Az újdonság varázsa 26. rész

26. rész

Castle hitetlenkedve, meglepetten fedezte fel lányát szerelme mellett. Egyáltalán nem számított rá, hogy Alexis meglátogatja, mivel nagyon ritkán szokott az őrsre jönni.

-          Alexis! Mit keresel itt? – kérdezte kinyújtott karral, és lánya boldogan simult bele apja ölelésébe, Kate pedig, elnéző mosollyal ajkán figyelte a jelenetet. Szerette ezeket a meghitt perceket, apa és lánya között, mert ilyenkor Castle-nek azzal az oldalával találkozhatott, melyet annyira szeretett benne egyéb tulajdonságai mellett.

-          A lányokkal úgy tervezzük, hogy a hétvégén elugrunk Hamptons-ba – közölte apjával, miközben fél szemmel az újoncot figyelte, aki érdeklődve nézte a jelenetet – a kulcsért jöttem, és persze, engedélyért. – vallotta be szemlesütve, mire Castle gyanakodva húzta össze a szemöldökét.

-          Milyen lányokkal? Mit terveztek a hétvégére? – kérdezett vissza válasz helyett az író, mire Alexis megrántotta a vállát.

-          Csupa olyan lány, akit kirúgtak a suliból az alkoholizálás, és a trágár beszéd miatt. Útban Hamptons felé veszünk némi piát, egy kevés drogot, és átlőjük magunkat a hétvégén – viccelődött apjával, akinek savanyú képét látva Kate, hangosan felkacagott, Alexis pedig, komolyan folytatta – ugyan már apa! Ismered őket, a szülinapi bulimról. Ami pedig, a hétvégét illeti, ne aggódj! Csak sütkérezünk a napon, nyálas filmeket nézünk, és hasonlók! – vette fel behízelgő mosolyát, mire az író megnyugodva nyúlt bele zsebébe, és nyújtotta át a kulcsokat.

-          Tessék, de ha bármi probléma lenne, azonnal hívj! – ígértette meg lányával, mire az, bólintott, de mielőtt távozott volna, érdeklődve fordult az újonc felé.

-          Nem is tudtam, hogy bővült a csapat – nézett kérdőn Kate-re, aki megrántotta a vállát.

-          Csak ideiglenes. Ő itt Josh Gibrioni, a gyakorlati idejét tölti nálunk – magyarázta a lánynak a nyomozónő, mire az, felcsillanó szemekkel mérte végig az ifjút.

-          Ha esetleg meg akarod ismerni New York-ot, szívesen körbevezetlek – mosolygott a fiúra barátságosan, mire Castle levegőért kezdett kapkodni. Két rémálma közül, éppen most látta megvalósulni az egyiket, miszerint, ha Josh nem Kate-nek udvarol, akkor a lányára vet szemet. Éppen közbe akart avatkozni, amikor a férfi válaszolt helyette.

-          Köszi, de inkább nem. Ismerem New York-ot, mint a tenyeremet, és ha nem így lenne, akkor sem kislányokkal vezettetném magam körbe – jegyezte meg nagyképűen, mire Castle most már azért volt dühös, amiért ilyen hangot ütött meg lányával szemben. Nem tudta, mi lett volna jobb, ez, vagy ha elfogadja az invitálást a férfi, de forrt benne a méreg. Reagálni azonban nem volt ideje, mert Alexis meglepetten szólalt meg.

-          Rendben, én csak udvarias akartam lenni. Viszlát apa, vasárnap találkozunk! – köszönt el apjától letörten, mire Castle együtt érzőn ölelte át.

-          Kikísérlek! – ajánlotta fel, és elindult lányával a lift irányába, Kate pedig, számonkérőn fordult Josh felé.

-          Nem kellett volna ilyen durvának lennie vele! – intette meg a férfit, akinek udvariatlansága neki is rosszul esett. Alexis-t úgy szerette, mintha a húga, vagy a lánya lett volna, és egyáltalán nem tetszett neki, ahogy Josh reagált a javaslatra.

-          Mit kellett volna mondanom? Fogadtam volna el az ajánlatot? Hagytam volna meg abban a hitben, hogy egy szemernyit is érdekel? Hány éves lehet? 19? 20? – kérdezte hidegen, majd behízelgő hangon folytatta – én az érettebb nőket szeretem, detektív! Azokat, akik okosak, gyönyörűek, van élettapasztalatuk, és másról is el lehet velük beszélgetni a divaton kívül. – felelte nyugodtan, majd kissé közelebb lépve, hozzáfűzte – az olyan nők a zsánereim, mint maga!

-          Ez kedves magától, de… - kezdett volna bele Kate, hogy finoman visszautasítsa az újabb közeledést, ám ekkor Castle hangja csendült fel, aki ki tudja, mióta állhatott a közelükben.

-          De a nyomozó is az érettebb férfiakat szereti. Azokat, akiknek már kiserkent a szakálla – utalt az újonc simára borotvált arcára, miközben látványosan végig simított kissé borostás állán. Úgy tűnt, Josh reagálni akar valamit, de ideje nem volt rá, mert Espo érkezett meg melléjük.

-          Beckett, átnéztem Kenneth alibijét. Nem fogsz örülni, minden stimmel – tájékoztatta felettesét a helyzetről Javi, majd folytatta – a szálloda recepciósa, aki aznap éjjel dolgozott, amikor Daliah-t megölték, emlékezett Kenneth-re. Állítása szerint, a férfi akkora seggfej volt a bejelentkezéskor, hogy nehéz lenne nem emlékezni rá. Körülbelül 22 óra előtt jelentkezett be, és reggelig nem is hagyta el a hotelszobáját.

-          Ez biztos? – kérdezte Castle fancsali ábrázattal, mire Javi bólintott.

-          Biztos! A recepciós szerint, egyfolytában ugráltatta a személyzetet, és mindennel problémája volt a szobában. Végül hajnali egy körül telefonált újra, és ébresztést kért másnap hat órára – ért mondandója végére a nyomozó, Kate pedig, gyanakodva húzta össze a szemöldökét.

-          Ez nem úgy hangzik, mintha szándékosan akarta volna felhívni magára a figyelmet? – gondolkodott hangosan, miközben Ryan érkezett meg mellé.

-          Először én is azt hittem, de úgy tűnik, tényleg akkora seggfej, mint amilyennek látszik – vonta meg a vállát Javi, mire Beckett letörten huppant le a székére, és belső ajkát harapdálva gondolkozott.

-          Akkor miért lőtt ránk? – tette fel a kérdést hangosan, szinte csak úgy, magának, de a válasz társától érkezett.

-          Azt hiszem, erre is tudom a választ – húzta ki magát büszkén Javi – nem a magánélete volt az egyetlen, amiben nem volt minden kóser. Kicsit megkörmöltem a pénzügyi helyzetét, és kiderült, hogy a vállalkozása a csőd szélén áll, az ő számlája viszont roskadozik a millióktól.

-          Sikkasztott? – hökkent meg Castle, mire Javi bólintott.

-          Pontosan! Legalább 75 millió dollárt utalt egy Kajmán-szigeteki bankszámlára, miközben a cége ellen csődeljárást kezdeményeztek – folytatta beszámolóját a férfi – ezért adott volna fel mindent a váláskor, és ezért akart Puerto Rico-ba menni.

-          Daliah viszont akadályozta a megvalósításban – gondolkodott hangosan Castle, majd folytatta – mi van akkor, ha felbéreltek valakit, aki megölte helyettük? Ezért ment Lisa lánybúcsúra, és ezért volt olyan kiállhatatlan Kenneth a szállodában! Hogy biztosan emlékezzenek rájuk! – kerekített máris történetet a hallottakból, mire Javi megrázta a fejét.

-          Nem valószínű, hogy így történt. Átnéztem Kenneth bankszámlakivonatait, és semmi nagyobb összegű mozgás nem volt rajta - leszámítva persze, a 75 milliós utalást - ami alapján azt feltételezhetnénk, hogy fizetett volna valakinek a gyilkosságért.

-          Ryan, mi a helyzet a kamerákkal? – fordult most Kate Kevin felé, aki elhúzta a száját.

-          Átfuttattuk a felvételeket, és a gyilkosság napján látszik, hogy egy férfi követi az áldozatot – közölte Ryan nyugodt hangon. Abból, hogy semmiféle izgatottság, vagy öröm nem volt hallható hangjában, Kate sejtette, hogy nem jutnak új információk birtokába, miközben a nyomozó folytatta, mialatt kézzel intve jelezte, hogy kövessék a szobába. Amint beértek, megálltak egy nagyképernyő előtt, Ryan pedig, szólt a számítógépet kezelő barna, hosszú hajú nőnek, hogy indíthatja a talált felvételt. Amint az első kocka megjelent, jól láthatóvá vált az áldozat, ahogy a gyilkosság napján viselt kosztümjében, tökéletesen beállított frizurával megjelenik a metró aluljáróban. Először az órájára pillantott, majd félénken a környéket kezdte figyelni. Alig néhány perc elteltével, megjelent Brandon Kenneth, aki kifogástalan, sötét színű öltönyt, felette fekete szövetkabátot viselt. – Ez itt Daliah férje. Egyértelmű, hogy vitatkoznak valamin, és az áldozat próbál elmondani neki valamit.

-          Nyilván azt, hogy meg akarják ölni – jegyezte meg keserű hangon Castle, mire Ryan bólintott, és folytatta.

-          Azt is jól látni, hogy Kenneth-ről lepereg, és csak a saját mondandóját hajtogatja. Ezt nézzétek! – állította meg egy érintéssel a kockákat Ryan, majd hüvelyk- és mutatóujjával kinagyította a képet – ott a háttérben! – mutatott egy sötétebb foltra, ahol egy férfialak volt látható, aki szorosan a falhoz lapulva figyelt – miközben Daliah a férjével vitatkozott, a háttérben végig ott állt az a fickó.

-          Nem tudod kivenni az arcát? – kérdezte Kate is izgatottan, de Ryan csalódottan intett nemet a fejével.

-          Próbáltuk, de nem megy. Csak annyi látszik, hogy alacsonyabb, mint Kenneth, és sötét farmert, és csuklyás pulóvert viselt – magyarázta, majd tovább indítva a felvételt, tovább beszélt – alig 10 perc múlva Kenneth elment, Daliah pedig, egyedül maradt. A támadásról azonban nincs felvétel, mert a kamera kikapcsolt. Gondolom, akkor áramtalanították a helyet – vélte a férfi, mire Kate elgondolkodva szólalt meg.

-          Fiúk, ti menjetek el Daliah irodájába, és a lakására! Kutassátok át az egészet! Kell lennie valaminek, ami felett elsiklottunk! – utasította embereit, mire azok bólintottak. Éppen ott tartott gondolatban, hogy merre kellene tovább menniük, amikor Josh köszörülte meg a torkát.

-          Beckett nyomozó! Tekintettel arra, hogy jelenleg úgysincs, mit tennünk, csak várni, arra gondoltam, hogy eljöhetne velem ebédelni – vetette fel a lehetőséget, mire Javi és Ryan megálltak, és kérdőn fordultak vissza, Castle pedig, érdeklődve várta a nyomozónő válaszát.

Az újdonság varázsa 25. rész

25. rész

Castle riadt tekintettel nézte, ahogy a fehér ing a nő felkarján lassan vérvörössé változik, miközben Kate arca falfehér lett a fájdalomtól. Nagyot nyelve próbálta megállapítani, milyen komoly lehet a sérülés, miközben látta, hogy Kate összeszorított szájjal, lehunyt szemmel rántja elő jobb kezével a Glockot, mialatt Kenneth megállás nélkül tüzelt, az egyik járőr pedig, saját autójuk fedezékében erősítést hívott a rádión.

-          Eltaláltak, Kate! – suttogta aggodalmasan Castle, de Kate megrázta a fejét.

-          Nem komoly, csak súrolt a golyó – nyögte nehezen, majd kipillantva a csomagtartó felett, viszonozta a tüzet, akárcsak a másik két rendőr. – Brandon Kenneth! Dobja el a fegyvert, és adja meg magát! – kiáltotta határozott, magabiztos hangon, mire válaszként újabb lövés dördült, mely egyenesen a Dodge oldalába fúródott.

-          Vajon mennyi tölténye lehet még? – tette fel a költői kérdést Castle bosszúsan, miközben nyugtalanul figyelte, hogy a járőrök, és Kate is újratöltik fegyverüket. A következő pillanatban látta, hogy az utca sarkán befordult egy fekete kisbusz, sötétített ablakokkal, és csikorgó fékekkel állt meg közvetlenül a járőr autók mellett, majd a másodperc tört része alatt ugráltak ki belőle a fekete ruhába, S.W.A.T feliratú mellényt viselő maszkos férfiak. Miután összehangolt, rendezett mozgással, néma egyetértésben helyezkedtek el a kocsik mögött, és a ház körül, az egyik férfi, feltehetően a vezetőjük, Kate mellé guggolt.

-          Jack Casey, őrmester! Mi a helyzet? – kérdezte halkan, miközben úgy tűnt, Kenneth abbahagyta egy kis időre a lövöldözést.

-          Kate Beckett nyomozó – mutatkozott be Beckett is, miközben mély levegőt vett, hogy hangja ne remegjen meg a fájdalomtól, mellyel a sérülés járt. Karja már zsibbadni kezdett, és alig várta, hogy vége legyen a cirkusznak, ő pedig, fájdalomcsillapítóhoz jusson – a férfi Brandon Kenneth, és alapos okunk van feltételezni, hogy megölte a feleségét. Kihallgatni jöttünk, de lövöldözni kezdett.

-          Egyedül van bent? – jött a következő kérdés a férfitól, mire Kate bólintott – Már nem sokáig! – bocsátkozott jóslatokba az őrmester, majd magukra hagyta őket, és a kezében lévő rádióba mormolt valamit, mire két kommandós bólintott, és hangtalanul közelítették meg a ház ablakát. Alig néhány perc múlva, az egyikük egy kis, fekete, tojás alakú tárgyat vett elő a zsebéből, és miután kibiztosította, behajította az ablakon. A másodperc tört része alatt hangzott fel a robbanás hangja, és hamarosan követte a sűrű, fojtogató füst, mely ellepte a ház belsejét. Nem kellett sokáig várniuk, hogy Brandon Kenneth köhögő rohamtól szenvedve, kitámolyogjon a lakásból. Amint ez megtörtént, a kommandósok egy emberként ugrottak rá, és bilincselték hátra a kezét, mit sem törődve azzal, hogy a férfi, hangosan ellenkezett.

Néhány óra múlva Kate bekötözött felkarral, nyugodt, rezzenéstelen arccal ült a könnygáztól kivörösödött szemű Brandon Kenneth-tel szemben, aki még mindig a vizes papír zsebkendőt szorongatta, melyet időnként égő szemeire helyezett. A magas, legalább 180 centis férfi, sűrű barna haja a homlokába hullott, szemeiben határozottság, és elszántság csillogott, miközben szürke öltönye gyűrötten feszült izmos felsőtestére.

-          Mondtam már, hogy nem én öltem meg! – jelentette ki már sokadjára, mióta behozták, mire Castle és Kate összenéztek. Végül Kate felnyitotta a fekete mappát, és sorolni kezdte a tényeket.

-          Mr. Kenneth, bizonyítékunk van rá, hogy szeretője van, aki megzsarolta a maga feleségét. Azt is bizonyítani tudjuk, hogy hazudott a rendőrségnek az alibijét illetően. Egy tanú látta magát az áldozattal vitatkozni a gyilkosság helyszínén, nemsokkal a halála előtt. Ez, valamint a tény, hogy Puerto Rico-ba készült, és rálőtt a kiérkező rendőrökre, éppen elég ahhoz, hogy vád alá helyezzük! – világosította fel a férfit, mire az, nagyot sóhajtott.

-          Oké, rendben! Az igazat akarja? Legyen! – fújtatott dühösen Brandon, miközben hátradőlt a széken – Daliah és én már egy ideje nem jöttünk ki valami jól, de a válásról hallani sem akart. Amikor szerelmes lettem Lisa-ba, könyörögtem neki, hogy váljunk el, de nemet mondott. Odaadtam volna neki mindent, de ő élvezte, ha keresztbe tehetett nekem!

-          Miért zsarolták meg? – vette át a szót Castle, mire Brandon megrántotta a vállát.

-          Nem tudom. Úgy éreztük, ha Daliah nem engedi, hogy életem értelmével legyek, akkor én is megfosztom attól, ami számára a legfontosabb, a karrierjétől! – jelentette ki hidegen, majd folytatta – aznap este, amikor megölték, találkozót kért tőlem a metró alagútban. Fogalmam sem volt, miért oda kellett mennem, de nem érdekelt, mert abban bíztam, hogy végre beleegyezik a válásba. Tévedtem… - húzta el a száját még most is savanyúan, mire Kate szólalt meg.

-          Ha nem a válásról akart beszélni, akkor miről? – kérdezte Kate érdeklődve, mire Brandon megrántotta a vállát.

-          Fogalmam sincs. Először valami fickóról kezdett magyarázni, aki követi… de nem igazán figyeltem. Sértett voltam, és gúnyos. Azonnal a válásunkra tereltem a szót, de ő újfent közölte, hogy esze ágában sincs elhagyni engem. Akkor dühös lettem, és otthagytam. Hazamentem összepakolni, és egy szállodába költöztem. Legközelebb akkor hallottam Daliah-ról, amikor reggel visszamentem néhány holmimért, és megjelentek a rendőrök.

-          Ez érdekes történet volt, Mr. Kenneth, de nem magyarázza, miért lőtt ránk – jegyezte meg Kate, aki egy szavát se akarta elhinni a fickónak, de az, csak megvonta a vállát.

-          Sokkot kaptam – jelentette ki, mire Kate és Castle hitetlenkedve néztek össze.

-          Sokkot? – kérdezte olyan hangsúllyal Kate, mintha egy elmeháborodotthoz beszélne, de legnagyobb meglepetésére Kenneth bólintott.

-          Úgy van! Előfordul az ilyen! – tartott ki álláspontja mellett, majd komolyan hozzátette – nézze, nem tagadom, jól jött a feleségem halála, de nem én öltem meg! Keressenek más bűnbakot! Az alibim pedig, stabil! A Waldorf Astoria-ban szálltam meg! Kb. 21.30-kor jelentkeztem be, és nem is távoztam onnan egészen reggelig! Nézzenek utána, ha nem hiszik! – dőlt hátra olyan kifejezéssel az arcán, mint aki lezártnak tekinti a témát. Kate néhány másodpercig farkas szemet nézett a fickóval, majd hirtelen összecsukta a mappát, és távozott a kihallgatóból, nyomában Castle-el.

Alig értek oda asztalukhoz, amikor Josh, Ryan és Espo jelentek meg. Az újonc arcáról bűnbánatot lehetett leolvasni, amikor közelebb lépett Kate-hez, és aggódó tekintettel futtatta végig pillantását a nőn, tetőtől talpig, majd megállapodott bekötözött karján. Kate ugyan már lecserélte a vértől átitatott inget, amikor behozták a gyanúsítottat, de mivel szekrényében csak rövid ujjú ing volt, az látni engedte a kötést, melyet felkarján viselt.

-          Annyira sajnálom, nyomozó! – nyögte nehezen Josh, mire mindannyian értetlenül néztek rá, ő pedig, folytatta – talán, ha ott lettem volna…

-          Ha ott lett volna, talán halott lenne – jegyezte meg Castle, mire Espo bólintott, mint aki egyetért azzal, hogy képtelen ötlet, amire az ifjonc célozni akart.

-          Az nem biztos, lehetséges, hogy meg tudtam volna védeni! – jelentette ki magabiztosan Josh, mire Castle elhúzta a száját.

-          Szerencsére, én ott voltam, és megvédtem! – kontrázott rá, kihúzva magát, mire Kate megforgatta a szemét. Úgy érezte, itt az ideje, hogy véget vessen a kakasviadalnak. Noha, tisztában volt vele, hogy Castle-nek köszönheti, hogy egy súrolással megúszta, mégis egyre kínosabban feszengett a szituációban, így Espo felé fordulva szólalt meg.

-          Javi, ellenőrizzétek le Brandon Kenneth legújabb alibijét! – nyújtotta át a kis papírt, melyre felírta a hallottakat, majd Ryan felé fordult – Ryan, te megtudtál valamit a barátnőtől?

-          Nem sokat – nézett vissza rá sajnálkozva társa – eskü alatt vallja, hogy az egész zsarolási ügyet a csaló férj találta ki, ő csak belement.

-          Alibi? – jött a következő kérdés a nyomozónőtől, mire Ryan elővette jegyzetfüzetét.

-          A gyilkosság éjjelén egy bárban volt. Az egyik barátnőjének lánybúcsúja volt, ott ütötték el az időt. Utána is néztem, minden stimmel – felelte Ryan, majd folytatta – viszont, időközben megérkeztek a kamerák felvételei a metró alagútból. Amint átnéztem őket, jelentkezem! – intett, majd távozott.

-          Mr. Gibrioni, hogy áll a jelentéssel, ami miatt itt akart maradni? – fordult most az újonc felé Kate, mire az, elégedett büszkeséggel húzta ki magát.

-          Elkészült! Már le is tettem Gates kapitány asztalára – közölte magabiztosan, mire Javi fintorogni kezdett.

-          Vigyázz újonc! Ha benyalod maga a kapitánynál, és magasabbra teszed a mércét, pokollá tesszük az életedet! – fenyegette meg félig játékosan, félig komolyan a férfit, így utalva arra, amiért túl gyorsan, és túl szorgalmasan halad a jelentésekkel, melyet a többi kolléga rendszerint az utolsó pillanatra hagy.

-          Amennyiben végzett a jelentéssel, hol volt a kihallgatás alatt? – kérdezte Kate gyanakodva, mire Josh zavartan vakarta meg feje búbját.

-          Én… a megfigyelőben, mivel azt hittem, még mindig büntetésben vagyok… - vallotta be szemlesütve, és Kate éppen válaszolt volna, amikor hirtelen ismerős arc jelent meg mellette, Castle arca pedig, felragyogott.

Az újdonság varázsa 24. rész

24. rész

Kate érdeklődve fordult az újonc felé, amikor belépve a pihenőbe, behúzta maguk után az ajtót. Josh láthatóan zavarban volt, ahogy nyakkendőjét, majd zakóját igazgatva, kerülte a nyomozónő pillantását.

-          Mr. Gibrioni, térjen a tárgyra! Miről akart velem beszélni, amit a társam nem hallhat? – kérdezte nyílt, őszinte érdeklődéssel a hangjában Kate, mire Josh nagy levegőt vett.

-          Szeretnék az őrsön maradni… - nyögte nehezen, olyan halkan, hogy a nyomozónő szinte nem is hallotta, így visszakérdezett.

-          Tessék? Úgy érti, nem akar velünk jönni, kihallgatni egy lehetséges gyanúsítottat? – lepődött meg Beckett, aki mindenre számított csak erre nem. Azt hitte, a férfi megint udvarolni akar neki, ezért nem szeretné, ha bárki tanúja lenne, ahogy visszautasítja, most viszont, meglepődött. Ahogy az elmúlt napban az újonc viselkedett, arra számított, hogy egy újabb csatát kell majd megvívnia vele, hogy ne szálljon rá a férjre a tőle megszokott vad, durva stílussal, ehelyett kiderül, hogy nem is akar velük menni, és ezt furcsának találta.

-          Pontosan így értem – rántotta ki gondolatai közül Josh hangja, ahogy válaszolt – a Hudsonban való fürdőzésem óta, nem igazán érzem jól magam, és a jelentést sem írtam még meg arról az esetről…

-          Mr. Gibrioni, ha ez a viselkedés arra válasz, amiért kitiltottam a kihallgató szobából, úgy közlöm magával, elég gyermeteg. – figyelmeztette Kate a férfit, de az, megrázta a fejét.

-          Szó sincs róla, Beckett nyomozó! Higgye el, megértem, amit tett, és őszintén szólva, egyet is értek vele. Megérdemlem a büntetést a viselkedésem miatt. – hajtotta le a fejég szégyenkezve, majd folytatta – tényleg csak arról van szó, hogy nem érzem jól magam, és a jelentés…

-          Azt hittem, tanulni jött ide. – szólt közbe Kate, mire Josh ismét feszengeni kezdett.

-          Detektív, rengeteget tanultam magától ez alatt az egy nap alatt is, és esküszöm, hogy a további kihallgatásokon jelen leszek, de most tényleg nem megy! Kérem, engedje meg, hogy itt maradjak! – vette könyörgőre a dolgot Josh, amivel csak még inkább gyanakvóvá tette Beckett-et, aki összehúzott szemmel mérte végig, végül az újonc felsóhajtott – rendben! Ha mindenáron tudni akarja… én nem mehetek oda, ahol Brandon Kenneth dolgozik! – bökte ki nehezen, mire Kate kíváncsian nézett rá.

-          Miért nem? – kérdezte ösztönösen, hiszen semmi okát nem tudta elképzelni, hogy Josh miért ne mehetne egy orvosi műszerekkel foglalkozó nagyvállalathoz.

-          Azért, mert… ott dolgozik a barátnőm… vagyis… a volt barátnőm! Három hónappal ezelőtt szakítottunk, és nem szeretném viszontlátni – nyögte zavartan Josh, mire Kate elmosolyodott, és együtt érzőn paskolta meg a hátát.

-          Előbb-utóbb át kell esnie ezen, és talán most lenne a legjobb pillanat erre! Gondoljon csak bele, mint nyomozó megy oda, hivatalos ügyben! – próbált kissé az egójára hatni a nő, de Josh megrázta a fejét.

-          Az új pasija ott az üzletvezető, és egyáltalán nem vagyok rájuk kíváncsi – húzta el a száját, mire Kate csak bólintott.

-          Rendben, ezt megértem! Nem bánom, maradjon, de mire visszajövök, kész legyen a jelentéssel, értette? – vette elő szigorúbb hangját Kate, mire Josh hálásan bólintott, ő pedig, hozzáfűzte – és ez az utolsó ilyen eset. A magánéletet nem keverjük a munkával – jegyezte meg, miközben úgy érezte, éppen ő az utolsó, aki ilyet kijelenthet, majd távozott, egyedül hagyva az újoncot.

Az autóban szótlanul ült egymás mellett író és múzsája, amíg a Kenneth Orvosi Műszerek központjához megtették az utat. Az utolsó jobbra kanyar előtt piros lámpát kaptak, így Kate megállította az autót, és az író felé fordult.

-          Miért nem kérdezed meg? – szólalt meg, megtörve az eddig rájuk telepedő csendet, mire Castle látszólag ártatlanul nézett vissza rá.

-          Mit kellene megkérdeznem? – válaszolt kérdéssel, Kate pedig, miután zöldre váltott a lámpa, sebességbe tette az autót, és jobbra kanyarodás közben felelt.

-          Tudom, hogy érdekel, mit akart tőlem Josh a pihenőben – jelentette ki magabiztosan, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Talán nem érdekel… de, ha érdekelne, megmondanád? – kérdezte kíváncsian, és visszafojtott lélegzettel várta a választ. Csalódottsága arcára volt írva, amikor Kate megrázta a fejét.

-          Nem! Ha rád tartozna, előtted mondta volna – felelte a nyomozónő határozottan, mire Castle összeszorította a száját.

-          Ezek szerint, valami személyes – kezdett bele a találgatásba, mire Kate megforgatta a szemét, de nem szólt semmit. Úgy döntött, a leghelyesebb, ha figyelmen kívül hagyja az író játékát, talán akkor abbahagyja, a férfi azonban, folytatta – megint udvarolt? Meghívott valahova? Ezért nem jött velünk? Elhívott egy randevúra, te visszautasítottad, ő meg megsértődött! Így történt, igaz? – záporoztak a kérdései, miközben Kate leparkolta az autót, és még mindig válasz nélkül pattant ki a kocsiból, útját a legalább ötszintes, tipikus csupa ablak manhattani iroda, kétszárnyú, fotocellás ajtaja felé véve. – nem válaszolsz? Tehát igazam van. Nem gond, tényleg nem az, mert visszautasítottad! – folytatta tovább elméletgyártását Castle, szorosan Beckett nyomában lépkedve, majd hirtelen megtorpant, és rémülten nézett a nőre, aki észrevéve, hogy az író már nincs mellette, kíváncsian fordult hátra. – Te jó ég! Lehet, hogy elfogadtad, és azért nincs itt? – lovallta bele magát egyre inkább saját kitalált történetébe Castle, mire Kate nagy levegőt vett, és közelebb sétált hozzá.

-          Castle, hagyd abba! Személyes ügy miatt nincs itt, de nem az én személyem miatt, világos? – dobott néhány morzsát a férfinak, remélve, hogy így leállítja a képzelgéseit, és elárulnia sem kellett az újonc titkát. Castle néhány másodpercig farkas szemet nézett a zöldes-barna szemekkel, majd megnyugodva sóhajtott.

-          Rendben, nekem ennyi elég – jelentette ki, mire Kate gyanakvással vegyes döbbenettel nézett vissza rá.

-          Tényleg elég? – kérdezte hitetlenkedve, Castle pedig, megrázta a fejét.

-          Nem! De úgysem mondasz többet, tehát beérem ennyivel, a többit meg majd kitalálom, elvégre író vagyok! – húzta ki magát büszkén, mire Kate megforgatta a szemét, és válasz nélkül hagyva a kijelentést, indult a hatalmas terem szemközti fala előtt elhelyezett, boltíves recepciós pult felé, ahol egy fiatal, 20-as éveinek közepén járó, barna, rövid hajú lány ült.

-          Jó napot, miben segíthetünk? – fogadta őket kedves mosollyal az ajkán, és Kate akaratlanul is arra gondolt, hogy vajon róla beszélt-e Josh, mint ex-barátnőről.

-          Kate Beckett, NYPD! – mutatta fel aranyozott jelvényét a hivatalos bemutatkozás mellett, majd folytatta – Brandon Kenneth-hez jöttünk!

-          Sajnálom, az igazgató úr jelenleg nincs az irodában. – tárta szét tehetetlenül kezeit a Mary névtáblát viselő lány, majd egy-két gombot megnyomva az előtte álló számítógépen, folytatta – a héten minden programját lemondta. Tudják, meghalt a felesége… - súgta halkan, együttérző hangon, mire Kate bólintott, ő pedig, tovább beszélt – ha sietnek, talán még elcsíphetik otthon, amennyiben nagyon fontos. De akkor igyekezzenek, mert két óra múlva már indul a gépe Puerto Rico-ba – fűzte hozzá, mire Kate azonnal a telefonja után nyúlt, és a központot tárcsázta, faképnél hagyva a meglepett titkárnőt.

-          Itt Kate Beckett nyomozó, a jelvényszámom 41319! – jelentkezett be sietve - küldjenek azonnal járőröket a Kenneth házhoz, és adjanak ki elfogatási parancsot Brandon Kenneth ellen! – diktálta be gyorsan a címet, majd az autóhoz rohant, mialatt Castle alig bírta követni.

-          Gondolod, hogy ő a tettes, és szökni akar? – kérdezte beugorva a nő mellé az autóba, aki teljes gázt adott, egyenes a korábban bediktált cím felé véve az irányt.

-          Nem tudom, de a jelek azt mutatják! – felelte, miközben minden figyelmével azon volt, hogy kikerülje a zsúfolt new york-i forgalom türelmetlen vezetői által okozott csúcsforgalmat. Alig 20 perc múlva csikorgó kerekekkel fékezett le a Kenneth ház előtt, melynek fehérre meszelt kerítése előtt már két járőr autó állt. A kertvárosi ház ajtaja és minden ablaka zárva volt, amikor kiszálltak a kocsiból, és Kate az egyik járőr felé indult – próbáltak már bejutni? – kérdezte a fiatal, magas tiszttől, aki megrázta göndör, barna, rövidre nyírt haját.

-          Nem. Gondoltuk, megvárjuk, amíg ideérnek, de itthon van, ez biztos! – jelentette ki magabiztosan, mire Kate bólintott, és éppen az ajtó felé indult volna a kikövezett járdán, amikor hirtelen az októberi nap megcsillant az egyik nyíló ablakon. Castle akaratlanul odapillantott, majd hirtelen karon ragadta a nyomozót, és lerántotta a sötét Dodge mögé.

-          Hasra! – kiáltotta el magát, de túl későn. A dupla csövű puskából kilőtt golyó süvítő hangja, és a dörrenés, mellyel a lövés járt, elnyomta a hangját, és a következő, amit érzett, a meleg vér volt, mely végig csorgott ujjai között, ahogy a nyomozónőt a karjaiban tartotta.

Az újdonság varázsa 23. rész

23. rész

Kate kíváncsian futtatta körbe tekintetét az őrs tágas helyiségében, ahol a nyomozók íróasztalai foglaltak helyet, és nem is kellett sokáig keresnie, hogy felfedezze, akiről Ryan beszélt. A 60-as éveinek elején járó férfi egy széken üldögélt, közvetlenül az egyik íróasztal mellett, és érdeklődőn forgatta körbe fejét, így próbálva megtalálni, akit keresett. Ápolatlan külsejéből, rongyos, koszos kabátjából, fejébe húzott viseltes, valaha szürke színű sapkájából, mely alól kikandikált vállig érő, mostanra már csomókba összeállt őszülő haja, és a szakállból, mely mögé ugyancsak mosdatlan arcát rejtette, azonnal látni lehetett, hogy egy hajléktalant sodort feléjük a szél. Kate nagy levegőt véve nézett Ryan-re, aki karjait széttárva, tanácstalanul nézett vissza rá.

-          Átvettem volna, de csak veled hajlandó beszélni – ismételte meg korábbi kijelentését, mire Kate bólintott, és elindult a férfi felé, aki amint észrevette a közeledő nőt, felpattant, és sapkáját lekapva fejéről álldogált egyik lábáról a másikra, amitől jól láthatóvá vált, hogy feje tetején szinte már kopasz volt, és csak oldalt nőtt meg ennyire az a néhány hajszál, mely kilógott a sapka alól.

-          Maga az a Beckett nyomozó? – kérdezte köszönés nélkül, mialatt koszos sapkáját, mely már ragadhatott a sok rárakódott mocsoktól, piszkos kezével gyűrögette mellkasa előtt.

-          Igen. Miben segíthetek? – kérdezte Kate, figyelmen kívül hagyva az alkohol, az ápolatlanság, és cigaretta keverékének bűzét, mely orrába áramlott, ahogy a fickó közelebb lépett hozzá.

-          Ha tudom, hogy egy ilyen csinos nővel hoz ma össze a jószerencse, biz’ Isten, megmosakodtam volna kicsit – vakarta meg kopasz foltját zavartan, majd rántott egyet a vállán – de nem randira jöttem, nem igaz? – kérdezte foghíjas vigyorral, mire Kate megpróbálta viszonozni a mosolyt.

