Lebilincselő büszkeség 38. rész

38. rész

Andrew mélyen belenézett a barna szemekbe, amiből kiolvashatta, fogalma sincs a nőnek, hogy mire céloz. Ezúttal is elcsodálkozott, hogyan lehetséges az, hogy Melanie nincs tisztában nőiességével, azzal, milyen hatást tud kiváltani bármilyen egészséges férfiból.

- Veszélyben? Most? – kérdezte értetlenül az ügynöknő, miközben nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkát, amivel sikerült odavonzania Andrew tekintetét.

- Pontosan – bólintott a férfi, majd folytatta, miközben egyre közelebb hajolt a hívogató ajkakhoz – veszélyt jelentesz a lelki nyugalmamra, a megszokott életemre… - sorolta látszólag szemrehányón, mire Melanie átkarolta nyakát, és mosolyogva válaszolt, mialatt ujjai játékosan túrtak bele sűrű hajába.

- Távol álljon tőlem, Mr. Wright, hogy belegyalogoljak az úri világába – felelte szemtelen mosollyal szája szegletében, mire Andrew színpadiasan sóhajtott.

- Sajnos, késő! Már benne vagy, méghozzá a közepében – súgta már szinte szájába a szavakat, és a következő másodpercben birtokba is vette azt. Nyelve puhán kért bebocsátást, és amikor megkapta az engedélyt, lágy táncra hívta a nőét, aki boldogan fogadta el a felkérést. Andrew gyengéden csókolta Melanie-t, miközben érezte, hogy annak kis tenyere végig simít a hátán, majd visszavándorol a nyakára, és még közelebb húzza magához. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Andrew félve nézett bele a vágytól csillogó barna szemekbe – én mennyire borítottam fel a világodat, Melanie? – kérdezte halkan, miközben rettegett a választól. Bár mindig elégedett volt azzal, hogy csak testi kapcsolatot alakított ki aktuális partnereivel, Melanie-tól sokkal többet akart, és most megrémítette a gondolat, hogy csalódhat.

- Mit akarsz tőlem, Andrew? – kérdezett vissza válasz helyett a nő, amivel sikerült meglepnie a férfit, aki értetlenül nézett vissza rá, ő pedig folytatta – annyira mások vagyunk, mi ketten. Két különböző világ, és nekem fogalmam sincs, hogy…

- Beszéltél anyámmal, igaz? – vágott a szavába nagyot sóhajtva a férfi, miközben hátára fordult, és elgondolkodva nézte a kék eget. – Ha jól tévedek, mesélt a nő ügyeimről is – hagyta nyitva a mondatot, és amikor Melanie nem válaszolt, ismét könyökére támaszkodott, és a barna szemeket kereste – nem akarom, hogy azt hidd, egy vagy közülük – szögezte le komoly hangon, mire Melanie elhúzta a száját.

- Akkor ki vagyok? Egy kis kikapcsolódás? – kérdezte és hangjából nem tudta elrejteni a szomorúságot, mire Andrew sokadjára is elátkozta azt a férfit, aki minden önbizalmától megfosztotta a vele szemben ülő nőt.

- Próbálj meg bízni bennem! Tényleg azt hiszed, hogy csak játszom veled? Az elmúlt éjszaka ellenére is? – kérdezett vissza Andrew fájdalmasan őszinte tekintettel, mire Melanie tanácstalanul sóhajtott.

- A múlt éjszaka gyönyörű volt, és ha csak ennyi lenne… - kezdett bele az ügynöknő, de Andrew egy csókkal fojtotta belé a szót. Ajka szomjasan tapadt a nőére, és itta az ízét, mintha ez lenne rá az utolsó lehetősége. – Andrew! – tolta el magától a férfit, miközben levegő után kapkodott – próbáld megérteni, amit mondok! Én ügynök vagyok, te pedig egy dúsgazdag, sikeres üzletember! Mit gondolsz, hová vezetne ez?

- Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy még sosem éreztem így – nézett komoly, őszinte tekintettel a nőre, és még mielőtt válaszolhatott volna, folytatta – kellesz nekem Melanie, éppen azért, mert más vagy, mint a többi nő, akikkel eddig dolgom volt, és mert én is más vagyok melletted, mint, aki voltam!

- Előbb vagy utóbb vissza kell mennünk Bostonba – jegyezte meg Melanie halkan, és Andrew pontosan tudta, mitől fél – ott pedig mindenki újra az lesz, aki volt – tette hozzá távolságtartón – én ügynök, te üzletember. Ez ilyen egyszerű, Andrew – vett mély lélegzetet, miközben arra gondolt, jobb, ha minél gyakrabban mondogatja magának, milyen tünékeny ez az álomvilág, így kisebb csalódás fogja érni, amikor vége lesz. Andrew néhány másodpercig hitetlenkedve nézett rá, majd hirtelen elmosolyodott.

- Én nem hiszek ebben, de tudom, hogy neked több időre van szükséged, míg belátod, hogy tévedtél – jelentette ki, amivel sikerült elérnie, hogy Melanie szemöldöke meglepetten szaladt fel, mire felnevetett, és finoman szájon csókolta – addig is, amíg eljön a pillanat, hogy bocsánatot kérj bizalmatlanságod miatt, amit irányunkba táplálsz, mit szólnál egy kávéhoz? – kérdezte könnyed hangon, Melanie pedig zavartan nézett vissza rá. Fogalma sem volt, hogyan lehet ilyen biztos a dolgában a férfi, és őt miért nem rémíti meg a gondolat, hogy vajon Bostonban is megmarad-e köztük az a varázslatos szikra, ami itt, a Nashville melletti birtokon működik, de átragadt rá Andrew jókedve, és úgy döntött, amíg tart, kiélvezi minden percét. Nem volt hajlandó hagyni, hogy a kétségei és félelmei eluralkodjanak rajta, és megmérgezzék azt a néhány nap boldogságot, amiben még része lehet.

- Ezt úgy kérdezed, mintha ismernél egy StarBucks-ot a környéken – nevetett fel a nő, miközben Andrew már felállt, és mindent összepakolt, indulásra készen.

- Azt éppen nem, de tudok egy helyet, ahol isteni kávét főznek – kacsintott rá, felkeltve ezzel Melanie érdeklődését, aki követve példáját, felállt, és segített összehajtani a plédet, ami Vihar hátára került.

Melanie döbbenten nézett körül a barátságosan berendezett kunyhóban, mely egyetlen óriási helyiségből állt, több kisebb részre felosztva. Megtalálható volt itt egy kis konyha, munkapulttal, és mosogatóval, egy kanapé a kandalló előtt, melyen fényképek sorakoztak, és egy hatalmas franciaágy, régimódi, kézzel készített takaróval leterítve. Az ablakon beáramló napfény éppen a falon díszelgő trófeákra esett, így az állatok szinte élőnek hatottak a kandalló felett.

- Elképesztő! – fordult körbe a kunyhóban a nő, mialatt Andrew a kezébe nyomott egy kávésbögrét, benne a gőzölgő csodával, ő pedig aprót kortyolt belőle – hm… - hümmögött, lassan ízlelgetve az italt, mire a férfi gyanakodva nézett rá – tényleg nem a Starbucks… de nagyon finom – tette hozzá huncut mosollyal, mire Andrew is elmosolyodott, és miközben ő is belekortyolt a kávéba, körbefuttatta szemét a helyiségen.

- Évek óta nem jártam itt – sóhajtott nagyot, és arcán látszott, emlékek sora rohanja meg – az apám építtette, nem sokkal az után, hogy ideköltöztünk. Gyerekkoromban gyakran jöttünk ki ide néhány napra – emlékezett vissza, és hangjában annyi szeretet volt, ami kétséget sem hagyott a felől, hogy szívesen gondol azokra az időkre – megtanított vadászni, a közeli tónál horgászni… ez volt a mi erődünk, távol a város zajától – mosolyodott el, miközben kávéjának utolsó cseppjét is kiitta, és a kis pultra tette.

- Nagyon boldog gyerekkorod volt, igaz? – kérdezte Melanie érdeklődve, mialatt ő is megszabadult az üres bögrétől, és lassan körbejárta a kis helyiséget, óvatosan megérintve a szépen faragott karosszékeket, hosszan elidőzve a Wright családot ábrázoló képeknél. Némelyiken Betty és Andrew húga is látható volt gyermekként, de többnyire Andrew-t és apját ábrázolta egy szarvas, vaddisznó, vagy medve teteme felett, vagy esetleg horgászat közben, ahogy büszkén, és boldogan mosolyognak bele a lencsébe.

- Igen – bólintott a férfi, mialatt észrevétlenül Melanie mellé lépett, és ő is elmélázva pillantott végig a képeken – minden gyerek boldog lenne, ha olyan családja és gyerekkora lenne, mint amilyen nekem volt. Azt hiszem, én is valami ilyesmit szeretnék biztosítani a gyerekeimnek – tette hozzá komolyan, amivel elérte, hogy az ügynöknő elszakította tekintetét a fotókról, és ránézett. Melanie-t meglepte a férfi utolsó mondata. Sosem gondolta volna, hogy egy olyan férfi, mint Andrew, azon gondolkodna, hogy hol, és milyen körülmények között szeretné felnevelni a gyerekeit. Anélkül, hogy bármit válaszolt volna a vallomásra, elmosolyodott, és átkarolva a férfi nyakát, közelebb húzta magához, és megcsókolta. Nyelvük ösztönösen talált egymásra, és lassú, érzéki mozdulatokkal tüzelték fel vágyaikat, miközben apró lépésekkel haladtak a franciaágy felé. Melanie ujjai gyakorlott mozdulatokkal pattintották ki Andrew ingének gombjait, és egyszerre sóhajtottak bele a csókba, amikor a nő tenyere végig szántott az izmos mellkason, mialatt Andrew keze a nő formás melleit simogatta, és hámozta le róla a pólót. Miközben a férfi ajka már Melanie nyakát kényeztette, keze egy percig sem maradt tétlen, és szinte észrevétlenül oldotta ki a farmert, hogy aztán cirógatások közepette tolja le a nő csípőjéről, mialatt nyelve már annak melleit becézte, és elégedetten mosolyodott el, amikor észrevette, hogy Melanie milyen szaggatottan veszi a levegőt. Egyetlen mozdulattal kapta ölébe az ügynöknőt, és puhán fektette le az ágyra, hogy aztán fölé magasodjon, és ott folytassa az érzéki kínzást, ahol abbahagyta. Ajka centiméterről centiméterre járta be a selymes bőr minden területét, amivel apró sóhajokat szakított fel Melanie tüdejéből, miközben érezte, hogy a nő türelmetlen vágyakozással oldja ki nadrágszíját. - Olyan gyönyörű vagy – nyögött fel Andrew, amikor Melanie a legérzékenyebb pontját kezdte ingerelni, és miközben ajka a nőére tapadt, és szenvedélyesen megcsókolta, egy pillanat alatt szabadult meg minden további ruhadarabjától. Amikor már úgy érezte, nem bír elviselni több kínt, lassan eggyé vált a nővel, mire Melanie háta ívben megfeszült, és még közelebb vonta magához a férfit. Miközben csókjuk egyre szenvedélyesebbé és vágytól fűtöttebbé vált, úgy gyorsult fel mozgásuk is, és közeledtek a beteljesülés felé. Vérük felforrósodott, és egyszerre lépték át a gyönyör kapuját. Andrew még percekig tartotta karjában Melanie-t, hogy minden másodpercét kiélvezhesse a pillanatnak, amiben részük volt, és már teljesen biztos volt benne, hogy sem Bostonban, sem máshol nem akar más lenni, csak az, aki Melanie mellett lehet. Egyre szilárdabban hitt benne, hogy egymásnak teremtették őket, már csak az a kérdés maradt hátra, hogy ezt hogyan bizonyítja be az ügynöknőnek is.

Boldog karácsonyt :)

"Minden kedves Olvasómnak áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!" K.B

Lebilincselő büszkeség 37. rész

37. rész

Melanie töprengő arccal nyúlt zsebébe, mobilja után, miközben még mindig a Betty által feltett kérdésen merengett, de azonnal megváltozott a hangulata, amikor meglátta, hogy Ron száma és neve villog a kijelzőn.

- Ne haragudjon, ezt muszáj felvennem – nézett bocsánatkérőn az asszonyra, aki megértőn bólintott.

- Persze, csak nyugodtan – intett kezével, és udvariasan távozott a kis konyhából, Melanie legnagyobb megkönnyebbülésére.

- Megint unatkozol, vagy ezúttal eredményt is fel tudsz mutatni? – szólt bele üdvözlés helyett a nő a telefonba, ami társa és közötte egyáltalán nem volt szokatlan.

- Peched van, Stanford, vége a nyaralásnak – válaszolta kissé unott hangon Ron, mire Melanie szíve felgyorsult a gondolatra, hogy lezárhatják az ügyet. Egyszerre lett úrrá rajta az izgatottság, hogy vajon mit találhatott társa, és a félelem, hogy sosem tudja meg, mi alakulhatott volna ki közötte és Andrew között. Keserűen fájdalmas volt még a lehetősége is annak, hogy amint a férfi ismét biztonságban van, elválnak útjaik, márpedig nehezen tudta elképzelni, hogy Andrew vele maradna később is. Hiszen, mit tudna ő nyújtani neki azokhoz a nőkhöz képest, akikhez szokott?  – Lekapcsoltuk William Clark-ot, éppen készült átszökni Mexikóba – szakította ki gondolatai közül társa hangja, aki folytatta – egyelőre hallgat, és harapófogóval sem lehet kihúzni belőle semmi információt, ráadásul az ügyvédje is itt legyeskedik, de csak idő kérdése, és megtörjük.

- Egy pillanat – ráncolta össze szemöldökét Melanie – ezek szerint, még mindig nem tudjátok, ki a megbízója, és ki akarja megöletni Andrew-t – foglalta össze a lényeget, mire Ron hümmögni kezdett.

- Nos, még nem, de mire hazaértek… - próbálkozott meglehetősen gyengén, Melanie pedig elnyomott egy mosolyt, ahogy rájött, elodázható a visszautazásuk.

- Szó sem lehet róla, hogy visszamenjünk addig, amíg nincs meg a fickó, aki felbérelte Clark-ot – rázta meg fejét és hangja határozottan csengett, mire James ügynök alig hallhatóan felhorkant.

- Ennyire tetszik Óz birodalma, Dorothy? – kérdezte gúnyosan – a végén még leszerelsz, és családot alapítasz – csipkelődött tovább, mire Melanie elhúzta a száját. – Legjobb tudomásom szerint, majdnem eret vágtál, amikor a kapitány rábólintott, hogy oda kell utaznod a ficsúrral, most meg nem akarsz visszajönni Bostonba?

- Ennyire hiányzom, vagy nélkülem fogalmad sincs, merre haladj tovább az ügyben? – csípett vissza gonoszkodva, figyelmen kívül hagyva a megjegyzést, Ron pedig erőltetetten felnevetett.

- Szeretnéd! – vágta oda hetykén, de Melanie-t nem tudta becsapni. Pontosan tudta, hogy a zord külső ellenére, a férfi igenis képes volt közel engedni magához az embereket, igaz, csak nagyon keveset, de ő érezte, hogy ezek a kiváltságos emberek közé tartozott.

- A potenciális veszély még nem szűnt meg Andrew-ra nézve azzal, hogy elkaptátok William Clark-ot – magyarázta nyugodtan, miközben elégedetten veregette vállon magát, amiért sikerült egy olyan indokot találni a maradásra, ami nemcsak Ron, de a saját maga számára is elég racionálisnak tűnt. Sokkal ésszerűbbnek, mint az, hogy nem akar visszatérni a valóságba, ahol közte és Andrew között áthatolhatatlan szakadék tátong. – Amíg nem ered meg a nyelve, joggal feltételezhetjük, hogy ő csak egy kis hal, és bárki áll is az egész ügy mögött, nem fogja érdekelni, mi van Clarkkal. Elkönyveli járulékos veszteségnek, és annyi – érvelt okosan, miközben társa csak hallgatott – Szorongassátok meg, talán ha vádalkut ajánlasz, megtalálja a hangját – javasolta a férfinak, és amikor meghallotta az egyetértő mormogást, folytatta - mindenesetre, az lesz a legokosabb, ha mi továbbra is vidéken maradunk.

- A legokosabb? Biztos vagy benne? – kérdezte szokatlanul komoly hangon, mindenféle gúnyolódás nélkül Ron.

- Persze, hogy biztos – vágta rá szinte azonnal az ügynöknő, mire társa felsóhajtott.

- Ahogy érzed, Stanford – egyezett bele, majd hirtelen, szokatlanul lágy hangon tette hozzá – de azért, azt ne felejtsd el, hogy Dorothy is visszatért Kansas-be. Vissza, a saját életébe – fűzte hozzá halkan, mire Melanie nagyot nyelt.

- Nem felejtem el, Ron – válaszolta nehéz szívvel – elhiheted, hogy észben tartom – tette hozzá nehéz szívvel. Társa ezúttal is bizonyította, hogy jobban figyel a részletekre, mint azt bárki hinné, és nem véletlenül tartják számon a legjobb F.B.I ügynökök között. Melanie számára egyértelművé vált, hogy sejti, milyen érzelmeket táplál Andrew iránt, és csak őt akarja védeni, mint egy jóravaló nagybácsi, mégis fájt neki egy külső szemlélőtől hallani, hogy nem illik Andrew világába. – Amint előrébb juttok az ügyben, hívj! – váltott ismét hivatalos hangnemre, és amikor Ron beleegyezőn hümmögött, bontotta a vonalat. Éppen abban a pillanatban csúsztatta vissza zsebébe a telefont, amikor Andrew jelent meg a konyha ajtajában. Vidám mosolya, homlokába hulló barna tincsei, a kockás ing, és a feszes farmernadrág cowboy csizmával, sokkal inkább emlékeztette Melanie-t egy farmermunkásra, mint sikeres üzletemberre, és titkon azt kívánta, bárcsak lenne inkább egyszerű munkás a férfi.

- Anya mondta, hogy itt talállak – lépett hozzá közelebb, és finoman szájon csókolta, majd ő is elkomolyodott, amikor meglátta, milyen gondterhelt a nő – valami baj van?

- Ron telefonált az imént – felelte Melanie, miközben szórakozottan igazította meg a férfi nyakánál gallérját. Észre sem vette, hogy erre a kis mozdulatra Andrew szája sarkában mosoly jelent meg – elfogták Clarkot, de nem hajlandó beszélni. Addig nem mehetünk vissza, amíg nem tudjuk, ki akar megöletni téged.

- Őszinte leszek, nekem ez nem akkora katasztrófa – karolta át Melanie derekát, és közelebb húzta magához, annyira, hogy ajkukat csak pár centiméter választotta el. – Minél később fogják el a fickót, annál tovább leszel a személyes testőröm – hajolt a nő nyakához, és puha csókokkal szórta tele, ő pedig érezte, hogy pulzusa felgyorsul.

- Minél később fogjuk el, annál nagyobb veszélyben lesz a családod, Andrew – tolta kissé távolabb magától a férfit, annak ellenére, hogy minden porcikája vágyott az érintésére. Amikor az, értetlenül nézett vissza rá, folytatta – Clark a cég alelnöke, sok mindent tud rólad. Biztos vagyok benne, hogy erről a birtokról is tud, és csak idő kérdése, hogy ezt az információt megossza a megbízójával – vázolta fel a sötét jövőt a nő – én egyedül vagyok itt, és nem hiszem, hogy meg tudok védeni mindenkit… hogy… meg tudlak védeni… - nyögte ki nehezen, mire Andrew komolyan nézett bele az elhomályosuló barna szemekbe.

- Melanie – simított végig a nő arcán kedvesen – Én maximálisan biztos vagyok benne, hogy bárkit, beleértve engem is, képes lennél megvédeni. Egyébként pedig William Clark-nak fogalma sincs erről a helyről. Az apám teljesen titokban vásárolta, hogy amikor eljövünk ide pihenni, senki se zargathassa céges ügyekkel – magyarázta mosolyogva, hogy megnyugtassa – egész pontosan, anyám kényszerítette rá – nevetett fel halkan, és örömmel nyugtázta, hogy az ügynöknő ajkán is megjelenik egy könnyed mosoly, de a következő pillanatban gyanakodva ráncolta össze szemöldökét.

- Egy pillanat – tolta el magától két ujjal a férfit, és szeme összeszűkült – ha senki nem tud erről a helyről, és egyáltalán nem vagy veszélyben, én minek kellettem? – tette fel a kérdést, figyelmen kívül hagyva a bókot, amit kapott, mire Andrew ártatlan képpel vonta meg a vállát.

- Társaságnak? – kérdezett vissza kópés vigyorral az arcán, majd, mielőtt Melanie-ból kitört volna a harag, kézen fogta – gyerünk lovagolni! Meglepetéssel készültem! – jelentette ki, és a választ meg sem várva húzta magával a meglepett ügynöknőt, aki nem tudta, hogy bosszankodjon, amiért lépre csalták, vagy bóknak vegye, hogy ennyire vágyott a társaságára a férfi.

Alig egy órával később Melanie elégedett mosollyal az ajkán, hanyatt fekve egy kockás pléden élvezte, ahogy a kora délutáni napsütés végig cirógatja arcát, mialatt Andrew törökülésben egy fonott kosárba pakolta a tányérokat, és az ételmaradékot. Mellettük Ezüstnyíl és Vihar legelt békésen, láthatóan mit sem törődve azzal, hogy ők mit csinálnak. Amikor megérkeztek a tisztásra, és Andrew elkezdte kipakolni a meglepetés piknik kellékeit, Melanie tátott szájjal nézte. El sem tudta képzelni, hogy valaha ilyen romantikus élményben lehet része, és szívét melegség járta át a gondoskodást látva, ahogy a férfi aprólékosan kiterítette a plédet, majd kirakta a tányérokat, evőeszközöket, és az ínycsiklandozó ételt, amit Mary készített össze a számukra. Most jóllakottan, és boldogan élvezte a pihenést, mialatt Andrew mindkettejüknek fehér bort töltött, és az egyiket felé nyújtotta. Szemét résnyire nyitva, felült, és elfogadta az italt, majd tettetett rosszallással nézett a férfira.

- Ne hidd, hogy egy kis kajával levehetsz a lábamról! -–figyelmeztette, miközben aprót kortyolt a fehér borból, és ízlelőbimbói azonnal megérezték a nashville-i hegyeken termett, nap érlelte szőlők ízét.

- Csak romantikus szerettem volna lenni – mosolygott rá a férfi ártatlanul – itt vidéken ehhez elég gyér a kínálat, ráadásul házi őrizetben is vagyok, szóval, maradt a szabad ég és a piknik.

- Nem vagy házi őrizetben – rázta meg fejét Melanie, miközben óvatosan a pléd mellé helyezte a poharát, és ismét hanyatt feküdt – mint kiderült, rajtam kívül senki nem tudja, hogy itt vagy, így veszély sincs, ami leselkedne rád – tette hozzá lehunyt szemmel, Andrew pedig a következő pillanatban mellé feküdt, egészen szorosan.

- Fogalmad sincs, mekkora veszély leselkedik rám ebben a pillanatban is – szólalt meg halkan, mire Melanie meglepetten nyitotta ki szemét, és csak akkor látta, hogy Andrew ajka, milyen közel van az övéhez.

Lebilincselő büszkeség 36. rész

36. rész

Andrew mit sem sejtve arról, milyen gondolatok járnak a nő fejében, természetes könnyedséggel bólintott a kérdésre, Melanie pedig úgy érezte, mintha kést szúrtak volna a szívébe, és megforgatták volna.

- Igen! Miért is ne? – kérdezte Andrew, miközben Melanie igyekezett leküzdeni a rosszullétet, ami megkörnyékezte a tudatra, hogy ismét hibát követett el, a férfi pedig folytatta – amíg az ügy tart, célszerű lenne eltitkolni a főnököd elől, hogy mi történt a védelem alatt. Már csak azért is, mert nem akarom, hogy eltávolítsanak a közelemből. Utána viszont, kénytelen leszel elviselni magad mellett. Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy összetartozunk! – tette hozzá, miközben lágyan megcsókolta a döbbenten elnyíló ajkakat.

- Mit mondtál? – dadogta Melanie, aki nem akart hinni a fülének. Andrew valóban felvállalná minden barátja előtt? Szívében a korábbi fájdalom helyére remény és boldogság költözött, miközben a válaszra várt.

- Azt mondtam, a kapitány nem tudhatja meg, hogy profihoz egyáltalán nem méltó módon elcsábítottad a védelmedre bízott tanút – válaszolta ártatlan képpel, mire Melanie hitetlenkedve nevetett fel. Andrew pontosan tudta, abból, amit előző éjszaka elmesélt neki korábbi kapcsolatáról az ügynöknő, hogy mitől félt, amikor a titkos viszony szóba került, és miért kérdezett vissza arra, amit mondott, de nem akarta zavarba hozni azzal, hogy nyíltan megvallja neki érzéseit. Korainak érezte volna, és Melanie talán el sem hitte volna neki. Időt akart hagyni a nőnek, hogy lássa, valóban nem játszik vele, a szándékai komolyak, és még soha senkit nem akart annyira maga mellett tudni, mint őt.

- Én. – ismételte meg fejét ingatva – én csábítottalak el? Ezt nem mondhatod komolyan! - kereste a férfi tekintetét, amiből csak úgy sütött a komiszság, miközben áldozat módjára hanyatt feküdt az ágyon. – Számtalan módon próbáltalak távol tartani magamtól! – emlékeztette Andrew-t a nem éppen elhanyagolható tényekre, mire az, laza hanyagsággal rántotta meg a vállát.

- Én másképp emlékszem – felelte nyugodtan – emlékszem a csábos mosolyokra, a barackillatra, ami körbelengett, a tüzes pillantásokra, amit felém küldtél.

- Az a harag és a düh tüze volt! – vágott közbe Melanie, de Andrew zavartalanul folytatta tovább, miközben lehunyta szemét, hogy még élénkebben idézhesse maga elé a képeket.

- Emlékszem a rövid sortra, amiben megjelentél az első este a védett házban, ahogy a póló kihívón lecsúszott a válladról – merengett tovább a férfi, miközben ajkára mosoly költözött – ne mondd nekem, hogy ez mind puszta véletlen volt – nevetett fel mindent tudón, mire Melanie levegő után kezdett kapkodni.

- Te elképesztően… - fogott bele, de a következő pillanatban Andrew hirtelen megfogta a csuklóját és magához rántotta, ajka pedig beléfojtotta a szót. Forró csókja, és nyelve puhasága, ahogy végig húzta alsó ajkán, elfeledtette a nővel, amit mondani akart, és engedelmesen nyitotta meg ajkát, hogy aztán tüzes csókban egyesüljenek, miközben keze már Melanie meztelen bőrét simogatta.

- Pofátlan vagyok, tudom – mormolta a csókba a férfi, majd a választ meg sem várva, ismét megcsókolta a nőt, aki boldogan adta át magát a gyengéd kényeztetésnek.

Betty éppen az ebédnek valót készítette elő, amikor Melanie megjelent a konyhában, farmernadrágban és kényelmes, zöld színű pólóban, melyet hátul a nadrágba tűrt, elől azonban divatosan lógott. Haját laza kontyba kötötte, de néhány tincs elszabadult, amit most természetes mozdulattal tűrt füle mögé. A nőnek elég volt egy pillantást vetnie Melanie sugárzó arcára, csillogó szemére, hogy tudja, a fiatalok jó úton haladnak, éppen úgy, ahogy remélte. Már akkor biztos volt benne, hogy ezt a lányt az Isten is a fiának teremtette, amikor először meglátta. Azonnal levette lábáról természetességével, azzal, hogy nyoma sem volt benne hiúságnak, vagy a tipikus nagyvárosi lányok rátartiságának, de a legjobban az fogta meg, ahogy a fiára nézett.

- Jó reggelt! – köszöntötte mosolyogva a nőt, aki azonnal viszonozta azt.

- Jó reggelt! Segíthetek? – kérdezte, miközben közelebb lépett, és kíváncsian futtatta körbe tekintetét az asztalon heverő burgonya és zöldséghegyen.

- Andrew? – kérdezett vissza Betty válasz helyett, így utalva arra, hogy a fiataloknak inkább együtt kellene tölteniük az időt, miközben látta, hogy Melanie otthonosan mozogva akasztja maga elé az egyik szabad kötényt, és a krumpli hámozó után nyúl.

- Ő és Mr. Wright a lovarda felé vették az irányt – válaszolta készségesen Melanie, mire Betty gyanakodva nézett ki az ablakon, ami előtt éppen akkor haladt el beszélgetésük két tárgya.

- Remélem, nem üzletről fognak beszélgetni – jegyezte meg rosszalló hangon, mire az ügynöknő magabiztosan rázta meg a fejét.

- Kötve hiszem – jelentette ki olyan határozottan, hogy Betty felkapta a fejét, és kérdőn nézett rá, ő pedig azonnal folytatta, vidámabban – Andrew nem merné kockáztatni, hogy megharagszik rá.

- Larry-nek is melegen ajánlom – játszadozott elgondolkodva a kezében lévő késsel Betty, majd nagyot sóhajtott – tudod, kislányom, nagyon szeretem őt! Elég nehéz távol tartanom attól, ami sosem munka, inkább hobby volt a számára. De kénytelen vagyok, mert nem akarom elveszíteni – folytatta könnyes szemmel, mire Melanie megértőn tette vállára a kezét.

- Csodálatos házasság a maguké, Betty – válaszolta halkan, mire Betty mosolyogva emelte rá tekintetét.

- Igen, az. Hihetetlen, ugye? – kérdezte, mivel azonban Melanie nem értette, mire gondol, folytatta – 34 éve házasok vagyunk, és én még mindig olyannak látom, mint, amikor megismertem, és ugyanúgy szeretem, mint akkor. Azt kívánom, a gyerekeim is ilyen házasságot kössenek. Cindy nagyon hamar megtalálta a boldogságot – mesélt tovább a nő, Melanie pedig érdeklődve hallgatta. – Ő és Mark még az egyetem első évfolyamán ismerkedtek meg, és szerelem volt első látásra. Mark remek ember, és ahogy rájuk nézel, azonnal látod, hogy tökéletes párt alkotnak. Andrew-ban azonban, nem voltam biztos, hogy valaha megtalálja azt a boldogságot, amit megérdemel – sóhajtott mélyet, mire Melanie nagyot nyelt, és félve kérdezte.

- Miért? – tette fel a kérdést, mely talán egész további kapcsolatát befolyásolhatta a férfival.

- Andrew középiskolában tapasztalta meg először, hogy a gazdagság nem feltétlenül előny, ha az ember őszinte, mély emberi kapcsolatokat akar kialakítani. Különösen igaz ez, ha párkapcsolatról van szó – húzta el szomorkásan a száját Betty, miközben a megpucolt zöldségekre vizet engedett, és feltette főni, majd tovább beszélt. – Hamar rá kellett jönnie, hogy a lányok kihasználják, ő pedig sajnos, rosszul döntött.

- Ezt hogy érti? – faggatta tovább az asszonyt, aki láthatólag nem könnyen beszélt erről, ennek ellenére folytatta.

- Andrew belement az érdekkapcsolatokba – felelte, és amikor Melanie döbbenten ránézett, tanácstalanul vonta meg a vállát – hiába mondtam neki, hogy inkább keresse meg azt a lányt, aki önmagáért szereti, azt válaszolta, az a lány nem létezik, és őt tökéletesen kielégíti, ha annyit kap egy nőtől, amennyire vágyik. Úgy fogalmazott, ez pusztán üzlet -– nézett keserűen a nőre Betty. -–A fiam döntését nem tudom megváltoztatni, de nem voltam kíváncsi az ilyen nőkre -–jelentette ki kemény hangon, majd hirtelen ellágyult a tekintete, úgy nézett végig Melanie-n - éppen ezért nem hozott haza Andrew senkit... mostanáig.

- Betty... én nem ilyen vagyok -–rázta meg fejét Melanie, miközben fogalma sem volt, hogyan bizonyíthatná be a nőnek, hogy ő nem tartozik azok közé a nők közé, akik kihasználják a fiát. Mégsem mondhatta el neki, hogy elsődlegesen védenie kell Andrew-t – én… szeretem őt – nyögte ki halkan, és maga is meglepődött, hogy nem véletlenül cseng olyan őszintén a hangja. Igen, beleszeretett Andrew Wright-ba. Szerette a gyengédséget, ahogy a családjáról beszélt, szerette, ahogy figyelt rá, ahogy meg tudta nyugtatni. Szerette a humorát, a komiszságát, szerette az erőt, ami sugárzott belőle, azt, hogy ennek ellenére gyengéd is tudott lenni, és igen, szerette azt, hogy elérte, bízzon benne. Gondolataiból Betty kezének finom érintése rántotta ki, ahogy megfogta az övét, és lágyan megszorította.

- Tudom, kislányom – mosolygott rá szeretetteljesen – az óta tudom, hogy először rátok pillantottam a nappaliban – tette hozzá, mire Melanie értetlenül nézett vissza rá. Honnan is tudhatta volna ezt, amikor még ő sem tudta akkor, mit érez Andrew iránt. Végül nagyot sóhajtott, és érezte, őszinte lehet az előtte álló asszonnyal, még ha a teljes igazságot nem is fedheti fel előtte.

- Én szeretem őt, de fogalmam sincs, ő mit érez – osztotta meg Betty-vel legnagyobb félelmét, mire az asszony komolyan ránézett.

- Fogadj meg egy tanácsot, Melanie – lépett közelebb az asszony, és kedvesen fogta meg Melanie kezét, mint egy édesanya egy komoly beszélgetés előtt – ismerem a fiamat. Kiváló üzletember, de lévén, hogy csak elit macákhoz szokott – folytatta, és a jelző hallatán meglepetten szaladt fel Melanie szemöldöke, de reagálni nem volt ideje, mert a nő tovább beszélt – könnyen előfordulhat, hogy butaságot csinál. Biztosan tudom, hogy ha nem lennél fontos a számára, nem hozott volna magával a birtokra – jelentette ki magabiztosan, mire az ügynöknő arra gondolt, ez nem igaz, hiszen a férfi csak az ügy miatt hozta ide.

- Ez nem ilyen egyszerű, Betty – vett mély lélegzetet. Fogalma sem volt róla, hogyan magyarázza el a helyzetet anélkül, hogy felfedje a valóságot – Pontosan azért, mert Andrew nem hozzám hasonló nőkkel szokta az idejét tölteni, nem tudom, miért érdeklem őt? Én teljesen más vagyok, mint azok, akikhez szokott – sóhajtott tanácstalanul Melanie, mire Betty elnézőn mosolygott.

- Talán éppen azért, mert más vagy, nem gondolod? – vetette fel bölcsen, és ő éppen válaszolni akart, amikor megszólalt zsebében a mobilja.

Lebilincselő büszkeség 35. rész

35. rész

Melanie rettegett a választól, félt attól, hogy egy Daniel-féle választ fog kapni, hogy a férfi még egyetlen éjszakára sem találja elég vonzónak, ennek ellenére tudnia kellett.

- Miért? – kérdezte nehéz szívvel, mire Andrew egészen közel hajolt hozzá, és két kezébe fogta az arcát. Azt akarta, hogy Melanie a szemébe nézzen, és lássa, hogy minden szó, ami elhagyja a száját, őszinte, és a szívéből jön.

- Mert nekem nem elég, ha csak egyetlen éjszaka leszel az enyém – válaszolta nyílt tekintettel, miközben ujjbegyével finom cirógatta a nő arcát – minden éjszakádat akarom, amit csak hajlandó vagy nekem adni, és az összes nappalt – fűzte hozzá lágy hangon, mire Melanie lehunyta a szemét. Igaz lehet? Tényleg elhiheti, hogy egy olyan férfi, mint Andrew Wright őt akarja, egészen? Nem csak a testét, nem csak egyetlen éjszakát, hanem az élete részévé akarja tenni? – záporoztak fejében a kérdések, miközben Andrew folytatta – egyetlen esélyt kérek, Melanie, és én bebizonyítom neked, hogy nem a múlt hibáját követed el újra, ha megbízol bennem – lehelte halkan, szinte a nő szájába a szavakat, és amikor Melanie minden ellenállását feladva, észrevétlenül bólintott, megkönnyebbülten sóhajtott fel, és hajolt rá a hívogató ajkakra. Olyan puhán, annyi féltéssel és szeretettel csókolta meg, hogy Melanie teljesen beleborzongott, és már semmi mással nem törődött, csak azzal, hogy a pillanatot teljes egészében átélje. Keze önkéntelenül fonódott a férfi nyaka köré, ujjai beletúrtak a sűrű tincsek közé, miközben ajka engedelmesen nyílt meg Andrew előtt, nyelvük pedig ismerős táncba kezdett. Miközben csókjuk egyre szenvedélyesebbé és követelőzőbbé vált, Melanie érezte, hogy Andrew keze finoman bekúszik a póló alá, és hátát simogatja, ujjával végig cirógatja gerincét. Anélkül, hogy ajkuk elvált volna, hagyta, hogy Andrew a hátára fektesse, miközben keze apró simogatások közepette hámozta le a férfiról a pólót. Elégedetten mosolygott bele a csókba, amikor meghallotta, hogy a férfi felnyög az érintései nyomán, miközben őt is megszabadította felső ruhájától. Andrew egy pillanatra megszakította a csókot, és zöldes-kék szeme szerelmesen futott végig a nő testén, hogy aztán lehajoljon, és finom csókokat leheljen a selymes bőrre, Melanie pedig felnyögött a puha érintésre, miközben érezte, hogy vére felforrósodik a vágytól. – Gyönyörű vagy – suttogta Andrew, miközben már nyaka vonalán húzta végig nyelvét olyan érzékiséggel, hogy Melanie-nak még a lélegzete is elállt. Ujjai vágyakozva kapaszkodtak a férfi vállába, és amikor keze lejjebb vándorolt, hogy a nadrágtól is megszabadítsa Andrew-t, tisztán érezte, hogy annak izmai megremegnek az érintésétől, ami boldogsággal töltötte el. Andrew keze és ajka Melanie minden porcikáját bejárta, és minden lépéssel egyre elviselhetetlenebbé vált az érzéki kín, melyet a nőnek okozott. Valahányszor az ügynöknő felsóhajtott, Andrew úgy érezte, önmegtartóztatásának határait feszegeti, de semmit nem akart elsietni. Azt akarta, hogy Melanie érezze, milyen fontos a számára, hogy ez az éjszaka nem csupán egy szenvedélyes szeretkezés lesz, hanem a lelkük is összefonódik. Amikor már egyetlen ruhadarab sem állt közéjük, Andrew szerelmesen nézett a vágytól szinte feketévé sötétülő barna szemekbe, miközben forrón megcsókolta, és eggyé vált vele. Melanie körül szinte felrobbant a világ, szíve egy ütemben dobbant a férfiéval, miközben megállíthatatlanul közeledtek a beteljesülés felé. Egyszerre élték át a csodát, és Melanie egész testén végig hullámzott a gyönyör, miközben Andrew reszketve fúrta fejét a nő nyakának vonalába, és apró, puha csókokkal szórta tele. – Csodálatos volt – búgta szerelmes hangon, mire Melanie megkönnyebbülten sóhajtott. Soha életében nem érzett még ehhez foghatót, és csak remélni merte, hogy Andrew is legalább olyan varázslatosnak élte meg együttlétüket, mint ő. Miközben ujjaival gyengéden cirógatta a férfi hátát, vállát, majd a karját, élvezettel figyelte, ahogy az izmok szinte észrevétlenül táncolnak bőre alatt.

- Ez tényleg csodálatos volt – szólalt meg halkan Melanie, most először, miután ajkuk eggyé vált, mire Andrew kissé megemelkedett, és oldalára gördülve, mindkettejükre takarót húzott, hogy aztán könyökére támaszkodva nézzen a nőre.

- Elképesztő vagyok, igaz? – kérdezte kópésan mosolyogva, mialatt puhán megpuszilta az ügynöknő homlokát.

- És pofátlan – nevetett fel halkan Melanie, mire érezte, hogy Andrew forró ajka az övére tapad, és lágyan megcsókolja, ő pedig boldogan karolta át a nyakát, és simult egészen szorosan az ölelő karokba. Most már biztos volt benne, hogy jól döntött, amikor kételyeit hátrahagyva, hagyta, hogy szíve vezesse, és engedett a vágynak, mely az óta űzte Andrew karjaiba, amióta először találkoztak.

Andrew nagyot sóhajtva, álmosan fúrta fejét a mellette még az igazak álmát alvó nő nyakába, miközben résnyire nyitotta a szemét. Melanie oldalára fordulva, kócosan pihentette fejét karján, miközben hátával egészen az ő mellkasához simult. Egyenletes légzéséből, és nyugodt, kisimult arcvonásaiból Andrew biztos lehetett benne, hogy még alszik, így ő bátran figyelhette őt, anélkül, hogy zavarba hozta volna. Elképzelni sem tudta, ki lehet az a féreg, aki elhitette a nővel, hogy értéktelen. Végtelen sok indokot tudott volna mondani, ami szerethetővé tette a nőt, kezdve a gyönyörű, igéző mosolyával, a lebilincselően beszédes tekintetén át, egészen a csilingelő kacagásig. Még azt is vonzónak találta benne, amikor dühös volt. Imádta, ahogy azonnal vágott az esze, és a leglehetetlenebb helyzeteken is képes volt felülkerekedni. Lenyűgözte szókimondósága, az, hogy sosem kellett attól tartania, hogy nem azt mondja, amit az adott pillanatban érez. Sosem várta el tőle, hogy gondolatolvasó legyen, de tőle is elvárta, hogy őszinte legyen hozzá, amit sokkal könnyebb volt megtenni, mint korábban hitte. Szeme szerelmesen futott végig a selymes bőrön, és megakadt a cseresznyeajkakon, melyen most apró mosoly játszott, jelezve, hogy bármit is álmodik a nő, az csodálatos lehet. Andrew nem tudta megállni, hogy ne hajoljon fölé, és finoman megérintette ajkával, mire Melanie még szélesebben elmosolyodott, és ösztönösen kucorodott hozzá még közelebb, ő pedig óvón ölelte át karjával. Elhatározta, hogy bármi is történik, nem engedi el maga mellől az egyetlen nőt, akivel el tudja képzelni hátralévő életét. Bele sem mert gondolni, mi lesz akkor, ha Melanie lesz az, aki az ügy végén búcsút int neki. Éppen itt tartott gondolatban, amikor a nő ébredezni kezdett, és nagyot sóhajtva fordult hanyatt, majd kinyitotta szemét, és többszöri pislogással próbált magához térni.

- Jó reggelt – mosolygott rá Andrew, elűzve a rossz kedvét, mely a szakítás gondolatára környékezte meg, és szíve kihagyott egy ütemet, amikor meglátta, hogy Melanie nem mosolyog vissza. Ehelyett összeráncolt szemöldökkel húzta álláig a takarót, és kissé eltávolodott tőle.

- Istenem! – hunyta le szemét elcsigázottan, miközben két tenyerébe temette arcát – nem álmodtam… tényleg megtettem – motyogta csak úgy magának, és Andrew-nak erősen kellett koncentrálnia, hogy minden szót megértsen.

- Nem pont erre számítottam a múlt éjszaka után – jegyezte meg csalódottan a férfi, mire Melanie leengedte kezét, és pillantása találkozott a szomorkásan csillogó zöldes-kék szemekkel. Azonnal tudta, milyen bántó lehetett ez Andrew számára, és orra alatt egy szitkot elmormolva, vett mély levegőt.

- Ne haragudj! – nézett mélyen bűnbánó tekintettel a férfira, miközben beharapta alsó ajkát.

- Megbántad? – kérdezte halkan Andrew, miközben tekintetével fogva tartotta Melanie-t.

- Igen… vagyis nem! – rázta meg a fejét a nő, amivel sikerült teljesen összezavarnia a férfit, aki tanácstalanul nézett vissza rá, ő pedig folytatta – Andrew, én még sosem feküdtem le védett tanúval… - nyögte nehezen, miközben arra gondolt, mit szólna Harry, vagy Ron, ha megtudná, mi történt az elmúlt éjjel közöttük. – Ez… ezt nem lehet! Nem etikus! Ezt tiltja a szabályzat. Ha a kapitány megtudja, azonnal levesz az ügyről… - dőlt hátra kétségbeesetten a párnára, mire Andrew mosolyogva hajolt fölé. Melanie kimondhatatlanul édes volt, ahogy szégyenkezett saját maga előtt az éjszaka miatt, és szíve szerint, addig csókolta volna a lefelé görbülő, kívánatos ajkakat, amíg el nem felejti az F.B.I szabályzatot, ehelyett azonban, finoman megkocogtatta kezét, mellyel arcát takarta el, és amikor a nő kikukucskált, mosolyogva válaszolt.

- Miért kellene megtudnia? – kérdezte nyugodt hangon – látod itt valahol a kapitányt? Mert nekem úgy tűnik, kettesben vagyunk, és mi vagyunk az egyetlenek, akik tudják, mi történt múlt éjjel.

- Egy titkos viszonyra gondolsz? – kérdezte gyanakodva Melanie, miközben érezte, hogy a kétségei ismét szárnyra kapnak. Miért is gondolta, hogy Andrew egy percig is felvállalná a nyilvánosság előtt, hogy egy egyszerű rendőrrel kavarodott kapcsolatba. Persze, egy szenvedélyes éjszakára elfogadható, vagy akár többre is, és fényes nappal, kizárólag a négy fal között, de esélytelen, hogy a gazdag barátai, és ügyfelei előtt is együtt mutatkozzanak. Átkozta magát ostobasága miatt, amiért megint bedőlt a sármnak, és a szép szavaknak, amiért ismét ugyanabba a hibába esett, mint Daniel esetében. Mialatt a válaszra várt, esze csak azt súgta, önmagán kívül senkit nem hibáztathat.

Lebilincselő büszkeség 34. rész

34. rész

Melanie engedelmesen hagyta, hogy Andrew finoman hátradöntse a kanapén, miközben csókjukat egy pillanatra sem szakították meg. Andrew rettegett még a lehetőségétől is, hogy elváljon a nő ajkától. Attól félt, ha megteszi, Melanie ismét eltaszítja magától, és bezárkózik, neki pedig esélye sem lesz, hogy újra a közelébe kerüljön. Épp, amikor Andrew tenyere végig simított oldalán, nyílt a bejárati ajtó, és Betty hangja törte meg a varázslatos pillanatot.

- Megjöttünk! – kiáltotta harsányan, mire a két fiatal villámgyorsan ugrott szét. Andrew egy másodperc alatt felegyenesedett, és ideges mozdulattal túrt bele hajába, miközben a kandalló felé fordulva igyekezett uralkodni vágya bizonyítékán, mialatt Melanie is ülőhelyzetbe tornázta magát, és sietősen tűrte be ingét farmerjába. Betty tekintete anyai precizitással futott végig rajtuk, kezdve a neki hátat fordító fián, és a feszülten rámosolygó Melanie-n, majd hirtelen Larry felé fordult. – Édesem, mégis be kellett volna mennünk egy pohár borra Billhez - jegyezte meg mindent tudó mosoly kíséretében, amivel csak azt érte el, hogy Melanie arcszíne bíborvörösre változott – vagy kettőre – kacsintott cinkosan a férfira, aki azonnal vette a lapot, és ő is elnézőn elmosolyodott.

- Betty, szívem, ne hozd őket még jobban zavarba! – intette feleségét szelíden, aki csak vidáman kuncogott tovább, miközben Andrew is megfordult és rosszalló pillantást küldött anyja felé, aki azonban, látható módon egyáltalán nem zavartatta magát.

- Igazad van, sajnálom – nézett bocsánatkérőn a fiatalokra, majd tekintete megakadt az asztalon heverő mappán – hazahoztad a munkát? – bökött fejével a dokumentumokra, mire Andrew és Melanie gyors pillantást váltottak.

- Csak… néhány aláírandó papír, semmi több – köszörülte meg torkát a férfi, miközben utálta magát azért, hogy hazudnia kell.

- Ha gondolod, szívesen átnézem veled őket – javasolta Larry, mire Andrew és Melanie egyszerre kiáltottak fel.

- Ne! – tört fel belőlük, amikor Larry a papírok után nyúlt volna, majd Melanie feszengve elmosolyodott.

- Igazából, Andrew-nak sem szabadott volna elhoznia őket, legalábbis nekem azt ígérte, hogy csak pihenünk – magyarázkodott, miközben felvette a mappát, és szorosan mellkasa elé tette, így megakadályozva, hogy bárki hozzáférhessen – a legjobb lesz, ha felviszem a szobánkba, és elteszem. Majd Bostonban visszakapja – tette hozzá, és figyelmét nem kerülte el a megkönnyebbült sóhajt, mely hangtalanul távozott a mellette álló férfi tüdejéből.

- Nagyon helyes, kicsikém! – bólintott Betty egyetértőn – még idejében beléjük kell verni, hogy a család az első! A férfiak hajlamosak elfelejteni, hogy nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem éppen fordítva! Azért dolgozunk, hogy éljünk! – jelentette ki határozottan, és Melanie egy percig sem kételkedett már abban, hogy amikor ez a nő ultimátumot adott a férjének, azt halálosan komolyan is gondolta. – Most pedig irány az ebédlő! Hoztunk vacsorát a Candy’s-ből, meglátod Melanie, milyen remekül főznek ott – fordított hátat a társaságnak és meg sem állt a konyháig.

A vacsora kellemes hangulatban telt, és Melanie megállapította, hogy Betty egyáltalán nem túlzott, amikor azt állította, hogy a helyi étteremben kiváló a konyha. A marhasült ínycsiklandóan porhanyós volt, szinte elolvadt a szájában, míg a hozzá köretként tálalt krumpli ínyenc fűszerezése életre keltette ízlelőbimbóit. Miután elfogyasztották az ételt, átültek a nappaliba, és egy pohár bor mellett beszélgettek, ami arra az időre emlékeztette a nőt, amikor a kapitány és felesége átjöttek hozzájuk vacsorára, vagy ők tértek be vendégségbe Harry-ékhez. Ez az emlék egyszerre volt fájdalmas, és boldog, ő pedig úgy érezte, szívesen részese lenne ennek a családnak. Nem kellett nagyon erőlködnie, hogy elképzelje, milyen meghitten telnének ezen a helyen a karácsonyok, születésnapok, vagy az egyszerű hétvégék is. Keserűen gondolt arra, hogy ez csak vágyálom lehet, hiszen ahhoz, hogy ez valósággá váljon, Andrew-nak szeretnie kellene őt. Vajon hihet a férfinak? Tényleg sosem bántaná, sosem használná ki? Abban biztos volt az elmúlt napok tükrében, hogy képtelen lenne olyan megalázón bánni vele, mint Daniel, hiszen a két férfiban semmi hasonlóság sem volt, de rettegett attól a pillanattól, amikor elválnak útjaik, és ő ismét egyedül marad.

- Késő van, ideje aludni térni – rántotta ki gondolatai közül Betty hangja, mialatt látta, hogy a nő feláll a fotelből, és a férjére néz – gyere, drágám, neked is hosszú lehetett a mai nap - mosolygott rá szerelmesen, Melanie pedig vágyakozva nézte őket. Milyen jó lenne, ha ő is találna valakit, akivel több mint 30 év házasság után is így tudnának egymásra nézni.

- Jóval rövidebb lett volna a nap, Szívecském, ha nem ráncigáltál volna be minden üzletbe, hogy végül visszamenjünk az elsőbe megvenni, amit kinéztél magadnak – morgott kisfiús durcáskodással Larry, de a szeméből áradó szeretet, ahogy feleségére nézett árulkodó volt.

- Az egyetlen lányom megy férjhez néhány napon belül! Te sem gondoltad komolyan, hogy örömanyaként nem veszek magamnak valami csinos ruhát, igaz? – kérdezte kihívó tekintettel az asszony, majd mielőtt a férfi válaszolt volna, folytatta – ezen kívül, neked is ki kell nézned valahogy mellettem!

- Számtalan öltönyöm van – helyezte Larry a poharaikat a dohányzóasztalon lévő tálcára – mindegyik kiválóan alkalmas esküvőre.

- De egyik sem passzol ahhoz a kosztümhöz, amit ma vettem – akadékoskodott tovább Betty, amivel sikerült megnevettetnie Melanie-t, miközben a házaspár a hall felé tartott – jó éjszakát, gyerekek! – köszöntek el szinte egyszerre, és a két fiatalra hirtelen csend telepedett.

- Én is lefekszem – szólalt meg halkan Andrew, és várakozón nézett Melanie-ra, aki nehéz szívvel bólintott. Legszívesebben elhúzta volna még az éjszakát. A legkevésbé sem akart kettesben maradni a szobában a férfival, mivel fogalma sem volt, hogyan viselkedjen, ha Andrew ismét megcsókolja, vagy közeledni próbál. Ha szívére hallgatott volna, azonnal a karjaiba omlik, esze azonban azt súgta, legyen óvatos. Végül nagy levegőt vett, és követte a férfit a hálószobába.

Melanie felfrissülve lépett ki a fürdőszobából, miután legalább 20 percen keresztül folyatta magára a meleg vizet. Remélte, hogy ez idő alatt Andrew, aki előtte szinte pillanatok alatt letussolt, elaludt a kanapén, így nem kell megküzdenie a rá váró döntéssel. Sajnos azonban, nem volt szerencséje. Amikor belépett a szobába, Andrew zöldes-kék szemével találkozott a tekintete, ahogy fürkészőn fut végig rövidnadrágba és pólóba bújtatott testén. Szinte azonnal melegnek érezte ezt a kevés ruhadarabot is, megnyugtatta azonban, hogy a férfi a kanapén várakozott, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy ott akarná folytatni, ahol a nappaliban félbeszakították őket. Ez azonban, csak még inkább megnehezítette Melanie dolgát, hiszen még egyértelműbbé vált, hogy tévedett, amikor azt hitte, Andrew is olyan, mint Daniel volt. Nagyot nyelve hajtogatta össze ruháit, és tette el bőröndjébe, miközben megköszörülte torkát.

- Arra gondoltam, hogy ma éjjel alhatnál az ágyban – jegyezte meg, de ahogy kimondta, rájött, milyen kétértelműen fogalmazott. Háta mögé sem kellett néznie, hogy tudja, Andrew szeme felcsillan, és látta maga előtt a kópés mosolyt is, így gyorsan hozzátette – én pedig a kanapén alszom majd.

- Így akarod elkerülni, hogy reggel meglepetésben legyen részed? – utalt a férfi arra, amikor hajnalban bemászott mellé a francia ágyba, mire Melanie elmosolyodott.

- Csak úgy gondoltam, úgy fair, ha felváltva osztozunk meg az ágyon – válaszolta, miközben felé fordult, Andrew pedig felült, és egyetértőn bólintott, mialatt már össze is szedte párnáját és takaróját, amiket egy lendülettel hajított a hatalmas ágyra.

- Nem ellenkezem! Ha így tennék, a csontjaim, ízületeim és minden porcikám csúnya bosszút állnának rajtam – felelte elhúzott szájjal, és arcára volt írva, micsoda kín volt számára az a néhány óra is, amit előző éjszaka ott kellett töltenie. – Csak, hogy tudd, ha esetleg én ébrednék arra, hogy mellém kuporodsz, sokkal jobban reagálnék, mint te – fűzte hozzá komisz mosollyal, mialatt kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, mire Melanie égnek emelte a szemét.

- Csak, hogy tudd, ha a kanapén is arra ébredek, hogy mellettem fekszel, arra már semmiféle mentséged sem lesz – válaszolta a nő, mire Andrew elkomolyodott.

- Talán nem is keresnék – szólalt meg halkan, amivel sikerült elérnie, hogy Melanie abbahagyta az ágynemű pakolását, és ránézett – egyszerűen csak bevallanám, hogy egy percet sem bírok ki anélkül, hogy a közeledben legyek.

- Andrew, ez… ez nem fair – sóhajtott mélyet Melanie, miközben érezte, hogy a férfi megfogja a kezét, és lehúzza maga mellé az ágyra, mialatt könyökére támaszkodott.

- Én nem játszom veled, Melanie – nézett olyan elszántan a nő szemébe, hogy az kénytelen legyen hinni neki – ha csak egyetlen éjszakára kellenél, megkaphattalak volna.

- Valóban? – szaladt fel a nő szemöldöke, és Andrew már akkor látta fellobbanni a harag szikráit a barna szemekben, amikor még semmit sem mondott, de ő kitartóan bólintott.

- Valóban – felelte magabiztosan, majd azonnal folytatta – éppen elég tapasztalatom van a nőknél ahhoz, hogy tudjam, milyen hatással tudok lenni rájuk, és elég jól olvasok a jelekből is. Kihasználhattam volna az alkalmat a védett házban, de nem tettem, és tudod, miért nem? – kérdezte még mindig halkan, Melanie pedig érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában.