Nem menekülhetsz 34. rész

 

34. rész

A mozdulat, ahogy Dean végigsimított tarkóján, semmi jót nem ígért Kate számára, aki egyre idegesebben várta, hogy a férfi végre befejezze a beszélgetést, és elmondja, mi történt. Alig néhány perccel később, miután Dean egy lapra feljegyzett pár mondatot, bontotta a vonalat.

- Mi történt? – kérdezte nem titkolt türelmetlenséggel a hangjában, mire Dean felé fordult.

- Egy fiatal lány holttestére bukkant két túrázó, nem messze innen, a hegy lábánál – válaszolt a férfi halkan, mire Kate érezte, hogy szíve a torkába ugrik. – Oda kell mennem – tette hozzá, és amikor szerelme bólintott, az ajtó irányába indult, de Kate hangja megállította.

- Veled megyek! – jelentette ki, és bár Dean először tiltakozni akart, de amikor pillantása találkozott az elszántan csillogó zöldes-kék szemekkel, már tudta, hogy hiábavaló lenne, így elnyomva egy sóhajt, bólintott. – Pár percet kérek csupán!

- Gondolod, hogy Messer-nek köze lehet hozzá? – kérdezte Dean, noha ő maga is azonnal erre gondolt, mire Kate megrázta a fejét.

- Nem! Biztos vagyok benne! – közölte, útban a lépcső felé, de a választ már nem várta meg. Kettesével szedve a fokokat igyekezett a szobájába, ahol aztán elővette fiókjából aranyozott jelvényét, és nadrágszíjára csúsztatta, majd a szokásos módon megkötötte nyakában a kék kendőt, amit korábban elfelejtett. Mielőtt lement volna Dean-hez, még bekopogott nagyanyjához, hogy elbúcsúzzon, és röviden vázolja, mi történt, húsz perccel később pedig néma csendben tették meg az utat a férfi szolgálati dzsipjében egészen a hegy lábáig. Már messziről lehetett látni, hol akadhattak rá a lányra, mert az előtte lévő tisztáson rendőrségi autók, egy fekete hullaszállító kisbusz, és egy civil jármű állt, mely valószínűsíthetően a halottkémhez tartozott. Miután kiszálltak a kocsiból, Kate nagy levegőt vett, és lenyelve a gombócot torkából, erőt véve magán közelítette meg a helyszínt, melyhez jó néhány métert kellett megtenni a tisztásról, egészen az erdő közepéig. A fák sűrű lombja jótékony árnyékot vetett fejük fölé a tűző nap elől, miközben egy sárga szalaggal a helyszínelők már körülkerítették a hegy lába előtti területet, mely közkedvelt kirándulóhely volt, nemcsak a családosok számára, akik előszeretettel keresték fel a közelben lévő forrást, vagy piknikeztek a kis patak mellett, hanem a hegymászók körében is, akiknek ez a hely tökéletes felkészülési lehetőséget biztosított egy-egy nehezebb, magasabb, nagyobb kihívást jelentő hegy meghódítása előtt. Kate tisztában volt vele, mit fog látni, amint közelebb ér, hiszen nem egy alkalommal találkozott már Messer kezének nyomával, mégis a rosszullét környékezte meg, amikor átverekedve magukat a helyszínelőkön, törvényszéki fotóson, és nyomszakértőkön, meglátta a fiatal, 20-as éveinek végén járó, barna hajú lányt. Az áldozat a hátán feküdt, természetellenes pózban, nyakánál, éppen ott, ahol Kate forradása is rejlett, egy széles vágás volt látható, körülötte azonban szokatlanul kevés vért láttak.

- Sheriff! – egyenesedett fel egy vékony, 50-es éveinek elején járó, ritkuló, őszes hajú férfi, aki gumikesztyűt viselt, és amíg oda nem értek, egészen közelről vette szemügyre az áldozatot. Most azonban felállt, és minden figyelmét Dean-nek szentelte, aki elnyomott egy sóhajt, amikor meglátta, kit küldtek ki a hivatalból.

- Mit tudunk? – szólalt meg Dean, mire egy fiatal, ugyanolyan egyenruhát viselő férfi állt meg mellettük, mint, amilyet Dean is hordott, és abból, ahogy bólintással köszöntötték egymást, egyértelmű volt, hogy a beosztottja.

- Egy házaspár erre kirándult – bökött fejével egy fiatal pár felé, akik egymásba kapaszkodva éppen a részleteket adták elő, ki tudja, hányadszor egy rendőrtisztnek, aki szorgalmasan jegyzetelt. A nő még mindig sokkos állapotban remegett, férje pedig vigasztalón simogatta, úgy próbáltak mindent elmesélni. – A férj vízzel akarta megtölteni a kulacsot, ezért letértek a kijelölt túraútvonalról. Így találták meg az áldozatot.

- Volt nála irat? – jött a következő kérdés Dean-től, miközben leguggolt a lány mellé, és összehúzott szemmel vette szemügyre a sérülését. Képtelen volt elvonatkoztatni attól, hogy Kate nyakán is hasonló heg van, és szíve összeszorult a gondolatra, hogy ha a társa nem érkezik időben, talán ő is így végezte volna.

- Igen – vett elő egy bizonyítéktároló zacskót a fiatal rendőr – a neve Kiara Rupert, 28 éves, a szomszéd városban lakik, titkárnőként dolgozik egy építkezési vállalkozó mellett. Két nappal ezelőtt jelentették az eltűnését – sorolta az információkat, mire Dean elmormolt egy szitkot orra alatt. Az áldozatnak nemcsak a monogramja volt ugyanaz, mint Kate-nek, hanem a kora is hasonló volt, és elnézve a kinézetét, több hasonlóságot is mutatott a nővel. Egyértelmű volt, hogy Messer műve lesz, és elég volt Kate-re néznie, összeszorított ajkára, összevont szemöldökére és ökölbe szoruló kezére ahhoz, hogy tudja, ezzel ő is tisztában van.

- Doki, mit tud nekünk mondani? – fordult most a halottkémhez, aki idegesen tolta fel orrára fekete keretes szemüvegét.

- Nos… – vett mély levegőt, miközben közelebb lépett az áldozathoz – A halál oka véleményem szerint, ez a vágás lehet– mutatott tollával a vágásra, majd elbizonytalanodott – persze, biztosabbat a boncolás után tudok mondani… - vakarta meg feje búbját, mire a rendőrök égnek emelték szemüket, de csendben maradtak, Kate pedig döbbenten nézett Dean-re, aki megvonta vállát.

- Azért, elég nagy a valószínűsége, nem? – kérdezett rá sokatmondón Dean, mire a férfi alsó ajkát rágcsálva bólogatni kezdett.

- Végül is, igen – állt volna rá, majd megrázta fejét. – De inkább elvitetem a laborba, és alaposabban megvizsgálom. A kevés vér miatt az is lehet, hogy először megölték, és utána vágták el a torkát… - gondolkodott hangosan, mire Kate nagy levegőt vett, és lenyelte a nyelve hegyére kívánkozó megjegyzést.

- Még valami? – tette fel szinte teljesen feleslegesen a kérdést Dean, mire a halottkém megrázta a fejét.

- Nem tudom biztosan… - vett elő egy hófehér ruhazsebkendőt fekete zakójának zsebéből, majd megtörölte verejtékező homlokát és orrát – talán merész kijelentés a részemről, de megkockáztatom, seriff – torpant meg egy másodpercre, majd drámai szünetet tartva, mélyen a férfi szemébe nézett – ez gyilkosság! – jelentette ki halk, misztikus hangsúllyal, mire Dean komoly ábrázattal nézett vissza rá.

- Azta… hát ez… váratlanul ért, doki – csendült ki enyhe szarkazmus a hangjából, mire néhány rendőr halkan nevetni kezdett, de az orvos észre sem vette, csak gyászos képpel bólogatott.

- Pedig így van – szipogott kettőt-hármat, majd folytatta – ilyen felületes vizsgálat után nem sokat mondhatok, de…

- Azért néhány dolog elég egyértelmű, vizsgálat nélkül is – jegyezte meg Kate sokatmondón, aki csak eddig volt képes magában tartani véleményét, mire az orvos meglepetten nézett rá, ő pedig folytatta – Például, biztos lehetne benne, hogy ez másodlagos helyszín, nem itt ölte meg. A vágásból ítélve, ami szinte egyik fülétől a másikig tart, jóval több vérnek kellene lennie! – jelentette ki, mire a halottkém bosszúsan húzta össze szemöldökét.

- Az eszébe sem jut, hogy már halott volt, amikor elvágták a torkát? – kérdezte magabiztosan, mire Kate bólintott.

- Eszembe juthatna, ha nem lenne a nyaka vonala merő vér! – mutatott ujjával a seb környékére, Dean pedig elfojtott egy mosolyt.  –  Amennyiben a halála után vágta volna el a torkát, úgy a seb környéke tiszta lenne. Jól mondom? – vetett kérdő pillantást az orvosra, és amikor az nem válaszolt, csak összeszorította keskeny ajkát, folytatta. – Ezen kívül, jól látható, hogy a kezét és a lábát összekötözték – mutatott ezúttal a nő csuklójára, melyen jól kivehető volt a kötél által okozott vörös csík, csak úgy, mint a bokájánál. – A szája körüli vörös duzzanat pedig azt jelzi, hogy ragasztószalaggal némították el. A boncolás során pedig bizonyítást nyer majd, hogy poszt mortem erőszak is történt, de ne keressen spermát, mert óvszert viselt az aktus idején – tette hozzá, mire a halottkém úgy nézett rá, mint egy földönkívülire. – Egyébként nagy valószínűséggel, semmiféle más nyomot sem fognak találni, ami a gyilkosra utalna.

- Kicsoda maga? – bukott ki belőle az első kérdés, ami eszébe jutott, mire Kate leemelte nadrágjának derékrészéről a jelvényét és az orvos orra alá dugta.

- Kate Reynolds, gyilkossági nyomozó – mutatkozott be pusztán a rend kedvéért, miközben tekintetét egy percre sem vette le Kiara-ról, aki vele ellentétben nem volt szerencsés, az orvos pedig alaposan szemügyre vette a jelvényt.

- Mi dolga itt a bostoniaknak? – akadékoskodott a férfi, leolvasva a jelvényszám alatti feliratot, mire Dean lépett oda hozzájuk.

- A nyomozó velem van, Harvey – próbálta kicsit enyhíteni a feszültséget, mely az orvosból áradt, ahogy szemét összehúzva, gyanakodva mérte végig Kate-et, aki azonban állta a pillantását.

- Szóval, idejött kíváncsiskodni, hogy a vidéki bunkók, hogyan tudnak megoldani egy gyilkosságot? – szúrta oda mérgesen, sértetten, mire Kate nemet intett a fejével, de a férfi csak folytatta – azt hiszi, csak mert Boston-ból jött, máris tudja minden kérdésre a választ? Elárulom, hogy nálunk meg szokás várni a boncolást, és ha majd én azt mondom, hogy poszt mortem erőszak történt, akkor az volt! Addig csak találgat!

- Nem találgatok! – vetett ellen Kate, és érezte, hogy egyre inkább kezdi idegesíteni a férfi, aki együttműködés helyett, inkább sértésnek vette megjegyzését. – Ez itt – mutatott a nőre, aki kiszolgáltatottan, megalázottan feküdt a hideg talajon – Carl Messer műve! Éppen így végzett már előtte hat másik nővel is! Felismerem a munkáját! Összekötözött kéz, láb, leragasztott száj, elvágott torok! – sorolta az ismertetőjegyeket, melyek mindegyike kivétel nélkül megtalálható volt Kiara-n is. – Biztos lehet benne, hogy az erőszak is ott lesz!

- Naná! – húzta el száját becsmérlőn Harvey, Dean pedig figyelmeztetőleg köszörülte meg torkát, miközben egyre népesebb közönség gyűlt köréjük. Szinte mindenki kíváncsi volt rá, hogyan boldogul egy bostoni zsaru az elviselhetetlen, morcos, fennhéjázó halottkémmel, aki annak ellenére tartotta magát kiválóságnak a szakmájában, hogy olykor-olykor akadt csak dolga gyilkossággal. – Nyilván azért, mert a nyomában volt egy fickónak néhány hónapig, a szakértője lett, ugye? Az íróasztal mögött ülve felállítanak egy képet a gyilkosról, aztán csodálkoznak, ha a tudomány rácáfol! – fújtatott lekicsinylőn, mire Kate-et elfutotta a pulykaméreg.

- Az íróasztal mögül?! – kérdezte mérgesen, és még mielőtt meggondolta volna, mit tesz, egyetlen mozdulattal rántotta le nyakából a kendőt, Harvey pedig döbbenten elnyíló ajkakkal nézte a forradást nyakán. – Úgy gondolja, hogy ezt itt, az íróasztal mögött szereztem?! – folytatta Kate, és észre sem vette, hogy körülötte mindenki néma csendben, hitetlenkedve néz rá, Dean pedig mélyet sóhajtott, miközben ő tovább beszélt. – A saját bőrömön tapasztaltam, mire képes Carl Messer, és azt is, hogyan dolgozik! Szóval, megvárhatom a boncolást, a nyomszakértőket, és tehetek úgy, mintha meglepne, hogy semmit nem fognak találni, értékes perceket elvesztegetve ezzel, ahogy maguk is megvárhatják, amíg Messer még több áldozatot szed, míg rájönnek, hogy igazam volt! De, ha nem haragszik, én inkább megpróbálom elkapni ezt a férget! – ért mondandója végére, majd a választ meg sem várva, hátat fordított, és mit sem törődve a rászegeződő tekintetekkel, elindult az autóhoz. Dean körbefuttatta tekintetét a férfiakon, akik néma csendben, letaglózva álltak, majd nagy levegőt véve fordult a vele szemben ácsorgó rendőr felé.

- Adja ezt ide! – kapta ki kezéből az áldozat irataival teli zacskót. – Lássanak munkához! Gondolom, nem akarják, hogy egész nap itt legyen szegény lány! – vetette oda, majd sietős léptekkel Kate után indult. Amikor kiért a tisztásra, Kate fel-alá rótta a köröket, minden sejtjéből áradt a feszültség, neki pedig fogalma sem volt, mit mondhatna.

- Azt hiszem, túlzásba estem egy kicsit – szólalt meg Kate halkan, amint észrevette, hogy Dean megérkezett mellé, mire az, lazán megtámasztva csípőjét az autó oldalán, megvonta vállát.

- Emiatt ne fájjon a fejed – engedett meg magának egy halvány mosolyt – kivétel nélkül mindenkinek elege van már Harvey modorából. Éppen itt volt az ideje, hogy valaki végre helyre tegye – jegyezte meg, mire Kate megrázta a fejét.

- Akkor sem kellett volna ilyen hangon beszélnem vele – ellenkezett, tovább ostorozva magát, de amikor el akart haladni Dean előtt, hogy tovább rója a métereket az autó mellett, Dean elkapta a karját, és finoman maga elé húzta.

- Gondolod, hogy az segít, ha ösvényt vágsz a tisztáson? – kérdezte mosolyogva, mire Kate is elmosolyodott, Dean pedig finoman simított végig nyakán, melyre ismét felkerült a kék kendő. – Harvey egy mogorva, begyöpösödött laborkukac! Eddigi pályafutása során maximum négy helyszínre kellett kimennie, ebből háromnál a gyilkos is ott állt a hulla mellett, a negyediknél pedig kiállt a kés az áldozat hátából, miközben ő azt bizonygatta, hogy öngyilkosság volt – mesélte Dean, Kate pedig nem tudta, hogy felnevessen, vagy inkább szörnyűlködjön, miközben Dean folytatta. – Csak fontoskodni akart, és nehezményezte, hogy ezúttal sem tudja bebizonyítani, mekkora koponya – vonta meg vállát, majd még közelebb húzta magához szerelmét. – Ha boncolni akar, hát boncoljon, mi pedig üldözőbe vesszük Messer-t! – jelentette ki határozottan, majd zsebébe nyúlt, és elővette a bizonyítéktároló tasakot. – Kezdetnek, kiderítjük, hogyan került vele Kiara kapcsolatba. Velem tartasz, vagy folytatod az útépítő tevékenységedet? – bökött fejével mosolyogva a letaposott fűszálakra, mire Kate elnevette magát.

- Mondtam már, hogy szeretlek? – kérdezte nagyot nyelve, ahogy tekintete a férfiéba kapcsolódott, aki egyetlen mondatával, érintésével képes volt elérni, hogy a legszörnyűbb pillanatokat is szebbé varázsolja, mire Dean elgondolkodva húzta össze szemét.

- Igen, említetted már – bólintott lassan, miközben még közelebb húzta magához Kate-et, úgy folytatta – de nem árt, ha többször hallom, csak, hogy biztos legyek benne – mosolyodott el, majd lehajolt, és puhán megcsókolta. – Gyere! – fogta meg Kate kezét, amikor elváltak ajkaik. – Kapjuk el azt a rohadékot! – tette hozzá elszánt hangon, majd mindketten beszálltak az autóba, és elhajtottak a helyszín közeléből. Egyikük sem vette észre, hogy a távolban egy sötét ruhás alak emeli le szeme elől a távcsövet, ajka pedig gunyoros mosolyra húzódik.

- Nemsokára találkozunk, Reynolds nyomozó – suttogta halkan, miközben a várakozás okozta izgalomtól izzadó tenyerét nadrágjába törölte, úgy lépett a fa mellé kikötött lóhoz, hogy aztán hátára pattanva, elvágtasson. Véletlenül sem kockáztathatta, hogy idő előtt lebukjon, és elkapják, az előtt semmiképpen sem, hogy rendezte volna a számlát Katherine Reynolds-al.

Nem menekülhetsz 33. rész

 

33. rész

Nanny egyetlen szóval sem szakította félbe Kate vallomását, de a benne dúló érzelmi vihar árulkodó jelei voltak a könnyek a szemében, ökölbe szorított keze, melyben a papír zsebkendő már felismerhetetlen formát öltött, és az, hogy időnként nagyot nyelt, és összeszorította ajkát, mintha így akarná meggátolni magát abban, hogy félbeszakítsa unokáját. Kate teljesen őszinte volt nagyanyjához, nem titkolt el semmit előle. Beszélt a sorozatgyilkosságokról és Messer-ről, beszámolt kutyájuk és Acapulco elvesztésének körülményeiről, a levelekről, amiket kapott és Messer szabadon bocsátásáról is, de arról az estéről, amikor a férfi majdnem megölte, igyekezett minél tömörebben mesélni. Abból, ahogy Helen könnyes tekintete végig futott nyakán, majd lassan, mély levegőt vett, tudta, hogy ennek ellenére is maga előtt látta, mi történhetett, hogyan szerezte a sérülést. Dean, ígéretéhez híven, ott ült mellette a kanapén, és egy másodpercre sem engedte el a kezét, amire Kate-nek most mindennél nagyobb szüksége volt. Belőle merített erőt, hogy folytassa, valahányszor meglátta, hogy Helen elgyötörten lehunyja a szemét. Szinte biztos volt benne, hogy önmagát hibáztatja, éppen ezért akarta eltitkolni előle a történteket.

- Miért nem hívtál fel? – kérdezte halkan, miután Kate elhallgatott, miközben szeméből kibuggyant egy könnycsepp. A gondolat, hogy min ment keresztül unokája és ő nem lehetett mellette, szinte elviselhetetlen volt. – Ott lett volna a helyem melletted, a kórházban – tette hozzá, Kate pedig nem tudta eldönteni, hogy őt kéri számon, amiért nem szólt neki, vagy önmagát ostorozza, amiért életében először nem volt mellette, amikor szükség lett volna rá.

- Miután Messer majdnem… - torpant meg hirtelen, még mielőtt befejezte volna a mondatot, mire Nanny nagyot nyelt, és bólintott, hogy érti, ő pedig folytatta – operálni kellett… aztán az intenzív osztályon voltam… - sóhajtott mélyet, ahogy felidéződött benne az ott töltött idő. – Pár napig nem volt szabad beszélnem, később pedig… amikor jobban lettem, meg akartalak kímélni – vallotta be szemlesütve, mert tisztában volt vele, hogy miután lehozták az intenzívről, számtalan módja lett volna annak, hogy Mark-on keresztül, értesítse Nanny-t, és a férfi gyakran meg is kérdezte, a látogatásai alkalmával, hogy megkeressen-e valakit a családjából, de Kate határozottan elutasította. Először azért, mert nem tudta, hogyan reagálna Helen, és aggódott miatta, később pedig, amikor jobban lett, már nem látta értelmét. Azzal ő sem számolt, hogy Messer támadásának látható jelei lesznek nyakán, amit kénytelen lesz élete végéig takargatni, lelkén pedig olyan sebet ejt, hogy amint kiengedték a kórházból, nem vágyott másra, csak a családi farmra, és az ott lévő nyugalomra.

- Borzasztóan mérges vagyok rád, amiért ezt nélkülem csináltad végig – csuklott el a hangja Helen-nek, melyben nyoma sem volt a haragnak, vagy dühnek, sokkal inkább a fájdalomnak, miközben orrát, szemét törölgette, majd lassan bólintott. – Persze, megértem – vett mély levegőt, így próbálva összeszedni magát. – Elvégre az egész az én hibám – nyögte nehezen, Kate pedig rázni kezdte a fejét, de ő csak folytatta – ha akkor nem engedlek el Bostonba, ez sosem történt volna meg! – jelentette ki határozottan, egyértelművé téve Dean és Kate előtt, hogy a nyomozónő megérzése, miszerint Helen önmagát fogja okolni a történtek miatt, beigazolódott.

- Nanny, ne! – húzódott közelebb nagyanyjához Kate, és kezébe vette arcát, hogy mélyen a szemébe nézhessen – ez nem a te hibád, hanem az enyém! Csak is az enyém, érted? – próbálta meggyőzni minden erejével, és hangja elcsuklott, ahogy belenézett Helen könnyes szemébe. – Felelőtlen voltam! Nem szabadott volna bemennem, meg kellett volna várnom az erősítést – tette hozzá, és megkönnyebbülten látta, hogy Helen lassan hinni kezd neki. – Te hagytad, hogy kövessem az álmaimat, de nem vállalhatsz felelősséget azért, hogy én milyen döntést hozok. Akkor este rosszul döntöttem, de tanultam belőle… – nyelt nagyot, mert be kellett ismernie magában, hogy most sem döntene másképp, a következmények ismeretében sem, ha ezen múlna, hogy megmentse valakinek az életét, és amikor tekintete találkozott Dean komoly pillantásával, kiolvashatta belőle, hogy a férfi pontosan tudja, mire gondol, ezért bűntudatosan kapta el róla szemét.

- Ezek után, hogyan engedjelek vissza Bostonba? – nézett rá kétségbeesetten, mire Kate halványan elmosolyodott, és végig simított arcán.

- Sehogy – adott rövid választ, és amikor Helen értetlenül ráncolta össze szemöldökét, folytatta – nem akarom, hogy visszaengedj… – tette hozzá halkan, majd megköszörülte torkát, és nagyot nyelt, ahogy arra készült, bevallja, ami napok óta motoszkált a fejében, és amiben mostanra egészen biztos lett. – Nem megyek vissza – jelentette ki, mire Helen és Dean is döbbenten néztek rá.

- Hogyan? – tört fel mindkettőjükből egyszerre, mire Kate elnevette magát. Pontosan erre a reakcióra számított, és titokban félt tőle, hogy amikor hangosan is kimondja gondolatait, megkörnyékezi egyfajta rossz érzés, kétség, hogy helyesen döntött-e, de most boldogan állapította meg, hogy a nyugodtságon kívül, mely elárasztotta attól, hogy többé nem megy vissza Bostonba, semmi mást nem tapasztalt.

- Itt maradok Lakeville-ben – tette még egyértelműbbé kijelentését, mire Nanny hitetlenkedve mosolyodott el, Dean pedig legszívesebben a karjaiba kapta volna, és össze-vissza csókolta volna. El sem akarta hinni, hogy egyetlen nap leforgása alatt ennyi öröm érheti. Kate karjaiban tölthette az éjszakát, a szerelme erősebb volt iránta, mint valaha, ráadásul éppen most vallotta be, hogy nem kell elválniuk egymástól néhány hét múlva, mert végleg itthon marad. – Az elmúlt napok rádöbbentettek arra, hogy Boston csak egy menekülés volt – nézett Dean-re, aki mindent értőn nézett vissza rá – de most már… nincs okom menekülni – tette hozzá mosolyogva, és tekintetéből szerelem áradt Dean felé, amikor folytatta – ellenben van okom maradni… azt hiszem… - egészítette ki bizonytalanul a mondatot, mire Dean felállt mellőle, és leguggolt elé, úgy fogta meg a kezét, Nanny pedig könnyes szemmel mosolyogva figyelte őket.

- Ebben soha ne kételkedj! – nézett mélyen a szemébe, és mindketten tudták, hogy a szerelmükre gondol, mire Kate megkönnyebbülten elmosolyodott, ahogy tekintetük összekapcsolódott.

- Ó, Istenem! Ez csodálatos! – ragadta ki őket a pillanatból Nanny lelkendezése, ahogy ezúttal már a boldogságtól könnyezve törölgette szemét – el sem hiszem, hogy ezen túl mindannyian együtt leszünk! Máris készítek valami finom ebédet, és áthívom Donald-ot is, hogy megünnepeljük Kate végleges hazatérést és azt, hogy ti ketten végre egymásra találtatok – pattant fel a székről, de amikor ki akart sietni a nappaliból, Kate hangja megállította.

- Attól tartok, ezt el kell halasztanunk – szólalt meg halk, mégis határozott hangon, mire Helen értetlenül nézett vissza rá, ő pedig folytatta – Dean és én maradunk, te pedig felmész, összecsomagolsz, és elutazol Donald-dal addig, amíg nem telefonálunk, hogy hazajöhetsz – tette hozzá megmásíthatatlan hangon, mire Nanny döbbenten elnyílt ajkakkal sétált vissza a nappaliba.

- Ezt mégis, hogy gondolod? – kérdezte felháborodottan – itt a helyem melletted! – jelentette ki, és hogy elszántsága még egyértelműbb legyen, keresztbe fonta karját mellkasa előtt, és szigorúan vonta össze szemöldökét, de Kate elhatározta, hogy ezúttal nem enged nagyanyjának.

- Nem! Egy őrült vadászik rám, aki minden bizonnyal már a városban van! – állt fel ő is, Dean-nel együtt, hogy még hatásosabb legyen mondanivalója – elvette tőlem Random-ot, és Acapulco-t. Rajtuk kívül már csak te és Dean vagytok a legfontosabbak az életemben, nem hagyom, hogy nektek is bajotok essen! – lépett közelebb nagyanyjához, mire az morcosan szorította össze ajkát.

- Na, és Dean? – bökött fejével a férfira – őt is elüldözöd a közeledből? – kérdezte sértetten, mire Kate és Dean elnézőn összemosolyogtak.

- Dean rendőr, Nanny, meg tudja magát védeni, ellentétben veled – világított rá egy nem éppen elhanyagolható tényre, de Helen durcásan nézett vissza rá.

- Nagyon jól bánok a palacsintasütővel! – jelentette ki elszántan, de amikor Kate nem válaszolt, csak keményen állta a pillantását, elgyötörten fogta könyörgőre a dolgot. – Kérlek, kislányom! Nem lehetek nyugodt, ha tudom, hogy te veszélyben vagy! Segíteni akarok!

- Azzal segítesz a legtöbbet, ha elutazol Donald-dal, és hagyod, hogy a munkánkat végezzük! – válaszolt gyengéd mégis határozott hangon Kate, majd nagyot sóhajtott. – Nem akarom, hogy bármi bajod essen, érted? Ismerem Messer-t! Random és Acapulco halála csak arra volt jó neki, hogy kínozzon! Minden különösebb gond nélkül bántana téged, csak, hogy engem büntessen! – folytatta magyarázatképpen, és elégedetten látta, hogy kezd engedni Helen makacssága. – Kérlek, Nanny! Hagyj dolgozni, és menj el Donald-dal!

- Rendben! – sóhajtott nagyot Helen, miután belátta, hogy unokájának igaza van. Itt ő nem sokat tehetne, viszont azzal, hogy rá kell vigyázni, elvonhatja a figyelmét arról a gazemberről, mire Kate megkönnyebbülten vett mély levegőt – megyek, felhívom Donald-ot, és összecsomagolok – indult el a lépcső irányába.

- Köszönöm! – szólt utána Kate, mire Nanny csak legyintett egyet, és még a lépcsőfordulóból is hallották, hogy morgolódva méltatlankodik. Amikor kettesben maradtak, érezhető feszültség telepedett rájuk. Kate tisztában volt vele, hogy váratlanul érte a férfit a vallomás, miszerint itt marad Lakeville-ben, és bár úgy tűnt, örül neki, mégis kételyei támadtak, jól döntött-e. Amikor nagy levegőt véve megfordult, Dean odalépett hozzá, és váratlanul megcsókolta. Ajka forró volt, nyelve pedig puhán siklott végig alsó ajkán, és amikor utat nyitott előtte, lassan, lágyan kereste meg az övét. Kate karjai ösztönösen fonták át nyakát, Dean pedig átölelve derekát, egészen közel húzta magához. Amikor megszakították a csókot, Kate meglepetten nézett bele a szerelmesen csillogó szemekbe. – Ezt, miért kaptam? – kérdezte mosolyogva, mialatt ujjai játékosan cirógatták Dean tarkóját.

- Mert valóra váltottad az álmomat – mosolygott le rá Dean, miközben keze finoman simogatta hátát.

- Azt hittem, azt már múlt éjjel megtettem – harapta be alsó ajkát huncutul Kate, mire Dean felnevetett.

- Igen, az egyik részét – bólintott lassan, majd hirtelen elkomolyodott, és mélyen a nő szemébe nézett – én nem csak a múlt éjszakát akartam veled tölteni Kate – vallotta be halkan, mire Kate nagyot nyelve hallgatta – az összes éjszakát akartam, ami még hátra van az életünkből, és… - torpant meg egy másodpercre, mert hirtelen elbizonytalanodott. Hiszen Kate csak azt mondta, Lakeville-ben marad, azt egy szóval sem említette, hogy őt is maga mellett akarja tudni a továbbiakban. A félelem, hogy esetleg ő csak egyetlen éjszakát tervezett, vasmarokként szorította össze a szívét, mégis úgy érezte, tudnia kell az igazságot. Bármilyen szörnyű igazság jobb volt a bizonytalanságnál, ezért nagyot nyelt és folytatta – és én… remélem, hogy az, hogy Lakeville-ben maradsz, azt jelenti, hogy kettőnknek is adsz egy esélyt… Szeretlek Kate és reméltem, hogy te is szeretsz… – tette hozzá bizonytalanul, és óráknak tűntek a másodpercek, míg végre Kate elmosolyodott, és egészen közel simulva hozzá, ajka puhán érintette meg az övét.

- Ebben sose kételkedj! – válaszolt ugyanazokkal a szavakkal, mint nem sokkal korábban Dean, mire a férfi megkönnyebbülten, boldogan elmosolyodott, és puhán megcsókolta, Kate pedig ugyanolyan lágyan viszonozta. Nyelvük olyan gyengéden játszott egymással, mintha most találkoznának először, miközben Dean olyan közel húzta magához szerelmét, mintha soha többé nem akarná elengedni, és így is érezte. Megfogadta magában, hogy élete végéig hálás lesz a sorsnak, amiért ismét karjai között tarthatja Kate-et, ahogy azt is elhatározta, hogy ezúttal nem engedi, hogy bármi vagy bárki közéjük álljon. Feleségül akarta venni, az egész életét vele akarta leélni, és kész lett volna az ördöggel is szembe szállni ezért. Meghitt pillanatukat a férfi telefonjának csörgése szakította félbe, mire Dean kelletlenül eltávolodott egy kicsit a nőtől, és füléhez emelte a készüléket.

- Lakewood! – morrant bele nem túl barátságosan, miközben Kate a mellkasán simított végig, de keze megállt a mozdulat közben, amikor meglátta, hogy szerelme arca elkomorul, és gondterhelten vonja össze szemöldökét.

Nem menekülhetsz 32. rész

 

32. rész

Egy gyors tekintetváltás után az ajtóhoz léptek, és szinte egyszerre biztosították ki a fegyvert, aztán Dean, amilyen halkan csak tudta, kinyitotta az ajtót. A földszintről apró motoszkálást lehetett hallani, mintha valaki keresett volna valamit, és nagyon ügyelt rá, hogy véletlenül se csapjon zajt, de nem tudták eldönteni, hogy pontosan honnan jön a hang.

- Talán Nanny az – súgta Dean Kate-nek, mire az határozottan rázta meg fejét.

- Kizárt – súgta vissza a nő – ő és Donald csak ma este jönnek vissza Dallasból, ezen kívül beszéltél vele, hogy tartsa távol a birtoktól Nanny-t – emlékeztette a férfit, aki elnyomott egy szitkot orra alatt, ahogy eszébe jutott az előző délutáni telefonhívás. Amikor ismét hallották a zajt, szélesebbre tárták az ajtót, és lopakodva, maguk előtt tartva fegyverüket közelítették meg a lépcsőt. Kate óvatosan hajolt előrébb, hogy a korlát mögött lenézzen a tágas nappaliba, de nem látott semmit. Bárki is volt a házban, már a konyhában volt, mire mindketten elindultak lefele. Néma összhangban, egymásra figyelve szedték a fokokat, olyan halkan, mintha párducok lettek volna, majd, amikor a konyha bejáratához értek, egyszerre szegezték fegyverüket a hűtő előtt álló alakra. – Nanny! – döbbent meg Kate, mire nagyanyja ijedten fordult hátra.

- Jézusom! – kiáltott fel, mellkasához kapva – halálra rémítettél! – lélegzett mélyet, miközben meglepetten nézett az előtte álló fiatalokra, akik annyira megdöbbentek, hogy még mindig rá fogták a fegyvert. – Le vagyok tartóztatva, amiért korábban hazajöttem? – bökött fejével a pisztolyokra, mire Kate és Dean azonnal észbe kaptak, és szinte egyszerre engedték le a fegyvert.

- Nem számítottunk rád, ennyi az egész – nézett zavartan Kate Helenre – azt hittem, csak este jössz haza – tette hozzá, mire Nanny tekintete sokatmondón futott végig hiányos öltözékükön, aminek csak most ébredtek tudatára.

- Igen, azt látom – mosolyodott el boldogan – tényleg elég alacsony lehet az állami rendőrség költségvetése, ha ketten kell megosztoznotok az egyenruhán – tette hozzá vidáman, és le sem tudta volna tagadni örömét, amiért unokája és Dean végre ismét egymásra találtak.

- Ezt… meg tudom magyarázni – húzta lejjebb a combközépig érő inget zavartan elvörösödve Kate, mire Nanny halkan felnevetett.

- Aranyos vagy, de amire te gondolsz, arról van némi elképzelésem – kacsintott jelentőségteljesen a nőre, aki csak még inkább zavarba jött, miközben Dean is kényelmetlenül kezdett feszengeni az egyetlen nadrágban, amit viselt. Mi tagadás, nem éppen így képzelte az első együtt töltött reggelét szerelmével, és már mindennél jobban szerette volna, ha Nanny megkegyelmez nekik, és végre felmehettek volna a szobába felöltözni, de az asszony hirtelen elkomolyodott. – Engem inkább az érdekel, mi folyik a birtokon! – jelentette ki látszólag nyugodtan, mire Kate nagyot nyelt.

- Ezt, hogy érted? – kérdezett vissza, hogy időt nyerjen, és megtudja, mégis, mennyi információ birtokában lehet nagyanyja, mire Nanny összehúzta szemöldökét.

- Phil telefonált tegnap este, és elmondta, hogy Acapulco-t valaki megölte – válaszolta és hangja megremegett, amiből érezni lehetett, neki is fontos volt az állat, ráadásul őt is hajdani férjére emlékeztette. – Tudni akarom, miért jöttél vissza valójában! Miért van mindkettőtök kezében fegyver? Mégis, kire számítottatok a konyhámban? Ezen kívül, miért akartatok Donald-dal mindenáron távol tartani a birtokomtól! – szegezte nekik a kérdések sokaságát, mire Kate és Dean tanácstalanul néztek össze. – Nos, amíg kitaláljátok ki, és hogyan adja elő nekem a történetet, eredjetek felöltözni! – utasította a fiatalokat, mire azok csüggedten sóhajtottak, és elindultak a nappali felé. Amikor azonban Kate elfordult, Nanny tekintete megakadt a nyakán, és szeme kitágult a meglepetéstől. – Megállni! – tört fel belőle, miközben lassan közelebb lépett hozzájuk, Kate pedig, amint meglátta, hova szegeződik nagyanyja tekintete, vadul dobogó szívvel kapott nyakához, de már későn. Elég volt Nanny arcára néznie ahhoz, hogy tudja, meglátta a forradást. A szemében megjelenő döbbenet, mely keveredett az együttérzéssel és fájdalommal, többet mondott minden szónál, ő pedig átkozta a sorsot, amiért Messer-től való félelmében, megfelejtkezett az óvatosságról, és nem kötötte fel a kendőt, mielőtt elindultak Dean-nel a földszintre. – Kate… mi történt a nyakaddal? – nyögte halkan a kérdést Nanny, és hangjából félelem csendült ki, mire Kate kényszeredetten elmosolyodott, mialatt kezét egy pillanatra sem vette le nyakáról.

- Semmiség… ez… igazán, csak… - dadogott, de Nanny mérgesen rázta meg fejét.

- Semmiség?! – kérdezett vissza emeltebb hangon, mint szerette volna, de a tudat, hogy ilyen szörnyűség történt az unokájával, és ő még csak nem is tudott róla, felháborította, miközben egyetlen mozdulattal elvette Kate kezét, és nagyot kellett nyelnie, amikor közelebbről megvizsgálta a sebhelyet. – Akkora heg van a nyakadon, mint a Grand Canyon! Ne mondd nekem, hogy semmiség! – tört fel belőle, miközben szemét könnyek lepték el. Nem tudta, kire haragudott jobban. Arra, akinek unokája ezt a forradást köszönhette, magára, amiért nem járt utána gyanakvásának, hogy miért visel még nagy melegben is kendőt, noha azelőtt sosem volt rá jellemző, vagy Kate-re, amiért egyáltalán eltitkolta előle.

- Nanny, nem kell aggódnod emiatt – legyintett Kate, úgy téve, mintha tényleg semmiség lenne az egész, de Helen kihúzta magát, és szemét az övébe fúrta.

- Induljatok felöltözni – mutatott az emelet irányába határozottan, és amikor Kate ellenkezni akart, egyetlen kézmozdulattal elhallgattatta. – Utána pedig mindent tudni akarok, beleértve ennek a történetét is – tette hozzá lágyabb hangon, ujját pedig finoman húzta végig a sebhelyen, majd hirtelen hátat fordított, és a kávégéppel kezdett foglalatoskodni, így jelezve, hogy részéről lezártnak tekinti a vitát, mire Kate összeszorította ajkát, és nyomában Dean-nel, elindult a szobája felé, ő pedig lehunyta szemét, és meg sem próbálta visszatartani a könnyeket, melyek végig folytak arcán. Néhány perccel később Kate bosszúsan vágta be maga mögött az ajtót, és támaszkodott meg a fésülködő asztalon, miközben tekintete dühösen mérte végig magát a tükörben.

- Hogyan lehettem annyira ostoba, hogy nem tettem fel a kendőt! – ostorozta magát mérgesen, könnybe lábadt szemekkel, mert nem tudta megbocsájtani magának, hogy felelőtlensége miatt fájdalomnak teszi ki Nanny-t, mire Dean, aki egészen eddig az ajtóban állt, és karba font kézzel, együtt érző pillantással nézte szerelmét, közelebb sétált, és maga felé fordította.

- Először is – fogott bele, miközben egyik karjával átkarolta szerelme karcsú derekát, másik kezével pedig megsimogatta arcát – lévén, hogy azt hitted, a fenyegető motoszkál odalent, nem tűnik akkora bűnnek, hogy a kendő volt a legkisebb problémád – próbálta vigasztalni a nőt, mialatt keze már nyakát simogatta. – Másodszor, Nanny-nek előbb-utóbb meg kellett tudnia. Nem titkolózhattál előtte örökké – világított rá egy nem éppen elhanyagolható tényre, mire Kate, akinek kis tenyere végig futott a széles, meztelen mellkason, nagyot sóhajtott.

- Jobb szerettem volna akkor elmondani neki, amikor készen állok rá – felelte szomorúan, mire Dean sokatmondón húzta fel szemöldökét.

- Készen álltál volna rá valaha? – kérdezte, mire Kate nagyot nyelve rázta meg fejét, és szemét újból könny borította el.

- Valószínűleg soha – vallotta be halkan, és szemét lehunyta, amikor megérezte, hogy Dean lassan magához húzza, majd átöleli, ő pedig szorosan bújt hozzá, arcát a nyaka vonalába temetve, mialatt a férfi nyugtatón simogatta a hátát.

- Ott leszek veled – ígérte suttogva, mire Kate lassan bólintott. Minél inkább megnyugodott, érzékei annál inkább kezdték felfogni Dean közelségét, és úgy tűnt, ezzel a férfi is így van, mert még szorosabban húzta magához, ő pedig felsóhajtott, amikor megérezte, hogy Dean elfordítja a fejét, és finoman a nyakába csókol. Érzékei azonnal reagáltak a puha érintésre, gerincén végig futott a már jól ismert borzongás, mialatt Dean keze a hátán simított végig.

- Fel kellene öltöznünk – motyogta Kate nem túl nagy meggyőződéssel, miközben ő is elfordította fejét, és ajkával apró csókokkal szórta tele Dean arcát – Nanny vár – tette hozzá, finoman a fogai közé véve a férfi fülcimpáját, és elmosolyodott, amikor megérezte, hogy ettől a kis érintéstől is megremegnek tenyere alatt Dean izmai, ahogy végig húzta kezét a mellkasán.

- Kellene… - bólogatott Dean, de szavaival ellentétben, egy centimétert sem engedte távolabb magától a nyomozónőt, helyette még szorosabbra fonta ölelését, és ajkával megkereste a nőét, hogy forrón megcsókolja. Nyelvük puhán, érzéki gyengédséggel találkozott, mintha most érintenék egymást először, de amikor Kate megérezte, hogy Dean keze előre vándorol, és gombolni kezdi az ingét, megrázta a fejét, és erőnek erejével szakította meg a csókot.

- Nem lehet! – támasztotta meg tenyerét a széles mellkason, és érezte, hogy Dean szíve is olyan vad ütemben ver, akárcsak az övé.

- Miért nem? – kérdezte Dean, mialatt keze végig szántott a karcsú test vonalán, majd kúszott be az ing alá, és elégedetten látta, hogy érintése nem marad hatástalan. – Úgyis le kell venned, nem? Miért ne segíthetnék? – ajánlkozott fel ártatlan arccal, majd előrehajolt, és lágyan csókolgatni kezdte Kate nyakát, aki reszketve sóhajtott fel, és emlékeztetnie kellett rá magát, miért nem hagyhatja, hogy elragadják vágyai, és engedjen a kísértésnek.

- Tudjuk, hogy a gombokban nem vagy valami jó – jegyezte meg csipkelődve, mialatt ujjai beletúrtak a férfi sűrű hajába. – Ha erről az ingről is letéped őket, nem lesz, mit felvenned – mosolygott rá a férfira, emlékeztetve őt arra, hogyan jártak előző délután, mire Dean megrántotta vállát, és egyetlen mozdulattal újra közelebb húzta magához.

- Éppen ezért kell sokat… nagyon sokat gyakorolnom – kacsintott rá, mire Kate csilingelő hangon felnevetett, és képtelen volt ellenkezni, amikor Dean ráhajolt az ajkaira, és szenvedélyesen megcsókolta. Amikor azonban megérezte, hogy az ágy felé kezd lépkedni vele, elszakította ajkát az övétől.

- Várj! Ha nem megyünk le hamarosan, Nanny azt fogja gondolni, hogy mi… tudod… - jött zavarba hirtelen, Dean pedig mosolyogva nézett vissza rá, miközben arra gondolt, mennyire szereti a karjaiban tartott nőt. – Tudod, hogy… AZT csináljuk… - nyögte nehezen, és arcát pír lepte el, annak ellenére is, hogy felnőtt nő volt, ráadásul még soha életében nem élt át olyan csodát, mint a férfi karjaiban, és nem gondolta, hogy szégyellnie kellene magát miatta.

- Legalább tíz perce fent vagyunk – jegyezte meg Dean halkan, miközben keze lágyan simogatta végig Kate testét – már most is azt hiszi – tette hozzá mosolyogva, halálos nyugalommal, és majdnem felnevetett, amikor meglátta Kate kétségbeesett arcát.

- Jesszus! Úgy érzem magam, mint tinédzser koromban – nyögött fel, ahogy rájött, milyen kínosan érinti, hogy Nanny előtt egyértelművé vált, mit művelt a férfival előző éjszaka, mire Dean megrázta fejét.

- Az lehetetlen – jelentette ki mély meggyőződéssel a hangjában, és amikor Kate meglepetten ránézett, mosolyogva folytatta – tinédzserként sosem voltam a szobádban – tette hozzá magyarázatképpen, miközben egyértelműen leolvasható volt arcáról, mennyire nem zavarja a kialakult helyzet. Hogyan is zavarta volna, hiszen végre valóra vált az álma, Kate-tel töltötte az éjszakát, a nő viszontszereti, ezt nemcsak éreztette vele, hanem ki is mondta, ő pedig még sosem volt ennél boldogabb.

- Te élvezed ezt a helyzetet, igaz? – húzta össze szemét Kate gyanakvón, mire Dean könnyedén megvonta vállát.

- Legalábbis nem fogom fel olyan katasztrofálisan, mint te – válaszolta higgadtan, és amikor Kate felsóhajtott, ismét átfonta karjait a dereka körül, és magához vonta – felnőtt emberek vagyunk, szeretjük egymást, és reményeim szerint, ezt egyikünk sem akarja titokban tartani – folytatta nyugodt, magabiztos hangon, Kate pedig azt vette észre, hogy idegessége és feszültsége múlni kezd, mialatt Dean megállás nélkül simogatta hátát, derekát. – Nanny drukkol nekünk, és lásd be, ez a kínos helyzet még mindig jobb, mint az, amikor először találkoztunk – emlékeztette a komisz mosollyal szája szegletében arra, amikor Kate azt hitte, Dean Nanny udvarlója, mire Kate megjátszott bosszúsággal nézett vissza rá.

- Ezt még hány alkalommal tervezed az orrom alá dörgölni? – kérdezte, de nem tudta elrejteni a mosolyt, mely ajkára kívánkozott, miközben még most sem értette, hogyan hihetett egy percig is ilyen butaságot, mire Dean égnek emelte szemét, mint, aki eltöpreng a válaszon.

- Mondjuk úgy… két… három alkalommal – válaszolta, de rögtön folytatta – évente! Még legalább 40 évig – halkult el egyre jobban a hangja, miközben közelebb hajolt, és lágyan vette birtokba a mosolyra húzódó, csábító ajkakat. Kate gondolkodás nélkül viszonozta a gyengéd, puha csókot, és hagyta, hogy Dean nyelve érzéki lassúsággal keresse meg az övét, miközben karját átkulcsolta nyaka körül, és szorosan hozzásimult. – Mi lenne, ha Helen… várna még egy kicsit? – suttogta a csókba Dean, de legnagyobb sajnálatára, Kate megrázta a fejét, és eltávolodott tőle.

- Muszáj lemennünk – szólalt meg, homlokát a férfiéhoz érintve. – Ismerem, addig úgysem adja fel, míg ki nem szedi belőlem a teljes igazságot – húzta el száját komoran. – Jobb, ha minél hamarabb túl esek rajta – tette hozzá, majd ellépve a férfitól, a szekrényhez ment, hogy ruhát keressen magának. Miután kivett egy farmeringet, és farmert, háttal Dean-nek állva, levette annak ingét, és átnyújtotta neki, de kíváncsian fordította arra a fejét, amikor a férfi nem nyúlt utána. Dean tekintete perzselőn futott végig meztelen hátán, karcsú derekán, feszes fenekén, és mély levegőt kellett vennie, hogy uralkodni tudjon magán.

-  Ha még ma le akarunk érni Nanny-hez, jobb, ha elfordulok – remegett meg kissé a hangja, majd a választ meg sem várva, elkapta a nőtől az inget, és hátat fordított, de agyából nem tudta kiverni a képet, ami minduntalan megjelent előtte. Kate mosolyogva ingatta meg fejét, mialatt amilyen gyorsan csak tudott, felöltözött. Keze ösztönösen nyúlt egy kendő után a fiókba, majd megtorpant. Már nem volt rá szüksége, a számára két legfontosabb ember előtt már nem kellett titkolóznia. Helyette fegyvere után nyúlt, és rutinos mozdulatokkal dugta nadrágja derékrészébe. Mire végzett, és megfordult, már Dean is felöltözött, így mindketten készen álltak, hogy szembenézzenek Nanny-vel, és annak kérdéseivel.

Nem menekülhetsz 31. rész

 

31. rész

Dean lélegzetvisszafojtva várta a választ, a másodpercek óráknak tűntek, mialatt gyomra gombóccá zsugorodott, szíve pedig mintha megszűnt volna verni, amíg Kate arcáról próbálta leolvasni, mire számíthat. Kate az esze és a szíve között őrlődött. Itt lett volna a lehetőség, hogy lezárja a múltat, elengedje a férfit, megkímélve attól, ami várna rá és amin már egyszer keresztül kellett mennie 18 évesen. Nem lett volna értelme hagyni, hogy engedjen a szerelemnek, átadja magát az érzéseinek, hiszen az ő élete már Bostonban volt, mégsem jöttek ajkára a szavak. Még jól emlékezett rá, milyen büszkén ment végig vele a városon Dean, kézen fogva, és egyáltalán nem érdekelte, hogy összesúgnak a hátuk mögött, inkább azon aggódott csak, hogy őt, hogyan tudná ettől megvédeni. Saját bátyjával is szembefordult, ahogy abban is biztos volt, hogy most is elutasította a bocsánatkérést Karen-től, különben Cedrick sosem fordult volna hozzá. Szíve azt súgta, bízhat a szerelmében, abban, hogy bárkivel felvenné a harcot kettőjükért, ő pedig képtelen volt eltolni magától a férfit. Túl gyenge volt hozzá, túlságosan régóta várt arra, hogy a karjaiban lehessen, túlságosan sokáig kellett e nélkül a szerelem nélkül élnie.

- Kate… - szólította meg halkan Dean, amikor már úgy érezte, nem bírja tovább elviselni ezt a bizonytalan, feszült csendet, mire Kate belenézett a szemébe, melyből kiolvashatta a reménykedő szerelmet és a kétségbeesett félelmet, ahogy a válaszára várt. – Én… - fogott volna bele, de folytatni már nem volt ideje, mert Kate közelebb lépett hozzá, és borzongató gyengédséggel érintette meg ajkát. Dean-t váratlanul érte az apró, puha csók, mely során a nő ajka szinte alig ért az övéhez, de amint megérezte a mézédes ajkakat, karját a dereka köré fonta, és attól félve, hogy Kate meggondolja magát, szorosan magához húzta, szája pedig szomjasan tapadt annak ajkára. Nyelve vágyakozva futott végi alsó ajkán, mire Kate észrevétlen sóhaj kíséretében nyitott utat előtte. Szívverése felgyorsult, amikor nyelvük puha érzékiséggel találkozott, és játszani kezdtek egymással, miközben érezte, hogy Dean keze végig fut oldalán. Olyan szorosan simultak egymáshoz, hogy amikor Kate felemelte karját, és átölelve a férfi nyakát, ujjai beletúrtak annak sűrű hajába tarkóján, érezte, ahogy Dean megremeg az érintésétől. – Szükségem van rád, Kate – suttogta remegő hangon a csókba Dean – szeretni akarlak… olyan régóta vágyom rád… - beszélt tovább a férfi, miközben ajka hol Kate száját, hol nyakát, arcát csókolta végig, mire Kate mélyen a szemébe nézett, mely szinte lángolt a vágytól. Tudta, ha most enged a csábításnak, csak megnehezíti a későbbi elválást, mégsem volt elég erős hozzá, hogy eltávolodjon a férfitól, akinek keze már hátán, derekán futott végig, kínzó lassúsággal. Elege volt abból, hogy mindig az eszére hallgasson, hogy mindig megfontolt legyen, hogy azon aggódjon, mi lesz másnap. Élni akart a lehetőséggel, amit megadott neki a sors, érezni akarta a szerelmet, amit Dean kínált, érezni akarta mindazt a szenvedélyt, amit eddig csak egyetlen alkalommal élt át a karjaiban, de ami örökre bevésődött az emlékezetébe, és minden sejtjébe. Úgy érezte, megengedheti magának, hogy még egyszer az életben boldog legyen annak a férfinak az oldalán, akit teljes szívéből szeret, ezért ajkával megkereste a férfiét, és válaszul a kérésre, forrón megcsókolta, melyet Dean ugyanolyan hevesen viszonzott. Nyelve szenvedélyes türelmetlenséggel, mégis gyengéden kutatott az édes barlangban, miközben óvatosan a karjaiba emelte Kate-et, és anélkül, hogy egy pillanatra is megszakították volna perzselő csókjukat, elindult vele a lépcsőn felfelé. Amikor felért, egy másodpercre megszakította a csókot, és tanácstalanul nézett le a karjaiban tartott nőre, akinek ajkán futó mosoly suhant át.

- Balra az első ajtó – suttogta vágytól izzó hangon, mire Dean nagyot nyelt, és pillanatokkal később már talpra is állította szerelmét a hatalmas francia ágy előtt, de csak azért, hogy ajkával ismét támadásba lendüljön. Nyelvük hol szenvedélyes vágyakozással, hol lassú érzékiséggel ingerelte a másikat, a végsőkig felforrósítva vérüket, mely vad zabolátlansággal száguldott ereikben, miközben Dean keze bejárta a nő egész testét. Amikor derekán simított végig, felhúzta ingét, és egyetlen mozdulattal akasztotta le övéről a Glock-ot, pontosan ugyanakkor, amikor Kate is kikapcsolta a fegyverövet derekán, így a két szolgálati pisztoly egyszerre ért földet hangos koppanással, de egyikük sem foglalkozott vele. Dean keze bekúszott az ing alá, kezeit fel-alá csúsztatta a nő keskeny hátán, és valósággal megszédült, ahogy kitapintotta bőrének finom puhaságát. Szenvedélyét csak fokozta, amikor Kate szorosan hozzábújt, és melleit alig észlelhetően a mellkasához nyomta, miközben ő is kihúzta az inget nadrágjából, ugyanakkor ajkaival elvált a szájától, és állát, nyakát szórta tele apró, puha csókokkal, kis keze pedig utat talált az egyenruha alá, és ujjaival zongorázó mozdulattal szántott végig hátán és lent a csípőjénél. Mialatt ismét megtalálta ajkával a nőét, és szenvedélyesen birtokba vette azt, keze türelmetlenül próbálta kigombolni Kate ingét, de sehogy sem boldogult vele. Végül a könnyebb utat választotta, és egyetlen mozdulattal szétrántotta, amitől néhány gomb gurulva táncolt messzebb tőlük a padlón, miközben Dean vágyakozva felsóhajtott, ahogy tekintete végig futott a melltartóba bújtatott tökéletes halmokon, a feszes hason, a kecses vállakon, és lehajtva fejét, ajkával is megízlelte a nő bőrét, mialatt finoman elfektette az ágyon. – Ez… - szólalt meg rekedtes hangon Kate – a kedvenc ingem volt – mosolyodott el, de lélegzete elakadt, amikor Dean nyelve érzéki gyengédséggel szántott végig nyakán, majd egy keskeny ösvényen át a mellkasán, hogy aztán visszataláljon ajkához, és megcsókolja.

- Majd veszek másikat – mormolta bele a csókba, melynek íze minden képzeletét felülmúlta, és úgy érezte, sosem kaphat belőle eleget, de legnagyobb sajnálatára, Kate megvonta tőle ezt az élvezetet, helyette nyakán, vállán szántottak végig a cseresznyeajkak, miközben keze ügyesebben bánt el a férfi ingének gombjaival, és lesimogatta róla a ruhadarabot, ajkával követve kezének útját. Miután feltárult előtte a széles, kidolgozott, napbarnított mellkas, gyengéden simogatta végig, amivel csak még inkább feltüzelte Dean vágyát.

- Futja rá? – húzta fel kérdőn szemöldökét Kate, és zöldes-kék szemében csintalanság villant, miközben ujjait játékosan húzta végig a férfi kockás hasán, és élvezettel figyelte, ahogy az nagyot nyel, izmai pedig táncolni kezdenek az ujjai alatt, amikor egyre lejjebb haladt. – Úgy hallottam – hajolt közelebb, és ajka cirógató ingerléssel érintette meg a férfiét, akinek keze már combját és feszes fenekét simogatta – ha nem kérsz bocsánatot Karen-től, szegényházban köt ki a Lakewood família – vette fogai közé finoman Dean alsó ajkát, aki hirtelen kinyitotta a szemét, és kissé felemelkedve róla, távolabbról nézett le rá.

- Honnan tudsz te erről? – kérdezte döbbenten, bár szíve mélyén sejtette a választ, mégis a nőtől akarta hallani, mert nem tudta elhinni, hogy Cedrick képes lett volna felkeresni.

- Cedrick-től – válaszolta Kate, aki már bánta, hogy egyáltalán szóba hozta a dolgot, és ezzel elillant a pillanat varázsa. – Itt járt nálam – tette hozzá, miközben keze finoman simogatta a férfi karját, melyen támaszkodott.

- Mit akart? – kérdezte rosszat sejtve, mire Kate könnyedén rántotta meg vállát.

- Pénzt ajánlott, ha elérem, hogy kiábrándulj belőlem és ne keress többé – felelte nyugodt hangon, majd tekintete végig futott a férfin. Szeme aprólékos gonddal pásztázta végig a széles vállakat, a csupasz, bronz színű, izmos mellkast, a kockás hasat, a keskeny csípőt, majd visszavándorolt a markáns arcra, az érzéki ajkakra, melyek olyan hevesen tudták csókolni, hogy az egész teste lángba borult tőle. Szíve vadul vert mellkasában, miközben Dean reakciójára várt, aki hirtelen elmosolyodott, és jelentőségteljesen nézett végig magukon. Kate kipirult arccal, csillogó szemekkel feküdt alatta, keze megállás nélkül simogatta karját, miközben alsó ajkát beharapva nézett fel rá.

- Nyomozói ösztöneim azt súgják – hajolt lejjebb, és ajkával puhán megcsókolta a nő finom vonalú állát, nyakát, melynek ízétől szinte megrészegült, miközben halkan mormolva tovább beszélt, és élvezettel hallgatta, hogy Kate minden egyes érintésére felsóhajt. – hogy elhajtottad a fenébe… - tette hozzá, és felemelkedett, hogy belenézzen Kate szemébe, akinek megkönnyebbült mosoly jelent meg csábító ajkán.

- Lenyűgöző elme – nevetett fel halkan Kate, mely nevetés melegséggel árasztotta el Dean szívét, aki visszamosolygott rá, tekintete pedig hitetlenkedve pásztázta végig a gyönyörű arcot.

- Istenem, mennyire szeretlek! – sóhajtott fel szaggatottan, majd újra ráhajolt a nő ajkára, és forrón megcsókolta. Nyelve érzéki lassúsággal kereste meg a nőét, és invitálta már ismerős táncukra, miközben keze végig kúszott oldalán, és Kate belenyögött a csókba, amikor rátalált mellére, és becézni kezdte. Míg ő megszabadította melltartójától, hogy akadálytalanul kényeztethesse a telt halmokat, még több gyönyörrel megajándékozva szerelmét, Kate kicsatolta a nadrágszíját. Némán, forró csókok közepette, sietősen mégis összehangoltan szabadították meg egymást ruháiktól, miközben Dean ajka bejárta a nő testének minden centiméterét, elégedett és vágyakozó sóhajokat előcsalogatva torkából. Nyelve végig szaladt nyakán, mellkasán, és amikor rátalált mellére, Kate halkan felnyögött, és szorosan átfonva karjaival nyakát, simult hozzá egészen közel. Lélegzetük szaggatottá vált, ajkuk vad, véget nem érő csókban forrt össze, és amikor eggyé váltak, Dean úgy érezte, mintha a valóságon túli világban járna. A nő csókjai, kezének simogató, érzéki mozdulatai átrepítették időn és távolságon, ő pedig úgy érezte, nem kaphat Kate-ből eleget ahhoz, hogy ne érezze még nagyobbnak az iránta érzett vágyat. Mozgásuk finom volt, lassú, mintha minden másodpercét el akarták volna raktározni a pillanatnak, miközben egyre közeledtek a boldog beteljesülés felé, és amikor végre megtörtént, Dean úgy érezte, mintha a világot kifordították volna a négy sarkából. Ugyanaz a mámorító boldogság járta át minden porcikáját, ahogy Kate hozzásimult, és megremegett a karjaiban, mint az első alkalommal a kis kunyhóban. Mialatt lehajtotta fejét, és puha, apró csókokkal szórta tele Kate nyakát, a nő a hátát simogatta végig, ő pedig hirtelen ráeszmélt, mire várt egész mostanáig, miért nem tudott egyetlen másik nő oldalán sem megállapodni. Függetlenül attól, milyen szép volt egy-egy futó ismerőse, valahányszor együtt töltötte velük az éjszakát, csak ürességet és veszteséget érzett utána. Az ilyen alkalmakat követően még inkább vágyott a magányra, ezért az utóbbi időben már nem is kereste senki társaságát. Eddig azt hitte, azért, mert képtelen arra, hogy boldog legyen, hogy átadja magát a szerelemnek, de amit most átélt Kate karjai között, rádöbbentette, hogy attól a pillanattól kezdve a kunyhóban, ő senki másra nem vágyott, csak és kizárólag Kate Reynolds-ra. Őt szerette, senki másnak nem jutott már hely a szívében, ő pedig tudat alatt mindvégig azt az érzést kereste, amit akkor átélt, de amit csak tőle kaphatott meg.

- Ez csodálatos volt – suttogta halkan Kate a fülébe, miközben ujjai lágyan túrtak a dús tincsek közé Dean tarkóján, mire a férfi kissé megemelkedett, ő pedig meglepetten ráncolta össze szemöldökét, amikor meglátta, milyen komolyan néz le rá a férfi, szívét pedig félelem járta át.

- Soha többé nem engedlek el, Kate – nyelt nagyot Dean, teljesen megnyitva szívét a nő előtt, mire Kate elmosolyodott és megemelve fejét, finoman megcsókolta a férfit, aki lehunyt szemmel viszonozta az édes érintést, hogy aztán ismét elmerüljenek a gyönyörben, amit egymásnak adhattak. Nem tudhatták, hogy nem messze a háztól, a bokrok mögül valaki dühösen szorítja össze ajkait, és mérgesen vág ököllel a mellette álló fa törzsébe, miközben szemében gyilkos tűz lobogott, amikor a távcsövet, mellyel a nyomozónő ablakát figyelte, így tanúja volt a szenvedélyes csókoknak, leemelte arca elől.

- Ő az enyém! – szűrte fogai között suttogva, majd erőt vett magán, és még mielőtt ostobaságot csinált volna, hátat fordított, és olyan észrevétlenül hagyta el a birtokot, ahogy érkezett.

 

Kate kora reggel, a madarak türelmetlen csiripelésére ébredt. Tekintete simogatón futott végig a mellette békésen alvó férfin, aki hason fekve, kócos hajjal, szája szegletében apró mosollyal ringatózott az álmok tengerén, és láthatólag ebben semmi nem tudta megzavarni. Elnyomva egy sóhajt, mosolyogva nézett ki az ablakon, melyen még épp csak beszűrődött a felkelő nap első sugara, miközben elégedetten nyújtózott egy nagyot. Most először, mióta hazatért Bostonból, nem álmodott Messerr-rel, és ez boldogsággal töltötte el, de azt is tudta, hogy jókedvének nem csak ez az oka, sokkal inkább Dean, akinek gyengéd csókjaitól, simogató kezeitől a mennyekben érezte magát. Bár tudta, hogy őrültség, mégis eljátszott a gondolattal, milyen lenne, ha ott hagyná bostoni életét, hazajönne, és teljesen átadná magát ennek a szerelemnek. A lehetőség, hogy Dean mellett ébredhetne minden reggel, éjszaka pedig ugyanolyan gyengédséggel vagy vad szenvedéllyel szeretnék egymást, mint a múlt éjjel, túlságosan csábító volt, mire ismét a férfira nézett, és csak nehezen állta meg, hogy ne hajoljon oda, és ne csókolja meg a keskeny ajkakat. Nem akarta felébreszteni, ezért halkan kimászott az ágyból, magára kapta apró bugyiját, melyet alig talált meg a ledobált ruhák között, a férfi ingét, hogy ne kelljen a szekrényben kutatnia, majd kiosont a szobából. Alig háromnegyed órával később, óvatosan, lábujjhegyen lépkedve nyitott be a szobába ismét, miközben kezében egy tálcát egyensúlyozott, melyen kávé, narancslé, pirítós, vaj és dzsem kapott helyet. Legnagyobb meglepetésére, Dean az ágyon ült, hátát a kerevetnek támasztva, és megkönnyebbülten mosolygott rá, amikor beljebb lépett.

- Reméltem, hogy nem csak álom volt – törte meg a csendet Dean, miközben tekintete végig futott a nőn, aki semmit nem viselt az ő ingén kívül, mely combjának közepéig ért, és ami így még inkább kihangsúlyozta hosszú, kecses lábait. Ahogy feljebb vándorolt a pillantása, elidőzött kissé a telt melleken, melyek sejtelmesen domborodtak ki az ing alatt, amit Kate nem gombolt be teljesen.

- Biztosíthatlak róla, hogy nem álmodtál – mosolygott vissza rá Kate, miközben a kezéből a tálcát letette az éjjeli szekrényre, Dean pedig, aki csak arra várt, hogy a nő végre megszabaduljon terhétől, kinyújtotta karját, és elkapva csuklóját, lassan magához húzta.

- Tíz éve vártam erre a pillanatra – nézett mélyen a szemébe Dean, miközben ujjai beletúrtak a hosszú, selymesen puha tincsek közé a nő tarkójánál, Kate pedig érezte, hogy borzongás fut végig gerince mentén a becéző érintéstől – és most olyan hihetetlen, hogy megtörtént… hogy itt vagy – futtatta végig pillantását megint a nőn Dean, mint, aki tényleg nem hiszi el, hogy valóban megtörtént, mire Kate elmosolyodott.

- Itt vagyok – hajolt egészen közel a férfihoz, mialatt tenyere végig simította a markáns, kissé borostás arcot – és nem megyek sehová – tette hozzá komolyan, mire Dean felsóhajtott, és magához húzta, hogy ajkát az övére tapassza. Nyelve lágyan kért bebocsátást, és amint engedélyt kapott, lassú, ingerlő mozgásba kezdett, amit Kate halk nyögéssel jutalmazott, mely erősebbé vált, amikor megérezte, hogy a férfi keze bekúszik az ing résén át, és cirógatni kezdi mellét. Ez alatt ő sem maradt tétlen, hagyta, hogy Dean elfektesse az ágyon, tenyere pedig végig vándorolt az izmos, meztelen felsőtesten, le egészen a csípőjéig, majd vissza, hogy aztán átkarolja nyakát, és olyan szorosan simuljon hozzá, amennyire csak tud. A vágy lassan átvette érzékeik felett az uralmat, de mielőtt teljes győzelmet arathatott volna, egy tompa puffanás hallatszódott lentről, mire Kate azonnal eltávolodott Dean-től. – Hallottad ezt? – kérdezte, miközben összeráncolt szemöldökkel nézett az ajtó felé. Tekintetük gyanakvón kapcsolódott össze, és amikor ismét zajt hallottak, Dean felugrott az ágyról, magára kapta nadrágját, Kate pedig sietősen összegombolta ingét, majd szinte egyszerre nyúltak fegyverükért, melyek még mindig ugyanott hevertek a padlón, ahol előző nap ledobták őket.