Békés, boldog új esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak! Köszönöm, hogy egész évben kitartottatok mellettem, olvastátok a történeteimet, és szakítottatok időt arra is, hogy véleményezzétek! Remélem, 2020-ban is születnek majd új részek, új történetek, és akkor is itt lesztek velem! Köszönöm! :)
"Ezen az oldalon saját, általam kitalált történeteket olvashattok, illetve megtalálható még itt az összes Castle fanfiction, amit eddig írtam. Remélem, elnyerik tetszéseteket. :) Előre is köszönöm, hogy időt szántok az olvasásra, és adott esetben véleményezésre is. :) "Az írás az egyetlen dolog, mely közben nem érzem azt, hogy valami mást kéne csinálnom."/Gloria Steinem/
2019. december 31., kedd
2019. december 29., vasárnap
Jogodban áll szeretni 35. rész
35.
rész
Fogalma sem volt róla, mit tegyen. Abban
biztos volt, hogy azok után, hogy a férfi látta a képet, amit őrizgetett, nem
tagadhatja le érzelmeit, de a világért sem árulta volna el szakításuk igazi
okát. Félt a férfi reakciójától, attól, hogy nyíltan szembe menne apjával, aki
ki tudja, mire lenne képes, hogy ismét szétszakítsa kettejüket, de nem volt
hozzá elég ereje, hogy ellökje magától. Anélkül, hogy bármit mondott volna,
felemelte kezét, és lassan nyúlt a póló kivágásához. Ujjbegye mintegy véletlenül
cirógatta meg a bronzbarna bőrt a férfi nyakán, ahogy kiemelte a nyakláncot,
majd halványan mosolyogva simogatta meg a fél szívet, melyet a parkban adott
neki.
- Mindvégig
a tiéd volt – szólalt meg halkan, halvány mosoly kíséretében, és mindketten
tudták, hogy nem a medálra gondol, hanem saját szívének másik felére, melyet
azon az estén adott a férfinak, amikor először találkoztak. Esze azt súgta,
őrültséget csinál, és a tűzzel játszik, ha megint hagyja, hogy az érzelmei
vezéreljék, szíve azonban azt tanácsolta, itt az ideje, hogy felvegye a harcot
apjával, és harcoljon a szerelméért. 10 évvel ezelőtt még szinte gyerekek
voltak, fiatal felnőttek, most azonban elég erősnek érezte magukat ahhoz, hogy
Jack Harrison ne állhasson közéjük. Bryan lélegzetvisszafojtva nézte a nő
arcát, mintha annak rezdüléseiből akarta volna megállapítani, hogy elfogadja-e
szerelmét, vagy megint csak néhány percre nyitja meg előtte a páncélt, hogy
aztán ismét eltávolodjon, és felhúzza a falat kettejük közé. Elizabeth lassan elengedte
a medált, majd tenyerével végig simított a férfi mellkasán, és elégedetten
állapította meg, hogy annak milyen gyorsan ver a szíve, éppúgy, ahogy az övé,
amikor azonban állán siklott végig keze, Bryan megfogta, és komolyan nézett a
szemébe.
- Ezúttal
nem engedlek el, Liz – suttogta fojtott hangon, és kék szemében vágy
csillogott, mire az ügyvédnő elmosolyodott.
- Nem
akarom, hogy elengedj – válaszolta ugyanolyan halkan, miközben úgy döntött,
éppen itt az ideje, hogy szívére hallgasson esze helyett, Bryan pedig
felsóhajtott, és közelebb húzva magához, ajkát az övére tapasztotta. Elizabeth
engedelmesen nyitotta meg ajkait a férfi kutató nyelve előtt, miközben karja
ösztönösen karolta át nyakát, és olyan szorosan simult a kidolgozott testhez,
hogy annak minden remegését érzékelte. Nyelvük lágy, mégis perzselő táncot
járt, feltüzelve vágyaikat, Bryan keze pedig bebarangolta a karcsú, törékeny
test minden négyzetcentiméterét. Amikor megtalálta az utat a póló alá, és végig
cirógatta a nő hátát gerince mentén, Elizabeth belenyögött a csókba, és érzéki
finomsággal karcolta meg fogával alsó ajkát, mire Bryan elmosolyodott. Az
ügyvédnő éppen úgy reagált érintésére, mint 10 évvel ezelőtt, éppen olyan
szenvedéllyel csókolta vissza, és éppen olyan őrjítő volt simogatása, mint
akkor. A következő percben karjaiba kapta az ügyvédnőt, és a csók megszakítása
nélkül vitte édes terhét a hálószobába, ahol finoman az ágyra fektette. Amikor
fölé hajolt, tekintetük találkozott, és szerelmesen összemosolyogtak, majd újabb
csókban egyesültek ajkaik, miközben Bryan érezte, hogy Elizabeth keze a pólója
alá vándorol, és apró, de annál észvesztőbb simogatások közepette húzza egyre
feljebb, hogy aztán teljesen megszabadítsa tőle. Ajkát elszakította a nőétől,
de csak azért, hogy nyakán húzza végig nyelvét, mialatt keze már a telt
halmokat kényeztette. Hogy ajkával követni tudja keze útját, ő is kibújtatta a
nőt a pólójából, majd egy másodpercre megállt, és tekintete lenyűgözve futott
végig a formás alakon.
- Gyönyörű
vagy – nyelt nagyot, mire Elizabeth végig simított Bryan mellkasán, kockás
hasán, egészen a rövid sort derékrészéig, és elégedetten mosolyodott el, amikor
meglátta, hogy a férfi lélegzete elakadt. – Tudod, hányszor álmodtam erről? –
kérdezte vágytól fűtött hangon, miközben lehajolt, és lassan, centiméterről
centiméterre csókolta végig a selymes bőrt, majd visszatalált az édes ajkakhoz,
és szenvedélyesen megcsókolta. Bryan belenyögött a csókba, amikor megérezte,
hogy Elizabeth az utolsó ruhadarabjától is megfosztja, és mintegy véletlenül
simít végig legérzékenyebb pontján. – Megőrjítesz! – nyögött fel levegő után
kapkodva, mire az ügyvédnő kacéran emelte fel fejét, és fogai közé vette
finoman annak alsó ajkát.
- Mások
is mondták már – súgta szinte a szájába a szavakat mosolyogva, és örömmel
nyitotta meg ajkait az újabb csók előtt, miközben hagyta, hogy róla is
lekerüljön a rövidnadrág. Testük szorosan összesimult, kezük egy percre sem
szűnt meg simogatni a másikat, miközben egyre szenvedélyesebben csókolták
egymást. Szinte egyszerre sóhajtottak bele a csókba, amikor eggyé váltak, és
lassan, teljes összhangban kezdtek el mozogni. Ahogy szenvedélyük egyre
fékezhetetlenebbé vált, úgy gyorsult fel mozgásuk is, és abban a pillanatban,
amikor átlépték a gyönyör kapuját, érezték mindketten, hogy nemcsak testük,
hanem a lelkük is egyesült, éppen úgy, ahogy 10 évvel korábban, amikor először
tapasztalták meg a másik karjában a beteljesülést és a csodát, amit hiába
kerestek volna másnál. Bryan minden izma megremegett a nő karjaiban, ahogy
szorosan hozzásimulva, fejét annak nyaka vonalába fúrta, és apró csókokkal
szórta tele, Elizabeth ujjai pedig álmos lassúsággal cirógatták tarkóját,
bele-beletúrva a sötét tincsek közé, majd végig vándoroltak hátán, hogy aztán
ismét visszataláljanak tarkójára. Percekig feküdtek így összeölelkezve, majd
Bryan a hátára gördült, magukra húzta a takarót, és mellkasára vonta a nőt, aki
boldogan simult hozzá, miközben érezte, hogy az erős, mégis gyengéd kezek
finoman cirógatják hátát.
- Mi
lenne, ha örökre így maradnánk? – törte meg a meghitt csendet Bryan halk
hangja, mire Elizabeth lustán elmosolyodott, és még közelebb fészkelte magát.
- Csábító
gondolat – sóhajtott mélyet – de nem hiszem, hogy az ágyból is el tudnám
végezni a munkámat. Legalábbis bizonyos részét – tette hozzá még mindig
mosolyogva, mire Bryan is elmosolyodott.
- Nekem
menne – jelentette ki, és amikor Elizabeth meglepetten emelte fel fejét,
folytatta – gondolj csak bele! Larson egy irodai székből végzi a munkáját,
akkor nekem miért okozna gondot, hogy ágyból dolgozzak? – kérdezte komiszul
vigyorogva, mire az ügyvédnő felnevetett, de a következő percben lovagló
ülésben helyezkedett el a férfin, aki elkerekedett szemekkel, elakadt
lélegzettel nézett vissza rá, miközben teste azonnal reagált, szíve pedig vad ritmusra
váltott.
- Mondjuk
azért… - hajolt le, puha csókot nyomva a keskeny, érzéki ajkakra – mert én… -
csókolta meg újra, mialatt haja játékosan csiklandozta meg a férfi állát –
folyton elterelném a figyelmedet – lehelte szájába a szavakat, majd ezúttal
sokkal hosszabban csókolta meg. Nyelvük lassú, mégis tüzes táncba kezdett,
Elizabeth pedig érezte, hogy Bryan keze végig simít hátán, egészen a csípőjéig,
és belenyögött a csókba, amikor enyhén megemelte, hogy újra eggyé válhassanak.
- Egészen…
- szakította meg a csókot egy pillanatra Bryan – meggyőzően tud érvelni,
ügyvédnő – sóhajtott fel, amikor Elizabeth megmozdult.
- Ugyan
nyomozó! – mosolygott rá a nő, miközben fogai közé vette fülcimpáját, és
incselkedve megharapta – azt ne mondja, hogy ez meglepi – súgta, majd ajkát
rátapasztotta a nyakán lüktető érre, Bryan pedig elfordította fejét, és
szenvedélyesen megcsókolta, hogy aztán ismét elmerüljenek az érzékiség
tengerében.
Elizabeth lehunyt szemmel nyújtózkodott,
miközben mélyen beleszippantott a levegőbe, amelyben frissen főtt kávé és
szalonnás rántotta illata terjengett. Az idejét sem tudta, mikor aludt ilyen
hosszan és pihentetően. Ahogy eszébe jutottak az éjszaka emlékei, ajka boldog
mosolyra húzódott, és oldalra fordulva kinyitotta szemét. Az ajtó mögül jól hallható
volt a reggeli készítésével járó minden zaj, kezdve a forró serpenyő
sistergésétől egészen a kávés bögrék koccanásáig, beleértve Bryan halk
szitkozódását is, ahogy valószínűleg leforrázhatta magát a forró nedűvel.
Elizabeth felnevetett, és éppen kikelt volna az ágyból, hogy a takarót magára
terítve segítségére legyen szerelmének, amikor nyílt az ajtó és az önjelölt
szakács lépett be rajta, kezében tálcát egyensúlyozva.
- Fel
ne kelj! – utasította látszólag szigorúan összevont szemöldökkel a nőt, de a
szemében megjelenő komiszság árulkodó volt – hogyan legyen így az ember
romantikus, ha tönkreteszed a nyughatatlanságoddal? – vonta kérdőre, miközben a
tálcát letette az ágy végébe, és másodpercek alatt mászott be a takaró alá,
majd gyengéden szájon csókolta – jó reggelt! – mosolygott rá, mire Elizabeth
szerelmesen tűrt el homlokából egy kóbor hajtincset.
- Jó
reggelt – köszönt vissza – én csak segíteni akartam – magyarázta – idebent úgy
hangzott, bajba kerültél – tette hozzá sokat mondó tekintettel, mire Bryan
sértetten húzta el száját.
- Bajba?
Ha nem tudnád, egy profi reggeli készítővel fekszel éppen egy ágyban -
nagyképűsködött, mire Elizabeth gyanakodva húzta össze szemét.
- Vagy
úgy – bólintott látszólag nyugodtan – elárulnád, mégis hogy tettél szert ekkora
profizmusra az ágyba vitt reggeliből? – kérdezte, és hangjából nem tudta
elrejteni a féltékenységet, amit Bryan is azonnal észrevett.
- Aranyos
vagy, amikor féltékenykedsz – jegyezte meg mosolyogva, de amikor meg akarta
csókolni, Elizabeth elhúzta fejét.
- Nem
vagyok féltékeny – jelentette ki, majd átható tekintettel nézett a férfira –
megkerülted a választ – tette hozzá tényszerűen, mire Bryan kíváncsian nézett
vissza rá.
- Mennyire
zavarna, ha azt mondanám, számtalan nőnek hoztam már ágyba a reggelit? - kérdezte,
és szemét egy pillanatra sem vette le a nő arcáról, aki igyekezett könnyed
hangon válaszolni.
- Egy
cseppet sem – vonta meg vállát nem törődöm módon, Bryan azonban átlátott rajta.
- Édesen
hazudsz – nevetett fel, majd egyetlen hirtelen mozdulattal maga alá rántotta,
és fölé magasodott. – Te vagy az első, aki ágyba kapta tőlem a reggelit –
szögezte le mosolyogva, majd folytatta – Hazudnék, ha azt mondanám, senkivel
sem voltam az elmúlt tíz évben – komolyodott el, miközben forró lehelete szinte
égette az ügyvédnő ajkát – de soha, senkinek nem engedtem, hogy elfoglalja a
helyed, Liz! – tette hozzá, Elizabeth pedig egy percig sem kételkedett benne,
hogy így van, ahogy belenézett az őszintén, szerelmesen csillogó kék szemekbe.
- Én
sem a tiédet – válaszolta suttogva az ügyvédnő, és szemét lehunyva adta át
magát a gyengéd csóknak. – Megéheztem –
nyújtózott boldog mosollyal ajkán, jólesőn Elizabeth, amikor elváltak ajkaik,
és figyelmét elkerülte, hogy Bryan tekintete végig vándorol telt keblein,
melyek csábítón rajzolódtak ki a takaró alatt.
- Én
is… - köszörülte meg torkát a nyomozó, és a hangjából kicsendülő vágy
felkeltette az ügyvédnő figyelmét, aki amint rájött, mire céloz a férfi,
játékosan bokszolta vállon.
- Van
egy ügyünk, és ha jól emlékszem, a múlt éjjel megbeszéltük, hogy egyikünk sem
tudna ágyból dolgozni – kacsintott szerelmére, mire az, morcosan húzta el
száját, de a következő pillanatban kópésan elmosolyodott.
- Igen,
rémlik valami… - vonta össze szemöldökét, mintha erősen gondolkodna – de azt
hiszem, nem ártana, ha az érveidet újra átvennénk – javasolta ártatlanul, mire
Elizabeth átkarolta nyakát, és közelebb vonta magához.
- Megígérem,
hogy ma éjjel nem fogsz tudni betelni az érveimmel – súgta érzéki hangon, mire
Bryan érezte, hogy kiszárad a torka, ő pedig folytatta – de most muszáj az
üggyel is foglalkoznunk – tette hozzá szomorkás hangon, vigasztaló csókot
nyomva ajkaira.
- Rendben
– sóhajtott kedvtelenül a nyomozó – lásd, milyen elhivatott vagyok, amíg
aludtál, reggeli készítés közben eszembe jutott valami – harapott bele az egyik
kiflibe, miközben maguk közé tette a tálcát, és mosolyogva figyelte, ahogy
Elizabeth a villájára tűz egy adag rántottát, és jóízűen reggelizni kezd. –
Arra jutottam, hogy egyetlen ember van, aki elég közel állt Diane-hez ahhoz, hogy
tudja, hol lehet, vagy kitől kérhetett segítséget – beszélt tovább, miközben a
doktornőnek baljós sejtése támadt. – El kell mennünk apádhoz – közölte nyugodt
hangon, és észre sem vette, hogy Elizabeth arcából kifut a vér.
2019. december 27., péntek
Jogodban áll szeretni 34. rész
34.
rész
Elizabeth zavartan nézett végig magán, de
öltözékén nem volt semmi különös, ami indokolta volna a férfi átható
tekintetét, és éppen szóvá tette volna, amikor meglátta, mit tart a kezében.
Ereiben percek alatt fagyott meg a vér még a gondolatától is, hogy felfedezheti
rejtett titkát, a fényképet, melyet 10 éve őrzött anyjával közös fotója mögött,
és amelyet meg sem tudta számolni, hányszor tartott közvetlenül a szíve felett
magányos óráiban, felidézve a régi szép emlékeket.
- Nagyon
hasonlítasz édesanyádra – tette vissza óvatosan a képkeretet Bryan, és
figyelmét nem kerülte el, hogy Elizabeth megkönnyebbülten sóhajt, szinte
észrevétlenül, mely csak még inkább megerősítette gyanakvását. Most már
teljesen biztos volt benne, hogy Elizabeth mindig is szerette, és ha ki nem is
mondta, mióta újra találkoztak, az, hogy megőrizte ezt a képet, és az, hogy
láthatólag sokat volt a kezében, beszédesebb volt mindennél.
- Egy
évvel az után halt meg, hogy ez a kép készült – válaszolta halkan – talán pont
ezért gyűlöl az apám – vélte keserű mosollyal szája szegletében – túlságosan
emlékeztetem anyámra – tette hozzá, majd mély levegőt vett, és magára öltve
kabátját az ajtó felé indult – mehetünk? – kérdezte, így jelezve, hogy nem
szeretne a továbbiakban erről beszélni, mire Bryan bólintott. Amikor azonban el
akart menni mellette, a férfi megszólalt.
- Apád
ostoba – közölte nyugodt hangon – minden nap hálát kéne adnia a sorsnak, hogy a
közelében vagy – tette hozzá, majd tekintete simogatón futott végig a nő arcán
– én ezt tenném – mosolygott rá, de tekintete komolyságot tükrözött, mire az
ügyvédnő nagyot nyelt, de válaszolnia nem volt alkalma, mert Bryan elvette tőle
a táskát, melybe néhány holmiját pakolta, majd kezét kinyújtva jelezte, hogy
indulhatnak. Az utat a férfi lakásáig szótlanul tették meg, mindkettejüknek az
előttük álló este és éjszaka járt a fejében. Bryan fejéből nem tudta kiverni a
fotót, és annak jelentését, miközben Elizabeth azon tépelődött, nem kellett
volna inkább az apjához mennie. Szíve azt súgta, hagyja hátra félelmeit, élje
meg a pillanatot, a lehetőséget, fogadja el a szerelmet, amit Bryan kínál a
számára, esze azonban azt súgta, őrültség és felelőtlenség lenne kivívni apja
haragját, vagy próbára tenni elszántságát. Ha ez nem lett volna elég, az sem hagyta
nyugodni, hogy vajon, ki ölte meg Phil-t, kinek állhat érdekében, hogy Abe
Hunter rácsok mögött legyen. Úgy érezte, a két helyzet éppen kettővel több,
mint amennyit el tud viselni. Hálát adott a sorsnak, amiért legalább fejfájása
elmúlt, hála a pirulának, amit otthon a fürdőszobában bekapott, mielőtt
eljöttek. Annyira lefoglalták gondolatai, hogy észre sem vette, amikor Bryan
leparkolta az autót, csak amikor már felé fordult. – Megérkeztünk – rántotta ki
gondolatai közül hangja, mire zavartan elmosolyodott, és követte a lakásba.
Amint beértek, a férfi előzékenyen elvette kabátját, hogy sajátjával együtt
felakassza, majd felemelte a bőröndöt, és a háló felé indult. – Ahogy ígértem,
tiéd a háló – sétált át a kis, kényelmesen berendezett lakáson egy fehér ajtóig,
mellyel szemben egy másik ajtó nyílt – a fürdőszoba - magyarázta, miközben
belépett a hálóba, melyben a központi helyet egy hatalmas franciaágy uralta,
két kis éjjeliszekrény, és egy gardrób társaságában. Az ággyal szemben kapott
helyet a televízió. – Remélem, kényelmes lesz. Ha szeretnél, mehetsz elsőnek
zuhanyozni – tette hozzá, miközben zavartan ácsorgott az ajtóban, és Elizabeth
nem állta meg mosolygás nélkül. Az egész olyan volt, mintha életében először
hívta volna fel magához. Egyszerre volt édes, és zavarba ejtő az izgalom, ami
arcára kiült, végül a nő úgy döntött, megkönyörül rajta.
- Köszönöm,
élek a lehetőséggel – bólintott hálás mosoly kíséretében, mire Bryan is
bólintott.
- Törölközőt
találsz a szekrényben – mutatott a gardróbra – addig készítek egy kis
harapnivalót. Szinte egész nap nem ettél semmit, biztosan éhes vagy – jegyezte
meg figyelmesen, majd a választ meg sem várva, eltűnt. Húsz perccel később a
konyhában találta a nyomozót, aki éppen két szendvicset rakott tányérra és a
nappali felé igyekezett vele, de amikor meglátta a nőt, földbe gyökerezett a
lába. A bő póló alatt kirajzolódtak melle domborulatai, válláról lecsúszva
láttatni engedte kecses vállát, selymes bőrét, melyen megcsúszott a lámpa tompa
fénye. A rövidnadrág feszesen simult combjára, haja kibontva, csillogón omlott
vállára, ő pedig égett a vágytól, hogy beletúrhasson a dús fürtökbe. Sosem
felejtette el, milyen gyönyörű volt, hiszen az elmúlt 10 évben szinte minden
éjjel róla álmodott, mégis úgy érezte, mintha most látná életében először.
Ennyi idő után itt látni a nappalijában, úgy, hogy nem érhet hozzá, nem
csókolhatja meg, felért egy kínzással.
- Szendvics?
– zökkentette ki merengéséből a nő hangja, mire nagyot nyelve, bólintott.
- Iii…igen
– dadogta, megköszörülve torkát, miközben azon gondolkodott, hogyan sodorhatta
magát ilyen helyzetbe. Egyre inkább úgy érezte, nem tudja betartani ígéretét,
amit Maggie-nek tett, képtelen lesz távol maradni tőle. Túlságosan csábító
volt, ahogy védtelenül, gyönyörűbben, mint ahogy emlékeiben élt, itt állt
előtte, egy karnyújtásnyira. – Láss hozzá! – tette le a tányérokat a kanapé
előtt álló asztalkára. – Én… nekem le kell zuhanyoznom – motyogta idegesen,
majd mit sem törődve Elizabeth értetlen arckifejezésével, szinte bemenekült a
fürdőszobába, ahol nagyot lélegezve támaszkodott meg a mosdókagylón. – Igen! Le
kell zuhanyoznod! Hideg vízzel! – mormolta félig hangosan, igyekezve kiverni
fejéből a képet, mely most is ott lebegett szemei előtt. Elizabeth értetlenül
rázta meg fejét, miközben helyet foglalt a kanapén, és alsó ajkát rágcsálva
szemezett a szendvicsekkel, majd a fürdőszoba felé pillantott. Korgó gyomra
ugyan célozgatott rá, hogy jót tenne szervezetének az étel, de semmi kedve nem
volt egyedül enni. Végül felkapta a távirányítót, és unottan kezdte
kapcsolgatni a televíziót. Ahogy váltogatta a csatornákat, észre sem vette,
milyen gyorsan elrepült az idő. Csak arra kapta fel a fejét, amikor nyílt a
fürdőszoba ajtaja, és Bryan lépett ki. Tekintete végig siklott az izmos
mellkason, mely jól kirajzolódott a fehér póló alatt, és felidézte a képet,
amikor egy szál farmernadrágban nyitott ajtót neki, ő pedig megcsodálhatta
meztelen felsőtestét. A rövid sort ráirányította figyelmét erős lábaira, ő
pedig a zavartan szegezte pillantását inkább a férfi arcára, még mielőtt
illetlenebb helyre tévedne tekintete. Sötét haja ezúttal is vizesen hullott
homlokába, kék szeme szinte világított a szoba homályában, ahogy tekintetük
találkozott. – Nem ízlik a vacsora? – kérdezte Bryan, aki látszólag észre sem vette,
mennyire lenyűgözte látványa vendégét – kaviárt kellett volna rendelnem? –
csipkelődött, miközben ő is helyet foglalt a kanapén, Elizabeth pedig
elmosolyodott.
- Ennyire
sznobnak nézek ki? – kérdezte somolyogva, félig lehunyt szemmel, ravaszkásan a
férfira nézve, mire az, végig simogatta szemével.
- Jelen
pillanatban? Egyáltalán nem – rázta meg fejét határozottan – csak azt hittem,
olyan éhes vagy, hogy mire kijövök, az én szendvicsemet is eltünteted – vont
vállat, mialatt maga elé húzta az egyik tányért, és jóízűen harapott bele a
mustárral, pulykával, salátával, paradicsommal és sajttal töltött kenyérbe –
volt már rá példa, emlékszel? – kérdezte komiszul mosolyogva, mire az ügyvédnő
látszólag sértetten vonta magához a másik tányért.
- Ha
arra az estére gondolsz, amikor moziba vittél, felhívnám a figyelmedet, hogy te
pusztítottad el az én vacsorámat, és nem fordítva! – emlékeztette a nyomozót.
- Kizárt!
Határozottan emlékszem, hogy két hot-dogot rendeltem a film után, elmentem a
mosdóba, és mire visszaértem, csak a kólám árválkodott az asztalon, te pedig
ártatlan tekintettel néztél rám – idézte fel az este történéseit Bryan,
miközben Elizabeth hitetlenkedve nézett rá – igen, pont így néztél akkor is! –
bólogatott meggyőződéssel, mire az ügyvédnő lenyelte a falatot, ami a szájában
volt, és megrázta fejét.
- Nincs
rá bizonyítékod – jelentette ki büszkén felszegett állal, de kék szemében
pajkosság csillogott, mire Bryan keze megállt a levegőben, amikor éppen újabbat
harapott volna szendvicséből.
- Bizonyíték
kell? Az nem elég, hogy hűlt helye volt a hot-dogomnak? – kérdezte tettetett
szigorúsággal, de Elizabeth megrántotta vállát.
- Közvetett
csupán – dőlt hátra kényelmesen a kanapén, miközben a tányérját arrébb
csúsztatta az asztalon – ez pusztán annyit bizonyít, hogy valaki megette. Bárki
lehetett. Például az a srác, aki mögöttünk állt a sorban – magyarázta pimasz
mosollyal, mire Bryan is félretette tányérját, és elismerőn nézett vissza rá.
- Hihetetlen
vagy – jegyezte meg mosolyogva, mire Elizabeth incselkedve húzta fel egyik
szemöldökét, ő pedig lenyűgözve nézte a szépen ívelt szemöldököt, a vidáman
csillogó kék szemeket, a mosolyra húzódó, csábítóan vörös cseresznyeajkakat,
melynek ízét még mindig ajkán érezte. Amikor tekintetük összekapcsolódott,
mindketten lassan elkomolyodtak, Elizabeth pedig érezte, hogy szaporábban kezd
verni a szíve, ahogy felismerte a vágyat a férfi szemében. – Mindig is az
voltál – folytatta Bryan halkabban, és ezúttal már egészen komolyan – egyszerre
voltál gyönyörű, nyitott, mégis rejtélyes. Az első pillanatban beléd szerettem,
és ez az óta is így van – ült kissé közelebb a nőhöz, és figyelmét nem kerülte
el, hogy amaz nagyot nyelt, és kihúzza magát, mégis úgy döntött, mindent egy
lapra tesz fel. Képtelen volt tovább titkolni és elfojtani érzéseit, még akkor
is, ha ezzel azt kockáztatta, hogy talán örökre elveszíti. – a múltkor, a
hídnál azt mondtad, ez csak nosztalgia. Had világosítsalak fel, Liz – nézett
mélyen a szemébe, Elizabeth pedig döbbenten hallgatta minden szavát – 10 évvel
ezelőtt beleszerettem egy lányba, aki vidám volt, kedves, nyílt, őszinte, és
teljes szívével szeretett. Most… - állt meg egy pillanatra, miközben még
közelebb hajolt – beleszerettem egy nőbe, aki okos, független, lelkiismeretes,
szívvel-lélekkel kiáll az igazáért, ingyen nyújt segítséget olyanoknak, akik
nem tudnák megfizetni, és aki őszintén, tiszta szívből tud nevetni, amikor
elengedi magát. Aki látszólag hideg, kemény és határozott, de valójában
érzékeny, empatikus és megértő. Szerettem azt, aki voltál, és szeretem azt, aki
lettél. Ez nem nosztalgia – rázta meg fejét halvány mosoly kíséretében,
miközben pillantása fogva tartotta a nőét - Szeretlek, Liz – ért mondandója
végére, majd elhallgatott, és vadul dübörgő szívvel várta a választ. Elizabeth
nem győzte felfogni a hallottakat. Egyfelől majd’ kiugrott bőréből, amiért
Bryan még mindig ugyanúgy szereti, annak ellenére, amit vele tett, másfelől
apja árnyéka túlságosan sötétbe burkolta a jövőt ahhoz, hogy felhőtlenül tudjon
örülni. Végül nagyot nyelt, és mély levegőt véve, lassan megrázta fejét.
- Ne
csináld ezt, kérlek – suttogta elgyötörten – Világosan megmondtam, hogy… -
kezdett volna bele, de Bryan közbevágott.
- Igen,
emlékszem – bólintott – sosem szerettél, és most sem jelentek a számodra semmit
– ismételte meg tömören a nő szavait, majd folytatta – de tudod, mit gondolok?
– kérdezte, és a választ meg sem várva, tovább beszélt – te is szeretsz engem!
– jelentette ki magabiztosan, és amikor Elizabeth meglepetten nézett vissza rá,
hozzátette – De túl makacs vagy, és túlságosan félsz ahhoz, hogy ezt beismerd!
Felhúztál egy falat magad köré, ahova senkit sem engedsz be, és most megrémít a
felismerés, hogy én mégis bejutottam! Pont én, akit mindenáron próbálsz távol
tartani magadtól! – jelentette ki, majd váratlanul felpattant a kanapéról, és a
fogashoz lépett, miközben Elizabeth lehunyt szemmel próbálta összeszedni
gondolatait. Az egész vallomás felkészületlenül érte, de ideje nem volt sokat
töprengeni, mert Bryan ért vissza – mondhatsz, amit akarsz, nem győzöl meg
róla, hogy nem szeretsz. 10 éve szeretsz már, pont úgy, ahogy én téged! – ült
le ismét a nő mellé, majd annak legnagyobb döbbenetére két fotót nyújtott át
neki. Az egyik az volt, melyet édesanyjával közös képe mögött rejtegetett, míg
a másik annak pontos mása volt, az, melyet annak idején Bryan is eltett emlékbe
a délutánt követően. – A tárcámban tartom… - szólalt meg halkan Bryan – szóval,
megpróbálom még egyszer – köszörülte meg torkát, miközben előrébb hajolt, hogy
a könnytől fátyolos szemekbe tudjon nézni – Szeretlek, Elizabeth Harrison – suttogta
lágyan, Elizabeth pedig kételyektől gyötörve nézett bele a szerelmesen,
várakozón rászegeződő kék szemekbe.
2019. december 24., kedd
2019. december 23., hétfő
Jogodban áll szeretni 33. rész
33.
rész
Bryan várakozón nézett a nőre, miközben
azon gondolkodott, jól tette-e, hogy felajánlotta ezt a lehetőséget. Persze,
aggódott a biztonságáért, de ha igazán őszinte akart volna lenni magához,
másképp is meg tudta volna oldani a védelmét. Számtalan esetben bíztak már
rájuk védett tanút, és soha, egyetlen alkalommal sem vitte fel magához. Nem. Az
egyetlen oka, amiért így döntött, mert vigyázni akart rá. A közelében akarta
tudni, és nemcsak azért, mert szerette, hanem mert nem bízott meg senki másban,
hogy megvédené, ha szükség lenne rá. Elizabeth nem tudta, mit válaszoljon a
kérdésre. Látszólag teljesen logikusnak tűnt a férfi ajánlata, másfelől a
lehetőség, hogy egy egész éjszakát a közelében töltsön túlságosan csábító volt,
és túlontúl veszélyes. Annak ellenére, hogy a lövöldözés után eldöntötte,
túllép a félelmein, és nem hagyja, hogy megint apja irányítsa az életét, nem
tudta, valóban készen áll-e egy ekkora lépésre.
- Ahogy
így elnézem, a doktornő alig várja, hogy igent mondhasson! – röhögött fel csúfondárosan
Larson, így kiszakítva gondolataiból Elizabeth-et, aki most elhúzta száját, és
becsmérlő tekintettel nézett végig a nyomozón.
- Tudja,
Larson, maga mindig képes meglepni – jegyezte meg, mire a férfi felhúzta
szemöldökét.
- Valóban?
– kérdezte kissé kihúzva magát a székben, amivel csak azt érte el, hogy fehér,
foltos ingén megfeszültek a gombok.
- Valóban!
– bólintott Elizabeth határozottan – mindig meglep, hogy egy ekkora testbe,
hogyan szorulhat ilyen kevés értelem. Nyilván a sok fánk miatt nem fér el –
tette hozzá csípősen, majd a választ meg sem várva, hátat fordított a férfinak,
így nem láthatta, hogy az bosszankodva húzza fel orrát, és töm magába még egy
fánkot. – Köszönöm a lehetőséget, de inkább vigyél haza – kérte Bryan-t halkan,
de az, megrázta fejét.
- Nem
lehet! – ismételte meg – értsd meg, hogy veszélyes. Ha csak…
- Nem!
Te érts meg valamit! – vágott közbe Elizabeth határozottan – Felnőtt nő vagyok,
aki képes eldönteni, mekkora veszélyt vállal. Ez még mindig az én életem,
amiért a felelősség is az enyém! – jelentette ki megmásíthatatlanul, miközben
arra gondolt, mennyire szeretett volna igent mondani, és talán, ha Larson nem
szól közbe, meg is tette volna. – Ezen kívül, akárki is a merénylő, Holden-t
akarta. Nem véletlenül érte őt a golyó…
- Igen,
de ha csak őt akarta volna, akkor miután végzett vele, lelécel! – érvelt ellen
okosan a nyomozó – mégsem ezt tette! Maradt, és többször is tüzet nyitott ránk!
- Az
Istenért, vidd már haza, és tűnjön el a szemem elől! – horkant fel türelmetlen
hangon Larson – olyanok vagytok, mint a rossz házasok! Ha nekem ennyi gondom
lenne egy nővel, biz’ Isten nem könyörögnék neki, hanem hagynám a fenébe! –
tette hozzá teli szájjal, mire Elizabeth felhúzta szemöldökét, és lekicsinylőn
mosolyodott el.
- Persze,
ha volna nő, aki hajlandó lenne gondot okozni magának – szúrta oda, majd mélyen
belenézett a mélykék szemekbe – Bryan! Értékelem az igyekezeted, tényleg, de
haza akarok menni – jelentette ki ezúttal sokkal lágyabban, mire a nyomozó
mélyet sóhajtott.
- Rendben
– egyezett bele nehéz szívvel, miközben eldöntötte, hogy egy tapodtat sem fog
mozdulni a nő lakásának ajtaja elől. Gyors mozdulatokkal felkapta kabátját,
összeszedte az aktákat, melyeket korábban válogatott, majd ideiglenes társa
felé fordult.
- Nézz
utána, hogy egy bizonyos Olívia Bradock-nak – kérte a férfit – hitelkártya,
bármi, amivel a nyomára bukkanhatunk! – tette hozzá, és amikor az bólintott, a lift
felé indultak, Larson pedig ujjait cuppogva, fejét ingatva nézett utánuk.
- Bosszantó
egy liba, de vág az esze, mint a borotva – dünnyögte morcosan, majd hirtelen
elmosolyodott – a fenébe is! – tette hozzá, majd gyorsan körülnézett,
szemtanúja volt-e valaki az iménti monológjának. Előbb harapta volna le a
nyelvét, mintsem, hogy beismerje, mennyire élvezte az ehhez hasonló szócsatákat
az ügyvédnővel.
Húsz perccel
később Elizabeth kilépett a liftből lakásának folyosójára, mely szöges
ellentéte volt annak, amit Phil tömbházában tapasztaltak. Az impozáns, legalább
20 emeletes épületben hangulatos világítás, és bordó, mélyen a lábuk alatt
besüppedő szőnyeg fogadta a felvonóból kilépőket. Az ajtók egyforma barnára
lakkozva sorakoztak egymás mellett, mindegyiken aranyozott számok segítették a
látogatókat a tájékozódásban. A falak színe tökéletes harmóniát alkotott a
szőnyeggel, és a csendet nem a lakásokból kiáramló hangos kiabálás, tv-reklámok
zaja, vagy rock-zene törte meg, hanem a sarkokban ízlésesen elrejtett
hangszórókból halkan felcsendülő, lágy, dallamos klasszikus zene. Némán
lépkedtek egymás mellett, miközben Elizabeth belenyúlt aktatáskájába, és
kivette a kulcsait, amikor azonban odaért a lakásához, megtorpant, és döbbenten
meredt az ajtóra. Bryan, miközben háta mögé nyúlt, és kirántotta Glockját a fal
mellé utasította az ügyvédnőt. A kulcsait elvette, és óvatosan a zárba
helyezte, miközben mutatóujjával csendre intette Elizabeth-et, aki engedelmesen
bólintott. Néhány perc alatt körülnézett a lakásban, melyben nyoma sem volt,
hogy bárki járt volna ott. Amikor végzett, kiment a rá váró nőhöz, és eltette
fegyverét.
- Nos,
Dr. Harrison – köszörülte meg torkát sokat mondón – mi a véleménye? – kérdezte
ujjával a papírra mutatva, melyet egy egyszerű, éttermekben is használatos,
fémszínű kenőkéssel szegeztek a nő ajtajára.
- Diane Hunter halott! Nyugodjon
békében! – olvasta fel hangosan Elizabeth, majd néhány
másodpercre lehunyta szemét, és lassan bólintott – oké… lehet, hogy nem a
legjobb ötlet lenne itt maradnom – értett egyet a nyomozó korábbi kijelentésével,
mire az „én megmondtam” pillantással
jutalmazta a logikus megállapításért.
- Elvigyelek
apádhoz? – vetette fel újfent lehetőségként a férfi, mivel nem akarta, hogy a
nő azt higgye, csak az esélyt látja a helyzetben, hogy megint meginvitálja magához,
de amaz elhúzta száját.
- Akkor
inkább odaszegezem magam a cetli mellé – jegyezte meg szarkasztikusan
Elizabeth, mire Bryan elnevette magát, ő pedig elkomolyodott, és zavartan
nyalta meg alsó ajkát – áll még az ajánlatod? – kérdezte, és hangján jól hallatszott,
mennyire új neki a helyzet, de Bryan nem mutatta, hogy észrevette volna, csak
ugyanolyan komolyan nézett vissza rá, és bólintott. – Köszönöm – mosolyodott el
hálásan Elizabeth, nem is az ajánlat miatt, hanem azért, hogy a férfi nem
éreztette vele, és nem is tette szóvá, hogy igaza volt, így megőrizhette
méltóságát. – Összeszedek néhány holmit – tette hozzá, majd beljebb léptek.
Miközben az ügyvédnő egy táskába váltás ruhát, pipere-holmikat, pizsamát pakolt
percek leforgása alatt, Bryan zavartalanul nézett körül a lakásban. Bár a
folyosó eleganciát, és gazdagságot sugallt, a lakás mégis szerényen,
egyszerűen, de még inkább kényelmesen volt berendezve, éppen úgy, ahogy az
irodája is. A nappaliban kanapé, dohányzóasztal, és egy sík képernyős tv hívogatta
pihenni a munkában megfáradt tulajdonost, a kis konyha modern felszerelésével
hiánytalanul szolgálta ki az igényeket. A hatalmas ablak tűnt az egyetlen
fényűzésnek, melyen át a forgalmas utcára, és a szemben elterülő parkra
láthatott az ember. A nappaliból egy kis folyosó nyílt, mely két ajtóhoz
vezette a látogatót. Abból, hogy Elizabeth hol az egyikből, hol a másikból jött
ki, és a kezében lévő holmikból Bryan hamar kitalálta, hogy az egyik a
fürdőszoba, míg a másik a hálószoba volt. Ahogy végig futatta pillantását a
falra szegezett polcokon, melyen roskadoztak a szakkönyvek, tekintete megakadt
egy fotón, az egyetlenen, ami az egész lakásban fellelhető volt. Egy fiatal,
30-as éveinek elején járó nőt ábrázolt. Válláig érő, szőkés-barna haján
megcsillant a nyári, lemenő nap fénye, lenge egészruhája kihangsúlyozta karcsú
alakját, ahogy egy hatalmas fa törzse előtt állva, karjával átkarolt egy 6-7
éves forma kislányt. A nő szinte szakasztott mása volt Elizabeth-nek, és Bryan
azonnal tudta, hogy az édesanyját látja a képen, a kislány pedig maga
Elizabeth. A megszólalásig hasonlított ragyogó kék szemük, melyben bátorság és
vakmerőség keveredett a kislányos bájjal, a kedves mosoly, a kecses nyak, a
válluk íve. Lábai szinte ösztönösen vitték közelebb a képhez, és óvatosan,
mintha a világ legértékesebb dolgát tartaná a kezében, felemelte, hogy
közelebbről is szemügyre vegye, de a következő pillanatban az üveget elengedte
a keret, és csak a szerencséjén, és fürgeségén múlott, hogy utána tudott kapni.
Ahogy próbálta összerakni eredeti állapotába a képkeretet, szeme megakadt egy
fehér papíron, mely a fotó mögül eshetett a földre. Kíváncsian nyúlt érte, de
szája elnyílt meglepetésében, amikor meglátta, hogy egy másik, sokkal kisebb
képet tart a kezében, mely őt és Elizabeth-et ábrázolta. Azt a képet, melyet
ezer közül is felismert volna. Nem kellett sokat kutatnia emlékei között, hogy
felidézze azt a csodálatos délutánt, amikor a fotó készült. Azt a napot a
vidámparkban töltötték, végig járták az összes standot, felültek az
óriáskerékre, hol lassan, finoman, hol pedig szenvedélyesen csókolták egymást
egy-egy eldugott kis ösvényen, távol a szórakoztató park zajától, végül beültek
egy fotókabinba, és pár dollárért lőttek magukról egy képet. Azt, amelyiket
most is a kezében tartott, amelyiken Elizabeth tekintetéből csak úgy süt a
szerelem felé, keze a nyaka körül pihent. Szinte most is érezte ujjainak
cirógatását tarkóján, forró leheletét az ajkán, és a csók perzselő tüzét, amit
a kép elkészülte után váltottak. Azon a napon, amikor azt hitték, csak pár
hétre kell elválniuk egymástól, amíg Elizabeth visszamegy az egyetemre, ő pedig
utánamehet. Bryan nagyot nyelve simított végig a kopott, gyűrött képen, melyen
jól látszott, hogy bár elrejtették a világ kíváncsi tekintete elől, mégis sokat
volt kézben, neki pedig kétsége sem fért hozzá, hogy az ügyvédnő ujjai
ugyanilyen vágyakozva futottak végig nem is egyszer kettőjükön. Hirtelen
elmosolyodott, és egy kósza ötlettől vezérelve zsebre tette a képet, éppen
akkor, amikor gondolatainak tárgya megjelent az ajtóban, ő pedig nem tudta
levenni tekintetét róla.
2019. december 21., szombat
Jogodban áll szeretni 32. rész
32.
rész
Bryan egy örökkévalóságnak érezte azt a
néhány másodpercet, mire Elizabeth kinyitotta a szemét, és fájdalmas nyöszörgés
közepette, felemelte kezét, és megtapogatta a homlokán lévő sebet.
- Aú!
– jajdult fel egy grimasz kíséretében, miközben döbbenten nézte ujjai hegyén a
saját vérét. – Ez meg, mi a fene volt? – kérdezte, mialatt megpróbált felállni,
de Bryan teljes súlyával nehezedett rá, és nem hagyta.
- Maradj
a földön! – utasította határozott hangon, neki pedig esze ágában sem volt
ellenkezni, csak nyakát nyújtogatva próbálta kideríteni, mi történik. A
nyomozó, kezében kibiztosított fegyverét szorítva, kissé felemelkedett, hogy
kilessen az ablakon, de ahogy megtette, újabb lövés dördült, közvetlenül a füle
mellett, így rögtön vissza is lapult a nő mellé, aki kissé oldalra fordította
fejét, így pillantása találkozott Holden üveges tekintetével, ahogy élettelenül
bámult vissza rá.
- Phil…
ó, te jó ég… - nyögte riadtan, mire Bryan is oda nézett, és keserűen bólintott.
- Agyonlőtték
– közölte látszólag nyugodt hangon, miközben mobilja már a fülén volt, és
erősítést kért. Határozottan, magabiztosan adta meg helyzetüket, vázolta
tömören a lényeget. Elizabeth elcsodálkozott, milyen higgadt tud maradni ebben
a veszélyes helyzetben. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy talán
apjától sem ijedne meg, sőt felvenné vele szemben a kesztyűt – ő kapta az első
golyót – rántotta ki elmélkedéséből a nyomozó hangja – te, hogy vagy? – nézett
le rá aggódva, mire az ügyvédnő megvonta a vállát.
- Beüthettem
a fejem, amikor lerántottál, ezen kívül még élek, és ez mindenképpen jó hír –
mosolygott halványan, igyekezve elrejteni reszketését, mire Bryan végig
simított karján.
- Sajnálom
– kért elnézést, és ahogy tekintetük találkozott, Elizabeth érezte, hogy szíve
gyorsabb ütemre vált. Szája kiszáradt, orrába bekúszott a férfi arcvizének
fanyarkás illata. Hogy kissé növelje kettőjük között a távolságot, ezzel is
eltávolodva a kísértéstől, tenyerét megtámasztotta annak mellkasán, de
döbbenten kapta fel fejét, amikor megérezte, milyen vadul ver a férfi szíve. –
Azt hittem, elkéstem – szólalt meg halkan Bryan, így adva magyarázatot – és
közben abban bíztam, hogy Phil-t érte a golyó, és nem téged… - tette hozzá
félszegen mosolyogva, de kék szeméből szégyenkezést lehetett kiolvasni, mire
Elizabeth felemelte kezét, és eltűrve a nyomozó homlokába hulló néhány tincset,
végig simított a borostás arcon. Hirtelen megértette, milyen közel állt ahhoz,
hogy meghaljon, vagy elveszítse a férfit, örökre. Egész eddig távol tartotta
magát a szerelemtől, sőt, önként lemondott róla, mert félt, ahelyett, hogy
minden pillanatot kihasznált volna a boldogságra, és harcolt volna. Ahogy
pillantása végigfutott az aggodalmat tükröző arcon, a szerelemtől csillogó
szemeken, az érzéki szájon, melyhez hasonlóan senki nem tudta csókolni, minden
kétsége elszállt, mintha sosem létezett volna. Érezni akarta a férfit, érezni a
szerelmét, ugyanazt az elsöprő csodát, szenvedélyt, melyet 20 évesen tapasztalt
meg először a karjaiban, és amit az óta sem élt át soha. Elege volt abból, hogy
apja gonoszsága, mint egy levetkőzhetetlen árnyék, követi, és megkeseríti az
életét. Le akarta dönteni a falat, önmaga akart lenni, és nemcsak akkor, amikor
a dadájánál volt. – Elizabeth, én… - folytatta volna Bryan, de a nő felemelte
fejét, és puhán megcsókolta. Bryan-t váratlanul érte az érintés, de ahogy
megérezte ajkán a nőét, lehunyta szemét, és ugyanolyan finoman viszonozta. Amikor
elváltak ajkaik, Bryan mondani akart valamit, de meghitt pillanatukat a
rendőrautók szirénája szakította félbe, mire a nyomozó lassan felemelkedett, és
amikor megtapasztalta, hogy biztonságos, és sejtése beigazolódott, az erősítés
elkergette támadóikat, az ügyvédnőt is talpra állította. – Ne aggódj, nem kérem
számon ezt a csókot – jegyezte meg szomorkásan mosolyogva, és Elizabeth már
nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor egyenruhások jelentek meg a
lakásban, Bryan pedig elnézést kért, és csatlakozott hozzájuk. Néhány perc múlva
egy vékony, 60-as éveinek elején járó, erősen kopaszodó, sötét öltönyt viselő
férfi társaságában jelent meg, akinek a kezében egy fekete táska volt. – Itt a
halottkém – mutatott az idegenre Bryan, aki komor tekintettel bólintott. Arcán
látszott, nem igazán szokta meg, hogy élőkkel kommunikáljon. – Orvos. Dr. Alan
Besser. Nem akarod, hogy megnézzen? – kérdezte, mire Elizabeth nemet intett
fejével, de azonnal meg is bánta, mert éles fájdalom nyilallt koponyájába.
- Köszönöm,
de jobb szeretem, ha élve vizsgálnak – próbált viccelődni, de Bryan az
aggodalom miatt, a halottkém pedig természeténél fogva nem volt vevő a
humorára. Összehúzott szemöldökkel, szigorú tekintettel lépett hozzá közelebb,
és cseppet sem finoman nyomta meg a seb szélét, mely még mindig erősen vérzett
– Aú! Hé! Az ég áldja meg! Ha nem tűnt volna fel, ellentétben a pácienseivel,
én még élek, ezáltal érzem is, amit csinál! – háborgott az ügyvédnő, de az
orvos nem különösebben szégyellte el magát.
- Össze
kell varrni – közölte tömören, unott hangon, és már nyitotta is a táskáját, de
az ügyvédnő ujját figyelmeztetőn felemelve ellenkezett.
- Majd,
ha fagy! Hozzám nem ér még egyszer! – jelentette ki határozottan, mire Dr.
Besser ráemelte kissé vizenyős tekintetét. – Már azt sem értem, minek magának
orvosi táska, amikor többségében halottakhoz hívják, mégis hajt a morbid
kíváncsiság, hogy mikor vizsgált utoljára élő beteget!
- Attól
fél, hogy nem végzek elég precíz munkát a pofikáján? – kérdezte gúnyosan az
orvos, mire Elizabeth örömtelenül húzta el száját.
- Nem
kétlem, hogy a halottak még sosem panaszkodtak az Y-varrás minősége miatt, de
az én képemen ne kísérletezzen! – jelentette ki szilárd elhatározással, mire
Bryan nagyot sóhajtott.
- Rendben,
akkor hívok egy mentőt – adta meg magát, de Elizabeth ezt a lehetőséget is
elutasította.
- Szükségtelen!
Már nem is vérzik annyira! – vette el a zsebkendőt, melyet eddig a sebre
szorított, de csüggedten tette vissza, amikor érezte, hogy a vér, mint egy kis
patak megint engedelmeskedik a gravitációnak, és csordogálni kezd lefelé arcán.
- Pár
perc alatt összeöltöm – javasolta hirtelen sokkal békülékenyebb hangon az
orvos, mire az ügyvédnő bizalmatlanul mérte végig – megígérem, hogy az
érzéstelenítő lesz az egyetlen, amit érezni fog! Rendben?
- Rendben
– hagyta rá morcosan Elizabeth, Bryan pedig nem állta meg mosolygás nélkül,
ahogy az egyébként mindig határozott, céltudatos, kemény ügyvéd a szeme előtt
változott át riadt, duzzogó kislánnyá, a doktor pedig egy székre parancsolta a
nőt, és villámgyors, gyakorlott mozdulatokkal varrta össze a sebet, majd fehér
ragtapaszt helyezett rá. Amikor végzett, szigorú tekintettel helyezte eszközeit
egy steril zacskóba.
- Tartsa
szárazon, naponta cserélje a kötést, és amennyiben nem vörösödik a kerülete, és
nem fáj, két hét múlva kiszedetheti a varratokat – adta ki az utasításokat, és
amikor Elizabeth bólintva vette tudomásul, magukra hagyta őket. A következő
órában helyszínelők lepték el a kis lakást, számmal ellátott kártyákat
helyeztek a kitört ablakhoz, ahol behatolt a golyó, Phil teste mellé, amely
felett Dr. Besser guggolt, és lelkiismeretes alapossággal vizsgálta, miközben
az egyenruhások a környező utcákat járták, hogy tanúkat találjanak, Bryan pedig
türelmesen válaszolt a felmerülő kérdésekre. Elizabeth egyre fáradtabbnak
érezte magát, feje is lüktetni kezdett, és már nem vágyott másra, csak, hogy
lezuhanyozhasson, és ágyba kerüljön végre, kipihenni a mai napot. Éppen
elképzelte, milyen jó lesz a friss ágyneműben elhelyezkedni, amikor Bryan
lépett mellé.
- Mi
végeztünk, a többit a srácok megoldják – közölte hivatalos hangon – még
bemegyünk az őrsre, összeszedek néhány holmit – tette hozzá, mire Elizabeth csüggedten
vette tudomásul, hogy még nem mostanában kerülhet ágyba. Fél órával később néma
összhangban léptek ki a liftből. Sem az út alatt, sem a liftben nem hozták
szóba az elcsattant csókot. Bryan meg volt győződve róla, hogy csak az izgalom,
és a félelem hevében csókolta meg Elizabeth, az ügyvédnő pedig nem tudta,
hogyan mondhatná el neki, hogy viszonozni akarja az érzéseit, anélkül, hogy
felfedné, mi tartotta távol tőle eddig. Persze, azzal tisztában volt, hogy
előbb-utóbb el kell mondania az igazságot, de azt nyugodtabb körülmények között
akarta megtenni. Ahogy odaértek Bryan asztalához, és a férfi összeszedett
néhány aktát, Larson jelent meg, az elmaradhatatlan fánkos dobozzal a kezében.
A barna kordbársony nadrág a bokájáig ért, a fehér ing már itt-ott pecsétes
volt az ízesített fánkoktól, míg a bordó nyakkendőjén kusza összevisszaságban rikítottak
a sárga, zöld és lila színű virágok.
- Hallom
ki akarták nyírni, Harrison! – harapott bele jóízűen az egyik fánkba, miközben
lendületesen huppant bele foteljébe, mely nagyot szusszant a hirtelen
ránehezedő tehertől – amilyen tempóban gyűjti az ellenségeit, golyóállómellényt
kellene hordania! – szívta meg fogát, hogy kicsalogassa az egyik morzsát, mely
galád módon ott keresett menedéket gyomra elől.
- Adja
ide a nyakkendőjét, Larson – mutatott a férfi ódivatú, ronda kiegészítőjére
Elizabeth – garantálom, hogy minden golyó nagy ívben elkerül! – mosolygott a
férfira negédesen, mire az, elhúzta száját.
- Remélem,
nem sózzák a nyakunkba, hogy védelem alá helyezzük – morgott tovább a nyomozó,
mire Elizabeth sokat mondón nézett végig rajta.
- Isten
óvjon a maga védelmétől, nyomozó – nevetett fel Elizabeth szarkasztikusan –
ennyi erővel céltáblát is köthetnének a nyakamba – tette hozzá öniróniával,
majd Bryan felé fordult. – Haza vinnél? Alig állok a lábamon a fáradtságtól… -
kérte lágyabb hangon, és figyelmét elkerülte, hogy Larson érdeklődve nyújtja ki
nyakát, nehogy lemaradjon valamiről.
