13.
rész
Alig meghallották a zárban a kulcs
csörgését, és fordulását, Beckett és Castle a másodperc tört része alatt
ugrottak szét. Még annyi idejük sem volt, hogy tekintetet váltsanak, máris
szélesre tárult az ajtó, és Martha lépett be rajta.
-
Szervusz, kisfiam! A koktélt rázva
kérem, nem keverve! – hajította egy elegáns mozdulattal kabátját a bal kezénél
lévő fogas alatti asztalkára, mialatt jobb kezével, színpadi mozdulattal
simított végig homlokán – el sem tudod képzelni, milyen szörnyű napom… - folytatta
volna monológját, amikor hirtelen elakadt a szava. Ahogy ugyanis beljebb lépett
a lakásban, végre észrevette a nyomozónőt, aki kínos mosollyal az ajkán
feszengett a kanapé mellett – nohát, Katherine! Te itt? – kérdezte döbbenten,
mire Kate lassan bólintott.
-
Tartoztam Castle-nek egy fuvarral… -
nyögte a sebtében kitalált választ, majd az ajtó felé indult – de már megyek
is.
-
Na és a kávé, amit ígértem? – kérdezte
kétségbeesett hangon Castle, mire Martha először fiára, majd a zavartan,
kezével kilincset keresgélő nyomozóra nézett.
-
Késő van, jobb, ha megyek – hárította el
a meghívást egy mosoly kíséretében, miközben arcán enyhe csalódottság futott
át.
-
Remélem, nem miattam mész haza, drágám!
– lépett kissé közelebb Martha, mire Kate határozottan megrázta a fejét.
-
Nem, dehogy! Holnap korán kell kelnem,
egy ügy kellős közepében vagyunk, tényleg nem maradhatok, sajnálom! – próbálta
megnyugtatni Martha lelkiismeretét, mialatt képzeletben vállon veregette magát
színészi képességeit jutalmazva. Miután látta, hogy a nő elmosolyodik, még
egyszer elköszönt, és távozott. Castle csalódottan nézett a zárt bejárati
ajtóra, mintha attól az magától kinyílna, és visszahozná neki a nyomozónőt,
hogy ott folytathassák, ahol anyja érkezése előtt tartottak. Megint érezni
akarta ajkán a finom cseresznye ízt, mélyen magába akarta szívni a nő
összetéveszthetetlen, és semmivel össze nem hasonlítható illatát, ujjbegyei
alatt akarta érezni a puha, selymes bőrt.
-
Richard! – rántotta ki gondolatai közül
anyja hangja, mire riadtan kapta oda a fejét. Fogalma sem volt, hányadik
alkalommal hangozhatott el a neve, de abból, ahogy Martha ránézett, biztos
lehetett benne, hogy legalább háromszor – úgy állsz ott, mint aki gyökeret
eresztett. Minden rendben? Talán belegyalogoltam valamibe? – kérdezte meglepetten
fiától, mire Castle azonnal megrázta a fejét.
-
Hogy? Nem! Dehogy! Csak hazahozott, ez
minden! – tagadta le kettejük kapcsolatát ösztönösen a férfi, majd a választ
meg sem várva, a fürdőszoba felé vette az irányt. Vágytól vezérelt gondolatai
feltüzelték testét, és úgy érezte, szüksége van egy hideg zuhanyra, ha
nyugodtan akar aludni az éjszaka.
-
Persze, hogy ez minden – mosolygott maga
elé Martha, majd a bárpult felé indult, hogy elkészítse a koktélt magának,
melyet fiától kért, amikor hazaért, természetesen, rázva, nem keverve.
Castle lehunyt szemmel hagyta, hogy a
víz végigfolyjon arcán, mintha ezzel a technikával lemoshatná magáról a
keserűséget, szomorúságot, és csalódottságot, minden olyan érzést, aminek nem
lett volna birtokában, ha anyja még egy napot marad a színészképző táborban,
ahogy ígérte. Noha, enyhe lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiért meg sem
kérdezte, milyen volt az ifjú tehetségekkel való munka, és miért jött haza
korábban, úgy érezte, jár ennyi bosszú a nő felé, amiért akaratlanul ugyan, de
elrontotta az estéjét. Amikor rájött, hogy mindegy milyen hosszú ideig áll a
zuhany alatt, a nyomozónő utáni vágya nem csillapodik, elzárta a vizet, és
törölközőt tekerve dereka köré, a hálószobába ment, ahol végig dőlt az ágyon.
Gondolatai ismét Beckett körül forogtak, és elképzelte, milyen csodában
lehetett volna része. Felidézte a vágytól csillogó zöldes-barna szemeket, a
csókjaitól kipirult mézédes ajkakat, és érezte, hogy minden porcikája csak a nő
után sóvárog. Hirtelen ötlettől vezérelve, felpattant az ágyról, és a gardrób
elé lépett, ahonnan villámgyorsan válogatott ki magának egy bordó inget, hozzá
fekete farmert, és fekete zakót. Ujjával beletúrva dús hajába, varázsolt
magának frizurát, majd jókedvűen kilépett a szobából, és a konyhába sietett,
ahol anyja éppen jégkockát tett a koktélba, mellyel megjutalmazta magát.
-
Készülsz valahová? – kérdezte
meglepetten, mire Castle bólintott.
-
Rácsörögtem a fiúkra, és megbeszéltük,
hogy elmegyünk az Old Hunt-ba inni néhány pohárral! – felelte, miközben
kényelmesen a konyhapultnak támaszkodott. Remélte, hogy anyjának nem lesz több
kérdése, és végre felmegy a szobájába, ő pedig, nyugodtan előveheti a vörös
bort, melyet kifejezetten a Kate-tel töltendő estére tett félre, de nem volt
szerencséje.
-
Csak okosan fiacskám! Legutóbb, amikor
Beckett miatt ittál néhány pohárral, a kanapén feküdtél, olyan pózban, mint
akit felravataloztak, és úgy folyt a nyál a szádból, mint egy fogzó csecsemőnek
– piszkálta meg fiát játékosan Martha, mire az, elhúzta a száját, így kifejezve
nem tetszését.
-
Először is, hogyan férhet el egy
mondatban a csecsemő és a ravatal szó! Morbid vagy anya – rázkódott meg
látványosan, de Martha csak egy finom, nőies vállrándítással reagált, mialatt
Castle folytatta – másodszor, nem Beckett miatt iszom, ahogy akkor sem miatta
ittam! – szögezte le a tényeket Castle, de anyja csak felkacagott, és a
pohárral a kezében, a lépcső felé vezérelte lépteit.
-
Hát persze, hogy nem – hagyta rá fiára a
választ, majd, mielőtt elnyelte volna őt a lépcsőforduló, még visszanézett,
éppen akkor, amikor Castle háta mögé rejtette az édes vöröset – mindenesetre,
kérd meg a fiúkat, hogy ezúttal a hálószobádban fektessenek le! – kacsintott
rá, úgy téve, mintha nem látta volna az üveget, majd amikor a férfi grimaszolva
elhagyta a lakást, szélesen elmosolyodott. – hajrá, kisfiam! – motyogta maga
elé, majd nagyot kortyolt a Martinival töltött pohárból, melynek peremén a só
és citrom keveréke azonnal megbizseregtette ízlelőbimbóit, ő pedig, elégedetten
indult szobájába.
Kate éberen feküdt ágyán, szemére nem
jött álom, hiába próbálkozott vele kitartóan. A szobában félhomály uralkodott,
az ablak elé erősített sötétítő függöny fénye engedékenyen hagyta átszűrődni
magán az éjszaka fényeit. Gondolatai ezúttal nem az új ügy körül forogtak, mint
általában, amikor nem tudott átlépni az álom küszöbén, hanem egy szemtelen
mosolyú, huncut tekintetű, ugyanakkor vágytól izzóan csókoló író körül, akivel
most is együtt lehetne, és élvezhetné ajkai, kezei játékát. Csalódottan
sóhajtott, és éppen azon volt, hogy kimegy a konyhába, és keres magának egy kis
nassolnivalót, vagy előveszi a Parozzi ügy aktáit, hogy lekösse gondolatait,
amikor erőteljesen kopogtattak ajtaján. Szemöldökét ráncolva nézett az éjjeli
szekrényen lévő digitális órára, melynek számlapja 23 órát mutatott. Elképzelni
sem tudta, ki keresheti ilyen későn, de szíve vad dobogásából arra
következtetett, hogy az íróban reménykedik. Akaratlanul is fürgén pattant ki az
ágyból, és kapta magára köntösét, majd a bejárati ajtóhoz sietett, és kikémlelt
a kukucskálón. Vére száguldozni kezdett ereiben, örömteli mosolyát alsó ajkát
beharapva igyekezett elfojtani, ahogy meglátta, amint Castle türelmetlenül
ácsorog az ajtó túlvégén. Mielőtt kinyitotta volna, gyors pillantást vetett a
tükörbe. Tíz ujját fésűként használva szántott végig kissé zilált tincsein, és
éppen ellépett volna a tükör elől, amikor pillantása megakadt a köntös V-alakú
kivágásán, mely látni engedte az egy évvel korábbi lövés helyét. Nagyot nyelve
húzta össze magán a ruhadarabot, amikor hirtelen belehasított egy érzés. Az
érzés, ami akkor töltötte el, amikor Castle tenyerét a hegre helyezte, a férfi
pedig, finoman, puhán megcsókolta azt. Tudta, nem kell szégyellnie az író előtt
soha ezt a heget, mert ez az, ami összeköti őket. Nagyot nyelve, meghallva az
újabb, immáron erősebb kopogást, elmosolyodott, és szélesre tárta az ajtót.
-
Mi az, firkász, nem tudsz aludni? –
kérdezte csipkelődve köszönés helyett, miközben tekintetével alaposan végigmérte
az előtte álló férfit. Pulzusa egyre gyorsabban vert, ahogy szíve zakatolt a
mellkasában, miközben másra sem tudott gondolni, minthogy végre megcsókolja az
író.
-
Nem akarok aludni – jelentette ki Castle
határozottan, mialatt tekintetét egy percre sem tudta elszakítani a nőtől. Már
akkor is minden porcikájával őt kívánta, amikor elindult hozzá, de amikor
meglátta, köntösben, mely szabadon hagyta selymes bőrét, és mely combközépig
érve kiemelte hosszú lábait, úgy érezte, arra is képtelen, hogy gondolkodjon.
-
Akkor mit akarsz? – kérdezte kihívón
rámosolyogva a nyomozónő, mire Castle egy pillanatig némán visszanézett rá,
végül halkan válaszolt.
-
Téged! Csak téged! – nyögte rekedtes
hangon, ugyanazt a feleletet adva, melyet előző éjjel hallott a nő szájából, majd
a választ meg sem várva, beljebb nyomult, és a nő derekára fonva karjait, húzta
magához egészen közel, ajka pedig, Kate ajkára tapadt. Olyan hévvel csókolták
egymást, mint a fuldoklók, akik hosszú percek után végre levegőhöz jutnak,
miközben Kate a csók megszakítása nélkül hámozta ki a férfit a zakójából, és élvezettel
hagyta, hogy annak keze már a köntös alatt barangoljon. Nyelvük vad, érzéki
táncot lejtett a másik szájában, így felkorbácsolva vágyaikat, miközben aprókat
lépve araszoltak a hálószoba felé. Amikor Kate le akarta húzni az íróról a
zakót, megdöbbenve tapasztalta, hogy nem tudja kibújtatni kezét, így
megszakítva a csókot, pillantott le annak jobb kezére.
-
Bor? – kérdezte meglepetten, mire Castle
megrántotta a vállát.
-
Gondoltam, ha már a romantikus
vacsorából a vacsora elmaradt, legalább legyünk romantikusak – jegyezte meg
kisfiúsan mosolyogva, mire Kate először a konyha, majd a háló felé nézett,
végül vissza az íróra, annak keskeny vonalú ajkára.
-
Azok leszünk… később – motyogta bele a
szájába a szavakat, miközben ismét megcsókolta, ujjai pedig, vágytól vezérelve
túrtak bele a sűrű tincsekbe. Castle a nélkül szabadult meg a bortól, hogy
odanézett volna, hova teszi. Minden idegsejtjével csak a nőre koncentrált,
miközben finoman lesimította annak válláról a köntöst. Éppen azon volt, hogy
teljesen megszabadítsa tőle, amikor dörömbölés zavarta meg meghitt pillanatukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése