Regénybe illő élet 27. rész

27. rész

Castle agya villámsebességgel pörgött, miközben szíve mélyén érezte, hogy itt a lehetőség, hogy őszinte legyen a nővel, és ne gyötörje tovább lelkiismeret-furdalás a hazugság miatt. Noha, a félelem, hogy a nyomozó vakmerőn száll szembe majd Simonnal, amint megtudja, hogy ő a célpont, még mindig a torkát fojtogatta, érezte, hogy Kate gyanakodni kezdett. Az elmúlt évek során arcának szinte minden rezdülését ismerte már, pontosan tudta, mikor van nyomon a nő, mikor közeledik egy megoldás felé, és ahogy a kérdésnél a szemébe nézett, látta benne a gyanakvást. Bármennyire is tartott a következményektől, tisztában volt vele, hogy a boldogságuk a tét. Őszintének kell lennie, mert ha a nő később jön rá, márpedig rá fog jönni, sosem bocsátja meg neki, hogy nem vallott, amikor lehetőséget adott rá. Nagy levegőt véve, szíve vad dobogását csillapítva, és remélve, hogy nem éppen ezzel a vallomással hajítja el két kézzel magától az alig megszerzett boldogságot, nézett mélyen a még mindig várakozón rászegeződő zöldes-barna szemekbe.

-          Kate, sajnálom, tudod, hogy szeretlek, és… - fogott volna hozzá, hogy mindent őszintén elmondjon, amikor ismét éles kopogás zaja ütötte meg a fülüket, ezúttal azonban, sokkal erősebben, mint korábban. Kate nagyot sóhajtva kapta magára a köntöst, mely még mindig az ágy mellett hevert, majd a bejárati ajtó felé sietett. Szája is tátva maradt a meglepetéstől, amikor meglátta ki érkezett hozzá, ráadásul az illető nem egyedül jött.

-          Látod? Te hitetlen! Mondtam, hogy itthon van! – nyújtotta ki nyelvét köszönés helyett kísérőjére Mattie, miközben teljes nyugalommal lépkedett be a lakásba, Steve pedig, fejét rázva követte.

-          Mattie? Steve? – találta meg hangját döbbenten Kate, mire Mattie azonnal édes mosolyt varázsolt ajkára, és szorosan megölelte, még kínosabbá téve a helyzetet, a magát meglehetősen alulöltözöttnek érző Kate számára.

-          Szióka Lulu-Kate! – köszönt vissza harsányan Mattie, majd kissé eltolva magától a nőt, alaposan végig mérte – micsoda szexi ruci! Jaj, te lány, ne pirulj, rám középsulis korom óta nincsenek hatással a nők!– legyintett kacarászva, majd beljebb lépkedett. - De ezt a köntöst elkérném, ha te már meguntad – kacsintott rá, majd a konyha felé vette az irányt.

-          A fiúk annál inkább – morogta orra alatt a csípős választ Steve, mire Mattie mérgesen fordult hátra. – szia Kate – bólintott a nő felé komolyan, majd követte élete párját a konyhába, ahol az, már otthonosan mozogva nyitogatta a szekrényeket, nyilván csészék után kutatva.

-          Jaj, de vicces valaki! Áruld már el, hány órát edzel naponta, hogy ilyen humorod legyen – csúfolódott Mattie, majd megrántotta a vállát – állandóan rajtam, és az erkölcsi normáimon köszörüli a nyelvét.

-          Máson nem köszörülhetem, mivel te csalsz meg folyton, és nem a szomszéd! – vágott vissza Steve, mire Kate nagyot sóhajtott, és égnek emelve szemét, huppant le az egyik székre, miközben magában konstatálta, hogy ismét egy civódásnak lehet fültanúja.

-          Édesem, tedd már túl magad azon a néhány alkalmon! – vetette oda foghegyről Mattie, miközben diadalittasan sikoltott fel, amikor rálelt a keresett csészékre – kávé? – fordult a nő felé, mire Kate szó nélkül bökött fejével az átadó pultra, ahol a nem olyan régen lefőtt, friss kávé illatozott.

-          Néhány alkalom?! Hetente néhány alkalom, te céda! – dobbantott lábával Steve, mire Mattie csak fújtatott egyet.

-          Mindenkinek vannak hibái, neked is vannak, még Lulu-Kate-nek is! – védekezett eredménytelenül, mert Steve érdeklődve fonta keresztbe karjait.

-          Igen! Például az, hogy középről nyomja ki a fogkrémes tubust, vagy nem dobja a szennyesbe az alsó gatyáját! De az nem hiba, hanem erkölcsi romlás, hogy nem bír parancsolni a f…. - lovallta volna bele magát Steve, de Kate úgy érezte, most lett elege.

-          Fiúk! – kiáltotta el magát erélyesen, mire mindketten elhallgattak, és döbbenten meredtek rá.

-          Juj, milyen hangos – nyafogott Mattie, fülét masszírozva, mire Kate, kihasználva a csendet, kérdőn fordult feléjük.

-          Miért jöttetek? – kérdezte szokatlanul nyugodt hangon, miközben fél szemmel a háló ajtaja felé pillantott, és csak remélni merte, hogy Castle nem jön ki, mert akkor a két látogató, de legalábbis Mattie, biztosan nem távozik egyhamar.

-          Tőle kérdezd! – bökött fejével párja felé Steve – ma hajnalban, miután az éjszakát, ki tudja, kivel töltötte, megjelent olyan állapotban, mint a mosott szar, és közölte, hogy valamit ellenőriznie kell, ezért eljön hozzád. Én meg úgy döntöttem, hogy elkísérem. Hiába kopogtunk, nem nyitottál ajtót, ezért, hogy ne dörömböljön tovább, elrángattam, de a földszintig vonított, szóval vissza kellett jönnöm vele, tenni még egy próbát. – húzta el a száját Steve.

-          Először is, nem vonítok, csodálatos hangom van – kotyogott közbe Mattie durcásan – másodszor, az éjszakát nem töltöttem senki karjában…

-          Akkor elárulnád, miért dúdoltál a kocsiban, félálomban tengerésznótákat, meg miért beszéltél kihajózásról?! – szembesítette szerelmét morcosan a tényekkel Steve, mire Kate köhécselni kezdett, hogy fel ne kacagjon hangosan, ahogy eszébe jutott Mattie kis meglepetése, a férfi pedig, pirulva vonta meg a vállát.

-          Az azért volt, mert… - dadogott, mire Steve összehúzta a szemét.

-          Ha most az jön, hogy lefeküdtél egy tengerésszel, és ki tudja, mit hurcoltál haza ebből a kis kalandból, úgy éljek, hogy… - fenyegetőzött Steve, de Kate megint közbeavatkozott. Bármennyire is bohém volt a párocska, egyre inkább szórakoztatta a jelenlétük, és a vitáik.

-          Mattie egy meglepetést készített nekem… nekem és Castle-nek. Azt akarta, hogy Rick féltékeny legyen, ezért rendelt egy tengerészt a lakásomra – magyarázta a férfi helyett, aki hálásan pislogott felé, ő pedig, folytatta – úgy időzítve, hogy Rick is itt legyen, és akkor talán egymásra találunk. Nyilván ezért dúdolta azt a nótát, és ezért van most itt, hogy ellenőrizze, sikerrel járt-e, ugye? – nézett sokatmondón Mattie-re, aki először tátott szájjal nézett vissza rá, majd lassan bólogatni kezdett.

-          Igen, igen… ez így volt – hümmögött hozzá, mire Steve megnyugodva sóhajtott – és? sikerrel jártam?

-          Mondhatjuk – mosolyodott el titokzatosan Kate, majd a következő pillanatban nyílt a háló ajtaja, és Castle lépett ki rajta, Kate legnagyobb örömére, felöltözve. A sötét nadrághoz passzoló kék ing, tökéletesen kihangsúlyozta kék szemét. Bár azt tervezte, hogy megvárja, amíg a hívatlan vendégek távoznak, türelmetlensége és kíváncsisága nagyobb volt, mint elhatározása, ezért gyorsan felöltözött, és úgy döntött kikukucskál. Amint meglátta a látogatókat, azonnal vissza akarta csapni az ajtót, hogy eltűnjön a szemük elől, de nem volt elég fürge. Morcosan vette tudomásul, hogy lebukott, az pedig, csak még inkább elvette a kedvét a bájos cseverészéstől, hogy éppen miattuk nem tudott vallomást tenni a nőnek, amivel lehet, hogy az egyetlen esélyét veszítette el, hogy jól jöjjön ki ebből a helyzetből.

-          Ó, Istenem! – csapta össze tenyerét izgatott örömmel a hangjában Mattie – mondhatjuk?? Itt töltötte az éjszakát, és te azt mondod, mondhatjuk, hogy sikerült a tervem?! Mindig is tudtam, hogy zseni vagyok, de most már ti is tudjátok! – ugrándozott el az íróig, majd annak határozott akarata ellenére, szorosan megölelte – csúnya fiú, szabad ilyet? Elhitetted velem, hogy köztetek vége mindennek, közben meg itt sunnyogsz a hálóban? – kérte számon Rick-et, aki csak kínosan feszengett – Ó, milyen széles ez a hát… - simított végig az író hátán egy laza mozdulattal, mire Rick úgy ugrott arrébb, mint, akit kígyó mart meg. – jaj, milyen kis morci az én mókusom! Nem aludtál jól? Hát persze, hogy nem! Mással voltatok elfoglalva, igaz-e? – csipkedte meg most a férfi arcát, akiről lerítt, hogy nincs jókedvében, bár az okát senki sem sejthette. Kate is arra gyanakodott a láttán, hogy pusztán az a probléma, hogy éppen Mattie zavarta meg őket.

-          Ezért akartál idejönni?! Hogy őt lásd?! – kezdett ismét féltékenységi jelenetbe Steve, mire Mattie bosszúsan sóhajtott.

-          Hagyj már békén, azt sem tudtam, hogy itt lesz! – védekezett heves gesztikulálással Mattie, miközben Kate eloldalgott mellettük, és a hálóba érve, a beszűrődő veszekedéssel mit sem törődve, gyorsan magára kapott néhány ruhadarabot. A tegnapi fehér inget ezúttal egy kockás mintás, félhosszú ujjú ingre cserélte, a fekete farmert pedig, egy kékre, mely szorosan feszült fenekére. Éppen kilépett, és övébe tűzte fegyverét és jelvényét, amikor elcsípte az utolsó mondatokat, melyeket Castle unott kifejezéssel az arcán, a kanapén ülve hallgatott.

-          Elegem van abból, hogy mindenkire rárepülsz, még olyanra is, aki szinte magára tetováltathatná, hogy hetero! De nem, neked ez sem számít, ugye?! Tessék, itt van! Miért nem alázol meg még jobban, és csókolod meg?! – kiabált dühösen Steve, mire Castle rémülten kezdte rázni a fejét, Kate pedig, égnek emelte a szemét.

-          Ne vegyél már mindent olyan komolyan! Tisztában vagyok vele, hogy a Cuki pofánál semmi esélyem! Odáig meg vissza van Lulu-Kate-ért! – vágott vissza Mattie durcásan, karba font kezekkel.

-          Ha tisztában vagy vele, akkor miért motyogod a nevét álmodban?! – jött a következő dühös kérdés, mire Mattie megrántotta a vállát.

-          Álmodozni lehet, nem? Te is tudod, hogy az életben nem lesz jachtod, mégis vettél egy kapitányos sapkát – vetette oda, majd finom mosolyra rándult az ajka – bár, azt hajó nélkül is tudtuk használni – kacsintott a férfira érzékin, mire az is elpirult.

-          Ne tereld a témát, Szívi! Az előbb is, hogy megbámultad azt a pasit az utcán! Majdnem kiugrott a szemed! – háborgott tovább, annak ellenére, hogy arcán látszott, az a bizonyos sapka benne is szép emlékeket ébresztett.

-          Csak azért, mert azt hittem, Ricky boy az. Hátulról pont úgy nézett ki, mint ő, még a haja is dettó ugyanúgy volt vágva, meg minden – magyarázkodott Mattie, mire Kate és Castle egyszerre kapták egymásra a pillantásukat, és mindkettejük fejében egy név kattogott: Simon!

Reglénybe illő élet 26. rész

26. rész

Kate selyem köntösben lépett a szobába, melynek szorosan megkötött öve még inkább kihangsúlyozta karcsú derekát, és testét csak combközépig takarta, így láthatóvá vált bársonyos bőre, hosszú lábai, izmos combja, melynek látványára, Castle hatalmasat nyelt, és észre sem véve a tálcát, melyet szerelme egyensúlyozott, megrakva finomabbnál finomabb falatokkal, már csak arra tudott gondolni, hogy közelebb jöjjön, ő pedig, végig simogathassa minden porcikáját, hogy aztán ismét elmerüljenek a gyönyör világában.

-          Csukd be a szád, Castle, mert kicsorog a nyálad – csipkedte meg Kate a férfit, miközben igyekezett elrejteni előle, mennyire jól esik neki, hogy az író ilyen leplezetlenül csodálja. Mindig is tudta, hogy szerencsés alkata van, sehol nem volt rajta felesleg, de soha nem élt vissza ezzel. Nem játszott a férfiakkal, bár tisztában volt vele, hogy remek géneket örökölt. Természeténél fogva inkább részesített előnyben egy baseball meccset az apjával, mint egy Plaza körutat, és barátai is főként fiúkból, férfiakból álltak, akikkel azonban soha nem évődött. Castle volt az egyetlen, akivel bár megpróbálta a távolságtartást, mégsem sikerült. Élvezte, amikor zavarba hozta a férfit egy-egy kihívó megjegyzésével, mely addig nem volt rá jellemző, és imponált neki az is, hogy néha véletlenül rajta kapta, máskor a férfi szándékosan hagyta, hogy észrevegye, amint figyeli munka közben. Maga is meglepődött, mennyire nőiesnek érezte magát az író közelében, olyan oldalát fedezte fel, melyről sosem gondolta volna, hogy létezik. Ha vele volt, egyre inkább háttérbe szorult a komoly, megfontolt nyomozó, és előtérbe került a játékos, érzéki nő. Mégsem hagyta, hogy Rick észrevegye, tetszik neki az új Kate, ezért közelebb lépkedve tette hozzá – elhiszem, hogy régen volt már a vacsora, de ennyire nem lehetsz éhes – kacsintott a férfira, miközben letette a tálcát az ágy szélére.

-          El sem tudod képzelni, milyen éhes vagyok – sóhajtott mélyet az író, miközben félig ülő helyzetbe tornázta magát, és a következő pillanatban kinyúlva a nő kezéért, egy laza mozdulattal húzta magához, aki igyekezve nem feldönteni a tojással, bacon-el megrakott tálcát, mosolyogva ült a férfi ölébe, akinek legérzékenyebb pontja azonnal reagált édes terhére.

-          Ó, hidd el, el tudom képzelni – mosolyodott el a nő, ahogy megérezte feltámadni a férfi szunnyadó vágyát, miközben hagyta, hogy Rick közelebb húzza, és édes, puha csókot váltsanak. Castle nyelve lágyan simult a nő szájába, és lassú, szerelmes csókban egyesültek.

-          Jó reggelt! – suttogta alig eltávolodva az érzéki ajkaktól, majd ismét finom csókot lehelt rá.

-          Jó reggelt – búgta vissza a nő boldogan, miközben ujjaival játékosan túrt bele a kócos tincsekbe, melyek a világ négy égtája felé meredeztek. – hoztam reggelit – bökött fejével a tálca felé Kate, mire Rick egy pillantást vetett a finomságokra, majd vissza a nőre, és tekintetét vágytól csillogva futtatta végig a karcsú testen.

-          Inkább a desszerttel kezdenék – vigyorodott el kópésan, mire Kate égnek emelte a szemét, de nem ellenkezett, amikor Rick ismét megcsókolta, ezúttal azonban már szenvedélyesebben, keze pedig, szinte észrevétlenül tört utat magának a köntös kivágásán keresztül, és míg nyelve lassú, mégis tüzes koreográfiára hívta a nőét, aki boldogan fogadta el a felkérést, addig tenyere már a telt halmokat kényeztette, bizsergést elindítva ezzel a nő gerince mentén, aki felsóhajtva mélyült el egyre inkább a csókban, és ösztönösen kezdett el lágyan ringani a férfi csípőjén. – teljesen megőrjítesz, Kate Beckett… - nyögte nehezen kapkodva a levegőt Castle, miközben keze már fürgén hámozta le a nőről a köntöst, elhajítva azt az ágy mellé, és élvezettel kényeztette nyaka vonalát, amíg Kate kis tenyere felfedezőútra indult széles mellkasán.

-          Ide tényleg hiányzik egy tetoválás – hintette tele puha csókokkal a reszkető izmokat Kate mosolyogva, miközben előrehulló, hullámos haja, finoman cirógatta a férfi testét.

-          Tudtam, hogy te voltál – akadt el a hangja Castle-nek, így utalva arra, amikor a tetováló szalonból kilépve arra gyanakodott, hogy a nyomozó intézett volna neki egy tetoválást, mire Kate rápillantott, majd sejtelmesen vonta meg a vállát.

-          Fogalmam sincs, miről beszélsz – tagadta le szemtelenül, mire Castle csak visszamosolygott, és ismét birtokba vette a csábító, most pimaszul mosolygó ajkakat. Nyelvét lassan húzta végig az alsó ajkán, majd akadálytalanul hatolt beljebb, miközben keze egy percre sem szűnt meg simogatni a selymes bőrt, felfedezve minden centimétert. A következő pillanatban, a nő dereka köré fonva karjait, fordított a helyzetükön, így ő került felülre, és megszakítva a csókot, nézett mélyen a vágytól elhomályosult zöldes-barna szemekbe.

-          Kap egy utolsó esélyt nyomozó, hogy önként valljon – kapkodott levegő után Castle, miközben csípőjét a nő öléhez szorította, hogy annak semmi kétsége se legyen felőle, ő már készen áll a beteljesülésre. Abból, ahogy a nyomozó megremegett a karjai között, tudta, Kate is alig várja, hogy ismét elmerüljenek a gyönyörben, de semmit nem akart elsietni.

-          Soha! Ügyvédet akarok! – nyögte a nyomozó, miközben csípőjét megemelve sürgette a férfit, de Castle megrázta a fejét.

-          Frászt! Teltház van. Csak egy íróval szolgálhatok – vigyorgott a nőre.

-          Egye fene, megfelel! – sóhajtott vissza Kate, mire Rick, engedve a szelíd erőszaknak, eggyé vált vele, miközben mindkettejük tüdejét elégedett sóhaj hagyta el, és ösztönösen kezdtek egy ritmusra mozogni. Bármennyire hajtotta őket a vágy a beteljesülésre, nem siettek el semmit. Lassan, egymás tekintetétől egy percre sem elszakadva mozogtak, amikor hirtelen erőteljes kopogás zavarta meg a pillanatot, és mint egy kard sújtott le rájuk.

-          Mondd, hogy csak hallucinálok – nyögött fel Castle, mire Kate szorosan átölelve simult hozzá még közelebb.

-          Abba ne hagyd – sóhajtott szaggatottan, mire Castle csak megrázta a fejét, és mit sem törődve a kopogás erősödésével, gyorsultak fel mozdulataik. Amikor érezte, hogy Kate körmei a hátába vájnak, ő is engedett a sürgető vágynak, és hagyta, hogy elsodorja a gyönyör hulláma. Levegő után kapkodva gördült le a nőről, reszkető teste ernyedten zuhant a párnára, miközben karjával közelebb húzta magához a nőt.

-          Talán mégis lesz tetoválásom – vetette fel, majd amikor Kate gyanakodva, összehúzva szemét, felemelkedett, és lenézett rá, folytatta – mit szólnál egy bilincshez? Ez jelképezné, hogy örökre a rabod vagyok – nézett várakozón a nőre, mire Kate közelebb hajolt.

-          Ha bilincset akarsz, rakok én rád ingyen is – jött a felelet, egyértelművé téve, hogy látni sem akar rajta semmilyen tetoválást, majd elfordulva, a tálca felé nyúlt – reggelit?

-          Reggelit tetováljak magamra? Nem túl… ötlettelen? – ráncolta össze szemöldökét Castle, szándékosan félreértve a kérdést, mire a nyomozó megforgatva szemét, nagyot sóhajtott.

-          Kérsz-e reggelit? – tette fel ismét a kérdést egyértelműbben, mire Castle gyomrára téve kezét bólintott.

-          Persze, hogy kérek! Lássuk, mit varázsoltál elém – ült fel az ágyon, Kate mellé, maguk elé téve a tálcát, majd pillantása elismerőn futott végig a finomságokon. – ez igen! Rántotta, bacon, friss kifli… egy pillanat! – állt meg keze félúton, amikor az egyik ínycsiklandón illatozó falatot akarta a szájába venni – honnan vannak ezek? Amikor legutóbb nálad jártam, a hűtőd… hogy is mondjam, segítségért kiabált.

-          Ne aggódj, nem mérgezlek meg! Nem tudtam aludni, ezért lementem bevásárolni, amíg te húztad a lóbőrt. – magyarázta meg Kate, mire Castle megnyugodva vette be az első, villára tűzött falatot, majd hirtelen elkomolyodva nézett a nőre.

-          Te egyedül mászkáltál odakinn? – kérdezte aggodalmas hangon, ahogy eszébe jutott, hogy Simon a nőre vadászik, mire Kate értetlenül nézett vissza rá.

-          Igen. Képzeld, többnyire egyedül megyek – felelte természetes hangon, mire Castle ledobva a villát, döbbenten fordult felé.

-          De Simon… - akart érvelni, aztán hirtelen elharapta a mondat végét, még mielőtt elszólta volna magát, Kate azonban gyanakodva nézett vissza rá.

-          Mi van vele? Ő rád vadászik, nem? – húzta fel szemöldökét várakozón, mire Castle nyelt egyet, Kate pedig, közelebb hajolt – Castle!

-          Igen, persze! Hogyne! De amíg te boltba mászkáltál, én egyedül voltam – vágta ki magát Castle szorult helyzetéből, és jelen pillanatban nagyon büszke volt leleményességére, egészen addig, amíg bele nem nézett Kate gyanakvón csillogó zöldes-barna szemébe.

-          Sajnálom – mormolta Kate, de tekintetén látszott, nem sikerült meggyőzni, mire Castle idegesen mosolygott rá.

-          Semmi baj, csak legközelebb ne hagyj egyedül – nyugtatta meg látszólag nagyvonalúan Rick, de a nyomozónő, maga sem tudta, miért, úgy érezte, valamit eltitkol előle a férfi. Miből gondolja, hogy Simon itt keresné őt? Hiába próbálta elhessegetni rossz érzését, agyába ismét utat tört Javi megjegyzése, miszerint, semmi értelme annak, hogy Simon Castle-t fenyegesse meg, többre menne, ha őt, mint egyetlen múzsát tenné el láb alól.

-          Castle, ugye, sosem hazudnál nekem? – nézett egyenesen a kék szemekbe Kate azzal a pillantással, mellyel szinte a vesékbe látott, és amelyet a kihallgató szobákban a gyanúsítottaknak tartogatott. Castle érezte, hogy gyorsabban kezd verni a szíve, miközben nagy levegőt véve igyekezett megfelelő választ adni.

Regénybe illő élet 25. rész

25. rész

Míg Kate visszafojtott lélegzettel várta a választ, Castle eltűnődött a kérdésen. Vajon sikere volt Mattie tervének? Elérte a célját? Féltékeny volt? Tény, hogy amikor meglátta a tengerészt virágcsokorral a kezében Kate-re mosolyogni, a félelem olyan gyorsan kerítette hatalmába, hogy szinte észre sem vette, és csak arra tudott gondolni, hogy elkésett. De ez nem azért volt, mert féltékeny volt, vagy nem volt tisztában azzal, hogy Kate nagyszerű nő, aki okos, gyönyörű, és minden férfi boldog lehetne, ha a kegyeit élvezhetné. Inkább azért, mert bár tudta, mégsem lépett, hanem hagyta, hogy a büszkeség, és a sértettség uralja a szívét, és megijedt, hogy elkésett. Tekintete, most találkozott a nő várakozón, mégis bizonytalanul csillogó zöldes-barna pillantásával, és ő azonnal rájött, hogy még mindig a választ várja.

-          Nem – jött az egyszerű, őszinte felelet, mire Kate elnyomott egy csalódott sóhajt, és büszkén felemelve fejét, igyekezve, hogy a megbántottság ne üljön ki arcára, bólintott.

-          Értem. Ettől függetlenül szép próbálkozás volt a részéről – csikart ki magából nehezen egy mosolyt, amiért most roppant elégedett volt magával, majd hozzáfűzte – Mattie-s, az igaz, de szép. – állt fel mélyet lélegezve a fotelből, hogy a konyhába vigye a kávés csészét, de alig tett egy lépést, meglepetten tapasztalta, hogy az író kezére fonja erős ujjait, és megállásra készteti. Felhúzott szemöldökkel nézett le a kezükre, miközben Castle is felállt, és egész szorosan állt meg előtte.

-          Nem járt sikerrel, mert rossz helyzetből indult ki – szólalt meg ismét halkan Castle, aki úgy érezte, éppen itt az ideje, hogy végre lépjen, és visszaszerezze a boldogságot, amit balga módon eldobott magától – Mattie azt hitte, segítenie kell, hogy észrevegyem, milyen különleges vagy, és bármikor elveszíthetlek. De én ezt tudtam Kate, ebben nem szorultam a segítségére. – magyarázta nyugodtan, remélve, hogy a nő minden egyes szavát, és az a mögött megbújó érzelmeket is megérti. – azt hitte, lökést kell adnia, hogy lépjek, hogy magamtól nem tenném meg.

-          Megtetted volna? – szakította most félbe a férfit, hogy feltegye a számára legfontosabb kérdést, mely azóta gyötörte, mióta az író magára hagyta a pihenőben, mire Castle lágyan elmosolyodott.

-          Mindenképpen – hangzott magabiztosan, határozottan a válasz, mire Kate fürkésző tekintettel mérte végig arcának minden centiméterét.

-          Mikor? – nyelt nagyot, miközben érezte, hogy szíve egyre gyorsabban kalapál mellkasában.

-          Már akkor eldöntöttem, hogy lépnem kell, amikor az ügyön dolgozni kezdtünk, de egyszerűen nem volt megfelelő alkalom – vonta meg vállát szomorkásan Castle.

-          Miért hagytad, hogy kétségek között őrlődjek? – kérte számon az írón az elmúlt napokat Kate, mire Castle nagyot sóhajtott.

-          A pillanatra vártam, hogy elmondhassam, el akarom felejteni, ami történt, és tiszta lappal akarok indulni. De jött ez az ügy, és ráadásul én is belekeveredtem, így pedig, furcsán jött volna ki ez az egész – rázta meg fejét a férfi tehetetlenül – mégis mit szóltál volna, ha azt mondom, itt ez az ügy, veszélyben az életem, egyébként megbocsátok, és szeretlek, akkor segítesz nekem? Nem hitted volna el, hogy tényleg le akarom zárni a múltat. Azt hitted volna, csak azért mondom, hogy segíts nekem. – válaszolta meg azonnal a feltett kérdést, mire Kate gyanakodva húzta össze a szemöldökét.

-          Miből gondolod, hogy most hiszek neked? Talán csak azért jött ez a hirtelen vallomás, mert Mattie terve tényleg bevált, és attól félsz, ha nem lépsz, más fog helyetted – vélte gonoszkodva Kate, jól titkolva félelmét, és kétségeit, mire Castle, komolyan mélyült el tekintetében.

-          Nézz a szemembe Kate! Tényleg azt hiszed, hogy nem szeretlek? Hogy csak a félelem vezérel? – kérdezte nyíltan a zöldes-barna szemekbe nézve, mire Kate nagyot nyelve engedelmeskedett. Sokszor hallotta már, hogy a szem a lélek tükre, de most meg is bizonyosodhatott felőle. A kék szemekből annyi szerelem, és az elutasítástól való aggodalom csillogott, amennyit még sosem látott – Szeretlek Kate, és újra akarom kezdeni veled! – suttogta a férfi, miközben ujjbegyével lágyan cirógatni kezdte a nő tenyerének belső felét, aki megbizsergett az érzésre, majd ismét a férfira emelte tekintetét, és megnyalva kiszáradt száját harapta be alsó ajkát. – hinned kell nekem! Nem a vágy vezérel, Kate, és nem is a félelem, hanem annál sokkal erősebb erő, a szerelem – búgta érzékien, majd még közelebb hajolt, és lágyan birtokba vette a cseresznyeajkakat. Ahogy szája rátapadt a nőére, mélyet sóhajtott, és lehunyta szemét. Úgy érezte, minden sejtje bizseregni kezd, miközben nyelvét finoman húzta végig a nő alsó ajkán, aki legnagyobb örömére, engedelmesen nyitotta meg előtte azt, és fogadta be, hogy aztán belekezdjenek lassú, érzéki, vérüket felpezsdítő táncukba. Ahogy egyre inkább elmélyült a csók, Castle még közelebb húzta a nőt, és tenyerével végig simítva a hátán, ölelte magához, miközben egyre lejjebb vándorolva, már fenekét simogatta, miközben Kate belenyögve a csókba simult hozzá, és túrtak kecses ujjai a hajába. – hiányoztál! Annyira hiányoztál! – nyögte bele a csókba Castle, miközben ajka már a nő nyakát kényeztette, egyre lejjebb kalandozva a ruha kivágásán, majd ismét visszatalálva ajkához. Miközben egyre forróbban, és éhesebben csókolták egymást, Castle egy laza mozdulattal kapta karjaiba a nyomozót, és meg sem állt vele a hálószobáig, ahol olyan puhán fektette az ágyra, mintha a legféltettebb kincsét igyekezne védelembe helyezni. Miközben fölé hajolt, elakadt lélegzettel hagyta, hogy a nő kis tenyere végig simítson kidolgozott mellkasán, és a gombokat egyesével kipattintva, cirógassa végig, egészen a hasáig, hogy aztán ismét visszafelé haladva, már a válláról tolja le az inget. Kate kissé megemelkedve követte ujjai útvonalát ajkával, és boldogan hallgatta, ahogy Rick minden egyes csókjánál felsóhajt, miközben ő is ugyanúgy lágyan cirógatva szabadította meg a blúztól, és hintette tele csókjával nyakát, vállát, fülcimpáját. Annak ellenére, hogy nem először szerették egymást, hiszen a beépülés alatt már volt alkalmuk megtapasztalni, mennyi gyönyört tartogatnak a másiknak, mégis úgy érezték mindketten, hogy ez egy különleges alkalom. Egy új, tiszta lap, amit közös emlékeikkel írnak majd tele, ahol nem kap helyet a sok fájdalom, melyen keresztül kellett menniük, és ahol az első fejezet a csodálatos szeretkezésük lesz. Castle, miközben érezte, hogy Kate ujjai fürgén oldják ki a nadrágszíját, és húzzák le a farmer cipzárját, remegő kézzel gombolta ki a nő nadrágját, hogy végül az utolsó, egymást elválasztó ruhadarabtól is megszabaduljanak, és végre végig csókolhassa minden porcikáját. Nyelvével finoman ízlelgette végig a bársonyos bőr minden centiméterét, miközben élvezettel hallgatta, hogy a nyomozónő torkából apró nyögések szakadnak fel, ahogy egyre közelebb ér legérzékenyebb pontjához, körmei pedig gerince vonalát ingerelték, hogy aztán ujjaival a hajába túrva húzza fel magához egy szenvedélyes csókra.

-          Kérlek! – nyögte Kate két csók között a férfi szájába, mire Rick elmosolyodott, és engedelmeskedve a kérésnek, lassan, semmit el nem sietve vált eggyé szerelmével. Ahogy körülölelte a forróság, elakadt a lélegzete, és fejét a nő nyaka vonalába temetve kezdett el lassan mozogni, majd ismét lágy csókban forrtak össze ajkaik, hogy aztán felvéve egymás ritmusát, együtt jussanak el a gyönyör kapujáig, amit egyszerre léptek át. Ahogy közeledtek a beteljesülés felé, egyre gyorsabban kapkodták a levegőt, és elmerültek a másik tekintetében, így hagyva, hogy magukkal sodorja őket az ár, ahonnan már nincs visszaút, nincs megállás. Castle remegő testtel gördült le a nőről, majd könyökére támaszkodva, mosolygott le rá, és simított végig kipirosodott, verejtékező arcán.

-          Ez volt életem legjobb védőőrizete – vigyorgott a nőre kópésan, mire Kate átölelve a nyakát, húzta magához egész közel – azért, remélem, nem ez a megszokott – ráncolta össze szemöldökét az író, mire Kate megrázta a fejét.

-          Egyáltalán nem! Ez V.I.P. szolgáltatás volt – kacsintott a férfira, aki halkan nevetve csókolta meg az érzéki, csókjaitól megduzzadt ajkakat.

-          Mi lenne, ha azt mondanám, hogy egész hátralévő életemben igényt tartok a védőőrizetedre? Természetesen, csakis V.I.P formában! – kérdezte halkan, félig komolyan, miközben a nő homlokába hullott tincseivel játszott, mire Kate a plafont figyelve úgy tett, mint aki megfontolja az ajánlatot.

-          Lássuk csak, ezt meg kell beszélnem a felettesemmel – tűnődött hangosan, majd hirtelen ő is elkomolyodott, és az íróra nézett – jól hangzik.

-          Mindennél jobban! – jött a szintén halk, őszinte válasz, majd az író ismét az ajkára hajolt, és finom, puha csókot váltottak.

-          Nincs több titkom, Castle – folytatta Kate, miután elváltak ajkaik, így próbálva meg elmondani, hogy soha többé nem fogja bántani, mire Castle bólintott.

-          Tudom – sóhajtott mélyet, majd szorosan magához ölelve a nőt, fordult a hátára, miközben azon gondolkozott, meddig tart az a boldogság, amiben része van most. Minden reményét abba vetette, hogy soha nem derül ki, hogy hazudott a nőnek, és igazából nem is ő van veszélyben, hanem Kate, mert nem tudta, hogyan reagálna a nő. Amíg ezen gondolkozott, hallotta, hogy szerelme egyre mélyebben, és lassabban lélegzik, de az ő szemére nem jött álom. Lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiért ellentétben Kate-tel, ő rejtegetett valamit, végül agya megadta magát a fáradtságnak, és nyugtalan álomba merült. Másnap reggel, egyedül ébredt, és ő riadtan ült fel az ágyban. Nem tudta, csak álmodta-e az elmúlt éjszakát, vajon megint agya űzött vele csúfos tréfát, mint már annyiszor korábban, vagy valóban megtörtént. Úgy érezte azonban, hamarosan választ kap, mert nyílt az ajtó, ő pedig tátott szájjal nézett a belépő nőre.

Regénybe illő élet 24. rész

24. rész

Castle nagyot nyelve emelte füléhez a telefont, miközben lelkileg próbált felkészülni egy újabb gyötrő beszélgetésre Simonnal. Kate feszülten figyelt, és mialatt közelebb húzódott, az író csak remélhette, hogy nem hallani ki a beszélgetést, ha esetleg Simon ismét a nő életének kioltásával fenyegetőzne. Miközben felvette a telefont, és beleszólt, tekintete Kate megnyugtató, zöldes-barna pillantását kereste, hogy onnan olvashassa ki, nem lesz semmi baj, de nem volt szerencséje, mert a nő szemében ugyanúgy a nyugtalanság, és feszültség vibrált, ahogy benne.

-       Castle! - szólt bele határozott hangon, elnyomva a remegést, mire, legnagyobb meglepetésére, egy ismerős hang köszönt vissza a vonal túl végéről.

-       Szia Cunci Mókus, mi a pálya? - csendült fel Mattie hangja, mire Castle nem tudta, hogy nevessen, amiért nem kell Simonnal beszélnie, vagy dühöngjön, amiért feleslegesen idegesítette magát.

-       Szia Mattie! - nyomott el egy sóhajt inkább mindkét megoldás helyett, miközben szemét forgatva nézett a vele szemben álló nőre, aki, amint meghallotta, ki a telefonáló, megkönnyebbülten engedte ki a tüdejében eddig visszatartott levegőt, és huppant le az egyik fotelba, míg az író tovább beszélt - semmi újság, itthon üldögélek, és egy új könyv előkészületein dolgozom - hazudta szemrebbenés nélkül. Úgy gondolta, semmi értelme beavatni a férfit a részletekbe, mert ismerve a vehemenciáját, máris az események középpontjába akart volna kerülni, nem elfelejtve megemlíteni a tényt, hogy ő hívta fel figyelmüket a gyanús rajongóra.

-       Otthon?! Most viccelsz velem Cuki Pofa??? - háborodott fel Mattie - nem gondolod, hogy jobb dolgod is volna? - kérte számon az írót, mire az, grimaszolt egyet.

-       Például? - kérdezett vissza válasz helyett, kíváncsian.

-       Például? Például, beülhetnél a méregdrága verdád egyikébe, és meg sem állhatnál Lulu-Kate lakásáig! - dobta az ötletet Mattie izgatottan - mondtam már, hogy édesek vagytok együtt, és két ilyen szép embernek, vétek magányosan szenvednie!

-       Nem vagyok magányos, Mattie - hárított a férfi, miközben figyelte, hogy Kate egy újságot lapozgat, melyet a dohányzó asztalról vett el.

-       Ja, igaz. Ott van anyu, meg a lányod, ugye? Már bocsi, hogy őszinte leszek, de kicsit beteges vagy - bukott ki Mattie száján, mire Rick azonnal megsértődött.

-       Én vagyok beteges?! Nem én élek egy... - kezdett volna bele, hogy Mattie nemi hovatartozásáról nyilvánítson véleményt, de Kate erőteljesen megköszörülve torkát figyelmeztette, mire lenyelve a csípős választ, mélyet sóhajtott - Hálás vagyok, hogy törődsz velünk, de ez a mi problémánk, amit majd meg is oldunk, a segítséged nélkül. De azért, köszönjük. - igyekezett lezárni a beszélgetést, és elbúcsúzni, de a telefonáló nem tágított.

-       Persze, ti megoldjátok! - jött a gúnyos felelet, és Mattie hangjából jól kihallható volt a kétkedés - azt látom! Külön szenvelegtek. Tudod, hogy imádlak, Maci Laci, isteni tested van, formás feneked, a mellkasod olyan széles, és izmos, hogy szinte hangosan kiabálva követeli, hogy egyenek róla, meg minden, de az eszed miatt nem lopnának el, ezt szögezzük le!

-       Ezt hogy érted? - döbbent meg őszintén az író, igyekezve figyelmen kívül hagyni a hányingert, mely hatalmába kerítette a tudatra, hogy Mattie a mellkasáról enne bármit is.

-       Úgy, hogy nem látsz tovább az orrodnál! Te játszod a sértettet, Lulu-Kate meg a büszke amazont. Észre sem veszed, hogy gyönyörű nő, aki éppen a büszkesége miatt nem fog rád hónapokat, vagy éveket várni, te sügér! Elhappolják előled, te meg sírhatsz anyunak, hogy nem éltél a lehetőséggel. - világosította fel az írót, akinek el kellett ismernie, hogy ha pár nappal korábban hallja ezeket a szavakat, igaza is lett volna a férfinak, de most, hogy úgy érezte, képes tovább lépni, és csak az alkalomra várt, hogy megtegye, és visszaszerezze Kate szerelmét, inkább idegesítette a kioktatás, amit persze, Mattie folytatott. - Évek múlva, amikor már anyu sem lesz, a lányod meg férjhez megy, és csak ünnepekkor jár majd haza, akkor is csak azért, hogy megnyugtassa háborgó lelkiismeretét, amiért egész évben rád sem bagózott, magányos leszel, és a múlton keseregsz majd!

-       Ez elég sötét jövőkép, nem gondolod? - húzta el a száját Rick - amúgy pedig, Alexis sosem tenne ilyet, ő különleges gyerek, és nagyon jó a kapcsolatunk! - vette védelmébe egyetlen lányát, akiről egyáltalán nem tudta elképzelni, hogy csak ünnepekkor járjon haza, főleg azután, hogy a főiskoláról is sűrűn hazalátogatott.

-       Ja, anyám is ezt hitte rólam! - csúfolódott Mattie - tévedett... bár, az is igaz, hogy ő tagadott ki, amikor Robbie-t, a régi haveromat a pasimként mutattam be - kuncogott fel, mire Rick megforgatta a szemét - szóval, emeld fel a segged, és irány Lulu-Kate! Béküljetek ki!

-       Rendben, holnap felkeresem! Megígérem! - adta meg magát Rick, csak hogy végre letehesse a telefont, de ezúttal sem volt szerencséje.

-       Nem! Nem holnap, hanem ma! Most rögtön! - harcolt tovább a férfi, mire Rick értetlenül ráncolta össze a szemöldökét.

-       Miért olyan fontos, hogy éppen most? - kérdezett vissza, mire hatalmas sóhaj volt a felelet.

-       Csak! Mert én kérlek, Mókica! Légyszi!! Most indulj, jó? Ez nekem tényleg nagyon fontos! - könyörgött a telefonba, és, éppen amikor Rick beleegyezett volna, hirtelen meglepetten váltott hangszínt - Várj! Mégse ma menj.... vagyis...most nem értem....

-       Mi? - zavarodott össze teljesen az író, mire Mattie folytatta.

-       Ezt nem hiszem el! Épp most lépett be a bárba, ahol üldögélek, és egy finom likőrt szopogatok, a spanyol torreádor - kacagott fel Mattie, amivel sikerült még jobban összezavarnia Rick-et.

-       Ki?

-       Tudod, a csávó, aki nálatok kertészkedett - magyarázta Mattie - de... hoppá! Erre nem számítottam. Vele van egy ismerősöm is, szóval, most le kell tennem - hadarta egy levegővel, amivel egy csapásra rávilágított a helyzetre, amit Castle eddig csak gyanított.

-       Mattie! - állította meg a férfit szigorú hangon a mozdulatban - az ismerősöd véletlenül nem tengerész egyenruhában van?

-       Nos, lehet, hogy véletlenül abba esett bele reggel - jött a kínosan feszengő válasz, mire Rick nagy levegőt vett, hogy ne törjön fel belőle az indulat.

-       Te küldted Kate lakására azt a fickót?! - szorította olyan erősen a mobilt, hogy az, majd' szétrepedt elfehéredett ujjai között, mire most Kate is abbahagyta az olvasást, és döbbenten meredt a telefonáló íróra.

-       Pfh! Dehogy! Vagyis... lehet, talán... - dadogott Mattie - gondoltam, kell nektek egy kis segítség! De! Várjunk csak! Ezek szerint, te nem is otthon vagy, hanem Lulu-Kate-nél?

-       Ne tereld a beszélgetést, Mattie! - húzta össze a szemét Castle úgy, mintha egy csibészt kapott volna rajta, hogy a kertjéből almát lop - mire volt jó ez az egész?

-       Mit tudom én! Gondoltam, ha látod, hogy Lulu-Kate más férfit is érdekel, rájössz, hogy nem nyalogathatod a sebeidet örökké. - jött a flegma válasz - de most tényleg le kell tennem. Két dögös pasi áll előttem, az egyik tengerésznek öltözve, a másik oldalán meg fegyver van, és igazi zsaru! - viháncolt érzékin a telefonban, és Castle-nek ott sem kellett lennie, hogy tudja, Espo szemei az eget nézik, és menekülési utat keres. Nyilván már ő is rájött, hogy Mattie bérelte fel a férfit - Isteni estének nézek elébe, csak Stevie boy meg ne tudja. Pá, Nyuszi fül! Amúgy meg, ha Lulu-Kate-tel mégsem jönne össze a dolog, a Grand Convoy-ban vagyok, oda várlak, picim! - vált kissé simulékonyabbá a hangja, majd bontotta a vonalat. Rick döbbenten rázva fejét tette el mobilját, majd Kate felé fordult.

-       Szóval, Mattie küldte a tengerészt a nyakamra - sóhajtott a nő, röviden összefoglalva, amire rájött a beszélgetés foszlányaiból.

-       Igen, és neki lett volna fontos az is, hogy én lássam, ahogy a fickó fogad téged. A tervének ez a része bevált. - ült le Rick is a kanapéra a nő mellé.

-       De mire volt ez jó neki? - ráncolta össze szemöldökét Kate, mire Rick megrántotta a vállát.

-       Segíteni akart. Azt hitte, ha meglátlak egy másik férfival, akkor féltékeny leszek, és rájövök, hogy lépnem kell. - próbált magyarázatot találni a férfi tettére, mire Kate elkomolyodva nézett rá.

-       Szóval, ezt értette az alatt a múltkor, hogy ő majd kézbe veszi a dolgokat... - gondolkodott hangosan, majd nagyot nyelve nézett az íróra - sikerült? - kérdezett rá nyíltan, miközben szíve a torkában dobogott, amíg a válaszra várt.

Regénybe illő élet 23. rész

23. rész

Castle döbbenten meredt a tele szájjal mosolygó, fehér tengerész egyenruhát viselő, ismeretlen férfira, akinek szintén fehér, tányérsapkája alól kilátszottak fülénél, sűrű, fekete hajtincsei. Ajka mellett, szeme is mosolygott, ahogy végig siklott a nyomozónő alakján, miközben fehér cipője hangtalanul surrant a padlószőnyegen, ahogy közelebb lépett, és átnyújtotta a vörös rózsákból álló csokrot.

-          Meglepetés, Katie! Hazajöttem! – tárta ki karjait szélesen a férfi, mintha arra várna, hogy megöleljék, majd a döbbenten néző Kate-re kacsintott. – ne mondd, hogy nem örülsz nekem!

-          Miért örülnék?! Ki a fene maga?! – tört fel a kérdés a nyomozóból, miközben még mindig a meglepettségét igyekezett feldolgozni.

-          Én vagyok az ajándék, akire vártál – vigyorgott még mindig szélesen a férfi, miközben Castle már azt sem tudta, mit higgyen. Először azt hitte, elkésett a megbocsátással, hogy Kate talán találkozott valakivel, de ahogy most a nő felháborodott, és még inkább döbbent arcára nézett, már teljesen összezavarodott.

-          Nem vártam semmilyen ajándékot, szóval igazolja magát! – nézett határozottan az ismeretlen férfira Kate, mire az, érzékin elmosolyodott.

-          Ezt szeretnéd játszani? Te a rendőr, én meg a tengerész? – húzta fel csábítón szemöldökét, amitől Castle-nek fordult egyet a gyomra, de Kate csak előhalászta jelvényét, és az idegen orra alá dugta.

-          Én nem játszom, szóval azonosítsa magát, vagy azonnal a sittre vágom, ahol nyilván jobban fognak örülni magának, mint én! – jósolt sötét jövőt a férfinak, akinek elég volt egy pillantást vetnie a jelvényre, és a nyomozó oldalán elhelyezkedő fegyverre, hogy tudja, vége a játéknak. Ajkáról villámgyorsan hervadt le a mosoly, és most már szabadkozni kezdett.

-          Elnézést kérek, azt hittem, maga is benne van…

-          Miben vagyok benne? – vált kissé türelmetlenné a nő hangja, miközben Castle is érdeklődve figyelt.

-          Hát, felhívta az ügynökséget egy pacák, ahol dolgozom, és közölték, hogy ma este erre a címre kell kijönnöm, és előadni magának egy műsort. De nem a szokványos műsort kérte, nem sztriptízt, vagy ilyesmit… - hadarta szinte egy levegővétellel a férfi, miközben Kate gyanakodva nézett rá.

-          Mit kért? – sürgette a kérdéssel a folytatást, mire a tengerész tovább beszélt.

-          Azt akarta, hogy úgy adjam elő a műsort, mintha egy pár lennénk… érti, hogy értem, nem? És kikötés volt, hogy csak akkor nyomhatom le, ha Mr. Castle-el érkezik… maga az, ugye? – bökött most fejével a döbbenten rámeredő íróra, mire az, bólintott.

-          Ki? Ki telefonált? – rántotta vissza a férfit Kate, de az, megvonta a vállát.

-          Fogalmam sincs. Nem mutatkozott be, azt mondta, a pénzt még ma este megkapom, ha elvégeztem a dolgom…

-          Hogyan adná oda a pénzt? – ütötte tovább a vasat Kate, akinek ugyan fogalma sem volt, hogy Simonnak, mi volt a célja ezzel, de abban biztos volt, hogy ő a rejtélyes megrendelő.

-          Egy bárba hívott, azt mondta, meg fogom ismerni, és akkor kifizet, de feltétel volt, hogy mindent részletesen el kell mesélnem. Főként azt, hogyan reagál Mr. Castle a látványomra – fűzte hozzá, és arcán látszott, még most igazán érti a kérést – ha engem kérdeznek, szerintem, odáig van, Mr. Castle-ért… - húzta el a száját undorodva, majd Kate felé fordult. – elvégeztem a munkám?

-          Nem! – vakkantotta oda a férfinak, mire az, várt néhány pillanatot, majd félve megkérdezte.

-          Elvégezzem? – jött a halk kérdés, mire Castle és Kate egyszerre morrantak rá.

-          Ne! – dörrent a hangjuk, mire az idegen összerándult ijedtében.

-          Akkor elmehetek? – kérdezett újfent, remegő hangon, de Kate megrázta a fejét.

-          Nem! Itt marad, és a segítségünkre lesz, hogy elkapjuk a megrendelőt. – mondta, miközben már a mobilja után kutatott, és Javi számát tárcsázta.

-          Nem fújja fel egy kissé a dolgot, hölgyem? Elvégre csak egy meglepetés az egész, ártatlan tréfa… gondolom… - jegyezte meg a férfi, de azonnal elhallgatott, amikor Kate gyilkos pillantásával találta szemben magát.

-          Én a maga helyében inkább csendben figyelnék, és azon törném a fejem, hogyan segíthetnék – szólalt meg Castle okoskodón, majd folytatta – ilyenkor roppant dühös tud lenni, nem igazán szereti, ha meglepik. Maga még örülhet, hogy csak a jelvényét dugta az orra alá. Amikor én legutóbb megleptem, majdnem lelőtt– magyarázta mindent tudón, felidézve a pillanatot, amikor Kate-t Nikkivel azonosította egy őrült, ő pedig, egy üveg borral jelent meg nála, miközben agya folyamatosan azon zakatolt, vajon Simon így akarta-e elérni, hogy ő eltűnjön Kate közeléből. Talán azt hitte, ha féltékennyé teszi, azzal eléri, hogy végérvényesen szakítson a nővel, és soha többé ne akarja látni? De honnan sejtené, hogy gyengéd érzelmeket táplál Kate iránt? És egyáltalán, miből gondolta, hogy sikerrel jár? – záporoztak fejében a kérdések, mígnem Kate hangja rántotta ki gondolatai közül.

-          Espo! Gyertek a lakásomra, lenne egy kis munka! – utasította társait a nő, majd kinyitva a bejárati ajtót, széles mozdulattal befelé mutatott – fáradjon beljebb, hadnagy! – gúnyolódott a férfival, aki nagyot nyelve, kínosan feszengve engedelmeskedett, hogy aztán helyet foglalva a kanapén, ismét töviről hegyire minden elmeséljen a titokzatos megrendelőről. Amíg Castle a konyhában tevékenykedett, Kate az ismeretlennel szemben ült, és folyamatosan figyelte, akinek ettől egyre kényelmetlenebbé vált a helyzet.

-          Amúgy David vagyok, David Larosse – jegyezte meg halkan, barátságos hangot megütve, hogy megtörje a feszültséget – Ön pedig, Kate, ugye? – mosolygott a nőre, de Kate nem mosolygott vissza, ő pedig, zavartan vakarta meg feje búbját – én tényleg nem értem, mire jó ez az egész. Én csak kaptam egy feladatot, amit végre kellett hajtanom. Azt sem tudom, ki a fickó, aki megrendelte, szóval…

-          Adott magáról személyleírást, ami alapján megismerheti majd a bárban? – hagyta figyelmen kívül a szóáradatot Kate, miközben Castle három csésze kávéval a kezében tért vissza hozzájuk, melyek közül egyet a nőnek, egyet Davidnek nyújtott, aki hálásan mosolyogva fogadta el.

-          Csak annyit mondott, hogy egy virág lesz a gomblyukában… - gondolkodott a válaszon a férfi, mire Kate közelebb hajolt.

-          Milyen virág? – csapott le a kérdésre, mire az, megrántotta a vállát.

-          Nem tudom, talán… igen, vörös rózsát mondott – derült fel a képe a férfinak, hogy végre valahogy segíthet, mire Castle és Kate összenéztek.

-          Virágok a sírodon! – jelentették ki egyszerre, és egymásra mosolyogtak, miközben tekintetüket egy percre sem vették le a másikról. Mindketten ugyanarra gondoltak, hogy Simon így akar tisztelegni Castle könyve előtt.

-          Pedig, az a könyv nem is a legjobb munkám – húzta el a száját az író, mire Kate rámosolygott.

-          Nem te mondtad, hogy a rajongóid őrültek? Egy őrült nem válogat – csipkedte meg az írót, miközben igyekezett titkolni, hogy ő maga is egy a rajongói közül, és ő maga is olvasta a könyvet. Nem volt azonban szerencséje, mert az író éber volt, és azonnal lecsapott.

-          Talán te is egy ilyen őrült rajongó lennél? – húzta fel a szemöldökét incselkedve, majd amikor Kate csak megforgatta a szemét, folytatta – ismerted a könyv címét, márpedig azt, csak azok tudják, akik olvasták – jelentette ki diadalittasan, mire Kate elhúzta a száját.

-          Csak emlékeztem az első ügyünkből kifolyólag, amikor az alapján gyilkoltak. Ez minden – bagatellizálta el a dolgot, mire Castle nem válaszolt, csak somolyogva elraktározta magában a történéseket.

-          Elnézést, hogy megzavarom ezt az aranyos csevelyt, de mikor mehetek haza? – törte meg a pillanatot David türelmetlen nyafogása, amikor kopogtattak az ajtón, és Javi jelent meg mögötte.

-          Most! – felelte Kate magabiztosan, majd a kérdőn rápillantó Javira nézett – ezt a fickót valószínűleg Simon bérelte fel, hogy előadjon egy magánszámot, de csak akkor, ha Castle is velem lesz – tájékoztatta röviden a nyomozót, aki legalább olyan döbbent arcot vágott, mint egy órával korábban ők. – egy bárban beszéltek meg találkozót, hogy ott fizeti ki…

-          Egy pillanat! – szakította meg Javi – jól értem, hogy Simontól egy sztriptíz táncost kaptál, aki csak Castle jelenlétében műsorozhatott?! – vidult fel Javi képe, és arcán látszott, alig bír magával, hogy fel ne törjön a kacagása, míg Ryan zavartan bólintott a férfi felé.

-          Lényegében véve, igen – szűrte a fogai között a választ Kate, majd folytatta – vidd el a bárba, és figyeld meg, ki várja, aztán hozd be a pasast! – zárta rövidre a témát, és Javinak elég volt belenéznie az elsötétülő tekintetbe, hogy tudja, a nyelve hegyére kívánkozó csipkelődést ezúttal kénytelen lesz lenyelni, így csak bólintott, és Daviddel a jobbján útnak is indult. – Szerinted is Simon szórakozik velünk? – fordult most Castle felé a nő, miközben becsukta az ajtót, mire az író nagyot sóhajtott.

-          Szerintem is – értett egyet a nővel, aki értetlenkedve rázta meg a fejét.

-          Csak tudnám, mi a jó neki ebben? – huppant le a fotelba tanácstalanul, mire Castle is melléült.

-          Fogalmam sincs – hazudta szemrebbenés nélkül, és éppen folytatta volna, amikor megcsörrent a telefonja, ő pedig, nagyot nyelve nyúlt érte. A kijelzőn megint egy ismeretlen szám villogott. – talán most megkérdezhetjük tőle…