14.
rész
Castle és Beckett olyan gyorsan ugrottak
szét, mintha kígyó marta volna meg őket, mialatt hitetlenkedve meredtek az
ajtóra. A dörömbölés megismétlődött, mire Rick aggódva nézett Kate-re.
-
Anyám az!
-
Hogy?! – döbbent meg Beckett, mire
Castle vadul bólogatni kezdett.
-
Biztosan anyám az! Le merném fogadni,
hogy nem vette be a mesénket arról, hogy csak hazahoztál és most követett, hogy
szembesítsen a hazugságommal! – túrt bele idegesen a hajába, és hirtelen megint
gyerek lett, aki félt a lebukástól. – Gyerekkoromban is állandóan ezt csinálta!
Már akkor tudta, hogy hazudok, amikor kinyitottam a számat, de persze, mindig
megvárta, amíg bajba kerültem miatta! – húzta el a száját, így kinyilvánítva,
hogy ma sem ért egyet ezzel a módszerrel, mire Beckett érdeklődve húzta fel a
szemöldökét.
-
Úgy érzed, bajba kerültél azzal, hogy
itt vagy? Nálam? – kérdezte, mire Castle összehúzta a szemét.
-
Ez beugratós kérdés? – kérdezett vissza
válasz helyett, miközben azon töprengett, mikor válaszolna helyesen. Kate már
éppen válaszolt volna, amikor megint kopogtattak. Láthatólag a hívatlan
látogató nem akarta feladni. A nyomozónő nagyot sóhajtva indult, hogy ajtót
nyisson, amikor hirtelen Castle hangja állította meg – mit mondunk, mit keresek
itt?! Azt hazudtam, hogy az Old Hunt-ba mentem a srácokkal!
-
Castle, ne pánikolj, rendben? Biztosan
nem anyukád van az ajtó túloldalán! – jelentette ki magabiztosan, mire Rick
bólintott, de mielőtt a nő ajtót nyithatott volna, megint riadtan pillantott
rá.
-
Talán a fiúk! – jött a következő
elmélet, és úgy tűnt, ez Kate számára is riasztóbb volt, mert hirtelen
elbizonytalanodott.
-
Ők… telefonálnának – válaszolta kissé
bizonytalanul, mire Rick kétkedve húzta fel a szemöldökét, végül Kate bólintott
– rendben… ha valamilyen rejtélyes módon, mégis a srácok lennének azok, majd
azt mondjuk… - folytatta volna, de ekkor megint megismétlődött az erőteljes
kopogás, amihez ezúttal egy hang is párosult.
-
Kate! Ébresztő! – hallatszott be kissé
tompán egy férfi mély baritonja, mire Kate összeráncolta a homlokát. Ismerősnek
hatott számára a hang, de tudta, sem Ryan, sem Espo hangja nem lehet.
Láthatólag Castle sem ismert rá egyik barátjukra sem, mert ő is kérdőn nézett
először a nőre, majd az ajtóra, végül a nyomozónő nagyot nyelt, és az ajtó
melletti komód tetejéről felemelte, és kibiztosította Glockját.
-
Castle, állj mögém! – utasította halkan
az írót, aki pillanatnyi hezitálás után, engedelmeskedett. Be kellett látnia,
hogy nincs itt az ideje az ellenkezésnek, hiszen a nőnél fegyver van, és
fogalmuk sincs, ki dörömböl az ajtó mögött. Beckett a fegyvert szorosan tartva,
a másodperc tört része alatt rántotta fel az ajtót, és nyomta a váratlan vendég
homlokához, aki meglepetten hőkölt hátra.
-
Nyugi, Kit-Kat! – emelte fel mindkét
kezét a magas, barna hajú férfi, akinek a történtek ellenére, sármos mosoly
terült szét ajkán – Belátom, hívhattalak volna, de jelen körülmények között,
nem tehettem. – kért elnézést a látogatás miatt, de tekintetében nyoma sem volt
a megbánásnak. Kate döbbenten meredt a vendégre, miközben fegyverét még mindig
előreszegezve, mozdulatlanul próbálta felfogni, hogy akit lát, tényleg ott áll
előtte. – bejöhetek? Még a végén kíváncsi fülek is tanúi lesznek, milyen rosszul
viseled, ha meglepnek – vigyorgott rá a férfi, akinek barna szemében huncut
magabiztosság csillogott. Kate, mintha csak most eszmélt volna fel,
leeresztette a fegyvert, majd félre állt az ajtóból, a vendég pedig, ráérős
mozdulatokkal besétált.
-
Mit keresel itt?! – találta meg végre
hangját a nyomozónő, mire a férfi rántott egyet a vállán.
-
A városban volt dolgom, gondoltam,
meglátogatlak! Te semmit sem változtál, Kit-Kat! – futtatta végig pillantását
leplezetlen csodálattal a nő köntösbe bújtatott alakján, majd hozzátette –
leszámítva, hogy vonzóbb vagy, mint valaha! – füttyentett elismerőn – nem is
üdvözölsz? – lépett közelebb, és olyan gyorsan nyomott futó csókot a nyomozónő
ajkára, hogy annak reagálni sem volt ideje, Castle viszont, döbbenten figyelte,
hogy egy idegen férfi szája tapad azokra az ajkakra, melyet néhány perccel
korábban még ő csókolt. Érezte, hogy émelyegni kezd, és alig tudta
visszatartani hányingerét. – Nocsak, ha jól látom, társaságod van! – fordult
most a férfi Castle felé, mire Kate egy pillanatra lehunyta a szemét. Éppen azon
volt, hogy bemutassa a két férfit egymásnak, amikor vendége megelőzte – Rogan
O’Leary, Kit-Kat férje – nyújtott kezet, mire Castle tátott szájjal nézett
vissza rá. Még levegőt is elfelejtett venni, ahogy meghallotta, miközben
tekintete azonnal Kate-t kereste. Onnan akarta kiolvasni, hogy ez az egész csak
egy rossz vicc, egy rémálom, amiből hamarosan felébred. Ha választania kellett
volna, inkább vágyott volna rá, hogy az anyja, vagy a fiúk álljanak az ajtó mögött,
mint ez a fickó, aki ránézésre is unszimpatikus volt a számára.
-
Dehogy vagy a férjem! Sosem voltál az! –
javította ki a nő Rogan-t, mire Castle megnyugodva lélegzett fel, mely azonban
csak addig tartott, amíg Rogan ismét megszólalt.
-
Bocsi, édes, de rosszul tudod. Házasok
voltunk, és vagyunk – mosolygott rá szemtelenül a nőre, mire Beckett és Castle
egy emberként hördültek fel.
-
Tessék?! – tört fel belőlük egyszerre,
mire Rogan megrántotta a vállát.
-
Kizárt! Az a ceremónia Vegas-ban, nem
volt igazi! Csak hülyéskedtünk! – rázta meg határozottan a fejét Kate, mire
O’Leary látszólag sajnálkozva nézett vissza rá.
-
Egy darabig én is azt hittem, de alig
elmentél Vegas-ból… tudod, miután szakítottál velem… amit egyébként
elmondhatnál egyszer, hogy miért… - kalandozott el egy kicsit Rogan.
-
Azért, mert kiderült, hogy egy piti
tolvaj vagy! – szakította félbe a nő a férfit, de az csak legyintett, és tovább
beszélt, Castle pedig, hirtelen úgy érezte, visszatér az émelygése, és mintha a
szoba is forogni kezdett volna.
-
Szóval, néhány nap múlva, hogy eltűntél,
megjött a posta, benne a hivatalos házassági levelünkkel – jelentette ki
büszkén, és arcán látszott, ma sem bánta meg döntését.
-
Miért nem szóltál?! – döbbent meg Kate,
akit ugyanúgy letaglózott a hír, mint az írót. Rá sem mert nézni a férfira,
akivel néhány perccel ezelőtt még szerelmes órákat terveztek, és édesen
csókolóztak. Félt attól, mit láthat a kék szemekben, miközben Rogan unottan
odasétált a kanapé melletti asztalkához és a Castle által hozott borral a kezében,
a konyhába ment, hogy kinyissa azt.
-
Tudja fene! Először szólni akartam,
beadni a válást, meg ilyenek, de aztán rájöttem, hogy az életben nem lesz olyan
feleségem, mint te! Szóval, hagytam, mert úgy gondoltam, ha majd meg akarok
állapodni, megkereslek – jelentette ki olyan hangon, mintha ez lenne a
legtermészetesebb dolog a világon, mire Kate hitetlenkedve nézett vissza rá.
-
Már megbocsásson, nem is ismerem, de
maga nem normális – szólalt meg most először az író, mire Rogan ránézett és
felnevetett.
-
Igen, mondták már. – pergett le róla a
sértés, majd érdeklődve mérte végig az írót – amúgy maga kicsoda? Mert én
bemutatkoztam, de… - hagyta nyitva a mondatot, mire Castle megköszörülte a
torkát.
-
Richard Castle – bólintott hűvösen, mire
Rogan megszívta a fogát, és végignézett rajta.
-
Kit-Kat, csak nem ezzel a taggal
nyomulsz? – kérdezte flegmán, mire Castle magabiztosan húzta ki magát, Kate
válasza azonban, ledöbbentette.
-
Dehogy! Társak vagyunk a munkában, és
beugrott néhány dokumentummal, ez minden! Már éppen indulni készült, ahogy te
is! – intett mindkét férfinak az ajtó felé, mire Castle hitetlenkedve meredt
rá. Ez az érzelem azonban csak egy másodpercig tartott, hogy aztán nyomban
átadja helyét a sértett büszkeségnek. Eddig a pillanatig azt hitte, Kate kiadja
az útját a fickónak, elmeséli, milyen félreértésnek lehetett tanúja, aztán ott
folytatják az éjszakát, ahol abbahagyták. Ehelyett, úgy tűnt, nemcsak letagadja
a kapcsolatukat egy vadidegen előtt, hanem ki is dobja a lakásból. Egyáltalán
azt sem értette, miért nem mondhatták el ennek a pökhendi majomnak, hogy egy
párt alkotnak. Azt még megértette, hogy az őrsön és anyja előtt titkolniuk
kell, hiszen bárkitől a Vaslady fülébe juthat, de ez a fickó, aki
bepofátlankodott a romantikus estéjükbe, egy senki volt, legalábbis az ő
szemében.
-
Szívesen szót fogadnék, Kit-Kat, de
nincs hova mennem – jegyezte meg sajnálkozva Rogan, mire Kate megrántotta a
vállát.
-
Nem különösebben érdekel! Tűnj el a
lakásomból, holnap pedig, keress meg az őrsön, dél körül, addigra elintézem a
válási papírokat! – jelentette ki Kate ellentmondást nem tűrő hangon, és Castle
már épp kezdett reménykedni, hogy talán csak álcából akar tőle is megszabadulni
a nő, amikor Rogan szólalt meg.
-
Először is, a papírokkal ne fáradj, mert
nem írom alá. Tudod, nem hiszek a válásban – fűzte hozzá, mire Kate érezte,
hogy a vérnyomása emelkedni kezd – másodszor, jobban tennéd, ha érdekelne,
van-e hova mennem – tette hozzá sejtelmesen, mire mindketten érdeklődve néztek
rá.
-
Ezt hogy érted? – kérdezte Kate, és
fogalma sem volt róla, hogy a válasz, amit hallani fog, befolyásolni fogja az
elkövetkező napjait, de még frissen kialakult szerelmi életét is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése