Árnyék a múltból 15. rész

15. rész

Kate gyanakodva futtatta végig a pillantását a férfi arcán, és nézett bele mélyen a barna szemekbe. A Rogan-ből áradó fölényes magabiztosság azt súgta ösztöneinek, hogy a férfi nem blöfföl, és valóban nem pusztán kedves látogatásról van szó. Mivel Rogan látszólag nem törődött a kérdéssel, melyet feltett, ahelyett, hogy szánalmas próbálkozásnak vette volna a rejtélyes mondatot, hallgatott a megérzéseire, és megismételte azt.

-          Hogy értetted, amit mondtál? – kérdezte megint, mire Rogan nagyot rántva a kezében lévő dugóhúzón, megnyitotta a boros üveget, és komótosan a bejárati ajtó helyett, a konyha felé sétált. Leemelt a polcról egy tisztára mosott borospoharat, majd kimérten töltött magának. Miután végzett, nagyot kortyolt belőle, miközben Kate érezte, hogy mindjárt szétveti a düh. Castle leplezetlen utálattal nézte, ahogy a férfi szürcsölgeti a drága nedűt, amit ő romantikus gyertyafény mellett akart elfogyasztani azzal a nővel, aki mindennél fontosabb volt a számára.

-          Ez igen! Le merném fogadni, hogy nem a sarki közértből szerezted! – cuppogott nagyokat a bort ízlelgetve, miközben az író biztos volt benne, még életében nem ivott kotyvaléknál jobbat, nem is tudna különbséget tenni a borfajták között – nem is tudtam, hogy így felvitte az Isten a dolgodat, Kit-Kat! Ha ezt előbb tudom, hamarabb kedvet kapok veled a házas élethez – kacsintott sokatmondón, mire Castle szíve szerint, a torkának ugrott volna a pimasz utalást hallva.

-          Térj a lényegre, Rogan, ha ugyan, van mit mondanod, vagy tűnj el innen! – fogyott el a türelme Kate-nek, mire a megszólított hangosan sóhajtott, és lassan rázni kezdte a fejét.

-          A türelem sosem tartozott az erényeid közé, édes – sajnálkozott látványosan, miközben felállt, és helyet változtatva, ezúttal a kanapén helyezkedett el, mindkét lábát keresztben feltéve a dohányzó-asztalra – szerencsére, volt egyéb jó tulajdonságod, ami kompenzálta a hátrányaidat – nevetett fel kétértelmű megjegyzésén a férfi, mire Kate közelebb lépett, és erőteljes mozdulattal lökte le lábait az asztalról, aminek következtében majdnem kiömlött a bor a férfi kezéből.

-          Nem kérem még egyszer! – nézett határozottan Rogan-re a nő, mire az, megadón sóhajtott, és kiegyenesedett ültében. Elég volt a nyomozónő szigorúan csillogó, szúrós zöldes-barna szemébe néznie ahhoz, hogy tudja, itt a vége a magánszámának. Castle még mindig ajkát összeszorítva figyelt, miközben azon imádkozott, ébredjen már fel végre ebből a rémálomból.

-          Rendben, rendben! Nem kell mindjárt leharapni a fejem! – szabadkozott ártatlan képpel a férfi, majd folytatta – a lényeg, hogy én vagyok a kulcsa a jelenlegi ügyednek! – jelentette ki olyan természetes hangon, mintha azt mondaná, odakint süt a nap. Castle és Kate meglepetten néztek egymásra, majd Kate hirtelen elmosolyodott, és szánakozva nézett végig a férjeként bemutatkozó férfin.

-          Ez komoly? Azt hiszed, annyira amatőr vagyok, hogy bedőlök ennek a trükknek? – kérdezte gúnyosan, mire Rogan komolyan nézett vissza rá.

-          Értékelem az önbizalmad Kit-Kat, de tényleg nem azért jöttem, mert nem tudtam nélküled élni – ivott még egy korty bort a férfi, majd folytatta – ha az ujjam köré akarnálak csavarni, nem kellene hozzá sztorit kitalálnom. Egyszerűen csak besétálnék, és levennélek a lábadról, ahogy tettem azt 15 évvel ezelőtt! – jelentette ki nagyképűen, mire Castle kétkedve húzta el a száját. Kizártnak tartotta, hogy azt a Kate Beckett-et, akit ő ismert, egy ilyen beképzelt bunkó el tudná varázsolni. Pontosan tudta, mit keres Kate egy férfiban. Szellemességet, intelligenciát, hogy élénk szópárbajokat vívjanak, humort, hogy a legrosszabb napjain is meg tudja nevettetni, ezen kívül érzékenységet, hogy tudja, mikor kell csak hallgatni, ahogy azt is tudta, csakis ő tudja ezeket megadni neki. Mivel Kate szó nélkül hagyta a férfi kijelentését, Castle hirtelen elbizonytalanodott elméletében, Rogan pedig, folytatta – szóval, a lényeg, amiért itt vagyok, mert segítened kell. Oltári nagy szarban vagyok, és csak te tudsz kihúzni belőle! – bökte ki egy levegővel, és most először szikrázott fel a barna szemekben egy cseppnyi aggodalom, mely azonban nem hatotta meg túlságosan Kate-t.

-          Az, hogy belekeveredtél valamibe, nem lep meg, de azt nem értem, mi köze ennek az én ügyemhez. – nézett rá kissé unottan Beckett, annak ellenére, hogy egyre inkább felcsigázta érdeklődését Rogan mondandója.

-          Antonio Parozzi – ejtette ki a férfi azt a nevet a száján, mely végül nemcsak Kate, hanem Castle figyelmét is felkeltette, majd tovább beszélt – láttam a tv-ben, hogy te nyomozol a gyilkossága ügyében. Nos, ha elküldesz, lehet, hogy én leszek a következő halott, aki miatt túlóráznod kell – vetette fel lehetőség gyanánt, melyet Castle elgondolkodva latolgatott, mint opciót, de egy tized másodperc múlva, már elszégyellte magát.

-          Fejtsd ki! – vágta rá Kate nyugodtan, mire Rogan bólintott.

-          A tolvajkodás már nem hozott annyi jövedelmet, mint amennyi kockázattal járt, így arra jutottam, hogy kénytelen leszek legális melót keresni. Szóval, felcsaptam magánnyomozónak, és pechemre, mindjárt az első ügyem meg is halt.

-          Antonio Parozzi az ügyfele? – kérdezte kissé kétkedve Castle, mire Rogan ránézett. Láthatólag mondani akart valamit, majd, mint, aki meggondolta magát, csak bólintott.

-          Ja! Kb. egy hónapja praktizáltam, mint magánnyomozó, nulla ügyfélkörrel, amikor megjelent az a dagadt pacák a lakásomon. Örültem, mint majom a farkának, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy az ügy, amit rám sózott, már eleve halott.

-          Milyen ügyet kaptál? – kérdezte Kate kíváncsian, mire Rogan rántott egyet a vállán.

-          Az elsőt, és ha nem segítesz az utolsót. Leveleket, telefonokat kapott, amiben azzal fenyegették, hogy kicsinálják. Kicsit beleástam a múltjába, és meg kell mondjam, nem is csodálkozok rajta, hogy így végezte – húzta el a száját a férfi, majd folytatta – az én dolgom lett volna, hogy megtaláljam, ki akarja ilyen elszántan eltenni láb alól.

-          Miért nem a rendőrséghez fordult? – vetette fel Castle, mire Rogan hangos nevetésben tört ki.

-          Biztos, hogy a fickó veled dolgozik? – kérdezte hitetlenkedve, és amikor Kate bólintott, csóválni kezdte a fejét – akkor tudnia kellene, hogy azzal a múlttal, miért nem fordult a zsarukhoz…

-          Ő akarta elintézni az illetőt – adta meg a választ Castle azonnal, mire Rogan megszívta a fogát.

-          Nahát, nem is olyan naiv, mint hittem – vetette oda, majd folytatta – három napja keresett meg, és gyakorlatilag semmit nem tudtam intézni. Annyit sikerült megtudnom, hogy nem az ügyfelei között kell keresni a tettest. Gyakorlatilag, akinek ártott, vagy börtönben volt, vagy nagy ívben kerülte, hogy bármi módon megint köze legyen hozzá.

-          Ha nem tud semmit, miért retteg annyira, hogy megölik? – kérdezte Castle elhúzott szájjal, mire Rogan haragosan nézett vissza rá.

-          Először is, nem rettegek! Csak szeretek élni, és szeretném, ha én dönthetném el, meddig! – jelentette ki Rogan sértetten – másodszor, bárki is ölte meg Parozzi-t, láthatott engem a sikátorban a halála előtt!

-          Te találkoztál vele a halála előtt? – döbbent meg Kate, és azonnal beugrott neki a csuklyás férfi, akit a felvételen láttak.

-          Igen. Aznap, amikor meghalt, felhívott, hogy találkozni akar velem, és a sikátort jelölte meg a találka helyéül. Talán azért, hogy nosztalgiázzon egy kicsit, vagy tudom is én, a lényeg, hogy váltottunk néhány szót, elmondtam neki, amit megtudtam…

-          A nagy semmit – kotyogott közbe Castle, mire Kate és Rogan is egy emberként, szigorúan néztek rá, Rogan pedig, folytatta.

-          Szóval, elmondtam, hogy biztosan nem a korábbi ügyfelei, vagy partnerei akarják a halálát, aztán ott hagytam. – ért mondandója végére a férfi – a gyilkos most nyilván azt hiszi, hogy tudok róla valamit, és rám vadászik. Ezt biztosan tudom, mivel ma délután megpróbáltak megölni. Alig kiléptem egy étteremből délután, egy sötét sedan felhajtott a járdára. Ha nem vagyok elég gyors, már a hullám fölött helyszínelnél. – húzta el a száját a lehetőségre Rogan, majd folytatta – A szállodából már kijelentkeztem, és a lakásomba sem mehetek vissza… Pár órával ezelőtt egy kávézóban láttalak meg a hírekben, és tudtam, hogy csak te segíthetsz nekem! Kérlek, Kit-Kat! A régi idők emlékére! – nézett könyörgőn a nőre a férfi, de mielőtt az, válaszolhatott volna, Castle szólalt meg.

-          Mi van, ha ide is követte a gyilkos?! Képes lenne Beckett életét veszélybe sodorni, hogy a saját bőrét mentse? – kérte számon a férfit, mire Rogan látszólag elgondolkodott, majd megrázta a fejét.

-          Biztos vagyok benne, hogy nem követett. Észrevettem volna! – jelentette ki magabiztosan, majd Kate-re nézett – nos? Maradhatok? – Kate tanácstalanul latolgatta a lehetőségeket. Tény, hogy Rogan élete veszélyben lehetett, ahogy az is tény volt, hogy Castle és ő romantikus estét terveztek. Ha Rogan marad, Castle-nek mennie kell, hiszen, nem kockáztathatja meg, hogy később az őrsön a férfi elmesélje, az író nála töltötte az éjszakát. A kérdés csak az volt, hogyan reagál Castle, ha neki mennie kell, Rogan pedig, marad. Végül a mentőövet az író dobta, amikor felvetett egy lehetőséget.

-          Mi lenne, ha nem itt aludna, hanem az én lakásomban? – kérdezte, miközben kék szemében csak Kate vette észre a cseppnyi féltékeny vibrálást. Ha nem lett volna olyan komoly a helyzet, biztos élcelődött volna rajta, most azonban egyáltalán nem volt kedve ehhez.

-          Már megbocsásson, de inkább töltöm az éjszakát a feleségemmel, mint egy vadidegen kecójában – hárította el az ajánlatot Rogan, mire Castle undorral húzta el a száját.

-          Ha jól értettem, csak technikailag a neje, ezen kívül, úgy tudtam, szállást keres! Ajánlottam egyet, mi ezzel a probléma? – kérdezte kissé utálkozó hangsúllyal, majd néhány másodpercig farkasszemet nézett egymással a két férfi, végül mindketten Kate felé fordultak, hogy ő adja meg a választ.