! Remélem, 2020-ban is születnek majd új részek, új történetek, és akkor is itt lesztek velem! Köszönöm! :)

Jogodban áll szeretni 35. rész

35. rész

Fogalma sem volt róla, mit tegyen. Abban biztos volt, hogy azok után, hogy a férfi látta a képet, amit őrizgetett, nem tagadhatja le érzelmeit, de a világért sem árulta volna el szakításuk igazi okát. Félt a férfi reakciójától, attól, hogy nyíltan szembe menne apjával, aki ki tudja, mire lenne képes, hogy ismét szétszakítsa kettejüket, de nem volt hozzá elég ereje, hogy ellökje magától. Anélkül, hogy bármit mondott volna, felemelte kezét, és lassan nyúlt a póló kivágásához. Ujjbegye mintegy véletlenül cirógatta meg a bronzbarna bőrt a férfi nyakán, ahogy kiemelte a nyakláncot, majd halványan mosolyogva simogatta meg a fél szívet, melyet a parkban adott neki.

- Mindvégig a tiéd volt – szólalt meg halkan, halvány mosoly kíséretében, és mindketten tudták, hogy nem a medálra gondol, hanem saját szívének másik felére, melyet azon az estén adott a férfinak, amikor először találkoztak. Esze azt súgta, őrültséget csinál, és a tűzzel játszik, ha megint hagyja, hogy az érzelmei vezéreljék, szíve azonban azt tanácsolta, itt az ideje, hogy felvegye a harcot apjával, és harcoljon a szerelméért. 10 évvel ezelőtt még szinte gyerekek voltak, fiatal felnőttek, most azonban elég erősnek érezte magukat ahhoz, hogy Jack Harrison ne állhasson közéjük. Bryan lélegzetvisszafojtva nézte a nő arcát, mintha annak rezdüléseiből akarta volna megállapítani, hogy elfogadja-e szerelmét, vagy megint csak néhány percre nyitja meg előtte a páncélt, hogy aztán ismét eltávolodjon, és felhúzza a falat kettejük közé. Elizabeth lassan elengedte a medált, majd tenyerével végig simított a férfi mellkasán, és elégedetten állapította meg, hogy annak milyen gyorsan ver a szíve, éppúgy, ahogy az övé, amikor azonban állán siklott végig keze, Bryan megfogta, és komolyan nézett a szemébe.

- Ezúttal nem engedlek el, Liz – suttogta fojtott hangon, és kék szemében vágy csillogott, mire az ügyvédnő elmosolyodott.

- Nem akarom, hogy elengedj – válaszolta ugyanolyan halkan, miközben úgy döntött, éppen itt az ideje, hogy szívére hallgasson esze helyett, Bryan pedig felsóhajtott, és közelebb húzva magához, ajkát az övére tapasztotta. Elizabeth engedelmesen nyitotta meg ajkait a férfi kutató nyelve előtt, miközben karja ösztönösen karolta át nyakát, és olyan szorosan simult a kidolgozott testhez, hogy annak minden remegését érzékelte. Nyelvük lágy, mégis perzselő táncot járt, feltüzelve vágyaikat, Bryan keze pedig bebarangolta a karcsú, törékeny test minden négyzetcentiméterét. Amikor megtalálta az utat a póló alá, és végig cirógatta a nő hátát gerince mentén, Elizabeth belenyögött a csókba, és érzéki finomsággal karcolta meg fogával alsó ajkát, mire Bryan elmosolyodott. Az ügyvédnő éppen úgy reagált érintésére, mint 10 évvel ezelőtt, éppen olyan szenvedéllyel csókolta vissza, és éppen olyan őrjítő volt simogatása, mint akkor. A következő percben karjaiba kapta az ügyvédnőt, és a csók megszakítása nélkül vitte édes terhét a hálószobába, ahol finoman az ágyra fektette. Amikor fölé hajolt, tekintetük találkozott, és szerelmesen összemosolyogtak, majd újabb csókban egyesültek ajkaik, miközben Bryan érezte, hogy Elizabeth keze a pólója alá vándorol, és apró, de annál észvesztőbb simogatások közepette húzza egyre feljebb, hogy aztán teljesen megszabadítsa tőle. Ajkát elszakította a nőétől, de csak azért, hogy nyakán húzza végig nyelvét, mialatt keze már a telt halmokat kényeztette. Hogy ajkával követni tudja keze útját, ő is kibújtatta a nőt a pólójából, majd egy másodpercre megállt, és tekintete lenyűgözve futott végig a formás alakon.

- Gyönyörű vagy – nyelt nagyot, mire Elizabeth végig simított Bryan mellkasán, kockás hasán, egészen a rövid sort derékrészéig, és elégedetten mosolyodott el, amikor meglátta, hogy a férfi lélegzete elakadt. – Tudod, hányszor álmodtam erről? – kérdezte vágytól fűtött hangon, miközben lehajolt, és lassan, centiméterről centiméterre csókolta végig a selymes bőrt, majd visszatalált az édes ajkakhoz, és szenvedélyesen megcsókolta. Bryan belenyögött a csókba, amikor megérezte, hogy Elizabeth az utolsó ruhadarabjától is megfosztja, és mintegy véletlenül simít végig legérzékenyebb pontján. – Megőrjítesz! – nyögött fel levegő után kapkodva, mire az ügyvédnő kacéran emelte fel fejét, és fogai közé vette finoman annak alsó ajkát.

- Mások is mondták már – súgta szinte a szájába a szavakat mosolyogva, és örömmel nyitotta meg ajkait az újabb csók előtt, miközben hagyta, hogy róla is lekerüljön a rövidnadrág. Testük szorosan összesimult, kezük egy percre sem szűnt meg simogatni a másikat, miközben egyre szenvedélyesebben csókolták egymást. Szinte egyszerre sóhajtottak bele a csókba, amikor eggyé váltak, és lassan, teljes összhangban kezdtek el mozogni. Ahogy szenvedélyük egyre fékezhetetlenebbé vált, úgy gyorsult fel mozgásuk is, és abban a pillanatban, amikor átlépték a gyönyör kapuját, érezték mindketten, hogy nemcsak testük, hanem a lelkük is egyesült, éppen úgy, ahogy 10 évvel korábban, amikor először tapasztalták meg a másik karjában a beteljesülést és a csodát, amit hiába kerestek volna másnál. Bryan minden izma megremegett a nő karjaiban, ahogy szorosan hozzásimulva, fejét annak nyaka vonalába fúrta, és apró csókokkal szórta tele, Elizabeth ujjai pedig álmos lassúsággal cirógatták tarkóját, bele-beletúrva a sötét tincsek közé, majd végig vándoroltak hátán, hogy aztán ismét visszataláljanak tarkójára. Percekig feküdtek így összeölelkezve, majd Bryan a hátára gördült, magukra húzta a takarót, és mellkasára vonta a nőt, aki boldogan simult hozzá, miközben érezte, hogy az erős, mégis gyengéd kezek finoman cirógatják hátát.

- Mi lenne, ha örökre így maradnánk? – törte meg a meghitt csendet Bryan halk hangja, mire Elizabeth lustán elmosolyodott, és még közelebb fészkelte magát.

- Csábító gondolat – sóhajtott mélyet – de nem hiszem, hogy az ágyból is el tudnám végezni a munkámat. Legalábbis bizonyos részét – tette hozzá még mindig mosolyogva, mire Bryan is elmosolyodott.

- Nekem menne – jelentette ki, és amikor Elizabeth meglepetten emelte fel fejét, folytatta – gondolj csak bele! Larson egy irodai székből végzi a munkáját, akkor nekem miért okozna gondot, hogy ágyból dolgozzak? – kérdezte komiszul vigyorogva, mire az ügyvédnő felnevetett, de a következő percben lovagló ülésben helyezkedett el a férfin, aki elkerekedett szemekkel, elakadt lélegzettel nézett vissza rá, miközben teste azonnal reagált, szíve pedig vad ritmusra váltott.

- Mondjuk azért… - hajolt le, puha csókot nyomva a keskeny, érzéki ajkakra – mert én… - csókolta meg újra, mialatt haja játékosan csiklandozta meg a férfi állát – folyton elterelném a figyelmedet – lehelte szájába a szavakat, majd ezúttal sokkal hosszabban csókolta meg. Nyelvük lassú, mégis tüzes táncba kezdett, Elizabeth pedig érezte, hogy Bryan keze végig simít hátán, egészen a csípőjéig, és belenyögött a csókba, amikor enyhén megemelte, hogy újra eggyé válhassanak.

- Egészen… - szakította meg a csókot egy pillanatra Bryan – meggyőzően tud érvelni, ügyvédnő – sóhajtott fel, amikor Elizabeth megmozdult.

- Ugyan nyomozó! – mosolygott rá a nő, miközben fogai közé vette fülcimpáját, és incselkedve megharapta – azt ne mondja, hogy ez meglepi – súgta, majd ajkát rátapasztotta a nyakán lüktető érre, Bryan pedig elfordította fejét, és szenvedélyesen megcsókolta, hogy aztán ismét elmerüljenek az érzékiség tengerében.

Elizabeth lehunyt szemmel nyújtózkodott, miközben mélyen beleszippantott a levegőbe, amelyben frissen főtt kávé és szalonnás rántotta illata terjengett. Az idejét sem tudta, mikor aludt ilyen hosszan és pihentetően. Ahogy eszébe jutottak az éjszaka emlékei, ajka boldog mosolyra húzódott, és oldalra fordulva kinyitotta szemét. Az ajtó mögül jól hallható volt a reggeli készítésével járó minden zaj, kezdve a forró serpenyő sistergésétől egészen a kávés bögrék koccanásáig, beleértve Bryan halk szitkozódását is, ahogy valószínűleg leforrázhatta magát a forró nedűvel. Elizabeth felnevetett, és éppen kikelt volna az ágyból, hogy a takarót magára terítve segítségére legyen szerelmének, amikor nyílt az ajtó és az önjelölt szakács lépett be rajta, kezében tálcát egyensúlyozva.

- Fel ne kelj! – utasította látszólag szigorúan összevont szemöldökkel a nőt, de a szemében megjelenő komiszság árulkodó volt – hogyan legyen így az ember romantikus, ha tönkreteszed a nyughatatlanságoddal? – vonta kérdőre, miközben a tálcát letette az ágy végébe, és másodpercek alatt mászott be a takaró alá, majd gyengéden szájon csókolta – jó reggelt! – mosolygott rá, mire Elizabeth szerelmesen tűrt el homlokából egy kóbor hajtincset.

- Jó reggelt – köszönt vissza – én csak segíteni akartam – magyarázta – idebent úgy hangzott, bajba kerültél – tette hozzá sokat mondó tekintettel, mire Bryan sértetten húzta el száját.

- Bajba? Ha nem tudnád, egy profi reggeli készítővel fekszel éppen egy ágyban - nagyképűsködött, mire Elizabeth gyanakodva húzta össze szemét.

- Vagy úgy – bólintott látszólag nyugodtan – elárulnád, mégis hogy tettél szert ekkora profizmusra az ágyba vitt reggeliből? – kérdezte, és hangjából nem tudta elrejteni a féltékenységet, amit Bryan is azonnal észrevett.

- Aranyos vagy, amikor féltékenykedsz – jegyezte meg mosolyogva, de amikor meg akarta csókolni, Elizabeth elhúzta fejét.

- Nem vagyok féltékeny – jelentette ki, majd átható tekintettel nézett a férfira – megkerülted a választ – tette hozzá tényszerűen, mire Bryan kíváncsian nézett vissza rá.

- Mennyire zavarna, ha azt mondanám, számtalan nőnek hoztam már ágyba a reggelit? - kérdezte, és szemét egy pillanatra sem vette le a nő arcáról, aki igyekezett könnyed hangon válaszolni.

- Egy cseppet sem – vonta meg vállát nem törődöm módon, Bryan azonban átlátott rajta.

- Édesen hazudsz – nevetett fel, majd egyetlen hirtelen mozdulattal maga alá rántotta, és fölé magasodott. – Te vagy az első, aki ágyba kapta tőlem a reggelit – szögezte le mosolyogva, majd folytatta – Hazudnék, ha azt mondanám, senkivel sem voltam az elmúlt tíz évben – komolyodott el, miközben forró lehelete szinte égette az ügyvédnő ajkát – de soha, senkinek nem engedtem, hogy elfoglalja a helyed, Liz! – tette hozzá, Elizabeth pedig egy percig sem kételkedett benne, hogy így van, ahogy belenézett az őszintén, szerelmesen csillogó kék szemekbe.

- Én sem a tiédet – válaszolta suttogva az ügyvédnő, és szemét lehunyva adta át magát a gyengéd csóknak.  – Megéheztem – nyújtózott boldog mosollyal ajkán, jólesőn Elizabeth, amikor elváltak ajkaik, és figyelmét elkerülte, hogy Bryan tekintete végig vándorol telt keblein, melyek csábítón rajzolódtak ki a takaró alatt.

- Én is… - köszörülte meg torkát a nyomozó, és a hangjából kicsendülő vágy felkeltette az ügyvédnő figyelmét, aki amint rájött, mire céloz a férfi, játékosan bokszolta vállon.

- Van egy ügyünk, és ha jól emlékszem, a múlt éjjel megbeszéltük, hogy egyikünk sem tudna ágyból dolgozni – kacsintott szerelmére, mire az, morcosan húzta el száját, de a következő pillanatban kópésan elmosolyodott.

- Igen, rémlik valami… - vonta össze szemöldökét, mintha erősen gondolkodna – de azt hiszem, nem ártana, ha az érveidet újra átvennénk – javasolta ártatlanul, mire Elizabeth átkarolta nyakát, és közelebb vonta magához.

- Megígérem, hogy ma éjjel nem fogsz tudni betelni az érveimmel – súgta érzéki hangon, mire Bryan érezte, hogy kiszárad a torka, ő pedig folytatta – de most muszáj az üggyel is foglalkoznunk – tette hozzá szomorkás hangon, vigasztaló csókot nyomva ajkaira.

- Rendben – sóhajtott kedvtelenül a nyomozó – lásd, milyen elhivatott vagyok, amíg aludtál, reggeli készítés közben eszembe jutott valami – harapott bele az egyik kiflibe, miközben maguk közé tette a tálcát, és mosolyogva figyelte, ahogy Elizabeth a villájára tűz egy adag rántottát, és jóízűen reggelizni kezd. – Arra jutottam, hogy egyetlen ember van, aki elég közel állt Diane-hez ahhoz, hogy tudja, hol lehet, vagy kitől kérhetett segítséget – beszélt tovább, miközben a doktornőnek baljós sejtése támadt. – El kell mennünk apádhoz – közölte nyugodt hangon, és észre sem vette, hogy Elizabeth arcából kifut a vér.

Jogodban áll szeretni 34. rész

34. rész

Elizabeth zavartan nézett végig magán, de öltözékén nem volt semmi különös, ami indokolta volna a férfi átható tekintetét, és éppen szóvá tette volna, amikor meglátta, mit tart a kezében. Ereiben percek alatt fagyott meg a vér még a gondolatától is, hogy felfedezheti rejtett titkát, a fényképet, melyet 10 éve őrzött anyjával közös fotója mögött, és amelyet meg sem tudta számolni, hányszor tartott közvetlenül a szíve felett magányos óráiban, felidézve a régi szép emlékeket.

- Nagyon hasonlítasz édesanyádra – tette vissza óvatosan a képkeretet Bryan, és figyelmét nem kerülte el, hogy Elizabeth megkönnyebbülten sóhajt, szinte észrevétlenül, mely csak még inkább megerősítette gyanakvását. Most már teljesen biztos volt benne, hogy Elizabeth mindig is szerette, és ha ki nem is mondta, mióta újra találkoztak, az, hogy megőrizte ezt a képet, és az, hogy láthatólag sokat volt a kezében, beszédesebb volt mindennél.

- Egy évvel az után halt meg, hogy ez a kép készült – válaszolta halkan – talán pont ezért gyűlöl az apám – vélte keserű mosollyal szája szegletében – túlságosan emlékeztetem anyámra – tette hozzá, majd mély levegőt vett, és magára öltve kabátját az ajtó felé indult – mehetünk? – kérdezte, így jelezve, hogy nem szeretne a továbbiakban erről beszélni, mire Bryan bólintott. Amikor azonban el akart menni mellette, a férfi megszólalt.

- Apád ostoba – közölte nyugodt hangon – minden nap hálát kéne adnia a sorsnak, hogy a közelében vagy – tette hozzá, majd tekintete simogatón futott végig a nő arcán – én ezt tenném – mosolygott rá, de tekintete komolyságot tükrözött, mire az ügyvédnő nagyot nyelt, de válaszolnia nem volt alkalma, mert Bryan elvette tőle a táskát, melybe néhány holmiját pakolta, majd kezét kinyújtva jelezte, hogy indulhatnak. Az utat a férfi lakásáig szótlanul tették meg, mindkettejüknek az előttük álló este és éjszaka járt a fejében. Bryan fejéből nem tudta kiverni a fotót, és annak jelentését, miközben Elizabeth azon tépelődött, nem kellett volna inkább az apjához mennie. Szíve azt súgta, hagyja hátra félelmeit, élje meg a pillanatot, a lehetőséget, fogadja el a szerelmet, amit Bryan kínál a számára, esze azonban azt súgta, őrültség és felelőtlenség lenne kivívni apja haragját, vagy próbára tenni elszántságát. Ha ez nem lett volna elég, az sem hagyta nyugodni, hogy vajon, ki ölte meg Phil-t, kinek állhat érdekében, hogy Abe Hunter rácsok mögött legyen. Úgy érezte, a két helyzet éppen kettővel több, mint amennyit el tud viselni. Hálát adott a sorsnak, amiért legalább fejfájása elmúlt, hála a pirulának, amit otthon a fürdőszobában bekapott, mielőtt eljöttek. Annyira lefoglalták gondolatai, hogy észre sem vette, amikor Bryan leparkolta az autót, csak amikor már felé fordult. – Megérkeztünk – rántotta ki gondolatai közül hangja, mire zavartan elmosolyodott, és követte a lakásba. Amint beértek, a férfi előzékenyen elvette kabátját, hogy sajátjával együtt felakassza, majd felemelte a bőröndöt, és a háló felé indult. – Ahogy ígértem, tiéd a háló – sétált át a kis, kényelmesen berendezett lakáson egy fehér ajtóig, mellyel szemben egy másik ajtó nyílt – a fürdőszoba - magyarázta, miközben belépett a hálóba, melyben a központi helyet egy hatalmas franciaágy uralta, két kis éjjeliszekrény, és egy gardrób társaságában. Az ággyal szemben kapott helyet a televízió. – Remélem, kényelmes lesz. Ha szeretnél, mehetsz elsőnek zuhanyozni – tette hozzá, miközben zavartan ácsorgott az ajtóban, és Elizabeth nem állta meg mosolygás nélkül. Az egész olyan volt, mintha életében először hívta volna fel magához. Egyszerre volt édes, és zavarba ejtő az izgalom, ami arcára kiült, végül a nő úgy döntött, megkönyörül rajta.

- Köszönöm, élek a lehetőséggel – bólintott hálás mosoly kíséretében, mire Bryan is bólintott.

- Törölközőt találsz a szekrényben – mutatott a gardróbra – addig készítek egy kis harapnivalót. Szinte egész nap nem ettél semmit, biztosan éhes vagy – jegyezte meg figyelmesen, majd a választ meg sem várva, eltűnt. Húsz perccel később a konyhában találta a nyomozót, aki éppen két szendvicset rakott tányérra és a nappali felé igyekezett vele, de amikor meglátta a nőt, földbe gyökerezett a lába. A bő póló alatt kirajzolódtak melle domborulatai, válláról lecsúszva láttatni engedte kecses vállát, selymes bőrét, melyen megcsúszott a lámpa tompa fénye. A rövidnadrág feszesen simult combjára, haja kibontva, csillogón omlott vállára, ő pedig égett a vágytól, hogy beletúrhasson a dús fürtökbe. Sosem felejtette el, milyen gyönyörű volt, hiszen az elmúlt 10 évben szinte minden éjjel róla álmodott, mégis úgy érezte, mintha most látná életében először. Ennyi idő után itt látni a nappalijában, úgy, hogy nem érhet hozzá, nem csókolhatja meg, felért egy kínzással.

- Szendvics? – zökkentette ki merengéséből a nő hangja, mire nagyot nyelve, bólintott.

- Iii…igen – dadogta, megköszörülve torkát, miközben azon gondolkodott, hogyan sodorhatta magát ilyen helyzetbe. Egyre inkább úgy érezte, nem tudja betartani ígéretét, amit Maggie-nek tett, képtelen lesz távol maradni tőle. Túlságosan csábító volt, ahogy védtelenül, gyönyörűbben, mint ahogy emlékeiben élt, itt állt előtte, egy karnyújtásnyira. – Láss hozzá! – tette le a tányérokat a kanapé előtt álló asztalkára. – Én… nekem le kell zuhanyoznom – motyogta idegesen, majd mit sem törődve Elizabeth értetlen arckifejezésével, szinte bemenekült a fürdőszobába, ahol nagyot lélegezve támaszkodott meg a mosdókagylón. – Igen! Le kell zuhanyoznod! Hideg vízzel! – mormolta félig hangosan, igyekezve kiverni fejéből a képet, mely most is ott lebegett szemei előtt. Elizabeth értetlenül rázta meg fejét, miközben helyet foglalt a kanapén, és alsó ajkát rágcsálva szemezett a szendvicsekkel, majd a fürdőszoba felé pillantott. Korgó gyomra ugyan célozgatott rá, hogy jót tenne szervezetének az étel, de semmi kedve nem volt egyedül enni. Végül felkapta a távirányítót, és unottan kezdte kapcsolgatni a televíziót. Ahogy váltogatta a csatornákat, észre sem vette, milyen gyorsan elrepült az idő. Csak arra kapta fel a fejét, amikor nyílt a fürdőszoba ajtaja, és Bryan lépett ki. Tekintete végig siklott az izmos mellkason, mely jól kirajzolódott a fehér póló alatt, és felidézte a képet, amikor egy szál farmernadrágban nyitott ajtót neki, ő pedig megcsodálhatta meztelen felsőtestét. A rövid sort ráirányította figyelmét erős lábaira, ő pedig a zavartan szegezte pillantását inkább a férfi arcára, még mielőtt illetlenebb helyre tévedne tekintete. Sötét haja ezúttal is vizesen hullott homlokába, kék szeme szinte világított a szoba homályában, ahogy tekintetük találkozott. – Nem ízlik a vacsora? – kérdezte Bryan, aki látszólag észre sem vette, mennyire lenyűgözte látványa vendégét – kaviárt kellett volna rendelnem? – csipkelődött, miközben ő is helyet foglalt a kanapén, Elizabeth pedig elmosolyodott.

- Ennyire sznobnak nézek ki? – kérdezte somolyogva, félig lehunyt szemmel, ravaszkásan a férfira nézve, mire az, végig simogatta szemével.

- Jelen pillanatban? Egyáltalán nem – rázta meg fejét határozottan – csak azt hittem, olyan éhes vagy, hogy mire kijövök, az én szendvicsemet is eltünteted – vont vállat, mialatt maga elé húzta az egyik tányért, és jóízűen harapott bele a mustárral, pulykával, salátával, paradicsommal és sajttal töltött kenyérbe – volt már rá példa, emlékszel? – kérdezte komiszul mosolyogva, mire az ügyvédnő látszólag sértetten vonta magához a másik tányért.

- Ha arra az estére gondolsz, amikor moziba vittél, felhívnám a figyelmedet, hogy te pusztítottad el az én vacsorámat, és nem fordítva! – emlékeztette a nyomozót.

- Kizárt! Határozottan emlékszem, hogy két hot-dogot rendeltem a film után, elmentem a mosdóba, és mire visszaértem, csak a kólám árválkodott az asztalon, te pedig ártatlan tekintettel néztél rám – idézte fel az este történéseit Bryan, miközben Elizabeth hitetlenkedve nézett rá – igen, pont így néztél akkor is! – bólogatott meggyőződéssel, mire az ügyvédnő lenyelte a falatot, ami a szájában volt, és megrázta fejét.

- Nincs rá bizonyítékod – jelentette ki büszkén felszegett állal, de kék szemében pajkosság csillogott, mire Bryan keze megállt a levegőben, amikor éppen újabbat harapott volna szendvicséből.

- Bizonyíték kell? Az nem elég, hogy hűlt helye volt a hot-dogomnak? – kérdezte tettetett szigorúsággal, de Elizabeth megrántotta vállát.

- Közvetett csupán – dőlt hátra kényelmesen a kanapén, miközben a tányérját arrébb csúsztatta az asztalon – ez pusztán annyit bizonyít, hogy valaki megette. Bárki lehetett. Például az a srác, aki mögöttünk állt a sorban – magyarázta pimasz mosollyal, mire Bryan is félretette tányérját, és elismerőn nézett vissza rá.

- Hihetetlen vagy – jegyezte meg mosolyogva, mire Elizabeth incselkedve húzta fel egyik szemöldökét, ő pedig lenyűgözve nézte a szépen ívelt szemöldököt, a vidáman csillogó kék szemeket, a mosolyra húzódó, csábítóan vörös cseresznyeajkakat, melynek ízét még mindig ajkán érezte. Amikor tekintetük összekapcsolódott, mindketten lassan elkomolyodtak, Elizabeth pedig érezte, hogy szaporábban kezd verni a szíve, ahogy felismerte a vágyat a férfi szemében. – Mindig is az voltál – folytatta Bryan halkabban, és ezúttal már egészen komolyan – egyszerre voltál gyönyörű, nyitott, mégis rejtélyes. Az első pillanatban beléd szerettem, és ez az óta is így van – ült kissé közelebb a nőhöz, és figyelmét nem kerülte el, hogy amaz nagyot nyelt, és kihúzza magát, mégis úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel. Képtelen volt tovább titkolni és elfojtani érzéseit, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatta, hogy talán örökre elveszíti. – a múltkor, a hídnál azt mondtad, ez csak nosztalgia. Had világosítsalak fel, Liz – nézett mélyen a szemébe, Elizabeth pedig döbbenten hallgatta minden szavát – 10 évvel ezelőtt beleszerettem egy lányba, aki vidám volt, kedves, nyílt, őszinte, és teljes szívével szeretett. Most… - állt meg egy pillanatra, miközben még közelebb hajolt – beleszerettem egy nőbe, aki okos, független, lelkiismeretes, szívvel-lélekkel kiáll az igazáért, ingyen nyújt segítséget olyanoknak, akik nem tudnák megfizetni, és aki őszintén, tiszta szívből tud nevetni, amikor elengedi magát. Aki látszólag hideg, kemény és határozott, de valójában érzékeny, empatikus és megértő. Szerettem azt, aki voltál, és szeretem azt, aki lettél. Ez nem nosztalgia – rázta meg fejét halvány mosoly kíséretében, miközben pillantása fogva tartotta a nőét - Szeretlek, Liz – ért mondandója végére, majd elhallgatott, és vadul dübörgő szívvel várta a választ. Elizabeth nem győzte felfogni a hallottakat. Egyfelől majd’ kiugrott bőréből, amiért Bryan még mindig ugyanúgy szereti, annak ellenére, amit vele tett, másfelől apja árnyéka túlságosan sötétbe burkolta a jövőt ahhoz, hogy felhőtlenül tudjon örülni. Végül nagyot nyelt, és mély levegőt véve, lassan megrázta fejét.

- Ne csináld ezt, kérlek – suttogta elgyötörten – Világosan megmondtam, hogy… - kezdett volna bele, de Bryan közbevágott.

- Igen, emlékszem – bólintott – sosem szerettél, és most sem jelentek a számodra semmit – ismételte meg tömören a nő szavait, majd folytatta – de tudod, mit gondolok? – kérdezte, és a választ meg sem várva, tovább beszélt – te is szeretsz engem! – jelentette ki magabiztosan, és amikor Elizabeth meglepetten nézett vissza rá, hozzátette – De túl makacs vagy, és túlságosan félsz ahhoz, hogy ezt beismerd! Felhúztál egy falat magad köré, ahova senkit sem engedsz be, és most megrémít a felismerés, hogy én mégis bejutottam! Pont én, akit mindenáron próbálsz távol tartani magadtól! – jelentette ki, majd váratlanul felpattant a kanapéról, és a fogashoz lépett, miközben Elizabeth lehunyt szemmel próbálta összeszedni gondolatait. Az egész vallomás felkészületlenül érte, de ideje nem volt sokat töprengeni, mert Bryan ért vissza – mondhatsz, amit akarsz, nem győzöl meg róla, hogy nem szeretsz. 10 éve szeretsz már, pont úgy, ahogy én téged! – ült le ismét a nő mellé, majd annak legnagyobb döbbenetére két fotót nyújtott át neki. Az egyik az volt, melyet édesanyjával közös képe mögött rejtegetett, míg a másik annak pontos mása volt, az, melyet annak idején Bryan is eltett emlékbe a délutánt követően. – A tárcámban tartom… - szólalt meg halkan Bryan – szóval, megpróbálom még egyszer – köszörülte meg torkát, miközben előrébb hajolt, hogy a könnytől fátyolos szemekbe tudjon nézni – Szeretlek, Elizabeth Harrison – suttogta lágyan, Elizabeth pedig kételyektől gyötörve nézett bele a szerelmesen, várakozón rászegeződő kék szemekbe.

Boldog karácsonyt! :)

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves Olvasómnak! :) 

Jogodban áll szeretni 33. rész

33. rész

Bryan várakozón nézett a nőre, miközben azon gondolkodott, jól tette-e, hogy felajánlotta ezt a lehetőséget. Persze, aggódott a biztonságáért, de ha igazán őszinte akart volna lenni magához, másképp is meg tudta volna oldani a védelmét. Számtalan esetben bíztak már rájuk védett tanút, és soha, egyetlen alkalommal sem vitte fel magához. Nem. Az egyetlen oka, amiért így döntött, mert vigyázni akart rá. A közelében akarta tudni, és nemcsak azért, mert szerette, hanem mert nem bízott meg senki másban, hogy megvédené, ha szükség lenne rá. Elizabeth nem tudta, mit válaszoljon a kérdésre. Látszólag teljesen logikusnak tűnt a férfi ajánlata, másfelől a lehetőség, hogy egy egész éjszakát a közelében töltsön túlságosan csábító volt, és túlontúl veszélyes. Annak ellenére, hogy a lövöldözés után eldöntötte, túllép a félelmein, és nem hagyja, hogy megint apja irányítsa az életét, nem tudta, valóban készen áll-e egy ekkora lépésre.

- Ahogy így elnézem, a doktornő alig várja, hogy igent mondhasson! – röhögött fel csúfondárosan Larson, így kiszakítva gondolataiból Elizabeth-et, aki most elhúzta száját, és becsmérlő tekintettel nézett végig a nyomozón.

- Tudja, Larson, maga mindig képes meglepni – jegyezte meg, mire a férfi felhúzta szemöldökét.

- Valóban? – kérdezte kissé kihúzva magát a székben, amivel csak azt érte el, hogy fehér, foltos ingén megfeszültek a gombok.

- Valóban! – bólintott Elizabeth határozottan – mindig meglep, hogy egy ekkora testbe, hogyan szorulhat ilyen kevés értelem. Nyilván a sok fánk miatt nem fér el – tette hozzá csípősen, majd a választ meg sem várva, hátat fordított a férfinak, így nem láthatta, hogy az bosszankodva húzza fel orrát, és töm magába még egy fánkot. – Köszönöm a lehetőséget, de inkább vigyél haza – kérte Bryan-t halkan, de az, megrázta fejét.

- Nem lehet! – ismételte meg – értsd meg, hogy veszélyes. Ha csak…

- Nem! Te érts meg valamit! – vágott közbe Elizabeth határozottan – Felnőtt nő vagyok, aki képes eldönteni, mekkora veszélyt vállal. Ez még mindig az én életem, amiért a felelősség is az enyém! – jelentette ki megmásíthatatlanul, miközben arra gondolt, mennyire szeretett volna igent mondani, és talán, ha Larson nem szól közbe, meg is tette volna. – Ezen kívül, akárki is a merénylő, Holden-t akarta. Nem véletlenül érte őt a golyó…

- Igen, de ha csak őt akarta volna, akkor miután végzett vele, lelécel! – érvelt ellen okosan a nyomozó – mégsem ezt tette! Maradt, és többször is tüzet nyitott ránk!

- Az Istenért, vidd már haza, és tűnjön el a szemem elől! – horkant fel türelmetlen hangon Larson – olyanok vagytok, mint a rossz házasok! Ha nekem ennyi gondom lenne egy nővel, biz’ Isten nem könyörögnék neki, hanem hagynám a fenébe! – tette hozzá teli szájjal, mire Elizabeth felhúzta szemöldökét, és lekicsinylőn mosolyodott el.

- Persze, ha volna nő, aki hajlandó lenne gondot okozni magának – szúrta oda, majd mélyen belenézett a mélykék szemekbe – Bryan! Értékelem az igyekezeted, tényleg, de haza akarok menni – jelentette ki ezúttal sokkal lágyabban, mire a nyomozó mélyet sóhajtott.

- Rendben – egyezett bele nehéz szívvel, miközben eldöntötte, hogy egy tapodtat sem fog mozdulni a nő lakásának ajtaja elől. Gyors mozdulatokkal felkapta kabátját, összeszedte az aktákat, melyeket korábban válogatott, majd ideiglenes társa felé fordult.

- Nézz utána, hogy egy bizonyos Olívia Bradock-nak – kérte a férfit – hitelkártya, bármi, amivel a nyomára bukkanhatunk! – tette hozzá, és amikor az bólintott, a lift felé indultak, Larson pedig ujjait cuppogva, fejét ingatva nézett utánuk.

- Bosszantó egy liba, de vág az esze, mint a borotva – dünnyögte morcosan, majd hirtelen elmosolyodott – a fenébe is! – tette hozzá, majd gyorsan körülnézett, szemtanúja volt-e valaki az iménti monológjának. Előbb harapta volna le a nyelvét, mintsem, hogy beismerje, mennyire élvezte az ehhez hasonló szócsatákat az ügyvédnővel.

Húsz perccel később Elizabeth kilépett a liftből lakásának folyosójára, mely szöges ellentéte volt annak, amit Phil tömbházában tapasztaltak. Az impozáns, legalább 20 emeletes épületben hangulatos világítás, és bordó, mélyen a lábuk alatt besüppedő szőnyeg fogadta a felvonóból kilépőket. Az ajtók egyforma barnára lakkozva sorakoztak egymás mellett, mindegyiken aranyozott számok segítették a látogatókat a tájékozódásban. A falak színe tökéletes harmóniát alkotott a szőnyeggel, és a csendet nem a lakásokból kiáramló hangos kiabálás, tv-reklámok zaja, vagy rock-zene törte meg, hanem a sarkokban ízlésesen elrejtett hangszórókból halkan felcsendülő, lágy, dallamos klasszikus zene. Némán lépkedtek egymás mellett, miközben Elizabeth belenyúlt aktatáskájába, és kivette a kulcsait, amikor azonban odaért a lakásához, megtorpant, és döbbenten meredt az ajtóra. Bryan, miközben háta mögé nyúlt, és kirántotta Glockját a fal mellé utasította az ügyvédnőt. A kulcsait elvette, és óvatosan a zárba helyezte, miközben mutatóujjával csendre intette Elizabeth-et, aki engedelmesen bólintott. Néhány perc alatt körülnézett a lakásban, melyben nyoma sem volt, hogy bárki járt volna ott. Amikor végzett, kiment a rá váró nőhöz, és eltette fegyverét.

- Nos, Dr. Harrison – köszörülte meg torkát sokat mondón – mi a véleménye? – kérdezte ujjával a papírra mutatva, melyet egy egyszerű, éttermekben is használatos, fémszínű kenőkéssel szegeztek a nő ajtajára.

- Diane Hunter halott! Nyugodjon békében! – olvasta fel hangosan Elizabeth, majd néhány másodpercre lehunyta szemét, és lassan bólintott – oké… lehet, hogy nem a legjobb ötlet lenne itt maradnom – értett egyet a nyomozó korábbi kijelentésével, mire az „én megmondtam” pillantással jutalmazta a logikus megállapításért.

- Elvigyelek apádhoz? – vetette fel újfent lehetőségként a férfi, mivel nem akarta, hogy a nő azt higgye, csak az esélyt látja a helyzetben, hogy megint meginvitálja magához, de amaz elhúzta száját.

- Akkor inkább odaszegezem magam a cetli mellé – jegyezte meg szarkasztikusan Elizabeth, mire Bryan elnevette magát, ő pedig elkomolyodott, és zavartan nyalta meg alsó ajkát – áll még az ajánlatod? – kérdezte, és hangján jól hallatszott, mennyire új neki a helyzet, de Bryan nem mutatta, hogy észrevette volna, csak ugyanolyan komolyan nézett vissza rá, és bólintott. – Köszönöm – mosolyodott el hálásan Elizabeth, nem is az ajánlat miatt, hanem azért, hogy a férfi nem éreztette vele, és nem is tette szóvá, hogy igaza volt, így megőrizhette méltóságát. – Összeszedek néhány holmit – tette hozzá, majd beljebb léptek. Miközben az ügyvédnő egy táskába váltás ruhát, pipere-holmikat, pizsamát pakolt percek leforgása alatt, Bryan zavartalanul nézett körül a lakásban. Bár a folyosó eleganciát, és gazdagságot sugallt, a lakás mégis szerényen, egyszerűen, de még inkább kényelmesen volt berendezve, éppen úgy, ahogy az irodája is. A nappaliban kanapé, dohányzóasztal, és egy sík képernyős tv hívogatta pihenni a munkában megfáradt tulajdonost, a kis konyha modern felszerelésével hiánytalanul szolgálta ki az igényeket. A hatalmas ablak tűnt az egyetlen fényűzésnek, melyen át a forgalmas utcára, és a szemben elterülő parkra láthatott az ember. A nappaliból egy kis folyosó nyílt, mely két ajtóhoz vezette a látogatót. Abból, hogy Elizabeth hol az egyikből, hol a másikból jött ki, és a kezében lévő holmikból Bryan hamar kitalálta, hogy az egyik a fürdőszoba, míg a másik a hálószoba volt. Ahogy végig futatta pillantását a falra szegezett polcokon, melyen roskadoztak a szakkönyvek, tekintete megakadt egy fotón, az egyetlenen, ami az egész lakásban fellelhető volt. Egy fiatal, 30-as éveinek elején járó nőt ábrázolt. Válláig érő, szőkés-barna haján megcsillant a nyári, lemenő nap fénye, lenge egészruhája kihangsúlyozta karcsú alakját, ahogy egy hatalmas fa törzse előtt állva, karjával átkarolt egy 6-7 éves forma kislányt. A nő szinte szakasztott mása volt Elizabeth-nek, és Bryan azonnal tudta, hogy az édesanyját látja a képen, a kislány pedig maga Elizabeth. A megszólalásig hasonlított ragyogó kék szemük, melyben bátorság és vakmerőség keveredett a kislányos bájjal, a kedves mosoly, a kecses nyak, a válluk íve. Lábai szinte ösztönösen vitték közelebb a képhez, és óvatosan, mintha a világ legértékesebb dolgát tartaná a kezében, felemelte, hogy közelebbről is szemügyre vegye, de a következő pillanatban az üveget elengedte a keret, és csak a szerencséjén, és fürgeségén múlott, hogy utána tudott kapni. Ahogy próbálta összerakni eredeti állapotába a képkeretet, szeme megakadt egy fehér papíron, mely a fotó mögül eshetett a földre. Kíváncsian nyúlt érte, de szája elnyílt meglepetésében, amikor meglátta, hogy egy másik, sokkal kisebb képet tart a kezében, mely őt és Elizabeth-et ábrázolta. Azt a képet, melyet ezer közül is felismert volna. Nem kellett sokat kutatnia emlékei között, hogy felidézze azt a csodálatos délutánt, amikor a fotó készült. Azt a napot a vidámparkban töltötték, végig járták az összes standot, felültek az óriáskerékre, hol lassan, finoman, hol pedig szenvedélyesen csókolták egymást egy-egy eldugott kis ösvényen, távol a szórakoztató park zajától, végül beültek egy fotókabinba, és pár dollárért lőttek magukról egy képet. Azt, amelyiket most is a kezében tartott, amelyiken Elizabeth tekintetéből csak úgy süt a szerelem felé, keze a nyaka körül pihent. Szinte most is érezte ujjainak cirógatását tarkóján, forró leheletét az ajkán, és a csók perzselő tüzét, amit a kép elkészülte után váltottak. Azon a napon, amikor azt hitték, csak pár hétre kell elválniuk egymástól, amíg Elizabeth visszamegy az egyetemre, ő pedig utánamehet. Bryan nagyot nyelve simított végig a kopott, gyűrött képen, melyen jól látszott, hogy bár elrejtették a világ kíváncsi tekintete elől, mégis sokat volt kézben, neki pedig kétsége sem fért hozzá, hogy az ügyvédnő ujjai ugyanilyen vágyakozva futottak végig nem is egyszer kettőjükön. Hirtelen elmosolyodott, és egy kósza ötlettől vezérelve zsebre tette a képet, éppen akkor, amikor gondolatainak tárgya megjelent az ajtóban, ő pedig nem tudta levenni tekintetét róla.

Jogodban áll szeretni 32. rész

32. rész

Bryan egy örökkévalóságnak érezte azt a néhány másodpercet, mire Elizabeth kinyitotta a szemét, és fájdalmas nyöszörgés közepette, felemelte kezét, és megtapogatta a homlokán lévő sebet.

- Aú! – jajdult fel egy grimasz kíséretében, miközben döbbenten nézte ujjai hegyén a saját vérét. – Ez meg, mi a fene volt? – kérdezte, mialatt megpróbált felállni, de Bryan teljes súlyával nehezedett rá, és nem hagyta.

- Maradj a földön! – utasította határozott hangon, neki pedig esze ágában sem volt ellenkezni, csak nyakát nyújtogatva próbálta kideríteni, mi történik. A nyomozó, kezében kibiztosított fegyverét szorítva, kissé felemelkedett, hogy kilessen az ablakon, de ahogy megtette, újabb lövés dördült, közvetlenül a füle mellett, így rögtön vissza is lapult a nő mellé, aki kissé oldalra fordította fejét, így pillantása találkozott Holden üveges tekintetével, ahogy élettelenül bámult vissza rá.

- Phil… ó, te jó ég… - nyögte riadtan, mire Bryan is oda nézett, és keserűen bólintott.

- Agyonlőtték – közölte látszólag nyugodt hangon, miközben mobilja már a fülén volt, és erősítést kért. Határozottan, magabiztosan adta meg helyzetüket, vázolta tömören a lényeget. Elizabeth elcsodálkozott, milyen higgadt tud maradni ebben a veszélyes helyzetben. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy talán apjától sem ijedne meg, sőt felvenné vele szemben a kesztyűt – ő kapta az első golyót – rántotta ki elmélkedéséből a nyomozó hangja – te, hogy vagy? – nézett le rá aggódva, mire az ügyvédnő megvonta a vállát.

- Beüthettem a fejem, amikor lerántottál, ezen kívül még élek, és ez mindenképpen jó hír – mosolygott halványan, igyekezve elrejteni reszketését, mire Bryan végig simított karján.

- Sajnálom – kért elnézést, és ahogy tekintetük találkozott, Elizabeth érezte, hogy szíve gyorsabb ütemre vált. Szája kiszáradt, orrába bekúszott a férfi arcvizének fanyarkás illata. Hogy kissé növelje kettőjük között a távolságot, ezzel is eltávolodva a kísértéstől, tenyerét megtámasztotta annak mellkasán, de döbbenten kapta fel fejét, amikor megérezte, milyen vadul ver a férfi szíve. – Azt hittem, elkéstem – szólalt meg halkan Bryan, így adva magyarázatot – és közben abban bíztam, hogy Phil-t érte a golyó, és nem téged… - tette hozzá félszegen mosolyogva, de kék szeméből szégyenkezést lehetett kiolvasni, mire Elizabeth felemelte kezét, és eltűrve a nyomozó homlokába hulló néhány tincset, végig simított a borostás arcon. Hirtelen megértette, milyen közel állt ahhoz, hogy meghaljon, vagy elveszítse a férfit, örökre. Egész eddig távol tartotta magát a szerelemtől, sőt, önként lemondott róla, mert félt, ahelyett, hogy minden pillanatot kihasznált volna a boldogságra, és harcolt volna. Ahogy pillantása végigfutott az aggodalmat tükröző arcon, a szerelemtől csillogó szemeken, az érzéki szájon, melyhez hasonlóan senki nem tudta csókolni, minden kétsége elszállt, mintha sosem létezett volna. Érezni akarta a férfit, érezni a szerelmét, ugyanazt az elsöprő csodát, szenvedélyt, melyet 20 évesen tapasztalt meg először a karjaiban, és amit az óta sem élt át soha. Elege volt abból, hogy apja gonoszsága, mint egy levetkőzhetetlen árnyék, követi, és megkeseríti az életét. Le akarta dönteni a falat, önmaga akart lenni, és nemcsak akkor, amikor a dadájánál volt. – Elizabeth, én… - folytatta volna Bryan, de a nő felemelte fejét, és puhán megcsókolta. Bryan-t váratlanul érte az érintés, de ahogy megérezte ajkán a nőét, lehunyta szemét, és ugyanolyan finoman viszonozta. Amikor elváltak ajkaik, Bryan mondani akart valamit, de meghitt pillanatukat a rendőrautók szirénája szakította félbe, mire a nyomozó lassan felemelkedett, és amikor megtapasztalta, hogy biztonságos, és sejtése beigazolódott, az erősítés elkergette támadóikat, az ügyvédnőt is talpra állította. – Ne aggódj, nem kérem számon ezt a csókot – jegyezte meg szomorkásan mosolyogva, és Elizabeth már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor egyenruhások jelentek meg a lakásban, Bryan pedig elnézést kért, és csatlakozott hozzájuk. Néhány perc múlva egy vékony, 60-as éveinek elején járó, erősen kopaszodó, sötét öltönyt viselő férfi társaságában jelent meg, akinek a kezében egy fekete táska volt. – Itt a halottkém – mutatott az idegenre Bryan, aki komor tekintettel bólintott. Arcán látszott, nem igazán szokta meg, hogy élőkkel kommunikáljon. – Orvos. Dr. Alan Besser. Nem akarod, hogy megnézzen? – kérdezte, mire Elizabeth nemet intett fejével, de azonnal meg is bánta, mert éles fájdalom nyilallt koponyájába.

- Köszönöm, de jobb szeretem, ha élve vizsgálnak – próbált viccelődni, de Bryan az aggodalom miatt, a halottkém pedig természeténél fogva nem volt vevő a humorára. Összehúzott szemöldökkel, szigorú tekintettel lépett hozzá közelebb, és cseppet sem finoman nyomta meg a seb szélét, mely még mindig erősen vérzett – Aú! Hé! Az ég áldja meg! Ha nem tűnt volna fel, ellentétben a pácienseivel, én még élek, ezáltal érzem is, amit csinál! – háborgott az ügyvédnő, de az orvos nem különösebben szégyellte el magát.

- Össze kell varrni – közölte tömören, unott hangon, és már nyitotta is a táskáját, de az ügyvédnő ujját figyelmeztetőn felemelve ellenkezett.

- Majd, ha fagy! Hozzám nem ér még egyszer! – jelentette ki határozottan, mire Dr. Besser ráemelte kissé vizenyős tekintetét. – Már azt sem értem, minek magának orvosi táska, amikor többségében halottakhoz hívják, mégis hajt a morbid kíváncsiság, hogy mikor vizsgált utoljára élő beteget!

- Attól fél, hogy nem végzek elég precíz munkát a pofikáján? – kérdezte gúnyosan az orvos, mire Elizabeth örömtelenül húzta el száját.

- Nem kétlem, hogy a halottak még sosem panaszkodtak az Y-varrás minősége miatt, de az én képemen ne kísérletezzen! – jelentette ki szilárd elhatározással, mire Bryan nagyot sóhajtott.

- Rendben, akkor hívok egy mentőt – adta meg magát, de Elizabeth ezt a lehetőséget is elutasította.

- Szükségtelen! Már nem is vérzik annyira! – vette el a zsebkendőt, melyet eddig a sebre szorított, de csüggedten tette vissza, amikor érezte, hogy a vér, mint egy kis patak megint engedelmeskedik a gravitációnak, és csordogálni kezd lefelé arcán.

- Pár perc alatt összeöltöm – javasolta hirtelen sokkal békülékenyebb hangon az orvos, mire az ügyvédnő bizalmatlanul mérte végig – megígérem, hogy az érzéstelenítő lesz az egyetlen, amit érezni fog! Rendben?

- Rendben – hagyta rá morcosan Elizabeth, Bryan pedig nem állta meg mosolygás nélkül, ahogy az egyébként mindig határozott, céltudatos, kemény ügyvéd a szeme előtt változott át riadt, duzzogó kislánnyá, a doktor pedig egy székre parancsolta a nőt, és villámgyors, gyakorlott mozdulatokkal varrta össze a sebet, majd fehér ragtapaszt helyezett rá. Amikor végzett, szigorú tekintettel helyezte eszközeit egy steril zacskóba.

- Tartsa szárazon, naponta cserélje a kötést, és amennyiben nem vörösödik a kerülete, és nem fáj, két hét múlva kiszedetheti a varratokat – adta ki az utasításokat, és amikor Elizabeth bólintva vette tudomásul, magukra hagyta őket. A következő órában helyszínelők lepték el a kis lakást, számmal ellátott kártyákat helyeztek a kitört ablakhoz, ahol behatolt a golyó, Phil teste mellé, amely felett Dr. Besser guggolt, és lelkiismeretes alapossággal vizsgálta, miközben az egyenruhások a környező utcákat járták, hogy tanúkat találjanak, Bryan pedig türelmesen válaszolt a felmerülő kérdésekre. Elizabeth egyre fáradtabbnak érezte magát, feje is lüktetni kezdett, és már nem vágyott másra, csak, hogy lezuhanyozhasson, és ágyba kerüljön végre, kipihenni a mai napot. Éppen elképzelte, milyen jó lesz a friss ágyneműben elhelyezkedni, amikor Bryan lépett mellé.

- Mi végeztünk, a többit a srácok megoldják – közölte hivatalos hangon – még bemegyünk az őrsre, összeszedek néhány holmit – tette hozzá, mire Elizabeth csüggedten vette tudomásul, hogy még nem mostanában kerülhet ágyba. Fél órával később néma összhangban léptek ki a liftből. Sem az út alatt, sem a liftben nem hozták szóba az elcsattant csókot. Bryan meg volt győződve róla, hogy csak az izgalom, és a félelem hevében csókolta meg Elizabeth, az ügyvédnő pedig nem tudta, hogyan mondhatná el neki, hogy viszonozni akarja az érzéseit, anélkül, hogy felfedné, mi tartotta távol tőle eddig. Persze, azzal tisztában volt, hogy előbb-utóbb el kell mondania az igazságot, de azt nyugodtabb körülmények között akarta megtenni. Ahogy odaértek Bryan asztalához, és a férfi összeszedett néhány aktát, Larson jelent meg, az elmaradhatatlan fánkos dobozzal a kezében. A barna kordbársony nadrág a bokájáig ért, a fehér ing már itt-ott pecsétes volt az ízesített fánkoktól, míg a bordó nyakkendőjén kusza összevisszaságban rikítottak a sárga, zöld és lila színű virágok.

- Hallom ki akarták nyírni, Harrison! – harapott bele jóízűen az egyik fánkba, miközben lendületesen huppant bele foteljébe, mely nagyot szusszant a hirtelen ránehezedő tehertől – amilyen tempóban gyűjti az ellenségeit, golyóállómellényt kellene hordania! – szívta meg fogát, hogy kicsalogassa az egyik morzsát, mely galád módon ott keresett menedéket gyomra elől.

- Adja ide a nyakkendőjét, Larson – mutatott a férfi ódivatú, ronda kiegészítőjére Elizabeth – garantálom, hogy minden golyó nagy ívben elkerül! – mosolygott a férfira negédesen, mire az, elhúzta száját.

- Remélem, nem sózzák a nyakunkba, hogy védelem alá helyezzük – morgott tovább a nyomozó, mire Elizabeth sokat mondón nézett végig rajta.

- Isten óvjon a maga védelmétől, nyomozó – nevetett fel Elizabeth szarkasztikusan – ennyi erővel céltáblát is köthetnének a nyakamba – tette hozzá öniróniával, majd Bryan felé fordult. – Haza vinnél? Alig állok a lábamon a fáradtságtól… - kérte lágyabb hangon, és figyelmét elkerülte, hogy Larson érdeklődve nyújtja ki nyakát, nehogy lemaradjon valamiről.

- Sajnálom, de nem lehet – rázta meg fejét Bryan, és mielőtt Elizabeth ellenkezhetett volna, folytatta – veszélyben vagy. Bárki is ölte meg Holden-t, nem tudja, mennyit árult el nekünk, és talán…

- Álljunk meg egy szóra, rendben? – emelte fel mindkét kezét az ügyvédnő – elegem van a mai napból! Fáradt vagyok, lüktet a fejem! Haza akarok menni, lezuhanyozni, hogy lemossam magamról azt a retket, ami Holden lakásában rám ragadt a padlóról! Ki akarom heverni Gilmore-ékat, az apámat, a lövöldözést! – sorolta panaszait – ha most azzal állsz elő, hogy itt kell maradnom, Larson-nal egy helyiségben, biz’ Isten, saját kezűleg végzek magammal!

- Nem, dehogy! – nevetett halkan Bryan, miközben szíve szerint, magához ölelte volna a nőt – arra gondoltam, hogy esetleg apádnál…

- Inkább Larson, köszi – húzta el száját Elizabeth, mire a megnevezett sértetten harapott bele egy újabb fánkba, Bryan pedig megfogta a nő karját, és kissé távolabb húzta ideiglenes társától.

- Na, és, ha hozzám jönnél? – javasolta bizonytalanul, mire Elizabeth meglepetten nézett rá, ő pedig amint felfogta a szavak félreérthetőségét, szabadkozni kezdett – már úgy értem, a lakásomra! Én majd elalszom a kanapén, tiéd lehet a háló! – magyarázta tovább, majd mélyen belenézett a kék szemekbe, Elizabeth pedig alsó ajkát rágcsálva próbálta eldönteni, hogy eszére vagy szívére hallgasson inkább.

Jogodban áll szeretni 31. rész

31. rész

Bryan szinte érezte az ügyvédnőből áradó feszültséget, ahogy egyenes tartással, felszegett állal nézett farkasszemet apjával, aki összevont szemöldökkel, rideg tekintettel mérte végig őket.

- Mit keresel itt? – szegezte Elizabeth Jacknek a kérdést, mire az könnyedén megvonta vállát.

- Meglátogattam az egyik jó barátomat – válaszolta rezzenéstelen arccal – talán tilos? – kérdezett vissza, mire a doktornő bizalmatlanul húzta el száját.

- Csak gyanús – jegyezte meg – még 24 órája sincs, hogy kiengedték a börtönből, és te máris tiszteletedet teszed nála. Nem is tudtam, hogy ilyen empatikus vagy – tette hozzá gúnyosan – vagy csak a családodat óvtad ettől a tulajdonságodtól?

- Elizabeth! – morrant rá a férfi, figyelmeztető hangsúllyal – nem vagyunk egyedül – villant a tekintete, de az ügyvédnőt a legkevésbé sem érdekelte, amikor azonban nyitotta a száját, hogy csípős választ adjon, Bryan megelőzte.

- Mr. Hunter, ismerős magának a Phil Holden név? – tette fel a kérdést, hogy enyhítsen az aulában uralkodó feszültségen, de Abe megrázta a fejét.

- Sosem hallottam még – ráncolta össze szemöldökét elgondolkodva, mire Bryan elővette kabátzsebéből a férfi fényképét, és orra alá dugta – őt láttam már! Házasságterápián voltunk a feleségemmel, és ez az alak egyszer csak megjelent. Diane beszélt is vele, de hiába kérdeztem, nem volt hajlandó elmondani, kicsoda, és honnan ismeri. Csúnyán össze is vesztünk – húzta el száját szégyenkezve, miközben Elizabeth és Bryan tekintetet váltottak.

- Ő Phil Holden, és azt állítja, hogy viszonya volt a nejével – világosította fel a férfit a nyomozó, mire az, hitetlenkedve kezdte ingatni a fejét.

- Kizárt! – cáfolta meg hevesen – a feleségem sosem tett volna ilyet!

- Nyilván ő is ezt gondolta magáról – vetette közbe gúnyosan Elizabeth, mire Abe komolyan nézett rá.

- Maga ezt nem érti – simított végig homlokán fáradtan – amikor kiderült, hogy nem lehet gyereke, Diane teljesen bezárkózott. Mindenkit elmart maga mellől! Nem csak engem, hanem a barátainkat is! A házat sem volt hajlandó elhagyni! Ha mégis megtette volna, arról tudnék! – bizonygatta elszántan – a házvezetőnőnk elmondta volna!

- Talán csak ügyesebben csinálta, mint maga – vélte az ügyvédnő, de ezúttal legnagyobb meglepetésére Jack szólalt meg.

- Ismertem Diane-t. Ennél ő sokkal egyenesebb volt – jegyezte meg – Abe-bel értek egyet, biztosan nem volt ennek a Holden-nek a szeretője. A mi fajtánk sosem keveredik az alantas osztállyal – tette hozzá undorral az arcán, mire Bryan szeme összeszűkült, Elizabeth pedig érezte, hogy ökölbe szorul a keze. – Ha mégis megteszi, annak következményei vannak! – csengett fenyegetőn a hangja, miközben szúrós tekintetét lányáéba fúrta, aki rezzenéstelen arccal állta pillantását. Kétsége sem fért hozzá, hogy figyelmeztetésnek szánta apja a szavait, ezzel is emlékeztetve őt korábbi beszélgetésükre.

- Talán nem érdekelték a következmények – válaszolta szenvtelen hangon, felszegett állal, de Jack csak elhúzta a száját, ő pedig biztos volt benne, hogy már egyáltalán nem Diane-ről és Phil-ről beszélgetnek, sokkal inkább róla és Bryan-ről.

- Nézzék, fogalmam sincs, hogy ennek a Holden-nek mi oka volt azt állítani, hogy viszonyt folytatott a nejemmel, de a tűzbe merem tenni Diane-ért a kezem! – szólalt meg Abe határozott hangon – ha igaz lenne, az orrom alá dörgölte volna, amikor vitatkoztunk, már csak azért is, hogy visszavágjon a megcsalások miatt, amit elkövettem ellene. Más lehet a kapocs közöttük, mert amikor rákérdeztem, ideges lett, és láthatóan bosszantotta, amiért az a fickó meglátogatta a központnál – magyarázta és arcán látszott, mennyire fontos neki, hogy a másik kettő elhiggye, amit mond.

- Utána fogunk nézni – ígérte Bryan, majd sarkon fordult, az üzletember pedig előzékenyen kísérte az ajtóig. Amikor Elizabeth is távozni készült, Jack megragadta a karját, és erőteljesen megszorítva kényszerítette megállásra.

- Ne tégy olyat, amit később megbánnál! – szűrte fogai között ridegen, így figyelmeztetve, mire Elizabeth először apja kezére nézett, majd annak hidegen csillogó, szürke szemébe.

- Ne aggódj! – rántotta ki kezét a szorításból egy határozott mozdulattal, mire apja megnyugodva mosolyodott el, ő pedig folytatta – nem fogom megbánni! – villant szemében a gúny szikrája, Jack pedig dühösen szorította össze ajkát, ő azonban nem várta meg a választ, hanem elhagyta a házat. Mialatt Phil lakása felé igyekeztek, ő némán figyelte az autó ablakán keresztül az utca forgalmát, gondolatai pedig elkalandoztak. Apjának megint sikerült kihoznia a sodrából nemcsak megjegyzésével, hanem a nyílt fenyegetéssel is, amikor figyelmeztette, hogy következményei lehetnek, ha nem tartja távol magától Bryan-t. Dühítette a gondolat, hogy bár már felnőtt nő, saját keresettel, lakással, karrierrel, mégis befolyása van apjának az életére, és ő szabja meg, kit szerethet. Ha lázadó énjére és szívére hallgatott volna, figyelmen kívül hagyja az idős Harrison-t minden fenyegetésével együtt, és utat engedve vágyainak, hagyja, hogy Bryan szeresse, ő pedig viszontszerette volna, ahogy tette azt 20 évesen is. Esze azonban azt súgta, nem lehet önző, és óvva intette attól, hogy próbára tegye apja elszántságát, és gonoszságát. Mégis hinni akart benne, hogy elég tapasztalata van, elég erőssé vált az elmúlt években ahhoz, hogy legyőzhessen minden akadályt, főleg, ha nem egyedül kell szembeszállnia vele, hanem Bryan is az oldalán áll.

- Ha Hunter igazat mond, és a felesége nem viszonyt folytatott Phil-lel, akkor mégis, mit akarhatott tőle? – törte meg gondolatai menetét Bryan, mire erőnek erejével elszakította pillantását a mellettük elsuhanó kirakatok szépen rendezett látványától, és elgondolkodva kezdte rágcsálni alsó ajkát.

- Kezdjük az elejétől – sóhajtott mélyet, és lehunyta szemét, hogy így gondolja végig az eddig megtudott információkat, miközben egy piros lámpa megállásra késztette őket, a nyomozó pedig szerelmesen futtatta végig pillantását a nő gyönyörű arcán. – Tudjuk, hogy a házasságuk a végét járta. Diane el akart válni, amiről viszont Hunter hallani sem akart. Egyre inkább kételkedem benne, hogy ezért megölte volna a feleségét – jegyezte meg, és amikor Bryan meglepetten pillantott rá, folytatta – ahhoz elég okos, hogy eltüntesse a hullát, de az ujjlenyomataival teli kést a helyszínen hagyja? – kérdezte kételyekkel a hangjában, majd a választ is azonnal megadva, megrázta fejét, amitől ismét elszabadult egy szőkés-barna tincs a csat alól.

- Emlékszel, mit mondott Hunter? – indult el a férfi, miután ismét zöld utat kaptak a forgalomban – ha kitette volna a lábát a házból Diane, arról a házvezetőnő beszámolt volna. Nincs olyan érzésed, mintha ez sokkal inkább lett volna börtön a nő számára, semmint házasság? – kérdezte, miközben jobbra kanyarodott a kereszteződésben. – A férj éli világát, őt emészti a depresszió, és egy alkalmazott figyeli minden lépését…

- Szabadulni akart… - folytatta a gondolatmenetet Elizabeth, mialatt Bryan leparkolta az autót, így már teljes figyelmét a nőnek szentelhette – de a válás nem lehetett opció.

- Itt jön a képbe Phil – vette át a szót Bryan – egy piti bűnöző, akinek mit ad Isten, éppen az a szakterülete, hogy hamis papírokat gyártson… egy új személyazonosságot…

- Azt hittük, Hunter emiatt ölte meg Diane-t, de mi van akkor, ha… - akadt el a hangja Elizabeth-nek, majd döbbenten néztek egymásra a nyomozóval.

- Él! – mondták ki egyszerre, majd Elizabeth folytatta – csak így van értelme! A férje megcsalta, megalázta, mégsem hagyta, hogy elváljon, és új életet kezdhessen! Mi lehet annál tökéletesebb bosszú, hogy megrendezi a saját halálát, és az egészet úgy állítja be, mintha Hunter tette volna! – rakta össze a kirakós darabkáit az ügyvédnő, mire Bryan egyetértőn bólogatott.

- Ha mázlink van, Phil azt is megmondja, hova akart eltűnni Diane – kapcsolta ki a biztonsági övet – csak úgy tudjuk bizonyítani az ügyfeled ártatlanságát, ha megtaláljuk a feleségét. - jelentette ki, mire Elizabeth is követte a példáját, és alig öt perc múlva már Phil ajtaján kopogtattak. Amikor résnyire nyitotta, és meglátta, kik a látogatói, ösztönösen rájuk akarta csapni az ajtót, de Bryan gyorsabb volt, és kezével megtámasztva, hanyag mozdulattal, könnyedén lökte beljebb, Phil pedig a másodperc tört része alatt vágódott hanyatt a padlón a váratlan ellenállástól, és visszacsapódástól. – Helló, Phil! – köszönt vidáman a férfira, aki unottan húzta el száját, és feltápászkodott, Bryan pedig meglóbálta a derekáról leakasztott bilincset – Nos? Tiéd a döntés… - adott lehetőséget a választásra, mire amaz nagyot sóhajtott, de ellenkezés nélkül ült le ugyanarra a székre, ahol korábban is helyet foglalt.

- Másodszor cseszi szét az ajtómat! – jegyezte meg morcosan, miközben mellényzsebéből cigarettát vett elő, és komótosan rágyújtott.

- Harmadszor is széttöröm, de legközelebb a koponyáddal, ha megint átversz minket! - válaszolta nyugodt hangon Bryan – A kérdés ugyanaz. Mit akart tőled Diane Hunter? Ezúttal, javaslom, az igazat mondjad, mert ha megint vissza kell jönnöm, az nagyon csúnya lesz – hajolt kissé közelebb fenyegetőn a nyomozó, mire Phil nagyot nyelt.

- Nem tud megijeszteni! – jelentette ki bizonytalan hangon, de ádámcsutkájának remegése elárulta, mire Elizabeth Bryan vállára téve kezét, közelebb hajolt a férfihoz.

- Lássuk, nekem sikerül-e – vette át a szót, mire Phil lekicsinylőn húzta el a száját, és arcára volt írva, nem érti, miből gondolja a nő, hogy ha egy Bryan-féle nyomozótól nem ijed meg, akkor ő meg tudná győzni, hogy az igazat mondja. – Bizonyítékunk van rá, hogy hamis papírokat állított ki Diane Hunter számára – blöffölt ügyesen, rezzenéstelen arccal, Bryan pedig komoly képpel bólogatott, így megerősítve a nő állítását, és örömmel figyelték, ahogy a férfinak gyöngyözni kezd a homloka. – Okirat-hamisításért nagyjából két-három év jár. Ha elég jó az ügyvédje, megúszhatja egy felfüggesztettel, és némi közmunkával – vázolta fel Phil előtt a közeli jövőt, majd folytatta – de lássuk be, magának az életben nem lesz annyi pénze, hogy megfizessen egy olyan ügyvédet, aki ezt kicsikarná. Nem – rázta meg a fejét meggyőződéssel, sajnálkozással hangjában – maga kirendelt védőt fog kapni, aki magasról tojik rá, hány évet kap. Minnesota államban az ilyen ügyeket a kerületi bíróság tárgyalja, azon belül is Walker bíró, aki zsigerből utálja a maga fajtáját. Ha összeadja ezt a kettőt, érdektelen ügyvéd, plusz előítéletes bíró, az matematikailag pont kihozza eredménynek a legnagyobb, kiszabható büntetést – összegezte a tényeket szenvtelen hangon, mire Phil egyre sápadtabb lett, ő pedig nyugtatón mosolygott rá. – De nézze a jó oldalát! Végre lesz kapcsolata! Úgy értem, igazi – kacsintott rá vidáman – a sitten imádják az ilyen kezdő, amatőr bűnözőket.

- Ki maga? – nézett döbbenten, riadalommal a szemében Elizabeth-re Phil – valami rohadt ügyvéd, hogy ilyen jól tudja? – kérdezte remegő hangon, mire a doktornő bólintott.

- Pontosan – nézett mélyen a szemébe a férfinak – de pechére, nem a magáé – tárta szét kezét sajnálkozva. – Ennek ellenére, kivételt teszek, és adok egy jogi tanácsot, méghozzá ingyen! Nyissa ki a száját, mondjon el mindent, amit tud, cserébe beszélek a nyomozóval, hogy hagyja futni! – ajánlotta fel, mire Phil kérdőn nézett Bryan-re, és arcáról lerítt, nem igazán hiszi, hogy a férfi megtenné ezt a nőnek.

- Egy próbát megér, nem? Kivéve, ha minden álmod, hogy asszonyt faragjanak belőled a sitten – vigyorgott rá pimaszul, Phil pedig néhány másodpercig hol az egyikre, hol a másikra kapta tekintetét, mintha azt akarná kitalálni, mennyire beszéltek vele komolyan. Végül nagyot sóhajtott, és mélyen megszívva a cigarettát, megszólalt.

- Egy pasas hívott fel – fogott bele a beszámolójába – mielőtt megkérdeznék, fogalmam sincs, ki volt az! Sosem találkoztunk, mindössze néhány alkalommal beszéltünk telefonon. Szép summát ígért, ha Olívia Bradock névre készítek papírokat – vallotta be az igazságot végre, mire Elizabeth és Bryan észrevétlenül összemosolyogtak, ő pedig, tovább beszélt – állítólag meg akart lépni a férjétől, mert kikészítette a pali. Nem szokott érdekelni, kinek, miért van szüksége az okmányokra. Ha jól megfizetik, elkészítem őket, és kész. – rántotta meg a vállát érdektelenül. – Összesen kétszer láttam az asszonyt. Az egyik alkalommal a központ előtt, amikor átadott magáról egy fotót, másodszor pedig elmentem hozzá a papírokkal. Ki is akadt rendesen – vigyorodott el hamiskásan.

- Hogyan fizetett a megrendelő? – kérdezte Bryan, mire Phil megszívta orrát.

- Kápéban természetesen – jelentette ki büszkén – bedobta a postaládámba a borítékot, benne a dohánnyal. Pár nappal később hallottam a tv-ben, hogy megtalálták a kocsiját, ami csupa vér volt. A franc se gondolta, hogy kinyírják, szóval, amikor megjelentek az ajtóm előtt, jobbnak láttam, ha kamuzok.

- Megvan még a szám a mobiljában? – jutott eszébe hirtelen Elizabeth-nek, de legnagyobb csalódására, Phil megrázta a fejét.

- Azzal ugyan nem sokra megy. Kivétel nélkül privát számról hívott – válaszolta, majd töprengeni kezdett – de a borítékon, amiben a pénzt hozta, volt egy minta. Kidobtam, de emlékszem rá, mert meglepett.

- Milyen minta volt? – csapott le azonnal Elizabeth, és Phil éppen válaszolni akart, amikor lövés dördült, és kitört az ablak, közvetlenül Phil mellett. Bryan a másodperc tört része alatt rántotta le a földre szerelmét, és szíve összerándult a félelemtől, amikor meglátta, hogy annak homlokából vér szivárog.