7.
rész
Kate nagyot sóhajtva dobta le az aktákat
a pihenőben lévő asztalra, miközben szeme sarkából figyelte, ahogy az író is
belép a helyiségbe, és automatikusan a kávégéphez lép, bekészítve két kávét.
Felismerve, hogy a férfi hosszabb időre szándékozik berendezkedni,
meglepettségét felhúzott szemöldökkel kifejezve, fordult felé.
-
Csak nem arra készülsz, hogy segítesz az
aktákkal? – kérdezte kétkedéssel a hangjában, mire a férfi olyan rémült
tekintettel nézett rá, mintha szellemet látna.
-
Dehogy! Nem ettem meszet! – emelte fel
tiltakozva mindkét kezét, majd folytatta, miközben helyet foglalt a nő melletti
széken – de elszórakoztathatlak, hogy ne legyen annyira unalmas – ajánlotta fel
olyan mérhetetlen nagylelkűséggel a hangjában, mintha a világot kéne kifordítania
a négy sarkából a nő kedvéért.
-
Miből gondolod, hogy nem éppen te
untatnál? – vetette fel csipkelődve a nyomozónő, miközben ujjai között tollát
forgatva, összehúzott szemmel nézett a férfira, aki látszólag sértetten húzta
el a száját.
-
A lányom barátnői szerint, roppant
szórakoztató társaság vagyok, ami már nyilván neked is feltűnt az elmúlt négy
év alatt. – jelentette ki nagyképűen, mire Kate elmosolyodott.
-
Semmi kétségem a felől, hogy egy csapat
18 éves lány szórakoztatónak talál téged. Ezzel ellentétben, amit én az elmúlt
négy évben tapasztaltam, az, hogy idegesítő vagy, gyerekes, pimasz, mindenféle
képtelen elméletben és összeesküvésben hiszel…
-
Látod? Ezek egyike sem unalmas
tulajdonság – vágott a nő szavába, mialatt büszkén kihúzta magát, Kate pedig,
csak mosolyogva rázta meg a fejét.
-
Rendben! – bólintott hirtelen ötlettől
vezérelve a nyomozónő, mire Castle értetlenül nézett rá, ő pedig, folytatta –
tényleg szórakoztatni akarsz? Lepj meg! – dobta fel a labdát, és abból, ahogy
az író szeme megcsillant, le sem tagadhatta volna, hogy érdekelni kezdte a
folytatás.
-
Azt hittem, utálod a meglepetéseket… -
jegyezte meg óvatosan, lassan, mire Kate rántott egyet a vállán.
-
Ezúttal, kivételt teszek! Gyerünk, írók
gyöngye! – kacsintott kihívón a férfira, aki hirtelen úgy érezte, kezd meleg
lenni a zakó – mit szólnál hozzá, ha most, ebben a pillanatban megtehetnél
valamit, amiről még csak nem is álmodtál soha, és örömet szereznél vele! –
húzta fel csábítón egyik szemöldökét Kate, mire Castle nagyot nyelt, ha belegondolt,
mit is tenne most szívesen. Ha a fantáziája szülte képekre hallgatott volna,
most azonnal közelebb hajol Kate-hez, és megcsókolja az érzéki mosolyra húzódó
ajkakat, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatja, hogy a nő soha többé nem
engedi az őrs területére. A Beckett zöldes-barna szemében cikázó huncut fények
kíváncsivá tették, és érdeklődve, heves szívdobogással hajolt közelebb.
-
Tegyem meg azt, amiről sosem álmodtam,
hogy megteszem itt? Ebben a helyiségben? – kérdezte halkan, mire Kate érezte,
hogy veszélyes vizekre eveztek. Szeretett évődni a férfival, de az elmúlt
éjszaka után, már sokkal nagyobb kockázattal járt, mint korábban. Ezúttal nem
csak elképzelte, pontosan tudta, milyen ízűek a keskeny ajkak, milyen érzés,
amikor a hosszú, erős ujjak gyengéden szántanak végig nyaka vonalán, ahogy azt
is tudta, milyen érzés, amikor a másik bocsánatot kér az édes éjszakáért.
-
Pontosan! Parancsolj! – dobta elé az
akták felét, így utalva arra, mire is gondolt – még egyszer sem segítettél
aktákat nyálazni, és gondolom, rémálmodban sem jött elő, szóval, hajrá! Szerezz
örömet! – kacsintott a férfira gonoszkodva, és elkönyvelve apró győzelmét,
nyitotta ki az első aktát, figyelmen kívül hagyva az író fancsali ábrázatát.
Castle éppen válaszolni akart, amikor a kávéfőző jelezte, hogy elkészültek a
feketék, így csak duzzogva felállt, és kivette a két csészét. Miközben a
szokott mozdulatokkal helyezte el a habot a tetejükön, úgy ahogy a nő szerette,
magában elgondolkodott. Egyfelől jó érzés volt ismét évődni a nyomozóval, komiszkodni
egy kicsit, másfelől, az elmúlt éjszaka után egyáltalán nem akarta, hogy minden
ismét olyan legyen, mint régen. Most, hogy megízlelte azt a varázslatot, amire
egymás karjaiban képesek voltak, már többet akart. Ismét át akarta élni, és
senki mással nem tudta elképzelni, csak a nyomozónővel. Erre azonban esélye sem
volt, hiszen Kate azóta sem hozta fel azt az éjszakát. Amikor elkészült a kávékkal,
megfordult, és titokban a nőt fürkészte, aki teljesen belemerült az akták
tanulmányozásába. Mint mindig, most is megjelent homlokán az apró ránc, ami azt
jelezte, hogy erősen koncentrál. Castle egy percig eljátszott a gondolattal,
hogy szóba hozza az együtt töltött éjjelt, végül félve a nyílt elutasítástól,
meggondolta magát, és csak némán letéve a csészéket, helyet foglalt ismét, majd
kinyitotta az első aktát, amit Kate meglepve figyelt, de nem szólt semmit.
Legalább fél óra telt így el. Szótlanul tanulmányozták a nyomtatott lapokat,
Kate néha jegyzetelt, Castle pedig, unottan forgatta az A4-es papírokat. –
Ennél látványosabban nem tudsz unatkozni, Castle? – kérdezte Kate, miután
megelégelte, hogy a mellette ülő akkorákat sóhajt, mintha az egész kínai
gazdaság problémája az ő vállát nyomná.
-
Próbálok, de nem sok színészi képességet
örököltem anyámtól – jött a gyors felelet, majd az író azonnal folytatta –
egyébként, ha kíváncsi vagy rá…
-
Nem vagyok – dobta vissza azonnal a
labdát Beckett, de mint minden alkalommal, az írót ezúttal sem érdekelte,
mennyire érdeklődő a közönség, csak beszélt tovább.
-
Szóval, éppen pro és kontra érveket
sorakoztatok fel magamnak – fejezte be megkezdett mondatát a férfi, és örömmel
állapította meg, hogy az érdeklődés szikrája egy tized másodpercig megcsillant
a nő szemében. Ez azonban valóban csak egy rövid ideig tartott, mert Kate szinte
azonnal kontrollálta érzéseit, és az unalom álarcát feltéve pillantott rá.
-
Na, ne mondd! Mégis, mire? Arra, hogy
maradj, vagy inkább hazamenj? – kérdezte látszólag érdektelenül, de az írót nem
tudta becsapni. Mosolyát elfojtva, komoly képpel válaszolt.
-
Majdnem. Azon tanakodom, hogy itt
maradjak veled, vagy inkább nézzek át Javi-hoz és Ryan-hez. Finom
cseresznyeillat, kontra gyerekes veszekedés, amolyan ovis felvonásban –
játszott el a gondolattal mindkét tenyerét feltartva, miközben úgy egyensúlyozott
velük, mintha valóban egy mérleg két nyelve lett volna. – A papírmunka mindkét
helyen veszettül unalmas, de! – emelte fel mutatóujját – és itt jön a neheze a
döntésnek. Javi és Ryan, ahogy marakodnak, mint két ötéves, meglehetősen kevés
szókincs birtokában… túl csábító… - harapdálta alsó ajkát, mint, aki tényleg
nem tud dönteni, mire Kate elhúzta a száját.
-
Én nem marasztallak, Castle! Ha menni
akarsz, ott az ajtó – mutatott a pihenő ajtaja felé, de a férfi megrázta a
fejét.
-
Azért ez nem ilyen könnyű – sóhajtott
gondterhelten – Javi és Ryan ugyanis korántsem olyan szellemes társaság, mint
te. Igaz, az elmúlt fél órában nem voltál túl beszédes, mégis…
-
Castle, értékelem, hogy megpróbálod
saját magad szórakoztatni… tudod, mit? Nem, egyáltalán nem értékelem! – javította
ki magát azonnal a nyomozónő szigorú tekintettel – ha untat a papírmunka,
megoldom egyedül, de egyáltalán nem szép, hogy azon szórakozol, hogy két
barátod marakodik!
-
Először is, nem azon szórakozom, hogy
marakodnak, hanem azon, AHOGY! – hangsúlyozta ki a szót a férfi, majd folytatta
– másodszor, nem hiszem, hogy ez sokáig fog tartani kettejük között. Túl jó
barátok ahhoz! – legyintett optimistán az író, mire Kate komolyan nézett rá.
-
Néha elég egyetlen rossz döntés, vagy
tett, hogy mindent megváltoztasson – jegyezte meg, mire Castle arcáról is
lehervadt a mosoly. Fogalma sem volt, mire céloz a nő. Nem tudta eldönteni,
hogy még mindig a két férfiról, Ryan tettéről, és annak következményeiről
beszélgetnek, vagy már kettejükről beszél Beckett. Vajon, arra gondolt, hogy
amit múlt éjjel tettek, mindent megváltoztat? De ha nem akarja itt látni, miért
nem mondja meg? Miért nem mondja meg nyíltan, hogy megbánta az elmúlt éjjelt,
és küldi el egyenesen. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy a nyomozónő akkor is
hazudott, amikor a temetőbeli szerelmi vallomásról kérdezte. Talán most sem áll
készen arra, hogy őszintén elmondja, nem érez iránta semmit? – tette fel
magának a kérdést, végül rájött, neki kell lépnie, neki kell megkönnyíteni a nő
számára a helyzetet. Nagyot nyelt, majd megköszörülte a torkát.
-
Kate… - szólította keresztnevén a
nyomozót, aki most meglepetten pillantott fel rá az aktákról – én… szóval, ami
múlt éjjel közöttünk történt…
-
Castle! – vágott a szavába Kate – nem
kell elismételned… úgy értem, tudom, hogy mit érzel, és…
-
Nem, nem tudod, mert nem mondhattam el!
– jelentette ki határozottan az író, mire Kate felpattant a székről, és a
pulthoz lépett. A legkisebb porcikája sem akarta ismét meghallgatni, hogy az
író mennyire megbánta azt az éjszakát, amit ő egészen ma délelőttig, életének
legszebbikének hitt, Castle azonban, nem adta fel. Elhatározta, hogy ha törik,
ha szakad, ezúttal elmondja, amit korábban nem sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése