Lebilincselő büszkeség 47. rész

47. rész

Ugyanaz a ruha volt rajta, amiben előző éjjel elviharzott a szobából. Zöldes-kék szeme vágyakozva siklott végig Melanie félmeztelen testén, majd megállapodott arcán. Egy másodpercig úgy tűnt, mintha közelebb akart volna jönni, végül meggondolta magát, és távolságtartón bólintott a nő felé.

- Csak a szmokingomért jöttem – közölte szenvtelen hangon, mire Melanie válaszképpen benyúlt a szekrénybe, és kivette azt. Amikor átnyújtotta, Andrew tekintete megakadt a most már kékes-zöld színben játszó folton, karján, és szemében harag villant, de nem szólt egy szót sem, csak elvette a ruhadarabot. Mielőtt azonban távozott, még visszafordult – ha csak azért mész vissza Danielhez, mert félsz, hogy mi lesz velünk Bostonban… - fogott bele, mire Melanie lehunyta szemét egy másodpercre, és erőt véve magán, szakította félbe a férfit.

- A szertartáson találkozunk – nyögte nehéz szívvel, mire Andrew büszkén kihúzta magát, és távozott. Annak ellenére, hogy minden vágya volt, hogy ismét a férfi karjaiban legyen, és nem akarta többet bántani, nem hagyhatta, hogy még jobban megalázza magát. Elgyötörten sóhajtott, és nekilátott, hogy felkészüljön az ünnepségre.

A szertartás egyszerű volt, és romantikus, épp olyan, amilyenre Melanie számított, amikor jobban megismerte az ifjú párt. Mindkettejükről lerítt, hogy milyen boldogok, és mennyire várják, hogy közös életük elkezdődjön, amit Melanie irigyelt is tőlük. Daniel fontossága teljes tudatában feszített a vőlegény mellett, és bár igyekezett nagyon kedves lenni, az ügynöknő, aki ismerte igazi személyiségét is, átlátott a színjátékon. Andrew egy szót sem szólt hozzá azóta, hogy elhagyta a szobát, és ő úgy érezte, jobb is ez így. Bizonyos időközönként, észrevétlenül rápillantott mobiljára, hogy ellenőrizze e-mailjeit, és minden alkalommal csalódott volt, amikor nem érkezett üzenet. Az esketés után a farmon kialakított, hatalmas sátorban rendezték meg a fogadást, ami tökéletesen alkalmas volt arra, hogy az 50-60 vendég kényelmesen elférjen benne, és még táncolhasson is, amikor leszáll az este, és a zenekar is belendül. Daniel egy percre sem vette le szemét Melanie-ról, és valahányszor meglátta, hogy Andrew a nő közelébe került volna, figyelmeztető pillantást küldött a nő felé, aki végül mindig kitért a szeretett férfi útjából. Andrew vágyakozva nézte az ügynöknőt, aki világoskék, spagetti pántos ruhájában lélegzetelállító látványt nyújtott. A ruha tökéletesen követte teste vonalát, izgatón emelte ki telt kebleit, és feszült formás fenekére, a karján lévő foltot pedig, egy színben hozzá passzoló kendővel takarta el. Szilárdan hitte, hogy az esküvőn nem talált volna olyan egészséges férfit, akinek ne indította volna be fantáziáját a ruhaköltemény, melyet mégis olyan elegánsan viselt Melanie, hogy egyáltalán nem tűnt kihívónak. Mindehhez hozzájárult a nő visszafogott mosolya, és természetessége, ahogy könnyedén beszélgetett bárkivel a vendégek között. Melanie, mintha megérezte volna, hogy figyelik, felemelte tekintetét mobiljáról, és pillantása találkozott a rászegeződő zöldes-kék szemekkel. Szája kiszáradt, ahogy meglátta a vágyat Andrew szemében, szíve pedig vadul kezdett dübörögni mellkasában, amikor meglátta, hogy a férfi elindul felé, éppen abban a pillanatban, amikor mobilja is pittyenéssel adta tudtára, hogy üzenete érkezett. Erőnek erejével elszakította tekintetét a férfitól, és lenézett a készülékre. Pulzusa felgyorsult, amikor meglátta, hogy Ron küldött neki e-mailt. Remegő kézzel nyitotta meg, és boldogan mosolyodott el, amikor meglátta, hogy megérkezett a fantomkép, amit annyira várt. Ahogy azonban megnyitotta a csatolt fájlt, és meglátta, kit ábrázol a kép, ajkára fagyott a mosoly, és szívét jeges félelem járta át. A képről nem más nézett vissza rá, mint Daniel Mitchell. Melanie riadtan emelte fel fejét, és kereste Danielt a tömegben, szíve pedig kihagyott egy ütemet, amikor meglátta, hogy az, éppen Andrew felé tart. Daniel egy percig sem habozott, amikor észrevette, hogy Andrew elindul Melanie felé. Mivel ezúttal nem tudott jelezni a nőnek, hogy maradjon távol a férfitól, úgy döntött, saját maga avatkozik közbe. Még véletlenül sem akarta megadni az esélyt arra, hogy Melanie gyengeségből elkotyogja megállapodásukat.

- Remek esküvőt dobtak össze a fiatalok, nem igaz? – szólította meg Andrew-t, aki kénytelen kelletlen elszakította pillantását az ügynöknőről, és Daniel felé fordult. Szíve szerint, az öklével törölte volna le a vigyort képéről, ha belegondolt, milyen sérülést okozott Melanie-nak durvaságával, és vajon, min mehetett még keresztül mellette a nő korábban. Még most sem értette, miért akar visszamenni hozzá, de húgára való tekintettel, igyekezett nem mutatni, milyen gusztustalannak találja a vele szemben állót.

- Igen – válaszolta unottan, miközben lassan belekortyolt a pezsgőbe, mire Daniel elégedetten sóhajtott.

- Nemsokára pedig nászútra mennek – jegyezte meg, mire Andrew égnek emelte a szemét.

- Igen – felelte ugyanolyan kimért hangon, és remélte, hogy egy szavas válaszaiból rájön a férfi, hogy egyáltalán nem akar vele beszélgetni. Legnagyobb sajnálatára azonban, Daniel továbbra is a társaságában maradt, és most komoly képpel nézett rá.

- Barátom, ne haragudj a Mel dolog miatt – kért elnézést, de bármennyire erőlködött, arcára nem ült ki a sajnálat, vagy a megbánásnak még töredéke sem. – Én tényleg drukkoltam, hogy elveszítsem a fogadást, de Melanie… Istenem! Ki tud neki nemet mondani? – tette fel a költői kérdést, majd cinkosan mosolygott a férfira, akinek addig arca sem rezzent. – Múlt éjjel határozottan képtelen voltam rá – kacsintott Andrew-ra, mire a férfi érezte, hogy elönti a düh és a féltékenység. – Ha tudnád, mennyi mindent tanult az elmúlt nyolc évben, mióta nem láttam – sóhajtott fel elégedetten, majd látszólag kínosan feszengve nevetett fel – hiszen tudod, elvégre neked is megvolt. Csak összehasonlítási alapod nincs. – veregette meg Andrew vállát, aki undorodva nézett le rá. – higgy nekem, jobban jártál, hogy a fejlesztett verziót próbáltad elsőként – tette hozzá aljas vigyorral a képén, amivel elérte, hogy Andrew elérte tűrőképességének határait.

- Hogy lehetsz ilyen ocsmány féreg?! Hogyan beszélhetsz róla így?! – tört fel belőle, mire Daniel meglepetten pislogott, ő pedig kíméletlenül folytatta. Már nem érdekelte a botrány, nem érdekelte, hogy húga mit fog szólni, ha magukra vonják a násznép figyelmét, csak ki akarta magából adni a mérgét, és fájdalmát – azt hiszed, nem tudom, mit műveltél vele a kapcsolatotok alatt? Hogy nem tudom, a karján a foltokat is tőled kapta?! – lépett a férfi felé fenyegetőn, és szája szegletében megvető mosoly jelent meg, amikor meglátta Daniel szemében a félelmet. – Csak azért nem verem szét a pofádat, mert Melanie megkért rá, és ellentétben veled, én tiszteletben tartom a kérését! Legyél hálás, amiért mindezek után kapsz még egy esélyt, de valamit jól jegyezz meg! – hajolt egészen közel a férfihoz, és figyelmét nem kerülte el, hogy az, nagyot nyel – szemmel foglak tartani, és ha nem úgy bánsz vele, ahogy megérdemli, darabokra téplek! – fenyegette meg olyan halkan, hogy Danielnek szemernyi kétsége se legyen afelől, hogy meg is tenné. A férfi éppen válaszolt volna, amikor Melanie csatlakozott hozzájuk, és Andrew legnagyobb meglepetésére, szerelmes mosollyal ajkán karolt bele Danielbe.

