Búcsú...(?)

"Kedves, hűséges, kitartó Olvasóim! :)

Elérkezett az ideje, hogy lezárjak egy történetet, az életemben pedig, egy fejezetet. Sok mindent köszönhetek a Castle című sorozatnak, de a legfontosabb, amiért hálás lehetek, hogy életemben először elmondhatom, hogy van egy igazi Barátom! Valaki, akire bármikor számíthatok, aki mindig velem van, nemcsak a boldog pillanatokban, hanem a keményebb, nehezebb időszakokban is támaszt nyújtott, és nyújt, nemcsak nekem, hanem a családomnak is. Ő már több is, mint egy barát, ő már családtag! Szerintem, mindenki tudja, hogy Augustine-ről van szó! :) Drága Barátom! Köszönöm, hogy vagy nekem! A kis hangocskák ellenére tudd, hogy a családom után, te vagy az egyetlen, akiben feltétel nélkül megbízok! Gondolom, ismerve engem, tudod, hogy ez milyen sokat jelent, főleg az, hogy nyilvánosan leírtam :) ;)

A sorozatnak köszönhetem, hogy írni kezdtem, hogy belekerülhettem egy olyan világba, ahol szívesen jártam, ahol a karakterek bőrébe bújva igyekeztem szórakoztatni benneteket, és a visszajelzésekből az derült ki, hogy ez többnyire sikerült is :) Annak ellenére, hogy imádom a sorozatot, szeretek írni, és mindig motiváltak a pozitív vélemények a chat-ablakban, most mégis úgy érzem, ideje elköszönni ettől a világtól. Szomorúan teszem meg, és nagyon fog hiányozni, ebben biztos vagyok. A blogot nem törlöm, talán akad valaki, aki nosztalgiából újra el szeretné olvasni egy-egy történetemet, vagy új emberek is érkezhetnek, akik csak most ismerkednek a sorozattal. De új történetbe már nem fogok kezdeni. Az írást nem hagyom abba, saját karakterekkel, saját történettel folytatom, és ki tudja, talán annak is nyitok egy blogot. :) Amint ez megtörténik, jelzek, és ezen az oldalon elérhetővé teszem :)

Köszönöm, hogy mindig szántatok időt arra, hogy elolvassátok a történeteket, és arra is, hogy biztató szavakat hagyjatok a chat-ablakban, ami tényleg nagyon sokat jelentett számomra. :) Köszönöm, hogy kitartóan vártatok, gyakran heteket egy-egy új részre! :) Remélem, ha sort kerítek rá, és nyitok egy másik blogot, akkor azokat a történeteket is szívesen olvassátok majd :) A feszültséget azokban a sztorikban is garantálhatom! ;) :)" K.B

Árnyék a múltból 46. (befejező) rész

46. (befejező rész)

Néhány percig szótlanul ölelték egymást, mindketten élvezve a pillanat varázsát. Kate a férfi mellkasát cirógatta, Castle pedig, a nő hajtincseivel játszott, miközben apró, puha csókokkal szórta tele homlokát. Végül úgy érezte, elég bátorságot gyűjtött, és megszólalt.

-          Miért jöttél el ma este? – törte meg a csendet az író halk hangja, mire Kate nem válaszolt, csak némán becézte tovább a férfit, ő pedig, folytatta – Kate! Amit ma tettem veled… az, hogy nem mentem el a randevúnkra, a legundorítóbb dolog, amit egy férfi elkövethet egy nővel szemben. Te mégis itt vagy… miért? – faggatózott tovább, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Tudni akartam, hogy nincs semmi bajod – adott egyenes választ a nő, anélkül, hogy a férfira nézett volna, de Castle nem érte be ennyivel.

-          Amikor ajtót nyitottam, láttad, hogy jól vagyok, de maradtál… - hagyta nyitva a mondatot, mire Kate most felemelte a fejét, és mélyen belenézett a kék szemekbe, melyekben boldogság keveredett csipetnyi félelemmel.

-          Meg akartam beszélni! Tudtam, hogy bízol bennem, és érdekelt, miért nem jöttél mégsem el – válaszolta halkan, mire Castle értetlenül nézett vissza rá.

-          Honnan tudtad, hogy bízom benned? Igazából… én magam sem tudtam – nyögte nehezen, mire Kate hirtelen felült, majd a fehér lepedőt maga köré tekerve, ott hagyta a férfit, aki aggodalommal telve nézett utána. Már éppen átkozni kezdte magát ostobasága miatt, amiért nem hagyta annyiban a dolgot, és nem tudta csendben élvezni a szerencséjét, amikor Kate jelent meg, egy fehér borítékkal a kezében, és az író felé nyújtotta, aki nagyot nyelve vette át, majd anélkül, hogy szemét levette volna a nőről, kibontotta azt. Meglepettsége csak még nagyobb lett, amikor 10.000 dollárt talált benne.

-          A lelked mélyén mindig is tudtad, hogy sosem engednék Rogan-nek. Elvégre, te voltál az egyetlen, aki arra fogadott, hogy soha nem békülök ki vele – kacsintott a férfira elégedetten, és hangosan felkacagott, amikor meglátta, hogy Castle tátott szájjal mered rá.

-          Te… honnan? Mióta? – záporoztak a kérdések, mire Kate megrántotta a vállát.

-          Amikor Rogan-t kidobtam az őrsről, Karpowski nem túl halkan adott hangot csalódottságának. Ted-et pedig, nem is volt nehéz rávenni, hogy elmondjon mindent, amit tud – felelte készségesen, majd közelebb húzódott az íróhoz, és puhán megcsókolta – ha egy percig is kételkedtél volna bennem, sosem fogadsz Karpowski-val – lehelte a szavakat a férfi szájába érzéki hangon, majd belemosolygott a csókba, amikor Castle magához húzta, és szenvedélyesen vette birtokba ajkait.

-          Csodálatos vagy! – motyogta két csók között Castle, Beckett pedig, örömmel és boldogan karolta át nyakát, és bújt szorosan hozzá. Úgy érezte, végre ott van, ahol mindig is lenni akart. Egy olyan férfi karjaiban, aki tiszteli, szereti, bízik benne, és megvédi mindentől, és mindenkitől. Ha visszagondolt az eltelt évekre, már csak egyetlen dolgot bánt, hogy nem engedett sokkal hamarabb az érzéseinek. Castle szenvedélyesen csókolta a nyomozónőt, miközben elhatározta, hogy többé sosem fog kételkedni abban, hogy fontos a nőnek. Közös életükre, mint egy izgalmakkal, rejtélyekkel teli jövőre tekintett, melyben a legtöbb helyet a boldogságnak és a szerelemnek szánta.

Egy óra múlva Kate és Castle az asztal mellett ültek, és vidáman csipegették a finomabbnál finomabb falatokat a kínai étteremből hozatott dobozkából.

-          Biztosan nem kell tányér? – kérdezte Castle, aki még mindig nem tett le róla, hogy romantikus vacsorával kedveskedjen a szeretett nőnek, mire Kate megrázta a fejét.

-          Hidd már el, hogy még nem volt ennél szebb estém – mosolygott az íróra, aki lágyan viszonozta azt, majd közelebb hajolt, és megcsókolta – ezen kívül, döntsd el, mivel szeretnéd tölteni az este hátralévő részét. Velem, az ágyban, vagy mosogatással? – húzta fel szemöldökét kihívó pajkossággal a szemében, mire Castle huncutul elmosolyodott.

-          Ha választhatok a piszkos edények, és a piszkos fantáziám között, én az utóbbira szavazok – jelentette ki, mire Kate kíváncsian nézett rá, mialatt szájába vett egy csirke falatkát.

-          Ne kímélj! Hallgatlak – bátorította volna, hogy megossza vele titkos vágyait, de Castle konokul hallgatott – ugyan már! Amíg nem voltunk együtt, le se tudtalak lőni, egyfolytában kétértelmű megjegyzéseket tettél, most pedig, nem akarod elmondani? – értetlenkedett a nő, mire Castle megvonta a vállát.

-          Nekem is lehetnek titkaim, nyomozónő! Ezen kívül, törvény adta jogom hallgatni – csúfolódott az író, mire Kate ravaszkásan húzta össze a szemét.

-          Ez igaz! Jogában áll hallgatni, Mr. Castle! Nekem pedig, jogomban áll elérni, hogy a legjobb ötletnek tartsa, ha beszél – súgta érzéki hangon, miközben letette az evőpálcikát, és megfogva a férfi köntösének gallérját, egyre közelebb húzta magához, majd forrón megcsókolta. Nyelve vágykeltő szenvedéllyel nyomult beljebb, és hívta észvesztő táncra a férfiét, aki habozás nélkül fogadta azt el, miközben másodpercek múlva már egymás karjaiban voltak, és meg sem álltak a hálószobáig. Mindeközben pedig, egyikőjük sem gondolt arra a férfira, aki majdnem tönkretette bimbózó szerelmüket, boldogságukat.

Rogan Q’Leary kifacsarva sétált végig a repülőtér várótermén. Nem elég, hogy a másodosztályon kellett utaznia, ráadásul egy olyan férfi mellé szólt a jegye, aki úgy érezte, muszáj éppen akkor levágni a lábkörmét. Az izzadságfolt minden egyes alkalommal, valahányszor felemelte kezét, Rogan orra előtt lejtett táncot, a stewardess pedig, mintha szándékosan nem vett volna tudomást elégedetlenségéről. Most, több órányi repülőút után, alig várta, hogy végre hazamehessen, és elterüljön egy kád, forró vízben, megigyon egy hideg sört, és bekapcsolva a televíziót, megnézze kedvenc csapatának legújabb játékát. Éppen itt tartott gondolatban, amikor két, öltönyös férfi állt meg előtte.

-          Rogan O’Leary? – szólította meg a magas, vékony, sötét hajú, aki saccolva a 40-es éveinek elején járhatott, mire Rogan bólintott, ő pedig, egy igazolványt mutatott fel, barna bőrtokba ágyazva – Smitty ügynök vagyok, adóhatóság! Tudomásunkra jutott, hogy vállalkozásba kezdett, egész pontosan magánnyomozó irodát nyitott, de a rendszerünkben sehol sincs ez feltüntetve!

-          Nos… - kutatott megfelelő magyarázat után a fejében Rogan – tudják, egész friss a dolog…

-          Az nem számít! – vette át a szót a fiatalabb férfi, akinek barna tincsei homlokába hullottak, még inkább megfiatalítva vonásait. Rogan a legnagyobb jóakarattal sem nézte volna 20 évesnél többnek – bármilyen vállalkozást be kell jelenteni az első perctől fogva, hogy üzembe helyezi, világos? Velünk kell jönnie, hogy válaszoljon néhány kérdésre.

-          Mégis, honnan a fenéből jöttek rá?! Úgy értem, nyilván vannak fontosabb, sárosabb ügyfeleik is! – értetlenkedett Rogan, mire az idősebb, akinek igazolványán a Tom Smitty név díszelgett, megszólalt.

-          Egy bizonyos Victoria Gates kapitány telefonált ránk, New York-ból. – felelte készségesen – azt mondta, tartozik magának, és ezt szeretné törleszteni – tette hozzá mosolyogva, mire Rogan elfehéredve gondolt arra a beszélgetésre, amikor megzsarolta a nőt, amennyiben nem Kate mellé teszi védőőrizetbe, ahogy az is eszébe jutott, mit ígért neki akkor a kapitány.

-          Ne aggódjon, nem leszek hálátlan – motyogta maga elé szinte pontosan ugyanazokat a szavakat, melyeket a nő is használt irodájában, és amelyeknek semmiféle jelentőséget nem tulajdonított. Most már látta, nagy baklövést követett el, amikor alábecsülte a kapitányt.

-          Mit duruzsol? – pillantott hátra az idősebb ügynök, de Rogan csak lesújtva rázta meg a fejét. Miközben fáradtan, koszosan az adóhatóság által üzemeltetett fekete Ford felé tartott, megfogadta, ha ezt ép bőrrel megússza, azt is elfelejti, hogy Kate Beckett a világon van! Nemcsak a nő, de annak barátai is túl nagy falatnak bizonyultak számára. Ez alatt, New York-ban, egy lakás hálószobájában, egy férfi és egy nő élvezték a szerelmet, mely a sors, vagy Isten kegyelméből megadatott nekik. Castle lehunyt szemmel, boldogságtól sugárzó arccal feküdt, hanyatt a hatalmas francia ágyon, mialatt Kate, elégedetten hevert hasonló pozícióban. Csak kezük fonódott egymásba, mely mozdulat azonban, többet mondott ezer szónál.

-          Hihetetlen vagy! – sóhajtott mélyet Castle, miközben agya újra és újra lepergette szeretkezéseik képeit. Amit Kate karjaiban átélt, legvadabb álmait is felülmúlta, és a legmegdöbbentőbb az volt, hogy minden alkalommal, amikor együtt voltak, úgy érezte, nem lehet csodálatosabb, de a nő mindig rácáfolt erre.

-          Ezt mintha suttogtad volna ma már párszor – csipkedte meg a férfit szerelmesen, miközben oldalára fordult, és könyökére támaszkodva, haját eltűrve arcából, gyengéden nézett le a szeretett férfira, aki most kinyitotta szemét, és komolyan nézett vissza rá, majd kinyújtotta kezét, és szerelmesen simogatta meg arcát – nos, firkász? Sikerült megvalósítani bármit a piszkos fantáziádból? Vagy utólag visszasírod a piszkos edényeket? – kérdezte incselkedve a nő, hiszen a férfi reakcióiból pontosan tudta, hogy ő is ugyanazt a gyönyört és beteljesülést élte át, nemcsak testileg, hanem lelkileg is, mint jómaga.

-          Felejtsd el! Mindent, amit balga tudatlanságomban összehordtam! – emelkedett a nő fölé Castle, miközben Kate nevetve hanyatlott hátra a párnán, és hagyta, hogy Castle félig ránehezedjen. Karjait nyaka köré fonva várta, hogy az folytassa, mialatt ujjai a barna tincsekkel játszottak tarkóján – legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, Kate, hogy ilyen csodálatos lesz… minden alkalommal – fűzte hozzá komolyan, mire Beckett nem tudta, mit feleljen. Azt hitte, a férfi pimasz feleletet ad majd, nem számított rá, hogy kimondja, amit ő is gondolt. Végül úgy döntött, egyetlen módon mutathatja meg, mennyire egyetért azzal, amit Castle mondott. Ujjait beletúrva sűrű hajába, húzta magához egész közel az írót, majd puhán, szerelmesen megcsókolta. Ajkuk szinte puhatolózva érintette meg a másikét, mintha most találkoznának először, és ebben az érintésben benne volt mindaz a szerelem, bizalom, féltés, amit már négy éve éreztek a másik iránt, és amit nem tudtak tovább elnyomni.

