Árnyék a múltból 26. rész

26. rész

Castle némán nézett a nő nyílt, aggodalomtól csillogó tekintetébe. Jól kiolvashatta belőle a bizonytalanságot, és azt is, mekkora lépés a számára, hogy arra kéri, beszéljenek arról, amit a pihenőben látott. Biztos volt benne, hogy emiatt szeretne négyszemközt lenni vele a nyomozó, ahogy abban is biztos volt, ha most visszautasítja, Kate Beckett sosem teszi meg még egyszer ezt a lépést, sőt, talán akkor is elzárkózik majd a beszélgetéstől, ha ő megy oda hozzá. Fogalma sem volt, mit tegyen. Egyfelől, szerette volna tisztázni, mit is látott, és az, mennyire volt hatással szerelmére, másfelől, jobb szerette volna, ha nyugodtabb körülmények között beszélik meg a dolgokat. Tudta azonban, hogy ez az egyetlen esélye van, így bólintott.

-          Rendben – egyezett bele, mire Kate észrevétlenül fújta ki az eddig benn tartott levegőt tüdejéből. Egy örökkévalóságnak tűnt a számára, míg Castle válaszolt. Rettegett még a gondolatától is, hogy csak azért, mert el akart kerülni egy kínos helyzetet, elveszítse őt. Anélkül, hogy bármit mondott volna Rogan-nek, útját egyenesen az automaták felé vette, majd elkanyarodott az öltözőszobák felé. Hátra sem kellett néznie, hogy tudja, Castle követi őt. Elhagyva az öltözőket, egy ajtót nyitott ki, ami egy takarítószertárt rejtett. Az egész helyiség alig volt pár négyzetméter, nem is volt kényelmes két ember számára, de őt most a legkevésbé sem érdekelte a kényelem. Csupán arra vágyott, hogy úgy tudjon beszélni a férfival, hogy közben senki sem nyit rájuk, senki sem zavarja meg őket. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, szembefordult az íróval.

-          Castle, amit a pihenőben láttál… - fogott hozzá, majd elakadt a szava. Mit is mondhatna. Ha ő látta volna ilyen helyzetben a férfit, valószínűleg ő is ugyanazt a következtetést vonná le belőle, ami most az író fejében járhat.

-          Mit láttam? – kérdezte nyugodt hangon a férfi, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Engem és Rogan-t, egy meghitt pillanatban… legalábbis, ennek tűnhetett – javította ki magát a nő, mire Castle először csak néhány másodpercig figyelmesen nézte őt, majd még közelebb lépett.

-          Nem, Kate. Nem ezt láttam – szólalt meg halkan, miközben tekintetével a nyomozónő tekintetét kereste a félhomályban, melyet az egyetlen kis villanykörte nyújtott a számukra a sötét, dohos helyiségben – én azt láttam, hogy Rogan kihasználja a helyzetet, az alkalmat, hogy csak ketten vagytok, és él a lehetőséggel, hogy hozzád érjen. Tudod, mit láttam még? – kérdezte mélyen a nő szemébe nézve, mire Kate döbbenten meredt rá. Arra számított, hogy Castle féltékeny lesz majd, keserű, és gúnyos, de minimum arra, hogy teljesen félreérti majd a helyzetet. Meglepte az író reakciója, ugyanakkor tetszett is neki, hogy nem kell magyarázkodnia – az arcodat. Azt, hogy nem volt lágy mosoly az ajkad szegletében, mint akkor, amikor én érintem meg – emelte fel kezét, és simított végig a nő arcának bal felén, mire Kate ösztönösen kissé belesimult az erős tenyérbe, és elmosolyodott – ahogy most is – fűzte hozzá az író, majd folytatta – láttam a pillantásodat, szinte lángolt a tekinteted, amiért meg merte tenni, és láttam akkor is, amikor rám néztél. Én ezt láttam a pihenőben, Kate – ért mondandója végére, miközben homlokát a nőéhez érintette.

-          Azt hittem, félreértetted… - lehelte halkan a szavakat a nyomozónő, mire Castle bólintott.

-          Először igen… és dühös is voltam… de nem rád, hanem Rogan-re – válaszolta a férfi, majd finom mozdulattal tűrte a nő füle mögé annak egy kóbor hajtincsét – ismerlek, Kate. Minden arcrezdülésedet, minden pillantásodat. Bízom benned, de benne egy cseppet sem! – vált kissé dühössé a hangja, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Amíg nem találjuk meg Parozzi gyilkosát, el kell viselnünk – felelte nem túl boldogan, mire Castle morcosan húzta el a száját.

-          Át is passzolhatnád valakihez – vetette fel, Kate pedig, meglepetten nézett fel rá.

-          Megint itt tartunk? – kérdezte szemrehányón, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Minden alkalommal próbálkozni fog! Nem fogja abbahagyni, ez biztos! – kötötte az ebet a karóhoz, Kate azonban, nem adta be a derekát.

-          Utasítást kaptam Gates-től, kénytelen vagyok betartani! Ha bízol bennem, nem okozhat problémát kettőnk között – jelentette ki, mire Castle nem válaszolt, csak karba fonta kezét mellkasa előtt, így tiltakozva a jelenlegi állapot ellen. Kate néhány másodpercig szótlanul nézte, majd elmosolyodott, és két keze közé fogva a férfi arcát, megcsókolta a durcás ajkakat. Éppen, ahogy számított rá, elég volt megérintenie ajkával az íróét, az, azonnal átölelte a derekát, és nyelvével utat tört magának a cseresznyeajkak közé. Selymes lassúsággal ízlelgették egymást ajkaik, csókjuk éppolyan lágy volt, mint a másik iránt érzett szerelmük, de a pillanatot Castle telefonjának vad csörgése zavarta meg. Castle magában káromkodva nyúlt a készülék után, és kedve attól sem lett jobb, amikor meglátta, ki a hívó fél.

-          Szia Gina! Bíztam benne, hogy elvesztetted a számom – húzta el a száját az író, mivel volt felesége, és jelenlegi kiadója, éppen a legrosszabb pillanatban hívta fel – persze, hogy tudok róla! Te mégis, minek nézel engem? Nem vagyok egy link alak, aki elfelejti, hogy dedikáláson kell lennie! – háborodott fel átlátszó módon, ami nyilván a hívónak is feltűnt – természetesen, már úton vagyok! Éppen ezért kell letennem, mert vezetés közben nem lehet telefonálni, nagyon balesetveszélyes, és tudod, hogy sokat mozgok rendőrök között! Még a végén bilincs kattan a kezemen! – kacsintott Kate-re az író, aki játékosan forgatta meg a szemét, de a tekintetében fellobbanó tűz jelezte, hogy pontosan értette a célzást. – Türelem, Gina! Ne idegeskedj, árt a szépségednek!  20 perc és ott vagyok! – szakította meg a vonalat a férfi, majd bocsánatkérőn nézett szerelmére – El kell ugranom néhány órára.

-          Menj csak, megleszünk nélküled – hagyta rá a nő, és már a kilincsen volt a keze, amikor Castle hirtelen ötlettől vezérelve, magához rántotta, és az ajkára hajolt. Puhán, mégis szenvedélyesen csókolta meg a nyomozót, aki ugyanolyan szenvedéllyel válaszolt. Miután megszakították a csókot, Beckett csillogó szemmel nézett fel a férfira – el fogsz késni – jósolta neki, mire Rick önelégülten húzta ki magát.

-          Híres bestseller író vagyok, ha nem tudnád! Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy késsek néhány percet – vigyorgott a nőre, majd ismét megcsókolta, Kate azonban, eltolta magától.

-          Neked is van dolgod, és nekem is! – rántotta vissza magukat a földre – muszáj meghallgatnom a kazettákat, talán akad bennük valami. Egy elejtett mondat, egy ismétlődő szó, vagy kifejezés, amivel a nyomára bukkanhatunk a tettesnek.

-          Rogan és te? Megint kettesben? – húzta el a száját Rick, majd folytatta – mi van, ha megint próbálkozni fog?

-          Nem fog! Tisztáztam vele a dolgokat, és tudja, hogy közöttünk nem lehet semmi! - jelentette ki határozottan Beckett.

-          Talán… ha elmondanád neki, hogy együtt vagyunk – vetette fel, de elég volt a nő szemébe néznie, hogy tudja, elvetélt ötlet volt, így gyorsan helyesbített – vagy talán, ha csak annyit mondanál, hogy van valakid…

-          Castle! Nem fogok hazudni! Anélkül is tudom kezelni a helyzetet – próbált pontot tenni a beszélgetés végére Kate, de Castle nem hagyta magát.

-          Az nem hazugság, hogy eltitkolod, hogy együtt vagyunk? – kérdezte megbántottan, mire Kate értetlenül nézett vissza rá.

-          A fiúk, Gates, és Lanie elől is titkoljuk, azzal semmi problémád nincs! Akkor ez miért akkora gond? – kérdezett vissza válasz helyett a detektív, mire Castle bosszúsan vonta össze szemöldökét.

-          Az teljesen más! Ők nem akarnak elvenni tőlem! Bár nem tudják, hogy együtt vagyunk, pontosan tudják, mit érzek irántad! Az első naptól tudják, hogy megismertek! Mindig is tudták, a négy év alatt! Rogan azonban, csak egy tanácsadót lát bennem! – fakadt ki dühösen, majd folytatta – neked pedig, eszed ágában sincs felvilágosítani, hogy annál sokkal többet jelentek a számodra!

-          Mit vársz tőlem, mit tegyek, Castle? – tört fel a nőből is ingerülten. Kezdett elege lenni belőle, hogy a munka helyett, a magánéleti problémáival kell küzdenie, ráadásul, látszólag minimális eredménnyel jut előrébb.

-          Mondd el neki, amit érzel! – vágta rá azonnal az író, majd hirtelen elhallgatott, és halkan fűzte hozzá – ha egyáltalán tudod, mit érzel…

-          Miért érdekel téged, hogy minek lát Rogan? Nem az a fontos, hogy én mit látok benned? – tért ki a válasz elől Kate, ami az írónak is azonnal feltűnt, és csalódottan húzta el a száját.

-          Nem pont erre a válaszra számítottam – jegyezte meg szomorúan, mire Kate gondterhelten sóhajtott.

-          Castle, én… - próbálta volna megmagyarázni a dolgot, de Castle telefonja ismét megszólalt, az író pedig, a nélkül indult az ajtó irányába, hogy felvette volna azt, csak egy laza mozdulattal kinyomta.

-          Mennem kell, Gina már türelmetlen – vetette oda félvállról, mire Kate nagyot nyelve nézte, ahogy kilép, és eltűnik, az ajtó pedig, hangtalanul záródik vissza. Agyában újra lepergette a beszélgetést, és dühösen rúgott bele az egyik polc sarkánál álló felmosó vödörbe, majd eltökélten tépte fel a raktár ajtaját. Már pontosan tudta, mit kell tennie.

Árnyék a múltból 25. rész

25. rész

Kate kedvetlenül telepedett le a pihenőben az egyik székre, miközben kivette a korábbi kazettát a lejátszóból, és a legelső felvétel után nyúlt. Tudta, hogy ismét az elejéről kell kezdeniük, hiszen az új információ birtokában, talán eredményt érhetnek el, más szemszögből hallgathatják meg a felvételeket. Tudomást sem vett Rogan-ről, aki a mellette lévő széket vette birtokba, ahogy arra sem reagált, amikor amaz, egy leheletnyit közelebb húzódott. Minden idegszálával a kazetták tartalmára koncentrált, melyen egy jól érzékelhetően eltorzított hang beszélt.

-          Tudom, ki vagy, te mocskos szemét! Ne feledd, egyszer mindenkit utolér a múltja! – fenyegetőzött a rejtélyes idegen, de ezúttal már tudták, hogy az áldozat feketeinges múltjáról beszél – ugyanúgy fogsz szenvedni! Rád nem vár már semmi, csak a halál! – fröcsögött a méreg a telefonáló hangjából, majd megszakadt a vonal. Kate automatikus mozdulattal cserélte a kazettát, miközben néhány sort az előtte heverő papírra firkantott.

-          Megváltoztál – rántotta ki hirtelen elmélyedéséből Rogan hangja, mire értetlenül nézett fel rá, ő pedig, folytatta – régen, tele voltál élettel, vidámsággal. Bármikor kapható voltál egy kis lógásra, lazulásra. Most pedig…

-          Most 15 évvel idősebb vagyok, rendőr, és egy gyilkossági ügyben nyomozok - szakította félbe komolyan a férfit, és visszatemetkezett volna a munkába, de Rogan nem hagyta.

-          Pontosan! Fel nem foghatom, hogyan lettél rendőr! Azok után, ami Vegasban történt… - hagyta félbe a mondatot a férfi, miközben barna tekintetével szünet nélkül a nő szép vonású arcát, telt ajkait, nyílt tekintetét pásztázta.

-          Vegas egy tinédzser lány lázadó kilengése volt – felelte Kate, mélyen a férfi szemébe nézve, remélve, hogy megérti végre, felesleges erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy közöttük bármi kialakuljon.

-          Talán igazad van. Jobb, ha nem élek tovább a múltban – egyezett bele olyan hirtelen Rogan, hogy Kate meglepetten húzta fel szemöldökét.

-          Köszönöm! – bólintott egyetértőn, de a férfi folytatta.

-          Ha jobban belegondolok, sokkal jobban tetszik a mostani Kate Beckett! – mosolygott rá lágyan, miközben még közelebb hajolt – gyönyörű vagy, okos, tele titokzatossággal, ami csak még vonzóbbá tesz, és az elmúlt 15 év pontosan ott varázsolt teltebbé, ahol egy nőnek lennie kell – kacsintott rá kihívón, mire Kate megforgatta a szemét.

-          Rogan, hagyd ezt abba, jó? – kérte meglepően szelíden a nyomozónő. Remélte, hogy ha kedvesebb lesz a férfival, talán nem lát kihívást abban, hogy megszelídítse.

-          Félsz? – kérdezett vissza amaz, miközben még közelebb húzódott, Kate pedig, kiegyenesedett, így növelve a megmaradt távolságot kettejük között.

-          Mitől? – emelte meg magabiztosan a szemöldökét Beckett, Rogan pedig, sármos mosolyt küldött felé, mely mosolyban benne volt minden önteltsége.

-          Tőlem. Magadtól. Az érzéseidtől – sorolta fel halkan, fátyolos hangon – attól, hogy nem tudsz nekem ellenállni, ahogy 15 évvel ezelőtt sem tudtál. Pontosan tisztában voltál vele, hogy rossz fiú vagyok, de éppen ez volt az, ami vonzóvá tett a szemedben, igaz? Anyu és apu jó kislánya a jogi karon, belebotlik egy piti tolvajba, aki ezúttal a szívét rabolja el – vázolta fel elméletét Rogan, miközben fogalma sem volt róla, milyen mély sebeket tép fel a nő szívében – mi történt másnap, Kit-Kat? Rájöttél, hogy anyuci nagyon mérges lesz, ha megtudja, mit műveltél Vegasban? Megszólalt a lelkiismeret? Talán éppen emiatt lettél rendőr? Hogy a rossz fiúk kergetésével megőrizd az emlékemet? – tette fel költőinek szánt kérdéseit, miközben Kate arcáról semmit nem tudott leolvasni.

-          Befejezted? – kérdezett vissza Kate, majd amikor Rogan bólintott, folytatta – tudod, azt hittem, hogy egy írónál – utalt Castle-re – nincs fantáziadúsabb ismerősöm. Tévedtem! – húzta el a száját megvetőn a nyomozónő – nem tartozom neked magyarázattal, de hiszed vagy sem, az életem abban az időben sem csak körülötted forgott. Józanul nem voltál olyan vonzó, mint részegen, így másnap, miután megtudtam, hogy tolvaj vagy, leléptem! – felelte nyugodt hangon a nő – ami a téveszmédet illeti a munkámmal kapcsolatban, higgy, amit akarsz. Tekintettel arra, hogy nem vagy az életem része, és nem is tervezem, hogy azzá válsz, fikarcnyit sem érdekel, mit gondolsz!

-          Azt sem tervezted, hogy a feleségem leszel, mégis megtörtént – vágott vissza elégedetten Rogan, majd még közelebb húzta a székét, így már csak egy karnyújtásnyira volt tőle a nő – ne ellenkezz bébi, úgyis egymás mellett kötünk ki, mint régen. Te is tudod, én is tudom, akkor miért húzzuk az időt? – kérdezte, mire Kate jókedv nélkül nevetett fel.

-          Rogan, mi ketten akkor kötünk ki egymás mellett, amikor befagy a pokol! Minél előbb elfogadod ezt, annál jobb lesz neked – felelte komolyan, majd hozzátette – lezárom ezt az ügyet, aláírod a papírokat, és eltűnsz az életemből – vázolta fel a közeli jövőt a nő, mire Rogan még közelebb hajolt.

-          És ha nem? – vetett fel egy másik lehetőséget, mire Kate is közelebb hajolt hozzá, és mélyen a szemébe nézett.

-          Akkor nemcsak azt bánod meg, hogy egy részeg pillanatodban elvettél, de azt is, hogy valaha megismertél – fenyegette meg vészjósló hangon, mire Rogan pillantása most, az érzéki ajkakra vándorolt, majd vissza a fenyegetőn összeszűkülő zöldes-barna szemekre. Hirtelen elmosolyodott, és őrült ötlettől vezérelve hajolt rá a cseresznyeajkakra. Még mielőtt azonban, érinthette volna őket, Kate egy határozott mozdulattal feszítette neki tenyerét a széles mellkasnak, így meggátolva őt – eszedbe ne jusson! - figyelmeztette a férfit, mire az, anélkül, hogy eltávolodott volna egy centit is, évődve húzta fel a szemöldökét.

-          Félsz, hogy nem tudsz leállni? Van kulcs a zárban, nem? – kérdezte, miközben keze végig simítva a nő arcán, megállapodott rajta – kellesz nekem, Kit-Kat! Fogalmam sem volt róla, mennyire hiányzol, amíg meg nem láttalak újra! – súgta szerelmesen, és Kate éppen felállt volna, hogy faképnél hagyja, amikor nyílt a pihenő ajtaja, és Castle lépett be rajta. Szája elnyílt döbbenetében, amikor meglátta, milyen pillanatot zavart meg éppen, és annak ellenére, hogy Kate azonnal felállt a székről, és eltávolodott a férfitól, szívét mardosni kezdte a féltékenység. A nyomozónő átkozta magát, amiért nem volt elég gyors. Már akkor tudta, hogy Rogan meg akarja csókolni, amikor belenézett a szemeibe, mégsem állította meg. Biztosra akart menni, nehogy a férfi átfordítsa a helyzetet, és a végén ő kerüljön kínos helyzetbe. Ennek eredménye pedig, az lett, hogy Castle tanúja volt egy látszólag meghitt pillanatnak. Hiába kereste az író tekintetét, abból nem tudta kiolvasni, mit gondol arról, amit látott, hangja azonban elárulta.

-          Beszéltem a C.I.A összekötőmmel, és belépési kódot adott a srácoknak – tájékoztatta szerelmét, hangja pedig, kimért és rideg volt. Kate mindent megadott volna azért, ha most néhány percre kettesben lehetne vele, de tudta, erre kevés esély mutatkozik – Ti készen vagytok? – kérdezte Castle, a kazettákra mutatva.

-          Ha 15 perccel később jöttél volna, igennel válaszolhatnék – értette félre szándékosan a kérdést Rogan, és adott kétértelmű választ. A magabiztos vigyor az arcán, nem hagyott kétséget az íróban a felől, hogyan is értette azt.

-          Meghallgattuk az első felvételt, a többire… még nem jutott idő – köszörülte meg torkát kissé zavartan Kate, figyelmen kívül hagyva Rogan szemtelen válaszát, mire Castle keserűen húzta el a száját.

-          Nyilván akadt fontosabb megbeszélnivalótok – jegyezte meg csak úgy, mellékesen, mire Kate egy pillanatra lehunyta a szemét.

-          Felidéztük egy kicsit a múltat – tett rá még egy lapáttal korábbi kijelentésére a „férj”, mire Beckett villámokat szóró tekintettel nézett rá, de láthatólag, amazt, egyáltalán nem érdekelte. Ebben a pillanatban Ryan toppant be a pihenőbe, nyomában Javi-val, majd, mint aki ösztönösen érzi a három ember között uralkodó feszültséget, egy másodpercre elbizonytalanodva nézett végig rajtuk.

-          Találtatok valamit? – fordult Kate megkönnyebbülve Ryan felé, mire az, lassan bólintott.

-          Parozzi szerepel a C.I.A olasz fasisztákról vezetett nyilvántartásában. Az igazi neve Paolo Mantelli. 14 évesen lépett be a feketeinges, fasiszta rohamosztagosokhoz, amolyan Hitlerjugendistaként – tájékoztatta felettesét arról, amit megtudott – az aktája szerint, egy olasz munkatáborban kezdte meg szolgálatait, ami nem tartott sokáig, mivel a táborok többségét 1943-ban bezárták. Amikor Olaszország elveszítette a háborút, a megmaradt feketeingesekből saját csapatot alakított, és megpróbálta megdönteni a hatalmat.

-          Úgy végezte, mint a példaképe, Hitler. A puccs megbukott, őt meg letartóztatták - vette át a szót Javi – a munkatáborok túlélői azt állították, fiatal kora ellenére kegyetlenebb volt mindegyik őrnél, és az is előfordult, hogy a munkára rábízottak létszáma erősen megfogyatkozott a műszak végére – húzta el a száját undorodva – miután kiszabadult a börtönből, Amerikába szökött, legalábbis ezt pletykálták, de biztosat senki nem tudott… mostanáig – ért mondandója végére, majd Castle szólalt meg.

-          Lehetséges, hogy valaki megtudta a titkát, és egy leszármazott bosszút állt? – kérdezte elgondolkodva, mire Javiék megvonták vállukat.

-          Egy életet pazarolni arra, hogy bosszút állj valakin, akit a rendszer tett gonosszá? Ostobaság! Az életet élni kell, a halottakat meggyászolni! Azzal, hogy személyes vendettát indít az ember, nem hozza vissza a halottjait – jelentette ki Rogan, mire mindannyian Beckettre pillantottak. Rogan volt az egyetlen, akinek fogalma sem volt, a mellette álló nő mit meg nem tett azért, hogy elkapja azt, aki megölte szeretett édesanyját.

-          Javi, Ryan nézzetek utána, hogy élnek-e New York-ban Parozzi áldozatainak leszármazottai! – utasította a fiúkat, akik azonnal bólintottak, majd amikor Castle is el akarta hagyni a pihenőt, utána szólt – beszélhetnénk? Négyszemközt? – kérdezte, és feszülten várta a választ.

Árnyék a múltból 24. rész

24. rész

Kate résnyire összehúzott szemmel nézett farkas szemet Rogan mély barna tekintetével. A férfinak szempillája sem rezdült, miközben pofátlan magabiztossággal várta a választ, mialatt Castle legszívesebben, karon ragadta volna Beckett-et, és magára hagyva Rogan-t, meg sem állt volna az őrsig. A legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül várta volna, hogy a nagyszájú, beképzelt, önjelölt magánnyomozó, vajon képes lenne-e megvédeni magát, ha igazi kemény fiúkkal találkozna. Miközben elképzelte, ahogy Rogan krokodilkönnyek záporában könyörög az életéért három, fekete bőrkabátot, és napszemüveget viselő, medve magassággal és súllyal rendelkező, szigorú tekintetű férfiak előtt, akiknek arcán a legkisebb együtt érzés nyoma sem található, gondolatait Kate hangja szakította meg, kirántva őt a képzelet világából.

-          Igazad van! – hallotta a meghökkentő választ, és döbbenten meredt szerelmére, aki zavartalanul folytatta – én is éhes vagyok, miért ne köthetnénk össze a kellemest a hasznossal?

-          Pontosan, bébi! Erről beszélek! – csapta össze tenyerét elégedetten Rogan, és szinte már markában érezte a győzelmet. Nem volt kétsége afelől, hogy hamarosan Kate Beckett a bűvkörébe kerül, hiszen lám, most sem tudott kitartóan nemet mondani. Amikor Castle is beszállt melléjük az autóba, Rogan csodálkozva nézett rá – őt is visszük?

-          Kénytelen vagyok. Akárcsak téged, őt is vissza nem váltható ajándékba kaptam - jegyezte meg Kate, miközben remélte, Castle tudni fogja, hogy a mondatnak már semmi valóságtartalma nincs. Az együtt töltött éjszakákat, az író kedvességét, figyelmességét, humorát, semmiért sem cserélte volna el, akkor sem, ha módja van rá.

-          Pajtás, mi lenne, ha út közben kitennénk valahol? Biztos találnál magadnak valami kedvedre való helyet – javasolta Rogan a férfinak, majd hozzátette – tudod, hogy van ez… kettő pár, három már tömeg – kacsintott rá, de Castle úgy döntött, nem könnyíti meg a dolgukat. Azt még csak elviselte, hogy Kate úgy kezeli a férje előtt, mint egy nem kívánatos koloncot, hiszen úgy egyeztek meg, nem derülhet ki, hogy több van közöttük munkatársi kapcsolatnál, de ahhoz nem volt hajlandó asszisztálni, hogy kettesben ebédeljenek.

-          Bocs, pajtás – használta ő is Rogan jelzőjét gúnyosan – de én is éhes vagyok, és miért ne ehetnénk együtt? Megbeszélnénk az üggyel kapcsolatos további lépéseket – vágott vissza határozottan, de folytatni már nem tudta, mert Kate közbevágott.

-          Fiúk, elég legyen! Rogan, Castle is velünk jön, ha tetszik jó, ha nem, éhes maradsz! – zárta rövidre a dolgot, miközben indított, és besorolt a forgalomba, így nem láthatta, hogy a két férfi úgy méregeti egymást, mint két, harcra kész oroszlán. Néhány másodperc múlva Rogan beletörődött az elkerülhetetlenbe, és bólintott, majd kényelmesen hátradőlt a hátsó ülésen.

-          Rendben. Na, és, hova viszel, Kit-Kat? Remélem, nem valami puccos helyre! - rázkódott meg látványosan, a visszapillantó tükörben szándékosan Castle pillantását keresve Rogan, így jelezve, hogy neki semmit nem jelent a pénz, és az azzal járó csillogás, mire Castle szánakozva mosolygott vissza rá, így adva tudtára, hogy tisztában van vele, csak az irigység beszél belőle.

-          Ne aggódj, semmi pucc, és fényűzés! – nyugtatta meg Beckett azonnal a férfit, majd folytatta – Tetszeni fog neked az a hely. Kicsit nagy a nyüzsgés, ez igaz, szinte mindig telt ház van, de ismerek egy kis zugot, ott senki nem fog zavarni minket. Sőt, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, még a számlát is én állom! – tette hozzá mosolyogva, majd, mit sem törődve Castle durcás arckifejezésével, minden figyelmét a forgalomra koncentrálta.

Rogan utálkozva nézte a kezében lévő, háromszögformára vágott, átlátszó fóliába csomagolt sonkás szendvicset, mely a legnagyobb jóakarattal sem volt étvágygerjesztőnek nevezhető. Kate érdeklődve vizsgálta a férfi arcát, majd kissé aggodalmas hangon kérdezte.

-          Valami baj van? Talán mégsem vagy éhes? – kérdezte átlátszóan ártatlanul, mire Rogan elhúzott szájjal nézett körül a kapitányságon.

-          Amikor azt mondtad, hogy nagy a nyüzsgés, nem gondoltam, hogy az őrsre hozol! – felelte morgolódva, mire Kate olyan tekintettel követte a pillantását, mint, aki elképzelni sem tudja, mi lehet a probléma azzal, hogy az őrsön esznek.

-          Fogalmam sincs, mi a gond. Éhes voltál, meghívtalak egy szendvicsre. Többnyire naponta cserélik az árut – simított végig szeretettel a szendvics automata hideg, fémes felületén, majd folytatta – ráadásul pont annyiba kerül, amit megengedhet magának egy new york-i zsaru, és arra sem lehet panaszod, hogy nem egy eldugott sarokban vagyunk. Láthatod, senki nem figyel ránk, nyugodtan tudunk beszélgetni – tárta szét kezeit nagyvonalúan Beckett, és rá sem kellett néznie Castle-re ahhoz, hogy tudja, majdnem megpukkad a visszafojtott nevetéstől.

-          Egy szikkadt szendvics… - fintorgott a férfi, mire Castle barátságosan veregette meg a vállát.

-          Ajándék lónak ne nézd a fogát, pajtás – használta megint Rogan kifejezését, de hangján jól hallható volt a vidám kárörvendés.

-          Azt hittem, leülünk valahova… - hagyta figyelmen kívül az író csípését Rogan, mire Kate megértőn bólintott.

-          Értem. Csalódtál, mert azt hitted, leülünk egy asztalhoz, és kényelmesen megebédelünk, ugye? – kérdezte mindent értőn, és amikor Rogan bólintott, elmosolyodott – ezen is tudok segíteni! Ott az asztalom – mutatott asztala irányába készségesen, majd folytatta – nyugodtan telepedj le mellé, és láss hozzá az ebédhez. Ha megbocsájtasz, én addig mindent megteszek, hogy kézre kerítsek egy gyilkost! Tudod, a rendőrök, főként, ha gyilkossági ügyekben nyomoznak, nem érnek rá éttermekbe járni, és válogatni a menü ajánlatai között. – tette hozzá immáron elkomolyodva, minden humor nélkül, és a választ meg sem várva Javi és Ryan felé vette útját. Rogan undorodva bontogatta ki a szendvicset, és már éppen beleharapott volna, amikor Castle kiáltása megállásra késztette.

-          Te jó ég! Az nem…? Ja, nem! – fújtatott nagyot megkönnyebbülten – bocsi, pajtás, azt hittem, egy egérláb lóg ki, de csak a sonka – lapogatta meg a hátát a férfinak, majd mielőtt Kate után indult volna, hozzátette – legalábbis messziről sonkának tűnik - kuncogott magában, amikor látta, hogy Rogan öklendezve hajítja a szendvicset a kukába, és ered a nyomukba.

Kate a számítógép előtt találta Ryan-t, aki éppen újra ellenőrizte Parozzi ügyfél listáját, miközben Javi telefonon vitatkozott az egyik technikussal. Amint észrevették, hogy felettesük az asztalhoz lép, egy emberként figyeltek rá, bízva abban, hogy Lanie előrébb lendítette a nyomozást, és abban, hogy felállhatnak az asztal mellől, ahol eddigi óráikat elgémberedve töltötték.

-          Ryan, nézzetek utána Parozzi múltjának… - fogott volna bele Beckett, de Javi azonnal méltatlankodni kezdett.

-          Viccelsz? Már kismilliószor átfuttattunk mindent, és nem találtunk semmi terhelőt! – háborodott fel látványosan, de Kate-től elég volt egy rendreutasító pillantás, hogy elhallgasson, és várja a mondat további részét.

-          Ezúttal ne Parozzi név alatt kutassatok, hanem fénykép alapján. Ryan, beszélj a technikusokkal! Fiatalítsák meg az áldozatot úgy 60 évvel, és a vércsoportja alapján keressetek rá az olasz, második világháborús feketeingesek között.

-          Parozzi háborús bűnös? – döbbent meg Ryan, és az arcára kiülő undor azonnal nyilvánvalóvá tette, mi a véleménye az ilyen emberekről.

-          Lanie megtalálta a bal alkarján lévő vércsoport tetoválást, ami… - kezdett volna bele Castle, hogy itt is előadja magán monológját, de Javi egy intéssel leállította.

-          Castle, bele ne kezdj! Mindannyian jártunk középiskolába, pontosan tudjuk, mit jelent! – vágta el a történelem lecke lehetőségét, Castle pedig, sokatmondó pillantást lövellt Rogan felé, így jelezve, hogy ő volt az egyetlen, aki korrepetálásra szorult a témában. – mégis hol keressük? Csak nem gondolod, hogy a háború végén önként jelentkeztek, igazolványképpel a zsebükben, és regisztráltak az F.B.I-nál? – adott hangot kétkedésének Espo, mire Ryan törte meg a rájuk ereszkedett, néhány másodpercnyi csendet.

-          A C.I.A adatbázisában talán meglehet, de ahhoz nincs hozzáférésünk – vetette fel, mire Kate jelentőségteljesen nézett Castle-re.

-          Rendben! Az ügy érdekében bevetem a kapcsolataimat! – emelte fel megadón mindkét kezét, mintha óriási áldozatot hozna a csapatért – bár nem szívesen kérkedem a képességeimmel… - tette hozzá álszerénységgel, és Javi nem is tudta szó nélkül hagyni.

-          Mióta? Amióta ismerlek… - kezdett volna bele, de Kate beléfojtotta a szót.

-          Elég! Castle, irány telefonálni! Srácok, amint megvan az engedély, feküdjetek rá a témára. Én a pihenőben leszek, és újra meghallgatom a felvételeket! – utasította a társaságot, majd az említett helyiség felé indult volna, de hirtelen észrevette, hogy Ryan nem mozdul. Arcáról jól leolvashatta a hezitálást, és azonnal tudta, honnan ered – Kevin, nekem is undorító, amit tett, de attól még megölték. A mi dolgunk az, hogy megtaláljuk, ki tette.

-          Akkor is, ha megérdemelte, amit kapott? – kérdezte halkan a nyomozó, és hangjából jól érezhető volt, szégyelli, amiért erre gondol, Kate pedig, bólintott.

-          Akkor is – adott egyszerű választ, majd látva, hogy Ryan nagyot sóhajtva belenyugszik, a pihenő felé vette útját.

-          Azt hiszem, csatlakozom – szólalt meg most először Rogan, mióta melléjük szegődött az asztalhoz, majd magyarázatképpen hozzáfűzte – lehet, hogy tudok segíteni. Talán a hívásokból, vagy a hangról eszembe jut valami, ami eddig nem.

-          Rendben – egyezett bele nem nagy örömmel Beckett, de amikor hátat fordított, nem láthatta, hogy Rogan még a fiúk felé kacsint, Castle azonban, elkapta a pillanatot, és nyugtalanul nézett a páros után.