Gyilkos kísérlet 31. (bef.) rész

31. rész (bef.rész)

Kate zavartan próbálta kiolvasni a kék szemekből a visszautasítás okát. Először azt hitte, csak így akarja megtréfálni az író, amiért olyan komiszul kért tőle bocsánatot, annak ellenére, hogy a férfinak valóban igaza volt Gary-vel kapcsolatban, de amikor belenézett a komolyan csillogó, máskor kópés szemekbe, már tudta, hogy Castle nem viccel. Most kissé hátrébbhúzódott, és gyanakvó tekintettel mérte végig.

-          Castle… épp most hívtalak meg, hogy töltsd nálam az éjszakát… - világított rá mondatának értelmére Kate, azt remélve, hogy talán a férfi nem értette tisztán, mit is akart neki mondani, noha, véleménye szerint, elég egyértelműen fogalmazott.

-          Igen, tudom – bólintott Rick természetes könnyedséggel, elűzve ezzel a nő abbéli reményét, hogy esetleg félreérthető volt, és még nagyobb zavart kiváltva belőle.

-          Te pedig visszautasítottad. – állapította meg a nő kétkedő tekintettel, és arcán látszott, hogy még most sem érti, és elhinni sem nagyon tudja.

-          Igen, azt is tudom. – bólintott megint Rick, nyugodtan, mire Kate most karba fonta a kezét, és egyik szemöldökét felhúzva, kissé sértetten húzta el a száját.

-          Tisztában vagy vele, hogy ez nem fog többet megismétlődni, ugye? – kérdezte olyan hangsúllyal, hogy az író jól értse, soha többé nem fogja magát ilyen megalázó helyzetbe hozni.

-          Igen. Hidd le, hogy máskor örömmel mondtam volna igent, de most… - tárta szét a kezét tanácstalanul, és bűnbánó tekintettel Castle, mint aki tényleg nagyon sajnálja, hogy el kell utasítania egy ilyen ajánlatot, mire Kate várakozón nézett vissza rá.

-          De most? – kérdezett vissza, hogy logikus indokot találjon az elutasításra, mire Rick megrántotta a vállát.

-          Feltétlenül el kell intéznem valamit, te pedig még úgyis a papírmunkával leszel elfoglalva, így arra gondoltam, hogy talán kártyázom egyet a srácokkal, és holnap pótoljuk – mosolygott a nőre Rick ártatlanul, mire Kate ajka résnyire nyílt a döbbenettől.

-          Tisztázzuk! Felajánlom, hogy töltsük együtt az éjszakát a lakásomon, te pedig inkább elmész kártyázni az író haverjaiddal?! – foglalta össze a lényeget Kate döbbenten. Még most sem akarta elhinni, amit hallott.

-          Lényegében igen… de ahogy te mondod… úgy elég gáz… - húzta el a száját Rick, mire Kate tágra nyitott szemekkel, hitetlenkedve rázta meg a fejét.

-          Mert gáz, Castle! – emelte meg kissé a hangját Beckett, majd nyugalmat erőltetve magára, folytatta – nem hiszem el, hogy…

-          Tudod, azért ez elég vicces, nem gondolod? – mosolyodott el félszegen Castle, de amikor pillantása találkozott Kate haragosan szikrázó szemével, mely dühösen villámlott összehúzott szemöldöke alatt, nagyot nyelt – vagyis, nem. Nem vicces… - komolyodott el ő is azonnal – Sajnálom. Bocsánatot kérek, csak…

-          Semmi baj, Castle! – vágott a szavába Kate, és hangján érezhető volt a hirtelen távolságtartás. Teste büszkén feszült meg, amikor Rick közelebb lépett, hogy magához ölelje, miközben egy lépést hátrált az ajtó felé, és keze már a kilincsen volt, amikor folytatta – Érezd jól magad a kártyaasztalnál! Ha majd új ügyünk lesz, hívlak – lépett ki a pihenőből, faképnél hagyva az írót – vagy nem… - fűzte még hozzá hidegen, sértetten, majd mit sem törődve a félénken utánanéző férfival, leült az asztalához, és gépelni kezdte a jelentést az ügyről, hogy mihamarabb letehesse Gates asztalára. Castle néhány percig még téblábolt a nő asztala mellett, mivel azonban ő figyelemre sem méltatta, végül nagyot sóhajtva távozott.

Kate unottan kapcsolgatta a televíziót, hogy valami értelmes műsorral kösse le a folyton az író körül kalandozó gondolatait, de semmit nem talált. Ingerülten dobta maga mellé a távirányítót, kikapcsolva a tv-t, majd felállt, és a konyhába ment, hogy valami harapnivalót készítsen magának. Még most sem tudta elhinni, hogy a férfi, aki állítólag négy hosszú éven át szerette, és várt rá, amint megkapta, ráunt, és a közös éjszaka helyett az író haverjaival ment kártyázni. Mérgesen fújtatva vágta be a hűtőt, látva, hogy abban semmi ehetőt nem talál, majd a telefonhoz lépett, és Lanie számát tárcsázta, hogy elhívja egy pizzával megfűszerezett csajos estére. Legnagyobb bánatára csak a hangposta válaszolt, és mivel üzenetet nem akart hagyni, inkább helyére tette a kagylót, és a fürdőszobába vette útját. Úgy döntött, ha már sem a tv, sem legjobb barátnője nem óhajtanak a társai lenni magányos estéjén, korán ágyba bújik, és egy könyvvel üti agyon az időt. Alig 20 perccel később, pólóban, és rövidnadrágban válogatott a könyvespolc előtt, de csakhamar feladta. Könyvei között jócskán sorakoztak Castle könyvéből is, mely ismét az író felé terelte gondolatait. Sértettnek, dühösnek, és megalázottnak érezte magát, amiért egy pillanatig is elhitte, hogy a férfi szerelmes belé. Úgy érezte, egyetlen éjszakát akart csak tőle az író, egyetlen alkalmat, amikor megkaphatta, és ahogy ez megvolt, már ki is pipálta a listán, és tovább állt. Ostobának érezte magát, amiért azt hitte, egy párnak számítanak, de leginkább azt tartotta ostobaságnak, hogy kiadta magát a férfinak, elárulta érzéseit, elmondta, hogy szereti. Ha ez bármit is jelentene Castle-nek, most vele lenne, és nem a barátaival. Éppen ezen tűnődött, az ágyon ülve, összekuporodva, amikor valaki erősen dörömbölni kezdett az ajtón. Kate összeráncolt szemöldökkel nézett a hang irányába, majd amikor az, megismétlődött, óvatosan az ajtó felé lépkedett, miközben arra próbált rájönni, hogy ki lehet a kitartó, késői vendég. Mielőtt kinyitotta volna, ösztönösen nyúlt a komódon található fegyvere után, majd kibiztosítva, maga elé eresztette, és szélesre tárta az ajtót. Szemöldöke a magasba szaladt, szája résnyire nyílt a csodálkozástól, amikor egy tűzoltó állt vele szemben, teljes felszerelésben. Arcát eltakarta szeme elől a műanyag maszk, kesztyűbe bújtatott keze pedig éppen a levegőbe lendült, hogy megismételje a kopogást. Kate gyanakodva mérte végig az egyenruhást, igyekezve a félhomályban kivenni az arcát, de nem járt sikerrel.

-          Tűz van? Vagy macskát keres? – kérdezte, miközben a fegyvert visszatette a komódra, de legnagyobb meglepetésére, a tűzoltó szó nélkül beljebb jött a lakásba, és úgy sétált körbe a nappaliban, mintha otthon lenne – már elnézést! – állította meg emeltebb hangon – segíthetek? Amint látja, itt nem ég semmi, szóval…

-          Tudod te, milyen nehéz ebben a városban tűzoltó egyenruhát kölcsönözni? – szakította félbe egy ismerős, mély bariton, Kate pedig nem jutott szóhoz meglepettségében, amikor látta, hogy a férfi leveszi a sisakot, és szembe találta magát a kópésan csillogó kék szemekkel, az érzéki mosollyal – Délután óta az üzleteket járom, csak azért, hogy úgy nézhessek ki, mint Darth Vader, ebben az izében pedig, még levegőt sem kapni - panaszkodott Rick, de szeme huncutul ragyogott. Kate első döbbenetét felváltotta az öröm, amikor rádöbbent, miért utasította vissza a meghívását a férfi, és arra, hogy semmiféle kártyapartira nem ment el, csak őt akarta meglepni. Most lassan közelebb sétált a férfihoz, aki időközben a kanapéra dobta a sisakot a maszkkal, és kesztyűvel együtt.

-          Kár lenne érted, ha megfulladnál… - somolygott rá Kate, miközben lassan, egyesével pattintotta ki a zubbony gombjait, felfedve ezzel a kék pólóba bújtatott izmos mellkast, majd végig simítva rajtuk, lehámozta a férfiról azt – nagyon… szexi vagy… - harapta be alsó ajkát Kate, mialatt érezte, hogy Rick keze a derekára siklik, és lágyan simogatni kezdi. Ajkuk gyengéden simult a másikéra, nyelvük pedig selymesen találkozott, hogy lassú koreográfiába kezdjen. Ahogy egyre inkább elmélyült a csók, egyre szenvedélyesebbé vált, Kate halkan felnyögött, és még szorosabban simult a férfi ölelő karjaiba, akinek tenyere egyre lejjebb vándorolt derekáról, és már feszes fenekét simogatta.

-          Meg kell mondjam, nincs az a tűzoltó, aki a munkájára tudna koncentrálni, ha ilyen ruhában nyitsz ajtót… - suttogta a nő fülébe ajka csókolgatása közben Rick, és forró lehelete szinte égette a nő fülét, aki elmosolyodott, majd kissé megemelve fejét nézett bele a vágytól elhomályosult kék szemekbe.

-          Végezd a munkádat, és… ne hagyj elégni… - lehelte szinte a szájába a szavakat, mire Rick is elmosolyodott, és ölbe kapva a nőt, meg sem állt a hálószobáig, ahol gyengéden talpra állította, és komolyan nézett vissza rá, kezével végig simítva testén.

-          Soha! – csókolta meg szenvedélyesen, majd míg megszabadította a pólótól, hagyta, hogy Kate lehúzza válláról a piros nadrágtartót, és ő is kibújt a kék egyen pólóból. Lassan eldöntve az ágyon, helyezkedett el a nőn, óvatosan, nehogy nehéz legyen, majd ajkával ráérősen csókolta végig a finom, selymes bőrt, szinte centiméterről centiméterre haladva. Kate úgy érezte, mintha minden apró csók nyomán egyre forróbbá válna a teste. Szíve felgyorsulva őrült iramot diktált, vére vadul száguldozott ereiben, és minden porcikája a férfit kívánta, érintését, csókjait. Mindenhol érezni akarta őt, és amikor annak ajka kényeztetni kezdte melleit, elakadt a lélegzete. Ujjai türelmetlen mozdulattal túrtak a sűrű tincsek közé, ahogy Rick ajka lejjebb vándorolva hasát csókolgatta, keze pedig szinte észrevétlenül szabadította meg a sorttól, végig simogatva combját. Kate elnyíló combokkal engedte lábai közé a férfit, és míg fejét kissé hátra hajtva élvezte a férfi ajkának játékát nyakán, melle vonalán, addig keze végig cirógatta annak izmos, meztelen hátát, le a csípőjéig, majd előrevándorolva, gyakorlott mozdulattal oldotta ki a nadrágot, hogy egy pillanat alatt megszabadítsa tőle, és már semmi ne válassza el egymástól felhevült testüket. Legérzékenyebb pontja forrón lüktetett a vágytól, amint megérezte Rick feszülő férfiasságát nekinyomódni, és már alig várta, hogy magában érezze, és eljussanak abba a csodálatos világba, ahová eddig csak az író volt képes elrepíteni. Ajkuk tüzes csókban találkozott, nyelvük egyre őrültebb, türelmetlenebb táncot lejtett a másik szájában. Kate a férfi nyaka köré fonva karjait simult egész szorosan a férfihoz, így sürgetve az eggyé válásra, Rick pedig azonnal értette, mit szeretne szerelme, és nem is tétovázott sokat. Egyetlen, lassú mozdulattal vált eggyé a nyomozóval, akinek ajkáról megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, majd összhangban, lassan, minden pillanatot kiélvezve kezdtek el mozogni. Minél közelebb kerültek a gyönyör kapujához, annál gyorsabb lett mozgásuk. A szoba csendjét sóhajok, és apró nyögések töltötték be, amikor pedig, átlépték a mennyország kapuját, összekulcsolták ujjaikat, és tekintetük a másikéba fúródott. Ajkuk boldog, elégedett mosolyra húzódott, majd Rick, legördülve a nőről, szorosan magához húzta szerelmét, aki boldogan simult az erős karokba, fejét a férfi mellkasán nyugtatva. – te aztán tényleg odavagy a tűzoltókért – vigyorgott önelégülten Castle, mire Kate, lehunyt szemmel mosolyodott el.

-          Csak egyért – felelte halkan, és amikor nem kapott választ, csak érezte, hogy Rick mély levegőt vesz, kíváncsian nyitotta ki a szemét, és felkönyökölve, állát megtámasztva nézett a férfi arcába.

-          Veled minden alkalom olyan csodálatos, amilyennek képzeltem… - szólalt meg halkan Rick, és hangjában nyoma sem volt huncutságnak, csak komolyan nézett a zöldes-barna szemekbe. – Szeretlek, Kate! Fogalmad sincs, mennyire… - simogatta meg a nő arcát, mire Kate megfogta a kezét, és összekulcsolta ujjaikat.

-          Én is téged – hajolt közelebb, és finom, puha csókot lehelt az érzéki vonalú ajkakra. Miután elváltak ajkaik, kissé megrovón húzódott távolabb – miért hagytad, hogy azt higgyem, inkább a fiúkkal mész kártyázni ahelyett, hogy velem töltenéd az éjszakát?

-          Két okom is volt rá – felelte Rick könnyedén, miközben ujjai lágyan cirógatták a nő hátát – először is, nem akartam elmondani, hogy egyenruhát keresek. Meglepetésnek szántam…

-          Sikerült – mosolyodott el az emlékre Kate, amikor meglátta a tűzoltót az ajtóban, majd hagyta, hogy Castle folytassa.

-          Másodszor, elégtételt akartam… nekem volt igazam Gary-vel kapcsolatban, de te… szóval, nem akartad… reméltem, hogy bocsánatot kérsz, de amit kaptam, minden volt, csak nem bocsánatkérés – húzta el a száját sértetten, mint akinek az igazságérzete sérült – gondoltam… megleckéztetlek kicsit… vagyis, rád akartam ijeszteni… De igazán, mit számít már? – húzódott közelebb a nőhöz, aki azonban összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rá.

-          Igazad van. Mit számít már! – rántotta meg a vállát Kate, majd hirtelen kibontakozott a férfi öleléséből, és hanyatt feküdt az ágyon – Most menned kell, holnap találkozunk – fordított hátat a döbbenten ránéző írónak, majd lehunyta szemét, mint aki aludni készül.

-          Haza küldesz? – kérdezte Castle, és Kate anélkül látta maga előtt hitetlenkedő, zavart tekintetét, hogy meg kellett volna fordulnia – de… azt mondtad, együtt töltjük az  éjszakát…

-          Igen, így volt. Te viszont, visszautasítottad, emlékszel? – kérdezte még mindig hátat fordítva, Castle pedig nagyot nyelve ücsörgött továbbra is az ágyban.

-          De… én csak… és egyébként is… tűzoltóruhát kerestem, és… - magyarázkodott zavartan a férfi, de amikor Kate nem fordult meg, nagyot sóhajtva túrt bele a hajába, majd ledobva magáról a takarót, éppen indulni készült, amikor hirtelen Kate megfordult, és karjánál fogva, egy mozdulattal rántotta vissza az ágyba, és ült kis terpeszben ölébe, férfiassága pedig, azonnal reagált az édes teherre.

-          Egy-egy, Castle – kacsintott vidáman a férfira, aki azonnal rájött, hogy a nyomozó megint rászedte. Tekintete mohón futott végig a telt melleken, a feszes hason, majd kezével követte az utat, és vágyakozva simított végig a selymes bőrön. Torka kiszáradt, ahogy a nő közelebb hajolt hozzá, és lágyan megcsókolta.

-          Igazából… nem egyenlítettél, csak… - suttogta az apró csókok között Castle, miközben tüdeje egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, ahogy megérezte, hogy Kate körkörösen mozogni kezd csípőjén. – csak… most megint… te… vezetsz… - sóhajtott fel mélyen, amikor Kate magába engedte, és már úgy mozgott rajta. Haja lágyan cirógatta mellkasát, ajka forrón szántott végig nyaka vonalán.

-          Sss! – némította el csókkal a férfit Kate, majd megszakítva azt, szerelmesen ránézett – valld be, hogy élvezed, amikor én vezetek – kacsintott az íróra kacéran, mire Castle megnedvesítve kiszáradt ajkát, nagyot nyelt, és rekedten válaszolt.

-          Minden… pillanatát! – nyögte nehezen, majd végig szántva a nő gerincén, közelebb húzta magához, és szenvedélyesen megcsókolta, aztán hagyta, hogy mindkettejüket elragadja a vágy hulláma, és ismét elrepítse őket a varázslatba.

VÉGE!

Gyilkos kísérlet 30. rész

30. rész

Castle döbbenten, és értetlenül figyelte, hogy a nyomozó néhány rövid utasítást ad a fiúknak, majd bemond egy címet nekik, és miután ledobta a műszerfalra a telefont, ismét sebességbe kapcsol, és bekapcsolva a szirénákat, őrült tempóban, a zsúfolt new yorki forgalommal, és a vadul tülkölő, szitkozódó autósokkal mit sem törődve, megfordítja az autót. Ahogy nézte a nő összeszorított száját, elszánt tekintetét, nagyot nyelve nyúlt a kapaszkodó után.

-          Mi történt? – kérdezte óvatosan, mire Kate a nélkül válaszolt, hogy figyelmét egy percre is levette volna a forgalomról.

-          Gary meglépett, amikor át akarták vinni az előzetesbe – adott tömör választ Beckett, miközben továbbra sem vette le lábát a gázpedálról.

-          Mégis hogyan?! – rökönyödött meg az író, és egy pillanatig még az életét is elfelejtette félteni, amiért addig kitartóan, de némán imádkozott.

-          Rosszullétet színlelt a parkolóban, és amikor az egyik járőr segíteni akart neki, leütötte, a másikat pedig túszként használta, amíg el nem hajtott egy autóval. – szűrte a fogai között a választ Kate, és arcára volt írva, hogy talán még sosem volt annyira dühös, mint ebben a pillanatban.

-          Így már értem! – kapott a fejéhez Castle, olyan mozdulattal, mint aki életbevágó dolgot fedezett fel. Amikor Kate kérdőn oldalra pillantott, izgatottan folytatta – ezért keverte bele az igazgatót! Ismer téged, Kate! Pontosan tudta, hogy ha elhinti neked a morzsát, te nem nyugszol addig, amíg utána nem jársz, amíg 100%-ig biztos nem vagy abban, hogy ő a gyilkos! Ő pedig addig, időt nyert, hogy megszökhessen! – magyarázta az író, mire Kate mély levegőt vett, hogy lenyelje a nyelvére kívánkozó szitkot. A tudat, hogy Gary azért szökhetett meg, mert ő túlságosan kiszámítható, és hagyta magát átverni, még sokkal rosszabb volt, mint amikor csak azt hitte, egyszerűen becsapták, és félreismerte egy barátját. Megtehette volna, hogy az íróra hárítja a felelősséget, hiszen Castle volt az, aki noszogatta, hogy legalább nézzenek utána az igazgatónak, de el kellett ismernie, hogy ha benne nem lett volna kétség, Castle sosem tudta volna meggyőzni, hogy nyomozzon tovább az ügyben. Bármennyire kellemetlen, sőt megalázó volt a számára, be kellett vallania, hogy rászedték, túljártak az eszén, amitől csak még dühösebb lett. Gondolatai közül, Rick hangja rántotta ki – körözést adtál ki rá? Egyáltalán, hova száguldozunk? Már úgy értem, a végzetünkön kívül, mert hogy itt halunk meg, abban biztos vagyok, ha így vezetsz tovább… - záporoztak a kérdések, mire Kate kemény, hideg tekintettel felelt.

-          Nem adtam ki rá körözést! Pontosan tudom, hol van – húzódott magabiztos mosolyra az ajka – nem Gary az egyetlen, aki ismer. Én is ismerem őt. Szökni akar, ez biztos, de van valami, ami nélkül sosem menne el, és ez a valami nem volt nála, amikor letartóztattam – magyarázta a férfinak egy éles jobb kanyar bevétele közben.

-          És pedig? – kérdezte kíváncsian a férfi, mire Kate most megint rápillantott, de épp csak egy tized másodpercig.

-          Az apja karórája. Még az anyjától kapta, nem sokkal azután, hogy az apja, az orvosok hibájából, szívrohamban meghalt. Akkor határozta el, hogy belőle is orvos lesz - mesélte Kate, minden érzelem nélkül a hangjában – sosem vált meg tőle, éppen ezért tudom, hogy visszamegy a lakására érte…

-          Honnan tudod, hogy így lesz? – kérdezte bizonytalan hangon, kétkedve Castle, mire Kate megállította a korábban bemondott cím előtt az autót, és jobbra, elnézve az író mellett, győzelemittasan mosolyodott el.

-          Egyszerűen csak, tudom! – bökött fejével a zöld övezetben lévő házak között elterülő járdán sietősen lépkedő alak felé, aki kabátját nyakába húzva igyekezett az egyik emeletes ház felé. Castle tátott szájjal nézett először a rohanó alakban felismert Gary-re, majd a nyomozóra, aki felhúzva egyik szemöldökét, elégedetten rántotta meg a vállát, mintha azt mondaná, „látod?”, majd kipattant az autóból. Éppen abban a pillanatban érkeztek meg Javiék is, hogy aztán gyors tekintet váltás után a férfi után induljanak. Alig tettek meg néhány lépést, amikor Gary, mintha megérezte volna, hogy követik, hátrapillantott. Felismerve a nyomozónőt, és a kollégáit, meggondolva magát, nem ment be a lépcsőházba, hanem levágva az utat, a park felé kezdett rohanni. - Kerüljetek elé! – mutatott a másik irányba Beckett Ryan-éknek, akik azonnal bólintottak, és két oldalról vették üldözőbe Gary-t. Kate minden erejét összeszedve rohant régi barátja után, de bármennyire igyekezett is, úgy tűnt, sosem fogja utolérni. Tüdeje szúrón jelezte, hogy lassan kifogy a levegőből, amikor a férfi egy tó felé kanyarodott el, fellökve mindenkit, aki szembejött vele. Beckett, amint felismerte, hogy az orvos át akar vágni a tó mellett a játszótéren, hogy ne ismétlődhessen meg a kórházi eset, a pillanat tört része alatt döntött. Felugrott az egyik padra, és legalább egy méter távolságból ugrott a vad iramban rohanó férfira, aki a hirtelen jött tehertől, elveszítve egyensúlyát, a nyomozóval együtt esett bele a tóba. Castle kifulladva, néhány másodperccel később érkezett meg, de még látta, hogy szerelme eltűnik a tóban a gyilkossal. Szíve vadul dörömbölt mellkasában, és annak ellenére, hogy tüdeje levegőért kiáltott, ő csak visszatartott lélegzettel várta, hogy Kate felbukkanjon, de nem történt semmi. Nagyokat nyelve igyekezett megőrizni nyugalmát, miközben messziről érzékelte, hogy Javi, és Ryan is megérkeznek mellé.

-          Beckett? – kérdezte lihegve Ryan, mire Castle csak némán a tóra mutatott, és abban a pillanatban felbukkant a nyomozónő, hogy aztán prüszkölve, levegő után kapkodva, maga után húzva az orvost, kiússzon a partra. Castle megkönnyebbülten lélegzett fel, és úgy érezte, mintha órák óta először jutna oxigénhez, majd nem tétovázott, a két nyomozóval egyetemben azonnal térdig gázolt a vízbe, hogy segítsen szerelmének. Amikor mindannyian a szárazföldön voltak, Javi hangja törte meg a tapsvihart, melyet a parkban sétáló emberektől zsebelhetett be a nyomozónő bravúros ugrásáért.

-          Ez komoly?! – mutatott az orvosra Javi döbbenten, de ajka vidám vigyorba szaladt – te megbilincselted a víz alatt? – hitetlenkedett a férfi, mire Kate megrántotta a vállát. Beszélni még mindig nem tudott, tüdeje még mindig fájón égett az oxigénhiánytól. Castle először az összebilincselt kezű, fancsali ábrázattal álldogáló orvoson, majd a csuromvizes Beckett-en nézett végig, hogy ellenőrizze Javi állítását, majd nagyot nyelt.

-          Ez… szexi… durva, de… nagyon szexi… - húzta össze szemét, és kínlódva harapta meg az öklét. Kate volt az egyetlen, aki a szokásos évődés mellett, ezúttal a vágyat is felfedezte a kék szemekben.

-          Castle, ha ki akarod próbálni… - hagyta félbe a mondatot Beckett, mire Rick nagyot nyelve várta a folytatást, ő pedig, kacéran folytatta – csak ugorj a tóba. Javi, vagy Ryan bizonyára szívesen utánad ugrik, és megbilincsel – kacsintott a férfira halkan nevetve, mire a két férfi vadul ellenkezni kezdett, Castle pedig látszólag csalódottan húzta el a száját, magában azonban elmosolyodott, mert a gonosz élcelődés mellett, mely a kollégáknak szólt, csak ő láthatta az érzéki pillantást, melyet a nő neki küldött.

Kate ismét száraz ruhában, a pihenő ablakából, összehúzott szemmel figyelte, ahogy régi barátját, Gary-t két egyenruhás elvezeti, bilincsben, hogy átszállítsák az előzetesbe. Nagyot sóhajtva gondolt arra, hogyan ismerhette ennyire félre a férfit. Annak ellenére, hogy most már tudta, sosem volt belé szerelmes, mindig is jó barátjának tartotta. Éppen itt tartott gondolatban, amikor Rick keze lágyan végig simított a derekán, ő pedig halvány mosollyal az ajkán fordult felé. Néhány másodpercig csak némán hagyták, hogy foglyul ejtse őket a másik tekintete, majd Castle szó nélkül húzta a karjaiba a nyomozónőt, és ölelte át szorosan.

-          Egy idő után, már nem fog annyira fájni… - suttogta a fülébe, és Kate-t megint ámulatba ejtette, hogyan képes a férfi a gondolataiban olvasni. Még szorosabban hozzásimulva, nagyot sóhajtva suttogott vissza.

-          Nem fáj. Dühít. Mérges vagyok, amiért ilyen könnyen rászedett… - motyogta sértetten, és megbántottan, mire Rick most kissé eltávolodott tőle, és puhán megcsókolta.

-          Valld be, hogy a legjobban mégis az dühít, hogy kénytelen vagy bocsánatot kérni tőlem – villant ravaszul a kék tekintet, mire Kate gyanakodva húzta össze a szemét.

-          Eszemben sincs bocsánatot kérni tőled! – rázta meg a fejté tiltakozása jeléül, mire Rick még szorosabbra fonva karjait, színpadiasan sóhajtozni kezdett.

-          Szomorú, amikor valaki ilyen nehezen viseli, hogy veszített… - emelte égnek a szemét, majd rezzenéstelen arccal folytatta – valaki egyszer azt mondta, hogy csak az igazán nagy emberek képesek arra, hogy bocsánatot kérjenek, ha tévednek… persze, ez számodra most elég kínos, így megértem, ha te…

-          Elég! – szakította félbe egyszemélyes monológját a férfinak, majd nagy levegőt vett, és karját a nyaka köré fonva, mélyen belenézett az igéző kék szemekbe – bocsánatot kérek… - súgta halkan, komolyan, mire Rick szeméből hirtelen eltűnt a kópéság, és megindultan nézett vissza rá, ekkor azonban a nő ajka csibészes mosolyra húzódott – bocsánatot kérek, hogy az eddigi évek során tapasztalt, gyerekes, egoista, féltékeny, óvodás húzásaid közül, képtelen voltam arra, hogy kiszűrjem, ez nemcsak egy újabb őrült, meseszerű, semmiféle racionalitást nem tartalmazó elmélet. – fűzte hozzá, mire Rick, rádöbbenve, hogy megint a nő került ki győztesen, hiszen megkapta ugyan a bocsánatkérést, de mellette szembesítették is jó néhány hibájával, durcásan húzta el a száját.

-          Gonosz vagy! – morogta sértetten, mire Kate közelebb hajolt, és szinte a szájába súgta a szavakat.

-          De még milyen gonosz! – harapta meg finoman a férfi alsó ajkát, nyelvével puhán végig szántva rajta, akinek elakadt a lélegzete a mozdulatra – gyere át ma este, és megtudod… - lehelte két apró csók között, és teste bizseregni kezdett, amikor megérezte, hogy az író finom tenyere simogatni kezdi a derekát.

-          Nem lehet… - rázta meg a fejét Castle, kellőképpen megdöbbentve ezzel a nyomozót, aki most összeráncolt szemöldökkel hajolt el az újabb csók elől, és kérdőn pillantott rá.

Gyilkos kísérlet 29. rész

29. rész

Donald Frost magas, legalább 190 centi, 50-es éveinek elején járó, őszes halántékú, barátságos tekintetű férfi volt. Az a fajta orvos, aki egyetlen mosolyával, és kedves, közvetlen modorával percek alatt eléri, hogy még a legbizonytalanabb, és legfélénkebb páciens is azonnal bizalmába fogadja, és elhiggyen mindent, amit mond. Hatalmas, tölgyfából készült íróasztalán patinás rend uralkodott, ő maga pedig éppen egy kartont nézett át, amikor Beckett és Castle megjelentek nála. A férfi kíváncsian emelte rájuk meleg barna tekintetét, majd amikor bemutatkoztak, egy bólintással jelezte a titkárnőnek, hogy hagyja őket magukra. Kate merev fejrázással utasította el a felkínált helyet, mire az orvos biccentett, jelezve, hogy tudomásul vette, majd kérdőn nézett rájuk.

-          Nyomozó, miben segíthetek Önöknek? – kérdezte nyugodt hangon, miközben ő is megkerülte az asztalt. Sötét öltönye tökéletes összhangot mutatott a fehér inggel, és színben az öltönyhöz passzoló nyakkendővel, fekete, lakozott, elegáns cipője pedig hangtalanul suhogott a padlószőnyegen, ahogy kisétált az asztal mögül, és megtámasztva magát annak szélén, várakozón pillantott vendégeire. Tekintetén, és arcán nyoma sem volt nyugtalanságnak, látszólag, valóban nem tudta, miért jöttek.

-          A Tricelyd kísérletről, és Loren Hillarys haláláról szeretnénk feltenni néhány kérdést – válaszolta Beckett higgadtan, miközben tekintetét egy pillanatra sem vette le az igazgató arcáról.

-          Természetesen, válaszolok, amennyiben tudok, bár őszintén szólva, fogalmam sincs, miben tudnék a rendelkezésükre állni – vonta meg a vállát kétkedve a férfi – a kísérletet visszautasítottam, a hölgyet pedig, sosem ismertem – nézett rájuk szomorkás tekintettel, mint aki valóban sajnálja, hogy nem tud hasznos segítség lenni a rendőrség számára. – Én döbbentem meg a legjobban, amikor kiderült, hogy Scottdale kolléga titokban megegyezett Alan McIntery-val. – csóválta meg a fejét rosszallóan, és szégyenkezve, amiért, mint igazgató, nem látta, mi folyik a háta mögött.

-          Valóban megdöbbent? Vagy inkább sajnálta, hogy elapad a bevételi forrás? – vette át a szót most Castle, mire az orvos értetlenül nézett vissza rá.

-          Nem értem, miről beszél… - ráncolta össze szemöldökét, miközben tekintete zavartan cikázott vendégei között.

-          Elmagyarázom. Egy forrásunk szerint, Ön nagyon is tisztában volt azzal, mi folyik a kórházban, és noha a kísérletet leállította, a titkos kutatásban legalább 30%-ban benne volt! – szembesítette Gary szavaival a férfit Kate hideg, kimért hangon, majd a választ meg sem várva folytatta – aztán akadt egy kis probléma. Megjelent a képben Loren, és le kellett volna állniuk, de maga ezt nem akarta, ezért…

-          Egy pillanat! Mégis, mit képzelnek?! – szakította félbe a nyomozót Frost emelt hangon, felháborodva – Idejönnek, és egy forrás megbízhatatlan szavaira hagyatkozva azzal vádolnak, hogy titkos kísérletekhez asszisztáltam a kórházamban, és megöltem egy fiatal nőt?! Ez felháborító!

-          A forrás talán megbízhatatlan, de az adatbázisunk nem! – nézett farkasszemet az orvossal Kate magabiztosan, és apró győzelemnek könyvelte el, amikor látta, hogy Donald nagy levegőt véve hunyja le a szemét, fáradtan, megtörve, ő pedig, folytatta – Tudjuk, mi történt Michiganben! Miért kellett olyan sietve távoznia. – szembesítette a férfit mindazzal, amit megtudtak róla – Kedve támadt nosztalgiázni? Vagy… kísértette a múlt? Esetleg rájött, mennyi pénzt keresett? – záporoztak Kate kérdései a férfi felé, mire az, lassan visszasétált az asztalához, és leült a bőrfotelbe, kezeit az ölébe ejtve. Barna szemében már nem csillogott a barátságos fény, arca nem árasztotta azt a bizalmat, amelyet minden orvostól várna a páciens. Ebben a pillanatban sokkal inkább hasonlított egy megtört, agg emberre, akit meggyötört az élet.

-          Jól mondta, nyomozó. Ami történt, az már a múlt, amit Michiganben végleg magam mögött hagytam – szólalt meg halkan, szégyenkező hangon – nem vagyok rá büszke, de kitörölni sosem fogom tudni, ezért kénytelen vagyok együtt élni a bűneimmel. Ide viszont – mutatott ujjával a tölgyfa asztal lapjára határozott hangon – tiszta lappal jöttem, amit igyekeztem is tisztán tartani!

-          Amíg rá nem jött, hogy anyagilag nem a legkedvezőbb becsületesnek lenni, igaz? – dobta a következő provokáló kérdést ezúttal Castle, mire Donald hitetlenkedve rázta meg a fejét.

-          Értsék már meg, hogy bármit is mondott a forrásuk, én az egész kísérletről semmit sem tudtam! Ha csak sejtettem volna, mit művel Scottdale a hátam mögött, magam hajítom ki a klinikáról, és jelentem fel a kamaránál! A hölgyet pedig, akinek a meggyilkolásával vádolnak, nem hogy nem ismerem, de még a nevét sem hallottam soha! – tört fel kétségbeesetten az orvosból, mire Kate összehúzott szemmel nézett rá.

-          Miért kellene hinnem magának? – kérdezte nyugodtan, mire Donald nagyot sóhajtott.

-          Mert az igazat mondom. Egyébként pedig, amikor az említett hölgyet megölték, én Bostonban voltam egy konferencián! Nézzenek csak utána, minden jelenléti papíron ott szerepel az aláírásom! – nézett rájuk könyörgőn az orvos, és Kate egy pillanatig csak némán nézett vissza rá. Munkája során számtalanszor hallotta már a gyanúsítottakat esküdözni, hogy ártatlanok, és többnyire meg tudta állapítani, melyikük mond igazat. Jelen esetben nem tudott szabadulni az érzéstől, ami hatalmába kerítette, ahogy belenézett Donald Frost tisztán, kétségbeesetten, félelemtől ragyogó barna szemébe, miközben felsejlett neki Gary arca is. Noha, a férfi is könyörgött neki, hogy segítsen, és bizonygatta, hogy ártatlan, az ő tekintetében nem látta azt a bizonytalanságot, és rettegést, bizonyítani akarást, mint most Donald szemében. Emellett, amikor Gary-vel beszélt, minden porcikája azt súgta, hogy a férfi hazudik. Most hirtelen gondolt egyet, és nagy levegőt véve kérdezte.

-          Tudott bárki a kórházban arról, hogy miért jött el Michiganből? – hagyta látszólag figyelmen kívül Donald könyörgését, mire az most töprengve ráncolta össze a szemöldökét. Egy pillanatig gondolkodott, majd keserűen húzta el a száját.

-          Csak Gary Scottdale – válaszolta lesújtva, ahogy benne is tudatosodott, mit is keresnek nála a rendőrök, és miért vádolják gyilkossággal – körülbelül egy évvel ezelőtt elmentünk ünnepelni. Egy sikeres gyógyszer kísérleten voltunk túl… ketten maradtunk, a többiek hazamentek, mi pedig, többet ittunk a kelleténél, és mindketten mesélni kezdtünk a múltunkról. Mire vagyunk büszkék, és mire nem… akkor meséltem el neki a történetem… - halkult el a hangja, és arcát kezébe temette, ahogy rájött, milyen aljas módon éltek vissza a bizalmával. Miután nehezen emészteni kezdte a történteket, bánatos arccal nézett a nyomozóra – Gary a forrás, ugye? – kérdezte, mintegy megerősítést várva arra, amit már anélkül is tudott – Ő akarta rám kenni, igaz? – Kate nem válaszolt, csak felállt, elnézést kért, majd Castle-el a nyomában távozott, magára hagyva az igazgatót, aki még mindig hitetlenkedve dőlt hátra a fotelben. Beckett határozott léptekkel igyekezett a kijárat felé, majd a nővérpultnál olyan hirtelen torpant meg, hogy az író majdnem fellökte. Magabiztosan lépett oda az ott álló szőke, 30-as éveinek elején járó nőhöz, majd, miután bemutatkozott, elkérte az orvosok beosztását, amit azonnal át is nyújtott neki a készséges ápolónő. Szeme villámsebességgel cikázott végig a sorokon, majd, amikor megtalálta, amit keresett, mérgesen csapott a pultra.

-          A francba! Megint átvert minket! Nem csak, hogy nem operált aznap, amikor Lorent megölték, de még csak a kórházban sem volt! – világosította fel a mellette álló írót ingerülten Beckett, majd a kijárat felé vette az útját. Az autóban ülve mérgesen szitkozódva szorította a kormányt. A düh, mely belülről égette, amiért megint hagyta magát rászedni, szinte felemésztette. Rick, mintha érezte volna, mi jár a nő fejében, az első piros lámpánál, halkan szólalt meg.

-          Sajnálom. Az én hibám… - hajtotta le a fejét bűnbánón, mire Kate szemöldök ráncolva, zavartan nézett rá.

-          Micsoda? – kérdezett vissza meglepetten, mire Castle megvonta a vállát.

-          Te tudtad, hogy ő a gyilkos, de én ragaszkodtam hozzá, hogy nézzünk utána annak, amit mondott. Bíznom kellett volna az ösztöneidben… - fűzte hozzá szomorúan, mire Kate halványan elmosolyodott.

-          Castle! – fordult most a férfi felé Beckett, mire az, ráemelte csalódottan csillogó kék szemeit – Utánanéztem, mert utána akartam nézni. Nem a te hibád, oké? – simogatta meg a férfi arcát finoman, és megkönnyebbülten látta, hogy annak kis mosolyra húzódik az ajka, ő pedig, folytatta – egyébként sem történt nagy baj, csak autóztunk egy kicsit, és beszélgettünk egy jót az igazgatóval. – rántotta meg a vállát könnyedén a nyomozó mosolyogva, mire Castle most már felhőtlenebbül vigyorgott vissza rá.

-          Kötve hiszem, hogy az igazgató is élvezte – kacsintott a nőre, mire Kate visszakacsintott, és közelebb hajolva, lágyan találkoztak ajkaik. Puhán, gyengéden csókolták a másikat, nem engedve, hogy a vágy, mely a másik felé hajtotta őket, eluralkodjon rajtuk. A pillanatot egy, a nő kocsija mögötti autó hangos tülkölése zavarta meg, melynek türelmetlen gazdája így jelezte, hogy a lámpa zöldre váltott, és folytatná útját. Kate még egyszer rámosolygott a férfira, belenézve a kék szemekbe, melyek szerelmet, és boldogságot tükröztek, majd sebességbe kapcsolt, és tovább hajtott. A csendet, mely lágyan ölelte körbe őket, Castle hangja törte meg – csak azt nem értem, hogy miért küldött el minket egy hamis nyomon Gary? Elvégre, már előzetesben van…

-          Nem tudom – rántotta meg a vállát Kate – talán szórakozni akart még egyet utoljára – vélte elgondolkodva, de a hangsúlyból már hallani lehetett, hogy nem különösebben érdekli a dolog. Éppen folytatta volna, amikor megszólalt a mobilja, ő pedig azonnal felvette, amikor látta, hogy Javi hívja. Egy pillanatig csak hallgatta, mit akar társa, majd kikerekedtek a szemei, és olyan erővel taposott a fékbe, hogy az írónak két kézzel kellett megkapaszkodnia a műszerfalban – tessék?! – hördült fel a nyomozónő hitetlenkedve, remélve, hogy amit az imént hallott, csak egy rossz vicc.