Az újdonság varázsa 5. rész

5. rész

Kate kissé meglepetten, szemöldök ráncolva fonta keresztbe karjait, és miközben hallotta, hogy Castle halkan felszisszen a merész választ hallva, zöldes-barna szemeit kitartóan fúrta a most magabiztosan tekintetét álló, mogyoróbarna szemekbe.

-          Kifejtenéd? – jött a nőtől a kérdés, mire Javi megrántotta a vállát.

-          Persze! Biztos forrásból tudjuk, hogy az újoncot neked kell bébiszittelned, szóval, bocs, de mi léptünk! – emelte fel ismét mindkét kezét a latin, mire Ryan tehetetlenül megvonva vállát indult volna társa után, de Kate hangja megállította őket.

-          Mégis, milyen forrásból? – igyekezett volna kideríteni a fiúk informátorának kilétét, miközben fejében már útnak indult egy gondolat, és fél szemmel, a most hirtelen roppant érdeklődőn a hullát tanulmányozó író felé pillantott.

-          Csiripelték a madarak – válaszolta kitérően Javi, mire Kate és Castle is felkapták a fejüket, de mindketten egész más okból. Kate nem szokta meg, hogy a férfi nem válaszol egyenesen a feltett kérdésre, Castle-t pedig, az lepte meg, hogy a nyomozó nem kapott a lehetőségen, hogy elárulja a nőnek, Javi azonban, folytatta – egyszerűen csak, nem akarunk az ifjonc útjába állni, hogy a legjobbtól tanulhasson – nyomta meg hangsúlyosabban a jelzőt, mint kellett volna. Noha semmi irigység nem volt szavaiban, nem tudta megállni, hogy ne csipkedje meg kissé felettesét, akinek ez az egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy rájöjjön, ki is lehetett az a dalos pacsirta, aki elkotyogta a fiúknak, hogy Josh-t valójában nem a csapathoz, hanem mellé osztották be.

-          Elnézést, de ha engem kérdeznek… - köszörülte meg torkát Josh, mire Kate és Javi is egyszerre rázta meg a fejét.

-          Nem kérdeztük – jött az összehangolt felelet, majd Kate Castle felé fordult, aki látszólag ártatlan képpel húzogatta ujját telefonjának kijelzőjén, és minden igyekezetével azon volt, hogy kerülje a gyilkos pillantást, melyet élénken el tudott képzelni anélkül is, hogy látnia kellett volna – rendben – szűrte fogai között Beckett, majd nagyot sóhajtott – Josh! Velünk jön, fiúk, irány a férj lakása! – utasította embereit, mire Javi önelégült mosollyal a képén indult el a piros Dodge felé.

-          Ugye tisztában vagy vele, hogy ezért még meglakolunk? – kérdezte társától suttogva Ryan, mire Javi kétkedve nézett rá.

-          Félsz egy kis papírmunkától, tesó? – kérdezett vissza válasz helyett olyan fölénnyel a hangjában, mintha kettejük közül nem ő hárította volna el mindig munkájának ezt a részét, mire Ryan elhúzta a száját.

-          A papírmunkával nincs bajom, de ha azért kell csinálnom, mert a társam hülyesége miatt büntiben vagyok, az már más tészta – felelte kissé szigorúan, de láthatólag semmiféle lelkiismeret furdalást nem keltett kollégájában, aki még mindig apró győzelmét ünnepelte magában mosolyogva.

Kate kissé dühösen ült be a vezetőülésre, miközben figyelte, ahogy az író beköti magát.

-          Feltétlenül el kellett kotyognod, hogy Josh-t hozzám osztották be? – kérte számon azonnal a férfit, amint lehetősége nyílt rá, mire Castle védekezőn tárta szét karját.

-          Meg tudom magyarázni… - fogott volna bele, de Kate csak haragosan fújtatott, miközben elindította az autót, és az egyre élénkülő new york-i forgalomba irányította.

-          Persze, hogy meg tudod, elvégre író vagy! – szúrta oda, majd belenézve a visszapillantóba, tekintete Josh érdeklődő szemével találkozott, ezért halkabban folytatta – nem akarom, hogy a fiúk azt higgyék, nem nézem ki belőlük, hogy okítani tudnának egy újoncot.

-          Vagy csak le akartad rázni – bökött fejével az ablakon kifelé bámuló férfira Castle, mire Kate, akinek nem volt ínyére, hogy az író ilyen könnyen kiismerte, összeszorította a száját, és a megjegyzést válasz nélkül hagyva, néma csendben vezetett tovább a manhattani irodaházig, ahol az áldozat ügyvédi irodája helyet kapott.

A lift, ijesztően halk surrogással száguldott fel velük egy-két perc leforgása alatt a 78. emeletre, ahol egy tágas tér várta őket a kinyíló ajtó mögött. A hatalmas helyiségben, közvetlenül a felhőkarcoló talajtól plafonig érő ablaka előtt egy íróasztal állt, mely mögött egy fiatal, 20-as éveinek végén lévő, barna, rövid hajú nő ült, és éppen a számítógépén dolgozott. Kate eltökélten indult a nő felé, lépteinek zaját jótékonyan nyelte el a vastag szőnyegpadló, így meg sem lepődött, amikor a nagy munkában lévő titkárnő ugrott egyet ijedtében, amikor megszólalt.

-          Kate Beckett nyomozó, Josh Gibrioni nyomozó, és Richard Castle. – mutatta be magukat hivatalos hangon, mire Josh fontossága teljes tudatában húzta ki magát, és szedte elő legszigorúbb tekintetét, ahogy végig mérte a levegőt gyorsan kapkodó titkárnőt.

-          Lisa Radock, miben állhatok a rendelkezésükre? – kérdezte olyan vékony hangon, mely alapján az ember inkább hitte volna tinédzserkorba lépő kislánynak, semmint felnőtt, dolgozó nőnek.

-          Daliah Kenneth miatt jöttünk – kezdett volna bele mondókájába Beckett, de a titkárnő megrázta a fejét.

-          Sajnálom, az ügyvédnő házon kívül tartózkodik, és jelen pillanatban az asszisztense sincs bent. De meg tudom adni a mobilszámát, ha nagyon fontos… - ajánlotta fel szolgálatkészen a segítségét, mire ezúttal Beckett rázta meg a fejét, de Josh megelőzte.

-          A főnökasszonya meghalt, szóval, hagyja a süket dumát, és nyissa ki az irodát, hogy körülnézhessünk! – csapott azonnal a közepébe, mire Lisa szemei elkerekedtek, és hitetlenkedve nézett Beckettre, aki visszafogva mérgét, finoman bólintva erősítette meg a nem éppen együtt érző kijelentést.

-          Ezt… ezt nem akarom elhinni… meghalt? – dadogta könnyeivel küszködve Lisa, mire Beckett ismét bólintott, és megelőzve Josh-t, aki megint szóra nyitotta a száját, szándékosan eléállt, úgy szólalt meg.

-          Sajnálom, de igen. Szeretnénk kicsit körülnézni az irodájában, és azért is hálásak lennénk, ha értesítené az asszisztensét.

-          Persze, máris! – pattant fel a székéből Lisa, aki egy kulcscsomót kiemelve táskájából, az irodájával szemközti, bézs bőrrel bevont, kétszárnyú ajtó felé indult. Josh is követni akarta, de Kate kinyújtott kézzel állította meg.

-          Ha még egyszer megszólal engedély nélkül, úgy vágom ki a csapatból, hogy megbánja a napot, amikor rendőrnek jelentkezett, világos?! – sisteregtek megrovón a szavai a nyomozónak, aki mindig is finoman, és óvatosan szokta közölni a halálhírt a hozzátartozókkal, és rokonokkal. – lehet, hogy az akadémián követelmény volt az érzéketlenség, de nálam ezzel nem megy semmire, értette? Figyeljen, tanuljon, de legfőképpen, maradjon csendben, és legközelebb akkor nyissa ki a száját, ha használható jön ki belőle! – utasította rendre az újoncot, aki megszégyenülten hajtotta le a fejét, és bólintott.

-          Ne haragudjon, én csak azt hittem… - szabadkozott halkan, de Kate már az iroda felé indult.

-          Ne itt higgyen, annak is megvan a helye! – vágta vissza, és noha, egy percig rosszul érezte magát a bőrében, amiért ilyen keményre sikerültek szavai, úgy érezte, meg kell tanítania a férfinak, hogy attól még nem lesz rossz rendőr, ha némi együttérzést is visz a munkájába.

-          Templom… a templomra gondolt – súgta oda neki Castle, aki vidáman mosolyogva kerülte el a kővé vált nyomozó tanoncot. Ahogy Kate leteremtette Josh-t, hirtelen arra az időszakra emlékeztette, amikor őt tette helyre nem is egy alkalommal a nő, de ezúttal sokkal jobb volt kívülről szemlélni az eseményeket, bár, be kellett vallania magának, azokat a szócsatákat is nagyon élvezte, ahogy imádta azt is, amikor sikerült a sodrából kihoznia a mindig komoly, és látszólag megfontolt nyomozót.

-          Parancsoljanak, nézzenek körül nyugodtan! – mutatott körbe az irodában Lisa, melyben szintén egy hatalmas ablak előtt, barna íróasztal terült el, előtte két bézs színű bőrfotellel, mely színben tökéletesen passzolt a szőnyegpadlóhoz, és a fekete-fehér szekrénysorhoz, melynek egyik polcán könyvek sorakoztak. Helyet kapott rajta azonban egy nagy képernyős televízió, és egy bárszekrény is, ahol a legdrágább italok közül válogathatott a kliens – én felhívom az asszisztensét. Hamarosan amúgy is itt kell lennie, csak ilyenkor mindig beugrik egy kávéért… Daliah-nak… – pillantott futólag az órájára Lisa, majd sietve távozott. Castle érdeklődve sétálgatott a szekrénysor előtt, egy-egy könyvet kiemelt a helyéről, átlapozgatta, majd a helyére csúsztatta. Unalmasnak találta a szakkönyveket, és lehangoltan állapította meg, hogy a jelek szerint, az ügyvédek nem olvasnak krimiket. Mialatt Kate a nő íróasztalának fiókjait húzta ki, ő a falon lévő képeket kezdte el tanulmányozni, Josh pedig, a szoba közepén álló, füstös üvegből készült dohányzóasztalon heverő magazinokat forgatta ujjai között.

-          Ahhoz képest, hogy ügyvéd, elég sok szennylapot olvasott – jegyezte meg, szinte csak úgy magának, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Valahonnan ügyfeleket kellett szereznie, nem? – felelte természetes hangon, de amikor mindkét fél kíváncsian várta a folytatást, tovább beszélt – úgy értem, attól függ, mire szakosodott. Kártérítés, jogvédelmi perek, büntetőjog, válások… a sztárok között mindegyikhez talál kuncsaftot. Amikor tönkrement a házasságom, ki kellett húznom a telefonomat, mert már az őrületbe kergetett a sok zugügyvéd, aki képviselt volna a válásom során…

-          Melyik házasságodnál? – kérdezte csak úgy mellékesen Kate, miközben az egyik fiókból egy fekete bőrrel bekötött mappát vett elő.

-          Mindegyiknél – húzta el a száját Castle, majd kajánul elvigyorodott – viszont, a pletykalapoknak is megvan az előnye. Amikor kimondták a válást, mindegyiket, akkor már nem az ügyvédek, hanem a facér nők hívogattak. – tette hozzá önelégült képpel, mire Kate megforgatta a szemét, Josh pedig, tátott szájjal nézett rá.

-          Hányszor volt nős? – kérdezte hitetlenkedve, és Castle éppen válaszolt volna, amikor velőt rázó sikoly töltötte be a helyiséget.

Az újdonság varázsa 4. rész

4. rész

Josh olyan természetességgel nyitotta ki az anyós felőli oldal ajtaját a dodge-on, mintha magától értetődő lenne, miközben Kate már beszállt a vezető ülésre. Castle egy ideig némán toporgott, majd erőteljesen megköszörülte a torkát.

-          Már elnézést, de ott én ülök! – jelentette ki határozottan, mire Josh megállt félúton, ahogy be akart szállni, és kérdőn nézett először Castle-re, majd a nyomozónőre, miközben látták, hogy Javiék elhúznak mellettük a piros dodge-al. Castle még jól láthatta, ahogy Javi sokat mondón kikacsint rá az autóból, és kétsége sem volt afelől, hogy a korábbi beszélgetésükre akar célozni.

-          Bocsánat, Mr. Castle, nem tudtam – szabadkozott Josh, mire Castle, elhúzta a száját.

-          Miért, mit gondolt, hogy én gyalog szoktam utánuk menni? – kérdezte kissé élesebben, mint szerette volna, de fejéből nem tudta kiűzni Javi gúnyos kérdését, hogy vajon túlélne-e még egy Josh-t, Kate mellett. Hiába próbálta győzködni magát, hogy a férfi fiatalabb a nőnél, ráadásul csak szakmailag érdeklődik iránta, legalábbis nagyon remélte, és hiába érezte, hogy Kate szereti, és azon az éjszakán, amikor megjelent a lakásán, mindenét odaadta, mégis bizonytalan volt. Nem a nőben, inkább saját magában. Nem tudott elvonatkoztatni a ténytől, hogy a vele szemben álló férfi fiatal volt, magas, izmos, jóképű, ráadásul láthatólag minden alkalmat megragadott, hogy elmondja, milyen nagyszerűnek tartja a nyomozót, mely egyelőre látszólag hatástalannak bizonyult.

-          Értem, amit mond, de ez egy rendőrségi autó, és Ön nem rendőr, ezért gondoltam, hogy… - próbált érvelni Josh, mire Castle szeme résnyire szűkült, Kate azonban megakadályozta, hogy reagáljon.

-          Döntsétek már el, különben mindketten gyalog jöttök! – szakította félbe őket a nyomozónő, mire mindkét férfi elhallgatott, és csak némán tartották a szemkontaktust. Jól látható volt, hogy egyikük sem akar a másik javára engedni. Végül ismét Kate volt az, aki hamarabb megunta, és véget vetve a tesztoszteron párbajnak, sürgetőn fújtatott egyet – Josh, iszkiri hátra! Újonc vagy, ki kell érdemelni, hogy előre ülj! Castle, szállj be, mert tényleg itt hagylak! – parancsolt a másik férfira is, aki most győzelemittas mosolyt küldött a morcosan hátraülő Joshra, miközben bepattant a nő mellé. Éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Kate folytatta – meg ne szólalj, mert mész az újonc mellé! – indította el az autót, így jelezve, hogy többé nem akar tanúja lenni ilyesminek, mire Castle beharapta a száját, de így sem tudta elrejteni gyerekes örömét, amiért ő került ki győztesen, Kate pedig, szemét forgatva nyomott el egy mosolyt, és indult el végre a parkolóból a helyszínre.

A metró aluljáró hideg volt, és nyirkos az októberi reggelen, és ezúttal nem a munkába siető, vagy dolgukat intézni vágyó emberek tömegétől volt zsúfolt, sokkal inkább a peronon fekvő halott nő körül helyszínelő rendőrök töltötték meg a tágas teret. A falakon villogó neonok különös ritmust diktáltak a munkának, miközben csatlakozott hozzájuk a helyszíni fotós fényképezőgépének vakuja is, szokatlan, mégis a nyomozók számára ismerős koreográfiát kialakítva ezzel. Kate fázósan húzta összébb magán bőrkabátját, miközben cipőjének kopogása zenei aláfestést adott a fényvillanásoknak, és nyomában az újonccal, és Castle-el, átbújva a rendőrségi kordon alatt, mely a bámészkodókat választotta el a helyszíntől, Lanie mellé állt.

-          Szia Lanie! Mit kaptunk? – kérdezte, miközben tekintete végig futott a halott nőn, akinek szőke haja, mint egy lepel, takarta el arcát a kíváncsi tekintetek elől, mintha még ő szégyellné magát a történtek miatt. Az ismeretlen nő a hasán feküdt, jobb keze a feje mellett, míg bal a teste vonalában hevert mozdulatlanul.

-          Szia! – nézett most fel a nyomozóra Lanie, de azonnal torkára forrt a szó, amikor meglátta az ismeretlen férfit mellette – sziaaa! – mosolygott kihívó pillantással a férfira, kissé elnyújtva a köszönést – téged még nem ismerlek – jegyezte meg a nyilvánvalót kissé szemrehányón Kate-re pillantva, mire a nyomozónő nagy levegőt vett.

-          Josh Gibrioni, Lanie Parish. Újonc, orvos-szakértő – mutatta be őket egymásnak sebtében, hogy minél hamarabb visszatérhessenek az ügyre, de elég volt Lanie érdeklődő tekintetére néznie, melyet végig futtatott az ifjoncon ahhoz, hogy tudja, nincs szerencséje.

-          Nocsak, nem is mondtad, hogy új taggal bővül a csapat – felelte megrovón, majd a választ meg sem várva, mely a nyomozótól érkezett volna, fordult ismét a férfi felé – szóval, meddig leszel velünk? – kérdezte lágy, simogató hangon, mire Castle megforgatta a szemét, ahogy észrevette a leplezetlen elismerést a nő tekintetében.

-          Nagyjából egy hónapig, Dr. Parish – válaszolta készségesen az újonc, de a doktornő csak legyintett.

-          Ugyan kérlek! Lanie! Csak Lanie! – nevetett fel könnyedén, mire Kate megköszörülte a torkát.

-          Nos, Csak Lanie! Mi van az áldozatunkkal? – terelte vissza a nő figyelmét a halottra, mire Lanie elhúzta a száját, és felé fordult, de mielőtt válaszolhatott volna, Kate folytatta, Josh-hoz intézve szavait – az első dolgunk a helyszínen, hogy beszélünk az orvos-szakértővel, míg a csapat másik fele kikérdezi az esetleges szemtanúkat, vagy azt, aki megtalálta a holtestet. Ez jelen esetben Javira és Ryan-re vár – magyarázta türelmes, mégis hivatalos hangon, mire Josh bólintott.

-          Azért, mert Ön a vezető nyomozó ugye? – kérdezett vissza, de Kate megrázta a fejét.

-          Nem! Azért, mert összeszokott csapat vagyunk, és tudjuk, mivel segíthetünk a legjobban a másiknak. Én könnyebben jegyzem meg a sok adatot, amit kapok, ők pedig, nagyon precízek, és érzékenyek arra, hogy a legapróbb eltéréseket is észrevegyék két vallomás között – hárította el a feltételezését is annak a nyomozónő, miszerint csak a kulimunkát végeztetné el társaival, majd Lanie felé fordult – hallgatlak.

-          Fehér bőrű, 30-as éveinek végén járó nő. A karbantartó találta meg, amikor lejött ellenőrizni a neoncsöveket, mivel már több panasz is érkezett, hogy zavaró a villogásuk. – sorolta a tényeket a doktornő, majd kissé elhúzva a nő nyakából a szőke hajszálakat, melyek azonnal engedelmeskedve, lassan csúsztak le a nyakszirten egészen a vállgödörig, tollával a lilás foltokra mutatott a nyakon, ahol vérnyomokat is felfedezhettek – egy vékony zsineggel fojtották meg, mely a bőrébe hatolt, az okozta a horzsolásokat. A kezén és a lábán is vannak véraláfutások, valószínűleg dulakodott, amikor meghalt.

-          Ez mikor történhetett? – kérdezte Kate, miközben szorgalmasan lejegyzetelt mindent, amit hallott, az újonc pedig, némán figyelte őket.

-          A máj hőmérséklete alapján úgy este 11 és hajnali egy óra között.

-          Mit kereshetett vajon a metró aluljáróban? – gondolkodott hangosan Kate, miközben tekintete végig futott a halott nő ruházatán. A divatos kosztüm, melyet viselt, a márkás cipő, az arany rolex a csuklóján, mind arról árulkodott, hogy a fizetése legalább háromjegyű volt havonta – nézzetek rá, csupa divat, és pénz. Ez a rétege a társadalomnak előbb vágná le a lábát, minthogy metróval utazzon…

-          Talán elromlott a kocsija – szólalt meg most először az üggyel kapcsolatban Josh, mire Kate megrázta a fejét, Castle pedig, egyet nem értése jeléül vágott egy grimaszt.

-          Talán a férje tudja – jelent meg Espo, és miközben előre lapozott jegyzetfüzetében, szerelmes pillantást lövellt a doktornő felé, aki szégyenlősen mosolyogva viszonozta azt, mely nem kerülte el Castle figyelmét – megtaláltuk a tárcáját, és az összes iratot. A neve Daliah Kenneth, 38 éves és a külvárosban él. Ügyvédként dolgozik, egy manhattani irodában. Gyerek nincs, csak egy férj.

-          Volt pénz a tárcájában? – kérdezte Kate, mire Espo bólintott.

-          Legalább 700 dollár volt nála, plusz a hitelkártyák, stb. – felelte magabiztosan, miközben Ryan is csatlakozott hozzá.

-          Mit mond a karbantartó? – érdeklődött tovább a nyomozónő, mire Ryan vette át a szót.

-          Gyakorlatilag nem tud semmit. Körülbelül reggel 7-kor jött le, ellenőrizni a neonokat, közvetlenül azután, hogy felvette a munkát. Amikor felkapcsolta a lámpákat, akkor vette észre a testet, idejött, mert azt hitte, hogy megint egy hajléktalan fészkelte be magát, de amint rájött, hogy tévedett, hívta a 911-et.

-          Miért csak reggel hétkor fedezték fel a testet? – szólt közbe Castle, mire ismét Ryan válaszolt meg a kérdést.

-          A metrónak ez a szakasza péntek óta zárva van az ingázók előtt, mert holnaptól felújításba kezdtek volna. Ezért is lett volna fontos kicserélni a csöveket, és ellenőrizni az áramellátást, biztonsági okokból – jött a gyors felelet, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Rendben, akkor ezek szerint, nem utazni akart, hanem meghatározott céllal jött ide, és aki várt rá, az, lehetett a gyilkos. – összegezte a hallottakat, mire Josh elismerően mosolygott rá, de Kate észre sem véve, folytatta – srácok, ti kérdezzétek ki a férjet, talán tud valakiről, akinek érdekében állt megölni a feleségét, vagy éppen ő volt az, aki így akart gyorsabban válni. Castle és én az ügyvédi irodába megyünk. Lanie, ha megtudsz valami fontosat, hívj! – szólt még oda legjobb barátnőjének, és már indult is volna, amikor Josh hangja megállította.

-          És én? Kivel menjek? – kérdezte tanácstalanul, mire Kate hirtelen ötlettől vezérelve intett a fiúk felé.

-          Javi és Ryan gondjaira bízlak! – bökött fejével a két férfi felé, de legnagyobb meglepetésére, nemcsak társai, hanem Josh is megrázta a fejét.

-          Azt már nem! – emelte fel mindkét karját Javi, és farkasszemet nézett a nyomozónővel, aki érdeklődve várta a magyarázatot.

Az újdonság varázsa 3. rész

3. rész

Josh és Kate szinte egyszerre fordultak meglepett arckifejezéssel az író felé, aki továbbra is várakozón mérte végig először a nyomozónőt, majd a fiatal férfit, miközben a kávékat még mindig kezében szorongatta.

-          Castle, had mutassam be… - fogott volna bele a magyarázatba Kate, de az újonc megelőzte, és kihúzva magát, amitől még magasabbnak tűnt, szélesen az íróra vigyorgott.

-          Mr. Castle? Már sokat hallottam Önről! – próbált behízelgő hangot megütni, de Kate legnagyobb meglepetésére, a hatás elmaradt, mert Castle csak összehúzott szemmel nézett vissza a férfira.

-          Én nem mondhatom el ugyanezt magáról – jegyezte meg az író elhúzott szájjal, mire az, zavartan túrt bele sűrű hajába.

-          Elnézést, nagyon tapintatlan vagyok, csak új nekem ez az egész helyzet, és Beckett nyomozó közelében még inkább összezavarodom! Azt sem tudom, hol áll a fejem – vonta meg vállát bocsánatkérőn, mire Castle megint a nyomozóra pillantott, aki csak fejét rázva fejezte ki, mennyire nincs ínyére neki sem a kialakult helyzet.

-          Josh Gibrioni a neve, és mától kezdve a csapatunk tagja. Most került ki az akadémiáról és nálunk tölti az egy hónapos gyakorlati időt – vette át a férfitól a szót Beckett, hogy minél hamarabb túl essenek végre a kötelező körökön, mire Castle döbbenten fordult az újonc felé.

-          Josh? – kérdezte enyhe gúnnyal kiejtve a keresztnevet, és Kate volt az egyetlen, aki tudta, miért is reagált így a névre az író, akinek ujjai szinte belefehéredtek a kávés poharak szorításába.

-          Josh – bólintott amaz, majd kezét nyújtotta az írónak – Gibrioni – fűzte hozzá vezetéknevét is, de Castle láthatólag nehezen akarta viszonozni a gesztust.

-          Josh – ismételte meg hitetlenkedve, miközben ismét végig mérte az előtte álló, szálfa egyenes tartással, makulátlan külsővel megáldott férfit, Kate pedig, jobbnak látta, ha kiveszi a kávés poharakat a kezéből, mialatt észrevétlenül simított végig az író kezén.

-          Igen, Josh, és mint mondtam, egy hónapig a csapat tagja, szóval, be kell avatni a rendőri munka minden apró részletébe – kortyolt bele a kávéba Kate, mire Josh elmosolyodott.

-          Egész pontosan, Beckett nyomozó alatt leszek ez alatt az egy hónap alatt! – jelentette ki természetes hangon a kétértelmű megjegyzést, mire Rick elhúzta a száját.

-          Csak szeretnéd! – morogta orra alatt a választ azonnal, Kate pedig, félrenyelve a kávét kezdett köhögni.

-          Tessék? – kérdezett vissza Josh, mire Castle ártatlanul mosolygott vissza rá.

-          Mondom, sok szerencsét! – füllentette szemrebbenés nélkül, Josh pedig, elégedetten húzta ki magát.

-          Köszönöm! Tudja, az akadémián versengtünk, hogy Kate Beckett nyomozóval dolgozhassunk a gyakorlati idő alatt. Mindenki tudja, hogy ő a legjobb, és tőle tanulni… maga a megtestesült álom! – áradozott a nyomozónőről Josh, és amíg Kate egyre kínosabban érezve magát kezdett feszengeni a székében, addig Castle hirtelen elszégyellte magát, amiért hagyta, hogy a féltékenység zöld szemű szörnye eluralkodjon rajta. Be kellett látnia, hogy az előtte álló férfi pusztán csak szakmailag néz fel a nyomozóra, ő pedig, azonnal azt a következtetést vonta le, hogy mint nő akarja megkaparintani magának. Noha, el kellett ismernie, hogy nem hibáztathatná érte, ha vonzódna a nőhöz, hiszen Kate gyönyörű volt, mégsem szabadott volna azonnal meggyanúsítania. Éppen itt járt gondolatban, amikor valaki hirtelen erőteljesen hátba vágta.

-          Castle! Mi szél hozott erre, amikor csak a sivár papírmunka maradt mára? Úgy tudtam, te kerülöd az adminisztrációt, mint a pestist! – kérdezte Javi, aki Ryan-nel a nyomában, ebben a pillanatban érkezett meg az őrsre, és útját azonnal a kis társaság felé vette. Mialatt a válaszra várt, szeme ide-oda cikázott az új fiú, és Ryan között, de társa csak egy vállrándítással jelezte, hogy fogalma sincs, ki lehet a fickó.

-          Gondoltam, beugrok, és kárörvendek egy kicsit, mielőtt hazamegyek lazítani. Nem is tudom, azt hiszem, egy pezsgőfürdővel nyitom a napot, aztán… - szurkálódott vissza a megjegyzésre Castle, és vidáman vette tudomásul, hogy sikerrel járt, amikor Javi szeme összeszűkült. Éppen válaszolt volna, amikor Josh szólalt meg.

-          Ezek szerint, Ön nem szereti a papírmunkát, igaz? Kiváltságos helyzetben lehet, ha nem kell azzal szöszmötölnie! Irigylem miatta – nézett alig titkolt elismeréssel az íróra Josh, mire Javi összeráncolt szemöldökkel mérte végig.

-          Maga meg ki? – szegezte neki nyíltan a kérdést, de ismét Kate volt az, aki válaszolt helyette.

-          Josh Gibrioni, újonc, egy hónapig a nyakunkon lesz. Gyakorlat – jött a tömör, összefoglalt válasz, mire Javi értetlenkedve nézett Kate-re.

-          Miért nem Ramirezt fárasztja? Ő szokta bébiszittelni az újoncokat, nem? – futtatta körbe tekintetét az őrs épületében, keresve a nyugdíjhoz igen csak közel álló nyomozót, de Kate megrázta a fejét.

-          Új kormányzó, új rendszer, új szabályok, új bébiszitter – magyarázta meg a nő könnyedén, mire Josh halkan megköszörülte a torkát.

-          Elnézést, de én is itt vagyok. Nem beszélhetnének rólam úgy, mintha ez számítana is valamit? – kérdezte kissé sértetten, mire Castle megrázta a fejét.

-          Amatőr – szúrta közbe, mire Josh értetlenül nézett vissza rá, de nem magyarázta meg kijelentését. Nem állt neki elmondani, hogy Javi természete ilyen, nehezen fogadja a változásokat, nehezen alkalmazkodik az új dolgokhoz, és legfőképpen, még Kate-nél is nehezebben tűr meg a közelben egy zöldfülűt, amit pedig, saját bőrén tapasztalhatott meg az évek során. A legjobb, amit a srác tehetett volna, hogy csendben kivárja, amíg Javi megbarátkozik a szituációval, némán figyelné az eseményeket, de semmiképpen sem próbálná meg kierőszakolni, hogy azonnal elfogadják.

-          Menjünk be a kapitányhoz, egy-két papírt még át kell vennie, és alá kell írnia – állt fel a székből Kate, maga felé fordítva a férfit, így elérve, hogy Javi ne reagálhasson a megjegyzésre, majd Gates irodája felé vették útjukat. Mihelyt eltűntek hallótávolságból, Espo horkant fel.

-          Ha ilyen az utánpótlás, mi sosem leszünk nyugdíjasok, haver! – fordult Kevin felé, aki elgondolkodva nézte a kapitány irodájának ablakát, ahol jól látható volt, hogy a férfi éppen aláírja az említett okmányokat – most képzeld el, hogy kihelyeznek melléd egy társat, és ilyet kapsz! – mutatott nyílt ellenszenvvel Josh felé – vigyorogni azt tud, de vajon milyen jól céloz? Vagy összepisili magát, amíg téged szitává lőnek? – vázolta fel a legdurvább lehetőségeket Javi, de Ryan megrázta a fejét.

-          Csak újonc. A tojáshéj még a fenekén van, de belőle is lehet jó zsaru, ha a megfelelő ember mellé kerül. – válaszolta elnézőn, mire Castle bólintott.

-          Így van, és úgy tűnik, a legjobb mellé került – szólt közbe, mire Javi cseppnyi büszkeséggel húzta ki magát.

-          Ebben lehet valami! Majd mi gatyába rázzuk, igaz, tesó? – kérdezte vállon veregetve Kevint, mire Castle felszisszent.

-          Bocsi, én Kate-re gondoltam – magyarázta meg korábbi kijelentését, mire mindkét férfi összehúzott szemmel meredt rá – úgy értem, persze, ti is sok mindent mutathattok neki! Ahogy nekem is! – igyekezett jóvátenni korábbi baklövését, mire Javi és Ryan is érdeklődve fordultak felé.

-          Úgy érted, hogy valójában Kate mellé osztották be? – kérdezte Javi lecsapva a mondatra, gyanakvó pillantással, mire Castle látványosan elgondolkodott.

-          Mondtam ilyet? Határozottan nem mondtam semmi ilyesmit! – rázta meg a fejét magabiztosan, de ezúttal Ryan is Javi mellé állt.

-          De igen, pontosan azt mondtad, hogy Kate mellé rendelték – szúrta közbe Kevin, mire Javi elvigyorodott, mely mosolyban millió kis ördög nézett farkasszemet az íróval.

-          Ez esetben, hagyjuk, hogy tényleg a legjobbtól tanuljon – fonta keresztbe a karjait, így jelezve, hogy az elkövetkezendő egy hónapban egyáltalán nem áll szándékában az újonccal foglalkozni – csak aztán nehogy arra ébredj egyik reggel, hogy lecseréltek – fűzte hozzá sokat mondón, miközben asztaluk felé indultak, Castle pedig, döbbenten meredt rájuk.

-          Ezt hogy érted? – kérdezte elakadó lélegzettel, miközben agyában egymást kergették az őrült gondolatok, kezdve azzal, hogy a fiúk esetleg rájöhettek titkos kapcsolatára a nyomozóval.

-          Mit is mondtál, hogy hívják? – nézett Castle-re Javi, mire Kevin segítette ki.

-          Josh – válaszolta készségesen az író helyett, társa pedig, szomorkásan rázta meg a fejét.

-          Egy Josh-t már túléltél mellette, vajon a következőt is túl fogod? – kérdezte gonoszkodva, mire Castle elhúzta a száját.

-          Nagyon vicces – morgott magában, miközben lehuppant a székébe, és kíváncsian vette kézbe Josh Gibrioni mappáját, de csak az első sorig jutott, amikor meghallotta Javi telefonját, akit egy újabb gyilkossághoz riasztottak. Az utat a parkolóig szótlanul tették meg, miközben Castle azon próbálta meggyőzni magát, hogy felesleges az aggodalom, melyet Javi szavainak hatására érzett. Éppen sikerült megnyugodnia, amikor a következő percben, döbbenten meredt Joshra, aki Kate-tel egyetemben, még a liftnél csatlakozott hozzájuk.

Az újdonság varázsa 2. rész

2. rész

Kate várakozón állt felettese asztala előtt, miközben az, egy újabb aktát helyezett a már felhalmozott kupac tetejére, majd, miután végzett, levette orráról szemüvegét, és nagyot sóhajtva dőlt hátra a bőr fotelben. Máskor szúrós tekintetéből most szokatlan fáradtság sugárzott, ahogy végignézett a nyomozónőn, majd finoman megköszörülte a torkát.

-          Először is, szeretnék gratulálni a fojtogató ügyéhez. – kezdett bele nyugodt hangon, nem kis meglepetést okozva a nyomozónak, aki nem sűrűn kapott elismerő, dicsérő szavakat felettesétől, aki azonnal folytatta – hatékony munkát végzett, ezzel is bizonyítva számomra, hogy maga a megfelelő választás…

-          Megfelelő választás? – kérdezett vissza Kate értetlenül – mégis mire?

-          Nyílván maga is tudja, hogy minden évben érkeznek újoncok az őrsökre, ez alól a miénk sem kivétel – magyarázta Gates, elindítva egy baljós gondolatot Beckettben, akit a hideg is kirázott a lehetőségre, ami fejébe ötlött az elhangzott mondatok hallatán, és ami csak megerősödött, amikor a kapitány folytatta – eddig többnyire az idősebb, sokat tapasztalt kollégák szárnyai alá helyeztük őket, de itt az idő, hogy megmutassa, mire képes, Beckett nyomozó!

-          Uram, ha ezt úgy érti, hogy… - tapogatózott finoman a nyomozónő, de a Vaslady közbevágott.

