Éld az életem 22. rész

22. rész

Kate nagyot sóhajtva lépett be a lakásba, nyomában Anette-tel és Declan-nel. Minden vágya volt, hogy egy kicsit egyedül lehessen és elmerülhessen az önsajnálatban, de ahogy kabátját a fogasra akasztotta és látta, hogy Declan otthonosan mozogva lép beljebb, tudta, várnia kell még azzal, hogy gondolataival foglalkozhasson. Hiába emlékeztette magát többször is, hogy nem szabad élveznie a férfi csókját, nem szabad arra gondolnia, bárcsak önmaga lehetne, távol kell tartania magát tőle, agya, mint egy gonosz troll, újra és újra előhívta emlékeit.

- Ez csuda jó móka volt! – zökkentette ki gondolatai közül Anette hangja, aki ráncokkal barázdált arcán gyermeki mosollyal, lelkesen dörzsölte össze tenyerét. Le sem tagadhatta volna, mennyire tetszett neki a cukrászdai látogatás.

- Boldoggá tesz a tudat, hogy szerzett magának néhány kellemes órát – húzta el a száját szarkasztikusan Kate, aki ellentétben a nővel, szíve szerint most rögtön hazarángatta volna nővérét Párizsból – de legközelebb hagyja itthon a fantáziáját! – figyelmeztette szúrós tekintettel, mire Declan vidáman mosolygott rá.

- Én határozottan szimpatizálok Anette fantáziájával – kacsintott az idős nőre, aki boldogan mosolygott vissza rá – ha ez könnyebbé teszi a számodra, nekem is szerzett néhány kellemes percet – utalt az elcsattant csókra a férfi, és élvezettel figyelte, hogy célba talált, Kate fülig vörösödött a megjegyzést hallva.

- A te örömöd az utolsó, ami érdekel ezen a bolygón! – vetette oda foghegyről, de bosszúsan állapította meg, hogy Declan még csak zokon sem vette a kijelentést.

- Aranyos vagy, amikor dühöngsz – jegyezte meg kópés mosoly kíséretében, mire Kate mérgesen fújtatott egyet.

- Te direkt élvezed, hogy idegesítesz? – kérdezte, miközben megállt a férfi előtt, és csípőre tett kézzel fúrta zöldes-barna szemét a sötétkék tekintetbe.

- Igen – válaszolta nyugodt hangon Declan, állva a tüzes pillantást – kimondottan élvezem.

- Kislányom, nyilván nem úgy értette a fiatalember – próbálta csitítani a hangulatot Anette, aki eddig érdeklődve figyelte az eseményeket.

- De igen, pontosan úgy értettem – szögezte le a férfi, mire Kate összeszorította a száját.

- Utállak! – villant a szeme dühösen, mire Anette szája elnyílt meglepetésében.

- Ő sem úgy értette! – vetette közbe sietve az idős asszony, mire Declan magabiztosan futtatta végig tekintetét Kate alakján, aki érezte, hogy a pillantása szinte felperzseli a bőrét.

- Szeretnél utálni, de nem megy, ezért a helyzetet utálod, amibe keveredtél – tapintott rá a lényegre mérnöki pontossággal és figyelmét nem kerülte el, hogy a nő szemöldöke idegesen megrándul.

- Álmaidban! – vágott vissza Kate felszegett állal, mire Declan sokatmondó mosollyal nézett vissza rá.

- Ha ez az én álmom lenne, már nem volna rajtunk ruha – kacsintott Kate-re, aki felháborodottan kapkodott levegő után, Anette pedig alig bírta elfojtani nevetését.

- Tudod, mit? Igazad van! Ez az én álmom, méghozzá egy rémálom! – száguldott el a férfi mellett mérgesen, aki csak halkan nevetett, mialatt ő tovább morgolódott – csak egyszer az életben sikerülnének úgy a dolgaim, ahogy elképzelem! – vett elő a szekrényből egy poharat, és hideg vizet töltött bele, majd nagyot kortyolt.

- Kitartást, gyermekem, nemsokára vége ennek az egésznek – lépett mellé Anette, mire Kate nagyot sóhajtott. Elég volt ránéznie az idős asszonyra, hogy tudja, nem az esküvői előkészületekre, sokkal inkább a szerepcserére céloz.

- Nagyban megkönnyítené a helyzetemet, Anette, ha legközelebb csak néma megfigyelő lenne – kérte halkan, hogy az éppen telefonáló Declan ne hallja, mire a nő bűnbánó arccal húzta össze nyakát.

- Már akartam szólni… - kezdett bele torokköszörülés közepette, feszengő mosollyal szája szegletében – nem tudok veletek tartani a többi programon.

- Tessék?! – kiáltott fel kétségbeesetten Kate. Annak ellenére, hogy nem volt boldog attól a színdarabtól, amit a cukrászdában rendezett az asszony, a világért sem óhajtott volna kettesben maradni Declan-nel, és remélte, hogy a nő jelenléte megelőzi az olyan helyzeteket, mint a kora reggeli, amikor csak egy hajszál választotta el attól, hogy a karjaiba omoljon. – Egy pillanat! – fonta ujjait a vékony, csontos kar köré, és egészen a konyha belsejébe húzta a nőt – Azt mondta, segít nekem ebben az őrületben! Azt ígérte, mindig a nyakunkon lesz majd, hogy Declan véletlenül se próbálkozzon! – emlékeztette idegesen, miközben Anette végig bólogatott, így jelezve, hogy minden szóra pontosan emlékszik.

- Kislányom, öreg vagyok, de nem szenilis! Tisztán rémlik, mit ígértem, de reggel hívott a húgom, és szüksége van rám a szülésnél – hazudta játszi könnyedséggel a hangjában, mire Kate szemei elkerekedtek, és bizalmatlanul nézett végig rajta.

- A szülésnél? Hány éves a húga, Anette? – kérdezte gyanakodva, mire az, komolyan nézett vissza rá.

- 68 múlt áprilisban – válaszolta nyugodt hangon, majd azonnal hozzátette –gondolhatod, milyen nehéz szülés lesz ez – bólogatott könnyes szemmel, Kate pedig hitetlenkedve rázta meg a fejét, miközben megállapította, hogy nem véletlenül vitte haza a nő az Emmy díjat.

- Anette, ne nézzen hülyének! – suttogott mérgesen, mialatt fél szemmel Declan-t figyelte – 68 évesen kizártnak tartom, hogy szülni fog!

- Jaj, nem is ő, hanem a kutyája – nevetett fel Anette huncutul – tudod, egy kis yorkie-ja van, hat kölyköt vár szegény állat, és Debbie-nek elkél a segítségem, hogy világra jöjjenek a kis csöppségek – magyarázta ártatlan képpel, mire Kate összehúzott szemmel nézett rá.

- Tudja, ez érdekes – rágcsálta alsó ajkát elgondolkodva – átlagban egy yorkshire terrier 1 vagy maximum 3-4 kölyköt ellik. Ritkán előfordul nagyobb számú szaporulat, de ilyen esetben mindig állatorvosi segítség kell, tekintve a kutya kis tömegét, és testfelépítését – felelte komoly hangon a nő – ha az Ön húga kutyájánál hat kölyök várható, mint mondta, akkor nyilván kórházban fog elleni, ez esetben pedig…

- No, nézd csak! Szupermodell kinézet Wikipedia aggyal – szorította össze száját durcásan Anette, amiért lebukott a füllentéssel –ha tudom, hogy egy yorkie szakértőt sodor az utamba a szél, mást találok ki – fonta keresztbe karjait mellei előtt.

- Történetesen állatorvos vagyok – közölte szenvtelen hangon Kate, és elégedetten látta, hogy Anette bosszúsan húzza el a száját – most pedig, ki vele! Miért akar kihátrálni az egyezségből? – szegezte neki a kérdést szigorú tekintettel, mire az idős asszony kínosan kezdett mocorogni.

- Mi lesz a holnapi program? – mentette meg a helyzetet Declan, aki befejezte a beszélgetést, és mit sem sejtve arról, mi zajlott le a konyhában néhány perccel korábban, érdeklődve nézett rájuk.

- Akármi is lesz, én sajnos, nem tudok csatlakozni – fújta ki tüdejéből megkönnyebbülten a levegőt Anette, majd látványosan arany karórájára pillantott – nohát, hogy elszaladt az idő! Már rég otthon kéne lennem! – tette hozzá látszólag riadtan, mintha valóban késésben lenne, és útját azonnal a bejárati ajtó felé vette.

- Anette! – szólt utána figyelmeztető hangsúllyal Kate, de a nő meg sem fordult, csak intésre emelte jobb karját – Anette! – ismételte meg ezúttal emeltebb hangon, de amaz csak biztató mosollyal visszafordult az ajtóból.

- Minden jót gyerekek! – kacsintott rájuk komiszul, majd távozott, mit sem törődve Kate bosszús, és Declan csodálkozó tekintetével. Amint kettesben maradtak, csend telepedett a szobára, a férfi pedig, mintha megérezte volna a feszültséget, zavartan túrt bele hajába, odavonzva ezzel a nő pillantását.

- Mi történt? Úgy tudtam, mindenhova elkísér majd minket, hogy ne kelljen itthon unatkoznia – jegyezte meg, és hangjából jól kivehető volt, egyáltalán nem töltötte el boldogsággal ez a tudat.

- A képzeletbeli húga képzeletbeli kutyája ellik, emiatt sürgősen el kell utaznia – válaszolta gúnyosan Kate, mialatt fogta a pohár vizet, és letelepedett a kanapéra. Fáradtan dobta fel lábát az asztalra, és észre sem vette, ez a mozdulat mennyire elüt attól, ahogy Kimberly helyezte volna kényelembe magát. Declan halvány mosoly kíséretében követte tekintetével, majd közelebb sétált.

- Mint mondtam, határozottan szimpatizálok Anette fantáziájával – felelte vidám hangon, egyértelművé téve a nő számára, mennyire örül, hogy ismét kettesben lehetnek.

- Tudod mit? Szerintem is jobb, ha nem fontoskodik körülöttünk – jelentette ki magabiztosan Kate, mire Declan meglepetten húzta fel szemöldökét.

- Valóban? Azt hittem, az egész egy trükk, hogy távol tudj maradni tőlem – tapintott ismét a lényegre, ami lassan már az őrületbe kergette az ifjú doktornőt. Kimondottan utálta, hogy a férfi mindig a legjobb ösztönnel érez rá a dolgokra.

- Először is, ne ájulj el, nem olyan nehéz távol maradnom tőled, hogy ne tudjam megállni egyedül is –vetette oda mérgesen, bár nem a férfira, sokkal inkább azért volt dühös, hogy ennyire átlátszó volt a kis tervük Anett-tel. – Másodszor, azért nem hat meg Anette távolléte, mert így legalább megkímélem magam egy újabb ötletes színjátéktól.

- Színjáték? – kérdezett vissza komolyan a férfi, miközben leült mellé az ágyra, és mélyen a szemébe nézett. – Ennyi lett volna? – jött a következő kérdés, mire Kate érezte, hogy ideges lesz, és kiszárad a szája. Szíve szerint, ösztönösen húzódott volna arrébb, de azzal csak elismerte volna a férfi számára, hogy hatással van rá.

- Mi más? Nem vagy a vőlegényem, én pedig nem a te menyasszonyod vagyok – válaszolta halkan, mire Declan még közelebb hajolt, és kezével finoman cirógatott végig a nő meztelen alkarján.

Éld az életem 21. rész

21. rész

Kate értetlenül nézte, ahogy a többi asztalnál helyet foglaló párok izgatottan néznek a hang forrásának irányába, majd szerelmes pillantást váltanak, miközben Elizabeth, aki egy villával kocogatott meg egy üvegpoharat, kedvesen futtatja körbe tekintetét a fiatalokon.

- Úgy látom, sokan már hallottak a hagyományunkról – szólalt meg, és hangjában nevetés bujkált, mire mindenki bólogatni kezdett.

- Hagyomány? – húzta össze szemöldökét Kate – miféle… hagyomány? – kérdezte rosszat sejtve, mire Elizabeth készségesen fordult felé.

- Még a férjem találta ki, amikor évekkel ezelőtt részt vett egy vidéki esküvőn – magyarázta nyugodtan – a lényeg, hogy amikor valaki megkocogtatja a tányért, vagy poharat, az ifjú párnak csókot kell váltania.

- Csókot?! – ismételte meg feszült mosollyal az arcán, mire a tulajdonosnő bólintott.

- Persze, elég furcsa lenne, ha most mindenki csókolózni kezdene, ezért nálunk az a szokás, hogy annak a párnak kell megcsókolnia egymást, akiknek a legkorábban lesz az esküvője – folytatta, miközben a várakozón felé tekintő fiatalokra nézett, Kate pedig észrevétlenül engedte ki tüdejéből a levegőt. Ezek szerint, még van rá lehetőség, hogy megússza ezt az ostoba hagyományt, amennyiben akad a teremben egyetlen pár, akinek korábban lesz a menyegzője, mint Kimnek. – Lássuk, csak! Halljam a dátumokat! – csapta össze tenyerét izgatott várakozással Elizabeth, mire szép sorban, asztalonként felhangzottak a dátumok, fél év, három hónap, két hónap, Kate pedig egyre rosszabbul érezte magát.

- Szerintem, mi leszünk az elsők – jegyezte meg Declan vidáman, akit láthatólag szórakoztatott az egész helyzet, amivel azonban, egyáltalán nem könnyítette meg Kate dolgát.

- Töröld le a képedről a vigyort, mert nem csókollak meg! – súgta oda neki mosolyogva, miközben Michelle és Sam kerültek sorra.

- Négy hónap – válaszolt a feltett kérdésre Michelle, és arcán jól látszott, csalódott, amiért nem ők nyertek, majd Kate-re és Declan-re szegeződtek a pillantások.

- Itt mikor lesz az esküvő? – kérdezte Elizabeth kedvesen, de amikor úgy tűnt, hogy Kate nem akar válaszolni, Anette törte meg a beállt csendet.

- Egy hónap! Sőt, már annyi sincs hátra – felelte szolgálatkészen, mire mindenki tapsolni kezdett.

- Csókot! Csókot! – skandálták egyszerre, ritmusosan, de Kate szerény mosollyal rázta meg a fejét.

- Szívesen átadjuk a lehetőséget Michelle-nek és Samnek – mutatott az ifjú szőkeségre, aki boldogan beleegyezett volna, Declan azonban közbevágott.

- A magad nevében beszélj, édes – húzódott közelebb a nőhöz, és tenyere természetes könnyedséggel simult rá nyakára – én égek a vágytól, hogy megcsókoljalak -–suttogta halkan, mire Elizabeth megértőn mosolygott rájuk, Kate azonban, kényelmetlenül kezdett mocorogni.

- Ez… annyira… aranyos… édes – szűrte fogai között, figyelmeztető pillantást küldve a férfi felé, akiről azonban, lepergett a jelzés, miközben ujjai ráfonódtak annak kezére, és lefejtette magáról – de tudod, hogy nem szeretem nyilvánosan kimutatni a szerelmemet irántad - küldött negédes mosolyt Declan felé, mire az, látszólag meglepődve nézett vissza rá.

- Tényleg nem? – kérdezett vissza a férfi, majd töprengve tette hozzá – pedig a múltkor éppen te voltál az, aki az étterem mosdójában elcsábított – jegyezte meg hamiskás mosollyal, és jókedve csak még nagyobb lett, amikor meglátta, hogy a nő szeme elkerekedik.

- Tessék?! – háborodott fel a nyílt hazugságon Kate, de mielőtt nekitámadhatott volna a férfinak, Anette szólalt meg.

- Gyerekek! Essünk túl azon a csókon, és folytassuk a kóstolást – jelentette ki, és amikor Kate könyörgőn ránézett, sokatmondón villant a tekintete, ami elég volt ahhoz, hogy a nő ráeszméljen, Kimberly-ként nem kelthet olyan benyomást, mintha nem lenne szerelmes a vőlegényébe, még akkor sem, ha a mellette ülő férfi nem Steven Ward. Végül nagyot sóhajtva, megadta magát a sorsnak, és kényszeredett mosolyt magára öltve, közelebb húzódott a férfihoz.

- Még egy ilyen kamu sztori, és kinyírlak – suttogta szinte annak szájába a szavakat, miközben ujjai szerelmesen simítottak végig arcán, és Declan érezte, hogy pulzusa felgyorsul, ahogy a nő forró lehelete végig cirógatta ajkát.

- Ez nem kamu. Álmomban megtörtént – súgta vissza komisz mosollyal a férfi, de amikor Kate szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ajkát az övére tapasztotta, és puhán vette birtokba az édes ajkakat. Nyelve akadálytalanul siklott be az édes barlangba, és kereste meg a nőét, hogy ismerős, könnyed táncra hívja. Elégedetten sóhajtott bele a csókba, amikor érezte, hogy átkarolja nyakát, és ösztönösen simul hozzá közelebb, Kate pedig lehunyt szemmel élvezte a bizsergést, mely egész testét életre keltette. A csók nem tartott tovább néhány másodpercnél, őket mégis kiszakította a valóságból, és amikor Anette boldogan kezdett el tapsolni, ők elhomályosult tekintettel igyekeztek magukhoz térni.

- Hát nem aranyosak? – hallották meg Anette hangját, aki megerősítést várva forgatta körbe fejét, mely azonnal meg is érkezett Elizabeth személyében, miközben a két fiatal még mindig nem vette le tekintetét a másikról. Kate érezte, hogy minden porcikája remeg az átélt csók hatására, annak ellenére, hogy az inkább volt lágy, és szerelmes, semmint szenvedélyes, míg Declan nem tudta kivonni magát a zöldes-barna szemek fogságából, melyben vágy és szerelem csillogott.

- Sok hagyományőrző csókot láttam már itt az elmúlt években, de kétségtelen, hogy ebben volt a legtöbb érzelem – rántotta ki őket Elizabeth hangja, mire Kate erőnek erejével szakította el pillantását a férfitól, és nézett fel a nőre. – Azt hiszem, nem nevezhető extrém jóslatnak, ha azt mondom, ez a szerelem örökké tartani fog – tette hozzá mosolyogva, mire Kate nagyot nyelve húzta ki magát, és távolodott el a férfitól, aki csalódottan engedte el derekát.

- Elvégre azt mégsem mondhatja, hogy két év múlva elválunk – jegyezte meg Kate szkeptikusan, mire Elizabeth körülnézett, és amikor látta, hogy a többi vendég ismét a torták felé fordítja minden figyelmét, elkomolyodva lépett közelebb az asztalhoz.

- Attól tartok, félreértett, kedvesem – kezdett bele, és ahogy Kate érdeklődve rápillantott, halkan folytatta, hogy a körülöttük lévők ne hallják, amit mond – mint említettem, számtalan csókot láttam már itt az évek során. Van közöttük olyan, amiből süt a másik utáni vágy, a szenvedély, de nincs mögötte érzelem. Volt szerény is, amikor épphogy csak érintették a másik ajkát. Akadt olyan is, amit kötelező jelleggel tudtak le, és nagyjából érezhető volt, hogy az érdek többet nyom a latban a házasságban, mint a szerelem. Igen, számtalan csókot láttam már – ismételte meg korábbi kijelentését, miközben összeszedte az üres tányérokat. – De csak kevesüknél láttam azt, amit az imént Önöknél, hogy egyetlen csókban benne legyen a szerelem, a törődés, a féltés. Mindaz, ami két embert igazán összeköt, és amit nem mindig tudunk szavakkal a másik tudtára adni – ért mondandója végére, mire Kate zavartan fogta meg villáját, Elizabeth pedig csendesen távozott.

- Látod? – szólalt meg Declan halkan, tekintetével a nőét keresve – nem én vagyok az egyetlen, aki szerint, összetartozunk – mosolyodott el kissé szomorkásan, mire Kate szíve szerint, felzokogott volna. Anette, mintha megérezte volna, mi játszódhat le a nőben, halkan köszörülte meg a torkát.

- Fiam, ugye nem felejti el, hogy nem maga az igazi vőlegény? – kérdezte világoskék szemét a férfira függesztve, mire az, elhúzta a száját.

- Hogy is tehetném? Bizonyos időközönként mindig van, aki emlékeztessen rá – jegyezte meg keserűen, mire Kate felsóhajtott.

- Itt az ideje, hogy hazamenjünk – jelentette ki nehéz szívvel, mire mindketten értetlenül néztek rá, ő azonban úgy érezte, nem bír egy percet sem tovább elviselni ezen a helyen, főként úgy nem, hogy el kell játszania, hogy Declan menyasszonya. Éppen elég volt neki Kimberly szerepével megbirkóznia, nem vágyott további kihívásokra.

- De még meg sem kóstoltuk a többi tortát – elégedetlenkedett Anette, mint egy durcás kisgyerek, akit ideje korán akarnak kiparancsolni a vidámparkból, mire Kate megrántotta a vállát.

- Egyik sem volt nagy szám, nem terhelem a szervezetem tovább – jegyezte meg elhúzott szájjal, ahogy Kim tenné, mire Declan örömtelenül elmosolyodott. – Döntöttem! Háromemeletes torta lesz, vanília, dió és csoki! – közölte fensőbbséges hanglejtéssel, annak ellenére, hogy tudta, nővére ki nem állhatja a csoki tortát, de úgy érezte, ennyi jár neki azért, amin keresztül megy miatta.

- Na, és a vőlegényed? Biztos, hogy szereti ezeket az ízeket? – kérdezte Declan gúnyosan.

- Igen, biztos! – vágta rá Kate látszólag magabiztosan, holott a valóságban gőze sem volt róla, milyen tortát szeret Steve, Declan pedig elnyomott egy mosolyt.

- Reméljük, te jobban ismered az ízlését, mint ő a tiédet – utalt ezzel a farmon elkészíttetett ételekre, mire Kate mérgesen nézett vissza rá.

- Steve maximálisan megbízik bennem, ezért is hagyta rám, hogy egyedül intézzem az előkészületeket! – jelentette ki büszkén, mire Declan unottan rántotta meg a vállát.

- Ha engem kérdezel, halálra untatná az egész, és a hiúságodat legyezgetve érte el, hogy neki csak meg kelljen jelennie az esküvőn – vetette fel gonoszkodva, ami már Kate fejében is megfordult, most mégis a düh szikrái csillogtak a szemében, amikor ránézett a férfira.

- Majd, ha érdekel a véleményed, megkérdezem! – vetette oda foghegyről, mire Anette diszkréten köszörülte meg torkát, így figyelmeztetve őket, hogy ne vonják magukra a figyelmet – addig viszont, mindenki maradjon a saját szerepében! – fűzte hozzá fogai között szűrve Kate, automatikusan önmagát is figyelmeztetve ezzel – én a szupermodell, te pedig a testőr, akit nem azért fizet a vőlegényem, hogy az idegeimre menjen! – közölte, majd a választ meg sem várva, felpattant a székről, és útját egyenesen a pult felé vette, hogy Elizabeth-tel is közölje döntését. Declan elgondolkodva nézett a nő után. Bár fájtak neki a szavak, amit mondott, fejéből nem tudta kiverni a csók emlékét, és azt, ahogy ránézett. Szilárdan hitt benne, hogy rájött, melyik Kimberly Cooper az igazi, és kétsége sem volt afelől, hogy a szupermodell, önző, felszínes nő csak egy szerep, amit magára kényszerít. Már csak azt kellett elérnie, hogy ezt ő is belássa.

- Mr. Hyde visszatért – motyogta orra alatt halkan, így utalva a híres filmre, mire Anette elmosolyodott.

- Ennél pontosabban nem is fogalmazhatott volna, fiacskám – jegyezte meg, de a válaszra már nem volt idő, mert Kate jelent meg, és egyértelműen jelezte, hogy indulni akar.

Éld az életem 20. rész

20. rész

Declan agyában egymást kergették a gondolatok. Nem tudta eldönteni, belemenjen-e a színjátékba. Egyfelől igazat adott Anette-nek, Kimberly-re nézve valóban kínos volt, hogy a többi párral ellentétben, ő egyedül érkezett az esküvői tortakóstolásra, másfelől elég volt a fiatal nő arcára néznie ahhoz, hogy tudja, egyáltalán nincs elragadtatva a lehetőségtől, hogy ő eljátssza a vőlegényét. Abban sem volt biztos, hogy neki jót tenne-e ez a szerep. Ma reggelig szentül meg volt győződve róla, hogy csak testileg vonzódik a nőhöz, amikor azonban újra megcsókolta, és önkéntelenül buktak szájára a szavak, hogy mondja le az esküvőjét, rá kellett jönnie, hogy maga mellett akarja tartani. Fogalma sem volt róla, mikor történt, de beleszeretett a vele szemben ülő nőbe, abba, akit néhány napja fedezett fel a farmon. Már nem pusztán azért akarta, hogy ne menjen férjhez, mert úgy érezte, nem lenne boldog. Maga miatt akarta. Azt akarta, hogy az övé legyen. Magának akarta tudni a szerelmét, vele akart ébredni reggel, és minden este mellette akart nyugovóra térni. Már egy ideje fontolgatta, hogy abbahagyja a testőri szakmát, és saját céget alapít, de eddig a pillanatig sosem volt rá igazi oka. Most úgy érezte, végre megtalálta azt az embert, akivel el tudná képzelni az életét, már csak őt kellett volna meggyőznie erről. Végül nagy levegőt vett, és döntött.

- Tulajdonképpen, csak ennem kellene, és úgy tenni, mintha a saját tortámat választanám ki éppen, igaz? – kérdezte Anette-től, és figyelmét nem kerülte el, hogy Kate figyelmeztetőleg szorítja össze a száját, és ingatja fejét.

- Lényegében igen – vont vállat az idős nő, mire Declan szélesen elmosolyodott. Jókedvét csak fokozta, amikor meglátta, hogy Kate lassan mély levegőt vesz. Biztos volt benne, hogy felbosszantja majd válaszával, de nem nagyon törődött ezzel.

- Ez esetben, a válaszom igen – bólintott nagyvonalúan, mire Anette boldogan csapta össze tenyerét. Úgy érezte, egyre biztosabban halad célja felé.

- Nem! – jött azonnal a válasz Kate-től, mire mindketten meglepetten néztek rá – eszem ágában sincs úgy tenni, mintha a vőlegényem lennél! – jelentette ki határozottan, mire Declan magabiztosan mosolyogva nézett rá.

- Attól félsz, hogy tetszene? – kérdezte incselkedve, mire Kate elnyomva az érzés, milyen boldog lenne, ha valóban a saját esküvőjüket szerveznék a férfival, fölényes tekintetet lövellt a férfi felé.

- Tudod, próbálom elképzelni, hogy egy olyan nő, mint én, hozzád menne feleségül… - hagyta nyitva a mondatot, miközben néhány másodpercre lehunyta szemét, majd szomorkásan ingatta meg fejét – nem. Sajnálom, ehhez nem elég élénk a fantáziám – biggyesztette le száját, miközben zöldes-barna szemében hamis fény villant, Declan pedig egy grimasszal jutalmazta.

- Drágám, nem azt kértem tőled, hogy az oltárnál tegyél úgy, mintha a vőlegényed lenne, csak azt, hogy csendben egyétek a sütiket, és ne kürtöljétek ki a nagyvilágnak, hogy semmi közötök egymáshoz – kotyogott közbe Anette, mire Kate mérgesen húzta össze szemöldökét.

- Anette, nem értem… - fordult volna az idős asszony felé Kate, de abban a pillanatban Elizabeth érkezett meg hozzájuk, kezében legalább négyféle különböző ízesítésű és színű tortát egyensúlyozva.

- Parancsoljanak, első kör – mosolygott rájuk kedvese – puncs, vanília, csokoládé és karamell torta. Ha több emeletes tortát választanak, akár mindegyik emelet lehet más ízesítésű - magyarázta, miközben eléjük pakolta a cukrászfinomságokat. – Rögtön hozok mellé egy kis tejet is, úgy még finomabb – tette hozzá, és már el is tűnt. Kate villáját kezében forgatva tanakodott, melyik süteménnyel kezdjen. Ő élt-halt a puncsért és a csokiért, ellenben ki nem állhatta a vaníliát, míg Kimberly-nek az egyik kedvenc íze volt. Vele ellentétben Declan nem sokat teketóriázott, felemelte villáját, és jóízűen szelt le egy kiadós falatot az egyik csokis szeletből.

- Ez valami isteni – hümmögött elismerőn, miközben újabb adagot tett a villára, és Kate szája felé nyújtotta – kóstold meg, édes! Szerintem, megtaláltuk a tortánkat! – kacsintott a nőre, mire az, összeszorította száját, amivel csak azt érte el, hogy ajkán elkenődött a csoki – jaj, ne haragudj! – tette le a villát Declan, és előzékenyen emelte fel szalvétáját, hogy gondoskodón letörölgesse.

- Vegyél vissza! – morrant rá Kate, miközben kikapta kezéből a szalvétát, és rendbe hozta magát.

- Kislányom – hallotta meg Anette figyelmeztető hangját, ahogy mosolyogva rendre inti – próbálj meg lazítani – tette hozzá, mire Kate nagy levegőt vett, és ő is felöltötte legelbűvölőbb mosolyát.

- Tudod, hogy a csoki nem tartozik a kedvenceim közé – küldött negédes mosolyt a férfi felé, ahogy Kimberly tette volna – édes – préselte ki magából a jelzőt, mire Declan arcán széles vigyor terült szét.

- Akkor próbáld ki a vaníliát – javasolta megértőn, amitől Kate-nek még a szőr is felállt a hátán, de nagyot nyelve húzta ki magát, és emelt villájára az említett tortából egy parányi darabot, amiről úgy érezte, még le tudja küzdeni. Minden képességére szüksége volt, hogy arcára ne üljön ki az utálat, amíg megforgatta szájában, majd megrázta fejét.

- Nem, azt hiszem, ez sem jó – tolta minél messzebb maga elől a tányért, mire Declan megvonta vállát.

- Kóstolják meg a málnaöntetes csoki krém tortát – javasolta a mellettük lévő asztalnál ülő, 20-as éveiben járó, szőke nő. Haja lazán omlott a vállára, kék szeméből és mosolyából kedvesség sugárzott, ahogy feléjük fordult. A vele szemben ülő, korban hozzá közel álló, sötét hajú fiatalember szerelmesen nézett jövendőbelijére, miközben szótlanul vett még egy falat tortát a szájába – higgyenek nekem! Én már a sokadikat kóstolom, de még egy sem volt olyan finom, mint az!

- Drágám, biztosan megkóstolják – figyelmeztette szelíd hangon a férfi, de a nőről lepergett az utalás, miszerint hagyja nyugodtan válogatni asztal szomszédjait.

- Michelle vagyok – fordult feléjük természetes közvetlenséggel az idegen nő – ő pedig a vőlegényem, Sam – mutatkozott be, és várakozón nézett rájuk, mire ismét Anette vette át a szót.

- Az unokám, Steve és a leendő unokamenyem, Kim – hazudta szemrebbenés nélkül, Kate és Declan pedig elhűlve hallgatták – Anette vagyok – villantott fel egy mosolyt, majd folytatta – mikor lesz az esküvőjük?

- Már csak néhány hónap, de alig bírom kivárni – lelkendezett az ifjú ara, és minden mozdulatán látszott, milyen szerelmes, ahogy végig simított vőlegénye kezén, aki lágy mosollyal jutalmazta a gesztust. – Sam és én egy áruházban találkoztunk, kesztyűt akart venni az aktuális barátnőjének – csivitelte a fiatal nő boldogan – szerelem volt első látásra – sóhajtott szentimentálisan, mire Kate enyhén felhúzta a szemöldökét, de nem szólalt meg, a másik pedig folytatta – attól kezdve, szinte minden nap bejárt valamilyen ürüggyel. Beszélgetni kezdtünk, aztán egy hónappal később elhívott randevúra. Azóta egy pár vagyunk – zárta rövidre, mire Sam kínosan kezdett feszengeni.

- Kicsim, nem hinném, hogy érdekli őket a történetünk – jegyezte meg bocsánatkérő hangsúllyal, mire Anette legyintett.

- Ó, dehogynem! Mindig is szerettem meghallgatni mások történetét! – válaszolta megértőn, miközben Kate észrevétlenül kóstolta meg a puncstortát is, és szíve szerint, azonnal amellett döntött volna. – Persze, az én szememben Steve és Kim megismerkedése a legromantikusabb – tette hozzá, elérzékenyült pillantást vetve a két fiatalra, amivel elérte, hogy Kate nagyot nyelve erőszakolta le a falatot, amit szájába vett, Declan pedig figyelmeztető pillantást lövellt felé.

- Valóban? Miért? Hogyan ismerkedtek meg? – jött az előre látható kérdés azonnal, mire Kate elgyötörten hunyta le szemét, Declan pedig felsóhajtott. Erre valóban nem számított, amikor belement a színjátékba. El kellett ismernie, hogy alábecsülte Anette ravaszságát, és ösztönei cserbenhagyták, amiért nem jelezték neki, hogy az asszonynak hátsó szándékaival voltak, amikor megkérte, játssza el Kim vőlegényét.

- Elmesélitek, gyermekeim, vagy inkább rám bízzátok? – fordult feléjük Anette hamiskás csillogással a szemében, ami előrevetítette mindkettejüknek, hogy nem a legjobb döntés, ha az ő fantáziáját hagyják szabadon szárnyalni.

- Ne! – tiltakoztak egyszerre, mire vidám nevetés hangzott fel a cukrászdában, ahol már a többi pár is érdeklődve figyelt rájuk. – Nagyi, majd inkább én – köszörülte meg torkát Declan, Kate pedig meglepett kíváncsisággal várta, mit talál ki. Abban biztos lehetett, hogy nem az igazat meséli el, de elképzelni sem tudta, mit fog mondani. – Dallasban jártam, üzleti ügyben – kezdett bele, miközben tekintetét egy percre sem vette le a nőről – a reptéren várakoztam, amikor megláttam. Egy fickó nem hagyta békén, ezért a segítségére siettem – mesélte, beleszőve a történetbe az igazságot is.

- Szerelem volt első látásra? – kotyogott közbe Michelle, miközben élénk tekintettel hajolt előrébb, és állát megtámasztotta kezében. Összességében inkább keltette egy tinédzser benyomását, mint egy olyan nőét, aki hamarosan feleség, és talán anya lesz.

- Nem! Bunkó volt, sértő, egoista – válaszolta meg a kérdést Kate nyugodt hangon, mire Declan felhúzott szemöldökkel nézett bele a kópésan csillogó zöldes-barna szemekbe.

- Ő pedig öntelt, beképzelt, és rátarti, aki azt hitte, az egész világnak körülötte kellene forognia – kontrázott rá, amivel sikerült elérniük, hogy minden szempár meglepetten szegeződött rájuk, úgy várták a folytatást, ami nem is késett sokáig – az első perctől az idegeimre ment, ő pedig élvezte, hogy bosszantott.

- Én bosszantottalak? – kérdezte felháborodva Kate, ahogy eszébe jutott első találkozása a férfival – te voltál az, aki még az élő fába is belekötött! Én próbáltam kedves lenni… - vont vállat ártatlanul, mire Declan hitetlenkedve nevetett fel.

- Kedves?! Shreknek neveztél! – tört fel belőle, mire Anette égnek emelte tekintetét.

- Azt hiszem, mégis jobb, ha inkább átveszem a szót, mert ebben sosem tudnak megegyezni – szólt közbe mosolyogva, és azonnal folytatta – a lényeg, hogy egy véletlen cserének köszönhetően, kénytelenek voltak elviselni egymást – beszélt tovább Anette lágy mosollyal szája szegletében, mire Michelle kissé csalódottan húzta el a száját.

- Azt hittem, ennél egy kicsit romantikusabb a sztori – vágott közbe, mire Anette szerényen elmosolyodott.

- Talán elfogult vagyok – szólalt meg – de én még nem láttam az övékénél szebb szerelmi történetet – tette hozzá, miközben sokatmondó pillantását egy percre sem vette le Kate-ről, aki nagyot nyelt.

- Szerintem, ennyi elég is lesz belőlünk – köszörülte meg torkát zavartan, amikor váratlanul hangos zörej vonta el figyelmét a beszélgetésről.

Éld az életem 19. rész

19. rész

Kate várakozón nézett rájuk, miközben Declan azon törte fejét, hogyan mászhatna ki ebből a szituációból. A régi Kimberly valószínűleg átsiklott volna ezen, sőt, egyenesen keresztülnézett volna rajtuk, és ügyet sem vetett volna arra, miről társalog a szomszéd és a testőr, az új Kimberly tekintete azonban villámokat szórna, ha megtudná, hogy egy vadidegennel beszélte meg kettőjük dolgát, és azt, hogy ő milyen reménytelenül vágyik rá.

- Szegény fiú aggodalmaskodik, hogy elkésünk a kóstolásról – mentette meg a helyzetet Anette olyan természetességgel a hangjában, hogy Declan szemöldöke elismerőn szaladt fel. – Éppen azt ecseteltem neki, amikor kijöttél, hogy csak rajta múlik, milyen gyorsan érünk oda – mosolygott a fiatal nőre, majd hirtelen elhallgatott, és összecsapta két tenyerét – Egek, kislányom! Gyönyörű vagy! – csendült fel csodálat a hangjából, mire Declan is odapillantott, és ajkára szerelmes mosoly költözött, ahogy végignézett a nőn. A fekete alkalmi nadrág tökéletesen simult keskeny csípőjére, melyet csak még jobban kiemelt a magas sarkú csizma. A fehér ing gallérját régimódi stílusban kissé feltűrte, ezzel kecses vonalú nyakára irányította a figyelmet, miközben dekoltázsánál nyitva hagyott néhány gombot, kellőképpen felingerelve bármelyik férfi kíváncsiságát, akinek odatévedt a tekintete. A fekete mellény, arany hímzéssel elegáns külsőt kölcsönzött megjelenésének, míg haját ezúttal is a fésű és ujjai összehangolásával formázta meg. Sminkjét most sem vitte túlzásba, ajka halvány rózsaszín rúzst kapott, zöldes-barna szemét pedig fekete szemceruzával emelte ki még inkább. Kate először szerényen elmosolyodott a bók hallatán, de amikor meglátta, hogy Anette tekintete figyelmeztetőn villan, meggondolta magát.

- Egy példát mondj, amikor nem vagyok az – kacsintott kihívón az idős asszonyra, akinek fülig ért a szája, ahogy meghallotta, hogy Kate ugyanabban az affektáló stílusban szólalt meg, ugyanazzal a pökhendi arckifejezéssel, magabiztos önteltséggel, ami Kimberly-t is jellemezte.

- Indulhatnánk végre? – kérdezte türelmetlen hangon Declan, mire Kate érdeklődve fordult felé.

- Valami baj van? – tette fel a kérdést ártatlan arccal, mire a férfi ingerülten szorította össze a száját. Először úgy tűnt, nem felel, végül mielőtt az ajtó felé indult volna, visszafordult.

- Ha már így kérdezed, igen! – tört fel belőle – először is, késésben vagyunk! Egy óra múlva már a cukrászdában kellene lennünk, ami a new york-i forgalomban lehetetlen lesz, én pedig utálok késni! – sorolta ujjain problémáit Declan – másodszor, a nélkül is elég feltűnő jelenség vagy, hogy erre még rápakolnál ezekkel a ruhákkal – mutatott végig sokatmondón a nőn, annak ellenére, hogy őt magát is lenyűgözte a látvány. – Harmadszor…

- Mi bajod a ruhámmal? Hozzám képest meglehetősen visszafogott – húzta ki magát büszkén Kate, amivel csak azt érte el, hogy telt keblein megfeszült az ing, odavonzva Declan tekintetét, aki visszatartotta tüdejében a levegőt, úgy szakította el pillantását a látványról.

- Túl… túlságosan… olyan… - dadogta mérgesen, a megfelelő szavakat keresve, és egyikük sem vette észre, Anette, milyen jól szórakozik kettejük harcán.

- Túl, túl… mi? – vesztette el a türelmét Kate is – attól, hogy a te ruhatárad olyan egyhangú, mint a hóolvadás, leszállhatnál az enyémről! – vágott vissza a nő, noha a férfi ezúttal is szívdöglesztően jól nézett ki a sötét farmernadrágban, és világoskék ingben, mely kiemelte sötétkék szemét, amiben most bosszúság cikázott.

- Mindenki téged fog bámulni – jegyezte meg rosszallón Declan, miközben arra gondolt, miért teszi pokollá az életét ez a nő. Nem értette, hogyan lehetséges az, hogy amíg olyan ruhákat hordott, amiből szinte mindene kilátszott, ő ügyet sem vetett rá, most pedig meglátja egy elegáns ing- nadrág-mellény együttesben, és majd’ szétveti a vágy, hogy megcsókolja, és magához szorítsa.

- Nagyon remélem! – vetette fel fejét magabiztosan mosolyogva Kate, Anette pedig alig bírta elfojtani nevetését, amikor Declan „ugye megmondtam” pillantást küldött felé, ezzel is arra utalva, hogy megint a régi Kimberly áll velük szemben.

- Örülök, hogy téged ez így felvillanyoz, de testőrként az én dolgom lesz levakarni rólad azt a sok majmot, hogy te nyugodtan kóstolgathasd a tortákat a szuper esküvődre! – csendült ki hangjából enyhe keserűség is a harag mellett, mire Kate unottan rántotta meg a vállát, ahogy Kim szokta tenni, ha számára elhanyagolható információt hall.

- Egy testőr élete csupa kihívás – felelte, miközben magára vette fekete műbőr kabátját, és az ajtó felé indult.

- Az lehet – motyogta Declan, amikor a nő már kilépett a folyosóra – de én ebbe a kihívásba lassan belepusztulok – tette hozzá halkan, mire érezte, hogy Anette törékeny keze megérinti a vállát, amit épphogy csak fel tudott érni.

- Ne feledje fiam! Arra a nőre koncentráljon, akit néhány napja ismer – kacsintott sejtelmesen a férfira, de mire az, kérdezhetett volna bármit, már el is tűnt mellőle.

Declan nem tévedett, amikor megjósolta, hogy késni fognak. New York hömpölygő délelőtti forgalma csak lassú lépésben engedte őket haladni, a város közlekedési technológiája nagy nehézségek árán tudott megbirkózni a rengeteg munkába igyekvő emberrel. A járdákon, mint egy hangyaboly dolgos munkásai nyüzsögtek az emberek, akik az autó helyett inkább a gyaloglást, vagy a tömegközlekedést választották a könnyebb haladás reményében. Az utat szótlanul tették meg a cukrászdáig, amely a nagyváros egyik elit negyedében kapott helyet. Declan profi, precíz mozdulattal állította le a fekete jaguárt az épület előtt, és szinte azonnal kitette hatósági igazolványát is, hogy elkerülje a büntetést, amíg bent vannak, majd sietve kiszállt az autóból, és először Anette-nek nyitotta ki az ajtót, hogy kezét nyújtva kisegítse, majd Kate felől is megismételte a mozdulatot. Ahogy beléptek egy hangulatos előtér fogadta őket, körberakva kis, három- négyfős asztalokkal, a helyiség végén pedig egy hosszú üvegpult kapott helyet, megtöltve ínycsiklandozó süteményekkel, tortaszeletekkel és marcipánfigurákkal, mindegyik a cukrászmesterek kézügyességét hirdetve. Az asztalok közül néhány már foglalt volt, fiatal párok ültek mögötte, előttük két-három tányéron különböző fajtájú és színű tortafalatok voltak. Minden bizonnyal ugyanazzal a céllal érkeztek, mint Kate, és figyelmüket nem is terelte el semmi a feladatukról. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, egy 40-es éveinek elején járó nő jelent meg, aki ugyanolyan fekete-fehér egyenruhát viselt, mint a pult mögött álló fiatal lányok, derekán a cukrászda nevét és címerét viselő köténnyel, mely megóvta ruháját az esetleges foltoktól. Egyenes tartása, szoros kontyba kötött fekete haja, és a szolid smink kifinomultságról árulkodott, de a barna szemeiben megjelenő kedvesség, és a barátságos mosoly, melyet feléjük küldött, elárulta, hogy a külcsín csak az újgazdag vendégeknek szól, lelke mélyén ugyanaz az egyszerű asszony maradt, aki a cukrászda indulásakor volt.

- Üdvözlöm Önöket az Édes Élet-ben! Elizabeth Drywer vagyok – nyújtotta ízlésesen kilakozott körmökben végződő ápolt kezét, amit Kate mosolyogva fogadott el – segíthetek? – kérdezte, de amikor Kate nyitotta volna a száját, Anette megelőzte.

- Tortakóstolásra jöttünk – jelentette ki olyan hangon, mintha legalábbis az ő esküvőjéről lenne szó, mire Elizabeth elgondolkodva ráncolta össze szépen ívelt szemöldökét.

- Időpontjuk van? – jött a következő kérdés, majd szabadkozva tette hozzá – ne haragudjanak, de nagyon sok a megrendelésünk, nehéz fejben tartani.

- Úgy érti, nem emlékszik ránk? – kérdezett vissza válasz helyett Anette kissé sértett hangon, mire a vele szemben álló még inkább zavarba jött, és kínosan elmosolyodott.

- Sajnálom… a férjem intézi az időpontfoglalást, és a megbeszéléseket – szólalt meg bocsánatkérő hangon, mire Kate megrázta fejét.

- Semmi baj, előfordul – nyugtatta meg az asszonyt, aki szimpatikussá vált a szemében, és életében először, örült, hogy ő jött ide, nem pedig a testvére, aki nyilván porig alázta volna szerencsétlent, amiért nem ismerte fel azonnal. – 9 órára volt időpontunk, sajnos a forgalom miatt egy kicsit késtünk. Azért még alkalmas? – kérdezte Kate megértő hangon, mire Declan, akinek eddig körbejárt a tekintete a helyiségben, hogy semmi ne kerülje el figyelmét, meglepetten nézett rá. A lakásban látott Kimberly eltűnt, és megint az állt előtte, aki bekúszott a szívébe, és nem hagyta nyugodni. Anette, mintha megérezte volna, mire gondol, sokatmondón húzta fel szemöldökét, és sejtelmesen elmosolyodott, de nem szólt semmit.

- Természetesen – bólintott Elizabeth – az asztalokat pontosan ezért mindig egy teljes órán át fenntartjuk – emelt le a pultról egy mappát, és egy sarokban lévő, négy személyes asztalhoz vezette őket, melyről rutinos mozdulattal kapta le a foglalt táblát. Declan előzékenyen húzta ki először Anette-nek, majd Kate-nek a széket, végül ő is helyet foglalt. – Kérhetek egy nevet, hogy kihúzhassam a várólistáról Önöket? – kérte az asszony, mialatt bekapcsolt tollal várakozott.

- Kimberly Cooper – adta meg automatikusan nővére nevét Kate, mire amaz, bólintott.

- Ő pedig a vőlegénye, Steven Ward – mutatott Anette Declan-re, amivel elérte, hogy mindketten szájtátva meredtek rá, és amikor Elizabeth ezt a nevet is lehúzta a listáról, és elment, hogy a megkóstolni ajánlott tortaszeletekkel térhessen vissza, egy emberként fordultak felé, dühös tekintettel.

- Anette! Mégis, mi a fenét csinál?! – kérdezték szinte egyszerre, mire az idős asszony vígan állta pillantásukat.

- Megoldok egy roppant kínos helyzetet – válaszolta büszkén, majd, amikor értetlenül néztek vissza rá, folytatta – nézzetek csak körül! Leszámítva egy asztalt, minden ifjú ara a vőlegényével érkezett. No, és te? – nézett számon kérő tekintettel Kate-re, aki kényelmetlenül kezdett feszengeni.

- Steve üzleti úton van… - felelte sértetten, mire Anette megrántotta a vállát.

- Én tudom, de ez nincs a homlokodra írva kislányom! A végén még azt hiszik, hogy a jövendőbelidet, fikarcnyit sem érdekli, milyen lesz az esküvő – magyarázta mindent tudó hangon – ezért a legjobb lesz, ha Mr. Scott úgy tesz, mintha ő lenne az izgatott vőlegény, aki alig várja, hogy megkóstolhassa élete szerelmével a tortákat – mosolygott győzelemittasan, majd átható tekintetét szinte belefúrta a sötétkék szemekbe. – Mi a válasza, fiacskám? Hajlandó bevállalni ezt az áldozatot, hogy megkíméljen egy ifjú hölgyet a szánakozó pillantásoktól? – tette fel a kérdést a férfinak, Declan pedig tanácstalanul nézett, hol a biztatón csillogó világoskék, hol a figyelmeztetőn villanó zöldes-barna szemekbe.