VÉGE!

Árnyék a múltból 45. rész

45. rész

Castle döbbenten meredt az ajtóban várakozó Ryan-re és Javi-ra. Kevin kínosan feszengve toporgott egyik lábáról a másikra, jól látszott arcán, hogy a legkisebb porcikája sem kíván most itt lenni. Amikor meglátta, hogy Kate és Rogan távoznak az őrsről, azonnal Castle-re gondolt, és arra, vajon, mit élhet át a férfi a tudatra, hogy alig megkapta a nőt, már el is veszítette. Azt egy percig sem gondolta, hogy nem tudna róla, annyira már ismerte felettesét, hogy tisztességes lesz a férfival szemben. Miközben az őrs közepén állt, lemeredve, hirtelen Javi csapta meg a vállát, és vonta kérdőre, amiért ahelyett, hogy megünnepelné, amiért elfogtak egy gyilkost, csak áll és bámul előre. Zavarodottságában elkövette azt a hibát, hogy elmondta társának, amit látott, és azt is, milyen következtetést vont le mindebből, mire Javi azonnal úgy érezte, fel kell keresniük az írót. Noha, Ryan minden erejével tiltakozott az ellen, hogy belemásszanak valakinek a magánéletébe, és az este közepén megjelenjenek nála, végül Javi meggyőzte, hogy ilyenkor van a legnagyobb szüksége egy férfinak megbízható barátokra, akik egy-egy pohár ital mellett tartják benne a lelket, és a reményt, hogy nem az utolsó nő sétált ki az életéből a Földön. Már pedig, mint magyarázta, Castle-nek ők az igazi barátai, még akkor is, ha néha szívják a vérét. Végül hathatós retorikai képességeivel elérte, hogy Ryan kelletlenül rábólintott a felvetésre, most azonban, ahogy meglátta Castle döbbent arcát, legszívesebben elnézést kért volna, és olyan gyorsan ült volna vissza autójába, hogy hazamenjen, ahogy ideért. Mindeközben Javi sajnálkozó arccal nézett az íróra, aki még mindig nem értette, mit keresnek itt barátai, és ezt szóvá is tette.

-          Mi szél hozott erre benneteket, fiúk… ilyen késői órán? – nézett látványosan karórájára a férfi, így jelezve burkoltan, hogy akár távozhatnának is, melyet azonban, Ryan értett egyedül.

-          Jöttünk vigasztalni, tesó – jelentette ki magabiztosan Javi, miközben bátorítólag kacsintott társára, így buzdítva, hogy erősítse meg ő is érkezésük okában. Amikor Castle értetlenül nézett vissza rájuk, Ryan köszörülte meg a torkát.

-          Tudjuk, hogy alakult a helyzet Beckett-tel – kezdett bele aggodalmasan, melyről nem lehetett megállapítani, hogy Castle-nek szól, vagy annak, hogyan reagál a férfi arra, hogy beleszólnak a dolgaiba – láttuk őt és Rogan-t az őrsön… Kate, hogy is mondjam, nagyon csinos volt – fűzte hozzá együtt érző hangon, mire Castle bólintott. Egyet kellett értenie barátjával, Kate valóban gyönyörűen festett a ruhában, amiről azonnal eszébe jutott, hogy már nincs rajta, és minden vágya az volt, hogy visszamehessen a szobába hozzá.

-          Elég nyomorult érzés lehet, haver, hogy ilyen gyorsan koppintott, de nézd a jó oldalát – ütögette meg támogató gesztussal a vállát Javi – legalább megtudtad, hogy nem működne. Ez is valami! Nincs többé, „mi lett volna ha” kérdés – vigyorgott rá biztatón, de Castle megrázta a fejét.

-          Srácok, nem értitek a helyzetet! Beckett és én… - próbálta volna megmagyarázni a dolgokat, de Ryan közbe vágott.

-          Tökéletes páros vagytok a munkában – állította határozottan, majd folytatta – de a magánéletben… talán ott is működött volna, ha nem jelenik meg Rogan.

-          De megjelent! Kár búsulni! – legyintett Javi nem túl együtt érzőn – én azt mondom, kutyaharapást szőrével! Talán, ha becsajoznál, Beckett is észrevenné… - fogott bele a kéretlen tanács osztásába, de hirtelen torkára forrt a szó, és meredten bámult a hálószoba ajtó felé. Castle riadtan követte a pillantását, attól félt, talán Kate bújt elő, de megkönnyebbülésére, nem lett igaza. Annál jobban meglepődött, amikor Javi folytatta – ahogy nézem, te megfogadtad a tanácsot, még mielőtt elhangzott volna – csendült fel kissé rosszallóan a hangjából, mire Castle megrázta a fejét.

-          Félreértitek, fiúk! – intett nemet kezeivel is, de Javi félrelökte, és beljebb lépett, egyenesen a szobához sietve.

-          Mit lehet ezen félreérteni?! – emelte magasba a fekete, egyrészes ruhát, és nyomta az író orra elé – ez egy női ruha, Castle! Hacsak nem kezdtél el szimpatizálni a női szereppel, azt jelenti, hogy máris van nálad valaki! – tett szemrehányást, majd folytatta – azt hittem, tényleg szereted őt! Még ki sem hűlt a helye, te máris egy másik nővel felejted?

-          De az előbb azt mondtad, hogy kutyaharapást szőrével – értetlenkedett az író, annak ellenére, hogy semmiben sem volt igaza a férfinak.

-          Az csak egy elcsépelt frázis, amit a férfiak mondanak egymásnak, hogy azok ne menjenek a hídnak, ha elhagyja őket életük szerelme! – fújtatott dühösen Javi, majd undorodó pillantást vetett a csukott ajtóra – felfordul a gyomrom!

-          Na, és Beckett és Rogan? – kötötte az ebet a karóhoz Castle, aki most már teljesen összezavarodott.

-          Az lehet félreértés is! De ha igaz is, akkor sem kell mindjárt…

-          Javi! Javi! – szólította már másodszor nevén a társát nyugodt hangon Ryan, apró mosollyal szája szegletében – menjünk – szólt halkan, amikor barátja végre neki szentelte a figyelmét. Javi döbbenten meredt rá, mint aki nem érti, társa hogyan tud ilyen nyugodt lenni, mire a férfi folytatta – hidd el, minden oké – bólintott magabiztosan, majd tekintetével még egyszer megnézte magának a ruhát, mely ismét a földön hevert. Pontosan ugyanaz a ruha volt, melyet Beckett-en látott, amikor az, távozott az őrs épületéből. Már tudta, tévedett, amikor azt hitte, Beckett és Rogan egy párt alkotnak. A nő az íróhoz sietett, amikor távozott a kapitányságról, Rogan pedig, nyilván már egy bostoni gépen ül. Javi még egyszer végig mérte a férfit, majd az ajtó felé indult.

-          Csalódtam! Csak, hogy tudd! Nagyot csalódtam! – sziszegte keserű arccal, majd hagyta, hogy legjobb barátja kivezesse a lakásból. Castle hitetlenkedve csukta be az ajtót, és vakarta meg tincseit, ami ettől az ég felé borzolódott, amikor hirtelen két kar ölelte át derekát, és ő érezte, ahogy egy puha test hátának feszül, a finom tenyér pedig, hasát simogatja.

-          Csalódott bennem – motyogta maga elé Castle bánatosan, mire Kate apró csókot nyomott az izmos hátra.

-          Túléli – felelte halk hangon, melyből jól kiérződött a mosolygás, Castle pedig, megfordulva az ölelő karokban, kezeit a nő derekára fonva, nézett bele a pajkosan csillogó, zöldes-barna szemekbe.

-          El kell mondanunk nekik – javasolta komoly hangon, majd hozzátette – pokollá fogja tenni az életemet, ha azt hiszi, lemondtam rólad…

-          Ryan elmondja, még ma este – jósolta meg Kate mindent tudón, majd folytatta – ő már tudja – jelentette ki magabiztosan, majd kissé lábujjhegyre állva, finoman megcsókolta az írót.

-          Honnan tudja? – szakította meg kíváncsian a csókot Castle, mire Kate égnek emelte a szemét. Tudhatta volna, hogy amíg nem varr el a férfi minden szálat, addig nem tudja átadni magát az érzékeinek.

-          Nyomozó, még hozzá az egyik legjobb – felelte magától értetődő hangon – ezen kívül, Javi-val ellentétben, érzékeny is. Lát dolgokat, ami mások figyelmét elkerüli. Jelen esetben, felismerte, hogy a ruha, amit Javi bőszen lobogtatott, két órával ezelőtt még rajtam volt.

-          A lényeg…, hogy csak volt – suttogta vágytól túlfűtött hangon az író, miközben kezei végig simogatták a nő minden porcikáját, ajka pedig, nyakát csókolta végig, hogy aztán követve ujjai nyomát, melleire vándoroljon, és újra egy lágy, mégis szenvedélyes csókban forrjanak össze. Nyelve akadálytalanul hatolt be az édes, vágyat feltüzelő barlangba, mialatt ujjai bekúsztak a konty alá, és egy mozdulattal húzta ki az azt tartó csatot, amitől a nő haja lágy hullámokban omlott vállára, Castle pedig, élvezettel sóhajtott bele a csókba, ahogy megérezte, hogy a hajszálak ujjbegyeit csiklandozzák. Éppen erről az érzésről álmodozott, amikor meglátta lakása ajtajában a nyomozónőt. Lábuk ösztönösen, néma összhangban indult el a hálószoba felé, mintha egy titkos tánc koreográfiáját járnák. Egy olyan táncét, melyet csak a szerelmesek ismernek, és amelynek ritmusát adó dallamát is csak ők hallják, mialatt Kate lesimította a férfi csípőjéről a nadrágot, ő pedig, rutinos mozdulattal bújt ki belőle, így, mire a hálóba értek, már mindkettőjükön csak fehérnemű volt. Nyelvük játékos mozgása felkorbácsolta vágyaikat, és egy percre sem megszakítva a csókot, fektette puhán az ágyra a nyomozónőt Castle, majd fölé magasodott, és ajkával bebarangolta Kate testét. Nyelvét puhán, izgatón húzta végig a sima, bársonyos bőrön, végig szántva mellén, hasán, combjain, miközben ujjai egy mozdulattal kapcsolták ki a melltartót, és kezdték el becézni a telt halmokat, Kate pedig, elnyomva a tüdejéből kikívánkozó sóhajt, húzta végig körmeit az író izmost hátán. Amikor Castle ismét fölé került, türelmetlenül húzta magához egy forró csókra, mialatt kezei ingerlő simogatásokkal hámozták ki a férfit az alsónadrágból, és belesóhajtott a csókba, amikor megérezte csípőjének feszülni Castle vágyának ékes bizonyítékát. A férfi ajka ismét nyakára vándorolt, mialatt Kate ujjai vágyakozva túrtak bele a sűrű tincsekbe, és csípőjét megemelve kért enyhülést édes kínjára, amit Castle örömmel adott meg neki. Egyetlen mozdulattal vette át az irányítást, és lassú mozgásra hívta a nőt, aki engedelmesen követte őt. Mozgásuk, sóhajuk, szívük dobbanása egy ritmust diktált, mely egyre közelebb vitte őket a beteljesülés felé, és amikor elérték a paradicsom kapuját, Kate szorosan a férfiba kapaszkodva lépett át rajta. Castle egy csókkal fojtotta el a gyönyör hangját, mely feltört a nő ajkáról, miközben érezte, hogy minden izma, minden sejtje megbizsereg, és beleremeg az átélt szenvedély hatására. Még egyszer finoman, puhán megcsókolta a duzzadt ajkakat, majd legördülve a nőről, kapkodva a levegőt, húzta magához élete szerelmét, gondolataiból azonban, nem tudta kiűzni a kérdést, mely fejében motoszkált, és amelyet el tudott ugyan nyomni a szenvedély pillanatában, de amely ismét felszínre tört, ahogy csillapodtak érzelmei, és szíve is ismét normális ütemben vert. Nem volt biztos benne, hogy okos dolog lesz feltenni a kérdést, de tudta, választ kell kapnia.

Árnyék a múltból 44. rész

44. rész

Kate a pillanat tört része alatt futtatta körbe tekintetét a helyiségen, így nem kerülte el figyelmét a whisky-s pohár sem, ahogy a kanapéra ledobott zakó sem. A férfi ruhája is arról árulkodott, hogy készült a közös estére. Fekete nadrágja, a hozzá tartozó bordó ing, és a konyhapult előtti széken heverő nyakkendő mind erre utalt. Kate-nek fogalma sem volt róla, mi történhetett, miért gondolta meg magát a férfi, vagy egyáltalán, miért nem telefonált, hogy ne várjon rá hiába. Ahogy azt a hideg távolságtartást sem értette, ami a kék szemekből, és az író testtartásából felé áradt. Érezte, hogy rá haragszik Castle, de nem jött rá az okára. Mivel az író még mindig nem szólalt meg, csak beljebb sétált a nappaliban, és várakozón nézett rá, úgy döntött, megtöri a csendet.

-          Egy órán át vártalak az étteremben – szólalt meg nyugodt, mégis határozott hangon – történt valami? – kérdezte, mire Castle unottan sétált el mellette, hogy kezébe vegye a poharat, és belekortyoljon.

-          Hagytam üzenetet, hogy nem tudok menni – felelte látszólag nemtörődöm módon, mint akit nem is érdekel, hogy Kate hiába várt rá. Belül azonban, majd szétvetette a vágy, hogy elmondja, miért nem jelent meg. Beckett döbbenten meredt rá. Nem akarta elhinni, hogy a férfi, aki vele szemben áll, ugyanaz, mint aki néhány órával korábban szenvedélyesen csókolta, és azt suttogta a fülébe, alig várja a közös estét. Annak ellenére, hogy szíve szerint, felordított volna tehetetlen dühében, és csalódottságában, mély levegőt vett.