-          Pontosan úgy értem! Kap egy újoncot, aki a gyakorlati idejét fogja maga mellett tölteni. Nem kell olyan rémült képet vágnia, detektív, pusztán egy hónapról van szó – igyekezett megnyugtatni a láthatóan sokkot kapott nőt a kapitány, mire Kate megrázta a fejét. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy friss diplomás rendőrrel a sarkában járja a tetthelyeket, és elmagyarázzon minden lépést, megindokoljon minden döntést. Megszokta, hogy Javival, és Kevinnel fél szavakból is értették egymást, sőt, néha még szavak sem kellettek, hogy tudják, mire gondol a másik, és a lehetősége annak, hogy most egy új ember kerül a csapatba, akinek még az életéért is ő tartozik majd felelősséggel egy bevetés során, több volt, mint sok. Éppen elég volt neki Castle biztonságára figyelnie, nem akart még egy lehetséges meggondolatlan tejfölös szájút a nyakába.

-          Uram! Elnézést, hogy vitába szállok Önnel, de… - próbált ellenkezni a kapitánnyal, de az egy kézmozdulattal hallgatatta el.

-          Beckett nyomozó, ne feledje, hogy maga is volt kezdő a pályán, és talán attól lett magából az, aki, mert olyan nyomozó mellé került, aki nem sajnálta az időt, és a fáradtságot arra, hogy megmutassa a szakma minden fortélyát – próbált a nyomozónő érzelmeire hatni a Vaslady, felidézve benne azt az időszakot, amikor Montgomery kapitány segítő kezet nyújtott neki, hogy megtalálja anyja gyilkosát, és gondos mentori munkával profi nyomozót faragott belőle.

-          Uram, megértem az indokait, de nem hinném, hogy pont én lennék erre a megfelelő személy – próbált minden diplomáciai érzéket latba vetve kibújni a feladat alól Beckett – Talán az idősebb kollégák nagyobb hatást tudnak gyakorolni…

-          A kérdés már eldöntött, detektív. Mindamellett, egy statisztikai kutatás, melyet a végzős rendőr hallgatók körében végeztek, kimutatta, hogy jobban szeretnék, ha fiatal, friss, agilis nyomozók mellett tanulhatnának – intette le a nem túl hatékony próbálkozást Gates, majd rögvest folytatta – sőt, odáig mentek, hogy a hallgatók választhatnak a kijelölt kapitányságon dolgozó nyomozók közül – fűzte hozzá elhúzott szájjal, mint, aki nem ért egyet ezzel, Kate pedig, lemondón hunyta le a szemét – tehát, fogadja el, hogy mától egy újonc kapirgál maga körül, és adjon bele mindent, hogy egy hónap múlva a lehető legjobb értékelést kapja!

-          Értékelni is fog? – meredt döbbenten a nyomozó kapitányára, mire az, bólintott.

-          Természetesen! Értékelni fogja a kommunikációs képességét, a motivációs hatékonyságot, a segítőkészséget… - sorolta könnyed hangon a nő, majd szemüvegéért nyúlva pillantott ki a reluxák mögül az üvegablakon, és fejével intett – már itt is van! Távozhat! – utasította egyszerűen beosztottját, Kate pedig, elnyomva a kiáltást, mely torkára kívánkozott indult el az ajtó felé – nyomozó! – állította meg félúton a kapitány hangja, aki immár ismét egy aktába készült mélyedni – minden nap, jelentést kérek az újonc teljesítményéről, és arról is, hogyan, milyen módszerekkel igyekszik átadni a tudását. Ne legyen kishitű – folytatta azonnal, ahogy meglátta, hogy Kate szóra nyitja száját – bőven van, mit átadnia, csak meg kell tanulnia a módját! – fejezte be mondandóját egy bizalmat sugárzó, apró félmosollyal szája szegletében, amely azonban egyáltalán nem nyújtott vigaszt a nyomozónőnek, aki lesújtva lépett ki az irodából, melynek ajtajában azonnal meg is torpant, ahogy meglátta a férfit, aki újoncként érkezett hozzá. A 20-as éveinek végén járó, magas, izmos, jóképű idegen az asztala melletti, Castle-nek fenntartott székben üldögélt, és láthatólag egyáltalán nem zavarta, hogy várakoznia kell. Amint azonban felpillantott a kezében szorongatott, barna mappából, pillantása találkozott a nyomozóéval, és úgy pattant fel a székből, mintha megmarta volna valami. Szürke, márkás öltönye úgy állt rajta, mintha rászabták volna, fehér inge a fekete nyakkendővel szinte világított barna bőréhez képest, hófehér fogai pedig, széles mosoly mögül ragyogtak, ahogy közelebb lépett a nőhöz, mialatt fekete cipője halk koppanással jelezte léptei hangját.

-          Kate Beckett nyomozó, ugye? – kérdezte mélyen zengő, barátságos hangon, és Kate-nek az az érzése támadt, mintha az összes lányregény férfi szereplőjét erről a pasasról mintázták volna – Josh Gibrioni vagyok, az újonc, aki a gyakorlati idejét tölti majd Önnel – nyújtotta erős, szépen ápolt kezét a nő felé, melyet finoman megszorított, amikor az, viszonozta a gesztust – had mondjam el, hogy minden munkáját ismerem, és igazi etalonnak számít az akadémián! – hízelgett zavart mosollyal az ajkán Josh, miközben sűrű, fekete hajából egy tincset simított hátrébb homlokából, Kate pedig, meglepetten nézett vissza rá.

-          Valóban? – kérdezte kissé hitetlenkedve, mire a férfi vadul bólogatni kezdett, Kate pedig, elvette a kezében szorongatott mappát, hogy beleolvasson, többet megtudjon az előtte álló férfiról.

-          Ó, hogyne! Mindenki hallott a gyilkossági ügyekről, melyeket megoldott, az atombombáról, melyet hatástalanított… - kezdte sorolni a leghíresebb ügyeket a férfi, mire Kate megrázta a fejét.

-          Azt Mr. Castle hatástalanította, ahogy a legtöbb sikeres ügylezárásban is nagy segítséget nyújtott. – javította ki az újoncot, mire az, elhúzta a száját.

-          Nos, igen. Ezt a részét, nem mindenki érti az akadémián a munkájának… - fogott bele kínosan feszengve, Kate pedig, érdeklődve, harcra készen fonta keresztbe a karjait.

-          Egész pontosan, melyik részét? – kérdezte kihívóan, mire Josh megrántott a vállát.

-          Azt, hogy tapasztalt, sikeres nyomozóként, hogyan tűrhet meg maga mellett egy írót, aki mindenbe belefecseg, ráadásul egy olyan karaktert talál ki magáról, aki… egyáltalán nem hasonlít magára… - magyarázta Josh, mire Kate nagy levegőt vett.

-          Ami az írót illeti, a fecsegésével több ügy megoldásához is megtalálta a kulcsot, Nikki Heat pedig, talán jobban hasonlít rám, mint gondolja – vette védelmébe azonnal szerelmét, mire Josh azonnal visszakozni kezdett.

-          Félreértett, ezt nem én mondtam, csak jeleztem, hogy néhányan nem értik. Én maximálisan értem, elvégre Richard Castle remek krimi író, akinek megvan a kellő logikája, és esze ahhoz, hogy segítsen felderíteni egy gyilkosságot, meglátva olyan részleteket, ami talán másnak fel sem tűnik – emelte fel mindkét kezét a férfi megadón, mire Kate összehúzott szemmel figyelte egy darabig, végül nagy levegőt vett.

-          Örülök, hogy tananyag lettem az akadémián, de ez most a 12. őrs! Itt nem a másik magánéletével foglalkozunk, hanem gyilkosokkal, és áldozatoknak szolgáltatunk igazságot! Menni fog? – húzta fel a szemöldökét szigorúan, Josh pedig, bólintott.

-          Mindent elkövetek, hogy tanuljak magától! – fogadkozott, mire Kate a pihenő felé mutatott.

-          Hozzon magának egy széket! – utasította a férfit, Josh azonban nem mozdult, csak értetlenül nézett vissza rá – ez itt, Mr. Castle széke, szóval, ha nem akar minden műszakot végig állni, hozzon egy széket! – ismételte meg újra, és elégedetten látta, hogy ezúttal átment az üzenet, Josh ugyanis, fürgén szedte izmos lábait, és alig egy perc múlva, már Beckett asztalának másik oldalán ült, és várakozón figyelt.

-          Most mit csinálunk? – kérdezte kíváncsian, energiától fűtve, tettre készen, Kate pedig, bekapcsolva a számítógépet, belépett a központi rendszerbe.

-          Jelenleg nincs új ügy, szóval, megmutatom magának a központi rendszerünket, azokat a tárhelyeket, ahova a jelentéseket írjuk, az adatbázist, ahol személyeket futtatunk le, és egy-két formanyomtatványt a jelentések megírásához. – magyarázta türelmesen, mire Josh elismerő pillantással mérte végig.

-          Csodálatos! – csapta össze a tenyerét, és közelebb húzta székét a nőéhez, aki zavartan köszörülte meg torkát, ahogy megérezte, hogy a férfiból áradó méregdrága kölni megcsapja az orrát. Össze sem volt hasonlítható azzal a kellemes, minden érzékét életre keltő illattal, melyet Castle közelében érzett. Ez sokkal inkább émelyítő volt, mintsem bódító.

-          Meglátjuk akkor is ennyire lelkes lesz-e, amikor majd magával íratom meg őket – szúrt oda a férfinak, mire az, elkapva a nő pillantását, egészen közel hajolva válaszolt.

-          Alig várom! – mosolygott a nőre leplezetlen vággyal szürkéskék szemében, majd hozzáfűzte – alig várom, hogy maga alatt dolgozzak, Beckett nyomozó!

-          Lemaradtam valamiről? – hallották meg Castle hangját, aki két kávéval a kezében, érdeklődő pillantással mérte végig Josh-t, szemében pedig, féltékenység vibrált.

Az újdonság varázsa 1. rész

"Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt az új történetem első része, egy meglehetősen hosszúra sikeredett kihagyás után :) Remélem, elnyeri tetszéseteket :) Előre elnézést kérek, hogy a 2. részt csak csütörtökön tudom hozni, de elutazom. Jó szórakozást!" K.B

1. rész

Castle olyan halkan lépett be az ajtón, ahogy csak tudott. Még véletlenül sem akarta felébreszteni a mélyen alvó nőt, akinek kisimult arca, és a szája szegletében megbúvó mosoly édes álomról árulkodott. Haja hullámos, lágy zuhatagként terült szét a párnán, melynek selymességét szinte az ujjaiban érezte az író, miközben egyik karja a feje felett, másik pedig, a takaró alá bújtatva pihent ernyedt teste mellett. Castle óvatosan egyensúlyozta kezében a tálcát, melyet most az éjjeli szekrényre tett, rajta a gőzölgő kávéval, pirítóssal, jammel, és vajjal, miközben fejét elfordítva, szerelmesen mosolyogva figyelte a nyomozót. Lassan két hónapja alkottak egy párt, azóta az este óta, hogy a nő ázottan, zöldes-barna szemében szomorúsággal, mégis reménnyel bekopogott hozzá, és csak őt akarta. Akkor ott, azzal az egy szóval a földöntúli boldogság világába repítette az írót, mely még mindig tart, és ő kiélvezett minden percet, amit vele tölthetett, nemcsak a munkában, de a magánéletben is. Annak ellenére, hogy az őrsön titkolták kapcsolatukat, melynek logikus érveit Castle megértette, mégis kissé dacosan fogadta el, ő mindig kihasználta az alkalmat, hogy egy-egy csókot lopjon a nőtől a pihenőben, vagy a liftben, kellőképpen felbosszantva ezzel a nyomozót, aki minden pillanatban attól rettegett, hogy lebuknak, és ezzel vége lesz a közös munkának. Noha, az írót is megviselte volna, ha nem dolgozhatott volna együtt a nővel, nem vallotta be neki, hogy sokkal fontosabb volt számára az, hogy este mellette aludt el, és reggel vele ébredt. Gondolataiból Kate hangja rántotta ki, ahogy mély levegőt véve fordult a másik oldalára, így jelezve, hogy orrába bekúszott a kávé, és pirítós illata, de még nem áll készen, hogy szemét kinyitva meggyőződjön róla, álom, vagy valóság, amit érzékei felfognak. Castle nagyot sóhajtva nyomta el a belső hangocskát, mely arra ösztökélte, üljön le a nő mellé, és apró csókokkal, simogatásokkal csábítsa ki az álomvilágból. Tudta, hogy pihenésre van szüksége a nőnek, hiszen késő éjjel ért haza. A meglepetés nyomai, melyet neki szánt, még mindig a fürdőszobában voltak. A rózsaszirmok a kád szélén, és a padlón, a gyertyák, melyek csonkig égtek, hogy aztán megadva magukat az elmúlásnak, elaludjanak, és a pezsgő, mely az olvadt jég által alkotott vízben ringatózott, mint egy elhagyott, kísértet hajó a nyílt vízen. Castle nagy reményekkel készült az estére, azt akarta, hogy Kate érezze, az elmúlt két hónap volt élete legszebb időszaka, ezért csalódottsága kiérezhető volt a telefonban, amikor a nő közölte vele, hogy fogalma sincs, mikor ér haza. A gyilkos elfogásával tömérdek papírmunka szakadt a nyakába, Gates pedig, nem viselt el késlekedést a jelentés leadásában. Végül megadva magát a sorsnak, visszatette a hűtőbe a vacsora maradékát, ő maga pedig, az ágyba telepedett, hogy írjon egy kicsit, majd egy fejezet után úgy döntött, lehunyja kicsit a szemét, mely már égett a monitoron villogó kurzor ritmikus mozgásának figyelésétől. Mire feleszmélt, már pirkadt, a laptop nem volt az ölében, és Kate nyugodtan pihent mellette. Ebben a pillanatban halk, álomittas hang ütötte meg a fülét.

-          Hány óra? – kérdezte Kate, miközben jobb kezével beletúrt hajába, és résnyire nyitva szemét igyekezett leolvasni a választ az éjjeli szekrényen lévő digitális óráról.

-          Fél nyolc – válaszolt készségesen Castle, miközben megkerülve az ágyat, ledobta köntösét, és egy szál boxer alsóban bújt be a takaró alá. Bal karjával átölelte a nő derekát, és olyan közel fészkelődött hozzá, hogy arcát a nyaka vonalába tudta temetni – jó reggelt – sóhajtott mélyet, beszívva a friss cseresznye illatot, miközben apró puszit lehelt először a nyak ívére, majd az arcára, végül a nyomozónő ajkára, melyet Kate ugyanolyan puhán viszonzott.

-          Jó reggelt – mormolta vissza mosolyogva, két csók között a nő, majd hagyta, hogy Castle félig elhelyezkedjen rajta, lábát átvetve a combján, ő pedig, boldogan karolta át a nyakát.

-          Hoztam neked reggelit – büszkélkedett a férfi, és elégedetten húzta ki magát, amikor meglátta a zöldes-barna szemekben a meglepetés szikráját, miközben ujjaival lágyan simított ki egy rakoncátlan tincset a nő hajából.

-          Köszönöm – csókolta meg a keskeny ajkakat Kate, majd hirtelen összeráncolta a szemöldökét, és a reggelire pillantva, bűnbánón harapta be alsó ajkát – sajnálom a tegnap estét. Tudom, hogy megbeszéltük a vacsorát, én mégis…

-          Kate, nem kell szabadkoznod – rázta meg a fejét Rick elnézőn – megértem.

-          Tényleg? – kérdezett vissza a nő, aki megszokta, hogy korábbi kapcsolataiban folyton csak szemrehányást kapott a munkája, és annak beosztása miatt.

-          Tényleg – bólintott a férfi, megerősítve kijelentését, mire Kate megkönnyebbülten felsóhajtott. Amikor azonban ki akart bújni az ölelésből, hogy minden figyelmét a reggelinek szentelje, Castle megakadályozta ebben, és gyengéden, mégis határozottan tartotta fogva karjaiban – azért egy kis lelkiismeret-furdalásod lehet – fűzte hozzá, összezavarva ezzel a nőt, aki most kérdő tekintettel nézett rá, ő pedig, folytatta – készültem arra az estére, rózsaszirmok, meg minden…

-          Igen, láttam, és sajnálom – húzta el száját szomorúan Kate, ahogy felelevenedett benne a kép, mely tegnap éjjel a fürdőszobába lépve fogadta – és hidd el, lelkiismeret-furdalás gyötör miatta!

-          Helyes! Ha gondolod, szívesen segítek leküzdeni! Úgy értem, ha ki akarsz engesztelni, ám legyen! Én nem tiltakozom, megértem, hogy erre szükséged van, hogy megtaláld a lelki békédet – bizonygatta komoly ábrázatot felvéve, mire Kate azonnal tudta, hogy csak játszik vele a férfi, amit azonban egyáltalán nem bánt.

-          Valóban? Most nagy kő esett le a szívemről – ment bele a játékba a nő is, és miközben térdét kissé felhúzva engedte lábai közé a férfit, ujjai már lassú mozdulatokkal cirógatták meztelen hátát. Fejét enyhén megemelve hajolt az író füléhez, úgy suttogta, mialatt ajkai közé vette annak fülcimpáját – már azt hittem, ezzel a bűntudattal kell leélnem az életem.

-          Neem, erről szó sincs! – rázta meg fejét határozottan Castle, miközben érezte, hogy teste azonnal reagál a finom érintésekre, csókokra, keze pedig, önálló életet élve húzza feljebb a nő derekán a pólót, melyet viselt, végig szántva a selymes, makulátlan bőrön. Ajka szinte azonnal rátalált a nyomozónő ajkára, és puha csókokkal kért bebocsátást, amikor pedig, megkapta, nyelvük lágy, mégis szenvedélytől fűtött táncba kezdett, így korbácsolva fel szunnyadó vágyaikat. Édes pillanatukat a telefon csörgése szakította félbe, mely hangos zajával adta tudtára, hogy a nyomozónőnek ismét munkába kell állni. Kate kelletlenül szakította meg a csókot, és nyúlt az éjjeli szekrényre a készülékért, miközben másik kezét Castle szájára tapasztotta, aki morgolódva elégedetlenkedett.

-          Beckett! – szólt a kagylóba hivatalos hangon, amiből az író azonnal tudta, hogy az őrs van a vonalban, így elnémulva várta, hogy a nyomozó befejezze a beszélgetést. Amint megtörtént, kíváncsian fordult felé – Gates volt az. 30 percet adott, hogy beérjek… - felelte a ki nem mondott kérdésre töprengve, miközben már felkelt, és a fürdő felé vette útját, hogy letussoljon.

-          Gyilkosság? – kérdezte Castle, megpróbálva túlkiabálni a zuhanyrózsából csobogó víz hangját, de a választ már nem hallotta, így komótosan, még mindig morcosan öltözködni kezdett. Mire végzett, Kate is kilépett a fürdőből, és törölközőben állva válogatott ruhái között. – szóval? Gyilkosság történt? – kérdezte meg ismét az író, mire a nő megrázta a fejét.

-          Nem! Fogalmam sincs, mit akarhat. A jelentéseket még tegnap az asztalára tettem az east side-i fojtogató ügyében, új ügyet pedig, még nem kaptunk. – válaszolta Kate, mialatt farmert, és fehér inget húzott. Éppen a mellényt kapcsolta, amikor Castle mögé lépett, és átkarolta, állát a vállán megtámasztva nézett vissza rá a tükörből.

-          Talán most – vélte elgondolkodva, de a nő megrázta a fejét.

-          Kizárt, akkor egyenesen a helyszínre küldött volna – vetette el az elméletet, mire az író szeme felcsillant, és izgatottan vigyorgott.

-          Kivéve, ha valami nemzetbiztonsági ügyről van szó! Talán már ott várnak rád a fejesek, fekete öltönyben, és… - hadarta egy levegővel, mire Kate égnek emelte a tekintetét, és megfordulva a karjaiban, ölelte át a nyakát.

-          Castle! Csillapodj! Semmi ilyesmiről nincs szó! Ne gyárts elméleteket, bármilyen nehezedre esik is! – csókolta meg szeretetteljesen, majd az asztalhoz sétált, és magára csatolta a jelvényt, Glockjával együtt – az őrsön találkozunk! – lépett ismét a férfihoz, mire az, kérlelőn nézett rá.

-          Ma is taxit kell hívnom? – kérdezte reménykedve, hogy ezúttal a nővel mehet a kapitányságra, de látva a nő tekintetét, csüggedten húzta el a száját – rendben, hívok egy taxit. Úgyis haza kell még ugranom, átöltözni. De addig ne keveredjetek bele semmi izgalmasba, amíg oda nem érek! – figyelmeztette még a nyomozót, mire Kate nagy levegőt vett, és elmosolyodott.

-          Castle, megint koppanni fogsz, én meg nézhetem a csalódott képed, amiért nincs se F.B.I, se C.I.A, de még egy árva maffia leszámolás se – intette nyugalomra a férfit, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Ha csalódom, akkor majd este itthon megvigasztalsz – kacsintott a nőre, aki nem állta meg, hogy ne viszonozza a huncut mosolyt, és futó csókot nyomott a komisz ajkakra, majd felkapta kulcsait, és távozott, egyedül hagyva az írót, aki most szomorkásan nézett végig a nagy gonddal, és szerelemmel készített reggelin, mely érintetlenül pihent az éjjeli szekrényen. Kate útközben, figyelmét részben a reggeli forgalomra koncentrálva, próbált rájönni, mit akarhat tőle Gates, de arra, ami az irodában fogadta, egyáltalán nem számított.