8.
rész
Castle tanácstalanul figyelte, ahogy a
nyomozónő, feszült testtartással, ismét teletölti kávéval a kiürült csészét.
Jól ismerte ahhoz, hogy tudja, nem akar beszélni az elmúlt éjjelről, ő viszont
szilárdan elhatározta, hogy nem hagyja lerázni magát.
-
Tudom, hogy nem akarsz meghallgatni… -
fogott bele nehezen, de a nyomozónő még csak meg sem fordult, ő pedig,
folytatta – és azt is tudom, hogy nem akarsz róla beszélni. Nem először vagyunk
ilyen helyzetben… úgy értem, persze, először töltöttük együtt az éjszakát, de…
- gabalyodott bele ismét mondanivalójába a férfi, mire nagyot sóhajtott.
Igyekezett megnyugodni, türelemre inteni magát, mert tisztában volt vele, hogy
csak akkor tudja megfogalmazni, amit érez, és amit mondani akar, ha higgadt
marad. Ez azonban korántsem volt könnyű a nő közelében, főként úgy nem, hogy látszólag
ügyet sem vetett arra, amit mondott. Ő mégis töretlenül folytatta – szóval, megértelek.
Csak azt szeretném, hogy tudd, sajnálom! – nyögte ki nehezen, mire Kate most
megfordult. Tekintete és arca elutasítást tükrözött, nem engedte, hogy az író belelásson
szívébe, mely fájdalmasan facsarodott össze az ismételt bocsánatkérés miatt.
-
Sajnálod. Értem! Ezt már mondtad,
Castle! – jelentette ki gombóccal a torkában, mire Castle megrázta a fejét, és
kissé közelebb lépett.
-
Igen. Sajnálom, de nem azt, hogy
megtörtént! – folytatta, kibökve végre, amit már órákkal ezelőtt meg akart
tenni, Kate pedig, meglepetten húzta fel szemöldökét, de a férfi tovább beszélt
– számtalanszor elképzeltem a négy év alatt, ami múlt éjjel történt, de egyik
kép sem volt olyan csodálatos, mint, amit átéltem… átéltünk - nyelt nagyot,
Kate pedig, érezte, hogy a korábbi csalódás helyére remény költözik – de nem
így kellett volna megtörténnie. Sajnálom, hogy így történt… nem szabadott volna
kihasználnom a helyzetet…
-
Castle, én… - próbálta volna Kate
elmondani, hogy egyáltalán nem használt ki semmit, de Castle tovább beszélt,
mint aki nem is hallja.
-
Tudom, miért jöttél át akkor este, és
nem szabadott volna hagynom, hogy az érzéseim vegyék át az irányítást. –
magyarázkodott zavartan, miközben szemében szomorúság csillogott – majdnem
elkaptad anyukád gyilkosát, Ryan mentette meg az életed, felmondtál… ez túl sok
volt, és csak támogatást kerestél…
-
Megcsókoltalak. Én csókoltalak meg,
amikor ajtót nyitottál – emlékeztette halkan a nő a férfit, szelíden
mosolyogva, miközben szíve szerint, két kezébe vette volna az arcát, és ismét
megcsókolta volna. Meglepte, és meghatotta, hogy Castle önmagát vádolja, és
marcangolja, miközben abban a hitben él, hogy kihasználta az ő nyomorúságos helyzetét.
Alig várta, hogy elmondhassa végre, neki is sokat jelentett az éjszaka, és egyáltalán
nem érzi úgy, hogy a férfi visszaélt volna a helyzettel.
-
Tudom, hogy megbántad, és csak azt
szerettem volna mondani, hogy nem haragszom ezért – hagyta ismét figyelmen
kívül, amit a nő mondott, miközben a korábban levetett zakót felemelte a
székről.
-
Castle, én… - szólt volna ismét közbe,
de Castle folytatta.
-
Nem hibáztatlak érte, én viszont
képtelen vagyok úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. – jelentette ki,
majd az ajtó felé indult, Kate pedig, tehetetlenül nézte. - Megértem, hogy
neked egyetlen éjszaka volt csupán, Kate… nem is ígértél többet – hajtotta le
szomorúan a fejét – de nekem ennyi már nem elég! Több kell! – jelentette ki,
majd keze már az ajtó kilincsen volt, amikor Kate hangját hallotta meg, mely
megállásra kényszerítette.
-
És ha nem? – jutott végre szóhoz Kate,
mire Castle döbbenten fordult meg, és arcára volt írva, hogy nem hisz a fülének
– Mi van akkor, ha nem csak egy éjszaka volt? Ha én is többet akarok? –
kérdezte vadul dobogó szívvel a nő, mire a férfi elengedte a kilincset, és
gyanakodva, mint aki attól fél, megint tréfa áldozata lesz, közelebb sétált.
Mélyen a nő szemébe nézve próbálta kitalálni, vajon komolyan beszél-e. Ahogy
belenézett a bizonytalanul csillogó zöldes-barna szemekbe, már pontosan tudta,
mekkora erő kellett a nőnek ahhoz, hogy ezt kimondja. Kate Beckett soha nem
nyílt még meg ennyire, soha nem mutatta még ki így az érzelmeit, és Castle
tudta, most óvatosnak kell lennie. Ha túlságosan belemegy a beszélgetésbe, csak
elriaszthatja a nőt, akit láthatólag így is éppen eléggé feszélyezett, hogy az
érzéseiről beszéljen. Végül döntött, és oldva a feszültséget, elmosolyodott.
-
Ez esetben… minden éjszakám a
rendelkezésére áll, nyomozó – jelentette ki természetes hangon, mire Kate is
megkönnyebbülten fújta ki a tüdejében rekedt levegőt. Nem volt egyszerű az író
után szólnia, és nyíltan kimondania, hogy többet akar egy éjszakánál, így most
hálás volt a férfinak, amiért nem kezdett mélyre ásni, és nem várt tőle hasonló
vallomást, egyszerűen csak megértette, mit akar mondani. Nagyot sóhajtva
karolta át az író nyakát, és húzta magához, hogy megízlelhesse végre a keskeny
ajkakat, melyet múlt éjjel óta hiányolt. Ajkuk lassan, puhán találkozott,
nyelvük pedig, azonnal utat talált a másikhoz, és finom táncba kezdett,
felkorbácsolva vágyaikat, miközben Castle a nő dereka köré fonta karjait, és
magához szorította. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, homlokukat
összeérintve néztek mélyen a másik szemébe. – Ha ezt már reggel eldadogom,
számtalan felesleges feszültségtől kímélem meg magamat – simított végig a nő
nyaka vonalán az író, amitől Kate gerincén bizsergés futott végig.
-
Semmi baj, úgy tűnik, mégsem vagy a
szavak embere – gonoszkodott Kate, mire Castle látszólag felháborodva
távolodott el, de csak annyira, hogy szája egész közel maradjon a nőéhez.
-
Megadom a lehetőséget, hogy bocsánatot
kérj ezért a kijelentésért – jelentette ki magabiztosan, mire Kate felhúzta a
szemöldökét, és tekintetéből jól kiolvashatta az író, hogy arra ugyan hiába vár
– persze, megértem, hogy ehhez neked időre van szükséged, így ráérsz később is
– vigyorogta el magát, majd, hogy megelőzze a csípős választ, ismét birtokba
vette a nő ajkát. – Látod, mondtam, hogy nem fogsz unatkozni az akták olvasása
közben… - motyogta Kate szájába a szavakat két csók között, mire Kate
kibontakozott az ölelésből, mint aki most fogja csak fel, hol is vannak.
-
Castle, ami kettőnk között van… nem
derülhet ki az őrsön, ezt ugye tudod? – kérdezte aggodalmas tekintettel, mire
az író értetlenül nézett rá.
-
Titkolni akarod? – kérdezett vissza,
mire Kate nagyot sóhajtott.
-
Muszáj… a szabályzat szerint,
munkatársak nem randizhatnak egymással… - magyarázta türelmesen, de Castle
elfintorogta magát, így egyértelművé téve, hogy nincs ínyére a dolog.
-
Először is, tanácsadóként vagyok itt,
önkéntes alapon, vagyis nem vagyunk munkatársak. Másodszor, nem randiztunk. Még
egyetlen randink sem volt – húzta magához ismét közel a nőt, derekára kulcsolva
karjait, és miközben nyakát hintette tele apró csókokkal, tovább beszélt – nem
is rossz ötlet… elmehetnénk randevúzni. Még az első találkozásunk alkalmával
ígértél egy randit…
-
Dehogy ígértem! – húzódott el a férfitól
döbbenten a nyomozónő, mire Castle égnek emelve a szemét, mint, aki
gondolkodik, hirtelen elvigyorogta magát.
-
Tényleg nem ígértél – értett egyet, majd
azonnal folytatta – de most ígérhetnél! Nos? Beckett nyomozó? Mit szólna egy
gyertyafényes vacsorához szerény hajlékomban? – dobta fel a kérdést, de Kate
kitért a válasz elől.
-
Figyeltél egyáltalán arra, amit mondtam?
Nem derülhet ki, ami közöttünk van…
-
Titokban akarod tartani… értem én…. –
rágcsálta a szavakat komoly képpel, majd hirtelen felderült az arca – titokban
tartani! Ez nagyon szórakoztató lesz! – villanyozódott fel, mire Kate lehunyta
a szemét. Érezte, hogy ez sokkal inkább lesz stresszes a számára, mintsem
szórakoztató.
-
Castle, próbálj egy kicsit koncentrálni!
– fordította maga felé a férfit, akinek tekintetén látszott, hogy fantáziája
már számos képet vetített elé, hogyan fogják titokban tartani kapcsolatukat. –
ha kiderül, hogy együtt vagyunk, mindketten repülünk, érted?
-
Miből gondolod, hogy Javi és Ryan nem
fognak rájönni, hogy van köztünk valami? – kérdezett vissza Castle, ezúttal már
komolyan, mire hirtelen nyílt az ajtó, és ők úgy rebbentek szét, mint a
tinédzserek, akiket valami komiszságon kaptak. A pihenőbe Ryan és Javi
furakodott be, azon versenyezve, ki lépjen be előbb, aminek az lett a következménye,
hogy szinte beszorultak az ajtónyílásba. Végül heves, gyermeteg harc, és
lökdösődés árán, egyszerre bukdácsoltak be a helyiségbe. Kate és Castle összenéztek,
majd egyszerre szólaltak meg.
-
Nem fognak! – jelentették ki
magabiztosan, mire Javi gyanakodva mérte végig őket.
-
Mit nem fogunk? – kérdezte összeráncolt
szemöldökkel, amire Castle adott gyors választ.
-
Kibékülni… Beckett-tel fogadtunk, hogy
rövid időn belül elássátok a csatabárdot – hantázott lelkiismeret-furdalás
nélkül barátai szemébe, mire Kate-től bezsebelhetett egy elismerő pillantást,
Javi azonban undorodva húzta el a száját.
-
Ha örökké élnék se! – fújtatott
mérgesen, majd Ryan-t megelőzve, felcsapta a kezében lévő akta fedelét – ahogy
ti sem jönnétek rá, mit találtam…
-
Találtunk! – kotyogott közbe Kevin
sértetten, mire Javi csak lenézőn végigmérte, majd átnyújtotta felettesének a
papírokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése