Árnyék a múltból 44. rész

44. rész

Kate a pillanat tört része alatt futtatta körbe tekintetét a helyiségen, így nem kerülte el figyelmét a whisky-s pohár sem, ahogy a kanapéra ledobott zakó sem. A férfi ruhája is arról árulkodott, hogy készült a közös estére. Fekete nadrágja, a hozzá tartozó bordó ing, és a konyhapult előtti széken heverő nyakkendő mind erre utalt. Kate-nek fogalma sem volt róla, mi történhetett, miért gondolta meg magát a férfi, vagy egyáltalán, miért nem telefonált, hogy ne várjon rá hiába. Ahogy azt a hideg távolságtartást sem értette, ami a kék szemekből, és az író testtartásából felé áradt. Érezte, hogy rá haragszik Castle, de nem jött rá az okára. Mivel az író még mindig nem szólalt meg, csak beljebb sétált a nappaliban, és várakozón nézett rá, úgy döntött, megtöri a csendet.

-          Egy órán át vártalak az étteremben – szólalt meg nyugodt, mégis határozott hangon – történt valami? – kérdezte, mire Castle unottan sétált el mellette, hogy kezébe vegye a poharat, és belekortyoljon.

-          Hagytam üzenetet, hogy nem tudok menni – felelte látszólag nemtörődöm módon, mint akit nem is érdekel, hogy Kate hiába várt rá. Belül azonban, majd szétvetette a vágy, hogy elmondja, miért nem jelent meg. Beckett döbbenten meredt rá. Nem akarta elhinni, hogy a férfi, aki vele szemben áll, ugyanaz, mint aki néhány órával korábban szenvedélyesen csókolta, és azt suttogta a fülébe, alig várja a közös estét. Annak ellenére, hogy szíve szerint, felordított volna tehetetlen dühében, és csalódottságában, mély levegőt vett.

-          Nem kaptam meg az üzenetet – jegyezte meg visszafojtott indulattal a hangjában – Szóval? Mi történt? Akadt valami fontosabb a randevúnknál, amit elméletileg mindketten annyira vártunk? – igyekezett megtudni a választ, bár már ő maga sem tudta, miért töri magát annyira. Aztán eszébe jutott, mi lapul a táskája mélyén, és hirtelen megint úgy érezte, igenis tudni akarja, miért változott meg a férfi. Castle néhány másodperc erejéig eljátszott a gondolattal, hogy nem válaszol, meghagyja a nőt abban a hitben, hogy számára nem is volt olyan fontos ez a vacsora, és a vele tölthető idő, mint azt korábban mutatta, végül meggondolta magát. Azt akarta, hogy Kate tudja, nem hazudhat tovább, sem magának, sem neki. Szembesíteni akarta a nőt azzal, látta őt Rogan-nel, és tudja, hogy nem úgy érez iránta, de legfőképpen azt akarta, hogy a nő megmagyarázhassa, amit látott. Azt akarta, hogy kiderüljön, az egész csak egy félreértés, és ez a vágya, sokkal erősebb volt a büszkeségnél.

-          Láttalak, Kate… - nyögte nehezen, remélve, hogy a nő azonnal érteni fogja, mire gondol, de tévedett.

-          Láttál – ismételte meg a nyomozónő a szavait meglepetten, és tekintetében értetlenség csillogott – ez… ez meg mit jelent? – kérdezte, mire Castle nagyot sóhajtott. Most már nem volt visszaút, végig kellett mennie, akármennyire is rettegett az út végétől.

-          Téged és Rogan-t… a lakásod előtt – válaszolta halkan, mire Kate arcán látszott, próbálja kitalálni, miről is beszélhet a férfi, majd hirtelen, mint aki megvilágosodott, belenézett a szomorkásan, csalódottan csillogó kék szemekbe.

-          Ott voltál? Nem értem… úgy volt, hogy… - próbálta összeszedni gondolatait, majd megrázta a fejét, mintha így akarná kiüríteni onnan a felesleges kuszaságot – te követtél engem? Kémkedtél utánam?! – tört fel belőle felháborodottan, de Castle nemet intett.

-          Nem erről van szó… - igyekezett megmagyarázni, de Kate egy kézmozdulattal leintette.

-          Nem! Tényleg nem, hanem a bizalomról! Mégis, milyen kapcsolat a miénk, ha nem bízol bennem? – nézett döbbenten a férfira Beckett, miközben táskáját szinte égette az ajándék, amit a férfinak hozott, és már szinte ő sem értette, miért is áll még mindig vele szemben.

-          Az elmúlt napokban elég sok dolog történt, ami próbára tette a bizalmamat, Kate! – robbant ki a férfiból minden keserűség és kétely, ami eddig nyomasztotta, és nem hagyta nyugodni – Mindent megtettem azért, hogy bízzak benned, és ma estig hittem is abban, hogy az egész csak a képzeletem játéka, és Ryan is tévedett, amikor azt mondta, kialakult közöttetek Rogan-nel bármi! De be kell látnom, hogy talán tévedtem. Nincs értelme ragaszkodni valakihez, aki mást szeret. Talán nem véletlen, hogy négy év kellett, amíg legalább egyetlen éjszakára az enyém lettél – tette hozzá csüggedten, mire Kate összeszorult szívvel nézett rá, és lépett közelebb.

-          Te azt hiszed, még mindig szeretem Rogan-t? – kérdezte, miközben arra gondolt, a kétségek, melyek a férfit gyötrik, talán nem véletlenül alakultak ki benne. El kellett ismernie, hogy túl hosszú ideig tartotta távol magától, és hiába alakult ki iránta a bizalom, nem engedte, hogy az érzései felülkerekedjenek benne. Mindig az eszére hallgatott, amely azt súgta, túlságosan veszélyes lenne, ha szívére hallgatna, és egy halál közeli élmény kellett ahhoz, hogy fittyet hányva az észérvekre, a szívét kövesse, és elmenjen hozzá azon az éjszakán.

-          Nos, igen! Azt hiszem! – törte meg gondolatainak láncát az író hangja, mire Kate nagyot sóhajtott. Annak ellenére, hogy amikor megérkezett, dühös volt a férfira, most mindennél jobban szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba, és elűzni a kétségeit.

-          Nem szeretem, és soha nem is szerettem Rogan-t! – jelentette ki határozottan, de Castle nehezebb dió volt, mint hitte.

-          Tényleg? Mert az elmúlt időszakban folyton vele voltál! Ma este kiöltözve ültél be vele az autóba… egyedül… titokban – sorolta érveit a férfi.

-          Vele voltam, mert Gates rám bízta! Neked öltöztem fel ma este csinosan, Castle! – magyarázta nyugodt hangon Kate, és csak remélni merte, hogy ennyi elég lesz a férfinak ahhoz, hogy higgyen neki. Elhatározta, ha ez sem győzi meg, elmegy, és beletörődik, hogy sosem fog bízni benne, vagy kettejükben az író – Gates berendelt az irodába, és tudtam, nem lesz időm átöltözni a vacsora előtt. Rogan-t kivittem a reptérre, miután aláírta a válási papírokat! Egész nap arra készültem, hogy este végre veled lehessek! Ami pedig azt illeti, hogy négy év kellett, amíg közel engedtelek magamhoz, annak semmi köze ahhoz, hogy mit éreztem, sokkal inkább a gyávasághoz, aminek hagytam, hogy irányítson! – hadarta egy levegővel, büszkén, majd némán nézett a férfira. Castle döbbenten meredt rá. Még sosem nyílt meg előtte így a nő, és tudta, ha most nem él a lehetőséggel, kisétál az ajtón, és nem jön vissza többé. Kate egyre idegesebben figyelte, ahogy az író láthatólag a hallottakat emésztette, majd nehezen megszólalt – mondj valamit… - suttogta halkan, mire az író hirtelen átfonta karjait derekán, magához húzta, és megcsókolta.

-          Szeretlek! – súgta vissza, minden magyarázat nélkül, miközben tovább csókolta. Nyelve lágyan kért bebocsátást, és megkönnyebbülten sóhajtott a csókba, amikor megkapta, hogy felidézve édes táncukat, vágyaikat feltüzelő, szenvedélyes csókba kezdjenek. Karjai egyre szorosabban húzták közelebb a nőt, miközben érezte, hogy a vékony karok átfonják a nyakát, és Kate teljesen hozzásimul. Teste azonnal reagált a közelségre, és tenyerével végig simított a nő hátán, egészen addig, amíg el nem érte a nyaknál lévő cipzár kis fém húzóját. Miközben ujjaival megcirógatta a nő nyakát, lassan, minden mozdulattal közben végig simogatva Kate hátát, lehúzta a cipzárt, mialatt ajka már Kate nyakát csókolta, majd visszatért az érzéki ajkakhoz, Beckett ujjai pedig, fürgén gombolták ki ingét, hogy aztán tenyere végre érezhesse az izmos mellkast fedő bőr tapintását. Kate belesóhajtott a csókba, ahogy megérezte, hogy az izmok megremegnek érintése nyomán, miközben néma összhangban kezdtek araszolni a hálószoba felé. Castle egy pillanatra megszakította a csókot, majd mélyen belenézett a zöldes-barna szemekbe, melyet most egészen sötét barnára festett a vágy tüze, ami fellobbant a nőben. – Köszönöm! – lehelte szájába a szavakat, így hálát adva azért, amiért Kate eljött hozzá, és nem hagyta, hogy büszkesége, és sértettsége felülkerekedjen benne, amiatt, hogy ő makacs, buta módon nem ment el az étterembe.

-          Mindig – súgta vissza Beckett lágyan mosolyogva, miközben ujjaival beletúrt a sűrű, barna tincsekbe, és tarkóján átfonva ujjait húzta közelebb magához a férfit egy újabb varázslatos csókra. Nyelvük lassú, érzéki tánccal tüzelte fel vágyaikat, mialatt Kate kihámozta a férfit az ingből, és érezte, hogy Castle finom simogatások közepette tolja le az ő válláról is a fekete ruhát, mely hangtalanul landolt a padlón, ő pedig, kilépve belőle, már csak fehérneműben fészkelte be magát az író karjai közé, élvezve, ahogy annak ajka forró nyomot hagyva maga után, bizsergeti végig először nyakát, majd mellén állapodik meg. Keze ügyes mozdulatokkal oldotta ki Castle nadrágszíját, és már éppen a cipzárral foglalatoskodott, simogatással ingerelve vágyának ékes bizonyítékát, amikor éles hang hatolt el tudatukig. Egyszerre kapták fel fejüket, és kérdőn néztek a másikra. Fogalmuk sem volt, ki zavarhatja őket ebben a pillanatban, de néhány másodpercnyi tűnődés után, Castle szólalt meg.

-          Majd eltűnik! – jelentette ki, és újfent forrón megcsókolta a nőt, aki nem habozott viszonozni, ezúttal azonban, már sokkal szenvedélyesebben követelték a másikat, de a csengő ismét megszólalt, így jelezve, hogy a hívatlan látogatónak nem áll szándékában feladni. Castle orra alatt káromkodva indult el az ajtó irányába, úgy ahogy volt, ing nélkül, nadrágban, mialatt Kate, belépett a hálószobába, és résnyire hajtotta az ajtót. Arra viszont, aki az ajtó mögött állt, egyikőjük sem számított.

Árnyék a múltból 43. rész

43. rész

Kate elégedetten nézett órájára, mely 10 perc múlva hetet mutatott, mialatt a fekete-fehér egyenruhát viselő, fiatal, 20-as éveinek elején járó pincér kitöltötte a pohárba az ínycsiklandó vörös bort, melyet rendelt. Ugyan nem értette, az író miért nincs még itt, de gyanakvását elhessegette azzal, hogy talán nem kapott taxit idejében, és hitte, hogy nemsokára megérkezik. A pincér egy étlapot csúsztatott a kezébe, amit ő hálás mosollyal köszönt meg, de egyelőre tányérja mellé fektette. Miközben felvette a poharat, hogy megkóstolja az olasz szőlővidéken, kemény munkával, és sok napsütéssel érlelt nedűt, elmosolyodott esti emlékein. Miután bement az őrsre, és tájékoztatta Gates kapitányt a fejleményekről, aki, bár észrevette, milyen csinosan öltözött fel nyomozója, azt szó nélkül hagyta, Rogan látható izgatottsággal várta őt asztalánál. Látszott rajta, alig várja, hogy beülhessenek valahová, és végre kettesben megkaphassa a csókot, amiért cserébe a válási papírokat aláírta.

-          Mehetünk? – faggatózott türelmetlen toporgással, mire Kate felemelte kabátját székéről és bólintott. Észre sem vette, hogy a háttérben Ryan szájtátva bámul rájuk.

-          Elviszlek egy csodás helyre, Rogan – ígérte lágy mosollyal ajkán – és olyan meglepetést szánok neked, amitől úgy érzed, mintha repülnél – kacsintott a férfira negédesen, mire annak fülig ért a szája, és boldogan intett búcsút a rend őreinek.

Az autóban, miközben haladtak, Kate szándékosan került mindenféle kommunikációt, és Rogan sem erőltette azt. Egyértelmű volt, hogy egyetlen dologra tud már csak koncentrálni, arra, hogy mikor kapja meg végre az áhított nőt, és ezzel Kate is tisztában volt. A férfi hirtelen fészkelődni kezdett, és az ablaküveghez tapadva próbálta felmérni a sötétségben, vajon merre is haladnak.

-          Kit-Kat, hova megyünk egész pontosan? – kérdezte gyanakodva, de még mindig reménykedve, mire Kate megvonta a vállát.

-          Számít a helyszín? – kérdezett vissza válasz helyett, majd hozzátette – a lényeg, hogy a tiéd legyek, nem? – toldotta meg, mire Rogan bólintott, de 10 perc múlva megrökönyödve egyenesedett ki az ülésben.

-          A reptér?! Ez meg mit jelentsen?! – követelt magyarázatot a nőtől, miközben azonnal értelmet nyert a nő kapitányságon mondott mondata, aki miután leparkolta a kocsit, villámsebességgel ugrott ki a volán mögül, Rogan pedig, felháborodottan követte – Nem hallottad, amit kérdeztem?! Volt egy egyezségünk!

-          Nem, Rogan! Semmit nem ígértem! – torpant meg most Kate, és szikrázó szemekkel fordult hátra – az elmúlt napokban kénytelen voltam elviselni a tenyérbe mászó képedet, a gyomorforgató poénjaidat, azt, hogy folyamatosan a férjemként villogtál a legjobb barátaim előtt, és azon fáradoztál, hogy minél kényelmetlenebb helyzetbe hozz! Ennek vége! Aláírtad a papírokat, felszállsz a gépre, és végre eltűnsz az életemből! – jelentette ki határozottan, de Rogan hitetlenkedve rázta a fejét.

-          Azt mondtad, ha aláírom a papírokat, utána… - akadt el a hangja, mire Kate kérdőn nézett vissza rá, ő pedig, nem tudta folytatni. Most döbbent rá, hogy nem számolt azzal, Kate valóban megváltozott, és ügyesebben bánik az olyan agyafúrt emberekkel, mint amilyennek tartotta magát, és a nő valóban nem ígért semmit – azt hittem… úgy érted, hogy utána…

-          Rogan, a képzelgéseid nem tartoznak rám – felelte Kate nyugodtan, de szája szegletében győztes mosoly bujkált.

-          Nem szállok fel a gépre! – húzta ki magát magabiztosan Rogan, így jelezve, hogy nem hajlandó engedelmeskedni a nőnek, mire Kate még szélesebben mosolygott rá, melyben azonban cseppnyi öröm sem volt, sokkal inkább nyertes arrogancia.

-          Fogadjunk? – kérdezte, majd jobb kezét felemelve, két ujjával csettintett, mire két, 12. körzeti járőr, egy magas, izmos, 30-as éveiben járó, sötét hajú, és egy nyúlánk, de szintén szálkásan izmos, szőke 40 év körüli férfi jelent meg, szolgálatkészen.

-          Beckett nyomozó! Ő lenne az? – mutatott szigorúan összevont szemöldökkel az idősebb férfi Rogan-re, mire Kate bólintott, Rogan pedig, még csak akkor fogta fel, hogy Kate valószínűleg már az őrsön intézkedett, hogy a két rendőr a reptéren legyen, mire ők ideérnek.

-          Rogan O’Leary. Azt akarom, hogy ez a férfi fent legyen a 20 órakor induló járaton! Ha nem, velem gyűlik meg a bajuk megértették? Áthelyeztetem magukat biciklis rendőrnek, értve vagyok? – fenyegette meg a biztonság kedvéért a férfiakat, annak ellenére, hogy megbízott bennük.

-          Úgy lesz, Asszonyom, ne aggódjon! Ha kell, elrepülök vele egészen Bostonig! – húzta ki magát fontosságának teljes tudatában a fiatalabb, majd hatalmasat taszított Rogan-en, aki alig tudta megőrizni egyensúlyát. Mielőtt azonban távozhattak volna, Kate még odaszólt neki.

-          Jut eszembe, még van egy tartozásod! – mosolygott rá ördögien.

Miután a járőrök elvezették volt férjét, elégedetten gondolt a kesztyűtartóban pihenő válási papírokra, és az íróval hamarosan sorra kerülő, romantikus vacsorára. Karórájára nézve riadtan állapította meg, hogy alig fél órája maradt, hogy az étteremben legyen, így mit sem törődve a szabályzattal, kapcsolta be autóján a villogót, és teljes sebességgel száguldott át a városon. Most, a pohár bor mellett, egyre vadabb szívdobogással várta, hogy a férfi végre megérkezzen, és izgatottan gondolt arra, vajon mit fog szólni, ha meglátja. Lassan teltek a percek, elmúlt fél nyolc, de az írónak még nyoma sem volt. A pincér, aki korábban kiszolgálta, sajnálkozó tekintettel állt meg mellette.

-          Hozhatok esetleg valamit? – kérdezte, és Kate nem tudta, mit feleljen. Egyre inkább kezdte úgy érezni magát, mint egy vak randira érkezett vén lány, akit bepaliztak, és ez az érzés egyáltalán nem tetszett neki, ugyanakkor aggódni is kezdett. Nemet intve fejével vette elő mobilját, és miután a pincér magára hagyta, Castle számát tárcsázta, de az nem vette fel. Végül megelégelve a várakozást, kifizette a számlát és távozott, lelkében keserűséggel, és csalódottsággal.

Castle unottan forgatta kezében a whisky-s poharat, melyben monoton egyhangúsággal koccantak össze a jégkockák. Fejéből nem tudta kiverni a nyomozónőt, aki nyilván már az étteremben várja. Vajon, mit gondol, hogy nem jelentem meg? – tette fel magának a kérdést. Aggódik? Azt hiszi, bajba kerültem? Baleset ért? Vagy nem is foglalkozik vele? Talán nincs is ott… - jelent meg egy kósza gondolatként a feltételezés, mely azonnal hozta magával az este látott képeket is, ahogy Kate csinosan kiöltözve beszáll Rogan-nel az autóba. Egyszerűen képtelen volt elhinni, és nem tudta, mire vélni, azok után, ami a pihenőben történt. Nem értette, ha Ryan-nek van igaza, és a nő és Rogan között valóban kialakult valami, akkor miért beszélt meg vele estére randevút a nyomozónő? Talán még mindig szereti – jött a következő gondolat, melyet vadul igyekezett elhessegetni magától, de könyörtelenül tért vissza elméjébe. Csak azt a magyarázatot találta. Kate még mindig szereti Rogan-t, és bár megpróbál vele új életet kezdeni, ez az árnyék a múltból kísérteni fogja. Olyannyira lefoglalták gondolatai, hogy azt sem hallotta meg, amint telefonja a konyhai átadópulton kitartó rezgéssel próbálja felhívni magára a figyelmet. Dühösen itta ki whisky-je maradékát, majd ismét a bárpulthoz lépett, és újra töltött magának az aranyló folyadékból, a jégkockák mellé pedig, még kettőt dobott, nehogy elárvuljanak, ahogy átadják magukat a fizika törvényének, és elolvadnak, elveszítve alakjukat, és halmazállapotukat. Ebben a pillanatban csengettek, ő pedig, meredten nézett az ajtóra. Elmúlt nyolc óra, anyja és Alexis Párizsba utaztak hosszú hétvégére, Ryan és Javi sem keresné, ez azt jelentette, hogy kizárólag Kate lehet a váratlan vendég. Habozott, fogalma sem volt róla, ki akarja-e nyitni, látni akarja-e. Mit mondhatna neki a nő, azok után, amit látott? – tette fel magának a kérdést, végül döntött. Úgy érezte, tartozik neki annyival Kate négy év után, hogy magyarázatot követelhessen, és bár utólag, jobb ötletnek tűnt, ha mindjárt a lakásánál magyarázatot követelt volna, de nem akarta megadni Rogan-nek a lehetőséget, hogy kárörvendőn a képébe vághassa, mégis sikerült az utolsó pillanatban meghódítania Kate szívét, mindössze néhány nap alatt, amire neki négy év sem volt elegendő. Nagy levegőt véve tette le a konyhapultra a poharat, majd semmit el nem sietve, az ajtóhoz lépett, és szélesre tárta azt. Nem tévedett, valóban Kate állt a küszöbön. Fekete ruhájában, mely kihangsúlyozta tökéletes alakját, elképesztően gyönyörűnek látta az író. Kontyba kötött hajába legszívesebben beletúrt volna, hogy hagyja a gravitáció törvényének engedelmeskedve leomlani lágy zuhatagként, érezvén, ahogy ujjait simogatják a puha hajszálak. Ehelyett azonban, csak távolságtartón ránézett, és még csak félre sem állt, hogy a nő beljebb jöhessen.

Kate elnyomott egy megkönnyebbült sóhajt, amikor meglátta, hogy Castle jól van, nem esett semmi baja. Amikor nem jelent meg az étteremben, még rémálmaiban sem gondolta, hogy szándékosan hagyta egyedül. Sokkal inkább azt hitte, történt vele valami, amikor pedig, nem vette fel a telefont, még jobban aggódni kezdett. Mielőtt azonban, bement volna az őrsre, hogy kiderítse, valóban megsérült-e, úgy döntött, eljön a lakására, ösztöneire hallgatva, és lám, jól tette. A kezdeti aggodalmat, és kétségbeesést, olyan gyorsan váltotta fel a harag, és a keserűség, hogy szinte észre sem vette. Most azonban, kedve lett volna felordítani, amiért a férfi egészen idáig kényelmesen iszogatott nappalijában, miközben ő a poklot élte át rémisztő gondolatai miatt. Ehelyett azonban, büszkén kihúzta magát, és egyenesen a férfi kék, szokatlanul hidegen csillogó szemébe nézett.

-          Nos? – követelt magyarázatot ezzel az egyetlen kérdéssel a nyomozónő, és tudta, a férfi is tisztában van vele, mire kíváncsi. Legnagyobb meglepetésére azonban, Castle örömtelenül elmosolyodott.

-          Micsoda meglepetés! Nem számítottam rád – közölte érzelem nélkül, Kate-nek pedig, fogalma sem volt róla, mi történhetett. Ez azonban, fikarcnyit sem csökkentett mérgén, sőt, inkább tovább szította azt.

-          Bejöhetek? – kérdezte erőltetett nyugalommal a hangjában, amire Castle még csak fel sem figyelt, csak bólintott, és arrébb állt az ajtóból, Kate pedig, elviharzott mellette, melynek hatására, cseresznye illata bekúszott a férfi orrába, aki nehézkesen nyelt egyet, majd követte. Tudta, a most következő beszélgetés az egész jövőjét eldöntheti.

Árnyék a múltból 42. rész

42. rész

Rogan kényelmesen elhelyezkedve feküdt a kanapén, előtte egy tálban chips, és pattogatott kukorica, mellette egy pohár üdítő hevert az asztalon, a televízióban pedig, egy izgalmas film akciójelenete zajlott éppen. Amint meghallotta a belépő nőt, felé fordult és felpattant.

-          Kit-Kat! Ha nem haragszol, elfoglaltam magam, amíg hazaérsz! – vallotta be pimasz mosollyal a szája szegletében, mire Kate összehúzott szemmel, haragosan nézett vissza rá.

-          De igen, ami azt illeti, haragszom, Rogan! Mi a frászt keresel a lakásomban?! – kérte számon a férfit, mire az, belenyúlt a kanapé mellett heverő táskájába, és egy fehér borítékot húzott elő.

-          Van egy elintézetlen ügyünk, rémlik? – lobogtatta meg a borítékot, majd folytatta – kicsit megsürgettem a dolgokat, hogy a kedvedben járjak, és úgy éreztem, ezért jár nekem annyi, hogy ne a hideg októberi szélben várjam meg, amíg végzel a melóval. Erről jut eszembe, hogy áll a dolog? – kérdezett rá kíváncsian, mire Kate egy mozdulattal dobta az ajtó melletti komód tetejére kulcsait, fegyverét, és jelvényét.

-          Elkaptuk a gyilkost – felelte szárazon Beckett – aláírom a válási papírokat, aztán tűnj el! – jelentette ki, miközben közelebb lépett a férfihoz, de az, láthatólag hezitált.

-          Ki ölte meg a nyomorultat? – faggatózott tovább, mire Kate türelmetlenül sóhajtott.

-          Nem mindegy?! – kérdezett vissza, miközben megpróbálta megszerezni a papírokat, de Rogan a háta mögé rejtette azokat.

-          Nem, ugyanis ez az én ügyem is volt, ha elfelejtetted volna – replikázott vissza, még mindig ügyesen távol tartva a nyomozót a borítéktól – jól érzem, hogy sietős a dolgod?

-          Igen! Minél előbb meg akarok szabadulni tőled! – vágta oda flegmán a nő, de Rogan megrázta a fejét.

-          Nem erre gondoltam, Kit-Kat! Szerintem, neked programod van! – tapintott rá a lényegre, de Kate úgy érezte, nem tartozik beszámolóval a férfinak az estéjét illetően.