-          Nem kaptam meg az üzenetet – jegyezte meg visszafojtott indulattal a hangjában – Szóval? Mi történt? Akadt valami fontosabb a randevúnknál, amit elméletileg mindketten annyira vártunk? – igyekezett megtudni a választ, bár már ő maga sem tudta, miért töri magát annyira. Aztán eszébe jutott, mi lapul a táskája mélyén, és hirtelen megint úgy érezte, igenis tudni akarja, miért változott meg a férfi. Castle néhány másodperc erejéig eljátszott a gondolattal, hogy nem válaszol, meghagyja a nőt abban a hitben, hogy számára nem is volt olyan fontos ez a vacsora, és a vele tölthető idő, mint azt korábban mutatta, végül meggondolta magát. Azt akarta, hogy Kate tudja, nem hazudhat tovább, sem magának, sem neki. Szembesíteni akarta a nőt azzal, látta őt Rogan-nel, és tudja, hogy nem úgy érez iránta, de legfőképpen azt akarta, hogy a nő megmagyarázhassa, amit látott. Azt akarta, hogy kiderüljön, az egész csak egy félreértés, és ez a vágya, sokkal erősebb volt a büszkeségnél.

-          Láttalak, Kate… - nyögte nehezen, remélve, hogy a nő azonnal érteni fogja, mire gondol, de tévedett.

-          Láttál – ismételte meg a nyomozónő a szavait meglepetten, és tekintetében értetlenség csillogott – ez… ez meg mit jelent? – kérdezte, mire Castle nagyot sóhajtott. Most már nem volt visszaút, végig kellett mennie, akármennyire is rettegett az út végétől.

-          Téged és Rogan-t… a lakásod előtt – válaszolta halkan, mire Kate arcán látszott, próbálja kitalálni, miről is beszélhet a férfi, majd hirtelen, mint aki megvilágosodott, belenézett a szomorkásan, csalódottan csillogó kék szemekbe.

-          Ott voltál? Nem értem… úgy volt, hogy… - próbálta összeszedni gondolatait, majd megrázta a fejét, mintha így akarná kiüríteni onnan a felesleges kuszaságot – te követtél engem? Kémkedtél utánam?! – tört fel belőle felháborodottan, de Castle nemet intett.

-          Nem erről van szó… - igyekezett megmagyarázni, de Kate egy kézmozdulattal leintette.

-          Nem! Tényleg nem, hanem a bizalomról! Mégis, milyen kapcsolat a miénk, ha nem bízol bennem? – nézett döbbenten a férfira Beckett, miközben táskáját szinte égette az ajándék, amit a férfinak hozott, és már szinte ő sem értette, miért is áll még mindig vele szemben.

-          Az elmúlt napokban elég sok dolog történt, ami próbára tette a bizalmamat, Kate! – robbant ki a férfiból minden keserűség és kétely, ami eddig nyomasztotta, és nem hagyta nyugodni – Mindent megtettem azért, hogy bízzak benned, és ma estig hittem is abban, hogy az egész csak a képzeletem játéka, és Ryan is tévedett, amikor azt mondta, kialakult közöttetek Rogan-nel bármi! De be kell látnom, hogy talán tévedtem. Nincs értelme ragaszkodni valakihez, aki mást szeret. Talán nem véletlen, hogy négy év kellett, amíg legalább egyetlen éjszakára az enyém lettél – tette hozzá csüggedten, mire Kate összeszorult szívvel nézett rá, és lépett közelebb.

-          Te azt hiszed, még mindig szeretem Rogan-t? – kérdezte, miközben arra gondolt, a kétségek, melyek a férfit gyötrik, talán nem véletlenül alakultak ki benne. El kellett ismernie, hogy túl hosszú ideig tartotta távol magától, és hiába alakult ki iránta a bizalom, nem engedte, hogy az érzései felülkerekedjenek benne. Mindig az eszére hallgatott, amely azt súgta, túlságosan veszélyes lenne, ha szívére hallgatna, és egy halál közeli élmény kellett ahhoz, hogy fittyet hányva az észérvekre, a szívét kövesse, és elmenjen hozzá azon az éjszakán.

-          Nos, igen! Azt hiszem! – törte meg gondolatainak láncát az író hangja, mire Kate nagyot sóhajtott. Annak ellenére, hogy amikor megérkezett, dühös volt a férfira, most mindennél jobban szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba, és elűzni a kétségeit.

-          Nem szeretem, és soha nem is szerettem Rogan-t! – jelentette ki határozottan, de Castle nehezebb dió volt, mint hitte.

-          Tényleg? Mert az elmúlt időszakban folyton vele voltál! Ma este kiöltözve ültél be vele az autóba… egyedül… titokban – sorolta érveit a férfi.

-          Vele voltam, mert Gates rám bízta! Neked öltöztem fel ma este csinosan, Castle! – magyarázta nyugodt hangon Kate, és csak remélni merte, hogy ennyi elég lesz a férfinak ahhoz, hogy higgyen neki. Elhatározta, ha ez sem győzi meg, elmegy, és beletörődik, hogy sosem fog bízni benne, vagy kettejükben az író – Gates berendelt az irodába, és tudtam, nem lesz időm átöltözni a vacsora előtt. Rogan-t kivittem a reptérre, miután aláírta a válási papírokat! Egész nap arra készültem, hogy este végre veled lehessek! Ami pedig azt illeti, hogy négy év kellett, amíg közel engedtelek magamhoz, annak semmi köze ahhoz, hogy mit éreztem, sokkal inkább a gyávasághoz, aminek hagytam, hogy irányítson! – hadarta egy levegővel, büszkén, majd némán nézett a férfira. Castle döbbenten meredt rá. Még sosem nyílt meg előtte így a nő, és tudta, ha most nem él a lehetőséggel, kisétál az ajtón, és nem jön vissza többé. Kate egyre idegesebben figyelte, ahogy az író láthatólag a hallottakat emésztette, majd nehezen megszólalt – mondj valamit… - suttogta halkan, mire az író hirtelen átfonta karjait derekán, magához húzta, és megcsókolta.

-          Szeretlek! – súgta vissza, minden magyarázat nélkül, miközben tovább csókolta. Nyelve lágyan kért bebocsátást, és megkönnyebbülten sóhajtott a csókba, amikor megkapta, hogy felidézve édes táncukat, vágyaikat feltüzelő, szenvedélyes csókba kezdjenek. Karjai egyre szorosabban húzták közelebb a nőt, miközben érezte, hogy a vékony karok átfonják a nyakát, és Kate teljesen hozzásimul. Teste azonnal reagált a közelségre, és tenyerével végig simított a nő hátán, egészen addig, amíg el nem érte a nyaknál lévő cipzár kis fém húzóját. Miközben ujjaival megcirógatta a nő nyakát, lassan, minden mozdulattal közben végig simogatva Kate hátát, lehúzta a cipzárt, mialatt ajka már Kate nyakát csókolta, majd visszatért az érzéki ajkakhoz, Beckett ujjai pedig, fürgén gombolták ki ingét, hogy aztán tenyere végre érezhesse az izmos mellkast fedő bőr tapintását. Kate belesóhajtott a csókba, ahogy megérezte, hogy az izmok megremegnek érintése nyomán, miközben néma összhangban kezdtek araszolni a hálószoba felé. Castle egy pillanatra megszakította a csókot, majd mélyen belenézett a zöldes-barna szemekbe, melyet most egészen sötét barnára festett a vágy tüze, ami fellobbant a nőben. – Köszönöm! – lehelte szájába a szavakat, így hálát adva azért, amiért Kate eljött hozzá, és nem hagyta, hogy büszkesége, és sértettsége felülkerekedjen benne, amiatt, hogy ő makacs, buta módon nem ment el az étterembe.

-          Mindig – súgta vissza Beckett lágyan mosolyogva, miközben ujjaival beletúrt a sűrű, barna tincsekbe, és tarkóján átfonva ujjait húzta közelebb magához a férfit egy újabb varázslatos csókra. Nyelvük lassú, érzéki tánccal tüzelte fel vágyaikat, mialatt Kate kihámozta a férfit az ingből, és érezte, hogy Castle finom simogatások közepette tolja le az ő válláról is a fekete ruhát, mely hangtalanul landolt a padlón, ő pedig, kilépve belőle, már csak fehérneműben fészkelte be magát az író karjai közé, élvezve, ahogy annak ajka forró nyomot hagyva maga után, bizsergeti végig először nyakát, majd mellén állapodik meg. Keze ügyes mozdulatokkal oldotta ki Castle nadrágszíját, és már éppen a cipzárral foglalatoskodott, simogatással ingerelve vágyának ékes bizonyítékát, amikor éles hang hatolt el tudatukig. Egyszerre kapták fel fejüket, és kérdőn néztek a másikra. Fogalmuk sem volt, ki zavarhatja őket ebben a pillanatban, de néhány másodpercnyi tűnődés után, Castle szólalt meg.

-          Majd eltűnik! – jelentette ki, és újfent forrón megcsókolta a nőt, aki nem habozott viszonozni, ezúttal azonban, már sokkal szenvedélyesebben követelték a másikat, de a csengő ismét megszólalt, így jelezve, hogy a hívatlan látogatónak nem áll szándékában feladni. Castle orra alatt káromkodva indult el az ajtó irányába, úgy ahogy volt, ing nélkül, nadrágban, mialatt Kate, belépett a hálószobába, és résnyire hajtotta az ajtót. Arra viszont, aki az ajtó mögött állt, egyikőjük sem számított.