- Miről folyik a társalgás, édes? – búgta szerelmes hangon, mire Daniel is döbbenten meredt rá, de mivel bármi is okozta a nő változását, kapóra jött neki, nem kérdezősködött, csak átkarolta karcsú derekát, és a kelleténél vadabbul húzta magához az ügynöknőt.

- Az exed épp most fenyegetett meg, hogy kitapossa a belem, ha nem jól bánok veled - vallotta be őszintén Daniel, mire Melanie meghatottan nyelte le a gombócot torkában, majd visszazökkenve szerepébe, mosolyt préselt ki magából.

- Ne is törődj vele! – legyintett látszólag könnyedén, miközben tekintetét nem tudta elszakítani a keserűséggel teli zöldes-kék szemekről – inkább velem foglalkozz – duruzsolta érzéki hangon, miközben minden igyekezetével próbálta leküzdeni rosszullétét. Bár egyetlen porcikája sem kívánta Daniel közelségét, és szíve szerint, azonnal letartóztatta volna, nem akarta elrontani Cindy és Mark nagy napját, abban viszont biztos volt, hogy minél távolabb kell tudnia Andrew-tól. Ha valóban ő bérelte fel az orvgyilkosokat, bármikor fenn állt a kockázata annak, hogy kihasználja a helyzetet, és amint alkalma lesz rá, megöli a férfit.

- Mit szeretnél, bébi? – fordult felé Daniel, miközben keze lejjebb vándorolt hátáról csípőjére, Andrew szíve pedig féltékenyen rándult össze. Nem értette, miért csinálja ezt a nő. Akit ő megismert, sosem okozott volna neki szándékosan ilyen kínt, és sosem ment volna vissza egy olyan férfihoz, aki annyit bántotta korábban, és láthatólag most sem tisztelte.

- Nem is tudom – emelte égnek tekintetét Melanie, mintha gondolkodnia kellene a lehetőségeken, majd hirtelen felderült az arca – elutazhatnánk valahova! Megünnepelni, hogy újra egymásra találtunk! – jelentette ki tettetett boldogsággal, mire mindkét férfi meglepetten nézett rá.

- Komolyan beszélsz?! – hangzott fel egyszerre tőlük, más-más hangsúllyal a kérdés, mire határozottan bólintott.

- Igen! Visszamegyünk Bostonba, összepakolunk néhány cuccot, és keresünk egy romantikus szigetet – húzta végig ujját ingerlő lassúsággal Daniel mellkasán, miközben elégedetten látta, hogy a férfi Ádám-csutkája le-fel mozog hatására.

- Ahogy akarod, cica! – vágta rá türelmetlen izgatottsággal a hangjában, és Melanie-n kívül, Andrew-nak sem voltak kétségei, milyen képek jelentek meg fejében a közös utazásról, és bár nem tudtak róla, mindkettejüket ugyanolyan rosszullét környékezte még a gondolatától is. Daniel nem is tétlenkedett sokáig, azonnal készen állt az útra, és Melanie kezét megragadva indult volna el, de a nő megállította.

- Menj előre, és mindjárt én is megyek – kacsintott a férfira sokat sejtetőn, mire az, egy percig hezitált, végül meggyőzte a bíztató mosoly, és bólintott. Amikor kettesben maradtak, Andrew kérdőn fordult Melanie felé.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte halkan, mire Melanie úgy érezte, megszakad a szíve. Mindent megtett volna érte, ha beavathatta volna, de a biztonsága érdekében nem tehette.

- Sajnálom, Andrew – nézett rá szomorúan, majd nagy levegőt véve hozzátette – add át gratulációmat Cindy-nek, és Marknak. Bostonból felhívlak! – ígérte olyan hangsúllyal, ami felkeltette Andrew érdeklődését, és gyanakodva nézett rá. Amikor Melanie el akart menni, kézen fogta, úgy tartotta vissza.

- Mi lesz a védelmemmel? – kérdezte kétségbeesetten, hogy talán ezzel megakadályozhatja, hogy elmenjen, mire Melanie lenézett összefonódott kezükre, és finoman húzta ki kezét a férfiéból, hogy ameddig csak lehet, élvezhesse az erős, mégis gyengéd kezek érintését.

- Ha itt maradsz, nincs szükséged a védelmemre – válaszolta nyugodt hangon, hiszen kettejük közül ő biztosra tudta, hogy az egyetlen ember, aki veszélyt jelenthet rá, vele lesz, és ha minden jól megy, Bostonból már úgy hívhatja fel Andrew-t, hogy elmondhatja a teljes igazságot.

- Melanie… kérlek… - fogott volna bele Andrew, de a nő szomorúan rámosolygott.

- Minden jót! – simított végig arcán, mely csak egy pillanatig tartott, de mire a férfi felocsúdott a meglepetésből, Melanie-nak már hűlt helye volt. Andrew ingerülten csapott öklével a mellette álló fába, miközben lerogyott az árnyékban elhelyezett padra, és két kezébe fogta arcát. Abban a pillanatban, amikor eluralkodott volna rajta a fájdalom, egy gyengéd kezet érzett meg vállán, ahogy finoman végig simít rajta.

Lebilincselő büszkeség 46. rész

46. rész

A hívatlan látogató óvatosan lépkedett az ágy mellé, ahol Melanie még mindig szívet tépően zokogott. Zöld szeme együtt érzőn nézett végig a lányon, miközben elnyomott egy sóhajt, és finoman leült mellé az ágyra, kezével pedig szeretetteljesen simított végig a hátán, mire Melanie ijedten kapta fel fejét. Könnyben úszó barna szeme találkozott Betty anyai kedvességgel csillogó tekintetével.

- Betty! – csuklott el a hangja, miközben szégyenkezve törölte meg szemét, és felült – én csak… - akadt el szava, hiszen fogalma sem volt, mit mondhatna. Váratlanul érte a nő látogatása, ráadásul a legrosszabbkor, amikor a legsebezhetőbbnek érezte magát.

- Mindenki lent mulat, te pedig idefent pityeregsz? – kérdezte halkan Betty, miközben zsebkendőt vett elő, és Melanie felé nyújtotta – mi történt? – simogatta nyugtatólag az ügynöknő karját, úgy téve, mintha nem lenne pontosan tisztában azzal, mi keseríthette el ennyire. Biztos volt benne, hogy éppen ebben a pillanatban tette meg azt, amit Daniel-nek megígért.

- Andrew is lent van? – zökkentette ki Melanie szipogó hangja gondolataiból, mire nemet intett fejével.

- Nem. Andrew felpattant Vihar hátára és eltűnt – felelte, miközben tekintetét nem vette le a nőről – gondolom a fakunyhóhoz lovagolt – vélte, és hangjából jól érzékelhető volt, éppen azért, mert biztos ebben, nem aggódik fia miatt – igazság szerint, ezért is jöttem fel hozzád. Rég láttam már ilyen elkeseredettnek és kiábrándultnak a fiamat – tette hozzá, de ebben a mondatban semmi számonkérés nem volt felfedezhető, pusztán ténymegállapítás volt.

- Mi… csak vitatkoztunk – tért ki az egyenes válasz elől Melanie. Képtelen lett volna rá, hogy hazudjon Betty-nek, ismét. Úgy érezte, éppen eleget hazudott már mindenkinek ahhoz, hogy elég legyen.

- Minden rendbe jön, majd meglátod – paskolta meg kezét biztatóan Betty, mire Melanie szeme megint megtelt könnyel, és csüggedten rázta meg a fejét.

- Ez nem – bicsaklott meg hangja, majd erőt vett magán és folytatta – mindent elrontottam… egyetlen perc alatt…

- Figyelj rám – nyúlt álla alá Betty, így kényszerítve, hogy mélyen a zöld szemekbe nézzen, melyből szeretet és megértés sugárzott – tudom, hogy nehéz – ejtette ki olyan lassan a szavakat, mintha az élete múlna rajta, hogy Melanie megérti-e, amit mondani akar – de végig kell csinálnod, Szívem! – folytatta nyugodt hangon, Melanie pedig gyanakodva húzta össze szemét – Andrew most nem ért semmit, ezért nem jól reagál. De neked ki kell tartanod! – szorította meg bátorítólag a kezét, mire Melanie-nak elnyílt a szája meglepetésében. Lehetséges az, hogy Andrew anyja tud a Daniellel kötött egyezségről? Lehetséges, hogy mindent tud? De hogyan? Mikor? – záporoztak fejében a kérdések, mialatt Betty tovább beszélt – Bízz a szerelmetekben, és abban, hogy minden jóra fordul! Andrew-nak éreznie kell, hogy mennyire szereted őt, és ezen semmi nem változtathat! – mosolyodott el magabiztosan, amivel egy időre elaltatta Melanie gyanakvását, de a következő mondattal egyértelművé tette a nő számára, hogy többet tud, mint azt hinné – Semmi, de legfőképpen… senki! – nyomta meg az utolsó szót sokatmondón, mire Melanie nagyot nyelve nézett rá.

- Betty… miről beszél? – nyögte ki nehezen a kérdést, mire az asszony megsimogatta arcát, ujjbegyével törölve le könnyeinek maradékát. Érintésében annyi szeretet és gyengédség volt, hogy Melanie úgy érezte, mintha édesanyja ülne vele szemben.

- Mindketten tudjuk, miről – válaszolta nyugodtan, amivel sikerült elérnie, hogy Melanie szégyenkezve hunyta le szemét – nem csak egyszerű járőr vagy, igaz? – kérdezte halkan, mire a nő nemet intett a fejével. – Igen, sejtettem. A fiamat kell megvédened. Ezért jöttetek ide… - folytatta, és már szinte nem is kérdéseket tett fel, hanem összerakta a kirakós darabjait – de beleszerettél… vagy talán az is… - nézett kérdőn Melanie-ra, mire az, őszinte tekintettel rázta meg a fejét.

- Esküszöm, hogy az igaz! Vagyis… az elején csak munka volt, aztán… beleszerettem - sütötte le szemét, hiszen még mindig nehezen emésztette, hogy beleszeretett a védett tanúba.

- Nem tudok mindent, és talán jobb is így – sóhajtott mélyet Betty, majd folytatta – Nem tudom, mibe keveredett Andrew és a cég, ahogy azt sem tudom, mitől kell megvédened. De azt tudom, hogy amit ma tettél a fiamért, és értünk, azt sosem fogom tudni meghálálni – nézett mélyen a barna szemekbe, de amikor Melanie ellenkezni akart, felemelt kézzel csitította el. – Ne! Hidd el, abból, amit ma este a tornácon hallottam, és abból, hogy te belementél ebbe a piszkos ajánlatba, biztosra veszem, hogy komoly dologról van szó.

- Betty, ha Andrew megtudja az igazat…- nézett könyörgőn a nőre, mire az, megértőn bólintott.

- Hallgatok, megígérem! – emelte fel esküre a kezét Betty, és amikor Melanie megkönnyebbülten sóhajtott, hozzátette – legalábbis, amíg anyai szívem azt súgja, hogy hallgatnom kell – húzta fel sokat mondón szemöldökét, és Melanie már éppen válaszolni akart, amikor megszólalt a mobilja, ő azonban nem nyúlt érte – vedd fel, nyilván fontos. Nekem úgyis le kell mennem a vendégekhez – állt fel az ágyról, majd a következő pillanatban, hirtelen lehajolt, és szorosan magához ölelte Melanie-t, aki lehunyt szemmel élvezte a kedves gesztust, melyből úgy érezte, erőt meríthet. – Nagyszerű lány vagy, Melanie! Ne feledd, nem vagy egyedül! – szorította meg bátorítón, majd rámosolygott még utoljára, és elhagyta a szobát, Melanie pedig nagyot sóhajtva vette fel a telefont.

- Stanford! – szólt bele, és elismerőn veregette magát vállon, amiért hangja még csak meg sem remeg az átélt érzelmi hullámvasút ellenére sem.

- Jó híreim vannak – hallotta meg társa hangját a vonal végén, amitől gyorsabb ütemre váltott a szíve – Clark végre megtört. Igaz, meg kellett ígérnünk neki, hogy 25 év helyett csak 15 évet kap, de végül megeredt a nyelve – mesélte büszkén Ron, mire Melanie majdnem felkiáltott örömében.

- Mondd már, Ron! Ki a fickó?! – sürgette türelmetlenül a nő. Alig bírta elhinni, hogy még ma este pontot tehetnek az ügy végére, ő pedig őszintén bevallhatja Andrew-nak, miért kellett ellöknie magától akarata ellenére. Szinte újra érezte a férfi ajkát az övén, karjainak szoros ölelését, amikor végre minden kétség nélkül egymáséi lehetnek, Daniel-t pedig boldogan fogja elküldeni a pokolba az egyezségével együtt, oda, ahová való.

- Azt sajnos, még mindig nem tudjuk – keserítette el Ron válasza, ő pedig elgyötörten sóhajtott fel, míg társa folytatta – Clark állítja, hogy mindössze egyetlen alkalommal találkoztak, és akkor sem mutatkozott be neki. Egyszerűen ajánlatot tett neki arra, hogy megkaphatja, amit megérdemel a cégből, amennyiben segít neki tönkretenni a Wright családot, egész pontosan Andrew Wright-ot.

- Azt akarod mondani, hogy ugyanott vagyunk, ahol eddig? – tört fel kétségbeesetten a nőből, és bele sem mert gondolni, meddig kell elviselnie Daniel közeledését és gusztustalan érintését.

- Annyira hátul azért nem – felelte enyhe sértettséggel a hangjában a férfi – nevet ugyan nem, de személyleírást tudott adni. A törvényszéki rajzoló ezekben a percekben is dolgozik a fantomképen. Nincs könnyű dolga, de bízunk benne, hogy reggelre a kezünkben lesz a pofalemeze a fickónak, és akkor lesz, honnan indulni – tájékoztatta a nőt, aki nehézkesen bólintott.

- Amint megvan, küldd át e-mail-ben, és ha szerencsénk van, Andrew felismeri – válaszolta, majd nagyot sóhajtva bontotta a vonalat. Reménykedve gondolt arra, hogy ha szerencséje van, akkor holnap megérkezik az e-mail, Andrew felismeri a férfit, Ron és a csapat kézre keríti, és visszatérhetnek Bostonba, ahol könnyedén melegebb éghajlatra küldheti Danielt, Andrew-nak pedig bevallhatja az igazat. Bízott benne, hogy meg fog tudni bocsátani neki, és boldogan élhetnek, ugyanúgy, mint Daniel felbukkanása előtt.

Másnap reggel Melanie nyomott hangulatban ébredt. Amint kinyitotta szemét, első pillantása a francia ágyban Andrew helyére esett, és csalódottan állapította meg, hogy a férfi az éjszaka során sem csatlakozott hozzá. A helye érintetlen volt, Melanie pedig fájó szívvel simított végig párnáján, és vágyakozva gondolt arra, milyen jó lett volna hozzásimulni, és finom csókjára ébredni. Bízott benne, hogy már csak napok kérdése, és teljesülhet a vágya. Erőt véve magán, kiugrott az ágyból, és miután lezuhanyozott, egy szál törölközőt maga elé csavarva, állt meg a szekrény előtt, hogy ruhát keressen. Mivel Bostonban fogalma sem volt róla, hogy esküvőre érkezik, nem nagyon találhatott megfelelő alkalmi ruhát, szerencsére azonban, Cindy ellátta egy-két darabbal, így most még válogathatott is. Végül egy kék egész ruha mellett döntött, mely remekül illett szőkés-barna hajához. Éppen kiemelte a szekrényből, hogy belebújjon, amikor nyílt az ajtó, és Andrew lépett be rajta.

Lebilincselő büszkeség 45. rész

45. rész

Andrew dühösen tépte le nyakából a nyakkendőt, és hajította az ágyra, miközben a tükör mellett álló, beépített bárpulthoz lépett, és egy kristálypohárba jégkockát dobott, majd whisky-t töltött rá. Az aranyló folyadékban lágy hangot hallatva koccantak a pohár oldalához a jégkockák, ő azonban nem várta meg, amíg olvadásnak indulnak. Egy mozdulattal hajtotta le az italt, és szemét egy pillanatra lehunyta, amikor végig égette torkát, hogy aztán újabb adagot töltsön magának. Még most sem értette, hogyan lehetett olyan bolond, hogy elhitte, neki is része lehet abban a boldogságban, amit szülei és húga is megtalált. Miközben zakójától is megszabadult, megtörten ült le az ágy szélére, és ismét belekortyolt az alkoholba. Csüggedten túrt bele hajába, agyából pedig minden erejével igyekezett kiűzni a képet, ahogy Daniel ajka Melanie-éra tapad, karjával pedig szorosan fonja át karcsú derekát. Nem tudta, hogyan nem jött rá abból, hogy még mindig szereti a férfit, hogy nem volt hajlandó válaszolni a kérdésére. Éppen itt tartott gondolatban, amikor nyílt az ajtó, és Melanie lépett be rajta. Bármennyire is haragudott rá, még most is elképesztően gyönyörűnek találta, és csak nehezen állta meg, hogy ne lépjen elé, és ne könyörögjön neki, hogy inkább őt válassza Daniel helyett. Melanie nehéz szívvel nézett végig Andrew-n, aki miközben szemét egy pillanatra sem vette le róla, kezében egyhangúan forgatta a kristálypoharat.

- Miért nem szóltál? – törte meg a csendet a férfi halk hangja, mire Melanie úgy érezte, megszakad a szíve. Gyűlölte a gondolatot, hogy nem mondhatja meg az igazat Andrew-nak, de az ő érdekében, játszania kellett. Amennyire boldog volt, hogy Ron még nem telefonált, és nem rontotta el legszebb napjaikat a férfival, most annyira vágyott rá, hogy felhívja, és elkapják azt, aki Andrew-ra vadászik, ő pedig őszinte lehessen vele. – Azt hittem, bízhatok benned, Melanie.

- Fogadni mertél volna rá, igaz? – kérdezte az ügynöknő, de Andrew csak közömbös arccal nézett vissza rá, ő pedig az ágyra hajította a pénzt, amit Daniel-től elvett, mire legnagyobb meglepetésére, Andrew letette az ágy melletti szerkényre a poharat és felugrott, hogy aztán néhány lépéssel megálljon előtte.

- A pokolba a pénzzel! – tört fel belőle idegesen, miközben átkarolta Melanie derekát, és magához húzta – a pokolba Daniel Mitchellel! Csak egy szavadba kerül, Melanie! Csak mondd azt, hogy félreértettem az egészet, és minden rendben lesz! – érintette homlokát a nőéhez, hátrahagyva minden büszkeségét. Még soha életében nem vágyott úgy senkire, mint Melanie-ra, és sosem gondolta volna, hogy hajlandó lesz megalázkodni, de agya és szíve képtelen volt elhinni, hogy a nő ilyet tenne vele. Hinni akarta, hogy valóban így van, tényleg pusztán félreértette az egészet, és amikor Melanie kérte, hogy megmagyarázhassa a történteket, az azért volt, mert Daniel próbálkozott nála, számára pedig semmit nem jelent a férfi. Ebben akart hinni, és nem akarta tudomásul venni, hogy Melanie becsaphatta. Ezt támasztotta alá a nő tekintete is, amikor belépett a szobába, és az is, ahogy ebben a percben is reszketett a karjaiban.

- Andrew… - suttogta Melanie fájdalmas hangon, amit a férfi, biztatásnak vett, és gondolkodás nélkül hajolt rá a cseresznyeajkakra, ő pedig képtelen volt ellenállni. Ajka puhán, mégis szomjasan vette birtokba a nőét, nyelve lágyan szántott végig annak alsó ajkán, és vágyakozva nyögött bele a csókba, amikor megkapta az engedélyt. Melanie ösztönösen karolta át nyakát, és simult bele az ölelő karokba, miközben csókjuk egyre inkább elmélyült. Andrew szinte észrevétlenül fordult Melanie-val az ágy felé, és finoman lefektette, majd fölé hajolt, és anélkül, hogy ajkát egy pillanatra is elszakította volna tőle, ujjai gyakorlott mozdulattal hámozták le válláról a ruha pántját, hogy aztán ajka is kövesse keze útját. Nyelve érzéki lassúsággal ízlelte meg a nő nyakának selymes bőrét, Melanie szíve egyre gyorsabb iramot diktált, tüdeje szaporán kapkodta a levegőt, és minden sejtje belebizsergett Andrew ajkának érintésébe, miközben izgató türelmetlenséggel gombolta ki a férfi ingét, hogy mielőbb megérinthesse vágytól felforrósodott bőrét, és keze alatt táncoló izmait. Amikor Andrew ismét megcsókolta, gondolkodás nélkül viszonozta, élvezettel ízlelve meg a whisky tüzes ízét, és egyetlen mozdulattal simította le a férfiról az inget, miközben érezte, hogy annak keze már combját cirógatja, egyre feljebb húzva szoknyáját, hogy aztán végig vándoroljon derekán, és mellén. Melanie sietős türelmetlenséggel oldotta ki a férfi nadrágszíját, miközben ajkuk egyre szenvedélyesebb csókban egyesült, Andrew keze pedig ismét vállán és karján szántott végig, a következő pillanatban azonban, Melanie felnyögött a fájdalomtól. Szerelme éppen ott érintette meg, ahol Daniel keze nyomott hagyott rajta, és az éles fájdalom, mely karjába hatolt, kitisztította elméjét. Mialatt Andrew meglepetten és aggódva pillantott rá, ő rájött, mekkora butaságot csinál.

- Jól vagy? – hallotta meg a férfi hangját, mire nagyot nyelve bólintott, de amikor Andrew ismét meg akarta csókolni, mindkét tenyerét megtámasztotta a férfi mellkasán.

- Ne! Kérlek, ne – utasította el a közeledését, és, hogy még egyértelműbbé tegye elhatározását, eltolta magától Andrew-t, ő maga pedig kiügyeskedte magát alóla, és megállt az ágy mellett – nem lehet – rázta meg fejét határozottan, miközben felhúzta szabaddá vált vállára a ruha pántját.

- Daniel miatt? – kérdezte Andrew fájdalmas tekintettel, és szeméből annyi szomorúság áradt, hogy Melanie legszívesebben minden elmondott volna. Ehelyett azonban, könnyeit lenyelve, bólintott.

- Igen. Daniel miatt – felelte, és keserűen állapította meg, hogy ezúttal még csak nem is hazudik. Andrew tehetetlenül ült fel, és túrt bele hajába, majd hirtelen a nőre nézett.

- Ha Danielt szereted, miért az én karjaimban voltál öt perccel ezelőtt? – szegezte neki a kérdést, de a választ meg sem várva, folytatta – Miért engem csókoltál? Miért az én érintésemtől remegtél? – záporoztak a kérdések, miközben felállt, és úgy ahogy volt, félmeztelenül, kioldott nadrágszíjjal állt meg a nő előtt, akinek fogalma sem volt, mit válaszolhatna. – Válaszolj, Melanie! – fonódtak ujjai a karjára, és bár nem szorította meg, épphogy csak megérintette, Melanie arca összerándult.

- Kérlek… - nyögte fájdalmasan, mire a férfi azonnal elengedte, és aggódva vette szemügyre a karját.

- Ezt nem Ezüstnyíl tette – jelentette ki tárgyilagos hangon, majd kérdőn nézett Melanie-ra, miközben ujjbegyével finoman cirógatta meg a vörös foltot, ahol már tisztán kirajzolódtak az ujjlenyomatok. – Hogy szerezted? Egyáltalán, mikor? Végig velem voltál, és én soha nem hagynék rajtad ilyen nyomokat! – fúrta átható tekintetét a nő barna szemeibe, miközben agyában vadul kergették egymást a gondolatok, majd hirtelen, a felismerés szikrája villant meg a zöldes-kék szemekben – Daniel! – szűrte fogai között dühtől remegve, ahogy eszébe jutott, milyen durván rántotta magához a tornácon is Melanie-t – ő az, ugye?! Végig ő volt! – szögezte le most már határozottan, miközben idegesen túrt bele ismét hajába – nem értem, Melanie! Ha ő az a szemétláda, miért mész vissza hozzá?

- Ez bonyolult, és nem is tartozom neked magyarázattal! – jelentette ki Melanie, miközben lerúgta lábáról cipőjét, és hátat fordítva a férfinak bemenekült a fürdőszobába, hogy ne kelljen válaszolni még több kérdésre. Miközben levette estélyi ruháját, és gyorsan lezuhanyozott, majd kényelmes pólóba és sortba bújt, csak remélni merte, hogy mire kijön, Andrew már nem lesz a szobában, de tévedett. A férfi kitartóan várt rá az ágyon ülve, és amikor megjelent, még mindig ugyanolyan ideges volt.

- Tévedsz, ha azt hiszed, nem tartozol nekem semmivel – szólalt meg, valamennyivel nyugodtabban – én végig őszinte voltam hozzád, Melanie! Sosem követtem el ellened semmit. Sosem csaptalak be, nem hazudtam…

- Tényleg nem? Lássuk csak, mi mindent is követtél el, mióta ismerlek! – vágta le mérgesen törölközőjét Melanie az ágyra. – Először is, elérted a kapitánynál, hogy akaratom ellenére, védenem kelljen téged, aztán ide kellett jönnöm a semmi közepére, ráadásul feleslegesen, mert erre még a madár sem jár, mert nem tudja, hogy létezik! – tört fel belőle ingerülten, bár nem a férfira volt dühös, sokkal inkább a helyzetre. – Megjátszottam a családod előtt, hogy a barátnőd vagyok, hazudtam mindenkinek a kedvedért! Végül pedig fogadást kötöttél rám Daniellel, az egyetlen emberrel ezen a Föld nevű bolygón, akit tiszta szívemből…- lovallta bele magát egyre jobban Melanie, majd hirtelen elharapta a mondat végét. Rettegve gondolt arra, hogy majdnem kicsúszott a száján, mennyire gyűlöli azt a férfit, akiről el kellene hitetnie Andrew-val, hogy fülig szerelmes belé. – Nálam ez enyhén túl mutat a semmin, Mr. Wright! – fejezte be inkább másképp a mondatot, mire Andrew hitetlenkedve nézett rá.

- Neked – nyomta meg a szót Andrew – soha nem hazudtam! – ismételte meg korábbi kijelentését, mire Melanie kimerülten sóhajtott, és lerogyott az ágyra.

- Fogadd el a döntésemet, Andrew – kérte szomorú tekintettel, de a férfi megrázta a fejét.

- Sosem fogok belenyugodni, hogy a helyett, amit én adhatok neked, egy olyan férfit választasz, aki megalázott, és kezet emelt rád – válaszolta eltökélten Andrew, mire Melanie kérdőn nézett vissza rá.

- Amit te adhatnál nekem? Mégis, mi lenne az? – kérdezte lemondó hangon – úgy bizonyítottad a bizalmadat, hogy fogadást kötöttél rám! Miben különbözöl hát Daniel-től? – tette hozzá, és érezte, hogy ezzel övön alul üt a férfinak, de nem tehetett mást. Ahhoz, hogy megtegye, amit Daniel kért tőle, meg kellett bántania azt, akit mindennél jobban szeretett a világon.

- Ha ezt megkérdezed, tényleg nincs már semmi, amiről beszélnünk kellene – felelte Andrew komoly hangon, majd felkapta ingét az ágyról – a családom érdekében, őrizzük meg a látszatot! Az esküvő után Daniel karjaiba omolhatsz! – tette hozzá, és anélkül, hogy hátranézett volna, kiviharzott a szobából, az ajtót pedig hangos csattanással vágta be maga mögött. Melanie reszketve engedte ki tüdejéből a benntartott levegőt, miközben érezte, hogy szívére mázsás súly nehezedik. Tudta, hogy nehéz feladat lesz elengednie Andrew-t, de sosem gondolta volna, hogy ennyire fájdalmas is. Mintha ezer késsel szurkálták volna szívét, úgy szorította össze mellkasát a vágy, hogy utána menjen, és mindent kockára téve, elmondja neki az igazat, de esze azt súgta, nem teheti meg. Nem lehet önző, és nem nézheti csak kettejük érzéseit. Gondolnia kellett Andrew és családja biztonságára is. Ahogy felidézte magában Andrew fájdalmas tekintetét, csókjait, simogatásait, úgy érezte, elviselhetetlen a hiánya. Könnyei megállíthatatlanul potyogtak, de nem is akart erős maradni. Egyedül volt, nem látta senki, ahogy eluralkodik rajta a fájdalom, ő pedig nem akart harcolni ellene. Zokogva dőlt párnájára, és sokadjára is elátkozta Daniel Mitchellt, és a percet, amikor megismerte. Annyira elmerült fájdalmában, hogy észre sem vette, halkan kopogtatnak, majd nyílik az ajtó, és váratlan vendég érkezik a szobába.

Lebilincselő büszkeség 44. rész

44. rész

Andrew dermedten állt az ajtóban, szívébe pedig fájdalom nyilallt és úgy érezte, a világ darabjaira hullik körülötte. Nem tudta, hogy áldja, vagy átkozza magát azért, amiért eredeti terveinek ellentmondva, végül mégis úgy döntött, hogy Melanie és Daniel után jön a tornácra. Az utolsó percig remélte, hogy Daniel már semmit nem jelent a nő számára, és bízott benne, hogy azért vonulnak félre, hogy az ügynöknő tisztázhassa és lezárhassa a múltat, hogy számukra közös jövő lehessen. Amikor kilépett, és meglátta, hogy Daniel szorosan a karjaiban tartja a nőt, akit mindennél jobban szeret, és szenvedélyesen csókolja, úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Daniel öntelt mosolya, Melanie zavart tekintete, és a csóktól még mindig duzzadt ajka árulkodóbb volt mindennél, ő pedig átkozta magát ostobaságáért, amiért egy percig is elhitte, hogy tényleg létezik olyan nő a világon, akiben megbízhat, akinek odaadhatja a szívét.

- Andrew… - zökkentette ki Melanie hangja fájdalmából, de nem hagyta, hogy befejezze, amit mondani akart.

- Gratulálok, Mitchell – lépett Daniel elé a férfi anélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna a mellette álló nőre, miközben zakójának belső zsebébe nyúlt, és elővette pénztárcáját.

- Sajnálom, hogy látnod kellett cimbora – igazította meg homlokába hulló szőke tincseit, ujjait fésűként használva Daniel, de hangjában nyoma sem volt a sajnálatnak.

- Andrew, had magyarázzam meg! – könyörgött könnybe lábadt szemekkel Melanie, de Andrew rá sem nézett, csak kiszámolta a pénzt, és Daniel lába elé hajította.

- A jussod! Ezer dollár, ahogy megegyeztünk! – közölte nyers hangon, mire Melanie lenyelte könnyeit, és értetlenül nézte a pénzt, amit Daniel egy kobra gyorsaságával emelt fel a padlóról.

- Ez… milyen pénz? – kérdezte halkan, rosszat sejtve, miközben bele sem mert gondolni, hogy a két férfi fogadhatott rá. Sosem feltételezte volna Andrew-ról, hogy ilyet tenne, és csak remélni merte, hogy valami félreértésről van.

- Kérdezd meg a szerelmedtől! Részemről, mi ketten végeztünk! – vágta oda érzéketlen hangon a férfi, és Melanie szíve összefacsarodott a fájdalomtól, amikor meglátta, milyen hidegen csillognak a zöldes-kék szemek.

- Fogalmad sincs, mit teszel… - remegett meg a hangja a nőnek, mire Andrew jeges pillantással, megvetőn nézett végig rajta. Ahogy tekintete találkozott a könnytől csillogó barna szemekkel, egy másodpercre elbizonytalanodott, és gyanakodva fúrta tekintetét a nőébe – had magyarázzam meg… - suttogta elgyötörten Melanie, miközben közelebb lépett a férfihoz, és az, látszólag nyugodtabban, de szomorúan sóhajtott.

- Mit akarsz ezen magyarázni, cica? – törte meg a pillanatot Daniel önelégült hangja, miközben egy mozdulattal rántotta magához Melanie-t, mire Andrew összeszűkült szemmel nézett rá, és szíve szerint, megütötte volna a férfit, amiért ilyen durván bánt a nővel. – Hagyjuk, hogy eméssze az új helyzetet, mi pedig vonuljunk félre, ahogy terveztük – csókolt Melanie nyakába, amitől az ügynöknő úgy érezte, menten elhányja magát – veled akarok lenni – súgta vágytól fűtött hangon, Andrew pedig észre sem vette, hogy az undor kiül a nő arcára. Szemét nem tudta levenni Daniel kezeiről, ahogy Melanie hasát, derekát simogatja, és fejéből nem tudta kiverni a képet, hogy néhány órával korábban még ő ölelte őt ilyen bizalmasan. Hogy megkímélje magát a további fájdalomtól, eltökélten fordított hátat az ifjú párnak, és szinte feltépte a bejárati ajtót.

- Andrew! – kiáltott utána Melanie, miközben minden erejével azon volt, hogy kiszakítsa magát Daniel karjainak szorításából, sikertelenül – eressz el! – sziszegte a férfi felé, de az, unott egyhangúsággal nézett rá.

- Hova sietsz ennyire, Mel? – kérdezte gúnyosan, mire Melanie végre sikerrel járt, és ellökte magától kezeit, úgy fordult szembe vele. Tekintetéből sütött a gyűlölet, és a megvetés, miközben türtőztetnie kellett magát, hogy ne vágja képen a férfit.

- Fogd már fel végre, hogy nekünk semmi közünk egymáshoz többé! – jelentette ki határozottan, majd azonnal folytatta – Andrew után megyek, és elmondok mindent! Nem érdekel a botrány, nem érdekel, ha…

- Ha így teszel, ezt is vidd magaddal – nyújtotta át rezzenéstelen arccal a pénzt, amit korábban felvett a földről Daniel, és amikor Melanie nem vette el, csak értetlenül nézett rá, tovább beszélt – ez a nyereményem. Andrew fogadott velem, hogy nem tudlak elcsábítani – tette hozzá, és már szájában érezte a győzelem ízét a gondolatra, hogy ezzel eléri, Melanie annyira megharagudjon a férfira, hogy hallani se akarjon róla, de döbbenten nyílt el a szája, amikor nem azt a reakciót kapta, amit várt.

- Ez esetben tényleg nem illet meg a pénz – kapta ki a férfi kezéből az ezer dollárt, és könnyed hangon folytatta -–Andrew győzött, Daniel!

- Fogadott rád! – csapott tehetetlen dühében a korlátra Daniel, mire Melanie megrántotta a vállát.

- Arra, hogy sosem csalnám meg – felelte győzelemittas mosollyal, annak ellenére, hogy rosszul esett neki, amiért Andrew belement Daniel piszkos játékába, de az előtte álló lett volna az utolsó ember a földön, akinek kimutatta volna -–bízott bennem, és igaza lett. -–tette hozzá, majd büszkén kihúzta magát, és a bejárati ajtó felé indult, de Daniel hangja megállította.

- Tudok Andrew adócsalási és sikkasztási ügyéről – kényszerítette megállásra a megjegyzés, mire megtorpant, de még mindig nem fordult meg, így Daniel folytatta – az üzlettársa vagyok. Ha most belépsz azon az ajtón, a bíróságon eskü alatt fogom vallani, hogy Andrew Wright nyakig benne volt minden mocsokságban, amibe a cége keveredett! – fenyegetőzött halk, elszánt hangon, mire a nő végre megfordult, és megvetőn mérte végig.

- Szánalmas vagy – ingatta meg a fejét, már-már sajnálkozó arckifejezéssel – ha ennyire tájékozott vagy, azt is tudhatnád, hogy a grafológus már régen tisztázta Andrew-t a vádak alól. Szóval, tegyél meg egy szívességet, és menj a pokolba! – fűzte hozzá undorodva, de amikor ismét ott akarta hagyni, Daniel hümmögni kezdett.

- Igen, ebben igazad lehet – bólogatott úgy, mint, aki ezzel nem számolt, majd hirtelen a felismerés szikrája villant meg kék szemében – nahát! Most jut eszembe! Számtalanszor láttam, hogy Wright bal kézzel írt alá dokumentumokat – jelentette ki tárgyilagos hangon, mint, aki teljesen biztos a dolgában, és Melanie-nak kétsége sem volt afelől, hogy ugyanilyen szemérmetlenül hazudna a bíróságon is. Még, ha ott be is tudnák bizonyítani a férfi ártatlanságát, megszűnne a tanúvédelmi program. Ismét gyanúsítottá lépne elő, ami azt jelentené, hogy vissza kellene térniük Bostonba, ahol szabadon vadászhatnának rá üldözői. – Vajon, miért tehette? – zökkentette ki merengéséből Daniel hangja – ha csak azért nem, hogy átverje a grafológust – emelte égnek tekintetét, mint, akit tényleg elgondolkodtat ez a lehetőség.

- Mit akarsz? – kérdezte nyugalmat erőltetve magára a nő, mire Daniel közelebb lépett hozzá, és hidegen nézett vissza rá.

- Az enyém vagy! Mindig is az voltál, és azt akarom, hogy ezt vele is közöld! – bökött fejével a ház felé, hogy Melanie számára egyértelmű legyen, kire gondolt.

- Te nyomorult patkány! – sziszegte gyűlölettel a hangjában Melanie, miközben szíve szerint, arcon köpte volna a férfit, mire az, elégedetten húzta ki magát.

- A döntés a tiéd, drágám – vont vállat, mialatt kényelmesen nekitámaszkodott a korlátnak, és karba fonta kezét – felmész, és bevallod Wright-nak, hogy még mindig engem szeretsz, és sosem tudtál elfelejteni. Cserébe, kiállok mellette a bíróságon, ha arra kerül a sor – tette meg ajánlatát most már teljesen nyíltan Daniel, mire Melanie gyanakodva nézett vissza rá.

- Honnan tudjam, hogy nem versz át? – kérdezte, mire Daniel megvonta a vállát.

- Kénytelen leszel megbízni bennem – vett elő egy cigarettát, és győzelemittas mosollyal ajkán gyújtotta meg – várom a választ, édes, és a türelem sosem volt erős oldalam. – tette hozzá jeges hangon, mire Melanie nehéz szívvel hunyta le szemét.

- Rendben – nyögte nehezen, alig hallhatóan a választ, majd megfordult, hogy élete legnehezebb beszélgetésén túlessen.

- Meg sem pecsételjük az egyezséget egy csókkal, Mel? – állította meg Daniel megjátszott szomorúsággal a hangjában, mire Melanie undorát leküzdve lépett hozzá közelebb. - Lehetőleg, ezúttal több átéléssel csókolj vissza, mint az előbb! – figyelmeztette a férfi, miközben karjával átölelte derekát, és közelebb húzta magához a nőt. Melanie nagy levegőt vett, hogy leküzdje hányingerét, és lehunyta szemét. Amikor megérezte, hogy Daniel ajka az övére tapad, villámgyorsan nyitotta szét ajkait, és beleharapott a keskeny alsó ajakba. Daniel felkiáltott, és rögtön ellökte magától, ő pedig elégedetten mosolyodott el, amikor látta, hogy annak alsó ajkából kiserken a vér, Daniel pedig riadtan nyúl oda kezével. – Te szuka! – villant haragosan tekintete, és keze már lendült, hogy megüsse, de Melanie gyorsabb volt, és elhátrált az ütés elől, egészen a bejárati ajtóig.

- Bocs, Danny! Azt hittem, keményen szereted – kacsintott gúnyolódva a férfira, és a választ meg sem várva, a tornácon hagyta, miközben az, zsebkendő után kutatva igyekezett elállítani a vérzést.

A ház melletti sötét árnyékban Betty lehunyt szemmel tapasztotta kezét szájára. Fejében egymást kergették a gondolatok, és fogalma sem volt, mit tegyen. Amikor kijött levegőzni egy kicsit, hogy kiszellőztesse a fejét, álmában sem hitte, hogy fültanúja lesz annak, hogy a fia ellen nyomozás folyik, hogy láthatja, amint Melanie-t erőszakkal csókolja meg leendő vejének legjobb barátja, majd megzsarolja, hogy hagyja el Andrew-t. Ha eddig nem zárta volna szívébe a nőt, most minden bizonnyal megtette volna azért az áldozathozatalért, amit fiáért tesz. El sem tudta képzelni, milyen nehéz lehetett ezt a döntést meghoznia a nőnek, de abban biztos volt, hogy teljes szívével szereti Andrew-t. Alsó ajkát rágcsálva töprengett, mit is tehetne. Ha most bemenne a nappaliba, és mindenkinek elmondaná, amit megtudott, azzal tönkretehetné egyetlen lányának esküvői előkészületeit, ráadásul, az a flegma kölyök is biztosan Andrew ellen vallana a bíróságon. Larry-nek sem beszélhet a dologról, a szíve nem bírná ki, hogy a cége és fia is kétes ügybe keveredett – sóhajtott mélyet, majd hirtelen elégedetten mosolyodott el. Már tudta, mit kell tennie, és ez megnyugvással töltötte el.

Lebilincselő büszkeség 43. rész

43. rész

A próbavacsora maga volt a kínzás Melanie számára. Hiába került az asztalra számtalan ínycsiklandozó étel, a nő torkán egy falat sem csúszott le, ami Andrew figyelmét sem kerülte el. Nem tudott szabadulni a gondolattól, bármennyire szeretett is volna, hogy Melanie azért vált ilyen feszültté és kedvetlenné, mert még mindig táplál érzelmeket Daniel iránt. A vacsora során legnagyobb megkönnyebbülésükre, senki nem vette észre, hogy Melanie és Andrew között nem felhőtlen a kapcsolat. Fesztelenül csevegtek, nevetgéltek, Cindy a közelgő nászútjuk útitervét osztotta meg szüleivel, Mark pedig csak elnézőn mosolygott szerelme izgatottságát látva, de tekintetéből csak úgy áradt a szeretet menyasszonya felé. Melanie mindent megadott volna azért, ha ő is ilyen jókedvű tudott volna lenni, ha élvezhette volna Andrew és családjának társaságát, de a tény, hogy Daniel a vele szemközti helyet foglalta el, egyáltalán nem könnyítette meg a dolgát, így eljátszania is nehéz volt, hogy minden a legnagyobb rendben. Tovább nehezítette a helyzetét, hogy Daniel, valahányszor csak alkalma volt rá, sokat mondó pillantásokat lövellt felé, vagy kétértelmű megjegyzésekkel szórakoztatta a társaságot, amit csak Melanie érthetett. Andrew, hozzá hasonlóan csak piszkálta villájával a fogásokat, és Melanie pontosan tudta az okát kedvetlenségének. A kérdésre, hogy szereti-e még Daniel-t nem válaszolt, pedig olyan egyszerű volt rá a felelet. Undoron kívül már semmit nem érzett iránta, de ha őszintén felel, azzal egyértelművé teszi Andrew számára, hogy Daniel volt az a férfi a múltjában, akiről korábban mesélt, és ez volt az, amit egyáltalán nem akart. Biztosra vette, hogy akkor nem vacsoráznának ilyen békésen, hanem a férfi azonnal kihajította volna Daniel szűrét a házból, azzal pedig kész lett volna a botrány, amit mindenáron el akart kerülni. Mivel hazudni nem akart, ismét a hallgatást választotta, amivel azonban kételyeket ébresztett Andrew-ban. Csak remélni merte, hogy amikor vége lesz az esküvőnek, és Daniel ismét eltűnik az életükből, kap egy esélyt szerelmétől arra, hogy mindent megmagyarázzon. Amikor befejezték a vacsorát, Betty és Larry javasolták a vendégeknek, hogy fáradjanak át a nappaliba, így ott folytatták a beszélgetést, Melanie pedig már nem tudta kivédeni, hogy a nagybácsik és nagynénik szemügyre vegyék, és néhány szót kénytelen volt váltani velük. Éppen Betty nővérének férjével beszélgetett, amikor Daniel jelent meg mellettük, ő pedig érezte, hogy úrrá lesz rajta a feszültség.

- Mr. Cambell, nem bánja, ha elrabolom néhány percre Melanie-t? – kérdezte behízelgő mosollyal, miközben kezében ráérősen forgatta a whisky-s poharat, mire az ősz hajú, kissé túlsúlyos férfi, aki egyébként roppant kedves és megnyerő modorú volt, elgondolkodva húzta össze szemét.

- Nem is tudom – vakarta meg körszakállát, mely fiatalos külsőt kölcsönzött neki – rég nem volt már részem ilyen kellemes társaságban – szólalt meg, és Melanie magában azért fohászkodott, hogy az idős férfi észrevegye, mennyire nem kíván Daniellel bárhová menni, legnagyobb csalódására azonban, Troy Cambell hirtelen felnevetett – menjenek csak! Tudom én, hogy az olyan vén csatalovak, mint én, már nem vagyunk elég szórakoztatóak a fiatalok számára – jegyezte meg megértőn, mire Melanie megrázta a fejét.

- Ez nem igaz! Éppen egy beszélgetés közepén tartunk, és nem illik… - fordult Daniel felé mérgesen szikrázó szemekkel Melanie, hogy így hárítsa el a férfi javaslatát, de az, közbevágott, miközben ujjai rámarkoltak az ügynöknő fájó felkarjára, ahol korábban is nyomott hagyott rajta.

- Szerencsére Troy, ugye szólíthatom így – fordult az idős férfi felé Daniel halálos magabiztossággal, majd a választ meg sem várva, folytatta – nagyon megértő. Köszönjük, Troy! - vetette oda félvállról, és mit sem törődve Troy rosszalló pillantásával, a hall felé kezdte húzni Melanie-t, aki azonban, egy mozdulattal rántotta ki karját kezei közül.

- Engedj el! – parancsolt Daniel-re határozottan, és elégedetten látta, hogy ismét sikerült meglepnie – eszem ágában sincs bárhova menni veled! – jelentette ki, halkan, hogy meg ne hallják a vendégek, de elég elszántan ahhoz, hogy a férfinak egyértelmű legyen.

- Beszélni akarok veled – közölte olyan természetességgel Daniel, mintha ez elég indok lenne arra, hogy Melanie akár a világ végére is kövesse, de az ügynöknő büszkén húzta ki magát, és nézett mélyen a hideg, kék szemekbe.

- Én viszont nem akarok beszélni veled! Nem akarlak hallani, sem látni! – felelte nyugodtan, majd a következő pillanatban megfordult, és már indult volna vissza a nappaliba, hogy elvegyüljön a tömegben, amikor Daniel hangja megállásra kényszerítette.

- Vagy kijössz velem a tornácra, hogy megbeszéljünk néhány dolgot, vagy botrányt csapok – fenyegette meg vészjósló hangon, mire Melanie megtorpant, és nagyot nyelve hunyta le szemét. Gyűlölte, hogy ezúttal sem ellenkezhet, és be kell hódolnia a férfinak, végül nagy levegőt vett, és anélkül, hogy ránézett volna, kisétált a tornácra, Daniel pedig ördögi mosollyal a szája szegletében követte, miközben tekintetét végig futtatta a tömegen. Elégedetten húzta ki magát, és mosolya még szélesebb vigyorrá nőtt, amikor pillantása találkozott Andrew gyanakvó, zöldes-kék szemével. A férfi a húgával beszélgetett, de képtelen volt arra figyelni, amit a nő mesélt neki. Gondolatai folyton a Melanie-val történt beszélgetés körül forogtak, és tekintetével is őt kereste a helyiségben. Amikor észrevette, hogy Daniellel beszélget, már nem tudta levenni róluk pillantását, és szíve féltékenyen dobbant, amikor meglátta, hogy a bejárati ajtó felé veszi az irányt, Daniel pedig sokat sejtetőn mosolygott felé, majd követte. Első gondolata az volt, hogy követi őket, majd nagyot sóhajtott és elvetette. Be kellett látnia, hogy nem telepedhet rá a nőre, bíznia kell benne, és ha Melanie még mindig szereti a férfit, el kell tudnia engednie, így inkább erőt vett magán, és minden igyekezetével próbálta figyelmét húgára összpontosítani.

Melanie türelmetlenül fordult a mögötte kilépő Daniel felé, miközben csak arra gondolt, hogy vajon Andrew felfedezte-e, hogy eltűnt a nappaliból, és ha igen, vajon mit gondol, hol lehet.

- Mit akarsz? – szegezte a férfinak a kérdést, mialatt fázósan fonta karba kezét. A kora este felfrissítette a levegőt, és a szél is feltámadt, így már eggyel több oka volt a nőnek arra, hogy a nappaliba vágyódjon.

- Beszélni akarok rólunk! – ismételte meg korábbi kijelentését Daniel, miközben cigarettára gyújtott, poharát pedig a kerti asztalra tette.

- Nincs olyan, hogy „mi”, Daniel! Éppen ezért, nincs is miről beszélnünk! – vágott vissza a nő, és mivel úgy érezte, hogy részéről lezárta a témát, visszaindult a házba. Amikor azonban, el akart haladni Daniel mellett, a férfi egy hirtelen mozdulattal megragadta sérült karját, és erőteljesen lökte vissza korábbi helyére, Melanie pedig, akit váratlanul ért a helyzet, tehetetlenül vágódott neki derekával a tornác fa korlátjának.

- Meg ne próbálj még egyszer faképnél hagyni! – lépett hozzá fenyegetőn Daniel, és kék szemében vad indulat cikázott, mire Melanie bátran húzta ki magát, és tartotta a szemkontaktust – Én mondom meg, mikor van vége a beszélgetésnek, világos?! – támaszkodott meg a nő mellett a korláton, hogy minden menekülő útvonalat elzárjon, Melanie gyomra pedig fordult egyet, ahogy megérezte a dohány és az alkohol keverékének szagát leheletén. – Vissza akarlak kapni! – jelentette ki, amivel sikerült elérnie, hogy Melanie szemöldöke meglepetten szaladt fel, és hitetlenkedve nézett rá.

- Neked elment az eszed – csóválta meg a fejét, miközben egészen a korlátnak feszült, hogy minél távolabb kerüljön tőle – ha te lennél az utolsó férfi a földön, akkor sem kérnék belőled!

- Másnak nem is kellenél! Hálás lehetnél, hogy visszafogadlak! – fröcsögte rosszindulatúan Daniel, mire Melanie gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Igazán? Andrew Wright is így gondolja? – kérdezte csípősen, majd rezzenéstelen arccal folytatta – nem is egyszer bizonyította, hogy kellek neki! Megjegyzem, jobban bizonyít, mint te, ha érted, mire gondolok… - fűzte hozzá, miközben szemöldökét sokatmondón húzta fel, tekintetével pedig lejjebb vándorolt a férfi legérzékenyebb pontja felé, miközben szája lekicsinylő, szánakozó mosolyra görbült, és elégedetten látta, hogy Daniel pontosan érti a célzást, mert arca rákvörös lett a dühtől.

- A Wright kölyöknek nem jelentesz többet, mint egy kis kikapcsolódást! – felelte visszafojtott haraggal, és amikor látta, hogy ez semmilyen hatást nem vált ki Melanie-ból, folytatta – unaloműzés vagy csupán ezen a kietlen farmon! Amint visszamegy Bostonba, elhajít, mint egy darab papírt! – tette hozzá egyre meggyőzőbb hangon, mire Melanie továbbra is néma maradt – nem hiszel nekem? Akkor figyelj! Elmondtam neki, hogy mi ketten kavartunk, és tudod, mit? Egyáltalán nem érdekelte! – húzta el a száját gúnyosan – Azt mondta, arra a pár éjszakára jó voltál, de nem tervez többet! Érted már?! Neked mellettem a helyed! - jelentette ki megmásíthatatlan hangon, és csak még dühösebb lett, amikor Melanie nyugodtan rázta meg fejét.

- Egy szavadat sem hiszem – válaszolta komolyan, és boldogan vallotta be magának, hogy valóban így van. Bízott Andrew-ban, és szilárdan hitte, hogy Daniel semmivel nem tudná elérni az ellenkezőjét. – De ha igazat is mondanál, még az is jobb döntés volt a részemről, hogy néhány éjszakát vele töltöttem, mint az, hogy téged megismertelek!

- Boldoggá tettelek! Megadtam neked mindent, te pedig elhagytál! – csapott a tornác korlátjára indulatosan Daniel, mire a nő döbbenten meredt rá.

- Megaláztál, és mindig gondod volt rá, hogy éreztesd velem, semmit sem érek nélküled! – emlékeztette a férfit, miközben érezte, hogy az összes akkori érzés a felszínre tör benne, de már nem szégyent érzett, hanem dühöt, és gyűlöletet.

- Mert így is van! Nélkülem semmi sem vagy! – vágott vissza Daniel, miközben egészen közel hajolt hozzá, Melanie pedig már nem tudott, hová hátrálni előle.

- Megütöttél, Daniel! – tört fel a nőből haragosan, miközben két tenyerét megtámasztotta a férfi mellkasán, hogy ellökje magától, de Daniel meg sem moccant, csak sátáni mosollyal az ajkán rántotta meg a vállát.

- Ha egy kicsit átgondolod a helyzetet, rájössz majd, hogy minden egyes pofon megérdemelt volt, Mel. – válaszolta bűnbánat nélkül, majd azonnal folytatta – tiszteletlen voltál, amit nem tűrök. Ezt leszámítva, elhalmoztalak ajándékkal, amire minden nő vágyik! Egy kicsit változnod kell, és ismét boldogok leszünk – tette hozzá határozottan, Melanie azonban megrázta a fejét.

- Soha! Érted?! Andrew-t szeretem! – csúszott ki száján, amivel egy másodpercre meglepte Danielt, a következő pillanatban azonban, fellángolt a harag tüze a hideg kék szemekben.

- Nem! Engem szeretsz, és visszajössz hozzám! – ragadta meg sérült karját Daniel, és olyan közel préselte testét a nőéhez, hogy Melanie mozdulni sem tudott, miközben ajka már egészen közel volt az övéhez – az enyém vagy, Melanie Stanford, ezt mindig tartsd észben! – súgta vágytól fűtött hangon, és amikor Melanie elfordította a fejét, szabad kezével megfogta állát, így kényszerítve, hogy ránézzen, és a következő pillanatban ajkát az övére tapasztotta. Melanie-t a rosszullét környékezte, ahogy megérezte a kemény, keskeny ajkakat. Ezt a csókot össze sem lehetett hasonlítani azzal, amikor Andrew csókolta meg. Abban a csókban gyengédség, vágy, szeretet egyesült, míg Daniel csókjában csak a birtoklást érezhette, és a hatalmat. A férfi erőszakosan akart beljebb nyomulni nyelvével, de Melanie szorosan összezárta ajkait, miközben érezte, hogy a hányinger kerülgeti. Minden erejével szabadulni próbált, majd Daniel hirtelen elengedte, ő pedig levegő után kapkodva nézett a bejárati ajtóban döbbenten álló Andrew csalódottan és hitetlenkedve csillogó zöldes-kék szemébe.