- Sajnálom,
de nem lehet – rázta meg fejét Bryan, és mielőtt Elizabeth ellenkezhetett
volna, folytatta – veszélyben vagy. Bárki is ölte meg Holden-t, nem tudja,
mennyit árult el nekünk, és talán…
- Álljunk
meg egy szóra, rendben? – emelte fel mindkét kezét az ügyvédnő – elegem van a
mai napból! Fáradt vagyok, lüktet a fejem! Haza akarok menni, lezuhanyozni,
hogy lemossam magamról azt a retket, ami Holden lakásában rám ragadt a padlóról!
Ki akarom heverni Gilmore-ékat, az apámat, a lövöldözést! – sorolta panaszait –
ha most azzal állsz elő, hogy itt kell maradnom, Larson-nal egy helyiségben,
biz’ Isten, saját kezűleg végzek magammal!
- Nem,
dehogy! – nevetett halkan Bryan, miközben szíve szerint, magához ölelte volna a
nőt – arra gondoltam, hogy esetleg apádnál…
- Inkább
Larson, köszi – húzta el száját Elizabeth, mire a megnevezett sértetten
harapott bele egy újabb fánkba, Bryan pedig megfogta a nő karját, és kissé
távolabb húzta ideiglenes társától.
- Na,
és, ha hozzám jönnél? – javasolta bizonytalanul, mire Elizabeth meglepetten
nézett rá, ő pedig amint felfogta a szavak félreérthetőségét, szabadkozni
kezdett – már úgy értem, a lakásomra! Én majd elalszom a kanapén, tiéd lehet a
háló! – magyarázta tovább, majd mélyen belenézett a kék szemekbe, Elizabeth
pedig alsó ajkát rágcsálva próbálta eldönteni, hogy eszére vagy szívére
hallgasson inkább.
2019. december 18., szerda
Jogodban áll szeretni 31. rész
31.
rész
Bryan szinte érezte az ügyvédnőből áradó
feszültséget, ahogy egyenes tartással, felszegett állal nézett farkasszemet
apjával, aki összevont szemöldökkel, rideg tekintettel mérte végig őket.
- Mit
keresel itt? – szegezte Elizabeth Jacknek a kérdést, mire az könnyedén megvonta
vállát.
- Meglátogattam
az egyik jó barátomat – válaszolta rezzenéstelen arccal – talán tilos? –
kérdezett vissza, mire a doktornő bizalmatlanul húzta el száját.
- Csak
gyanús – jegyezte meg – még 24 órája sincs, hogy kiengedték a börtönből, és te
máris tiszteletedet teszed nála. Nem is tudtam, hogy ilyen empatikus vagy –
tette hozzá gúnyosan – vagy csak a családodat óvtad ettől a tulajdonságodtól?
- Elizabeth!
– morrant rá a férfi, figyelmeztető hangsúllyal – nem vagyunk egyedül – villant
a tekintete, de az ügyvédnőt a legkevésbé sem érdekelte, amikor azonban
nyitotta a száját, hogy csípős választ adjon, Bryan megelőzte.
- Mr.
Hunter, ismerős magának a Phil Holden név? – tette fel a kérdést, hogy
enyhítsen az aulában uralkodó feszültségen, de Abe megrázta a fejét.
- Sosem
hallottam még – ráncolta össze szemöldökét elgondolkodva, mire Bryan elővette
kabátzsebéből a férfi fényképét, és orra alá dugta – őt láttam már!
Házasságterápián voltunk a feleségemmel, és ez az alak egyszer csak megjelent.
Diane beszélt is vele, de hiába kérdeztem, nem volt hajlandó elmondani,
kicsoda, és honnan ismeri. Csúnyán össze is vesztünk – húzta el száját
szégyenkezve, miközben Elizabeth és Bryan tekintetet váltottak.
- Ő
Phil Holden, és azt állítja, hogy viszonya volt a nejével – világosította fel a
férfit a nyomozó, mire az, hitetlenkedve kezdte ingatni a fejét.
- Kizárt!
– cáfolta meg hevesen – a feleségem sosem tett volna ilyet!
- Nyilván
ő is ezt gondolta magáról – vetette közbe gúnyosan Elizabeth, mire Abe komolyan
nézett rá.
- Maga
ezt nem érti – simított végig homlokán fáradtan – amikor kiderült, hogy nem
lehet gyereke, Diane teljesen bezárkózott. Mindenkit elmart maga mellől! Nem
csak engem, hanem a barátainkat is! A házat sem volt hajlandó elhagyni! Ha
mégis megtette volna, arról tudnék! – bizonygatta elszántan – a házvezetőnőnk
elmondta volna!
- Talán
csak ügyesebben csinálta, mint maga – vélte az ügyvédnő, de ezúttal legnagyobb
meglepetésére Jack szólalt meg.
- Ismertem
Diane-t. Ennél ő sokkal egyenesebb volt – jegyezte meg – Abe-bel értek egyet,
biztosan nem volt ennek a Holden-nek a szeretője. A mi fajtánk sosem keveredik
az alantas osztállyal – tette hozzá undorral az arcán, mire Bryan szeme
összeszűkült, Elizabeth pedig érezte, hogy ökölbe szorul a keze. – Ha mégis
megteszi, annak következményei vannak! – csengett fenyegetőn a hangja, miközben
szúrós tekintetét lányáéba fúrta, aki rezzenéstelen arccal állta pillantását.
Kétsége sem fért hozzá, hogy figyelmeztetésnek szánta apja a szavait, ezzel is
emlékeztetve őt korábbi beszélgetésükre.
- Talán
nem érdekelték a következmények – válaszolta szenvtelen hangon, felszegett
állal, de Jack csak elhúzta a száját, ő pedig biztos volt benne, hogy már
egyáltalán nem Diane-ről és Phil-ről beszélgetnek, sokkal inkább róla és Bryan-ről.
- Nézzék,
fogalmam sincs, hogy ennek a Holden-nek mi oka volt azt állítani, hogy viszonyt
folytatott a nejemmel, de a tűzbe merem tenni Diane-ért a kezem! – szólalt meg
Abe határozott hangon – ha igaz lenne, az orrom alá dörgölte volna, amikor
vitatkoztunk, már csak azért is, hogy visszavágjon a megcsalások miatt, amit
elkövettem ellene. Más lehet a kapocs közöttük, mert amikor rákérdeztem, ideges
lett, és láthatóan bosszantotta, amiért az a fickó meglátogatta a központnál –
magyarázta és arcán látszott, mennyire fontos neki, hogy a másik kettő
elhiggye, amit mond.
- Utána
fogunk nézni – ígérte Bryan, majd sarkon fordult, az üzletember pedig
előzékenyen kísérte az ajtóig. Amikor Elizabeth is távozni készült, Jack
megragadta a karját, és erőteljesen megszorítva kényszerítette megállásra.
- Ne
tégy olyat, amit később megbánnál! – szűrte fogai között ridegen, így
figyelmeztetve, mire Elizabeth először apja kezére nézett, majd annak hidegen
csillogó, szürke szemébe.
- Ne
aggódj! – rántotta ki kezét a szorításból egy határozott mozdulattal, mire apja
megnyugodva mosolyodott el, ő pedig folytatta – nem fogom megbánni! – villant
szemében a gúny szikrája, Jack pedig dühösen szorította össze ajkát, ő azonban
nem várta meg a választ, hanem elhagyta a házat. Mialatt Phil lakása felé
igyekeztek, ő némán figyelte az autó ablakán keresztül az utca forgalmát,
gondolatai pedig elkalandoztak. Apjának megint sikerült kihoznia a sodrából
nemcsak megjegyzésével, hanem a nyílt fenyegetéssel is, amikor figyelmeztette,
hogy következményei lehetnek, ha nem tartja távol magától Bryan-t. Dühítette a
gondolat, hogy bár már felnőtt nő, saját keresettel, lakással, karrierrel,
mégis befolyása van apjának az életére, és ő szabja meg, kit szerethet. Ha
lázadó énjére és szívére hallgatott volna, figyelmen kívül hagyja az idős
Harrison-t minden fenyegetésével együtt, és utat engedve vágyainak, hagyja,
hogy Bryan szeresse, ő pedig viszontszerette volna, ahogy tette azt 20 évesen
is. Esze azonban azt súgta, nem lehet önző, és óvva intette attól, hogy próbára
tegye apja elszántságát, és gonoszságát. Mégis hinni akart benne, hogy elég
tapasztalata van, elég erőssé vált az elmúlt években ahhoz, hogy legyőzhessen
minden akadályt, főleg, ha nem egyedül kell szembeszállnia vele, hanem Bryan is
az oldalán áll.
- Ha
Hunter igazat mond, és a felesége nem viszonyt folytatott Phil-lel, akkor
mégis, mit akarhatott tőle? – törte meg gondolatai menetét Bryan, mire erőnek
erejével elszakította pillantását a mellettük elsuhanó kirakatok szépen
rendezett látványától, és elgondolkodva kezdte rágcsálni alsó ajkát.
- Kezdjük
az elejétől – sóhajtott mélyet, és lehunyta szemét, hogy így gondolja végig az
eddig megtudott információkat, miközben egy piros lámpa megállásra késztette
őket, a nyomozó pedig szerelmesen futtatta végig pillantását a nő gyönyörű
arcán. – Tudjuk, hogy a házasságuk a végét járta. Diane el akart válni, amiről
viszont Hunter hallani sem akart. Egyre inkább kételkedem benne, hogy ezért
megölte volna a feleségét – jegyezte meg, és amikor Bryan meglepetten pillantott
rá, folytatta – ahhoz elég okos, hogy eltüntesse a hullát, de az
ujjlenyomataival teli kést a helyszínen hagyja? – kérdezte kételyekkel a
hangjában, majd a választ is azonnal megadva, megrázta fejét, amitől ismét
elszabadult egy szőkés-barna tincs a csat alól.
- Emlékszel,
mit mondott Hunter? – indult el a férfi, miután ismét zöld utat kaptak a
forgalomban – ha kitette volna a lábát a házból Diane, arról a házvezetőnő
beszámolt volna. Nincs olyan érzésed, mintha ez sokkal inkább lett volna börtön
a nő számára, semmint házasság? – kérdezte, miközben jobbra kanyarodott a
kereszteződésben. – A férj éli világát, őt emészti a depresszió, és egy
alkalmazott figyeli minden lépését…
- Szabadulni
akart… - folytatta a gondolatmenetet Elizabeth, mialatt Bryan leparkolta az
autót, így már teljes figyelmét a nőnek szentelhette – de a válás nem lehetett
opció.
- Itt
jön a képbe Phil – vette át a szót Bryan – egy piti bűnöző, akinek mit ad
Isten, éppen az a szakterülete, hogy hamis papírokat gyártson… egy új személyazonosságot…
- Azt
hittük, Hunter emiatt ölte meg Diane-t, de mi van akkor, ha… - akadt el a
hangja Elizabeth-nek, majd döbbenten néztek egymásra a nyomozóval.
- Él!
– mondták ki egyszerre, majd Elizabeth folytatta – csak így van értelme! A
férje megcsalta, megalázta, mégsem hagyta, hogy elváljon, és új életet
kezdhessen! Mi lehet annál tökéletesebb bosszú, hogy megrendezi a saját
halálát, és az egészet úgy állítja be, mintha Hunter tette volna! – rakta össze
a kirakós darabkáit az ügyvédnő, mire Bryan egyetértőn bólogatott.
- Ha
mázlink van, Phil azt is megmondja, hova akart eltűnni Diane – kapcsolta ki a
biztonsági övet – csak úgy tudjuk bizonyítani az ügyfeled ártatlanságát, ha
megtaláljuk a feleségét. - jelentette ki, mire Elizabeth is követte a példáját,
és alig öt perc múlva már Phil ajtaján kopogtattak. Amikor résnyire nyitotta,
és meglátta, kik a látogatói, ösztönösen rájuk akarta csapni az ajtót, de Bryan
gyorsabb volt, és kezével megtámasztva, hanyag mozdulattal, könnyedén lökte
beljebb, Phil pedig a másodperc tört része alatt vágódott hanyatt a padlón a
váratlan ellenállástól, és visszacsapódástól. – Helló, Phil! – köszönt vidáman
a férfira, aki unottan húzta el száját, és feltápászkodott, Bryan pedig
meglóbálta a derekáról leakasztott bilincset – Nos? Tiéd a döntés… - adott
lehetőséget a választásra, mire amaz nagyot sóhajtott, de ellenkezés nélkül ült
le ugyanarra a székre, ahol korábban is helyet foglalt.
- Másodszor
cseszi szét az ajtómat! – jegyezte meg morcosan, miközben mellényzsebéből
cigarettát vett elő, és komótosan rágyújtott.
- Harmadszor
is széttöröm, de legközelebb a koponyáddal, ha megint átversz minket! -
válaszolta nyugodt hangon Bryan – A kérdés ugyanaz. Mit akart tőled Diane
Hunter? Ezúttal, javaslom, az igazat mondjad, mert ha megint vissza kell
jönnöm, az nagyon csúnya lesz – hajolt kissé közelebb fenyegetőn a nyomozó,
mire Phil nagyot nyelt.
- Nem
tud megijeszteni! – jelentette ki bizonytalan hangon, de ádámcsutkájának
remegése elárulta, mire Elizabeth Bryan vállára téve kezét, közelebb hajolt a
férfihoz.
- Lássuk,
nekem sikerül-e – vette át a szót, mire Phil lekicsinylőn húzta el a száját, és
arcára volt írva, nem érti, miből gondolja a nő, hogy ha egy Bryan-féle
nyomozótól nem ijed meg, akkor ő meg tudná győzni, hogy az igazat mondja. – Bizonyítékunk
van rá, hogy hamis papírokat állított ki Diane Hunter számára – blöffölt
ügyesen, rezzenéstelen arccal, Bryan pedig komoly képpel bólogatott, így
megerősítve a nő állítását, és örömmel figyelték, ahogy a férfinak gyöngyözni
kezd a homloka. – Okirat-hamisításért nagyjából két-három év jár. Ha elég jó az
ügyvédje, megúszhatja egy felfüggesztettel, és némi közmunkával – vázolta fel
Phil előtt a közeli jövőt, majd folytatta – de lássuk be, magának az életben
nem lesz annyi pénze, hogy megfizessen egy olyan ügyvédet, aki ezt kicsikarná.
Nem – rázta meg a fejét meggyőződéssel, sajnálkozással hangjában – maga
kirendelt védőt fog kapni, aki magasról tojik rá, hány évet kap. Minnesota
államban az ilyen ügyeket a kerületi bíróság tárgyalja, azon belül is Walker
bíró, aki zsigerből utálja a maga fajtáját. Ha összeadja ezt a kettőt,
érdektelen ügyvéd, plusz előítéletes bíró, az matematikailag pont kihozza
eredménynek a legnagyobb, kiszabható büntetést – összegezte a tényeket
szenvtelen hangon, mire Phil egyre sápadtabb lett, ő pedig nyugtatón mosolygott
rá. – De nézze a jó oldalát! Végre lesz kapcsolata! Úgy értem, igazi –
kacsintott rá vidáman – a sitten imádják az ilyen kezdő, amatőr bűnözőket.
- Ki
maga? – nézett döbbenten, riadalommal a szemében Elizabeth-re Phil – valami
rohadt ügyvéd, hogy ilyen jól tudja? – kérdezte remegő hangon, mire a doktornő
bólintott.
- Pontosan
– nézett mélyen a szemébe a férfinak – de pechére, nem a magáé – tárta szét
kezét sajnálkozva. – Ennek ellenére, kivételt teszek, és adok egy jogi
tanácsot, méghozzá ingyen! Nyissa ki a száját, mondjon el mindent, amit tud,
cserébe beszélek a nyomozóval, hogy hagyja futni! – ajánlotta fel, mire Phil
kérdőn nézett Bryan-re, és arcáról lerítt, nem igazán hiszi, hogy a férfi
megtenné ezt a nőnek.
- Egy
próbát megér, nem? Kivéve, ha minden álmod, hogy asszonyt faragjanak belőled a
sitten – vigyorgott rá pimaszul, Phil pedig néhány másodpercig hol az egyikre,
hol a másikra kapta tekintetét, mintha azt akarná kitalálni, mennyire beszéltek
vele komolyan. Végül nagyot sóhajtott, és mélyen megszívva a cigarettát,
megszólalt.
- Egy
pasas hívott fel – fogott bele a beszámolójába – mielőtt megkérdeznék, fogalmam
sincs, ki volt az! Sosem találkoztunk, mindössze néhány alkalommal beszéltünk
telefonon. Szép summát ígért, ha Olívia Bradock névre készítek papírokat –
vallotta be az igazságot végre, mire Elizabeth és Bryan észrevétlenül
összemosolyogtak, ő pedig, tovább beszélt – állítólag meg akart lépni a
férjétől, mert kikészítette a pali. Nem szokott érdekelni, kinek, miért van
szüksége az okmányokra. Ha jól megfizetik, elkészítem őket, és kész. – rántotta
meg a vállát érdektelenül. – Összesen kétszer láttam az asszonyt. Az egyik
alkalommal a központ előtt, amikor átadott magáról egy fotót, másodszor pedig
elmentem hozzá a papírokkal. Ki is akadt rendesen – vigyorodott el hamiskásan.
- Hogyan
fizetett a megrendelő? – kérdezte Bryan, mire Phil megszívta orrát.
- Kápéban
természetesen – jelentette ki büszkén – bedobta a postaládámba a borítékot,
benne a dohánnyal. Pár nappal később hallottam a tv-ben, hogy megtalálták a
kocsiját, ami csupa vér volt. A franc se gondolta, hogy kinyírják, szóval,
amikor megjelentek az ajtóm előtt, jobbnak láttam, ha kamuzok.
- Megvan
még a szám a mobiljában? – jutott eszébe hirtelen Elizabeth-nek, de legnagyobb
csalódására, Phil megrázta a fejét.
- Azzal
ugyan nem sokra megy. Kivétel nélkül privát számról hívott – válaszolta, majd
töprengeni kezdett – de a borítékon, amiben a pénzt hozta, volt egy minta.
Kidobtam, de emlékszem rá, mert meglepett.
- Milyen
minta volt? – csapott le azonnal Elizabeth, és Phil éppen válaszolni akart,
amikor lövés dördült, és kitört az ablak, közvetlenül Phil mellett. Bryan a
másodperc tört része alatt rántotta le a földre szerelmét, és szíve
összerándult a félelemtől, amikor meglátta, hogy annak homlokából vér szivárog.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

