46.
(befejező rész)
Néhány percig szótlanul ölelték egymást,
mindketten élvezve a pillanat varázsát. Kate a férfi mellkasát cirógatta,
Castle pedig, a nő hajtincseivel játszott, miközben apró, puha csókokkal szórta
tele homlokát. Végül úgy érezte, elég bátorságot gyűjtött, és megszólalt.
-
Miért jöttél el ma este? – törte meg a
csendet az író halk hangja, mire Kate nem válaszolt, csak némán becézte tovább
a férfit, ő pedig, folytatta – Kate! Amit ma tettem veled… az, hogy nem mentem
el a randevúnkra, a legundorítóbb dolog, amit egy férfi elkövethet egy nővel
szemben. Te mégis itt vagy… miért? – faggatózott tovább, mire Kate nagyot
sóhajtott.
-
Tudni akartam, hogy nincs semmi bajod –
adott egyenes választ a nő, anélkül, hogy a férfira nézett volna, de Castle nem
érte be ennyivel.
-
Amikor ajtót nyitottam, láttad, hogy jól
vagyok, de maradtál… - hagyta nyitva a mondatot, mire Kate most felemelte a
fejét, és mélyen belenézett a kék szemekbe, melyekben boldogság keveredett
csipetnyi félelemmel.
-
Meg akartam beszélni! Tudtam, hogy bízol
bennem, és érdekelt, miért nem jöttél mégsem el – válaszolta halkan, mire
Castle értetlenül nézett vissza rá.
-
Honnan tudtad, hogy bízom benned?
Igazából… én magam sem tudtam – nyögte nehezen, mire Kate hirtelen felült, majd
a fehér lepedőt maga köré tekerve, ott hagyta a férfit, aki aggodalommal telve
nézett utána. Már éppen átkozni kezdte magát ostobasága miatt, amiért nem
hagyta annyiban a dolgot, és nem tudta csendben élvezni a szerencséjét, amikor
Kate jelent meg, egy fehér borítékkal a kezében, és az író felé nyújtotta, aki
nagyot nyelve vette át, majd anélkül, hogy szemét levette volna a nőről, kibontotta
azt. Meglepettsége csak még nagyobb lett, amikor 10.000 dollárt talált benne.
-
A lelked mélyén mindig is tudtad, hogy
sosem engednék Rogan-nek. Elvégre, te voltál az egyetlen, aki arra fogadott,
hogy soha nem békülök ki vele – kacsintott a férfira elégedetten, és hangosan
felkacagott, amikor meglátta, hogy Castle tátott szájjal mered rá.
-
Te… honnan? Mióta? – záporoztak a
kérdések, mire Kate megrántotta a vállát.
-
Amikor Rogan-t kidobtam az őrsről,
Karpowski nem túl halkan adott hangot csalódottságának. Ted-et pedig, nem is
volt nehéz rávenni, hogy elmondjon mindent, amit tud – felelte készségesen,
majd közelebb húzódott az íróhoz, és puhán megcsókolta – ha egy percig is
kételkedtél volna bennem, sosem fogadsz Karpowski-val – lehelte a szavakat a
férfi szájába érzéki hangon, majd belemosolygott a csókba, amikor Castle
magához húzta, és szenvedélyesen vette birtokba ajkait.
-
Csodálatos vagy! – motyogta két csók
között Castle, Beckett pedig, örömmel és boldogan karolta át nyakát, és bújt
szorosan hozzá. Úgy érezte, végre ott van, ahol mindig is lenni akart. Egy
olyan férfi karjaiban, aki tiszteli, szereti, bízik benne, és megvédi
mindentől, és mindenkitől. Ha visszagondolt az eltelt évekre, már csak egyetlen
dolgot bánt, hogy nem engedett sokkal hamarabb az érzéseinek. Castle
szenvedélyesen csókolta a nyomozónőt, miközben elhatározta, hogy többé sosem
fog kételkedni abban, hogy fontos a nőnek. Közös életükre, mint egy
izgalmakkal, rejtélyekkel teli jövőre tekintett, melyben a legtöbb helyet a
boldogságnak és a szerelemnek szánta.
Egy óra múlva Kate és Castle az asztal
mellett ültek, és vidáman csipegették a finomabbnál finomabb falatokat a kínai
étteremből hozatott dobozkából.
-
Biztosan nem kell tányér? – kérdezte
Castle, aki még mindig nem tett le róla, hogy romantikus vacsorával
kedveskedjen a szeretett nőnek, mire Kate megrázta a fejét.
-
Hidd már el, hogy még nem volt ennél
szebb estém – mosolygott az íróra, aki lágyan viszonozta azt, majd közelebb
hajolt, és megcsókolta – ezen kívül, döntsd el, mivel szeretnéd tölteni az este
hátralévő részét. Velem, az ágyban, vagy mosogatással? – húzta fel szemöldökét
kihívó pajkossággal a szemében, mire Castle huncutul elmosolyodott.
-
Ha választhatok a piszkos edények, és a
piszkos fantáziám között, én az utóbbira szavazok – jelentette ki, mire Kate
kíváncsian nézett rá, mialatt szájába vett egy csirke falatkát.
-
Ne kímélj! Hallgatlak – bátorította
volna, hogy megossza vele titkos vágyait, de Castle konokul hallgatott – ugyan
már! Amíg nem voltunk együtt, le se tudtalak lőni, egyfolytában kétértelmű
megjegyzéseket tettél, most pedig, nem akarod elmondani? – értetlenkedett a nő,
mire Castle megvonta a vállát.
-
Nekem is lehetnek titkaim, nyomozónő!
Ezen kívül, törvény adta jogom hallgatni – csúfolódott az író, mire Kate
ravaszkásan húzta össze a szemét.
-
Ez igaz! Jogában áll hallgatni, Mr.
Castle! Nekem pedig, jogomban áll elérni, hogy a legjobb ötletnek tartsa, ha
beszél – súgta érzéki hangon, miközben letette az evőpálcikát, és megfogva a
férfi köntösének gallérját, egyre közelebb húzta magához, majd forrón
megcsókolta. Nyelve vágykeltő szenvedéllyel nyomult beljebb, és hívta észvesztő
táncra a férfiét, aki habozás nélkül fogadta azt el, miközben másodpercek múlva
már egymás karjaiban voltak, és meg sem álltak a hálószobáig. Mindeközben pedig,
egyikőjük sem gondolt arra a férfira, aki majdnem tönkretette bimbózó szerelmüket,
boldogságukat.
Rogan Q’Leary kifacsarva sétált végig a
repülőtér várótermén. Nem elég, hogy a másodosztályon kellett utaznia, ráadásul
egy olyan férfi mellé szólt a jegye, aki úgy érezte, muszáj éppen akkor levágni
a lábkörmét. Az izzadságfolt minden egyes alkalommal, valahányszor felemelte
kezét, Rogan orra előtt lejtett táncot, a stewardess pedig, mintha szándékosan
nem vett volna tudomást elégedetlenségéről. Most, több órányi repülőút után,
alig várta, hogy végre hazamehessen, és elterüljön egy kád, forró vízben, megigyon
egy hideg sört, és bekapcsolva a televíziót, megnézze kedvenc csapatának
legújabb játékát. Éppen itt tartott gondolatban, amikor két, öltönyös férfi
állt meg előtte.
-
Rogan O’Leary? – szólította meg a magas,
vékony, sötét hajú, aki saccolva a 40-es éveinek elején járhatott, mire Rogan
bólintott, ő pedig, egy igazolványt mutatott fel, barna bőrtokba ágyazva –
Smitty ügynök vagyok, adóhatóság! Tudomásunkra jutott, hogy vállalkozásba
kezdett, egész pontosan magánnyomozó irodát nyitott, de a rendszerünkben sehol
sincs ez feltüntetve!
-
Nos… - kutatott megfelelő magyarázat
után a fejében Rogan – tudják, egész friss a dolog…
-
Az nem számít! – vette át a szót a
fiatalabb férfi, akinek barna tincsei homlokába hullottak, még inkább
megfiatalítva vonásait. Rogan a legnagyobb jóakarattal sem nézte volna 20
évesnél többnek – bármilyen vállalkozást be kell jelenteni az első perctől
fogva, hogy üzembe helyezi, világos? Velünk kell jönnie, hogy válaszoljon
néhány kérdésre.
-
Mégis, honnan a fenéből jöttek rá?! Úgy
értem, nyilván vannak fontosabb, sárosabb ügyfeleik is! – értetlenkedett Rogan,
mire az idősebb, akinek igazolványán a Tom Smitty név díszelgett, megszólalt.
-
Egy bizonyos Victoria Gates kapitány
telefonált ránk, New York-ból. – felelte készségesen – azt mondta, tartozik
magának, és ezt szeretné törleszteni – tette hozzá mosolyogva, mire Rogan
elfehéredve gondolt arra a beszélgetésre, amikor megzsarolta a nőt, amennyiben
nem Kate mellé teszi védőőrizetbe, ahogy az is eszébe jutott, mit ígért neki
akkor a kapitány.
-
Ne aggódjon, nem leszek hálátlan –
motyogta maga elé szinte pontosan ugyanazokat a szavakat, melyeket a nő is
használt irodájában, és amelyeknek semmiféle jelentőséget nem tulajdonított.
Most már látta, nagy baklövést követett el, amikor alábecsülte a kapitányt.
-
Mit duruzsol? – pillantott hátra az
idősebb ügynök, de Rogan csak lesújtva rázta meg a fejét. Miközben fáradtan,
koszosan az adóhatóság által üzemeltetett fekete Ford felé tartott, megfogadta,
ha ezt ép bőrrel megússza, azt is elfelejti, hogy Kate Beckett a világon van!
Nemcsak a nő, de annak barátai is túl nagy falatnak bizonyultak számára. Ez
alatt, New York-ban, egy lakás hálószobájában, egy férfi és egy nő élvezték a
szerelmet, mely a sors, vagy Isten kegyelméből megadatott nekik. Castle lehunyt
szemmel, boldogságtól sugárzó arccal feküdt, hanyatt a hatalmas francia ágyon,
mialatt Kate, elégedetten hevert hasonló pozícióban. Csak kezük fonódott
egymásba, mely mozdulat azonban, többet mondott ezer szónál.
-
Hihetetlen vagy! – sóhajtott mélyet
Castle, miközben agya újra és újra lepergette szeretkezéseik képeit. Amit Kate
karjaiban átélt, legvadabb álmait is felülmúlta, és a legmegdöbbentőbb az volt,
hogy minden alkalommal, amikor együtt voltak, úgy érezte, nem lehet
csodálatosabb, de a nő mindig rácáfolt erre.
-
Ezt mintha suttogtad volna ma már
párszor – csipkedte meg a férfit szerelmesen, miközben oldalára fordult, és
könyökére támaszkodva, haját eltűrve arcából, gyengéden nézett le a szeretett
férfira, aki most kinyitotta szemét, és komolyan nézett vissza rá, majd
kinyújtotta kezét, és szerelmesen simogatta meg arcát – nos, firkász? Sikerült
megvalósítani bármit a piszkos fantáziádból? Vagy utólag visszasírod a piszkos
edényeket? – kérdezte incselkedve a nő, hiszen a férfi reakcióiból pontosan
tudta, hogy ő is ugyanazt a gyönyört és beteljesülést élte át, nemcsak
testileg, hanem lelkileg is, mint jómaga.
-
Felejtsd el! Mindent, amit balga
tudatlanságomban összehordtam! – emelkedett a nő fölé Castle, miközben Kate
nevetve hanyatlott hátra a párnán, és hagyta, hogy Castle félig ránehezedjen.
Karjait nyaka köré fonva várta, hogy az folytassa, mialatt ujjai a barna
tincsekkel játszottak tarkóján – legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna,
Kate, hogy ilyen csodálatos lesz… minden alkalommal – fűzte hozzá komolyan,
mire Beckett nem tudta, mit feleljen. Azt hitte, a férfi pimasz feleletet ad
majd, nem számított rá, hogy kimondja, amit ő is gondolt. Végül úgy döntött,
egyetlen módon mutathatja meg, mennyire egyetért azzal, amit Castle mondott.
Ujjait beletúrva sűrű hajába, húzta magához egész közel az írót, majd puhán,
szerelmesen megcsókolta. Ajkuk szinte puhatolózva érintette meg a másikét,
mintha most találkoznának először, és ebben az érintésben benne volt mindaz a
szerelem, bizalom, féltés, amit már négy éve éreztek a másik iránt, és amit nem
tudtak tovább elnyomni.
VÉGE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése