"Kedves Olvasóim! :) Íme az új történet! Bízom benne, hogy tetszeni fog, és türelmetlenül fogjátok várni az újabb részeket." K.B
1. rész
Elizabeth olyan hévvel lökte be a
hatalmas, fehérre festett bejárati ajtót, mintha az élete múlna rajta, és még
csak pillantásra sem méltatta dadáját, aki anyja halála után nevelte, aki
egyben a házvezetőnői szerepet is betöltötte a családban, és aki most
meglepetten törölte kezét foltos kötényébe.
- Kislányom!
Téged meg mi lelt? – kérdezte, miközben barna, mindig barátságosan és kedvesen
csillogó szemébe aggodalom költözött, ahogy a lány, választ sem adva, egyenesen
tovább vágtatott az óriási előtérben, és meg sem állt apja dolgozószobájáig. Az
ajtó előtt megtorpant, és nagy levegőt véve igyekezett összeszedni magát, és
gondolatait. Szemét néhány másodpercre lehunyva, bátorságot merített, hogy a
mindig szigorú, határozott férfi szemébe tudjon nézni, majd lenyomta a
kilincset.
- Apa!
Beszélnünk kell! – vágott egyenesen a közepébe, mire Jack Harrison összevont
szemöldökkel emelte fel tekintetét a papírokról, melyeket éppen tanulmányozott.
A szivar, amit munka közben szokott rágcsálni, a hamutartóban pihent,
közvetlenül egy pohár Whisky mellett.
- Neked
is szép napot! – figyelmeztette a jó modorra egyetlen lányát a férfi, majd
tekintetét ismét a papírokra függesztette. Elizabeth elengedte füle mellett a
célzást, helyette közelebb lépett.
- Igaz,
hogy azt mondtad a rendőröknek, Bryan rabolta ki a vaskereskedést?! – nézett
kék szemével vádlón apjára, aki ismét félbeszakította a munkát, és komolyan
nézett rá. Szeméből ezúttal sem lehetett aggodalmat vagy szeretetet kiolvasni,
de Elizabeth már nem is kereste. Megszokta, hogy apja mindig távolságtartó volt
vele szemben. Mióta az eszét tudta, nem volt olyan emlék birtokában, hogy a
férfi egyszer is mondta volna neki, hogy szereti, vagy karjába emelte volna,
esetleg játszott volna vele, mint más, szerencsésebb gyerekekkel az édesapjuk.
Noha anyagilag nem panaszkodhatott, megkapott mindent, a figyelem és törődés
már kimerítette Jack Harrison képességeit. Ezeket csak addig kapta meg a lány,
amíg édesanyja élt, annak pedig már 12 éve, hogy elveszítette. Jack addig sem
volt az a típus, aki könnyen kimutatta érzelmeit, de felesége halála láthatóan
megrázta, és még az sem tudta megakadályozni az elszigetelődésben, és abban,
hogy kőkeménnyé váljon a szíve, hogy egyetlen lánya ezek után, csak rá
számíthatott. A nevelését Maggie-re, a házvezetőnőre bízta, ő maga pedig a
munkájába temetkezett. – Hogy tehettél ilyet? Te is tudod, hogy ártatlan, és
nem követett el semmit! – záporoztak tovább a szemrehányások, de apja érzelemmentesen
nézett vissza rá – végig velem volt akkor! Együtt voltunk, érted? – tenyerelt
az íróasztalra mindkét kezével mérgesen Elizabeth, mire a férfi hirtelen
felállt. Szálfa egyenes tartása, szálkás izomzata alapján senki nem mondta
volna meg, hogy már az 50-es éveinek elejét taposta. Sötét hajába itt-ott ősz
hajszál vegyült, szürke szeme határozottságról, éberségről, és
könyörtelenségről árulkodott, melyet most Elizabeth első kézből tapasztalhatott
meg.
- Megmondtam,
amikor tudomást szereztem erről a kapcsolatról, hogy vagy véget vetsz magad
ennek az őrültségnek, vagy én intézkedem! Egy hét haladékot kaptál, ami ma
letelt. – jelentette ki kemény hangon, mire Elizabeth könnybe lábadt szemekkel,
hitetlenkedve nézett vissza rá, ő pedig folytatta – nem fogom hagyni, hogy az
egyetlen lányom egy ilyen senkivel keveredjen össze! Tényleg azt hitted, hogy
nem jövök rá, még mindig együtt vagytok?
- Börtönbe
kerülhet! Az egész életét tönkretennéd, csak azért, mert szeret engem? –
kérdezte, miközben arcán végig gördült egy könnycsepp, kék szeme pedig szinte
világított a fájdalomtól.
- Nem
téged szeret, hanem a pénzt, ami veled együtt járna! – horkantott fel
becsmérlőn Jack.
- Bryan-t
egyáltalán nem érdekli a pénzem! Szeret engem és én is szeretem! – vágott
vissza haragosan Elizabeth, majd nagyot sóhajtott és könyörgőn nézett apjára –
apa, kérlek! Ha nem segítesz, börtönbe kerül, pedig nem követett el semmit, és
ezzel te is tisztában vagy! Nem lehetsz ilyen kegyetlen! – fogta meg a férfi
kezét, mire az, rezzenéstelen arccal pillantott le rá, majd elhúzta kezét, és
kihúzva magát fordított hátat lányának.
- Kegyetlen?
Meg akarlak védeni életed legnagyobb tévedésétől, ráadásul, ha jól emlékszem,
megvolt rá a lehetőséged, hogy úgy add ki az útját, ahogy az neked megfelel – válaszolta,
miközben felemelte a hamutartóból a szivart, és ráérősen meggyújtotta.
Elizabeth hitetlenkedve nézte a férfi széles hátát, mialatt élete során már
sokadszorra kívánta, hogy bárcsak élne még az édesanyja. Biztos volt benne,
hogy akkor minden másképp alakult volna, hitte, hogy ő talán hatással lehetne
az apjára. A tudat, hogy Bryan rácsok mögé kerül, pusztán azért, mert ő nem
volt elég bátor megszakítani vele a kapcsolatot, mázsás súlyként nehezedett
lelkére. A 22 éves fiúval egy bárban találkoztak a belvárosban, amikor néhány
barátnőjével elmentek megünnepelni, hogy sikerültek a vizsgái a jogi egyetemen.
Akárcsak apja, ő is vállalati jogásznak készült, és éppen egy nehéz féléven
volt túl, ezért úgy gondolta, megérdemli, hogy kikapcsoljon egy kicsit. Bryan néhány
üveg sört egyensúlyozott a kezében, amikor ő figyelmetlen volt, és a mosdóból
kifelé jövet, egymásnak ütköztek. Azonnal levette a lábáról sármos mosolyával,
kék szemével, melyben vidámság és életöröm elegyedett. Sötét haja homlokába
hullott, tekintete pedig fogva tartotta az övét. Fekete bőrkabátja, és a
homloka fölé tolt napszemüveg vagányságról árulkodott, míg a szűk farmer
keskeny csípőjére irányította a lány figyelmét. Nem kellett hozzá pár percnél
több, és már azt vették észre, hogy a két mulatozó társaság összeolvadt, Bryan
és ő pedig az egész estét átbeszélgették. Annak ellenére, hogy a fiú más
körökből származott, mint amihez ő hozzászokott, éppen ez hatott rá üdítő
újdonságként. Élvezte a humorát, éles eszét, a felszínesség hiányát, és azt,
hogy órákig el tudtak beszélgetni. A vonzalom és a szerelem hamar kibontakozott
kettejük között, és attól fogva szinte minden nap találkoztak. Bryan gyakran
elé ment az egyetemre, egész délutánokat sétáltak át, beszélgettek, amikor
pedig először megcsókolta, Elizabeth úgy érezte, mintha a világot kifordították
volna a négy sarkából. Máskor is csókolózott már, de még sosem érezte azt, mint
amikor Bryan ajka tapadt az övére. Olyan
tökéletesen illett egymáshoz ajkuk, mintha mindig is a másikra vártak volna,
amikor pedig megszakították a csókot, a lány kiolvashatta Bryan szeméből az
őszinte szerelmet. Ő volt az első férfi a lány életében, és hitte, hogy az
utolsó is ő lesz. Amikor először egymáséi lettek, Bryan igazi úriemberként
viselkedett. Semmit nem sürgetett, de számtalanszor biztosította őt arról,
mennyire szereti. Attól a pillanattól kezdve, hogy egymás karjaiban átélhették
a csodát, végképp elválaszthatatlanok lettek, és bárki, aki rájuk nézett,
elkönyvelhette magában, hogy mennyire szeretik egymást. Elizabeth igyekezett
titkolni apja elől ezt a szerelmet. Tisztában volt vele, hogyan reagálna Jack
Harrison, ha megtudná, hogy egy olyan fiúnak adta a szívét, aki autószerelőként
dolgozott egy műhelyben, és semmi köze nem volt a felső tízezer köreihez, ahol
ők mozogtak. Egyáltalán nem érdekelte volna, Bryan mennyire szereti őt, vagy
az, hogy mindent megtenne érte. Csak az számított volna, mennyi pénze van, és
milyen befolyással bír a családja, hiszen Jack életében csak ez bírt értékkel. Most
csalódottan állapította meg, hogy megint nem tévedett apjával kapcsolatban. Bár
sosem szánt időt arra, hogy személyesen megismerje a fiút, kategorikusan
elutasította, hogy elfogadja kettejük kapcsolatát, és felszólította
Elizabeth-et, amint tudomást szerzett róla, hogy vessen véget neki, ő azonban
túlságosan szerette, aminek az lett az eredménye, hogy Jack vette kezébe a
dolgokat, és az ő gyávasága miatt most börtön fenyegette szerelmét. – Egyébként
pedig, ha valóban ártatlan, és tévedésből csukták le, majd fogad egy ügyvédet,
és felmentik! – rántotta ki gondolatai és emlékei közül apja hangja, mire
döbbenten meredt rá.
- Te
is tudod, hogy sosem tudna megfizetni egy jó védőt! – nyelte le a gombócot a
torkából a lány, mire Jack megfordult, és ridegen nézett vissza rá.
- Szegény
kölyök – jegyezte meg látszólag szánakozva, de hangjában nyoma sem volt a
sajnálatnak – ez esetben kénytelen lesz ülni néhány évet. Remélhetőleg pont
annyit, hogy elfelejtsd, hogy valaha szóba álltál vele! – tette hozzá nyugodt
hangon, mire Elizabeth néhány másodpercig farkasszemet nézett apjával, majd
hirtelen a felismerés szikrája gyúlt szemeiben, és magabiztosan húzta ki magát.
- Így
akarod ezt lejátszani? – kérdezte kihívón – rendben! – bólintott rejtélyesen,
és elégedetten látta, hogy apja gyanakodva húzza össze szemöldökét.
- Mire
készülsz? Remélem, nem arra, hogy kifizeted neki a jogászt! – próbálta
kitalálni lánya következő lépését, majd győzelemittasan mosolyodott el. – Ez
esetben, jobb, ha tudod, anyád hagyatékából egy centhez sem férsz hozzá, amíg
be nem töltöd a 21-et. Az még legalább fél év. Szerinted, kibír annyit a kis
szerelmed egy magánzárkában? – vetette fel sátáni mosollyal az arcán, mire
Elizabeth érezte, hogy émelyegni kezd a gondolatra, hogy bármi baja eshet a
fiúnak.
- Nem
kell egyetlen cent sem ahhoz, hogy segítsek – vágott vissza Elizabeth büszkén
felszegett állal – ha elfelejtetted volna, én is ügyvédnek tanulok, és már csak
két évem van a szakvizsgáig! Én fogom védeni! – jelentette ki határozottan,
mire Jack szélesen elvigyorodott, és lekicsinylőn húzta fel szemöldökét.
- Kislányom,
nem hinném, hogy ebben az ügyben sokra megy az a kölyök egy vállalati jogásszal
– jegyezte meg becsmérlő hangon, mire Elizabeth gúnyosan húzta el száját.
- Akkor
gratulálok, drága apa! – mérte végig undorodva az apját – most érted el, hogy a
büntető jogra váltsak! Mindent el fogok követni, hogy kihozzam onnan! – vágott
vissza elszántan, mire Jack tekintete haragosan villámlani kezdett.
- Megtiltom!
– dörrent rendre utasítón a hangja, miközben fenyegetőn lépett közelebb
lányához – megtiltom, érted? Maradsz azon az úton, amire szántalak! Ha csak
egyetlen lépést teszel ennek a nyavalyásnak az érdekében, úgy éljek…
- Elmúltam
20 éves! Nem tilthatsz meg nekem semmit! – vágott vissza Elizabeth legalább
olyan dühösen, mint az apja, mire az, nagy levegőt vett, hogy lecsillapodjon.
- Amíg
az én házamban laksz, azt teszed, amit mondok! – jelentette ki ellentmondást
nem tűrő hangon, lánya azonban csak büszkén nézett vissza rá.
- Emiatt
ne fájjon a fejed! Egy órán belül összepakolok, és itt sem vagyok – válaszolta
kemény hangon, majd hátat fordított és az ajtó felé indult, így jelezve, hogy
részéről lezárta a beszélgetést, de apja hangja megállította.
- Tényleg
azt hiszed, hogy azzal a kevés rutinnal győzhetsz velem és a kapcsolataimmal
szemben? – kérdezte nyugodtan, és hangjából jól kivehető volt a
tévedhetetlenség tudata. Mivel a lánya nem válaszolt, csak továbbra is a
kilincsen tartva kezét állt, folytatta – esélyed sincs, és ezt te is tudod.
Szélmalomharcra vállalkozol – tette hozzá szánakozó hangon, majd folytatta – de
hogy lásd, nem vagyok olyan kegyetlen, mint hiszed, nem bánom, segítek annak a
fiúnak – fűzte hozzá nagylelkűen, amivel elérte, hogy Elizabeth megfordult, és
gyanakvón nézett rá.
- Miért?
– kérdezte rosszat sejtve, és baljós érzése azonnal beigazolódott, amikor apja
tovább beszélt.
- Természetesen
nem ingyen – válaszolta keményen, épp úgy, ahogy üzletfeleivel szokott
tárgyalni – megszakítasz vele minden kapcsolatot! Soha többé nem akarom
meglátni a közeledben! Hogy biztosra menjünk, ezúttal hallani akarom, ahogy
megmondod neki, nem elég jó hozzád! – utasította lányát, majd a telefon után
nyúlt, és elé tolta – rajta! Tedd, amit mondtam, és délutánra kint lesz, nyoma
sem marad annak, hogy bevitték – javasolta előzékeny, de rideg hangon, de
amikor Elizabeth nem mozdult, elhúzta a száját – vagy ez, lányom, vagy esküszöm
neked, hogy élete végéig a rácsok mögött marad! – fenyegetőzött határozott
hangon, és kétséget sem hagyott a felől Elizabeth-ben, hogy be is váltaná.
Amikor lenyelve könnyeit, Elizabeth a telefon után nyúlt, elégedetten
mosolyodott el – közvetlen vonal az őrsre – nyújtott át egy cetlit, rajta
néhány számmal – és még valami! Azt akarom, hogy ő se keressen téged, világos?
El kell hinnie, és nekem is, hogy semmit nem jelent a számodra!
- Ha…
ezt megteszem… - csuklott el a hangja Elizabeth-nek, miközben remegő kézzel
nyúlt a telefon után, és úgy érezte, megszakad a szíve, amiért el kell engednie
szerelmét - megígéred, hogy kihozod a börtönből? – nézett könnyes szemmel az
apjára, mire Jack rezzenéstelen arccal nézett vissza rá.
- Amennyiben
elégedett leszek az alakításoddal – adott kitérő választ, mire Elizabeth nagy
levegőt vett, és tárcsázni kezdett, mielőtt azonban felvették volna, még apjára
emelte kék szemét, melyből undort olvashatott ki a férfi.
- Tévedtem.
Te nem kegyetlen vagy, hanem egy szörnyeteg! – suttogta elszorult torokkal,
majd minden erejét összeszedve koncentrált a feladatra, amit el kellett
végeznie. – Bryan Cassidy-vel szeretnék beszélni – nyögte nehéz szívvel –
Elizabeth Harrison – mutatkozott be, és nevének említése elegendő volt ahhoz,
hogy a rendőr kérdezősködés nélkül a telefonhoz hívja szerelmét, ő pedig szemét
lehunyva, könnyeit lenyelve közölte az egyetlen férfival, akit valaha
szeretett, hogy semmit nem jelent a számára, pusztán kikapcsolódásnak
tekintette az elmúlt hónapokat, és soha többé nem akarja látni. Miután végzett,
bontotta a vonalat, és apjára nézett – remélem, boldog vagy! Hozd ki a
börtönből, ahogy ígérted! – vetette oda, majd a választ meg sem várva,
elviharzott az irodának berendezett könyvtárszobából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése