Árnyék a múltból 9. rész

9. rész

Kate egy pillanat alatt szentelte minden figyelmét az ügynek, és szorította háttérbe a bizsergést, amit még mindig érzett Castle csókja nyomán. Szándékosan kerülte az író tekintetét, mert attól félt, egy pillantásváltás is elárulhatja őket, annak ellenére, hogy szinte biztosra vette, két társa most sokkal inkább az egymás elleni utálattal és versennyel van elfoglalva. Mégsem mert kockáztatni. Komoly tekintettel lapozta át az aktát, majd elégedetten elmosolyodott, miközben Javi hangosan kezdte ecsetelni, amit találtak.

-          Négy név akadt fent a rostán. A legtöbb üzlete legális volt, Parozzi szinte már kényszeresen figyelt arra, hogy semmilyen balhét ne tudjanak a nyakába varrni.

-          Ezek illegális üzletek? – kotyogott közbe Castle, mire Kevin kérés nélkül vette át a szót, az éppen száját tátó Javi-t megelőzve, aki összeszorított szájjal dúlt a méregtől.

-          Nem. Legálisak. De összehasonlítva a többi üzlettel, ebben túlságosan nagy volt a veszteség ahhoz, hogy csak továbbálljanak – világosította fel az írót készségesen, mit sem törődve Javi morcos dünnyögésével a háttérből – Alessandro Fellini, Michael Rocco – sorolta fel fejből a neveket, melyekkel Kate is találkozott a latintól kapott aktában, mire Javi megforgatta a szemét, Kevin pedig, még büszkébben húzta ki magát, amiért mindegyik nevet megjegyezte – mindketten éttermet nyitottak, és mindketten be is csődöltek, mihelyt Parozzi kivette a befektetett pénzt az üzletből.

-          Mi a helyzet Falconnal? – leste ki a harmadik nevet az aktából Castle, mialatt szeme sarkából látta, hogy Kate már egy másik nevet ír fel hirtelenjében egy papírra.

-          Joel Falcon építkezési vállalkozó – szerezte meg ismét a válaszadás jogát Javi, majd szünet nélkül, egy levegővel folytatta, kizárva a lehetőségét annak, hogy Kevin ismét közbeszóljon – Egy több millió dolláros projektet happolt el az orra elől az áldozat. Falcon bírósághoz fordult, aztán rejtélyes módon, alig egy hét alatt meggondolta magát, és visszavonta a keresetet.

-          Megegyeztek peren kívül? – nézett fel most az aktából Kate, de már akkor tudta, hogy naiv kérdést tett fel, amikor elhagyta a száját. Javi gúnyosan elmosolyodott, majd lassan bólintott.

-          Hát peeerszeee! Megegyeztek, hogy eltörik a lábát, ha még egyszer átlépi a bíróság küszöbét – csipkelődött, de elég volt Kate szigorúan összehúzott szemébe néznie ahhoz, hogy elkomolyodva folytassa – nem tudjuk. De az biztos, hogy pénzt nem utaltak neki, és a vállalkozást is felmondta.

-          Tehát van három sértett, csődöt jelentett fickó… - igyekezett Kate összefoglalni, mire Kevin diszkréten köhécselni kezdett.

-          Négy… Lucio Magnore kimaradt – mutatott előzékenyen a lap aljára, majd folytatta – őt azért írtuk külön, mert ő nem kapott pénzt, hanem adott – közölte természetes hangon, de amikor értetlenül néztek rá a többiek, azonnal tovább beszélt – a többiekkel ellentétben, ő Parozzi üzlettársa volt. Csakúgy, mint az áldozat, ő is pénzt fektetett be. Egyik alkalommal azonban, rosszul sült el egy üzlet. Parozzi időben kivette a pénzt, de Magnore belebukott, ráadásul a Casino-t, amibe beletette a vagyona nagy részét, törvénytelen üzletekkel hozták összefüggésbe…

-          Mivel Parozzi időben kifarolt, így ezt is megúszta… - folytatta Castle, majd Kate vette át a szót.

-          Magnore viszont rács mögé került, jól értem? – nézett két társára, akik kivételen néma egyetértésben bólogattak. – Kevin, tiéd Falcon és Magnore, Javi, te megnyerted a másik kettőt – utasította további nyomozásra embereit, akik hivatalos arckifejezéssel vették tudomásul az új feladatot, és már éppen menni készültek, amikor Javi megtorpant, és visszafordult.

-          Ti mit csináltok addig? – kérdezte gyanakvó tekintettel, és arcán jól látszott, azonnal ugrani képes olyan igazságtalanság láttán, hogy amíg ő húzza az igát, felettese és az író esetleg kávézgatással töltené az időt. Noha, erre még sosem volt példa, úgy érezte, jobb az óvatosság.

-          Már azt hittem, meg sem kérdezed – mosolyodott el büszkén Kate, majd felemelte a korábban átnyálazott akták egyikét – Fabio Costareida, étteremtulajdonos. Legalábbis az volt, egy darabig. Amikor az étterem tönkrement, Fabio azt állította, hogy mindez Parozzi hibája – ismertette a fiúkkal, amit talált, miközben Castle döbbenten nézett rá. Elképzelni sem tudta, hogyan találta ezt az információt, amikor egész idő alatt beszélgettek. – A fickó beperelte az áldozatunkat, de pechére el is vesztette, és ha jól láttam, teljesen kisemmizték. Szóval, Castle és én meglátogatjuk, elbeszélgetünk vele, miközben kiderítjük, mennyire volt dühös Parozzira. – ért mondandója végére, amivel sikerült megnyugtatnia Javi, aki bólintva hagyta el a pihenőt, nyomában társával.

-          Elképesztő! – vonta magára Castle a nő figyelmét, mire Kate meglepetten fordult felé, ő pedig folytatta – mégis…hogyan? Mikor? Úgy értem… végig velem beszélgettél!

-          Tévedés, Castle! Te beszéltél! Amíg megpróbáltál meggyőzni arról, milyen szórakoztató társasága vagy a 18 éves tinilányoknak, én információk után kutattam – felelte Kate vidáman mosolyogva, miközben apránként összeszedte az aktákat az asztalról.

-          Jól értem, hogy titokban nem is figyeltél rám?! – háborodott fel látványosan az író, mire Kate elnézőn rámosolygott, és közelebb hajolva, puha csókot hintett az érzéki ajkakra.

-          Castle, sosem titkoltam, hogy nem figyelek rád, amikor az egódat fényezed – lehelte halkan a szavakat, mire az író nyelt egyet, miközben Kate folytatta – hidd el, amikor az érdekes részhez értél a mondandódban, már minden idegsejtemmel rád koncentráltam. – utalt ezzel arra, amikor Castle belekezdett a bocsánatkérésbe, és magyarázkodásba.

-          Még csak észre sem vettem, hogy nem figyelsz – duzzogott sértett hangon a férfi, mire Kate nagyot sóhajtott, és megsimogatta a szomorkás arcot.

-          Sosem szoktad – nyomott ismét egy csókot a férfi ajkára, de Castle döbbenten hőkölt hátra.

-          Tehát ez rendszeresen előfordul?? – kérdezte kikerekedett szemekkel, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Nem dramatizáld túl. Te sem szoktál rám figyelni bizonyos esetekben – ütötte vissza a labdát Kate, mire Castle értetlenkedve nézett vissza rá.

-          Kikérem magamnak! Minden szavadat iszom, mint egy szomjazó vándor a sivatagban a forrás vizét! – felelte eltúlozva a hitelesség kedvéért, mire Kate hitetlenkedve húzta fel egyik szemöldökét.

-          Valóban? Akkor is figyeltél, amikor azt mondtam, hogy ne gyere utánunk a raktár épületbe, mert nincs rajtad mellény? – utalt vissza egy négy évvel korábbi esetre, mire Castle azonnal bólintott.

-          Hát persze! Elvégre csináltattam mellényt! – értette félre szándékosan a kérdést, Kate pedig, szemét forgatva emelte fel ismét az aktákat, és indult az ajtó felé. Hiú ábránd volt azonban csupán a hit, hogy ezzel lezárták a beszélgetést, mert öt perccel később, amikor már kabátban beültek az autóba, és Kate indított, a férfi még akkor is érdeklődve fordult felé – Tehát, Beckett nyomozó! Mikor nem figyeltem én magára?

-          Minden alkalommal, amikor arra kértelek, hogy hagyj békén, menj haza, és űzd el mással az unalmadat rendőrösdi helyett – felelte elhúzott szájjal Kate, miközben magában elismerte, éppen tegnap éjjel volt mérhetetlenül hálás, amiért az író egyszer sem hallgatott rá, és kitartóan ostromolta, míg rá nem ébredt, hogy nem akar nélküle, és a vele átélhető szerelem nélkül élni.

-          Dehogynem! Minden alkalommal figyeltem, és hallottam is, amit mondtál, csak nem fogadtam szót – vigyorgott csibészi huncutsággal a nőre, mire Kate lemondón legyintett, és egyesbe téve az autót, merész sebességgel hajtott ki a mélygarázsból az őrs épülete alól. Castle, Kate nem kis örömére, egy darabig csendben nézett kifelé az ablakon. Figyelmét látszólag teljesen lekötötte az utcai forgatag, a bámészkodó, vagy éppen szinte vakon rohanó emberek zsúfolt tömege. Hirtelen Kate felé fordult, és töprengő arccal szólalt meg – mindegyik olasz! – tört fel belőle, mire a nyomozónő értetlenül pillantott az író felé. Egy tized másodpercig azt sem tudta, miről beszél a férfi, így Castle kis magyarázatot fűzött hozzá – az összes üzleti partner, akivel Parozzi valaha üzletet kötött, olasz.

-          És akkor? – kérdezte Kate, miközben autóját lassításra kényszerítette egy sárgára, majd pirosra váltó közlekedési lámpa. Miután megállította a járművet, kérdőn fordult Castle felé.

-          Rasszista! – jelentette ki nemes egyszerűséggel – talán a nyomozás vége az lesz, hogy egy jogvédő ölte meg, aki nem tűrte tovább a negatív diszkrimináció ilyenfajta megnyilvánulását.

-          Vagy talán egyszerűen csak jobban érezte magát a honfitársai körében, és nekik is esélyt akart adni – vélte Kate, mialatt a lámpa ismét zöldre váltott, ő pedig, követte a hömpölygő kocsisort Costareida munkahelye felé.

-          Hogy lehetsz nyomozó létedre ilyen jóhiszemű? – ingatta fejét Castle hitetlenkedve, de mire a nő válaszolt volna, hirtelen témát váltott – erről jut eszembe! Gondolkodtam! – jelentette ki, Kate-nek pedig, rossz érzése támadt, mely csak felerősödött, amikor az íróra pillantott.