Éld az életem 41. rész

41. rész

Declan még most sem volt biztos benne, hogy helyesen döntött, amikor felhasználva kapcsolatait, megkerestette Katherine Cooper munkahelyét, és hívatlanul rátört a doktornőre. Kétségeit csak felerősítette, amikor belépett a helyiségbe, és meglátta, hogy a nő éppen egy operációnak készül nekiállni. Az első dolog, ami azonnal feltűnt a számára, hogy a zöldes-barna szemekben fellobbanó harag, amit pillanatok alatt váltott fel a döbbenet, kísértetiesen emlékeztették Kimberly-re. Ugyanaz az átható tekintet nézett vissza rá a szemüveg mögül, és neki olyan érzése támadt, mintha Kim állna vele szemben. Hirtelen kedve lett volna közelebb lépni, és levenni a maszkot és műtőssapkát a nőről, hogy megbizonyosodjon róla, vajon tényleg a megszólalásig hasonlítanak-e egymásra, és vajon a doktornő gödröcskéje is a jobb oldalon van-e, amikor mosolyog, mint testvérének.

- Dr. Cooper? – törte meg a csendet Declan, megköszörülve torkát, hogy figyelmét elvonja a bizsergésről, mely érthetetlen módon elindult gerince mentén, ahogy tekintete összefonódott a nőével. – Declan Scott vagyok, és sajnálom, hogy magára törtem, de nagyon fontos ügyben kell beszélnem Önnel – folytatta, miközben Kate nagyot nyelt, és hálát adott a sorsnak, amiért arcát eltakarta a maszk. Kezében megremegett a szike, ezért biztonságosabbnak látta, ha leteszi a kutya mellett lévő steril tálcára, miközben elképzelni sem tudta, mit akarhat tőle a férfi. A boldogság helyett, amit éreznie kellett volna, hogy végre önmaga lehet, inkább fájdalmat érzett, hiszen tudta, bármilyen ügyben is jött hozzá Declan, nem fedheti fel a titkot ezúttal sem előtte.

- Mint látja, nem a legalkalmasabb időpontot választotta – felelte Kate, remélve, hogy így el tudja érni, hogy távozzon, mire Declan hitetlenkedve rázta meg fejét. Sokat hallott már róla, hogy az egypetéjű ikrek, mennyire hasonlítanak egymásra, de döbbenetes volt, hogy még a hangjuk is ilyen egyforma lehet.

- Elképesztő a hasonlóság – tört fel belőle akaratlanul, és nem láthatta, hogy Kate elhúzza száját a maszk mögött – a hangja, és a szeme… akárcsak Kimberly – sorolta Declan, Kate pedig mérges lett, amiért még most is nővére árnyéka vetül rá.

- Sőt! Kapaszkodjon meg! Nekem is van két kezem, és két lábam, akárcsak neki! – szúrta oda indulatosan, mire Declan felnevetett.

- Ugyanaz a csípős nyelv – jegyezte meg, és maga sem értette, de egyre inkább kezdte érdekelni a vele szemben álló nő. – Nyilván azt hiszi, egy Kimberly Cooper rajongó vagyok… - próbált magyarázatot adni látogatására és különös viselkedésére a férfi, de Kate közbeszólt.

- Nem hiszem ezt – közölte száraz hangon – akár hiszi, akár nem, nem szoktak összetéveszteni vele, ráadásul Kimberly ügyesen titkolja mindenki előtt, hogy van egy hasonmása – tette hozzá gúnyosan.

- Engem mégis beavatott – felelte nyugodt hangon Declan, aki ez által még különlegesebbnek érezte magát Kimberly szívében, amiért az, megosztott vele egy olyan információt, amit mások elől igyekezett elrejteni.

- Ezért van itt? Hogy ellenőrizze? – kérdezte Kate, mialatt tüntetőleg pillantott karórájára, így jelezve a férfinak, hogy sok a dolga.

- Nem, de a nővérével kapcsolatos – fogott bele, hogy elmondja jövetele okát Declan, miután észrevette az egyértelmű célzást. – Tudom, hogy nem a legjobb a kapcsolatuk, és valószínűleg furcsállja, hogy éppen Önt kérem meg, hogy segítsen, de szükségem van magára – nyögte nehéz szívvel Declan, akinek valóban Kate jelentette az utolsó reményt. Kate szíve nagyot dobbant az utolsó szavaknál, de esze figyelmeztette, az előtte álló semmit nem érez iránta.

- Elég komolyan hangzik – bólintott látszólag segítőkészen – mit akar tőlem? – kérdezte, mire Declan nagyot sóhajtott, és arcáról jól le lehetett olvasni, nehezen veszi rá, hogy belekezdjen – nézze, nem érek rá egész nap! Ha nem tűnt volna fel, egy kis yorkie fekszik előttem az asztalon, és nem azért, mert itt van a legjobb helye a Feng Shui szerint!

- Segítsen megakadályozni a testvére esküvőjét! – bökte ki Declan egy levegővel, mire Kate döbbenten meredt rá.

- Tessék?! – kérdezett vissza, nem azért, mert nem értette tisztán, inkább azért, mert nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet.

- Szeretem a nővérét, és nem engedhetem, hogy elkövesse élete legnagyobb hibáját - magyarázta Declan, miközben ösztönösen lépett közelebb Kate-hez, aki mindkét kezét felemelte.

- Ne jöjjön közelebb! – figyelmeztette a férfit, mivel így is elég nehéz volt megállnia, hogy levegye a maszkot, és mindent bevalljon, amikor azonban Declan értetlenül nézett vissza rá, megköszörülte torkát és a kutyára mutatott – a sterilitás miatt… itt sem szabadna lennie – tette hozzá magyarázatképpen, és megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor amaz bólintott.

- Segít nekem? – kérdezte Declan, anélkül, hogy egyetlen lépést is tett volna felé újra, mire Kate nehezen intett nemet fejével.

- Sajnálom… nem értem, miért kellene – vonta meg vállát tanácstalanul, mire Declan türelmetlenül túrt bele sűrű hajába, amitől homlokába hullott néhány rakoncátlan tincs, Kate pedig szinte ismét ujjaiban érezte selymességét.

- Mert nem szereti a vőlegényét! – válaszolta, majd azonnal folytatta. – Nézze, az elmúlt heteket a nővére mellett töltöttem, és volt alkalmam megfigyelni, és megismerni őt. Csodálatos nő, őszinte, természetes, kedves, vicces – sorolta a jellemzőket, Kate pedig csak nehezen állta meg, hogy ne mosolyodjon el, miközben szívét melegség járta át a gondolatra, milyennek látja őt Declan.

- Bármilyennek is látta őt, higgyen nekem, az nem a nővérem volt – mosolygott a maszk mögött boldogan Kate, Declan azonban ezúttal is félreértette szavait, és tiltakozólag rázta meg a fejét.

- Tudom, mit gondol róla! Hogy felszínes, önző, beképzelt, és egoista – sorolta a jelzőket, melyekkel akaratlanul is tökéletesen írta le a szupermodellt, mire Kate egyetértőn bólogatott.

- Pontosan! Ez Kimberly! – helyeselt nyugodtan, Declan azonban, figyelmen kívül hagyta a csípős megjegyzést, és folytatta.

- Én megláthattam egy másik oldalát is, ami… hogy is mondjam… elbűvölő! – sóhajtott mélyet, majd letörten ült le az ajtó mellett található fehér, párnázott bőr székre, mire Kate szívébe fájdalmas szúrás érkezett, amiért megint hazudnia kell, és nem fedheti fel kilétét, nem mondhatja el, őt csókolta, őt ölelte, őt szerette ma hajnalban olyan szenvedélyesen.

- Nézze, nem kétlem, hogy Kimberly is képes emberi érzelmekre – huppant le ő is egy székre, és szembefordult a férfival, akinek sötétkék szemében szomorúságot vélt felfedezni – de abban is biztos vagyok, hogy szereti a vőlegényét, és ők ketten összetartoznak. Éppen ezért, nem segíthetek, nem tehetem meg, amire kér... – nézett a férfira tanácstalanul.

- Egyáltalán nem érdekli, hogy a nővére egy életre szóló hibát követ el? – nézett vissza rá Declan döbbenten, mire Kate türelmetlenül sóhajtott, és lekapta szája elől a maszkot, mely már szinte fojtogatta, és alig kapott tőle levegőt a kis helyiségben.

- Miért lenne hiba, hogy férjhez megy valakihez, akit szeret? – kérdezte ingerülten, de Declan meg sem hallotta a kérdést. Figyelmét teljesen elvonta, amit látott. Az előtte ülő doktornő szakasztott mása volt Kimberly-nek. Az orra vonala, a cseresznyeajkak, a hófehér fogak hirtelen megadták kérdésére a választ, melyet azóta keresett, hogy belépett, és tekintete találkozott a zöldes-barna szemekkel. Ahogy pillantása a nő ajkára vándorolt, szinte érezte, hogy annak fogai finoman karcolják meg alsó ajkát, pont úgy, ahogy Kimberly tette azt szeretkezésük alatt, így fokozva vágyát. A tudat, hogy ilyen hatást vált ki belőle a nő ikertestvére teljesen összezavarta, és el is szégyellte magát. – Azt mondja, szereti a nővéremet, de miből gondolja, hogy ő is viszontszereti magát? – rántotta ki gondolatai közül Kate hangja, mire zavartan simított végig homlokán, és erőnek erejével szakította el tekintetét a hívogató ajkakról.

- Érzem – jött az őszinte, egyszerű felelet, és amikor Kate nem válaszolt, folytatta – abból, ahogy rám néz, ahogy megérint… abból, hogy velem töltötte az éjszakát – vallotta be Declan nyílt tekintettel, és arcán látszott, egyáltalán nem szégyelli, amiért felfedi a nő előtt – miért tette volna, ha nem érezne irántam semmit? – tette fel a kérdést, és Kate érezte, itt a lehetőség, hogy egy életre kiábrándítsa Kimberly-ből a férfit. Bár szíve majdnem meghasadt a gondolatra, hogy elveszíti a férfit, nem engedhette, hogy veszélybe kerüljön Kim és Steve esküvője. Amikor elvállalta ezt az átkozott helycserét, ígéretet tett a nővérének, amit kötelességének érzett betartani. Nem a testvére miatt, hanem saját maga miatt, hogy büszkén nézhessen a tükörbe, és ne gyötörje élete végéig a bűntudat, amiért önzőségből hagyta, hogy az esküvő elússzon.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom magának, Mr. Scott – vett mély levegőt, és megkeményítve szívét, rezzenéstelen arccal folytatta – de jobban ismerem a nővéremet, mint Ön. Kimberly sosem volt az erény mintaképe, és nem lennék meglepve, ha még utoljára jól akarta volna érezni magát az esküvő előtt – hazudta, miközben úgy érezte, mintha lelkének egy darabját szakították volna ki.

- Ha ezt egy hónappal ezelőtt mondta volna, még el is hinném. De ma hajnalban a bőrömön tapasztaltam, hogy ez nem így van – állt fel a székről Declan büszke tekintettel, végig simítva állán, ahol néhány órával korábban csattant szerelme tenyere. – Ha nem segít, akkor megoldom egyedül… - jelentette ki, és távozni készült, amikor Kate türelmetlenül szólt utána.

- A fenébe is! Miért olyan átkozottul fontos ez?! Talán nem is szereti magát! – vetette fel, mint egy utolsó kapaszkodót, mire Declan hátrafordult, és szomorkásan rámosolygott.

- Minden jót, Dr. Cooper – köszönt el, majd távozott a kis helyiségből, egyedül hagyva Kate-t gyötrő gondolataival.

Késő délutánra járt már az idő, mire Kate fáradtan beléphetett a lakásba. Nagyot sóhajtva huppant le a hófehér kanapéra, és húzta le lábáról a kényelmetlen csizmát. Amint megszabadult a szorító érzéstől, elégedetten mosolyogva mozgatta meg lábujjait, és dőlt hátra lehunyt szemmel. Keze önkéntelenül simított végig a takarón, mely ezúttal már összehajtogatva pihent a bútor egyik sarkában, miközben agya felidézte szeretkezésük emlékképeit. Egész délután azon töprengett, vajon, mire készül Declan, hogyan akarja megakadályozni az esküvőt, és szívét félelem járta át a gondolatra, hogy valami ostobaságot csinál, amivel tönkreteszi Kimberly életét, ráadásul úgy, hogy nővére kivételesen teljesen ártatlan a történtekben. Éppen ott tartott gondolatban, hogy a föld alól is előkeríti a férfi számát, és felhívja, amikor kopogtattak az ajtón, ő pedig minden korábbi óvatosságáról megfeledkezve tárta szélesre azt.

Éld az életem 40. rész

40. rész

Kate egyetlen mozdulattal zárta kettőre az ajtót, így megakadályozva, hogy Steve bejöhessen utána a szobába. Alig eltávolodott az ajtótól, máris láthatta, hogy megmozdul a kilincs, így jelezve, hogy a férfi valóban megpróbálta.

- Édes! – szólította meg a vőlegény, és amikor nem válaszolt, újra felcsendült a hangja – miért zártad be az ajtót? – kérdezte értetlenül, mire Kate alsó ajkát harapdálva igyekezett magyarázatot találni.

- Nem akarom, hogy… kísértésbe essek – hazudta látszólag könnyed hangon – én komolyan veszem, amit abban a lapban írtak! – jelentette ki megmásíthatatlanul – azt akarom, hogy különleges legyen a nászéjszaka, és epekedj utánam! – tette hozzá, és kezét összekulcsolva imádkozott, hogy a férfi legyen olyan szerelmes, hogy elhiggye ezt a maszlagot, és engedjen szeszélyes „menyasszonya” kérésének.

- Szívem, én most is epekedek utánad – jött az ajtó mögül tompa hangon a felelet, és Kate magában elnyomott egy szitkot, de arca felderült, amikor Steve nagyot sóhajtva szólalt meg ismét – de… szeretlek, és nekem az a legfontosabb, hogy boldog legyél – mormogta olyan halkan, hogy a nőnek erősen fülelnie kellett, hogy minden szót értsen. – Ha várni akarsz, hát várjunk – sóhajtott mélyet, lemondón, mire Kate diadalittasan szorította ökölbe a kezét.

- Köszönöm, édes! – hálálkodott, ezúttal őszintébb hangon – átöltözöm, és máris kimegyek – ígérte, és amikor hallotta, hogy a férfi léptei távolodnak, azonnal a telefonhoz lépett, és nővére számát tárcsázta. Óráknak érezte azt a pár percet, amíg kicsengett, és meghallotta Kimberly hangját.

- Halló? – szólt bele álmosan a nő, de Kate-t most egyáltalán nem érdekelte, hogy esetleg felébresztette testvérét.

- Haza kell jönnöd! Most! – parancsolt rá ikrére mérgesen, mire néhány másodpercnek el kellett telnie, hogy Kim rájöjjön, ki van a telefonnál.

- Mi van már megint? – kérdezte duzzogva, és hangjából jól kivehető volt, a háta közepére sem kívánja ezt a beszélgetést, de ez minden bűntudat nélkül pergett le húgáról.

- A rajongód majdnem megölt! Aztán valami ajándékkal a lakásodra akar jönni, és Steve is megjelent! – hadarta egy levegővel Kate, de arról hallgatott, hogy mi történt közte és Declan között.

- Ajándékot vett nekem? Jaj, de édes! – kacagott fel Kimberly, mire Kate égnek emelte a szemét.

- Kapj az agyadhoz, Kim! Majdnem megölt, mert azt hitte, én te vagyok! – világosította fel megint testvérét, mire az, türelmetlenül csettintett nyelvével.

- A rajongóm, szóval nyílván nem akart igaziból megölni – húzta el a száját, az ifjú doktornő pedig, döbbenten tartotta el fülétől a kagylót, és hitetlenkedve rázta meg fejét.

- Igaziból megölni? Az ég szerelmére! Néha úgy érzem, a sok hajlakk károsította az agysejtjeidet! – bosszankodott, majd a választ meg sem várva, folytatta – Declan szerint, a rendőrség a nyomában van…

- Akkor, mit aggódsz? – vágott közbe két ásítás között Kimberly – elkapják, és maximum a börtönből írogat a továbbiakban.

- Nem csak ez a gond! – fojtotta ezúttal ő is testvérébe a szót – Steve itt van! Itt a nappaliban! Felfogod ez mit jelent? Csókolgat, és simogat, és… jesszus, mindjárt elhányom magam! – vett mély levegőt Kate, hogy háborgó gyomrát megnyugtassa, mire Kim hangosan felkacagott.

- Jó ég, Kate! Ne vedd már ennyire komolyan a dolgot! – hallotta meg nővére hangját, akit láthatólag korántsem rázott meg annyira a történet, mint a fiatalabbik ikret. – Megértem, hogy felkavar, ha egy férfi megcsókol, de ez azért nem a világ vége! Azt hittem, te és Peter…

- Engem nem az kavar fel, ha megcsókol egy férfi, hanem az, hogy ez a férfi a te vőlegényed, Kim! – tört fel a nőből dühösen, de csak újabb nevetés volt a válasz.

- Egy-két csók miatt még nem megyek a Szajnának, ne aggódj – nyugtatta meg testvérét könnyedén, majd szigorúbban tette hozzá – azért le ne feküdj vele, hugi, mert azt már rossz néven venném.

- Ne magadból indulj ki! – vágott vissza Kate sértetten, majd folytatta – gyere haza! Kérlek! – vette könyörgőre a dolgot, és a remény szikrái éledtek szívében, amikor csend volt a vonal végén, így jelezve, hogy testvére elgondolkodik a dolgon.

- Nem! – jött a felelet, ami mélységesen elkeserítette, hiszen az esélyt vette el tőle, hogy tisztázza Declan-nel a helyzetet – már csak alig egy hét van hátra! Bírd ki a kedvemért, és ígérem, életem végéig az adósod leszek.

- Azok után, amin keresztül mentem miattad az elmúlt két hétben, még a halálod után is az leszel! – szűrte fogai között mérgesen, mire Kim ismét csak felnevetett, ő pedig úgy döntött, megkockáztatva, hogy nővére élcelődik rajta, és hátralévő éveiben gúnyolódik rajta, beavatja a Declan-nel történtekbe, bízva abban, hogy ez megenyhíti önző szívét, és talán egyszer az életében képes lesz másra is gondolni önmaga helyett. – Kim, tényleg fontos lenne, hogy haza gyere… én megismertem valakit, és… nem lehetek addig vele, amíg a te szerepedet játszom… - nyögte nehezen, és izgatottan várta a választ.

- Mit mondtál? – kérdezett vissza testvére – nagyon rossz a vonal, Kate. Alig hallak…

- Ne csináld ezt! Pontosan tudom, hogy a vonalnak semmi baja! – csapott a kis éjjeli szekrényre mérgesen a nő, de abban a pillanatban ő is hallotta, hogy berecseg a vonal – Kim? Kim, hallasz? – kérdezte, de már nem érkezett válasz, csak néma csend volt, így csalódottan helyezte vissza a kagylót. Elkeseredetten állt meg a hatalmas szekrény előtt, mely tömve volt Kim ruháival. Ha nem akar Steve előtt is lebukni, kénytelen lesz nővére ruháiból válogatni. Elhúzott szájjal emelt ki egy rövid szoknyát, hozzá fekete, térdig érő, magas sarkú csizmát, harisnyát, és egy selyemblúzt. Amikor felöltözött, kedvetlenül nézte meg magát a tükörben. A szoknya tökéletesen simult csípőjére, kiemelte hosszú, karcsú lábait, melyet csak még inkább kihangsúlyozott a hosszú szárú csizma. Fülébe aranyfülbevalót akasztott, és jóval erősebb sminket rakott fel, mint szokott. A hófehér selyemblúzt csomóba kötötte köldöke felett, nyakánál pedig V-alakban hagyta nyitva, szemérmetlenül ráirányítva a figyelmet telt kebleire. A hajával legalább fél órát bíbelődött, mire zselé, hajlakk és wax segítségével, precízen belőtte, ahogy azt a nagyvilág elvárja Kimberly Cooper-től. Összességében pont úgy festett, mint ikertestvére, és legalább olyan rosszul érezte magát a bőrében, mint, ahogy azt sejtette. Amikor kilépett a szobából, Steve azonnal talpra ugrott a kanapéról, és lenyűgözve futtatta végig pillantását vélt menyasszonyán.

- Ejha! – füttyentett elismerőn – minden percét megérte várni – lépett közelebb, és finoman csókolta szájon a nőt. – Mit szólnál, ha csak holnaptól élnénk önmegtartóztató életet? - kérdezte halkan, szerelmesen suttogva, miközben tekintetét nem tudta levenni a dekoltázsáról, mire Kate határozottan, két ujjal tolta el magától leendő sógorát.

- Azt, hogy ismersz. Ha nem az van, amit szeretnék, durcás vagyok – biggyesztette le ajkát szomorkásan, mire Steve felsóhajtott, és megadón emelte fel mindkét kezét.

- Ahogy akarod, bár nekem ez maga lesz a pokol – jegyezte meg, mire Kate égnek emelte a szemét. – Mehetünk reggelizni? – kérdezte, és örömmel csapta össze kezét, amikor a nő bólintott.

- Igen, de utána elválnak útjaink – válaszolta, és amikor Steve döbbenten meredt rá, ártatlanul nézett vissza – sajnálom, édes! Ha tudtam volna, hogy hazajössz, nem mára teszem az esküvői ruhapróbát! Beláthatod, hogy oda nem kísérhetsz el! – tette hozzá, és megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor Steve ebbe is beleegyezett.

- Az estét azért együtt töltjük? – kérdezte reménykedő hangon, mire Kate elgondolkodva ráncolta össze szemöldökét, ő pedig folytatta – 22 órakor indul a gépem Svájcba, és szeretnék legalább egy kicsit veled lenni – nézett könyörgőn, Kate-nek pedig nem volt szíve visszautasítani, így bólintott.

Kate elmélyülten tanulmányozta a kartonokat munkahelyén. A reggeli után azonnal a kórházba sietett, ahol nem késlekedett megválni a kényelmetlen ruhadaraboktól, amivel nem kis figyelmet sikerült magára vonnia, főként férfi kollégái körében, akik nem értették, mitől változott meg ennyire a stílusa. A rövid szoknyát, és selyem blúzt zöld műtősruhára cserélte, mely fölé fehér köpenyt húzott, míg a harisnyát fehér sport zokni, a csizmát pedig kényelmes kórházi papucs váltotta fel. Elégedetten biggyesztette orrára szemüvegét, és valóságos csodaként élte meg a pillanatot, hogy nem kell összehúznia szemét, hogy tisztán lássa a hófehér papíron a betűket, mint akkor, amikor Declan nyújtotta át neki a zaklató levelét. Éppen aláírta az egyik kis páciens elbocsátó papírjait, amikor nyílt az ajtó, és Maggie, egy fiatal, 17 éves önkéntes lépett be rajta. Haját copfba kötötte, az elnyűtt farmerkabát és nadrág, mely kiemelte kislányosan vékony alakját, több helyen is divatosra volt szaggatva.

- Doktornő, meghozták Lewis-t, akit mára rendelt vissza, hogy eltávolítsa az oldalából a zsírdaganatot – tájékoztatta tisztelettudóan a nőt, miközben a szájában lévő rágót laza hanyagsággal pakolta egyik oldalról a másikra szájában.

- Rendben, lássunk neki! – bólintott Kate, majd az egyik fiókból steril kesztyűt húzott elő, és miután felvette, szájmaszkot kötött arca elé, haját pedig zöld műtőssapka alá rejtette, így elkerülve, hogy hajszál kerüljön a nyílt sebbe, és fertőzést okozzon. Éppen végzett, amikor Maggie jelent meg ismét, karjai között egy parányi yorkshire terrierrel, akinek csöppnyi, barna gombszeméből félelem áradt feléjük. Kate megnyugtatón mosolygott a kis állatra a maszk mögül, miközben átvette az önkéntestől, aki azonnal távozott, és a fém vizsgálóasztalra helyezte. – Nyugi, Lewis! Nincsen semmi baj – vakargatta meg füle tövét a kutyusnak, de amikor keze az oldalához tévedt, elégedetlen nyüszítés adta a tudtára, miért is fekszik az asztalon a kis kedvenc. Kate injekciós tűt vett elő, és egy átlátszó üvegből folyadékot szívott fel, majd finoman kézbe vette Lewis mellső lábát, és a bőre alá, vénába fecskendezte azt. Amikor látta, hogy az állat bágyadni kezd, levette nyakából a sztetoszkópot, és folyamatosan hallgatva a szívverését, egy csövet dugott le a torkán, hogy segítse lélegezni, amíg altatásban van. Éppen szikét vett a kezébe, hogy megejtse a bemetszést, amikor lassan nyílt az ajtó. Mérgesen emelte fel tekintetét, és kész volt letorkolni a hívatlan látogatót, de torkára forrt a szó, amikor meglátta, ki áll az ajtóban.

Éld az életem 39. rész

39. rész

Declan villámgyorsan kapta fel fegyverét a kis dohányzóasztalról, ahova a pizzázás előtt tette, és elég volt a nő arcára néznie ahhoz, hogy tudja, ő is ugyanarra gondol, talán a zaklatója váltotta be ígéretét, és látogatja meg. Kate idegesen nyelt nagyot, miközben Declan kibiztosította a fegyvert, és szorosan az ajtó mellé állt. Az óra még csak reggel 6 órát mutatott, így aztán esélytelen volt, hogy bárki más legyen a hívatlan látogató. A kopogás ismét felhangzott, Kate pedig tanácstalanul nézett Declan-re, aki némán jelezte neki, hogy nyisson ajtót. A félelem, melyet sikerült elnyomnia magában, ismét életre kelt, és vasmarokként szorította össze a torkát, miközben az ajtóhoz lépett, és kioldva a láncot, résnyire nyitotta azt. Ennél nagyobb meglepetésben nem is lehetett volna része, mint akkor, amikor meglátta, hogy nővére vőlegénye áll előtte, kezében egy hatalmas lila orchidea csokrot szorongatott, szája széles mosolyra húzódott, kék szemében a viszontlátás szikrája csillogott. Fehér öltönye kissé gyűrötten simult széles mellkasára, és keskeny csípőjére, miközben szabad kezével belökte az ajtót.

- Uram ég! Mennyire hiányoztál! – sóhajtott fel, és a következő pillanatban, még mielőtt Kate bármit tehetett volna ellene, karja a derekára fonódott, és egészen közel rántotta magához, keskeny ajka pedig az övére tapadt. Csókja elfojtott szenvedélyről árulkodott, miközben nyelvével finoman szántott végig Kate alsó ajkán, így ingerelve, hogy beengedje, de annak esze ágában sem volt ezt hagyni. Tenyerét megtámasztva mellkasán igyekezett távolabb tolni magától a férfit, de az láthatólag semmit nem érzékelt belőle, mert továbbra is kitartóan csókolta, ajkáról nyakára vándoroltatva ajkát. Az érzést, amit kiváltott belőle az idegen száj érintése, össze sem lehetett hasonlítani azzal, ahogy Declan csókolta.

- Khm! Elnézést! – csattant Declan türelmetlen hangja a pillanatban, mire Kate legnagyobb örömére, Steve elengedte, és zavartan túrt bele tökéletesre fésült, szőke hajába.

- Mr. Scott! Látom, komolyan veszi a feladatát, hogy ilyen korai időpontban is a menyasszonyom védelméről gondoskodik – nyújtotta kezét üdvözlésre minden nehezményezés nélkül Steve, amit Declan egy ideig habozott elfogadni, végül felülkerekedett benne a profizmus, és kezet rázott a férfival, aki éppen abban a pillanatban látta meg a fegyvert – valami baj van? – kérdezte aggodalmas hangon, miközben beljebb lépett a lakásba, és bezárta maguk mögött az ajtót.

- Semmi különös, pusztán biztonsági okokból van nálam mindig fegyver – hazudta szemrebbenés nélkül Declan, mire Steve megkönnyebbülten elmosolyodott, és ismét minden figyelmét vélt menyasszonyára fordította.

- Lila orchidea – nyújtotta át a csokrot, mire Kate kipréselt magából egy hálás mosolyt, és elvette – gondoltam, ha ezt választottad dekorációnak, és esküvői csokornak, bizonyára ez a kedvenc virágod – lehelt apró csókot a nő ajkára, aki alig tudott uralkodni magán, hogy ne lépjen tőle ösztönösen hátrébb. Tekintetével igyekezett kerülni Declan pillantását, akit féltékenység gyötört, valahányszor Steve hozzáért a nőhöz.

- Köszönöm – nyögte nehezen, és éppen elindult, hogy vázába tegye a virágot, amikor Steve átölelte.

- Ne siess annyira! Fogalmad sincs, mennyire hiányoztál! – húzta magához szorosan, és arcát a nő nyakába temette – hmm… új illat? – kérdezte halkan mormolva, puha csókot nyomva a nyakán lüktető érre, mire Kate feszengve mosolyodott el.

- Igen… gondoltam, kipróbálok valami mást – felelte, miközben ügyesen csúszott ki a férfi kezéből, és a konyhába indult.

- Nekem jobban tetszett a régi – vonta meg vállát Steve kissé csalódottan – az valahogy markánsabb volt, átütőbb. Jobban illett a személyiségedhez – jegyezte meg, mire Declan megvetőn horkant fel, ami azonban elkerülte a vőlegény figyelmét, aki inkább menyasszonyát vette jobban szemügyre – és mi ez a ruha rajtad? Még életemben nem láttalak ilyen… hogy is mondjam…

- Természetesnek? – segítette ki Declan, miközben tekintetével szinte végig simogatta a nőt, de Steve megrázta a fejét.

- Inkább lepusztultnak – nevetett fel csípősen a férfi, mire Declan érezte, hogy ökölbe szorul a keze. Kate mély levegőt vett, hogy visszatartsa a nyelve hegyére kívánkozó megjegyzést, helyette kénytelen volt ismét Kimberly bőrébe bújni, és durcás arccal lépkedett közelebb Steve-hez.

- Talán azért, mert még egyszer sem vetted a bátorságot magadnak, hogy reggel hatkor jelenj meg nálam! – blöffölt merészen, és hálát adott az égnek, amikor Steve bűnbánó arckifejezését meglátva rájött, hogy beletrafált. Úgy látszott, nem tévedett, amikor azt feltételezte Kimberly-ről, hogy Steve csakis a legjobb formájában láthatta eddig.

- Ne haragudj, édes – húzta magához ismét Kate-t, aki ezúttal sértett arcot vágva tolta távolabb magától – de este már utazom is tovább Svájcba, és nem bírtam ki, hogy ne lássalak. Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek reggelizni? – vetette fel, majd a választ meg sem várva, mint aki teljesen természetesnek veszi, hogy a nő igent mond, folytatta – szaladj be a szobába, kapj magadra valami csinos holmit, és már indulhatunk is.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet – szólalt meg Declan, aki elborzadva nézte, hogy a nő, akit nem olyan régen szenvedélyesen csókolt, és aki megremegett a karjaiban, ismét visszaváltozik azzá, aki Dallas előtt volt.

- Igen, igen, tudom, mire gondol – bólogatott Steve, majd magabiztosan legyintett – de elhiheti, hogy mellettem biztonságban van! Erről jut eszembe, mára kimenőt kap! – jelentette ki, majd fehér zakójának belső zsebéből csekk-könyvet húzott elő, és egy jókora összeget kanyarított rá – tessék, a mai bére! Költse nőkre, vagy igya el, igazából fogalmam sincs, hogy a maguk fajták, hova szórják el a pénzt – nevetett fel saját viccén, miközben Kate megállapította, hogy Steve tökéletesen illik nővéréhez. Ugyanaz a felszínesség jellemzi, mint testvérét. Előre sajnálta azt a gyereket, akinek ez a két ember lesz az apja és az anyja. Declan szótlanul meredt a csekkre, mire Steve értetlenül lobogtatta meg előtte a papírt. – Hahó! Mr. Scott! Elmehet! Köszönjük a szolgálatát, értesítem, amikor szükség lesz magára! – köszönt el egyértelműen, de Declan csak Kate zöldes-barna szemét figyelte, mintha tőle várná, hogy itt és most, ebben a percben döntsön közte és a vőlegénye között. Kate az esze és a szíve között őrlődött. Végre itt lett volna a lehetőség, hogy bevallja az igazat, és talán boldog lehetett volna Declan-nel, de ahogy megismerte jobban leendő sógorát, hirtelen megértette, miért félt annyira nővére attól, hogy Steve megtudja, nem ő szervezi az esküvőt. Akárcsak ikertestvére, a férfi is sokat adott a külvilág véleményére, és neki is sokkal fontosabb volt a külcsín, mint a belső értékek. Keserűen gondolt arra, hogy ismét csapdába esett, és kénytelen tovább játszani a szerepét, így mély levegőt vett, és felöltve a Kimberly-féle bájos, kedves mosolyt, fordult Declan felé.

- Köszönök mindent, Mr. Scott – nyögte nehéz szívvel, miközben érezte, hogy a mosoly ellenére, könnyek gyűlnek a szemébe. Declan sötétkék szemében egy pillanat alatt jelent meg a csalódottság, majd büszkeségnek adta át helyét, amikor bólintott, hogy aztán szó nélkül hagyja el a lakást. Amint kettesben maradtak, Steve szorosan magához vonta Kate-t, és ajka az övére tapadt. – Várj! Nem úgy volt, hogy reggelizni megyünk? – kérdezte Kate, mire Steve megrázta a fejét.

- Majdnem egy hónapja nem érintettelek! Szeretni akarlak! – jelentette ki, mire Kate érezte, hogy még a gondolatára is felfordul a gyomra. Nem kételkedett benne, hogy Kimberly szereti a vőlegényét, de még nővére kedvéért sem volt hajlandó olyan élethűen játszani a szerepét, hogy lefeküdjön leendő sógorával.

- Nem kétlem – tolta el magától a férfit, akinek ajka már bebarangolta nyaka vonalát – de arra gondoltam, hogy várhatnánk még… - javasolta ártatlan arccal, mire Steve úgy nézett rá, mint egy őrültre.

- Várni? Mégis, mire? Nem most szeretkeznénk először! – tárta szét értetlenül a karjait, mire Kate a hálószoba felé indult, úgy beszélt tovább, hogy minél messzebb kerüljön a férfitól.

- Igen, ez igaz – bólogatott helyeslőn – de azt olvastam egy női magazinban, hogy a házasság előtt érdemes legalább egy… nem is! Két hónapig szüneteltetni az együttlétet, mert így sokkal különlegesebb lesz a nászéjszaka – vágta ki magát ravaszkás mosollyal, ami mellé még egy igazi Kimberly-re jellemző hízelgő pillantást is tudott varázsolni.

- Nekem a nélkül is különleges lesz – indult el felé Steve, és kék szemében vágy csillant, majd hirtelen megtorpant, és elhúzta a száját – nem tennéd meg, hogy leveted ezt a göncöt, és magadra kapsz valami… hogy is mondjam, kihívóbbat? – kérdezte cinkosan a nőre kacsintva, akinek akaratlanul is az jutott eszébe, hogy Declan ebben a ruhában is kívánatosnak találta, és milyen gyengéden, mennyi szerelemmel szerette nem sokkal korábban. – És a hajaddal is kezdhetnél valamit – javasolta összehúzott szemmel – olyan kócos vagy, mintha a húgod állna előttem – jegyezte meg nevetve, mire Kate legszívesebben az orra alá dörgölte volna, hogy így is van. Nem kevés elégtételt jelentett volna a számára, ha láthatja, ahogy Steve álla leesik a döbbenettől, de Kimberly-nek nem akart rosszat.

- Ne aggódj, kikupálom magam – morogta orra alatt helyette, mérgesen, ahogy belépett a szobába, mire Steve hangját hallotta meg.

- Mit mondtál, édes? – kérdezett vissza érdeklődve, behízelgő hangon, mire Kate magára erőltetett egy mosolyt, és úgy válaszolt.

- Csak azt mondtam, ahogy akarod, bogaram! – kiabálta vissza negédes hangon, miközben fújtatva vágta be a szobaajtót, és fogalma sem volt, hogyan meneküljön meg ebből a helyzetből.

Éld az életem 38. rész

38. rész

Kate képtelen volt tovább távol tartani magát tőle, ajka megnyílt a férfi előtt, akinek nyelve selymes puhasággal nyomult beljebb és fedezte fel mélységét, lágy, könnyű, mégis perzselő táncra hívva az övét, mialatt tenyere végig simított testén, hamar megtalálva az utat a póló alá. Kate belenyögött a csókba, amikor megérezte, hogy Declan ujjai végig szántanak meztelen bőrén gerince mentén, mialatt karjai átfonták a férfi nyakát, és még közelebb bújt hozzá, csókjuk pedig elmélyült, még inkább feltüzelve a másik utáni vágyukat. Kate sóhaja megtörte a szoba csendjét, ahogy fejét hátrahajtva, élvezettel hunyta le szemét, amikor Declan nyelve kínzó lassúsággal ízlelte meg bőrét nyaka vonalán, miközben finom simogatások közepette bújtatta ki a pólóból. Keze rátalált mellére, és mialatt ismét ajkára hajolt, hogy szenvedélyesen megcsókolja, cirógatva kezdte becézni, Kate ujjai pedig lassan pattintották ki a férfi ingének gombjait. Elégedetten mosolyogva harapta meg incselkedve Declan alsó ajkát, amikor az, felnyögött érintése nyomán. Kis tenyere izgató aprólékossággal simított végig a kidolgozott felsőtesten, miközben ujjai alatt érezte az izmok játékát, ahogy lesimogatta a széles vállról az inget, és a földre hajította, hogy aztán ujjai végre beletúrjanak a sűrű tincsek közé tarkóján, így húzva még közelebb magához a férfit. Declan ajka centiméterről centiméterre csókolta végig Kate testének minden porcikáját, mialatt könnyed mozdulattal csatolta ki melltartóját, és megszabadulva tőle, hanyatt fektette a kanapén a nőt, majd fölé hajolt, és ajka ismét a cseresznyeajkakat kereste, miközben keze egy pillanatra sem maradt tétlen. Kate érezte, hogy vére felforrósodva száguldozik ereiben, sejtjei bizseregve követelték a folytatást, érzékei nem tudtak betelni a férfi érintésével, csókjának ízével. Türelmetlen sietséggel oldotta ki a férfi nadrágszíját, és Declan szívverése megállt egy pillanatra, amikor megérezte, hogy a nő tenyere mintegy véletlenül szánt végig legérzékenyebb pontján, majd lehámozza róla a nadrágot, éppen akkor, amikor ő is megszabadította a nőt a melegítőnadrágtól. Amikor érezte, hogy Kate kissé megemeli a csípőjét, így sürgetve őt a beteljesülésre, megszakította a csókot, és kezével átfogva annak csuklóját, mélyen a vágytól sötétlő zöldes-barna szemekbe nézett.

- Lassan akarlak szeretni – suttogta halkan, és forró lehelete szinte égette Kate ajkát – olyan gyönyörű vagy – tette hozzá, majd apró, puha csókokkal szórta tele a nő testét, nyelvével játékosan elidőzve a telt halmokon, mialatt Kate úgy érezte, a vágy, hogy eggyé válhasson a férfival, szinte felemészti. Amikor Declan a hasát csókolta, és nyelvét ingerlőn húzta végig a selymes bőrön, háta ívben megfeszült, és ujjait a sötétbarna tincsekbe fúrva, húzta fel magához a férfit, hogy ajkuk szenvedélyes csókban találkozzon, mialatt mindketten megszabadultak az egyetlen ruhadarabtól is, ami kettejük közé állt. Nyelvük vad, tüzes koreográfiával szította a végletekig vágyaikat, és amikor már Kate úgy érezte, nem bírja tovább, Declan lassan eggyé olvadt vele, és finoman kezdett el mozogni, ezzel is elnyújtva a beteljesülést. Szívük egy ritmusra vert, miközben ajkuk egy pillanatra sem vált el a másiktól. Kate szorosan a férfihoz simult, vére felforrósodva száguldott ereiben, mozgásuk felgyorsult, és amikor átlépték a gyönyör kapuját, érezte, ahogy Declan megremeg a karjai között. Tüdeje szaporán kapkodta a levegőt, miközben szerelme édes csókokkal szórta tele nyaka vonalát, hogy aztán kissé felemelkedve, sötétkék tekintetét az övébe fúrja. – Szeretlek, Kimberly Cooper – lehelt puha csókot a telt ajkakra, ujjaival szerelmesen eltűrve az izzadt vöröses tincseket annak homlokából, majd legördült a nőről, és fejét vállgödrébe fúrva, karolta át derekát, és simult hozzá egészen közel, mialatt Kate lenyelte a torkában keletkezett gombócot, és nem tehetett semmit a könnycsepp ellen, mely végig gördült arcán. A vallomás egy másodperc tört része alatt rántotta vissza Kate-t a valóságba, kegyetlenül emlékeztetve őt arra, kinek a bőrében is van éppen, és mekkora hibát követett el, amikor engedve szívének, hagyta, hogy Declan elvarázsolja, és szeresse. Bár még soha életében nem élt át ehhez fogható csodát, ilyen bűntudatot sem érzett még soha. A tudat, hogy becsapta a férfit, aki azt hiszi Kimberly-t szerette nem sokkal korábban, és nővérére is bajt hozott, mint egy kőtömb nehezedett mellkasára, és megakadályozta, hogy levegőhöz jusson. Mivel nem felelt a férfinak, az felemelte fejét, és meglepetten nézte a könnyes arcot.

- Sajnálom, Declan… - sóhajtott mélyet Kate, kezébe temetve arcát, mire Declan könyökére támaszkodott, és a kanapé támláján lévő takarót magukra húzva, megrázta a fejét.

- Én egy percét sem sajnálom – válaszolta szerelmes mosoly kíséretében, majd lehajolt, és lágyan csókolta meg a nőt – Szeretlek, Kimberly, és…

- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! – vágott közbe Kate, aki úgy érezte, képtelen elviselni, hogy még egyszer nővére nevén szólítsák, miközben kibújt a férfi öleléséből, és sebtében kapta magára fehérneműit, majd pólóját. Declan egy pillanatra sem vette le róla tekintetét, és amikor nadrágját is felvette, és fel akart állni a kanapéról, a férfi ujjai ráfonódtak felkarjára, így megakadályozva benne.

- Mégis megtörtént! – fordította maga felé a nőt, majd azonnal folytatta – Csodálatos volt, és nem hagyom, hogy tönkretedd, csak azért, mert bűntudatod van egy férfi miatt, akit még csak nem is szeretsz!

- Fogalmad sincs, hogy érzek! – vágott vissza, miközben kirántotta kezét, és felpattant, Declan pedig, magára kapva alsónadrágját, és farmerját, szintén követte a példáját.

- Tényleg nincs?! – állt meg közvetlenül Kate előtt, és derekára fonva karjait, egészen közel rántotta magához – ezek szerint, az ő karjaiban is így remegsz? Ha ő csókol, ugyanígy felsóhajtasz? Az ajkad ugyanilyen pontossággal illik az övére, mint az enyémre? – halkult el a hangja, majd a következő pillanatban, hogy bizonyítsa is igazát, megcsókolta a nőt, aki kis tenyerét az izmos, meztelen felsőtesten megtámasztva próbált ellenállni, de amikor megérezte, hogy a férfi puha nyelve ingerlőn siklik végig alsó ajkán, ösztönösen nyitotta meg előtte, és ugyanolyan lágyan viszonozta a csókot. – Nem mehetsz hozzá, Kimberly – szakította meg a csókot, de éppen csak egy leheletnyit távolodott el tőle – mondd le az esküvőt! Kérlek! – súgta szerelmes hangon, miközben ujjai érzéki mozdulattal túrtak bele a rövid vörös tincsekbe.

- Nem lehet – rázta meg fejét Kate, mialatt a sírás fojtogatta, mire Declan elengedte, és távolabb lépve tőle, hitetlenkedve nézett vissza rá.

- Mi tart mellette? A pénz? – kérdezte sértetten, miközben felvette a földről ingét, és magára kapva, gombolni kezdte – Vagy talán én nem vagyok elég ismert, hogy a híres Kimberly Cooper a kegyeibe fogadjon a nyilvánosság előtt? – jött a következő kérdés, melyből úgy sütött a gúny, hogy Kate szinte érezte a melegét.

- Nem erről van szó… – próbált tiltakozni, de Declan egy mozdulattal belé fojtotta a szót.

- Azt ne mondd, hogy szereted, mert azt egy percig sem hittem el! – jelentette ki magabiztosan – talán sok mindent megkapsz tőle, de a jelek szerint – bökött fejével a kanapé felé, amely még mindig őrizte gyűrött takarójával szeretkezésük képeit – nem minden igényedet elégíti ki maradéktalanul! De nem aggódom! Ahogy látom, ezt az aprócska hibát kiküszöbölöd helyette! – válaszolta nem titkolt undorral a hangjában Declan, mire Kate felháborodva kapkodott levegő után, zöldes-barna szemében harag cikázott, kis tenyere pedig erőteljesen csattant a borostás állon, ahogy pofon vágta a férfit, mire az, meglepetten nézett rá, ő pedig dühösen lépett egészen közel hozzá.

- Tényleg azt hiszed, hogy nekem csak ennyi volt?! – kérdezte visszafojtott indulattal a hangjában, de a választ nem várta meg – annyira elvakít a saját elméleted, hogy nem látsz tovább az orrodnál! Nem mondhatom le az esküvőt, Declan Scott, mert nem az a nő mondott igent Steven Wardnak, akivel ma este szeretkeztél! – tört fel belőle indulatosan, és már egyáltalán nem érdekelte, mit fog szólni nővére, vagy éppen Declan az igazság felfedéséhez. Tiszta vizet akart önteni a pohárba, elege lett a hallgatásból, a szenvedésből, és főként, nem hagyhatta, hogy Declan azt higgye, csak azért feküdt le vele, mert éppen ő volt a közelében. – Az első pillanattól kezdve más vagyok, mint akinek hittél! Belém szerettél, és közben azt sem tudod, ki vagyok valójában! – beszélt tovább, miközben Declan egy másodpercre sem vette le róla a szemét.

- És ezen te csodálkozol?! – tárta szét karjait tanácstalanul a férfi, akit annyira elvakított a sértettség és a fájdalom, hogy nem fogta fel a nő szavainak értelmét. – Az egyik percben maga vagy a természetesség, visszafogott stílus, könnyed humor és csípős igazságérzet! A következőben meg elviselhetetlenül rátarti, undok, hisztis nagyvilági dáma, aki az egójától meg sem látja a többi embert! Még Freud is összezavarodna, ha veled kéne töltenie egy hétvégét! – túrt bele türelmetlenül a hajába Declan, mire Kate nagy levegőt véve igyekezett nyugalmat erőltetni magára. El kellett ismernie, hogy igaza van a férfinak. Meglehetősen idegesítő lehetett a számára, hogy ő hol Kim, hol a saját bőrében válaszolt, vagy cselekedett, éppen ezért érezte úgy, hogy itt az ideje lelepleznie az igazságot, a következményektől függetlenül. – Úgy váltogatod a személyiségeidet, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja!

- Még mindig nem érted? Nem az vagyok, akinek hiszel! – simított végig elgyötörten Kate a homlokán, mire Declan némán futtatta végig rajta pillantását, majd közelebb lépett, és két ujjával a nő álla alá nyúlva, emelte fel fejét, hogy belenézhessen a szemébe.

- Tudom – jelentette ki Declan, amivel sikerült elérnie, hogy Kate döbbenten meredt rá, ő pedig folytatta – Dallas óta tudom, hogy tévedtem, amikor azt hittem, felszínes vagy, és nincs benned semmi emberség – simított végig arcán lágyan, Kate pedig szomorúan könyvelte el, hogy a férfi még mindig azt hiszi, Kimberly változott meg egy csoda folytán, és annak következő szavai csak megerősítették ebben. – Nem tudom, mi okozta a változást, de egy biztos. Beleszerettem az új Kimberly-be, és mindent el akarok követni annak érdekében, hogy visszalépj ettől a házasságtól.

- Éppen azt próbálom elmagyarázni neked, hogy nem mondhatom le az esküvőt, mert én… - vallotta volna be az igazat, de abban a pillanatban kopogás zavarta meg, ők pedig egy emberként néztek a hang irányába.