-          Semmi közöd hozzá! Kérem a papírokat, aztán hord el magad! – utasította a férfit határozottan, de annak mosoly bujkált a szája szegletében, és amikor Kate hirtelen a papírok után nyúlt, Rogan egy mozdulattal kapta el a csuklóját. A nyomozónő nem számított a váratlan helyzetre, így elvesztve egyensúlyát, teljes testével Rogan-re dőlt, aki elterült a kanapén, és magára rántotta őt. Kate mindkét tenyerével megtámaszkodott a férfi széles, izmos mellkasán, úgy próbálta feltornászni magát, hogy ülő helyzetbe kerüljön, de ez korántsem ment könnyen, tekintve, hogy Rogan átkarolta a derekát, és moccanni sem engedte – engedj el! – sziszegte Kate ingerülten, és nemcsak kiszolgáltatott helyzete dühítette, hanem az is, hogy tudta, Castle nemsokára megérkezik az étterembe, ő pedig, még át sem öltözött, le sem zuhanyozott.

-          Nem akarlak elveszíteni, Kate! – súgta vissza vágytól fűtött hangon Rogan, miközben kissé megemelte fejét, így ajkukat csak pár centiméter választotta el egymástól – Nem akarok elválni! Szeretlek, és azt akarom, hogy hozzuk helyre a dolgainkat! – búgta szerelmesen, miközben közelebb hajolt.

-          Kérem a papírokat! – nézett mélyen a férfi sötét szemeibe Beckett, Rogan azonban, még szélesebben elmosolyodott, és most tekintete a cseresznye ajkakra vándorolt. Úgy érezte, még soha életében nem vágyott semmire úgy, mint arra, hogy most megcsókolhassa azokat, de azzal is tisztában volt, milyen hatást váltana ki a nőből.

-          Adj egy csókot! – jelentette ki komoly arccal, így nyilvánvalóvá téve a nő előtt, hogy semmit sem gondolt még ennél komolyabban – egyetlen csók, és megkapod a papírokat, az aláírásommal együtt! – tette hozzá, mint visszautasíthatatlan ajánlatot, mire Kate elgondolkodva nézett vissza rá. Válaszolni azonban nem volt ideje, mert zsebében megszólalt mobiltelefonja, Rogan pedig, meglepettségében engedett a szorításon, amit Kate azonnal ki is használt, és felállt.

-          Beckett! – szólt bele hivatalos hangon, majd néhány percnyi csend után, bólintott – igen, Uram! Fél óra múlva ott vagyok! – válaszolta, majd karórájára pillantott. Elmúlt fél hat, esélye sem volt, hogy idejében az étterembe érjen, ha még a kapitányságra is be kell mennie.

-          Mi a válaszod? – erőltette a kérdést Rogan, mire Kate végig mérte, majd válasz nélkül indult el a fürdőszoba irányába. Mielőtt belépett, még visszaszólt.

-          Mire kijövök, a papírok legyenek az asztalon, aláírva!

-          Ez igent jelent? – kérdezett vissza a férfi, reménykedő tekintettel, de Kate nem válaszolt, csak eltűnt a fürdőszoba mögött. 20 perccel később, fekete, testhez simuló ruhában jelent meg a nappaliban, mely kihangsúlyozta tökéletes alakját. A ruha V nyakú kivágása jótékonyan takarta az egy évvel korábbi mellkas lövés okozta heget, de kiemelte telt kebleit. Az egyetlen ékszer, melyet viselt, a fülében lógó, hosszú aranyfülbevaló volt, mely még inkább kecses nyakára irányította a figyelmet. Rogan tátott szájjal meredt a nőre, majd elismerőn füttyentett – a mindenit Kit-Kat! Te tényleg ott kerekedtél ki az évek alatt, ahol egy nőnek kell! – jegyezte meg, miközben tekintetét egy percre sem vette le a nőről. Lassan közelebb sétált, és megállt szorosan a nyomozónő előtt, akinek pillantása az asztalon heverő papírokra tévedt – szeretnéd őket, ugye? – kérdezte magabiztos mosollyal, jelezve, hogy észrevette, mire irányul a detektív figyelme – tudod, mi az ára – nézett mélyen a zöldes-barna szemekbe, mire Kate sóhajtott.

-          Nem bízom benned, Rogan! – vallotta be őszintén a nyomozónő, majd folytatta – látni akarom, hogy aláírod a papírokat, utána…

-          Utána? – követelte a folytatást türelmetlenül Rogan, de amikor Kate csak sejtelmesen elmosolyodott, megrázta a fejét – rendben, bebizonyítom, hogy nem kell aggódnod, tartom a szavam! – azzal benyúlt bőrkabátja belső zsebébe, és tollat vett elő, majd gyors mozdulatokkal rántotta ki a válási papírokat a borítékból, és három példányban aláfirkantotta a lap alján. Amikor végzett, Kate orra elé nyomta azokat, aki nem késlekedett. Átvette, és ő is aláírta a megadott helyeken. Amint elkészült, Rogan magabiztosan, a győzelem ízével a szájában lépett közelebb. – Nos? Várok…

-          Sajnos, be kell mennem a kapitányságra – sóhajtott látszólag bánatosan Beckett, mire Rogan döbbenten meredt rá, de ez alig néhány másodpercig tartott csupán, hogy aztán hirtelen ismét elvigyorodjon.

-          Értem már! Váratni akarsz, ugye? Felcsigázni! Tudtam én, hogy nem változtál olyan sokat, mint hiszed – jegyezte meg, majd bólintott – Rendben, elkísérlek, aztán megiszunk valahol egy pohárkával! Talán, több is lesz egy csóknál – kacsintott sokatmondón a nőre, mire Kate elmosolyodott.

-          Nem bánom! – hagyta rá, és a fogasról leemelve egy fekete szövetkabátot, magához vette táskáját, és elindult az ajtó irányába, Rogan pedig, örömittasan követte.

Castle tanácstalanul ácsorgott szürke Mercedese mellett, miközben azon töprengett, vajon, hogy fog reagálni a nő, hogy annak ellenére, amiben megállapodtak, nem az étteremben várja hét órakor, hanem a lakására jött, egy órával korábban, mint a megbeszélt időpont. Az egyik percben úgy érezte, Kate is olyan izgatottan várja az estét, mint ő, és biztos volt benne, hogy örülni fog neki, a másikban azonnal elbizonytalanodott, és remegve gondolt arra, hogy nem lesz elragadtatva, ha meglátja. Órájára pillantva látta, hogy még csak pár perccel múlt hat óra. Fogalma sem volt, mit tegyen, végül úgy döntött, feldob egy érmét. Öltönyének zsebéből egy 25 centest halászott elő, és töprengve forgatta meg ujjai között.

-          Ha fej, felmegyek, ha írás… - gondolkodott hangosan, eldöntve a játékszabályokat, miközben lelki szemei előtt megjelent a nyomozónő finom profilja, gyönyörű mosolya, cseresznye ajka, édes csókjának íze, és nagyot sóhajtott – ha írás, akkor is! - döntötte le, de kíváncsiságból feldobta az érmét. Majdnem hangosan felnevetett, amikor megnézve kéz fején az érmét, George Washington arcképe nézett vissza rá. – Nohát! A sors akarta így! – jegyezte meg mosolyogva, majd bezárva az ajtót, a háztömb ajtaja felé vette az irányt.

Ajkára fagyott azonban a mosoly, amikor meglátta, hogy nyílik az ajtó, és legnagyobb meglepetésére, Rogan O’Leary lépett ki rajta. A férfi éppen egy viccet mesélhetett, mert teli szájjal hahotázott, Castle pedig, érdeklődve bújt el autója mögött, hogy kilesse, kit szórakoztat ekkora hévvel. A csalódottság, és a keserűség szinte fejbe vágta, amikor megpillantotta, hogy Kate követi őt. Fekete ruhájában, szövetkabátjában ezúttal is gyönyörű volt. Haja hullámai kontyba kényszerítve álltak ellen a hűvös szél erejének, miközben a nő autója felé igyekeztek. Castle úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Nem akarta elhinni, amit látott. Bármennyire is küzdött ellene, Ryan szavai jutottak az eszébe, amit a pihenőbeli jelenetről mondott a két ember között, amelynek szemtanúja volt. A kétségek, melyekről úgy gondolta, sikeresen nyomta el őket magában, ismét felszínre törtek, és ezúttal nem tudott megküzdeni velük. Kegyetlenül nyomtak el minden eddig érzett boldogságot és örömöt, hogy ürességnek, és keserűségnek adják át helyüket. Tekintetével, mintegy saját magát kínozva figyelte, ahogy az autó lámpái kigyúlnak, és a nyomozónő, férje társaságában kigördül az utca forgatagába, majd az előttük álló randevúra gondolt. Végül nagy levegőt vett, és beszállt az autójába. Már pontosan tudta, mit fog tenni.