-          Térj a lényegre öreg! – lépett közelebb Javi, aki kezdte unni a felesleges köröket, és az egyre jobban érezhető szag is zavarta.

-          A gyilkosság miatt jöttem, amit a metróban követtek el – tért végre látogatásának okára a férfi, mire a nyomozók meglepetten néztek rá – mi van? Tán nem hiszik? Akkor sasoljanak a jó öreg Larry-re, és jegyzeteljenek! Maga is, kisfiú! – bökött koszos körömben végződő mutatóujjával Josh-ra, aki undorodva húzta el a száját, de elővette a jegyzetfüzetét. – tegnapelőtt éjjel történt, ugye? No, hát én akkor éppen arra kóboroltam. Megnézegettem a kukákat, egy-két aszott szendvics, vagy egy kis pia után kutatva. Apróra nem számítottam, mert mióta lezárták azt a lyukat, egy teremtett lélek se jár arra! – legyintett bosszúsan, ezzel nyilvánvalóvá téve, hogy talán éppen a napi betevőtől fosztották meg azáltal, hogy megszüntették a vonalat pár nap erejéig – arra meg végképp nem számítottam, amit láttam!

-          Mit látott egész pontosan? – kérdezte Kate, miközben kinyújtott kézzel a székre mutatott, és a Josh által hozott kávét a férfi elé tolta, amikor az leült, mit sem törődve Josh felháborodott levegő utáni kapkodásával, vagy Castle kárörvendő mosolyával.

-          Sok mindent, de gondolom, kis kegyedet csak a gyilkosság érdekli – nézett átható kék tekintetével a nyomozónőre, melynek tisztasága absztrakt ellentétet mutatott koszos külsejével, miközben hálás mosollyal az arcán kortyolt bele a már langyos feketébe, majd elhúzott szájjal kérdezte – maguk ezt isszák? Haljak meg, ennél még az is jobb, amit a ruhámból csavarok – fintorgott a kávétól, majd megrázta a fejét, úgy folytatta – de térjünk a lényegre, ugye angyalka? – kacsintott a nőre vidáman, és Kate nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza, ő pedig, tovább beszélt – szóval, tébláboltam ottan, amikor egyszer csak hangokat hallottam.

-          Valóban? És mit súgtak azok a hangok? – szólt közbe Josh, így utalva a férfi épelméjűségének megkérdőjelezésére, mire Kate rosszalló pillantást küldött felé, de Larry csak megrántotta a vállát.

-          Most például, azt súgják, hogy magából az életben nem lesz rendőr ezzel a pökhendi, mitugrász stílussal – vágott vissza frappánsan, mire Castle úgy érezte, egyre szimpatikusabb neki a hajléktalan, majd visszafordult Kate felé – melyik állatmenhelyről fogadta örökbe? – kérdezte szemtelenkedve, de a nyomozónő nem válaszolt, így folytatta – szóval, hangokat hallottam. Egy nő és egy férfi veszekedett a metró peronján. Egy darabig hallgattam őket, de mivel nagyon unalmasak voltak, fogtam magam, és odébbálltam.

-          Miről veszekedtek? – kérdezte Kate, mialatt szeme sarkából látta, hogy Ryan a saját íróasztalához ment, és egy mappával tért vissza.

-          Nem tudom… valami válásról, meg arról, hogy ki kinek az életét tette tönkre. Én igazából még azt sem értettem, hogy ők minek vannak ott! – tárta szét kezeit értetlenül Larry – a nő például, úgy nézett ki, mintha egy divatmagazinból hajították volna oda, a pasi meg… mondjuk abból, nem sokat láttam, mert elég sötét helyen állt… - gondolkodott el egy pillanatra – ma meg kinyitom az újságot, és azt látom, hogy a myladyt kinyiffantották! No, Larry, gondoltam magamban, itt az idő, hogy valami jót is cselekedjél mihaszna életedben! Mindjárt idejöttem, és a portán mondták, hogy egy Beckett nyomozót keressek. Hát itt vagyok! – jelentette ki, kihúzva magát fontosságának teljes tudatában, majd Ryan vette át a szót.

-          Azért felismerné, ha újra látná? – kérdezte izgatottan, mire Larry úgy nézett rá, mint egy eszehagyottra.

-          Már, hogy a rossebbe látnám újra? Azt hiszi, megőrültem? Én ugyan vissza nem megyek oda! Ott embereket ölnek meg! – rázta fejét határozottan, mire Ryan kinyitotta a mappát.

-          Fényképről! Mutatok pár képet, és szóljon, ha látja közöttük azt, akivel az említett hölgy veszekedett – magyarázta türelmesen, mire Larry néhány másodpercnyi bizonytalan tekintetváltás után, bólintott.

-          Nem bánom, nyaggasson! – egyezett bele nagylelkűen, mire Ryan szép sorban kipakolta elé Daniel Carvel, Robert Falkon, de még Zack Landern képét is, míg végül már csak Brandon Kenneth, a férj képe maradt hátra. – Ő volt az e! Kezdhette volna ezzel, akkor már végeztünk volna! – mutatott magabiztosan a férj fényképére Larry, mire Castle kissé közelebb hajolt.

-          Biztos benne? Azt mondta, sötét volt, és nem sokat látott belőle! – csendült ki cseppnyi kételkedés a hangjából, mire a hajléktalan most ránézett, és sértetten villant meg kék szeme.

-          A ruhájából nem sokat láttam, de ha látok egy olyan felfújt fejet, mint ezé itt, azt megjegyzem! Jó arcmemóárom van! – húzta ki magát büszkén – mindig megjegyzem a pofalemezeket, mert ha valaki nem ad aprót, utána nem is kérek tőle többet.

-          Arcmemória – javította ki előzékenyen a férfit Castle, de az még csak oda sem figyelt, helyette Kate felé fordult.

-          Na, segítettem, vagy mi? – kérdezte számonkérőn, de hangjából jól érezhető volt, hogy valóban fontos neki a válasz, Kate pedig, bólintott.

-          Sokat segített, Larry! – mosolygott rá biztatón, és nem tartóztatta fel a férfit, amikor az, felállt, és a lépcső felé indult. Még mielőtt azonban, elhagyta volna az épületet, még hátrafordult.

-          Ha egyszer megnyerem a lottót, visszajövök magáért! – kacsintott a nyomozónőre, aki elnézőn mosolyogva csak intett egyet a férfinak.

-          Nahát, Beckett, nehéz lehet ennyi udvarlóval – csipkelődött Javi, látványosan először a hajléktalan után nézve, majd Joshra, aki fülig vörösödött zavarában, végül Castle-ön állt meg a tekintete.

-          Az én életem helyett, foglalkozz inkább Lisa Radock életével – felelte nyugodt hangon Kate – Ryan-nel beszéljetek vele, Castle, Josh, és én pedig, elmegyünk a férjhez. Úgy tűnik, nem az erdőben vadászott tegnapelőtt éjjel, ahogy azt az alibijében állította.

-          Te is arra gondolsz, amire én? – kérdezte Castle izgatottan, mire Kate rosszat sejtve rázta meg a fejét.

-          Remélem, nem! – közölte válaszképpen, így utalva arra, hogy az írónak mindig földtől elrugaszkodott, semmiféle bizonyítékkal alá nem támasztott elméletek forognak a fejében.

-          Akkor elmondom, én, mire gondolok, és rá fogsz jönni, hogy te is arra gondoltál - rázta le magáról a burkolt sértést az író, és már folytatta is, mit sem törődve Kate túljátszott szenvedésével – szerintem, a férj ölte meg. A szeretőjével új életet akart kezdeni, Daliah pedig, útban volt. Elválni nem akart, hiszen az állam egyik legjobb válóperes ügyvédjének volt a férje, tehát tudhatta, hogy az áldozat minden vagyonából kiforgatja majd, ezért inkább megölte. Na? Ugye, te is erre gondoltál? – húzta fel szemöldökét várakozón a férfi, mire Kate összeszorította ajkát, ő pedig, öntelten mosolygott vissza rá – mit szólsz? Akkora közöttünk az összhang, hogy már a gondolataink is egyformák! – csipkelődött játékosan.

-          Én inkább azt mondanám, nem vagy formában – nézett vissza Kate a férfira megjátszott aggodalommal a tekintetében – most kivételesen, egészen hétköznapi történettel álltál elő, és ez aggaszt. Egyébként, ha én is erre gondoltam, amit nem mondtam, akkor csak is ez lehet az oka – fűzte hozzá ravaszul mosolyogva, mire Castle látványosan a szívéhez kapott.

-          Bííííp! Hallottad ezt? Most állt le az önbecsülésem! Még, hogy nem vagyok formában! – kapkodott levegő után, mire Josh vette át a szót.

-          Beckett nyomozó, válthatnánk néhány szót, négyszemközt? – kérdezte visszafogottan, mire Castle összeráncolta szemöldökét, Kate pedig, bólintott, és a pihenő felé vették útjukat, miközben az író féltékenyen követte őket pillantásával.

Az újdonság varázsa 22. rész

22. rész

Kate szinte tűkön ülve várta, hogy az idős nő végre megszólaljon, de úgy tűnt, mintha habozott volna. Hiába nógatta többször is az unokaöcs-ügyvéd, csak a fejét rázta.

-          Értse meg, hogy nem árulhatom el! – dőlt hátra ismét elutasítón, majd folytatta – ha akar, citáljon bíróság elé. Nézzen rám, kislány! 70 és a halál között mozgok! Mire az ügy eljut a bíróságra, mire összeszedik a bizonyítékokat, addigra ki is purcanok! – rántotta egyet a vállán nem törődöm módon, mire Kate tehetetlenül nézett az íróra, aki most, megköszörülte a torkát.

-          Mrs. Banks! Tudja, hogy nagyon hasonlít a nagymamámra? – kérdezte behízelgő mosollyal az ajkán, amivel sikerült zavarba hozni az idős asszonyt.

-          Valóban? – kérdezett vissza kissé hitetlenkedve, mire Castle meggyőzőn bólintott, és tovább beszélt, Kate pedig, hagyta. Régen megtanulta már az író mellett, hogy amikor a bevett rendőri módszerekkel nem megy semmire, akkor teret kell hagyni egyéb alternatíváknak is.

-          Igen! Ugyanilyen kedves, mosolygós arca volt, mint Önnek, és ugyanígy helyre tudott rakni, ha rosszalkodtam, mint ahogy korábban maga tette az unokaöccsével – felelte látszólag őszintén, mire Moira elégedetten húzta ki magát.

-          De maga nyilván nem bukott meg, mint ez a hülye gyerek itt mellettem – jegyezte meg megvetőn, mire Castle megrázta a fejét.

-          Azt nem, de belekeveredtem egy nagyobb zűrbe – vallotta be szégyenkezve, amivel elérte, hogy mindhárman kíváncsian figyeltek rá, ő pedig, folytatta – egyik nap, elloptam a történelem tanár jegyzetfüzetét, és hazavittem, hogy kimásoljam belőle a dolgozatkérdéseket. Amikor még aznap délután csengettek, a nagyanyám nyitott ajtót. Mr. Selfon volt az, és a jegyzetfüzetét kereste…

-          A nagyanyja pedig, hazudott, hogy megvédje magát, ugye? – kérdezte ábrándos mosollyal az arcán Moira, aki megint arra a nőre emlékeztette őket, aki az irodában rosszul lett a ténytől, hogy a rendőrség őt keresi.

-          Nem! Magához hívott, lekevert egy pofont, és át kellett adnom a füzetet, majd másnap vele együtt mentem be az igazgatói irodába, ahol három hónapos büntetést kaptam – húzta el a száját keserűen Castle, miközben igyekezett kerülni Kate pillantását, majd hirtelen elmosolyodott – azóta is hálás vagyok neki! Ha akkor nem mutatja meg nekem, hogy mindennek van következménye, a felelősséget pedig, nekem kell vállalnom a tetteimért, talán sosem lettem volna az, aki ma vagyok – ért mondandója végére, mire Moira lassan bólintott.

-          Azt hiszem, tudom, mit akar mondani, és talán igaza van… itt az ideje, hogy felelősséget vállaljon… - csuklott el a hangja, majd nagyot sóhajtott, úgy súgta – Lisa Radock… a kis unokám… - vallotta be olyan halkan, hogy szinte alig értették, mire Kate és Castle döbbenten néztek össze.

-          Az áldozat titkárnője a maga unokája? – kérdezték egyszerre, mire a nő bólintott, és tovább beszélt.

-          Mindig is nyakas lány volt, olyan, aki nem szerette, ha megmondják, mit tegyen. Nem hallgatott rám akkor sem, amikor összeszűrte a levet a főnöke férjével, és akkor sem, amikor figyelmeztettem, hogy amire kér, balul sülhet el… - folytatta könnyes szemmel, és már nyoma sem volt annak a harcias idős asszonynak, aki egy napja még hadakozott velük, és fenyegetőzött, vagy aki pár perccel korábban még rendreutasította az unokaöccsét.

-          Úgy érti, Daliah Kenneth férje, és a titkárnője szeretők voltak? – kérdezte őszinte döbbenettel a hangjában Beckett, mire Moira bólintott.

-          Igen, nagyjából egy éve, de én csak néhány hónapja tudom. Akkor vallotta be nekem, amikor elhozta a papírokat, ami miatt Zachary elvesztette a pert. Buta voltam, mert azt hittem, igaza van, amikor azt mondta, hogy Ms. Kenneth megérdemli, hogy bosszút álljunk… végül belementem, hogy keresek valakit, aki megzsarolja…

-          Ebben magának mi volt az üzlet? Úgy értem, a pénzt Robert Falkon az utolsó centig elköltötte… - ráncolta össze értetlenül szemöldökét Castle, Moira pedig, megvonta a vállát.

-          Nem a pénz volt a lényeg, hanem az, hogy egy kicsit a frászt hozzuk arra a gonosz bestiára. Legalábbis, nekem ez volt a célom, de csak most kezdek rájönni, hogy Lisa mit is akarhatott… - hunyta le a szemét megtörten, és arcán jól látszott, ugyanarra gondolhatott, amire a nyomozónő is, amikor felállt a székről, és az ajtó felé indult.

-          Nyomozó! Kiengedik a nagynénémet? – kérdezte reménykedő hangon Zack, de Kate megrázta a fejét.

-          Sajnálom, de zsarolásban bűnrészes – felelte őszintén, majd néhány másodperc múlva, látva mindkettőjük csalódottságát, hozzáfűzte – tekintettel azonban arra, hogy milyen segítőkész volt a nyomozásban, azt hiszem, egy felfüggesztettel megússza majd.

-          Csak ígérje meg, hogy nem maga fogja védeni! – szúrta oda Castle kifelé menet, mire Zack szégyenkezve bólintott, Moira hangja azonban megállásra kényszerítette.

-          Mr. Castle! Honnan tudta, hogy az unokám az? – kérdezte halkan, mire az író megrántotta a vállát.

-          Nem tudtam, csak sejtettem. Biztossá akkor vált, amikor a saját nagymamámról beszéltem, és láttam, hogyan változik meg az arckifejezése. – mosolygott rá a nőre, majd távozott, éppen időben ahhoz, hogy még elcsípje a pihenőbe lépő nőt.

-          Szóval? Jegyzetfüzet lopás? – fordult felé Kate, és mivel szeme sarkából látta, hogy az író becsukta a pihenő ajtaját, zakójánál fogva húzta magához közelebb. – Tényleg elcsórtad, vagy csak kamuztál?

-          Ha azt mondanám, hogy tényleg elcsórtam, letartóztatna, nyomozó? – kérdezte huncut mosollyal a szája szegletében, miközben két karja önálló életet élve fonta körbe a nő keskeny derekát, és húzta olyan közel, hogy ajkuk már csak milliméterekre volt a másikétól.

-          Ha emlékezetem nem csal, kattintottam már bilincset a kezedre – vette fel az évődés fonalát Kate is, miközben apró csókot lehelt a keskeny ajkakra, és élvezettel bizsergett meg minden porcikája, amikor érezte, hogy Castle visszacsókol.

-          Igen, de akkor sok volt a kéretlen bámészkodó – utalt ezzel a fiúkra, akik tanúi voltak, ahogy a nő megbilincseli, majd puha csókokkal kényeztetve a nő nyakát, folytatta – jobb szeretem, amikor úgy büntetsz, hogy annak nincs tanúja. Csak te, én és a szerelmünk… - mormolta egyre halkabban a szavakat, miközben elégedetten hallotta, hogy Kate elfojt egy sóhajtást, és ajkuk végre egymásra talált. Lágyan, puhán csókolták egymást, nyelvük finoman fedezte fel a másik ízeit, majd, amikor elszakadtak egymástól, Kate mosolyogva simított végig szerelme arcán, hogy aztán eltávolodva tőle, a kávés csészéért nyúljon. – talán nem ízlett a rajongódtól kapott lötty? – kérdezte Castle, ahogy felfedezte, mire készül szerelme, de Kate csak megrántotta a vállát.

-          Mondjuk úgy, nem igazán találta el az ízlésemet – felelte könnyedén, mialatt hagyta, hogy Castle átvegye tőle a mozdulatot, és egy székre telepedett, ott megvárva, hogy belekortyolhasson a fekete csodába.

-          Persze, hogy nem! Ha ismerné az ízlésedet, nem is próbálkozna! – jelentette ki magabiztosan Castle, anélkül, hogy hátrafordult volna, így nem láthatta, hogy Kate szemöldöke a magasba szalad, és kíváncsian, várakozón néz rá.

-          Te talán ismered az ízlésemet? – kérdezte kihívón, mire Castle, félbehagyva a kávékészítést, megfordult.

-          Természetesen! A te ízlésed, én vagyok! – közölte nemes egyszerűséggel a hangjában, majd folyatta – az én kávém, az én marconán jóképű vonásaim, az én humorom, az én szellemességem, az én írói kreativitásom… - ecsetelte kitartóan, miközben minden egyes szónál egyre közelebb lépett a nyomozóhoz, míg végül már ott állt közvetlenül előtte, és fölé hajolt.

-          És a te egoizmusod, a te önteltséged… - vette át a szót elnéző mosoly közepette Kate, miközben hagyta, hogy Castle ajka az övét cirógassa.

-          Pontosan! – hagyta jóvá a kijelentést Castle, és megcsókolta a nőt, aki mosolyogva fogadta el a kényeztetést.

-          Csak kitaláltad a jegyzetlopós sztorit, ugye? – kérdezett rá ismét, néhány centire eltávolodva a férfi ajkaitól Beckett, mire Castle elégedett mosolyra húzta a száját.

-          Zseniális vagyok, ugye? – húzta ki magát önelégülten, így adva meg a választ a kérdésre, mire Kate megforgatta a szemét, és egy újabb csókra vonta magához a férfit, aki nem ellenkezett. A következő pillanatban azonban, úgy ugrottak szét, mintha megmarta volna őket valaki.

-          Lefuttattuk Lisa Radock-ot, ahogy kérted – lépett be a pihenőbe Javi, és automatikusan a lefőtt kávéhoz lépve, természetes könnyedséggel töltött magának – úgy tűnik, teljesen tiszta. Semmi törvénybeütközőt nem követett el, ha az nem számít annak, hogy valaki a főnöke férjével kavar – jegyezte meg rosszmájúan, mire Kate elhúzta a száját – jut eszembe, kavarás! Milyen volt a tegnap esti randid, Castle? – kacsintott az íróra Javi, mire Kate azt hitte, menten rosszul lesz. Rá sem mert nézni az íróra, aki csak a vállát vonogatta. – mennyiben volt más, mint az eddigiek? – kérdezte tapintatlanul, mire a nyomozónő is kíváncsian nézett a megkérdezettre.

-          Randid volt? – ment bele a játékba ő is, Castle pedig, egyre kényelmetlenebbül kezdett feszengeni.

-          Iiigen… olyasmi… - nyögte nehezen a szavakat. Fogalma sem volt, mit mondhatna, hiszen, ha az igazat mondta volna, azt kockáztatta volna, hogy lebuknak a fiúk előtt Kate-tel, arra viszont képtelen lett volna, hogy a tegnapi csodálatos éjszakát ledegradálva, úgy beszéljen róla, hogy az, megalázó legyen a nyomozónő számára, még akkor is, ha Javinak fogalma sem lett volna róla, ki volt a randi partnere. Meg sem kellett azonban szólalnia, mert Javi átvette tőle a szót.

-          Bizony ám! Castle-nek randija volt, még hozzá, más, mint az eddigiek! – idézte szó szerint a férfit Javi, Kate pedig, elrejtve mosolyát fordult az író felé.

-          Miben volt más? – kérdezte ő is, mire Castle kínosan feszengő grimaszba húzta ajkát.

-          Nem is tudom… teljesen más… úgy értem… khm… - köszörülte meg a torkát zavartan, és arcán jól látható volt a megkönnyebbülés, amikor Ryan jelent meg.

-          Beckett! Egy fickó téged keres, és azt mondja, senki mással nem hajlandó beszélni – nézett aggódó tekintettel főnökére a férfi, mire mindhárman, elfeledkezve a korábbi csipkelődésről, egy emberként léptek ki a pihenőből.