10
évvel később…
2.
rész
A tárgyalóteremben
a légy zümmögését is hallani lehetett, miközben a tanúk padjára idézett, 20-as
éveinek elején járó, barna, lilás melírral tarkított hajú lány unottan forgatta
szájában rágógumiját. Rubint vörösre lakozott körmei színben tökéletesen
passzoltak a fekete miniszoknyához, mely éppen csak eltakarta combját, és ami
sokkal inkább kecses lábára, mintsem mondandójára irányította a teremben lévő
férfiak figyelmét. Élénk piros topjának mély dekoltázsa láttatni engedte telt
kebleit, melyek fel-le hullámoztak minden színpadias levegővételnél, miközben
könnybe lábadt szemekkel ecsetelte, hogy a vádlottak padján ülő 18 éves Mick
Gregory, milyen gonosz módon rabolta ki a benzinkutat, ahol dolgozott.
Vallomásának tárgya szürke öltönyben, falfehér arccal, összekulcsolt kézzel
ült, és alsó ajkát rágcsálva csóválta a fejét. Sötét hajából néhány tincs a
homlokába hullott, de mit sem törődött vele, mialatt sötét, szinte fekete
szemét kétségbeesetten fordította ügyvédje felé.
- Nem
így volt! Esküszöm! – suttogta elgyötört hangon, mire az ügyvéd bal kezének
felemelt ujjával, szó nélkül intette csendre, ő pedig gondolkodás nélkül
fogadott szót. Még most sem igazán értette, miért segít neki, ráadásul ingyen,
de a környéken, ahol lakott, azt pletykálták, ő a legjobb a szakmában. Már az
első beszélgetésük során világossá vált előtte, hogy igazi profival van dolga.
Kimért, hideg, szigorú kék tekintete magabiztosságot sugallt, kérdései
célratörők voltak, és kétséget sem hagyott a felől, hogy amennyiben elvállalja
az ügyet, a végletekig fog harcolni érte, és az igazáért.
- Aztán,
amikor már bezártam volna a kasszát, hirtelen belépett ez a fickó –mutatott
ujjal a vádlottra a nő szemrehányón – és fegyvert fogott rám! Követelte, hogy
adjam oda neki a pénzt.
- Ms.
Doogen – lépett közelebb a vád képviselője a fiatal nő felé, mire az,
abbahagyta a túljátszott szipogást, és kevés értelmet sugárzó tekintetét a
magas, barna hajú, 40-es éveinek közepén járó férfira függesztette. – Elképzelhetőnek
tartja, hogy ha nem engedelmeskedik, Mr. Gregory lelőtte volna? – tette fel a
kérdést, de mielőtt még válaszolhatott volna rá, az ügyvéd emelkedett fel a
székből.
- Tiltakozom!
Spekuláció! – csapott le a kérdésre azonnal Elizabeth, és ajkára elégedett
mosoly költözött, amikor Karter bíró megfontoltan bólintott.
- Helyt
adok! Fogalmazza át a kérdést, ügyész úr! – utasította a férfit, aki először
szúrós pillantást vetett fiatal kolleginájára, majd ismét nekiveselkedett.
- Maga
szerint, mi történt volna, ha nem engedelmeskedik? – próbálta meg újra, de
ezúttal sem kaphatott választ, mert Elizabeth ismét a magasba emelte fémszínű,
gravírozott tollát.
- Tiltakozom!
Találgatásra készteti a tanút! – szúrta közbe, mire Karter bíró és az ügyész
egyszerre sóhajtottak fel.
- Elfogadom
– szűrte fogai között a 60-as éveinek elején járó, ősz hajú, szigorú tekintetű
férfi, miközben keményen nézett rá az ügyészre – fogalmazza meg másként!
- Féltette
az életét? – kérdezte meg szinte fogcsikorgatva a férfi, miközben tekintetével
szinte felnyársalta Elizabethet, aki magabiztosan dőlt hátra bőr székében.
Annak ellenére, hogy alig múlt 30 éves az egyik legjobb ügyvédnek számított a
büntetőjogban, és abból, ahogy egy-egy tárgyaláson ránéztek kollégái, biztosra
vette, hogy számtalan kellemetlen percet okozott már nekik a teremben.
- Naná,
hogy féltettem! Fegyver volt nála, és megfenyegetett! – háborodott fel
értetlenül a tanú, aki láthatólag nem nagyon értette, miért kellett végül ilyen
sután megfogalmaznia az ügyésznek a kérdést.
- Nincs
több kérdésem – sóhajtott fel alig hallhatóan a férfi, majd a helyére ment,
átadva a terepet kolléganőjének. Ahogy Elizabeth felállt, az ügyész pillantása
észrevétlenül vándorolt végig testén. A világos, krémszínű kosztüm úgy állt
rajta, mintha ráöntötték volna. A zakó szűkített szabása kihangsúlyozta karcsú
derekát, és odavonzotta a férfiak tekintetét keblére, mely sejtelmesen és sokat
ígérőn domborodott a fehér blúz alatt, míg a térd fölötti szoknya kecses
lábaira irányította a figyelmet. Szőkés-barna hajával, és kék szemével bárkit
képes lett volna elvarázsolni, mégis bár szinte minden kollégája szívesen
elhívta volna egy randevúra, egyikük sem akart a tárgyalóteremben találkozni
vele, ahol szigorú volt, könyörtelen, és nem késlekedett ízekre szedni az
ellenfelét, ha meggyőződése volt, hogy az ügyfele ártatlan.
- Ms.
Doogen – szólította meg Elizabeth hivatalos, kimért hangon a nőt, aki nagyot
nyelt, ahogy pillantása találkozott a keményen megvillanó kék szemekkel,
miközben az ügyvédnő hanyag eleganciával támaszkodott meg a tanúk emelvényének
korlátján, közvetlenül a nővel szemben. – Elmondaná, milyen időbeosztásban
dolgozik a kúton? – kérdezte nyugodt, látszólag csupán érdeklődő hangon, mire a
nő bólintott.
- Hogyne!
Mivel járok ilyen sminkes suliba, tudja, szeretnék profi sminkes lenni, mert ez
a kutas cucc nem az én idegrendszeremnek való…
- Szorítkozzon
a tömör válaszra, legyen szíves! – szakította félbe Elizabeth a fiatal nőt, aki
azonnal elharapta mondata végét, és kényszeredetten sóhajtott.
- Délelőtt
9 órától 12-ig. Utána suli van – válaszolta sértetten, mire Elizabeth
elgondolkodva bólintott.
- A
benzinkút non-stop nyitva tart, ugye jól tudom? – jött a következő kérdés, mire
a nő megrántotta a vállát, de amikor Elizabeth ránézett, égnek emelve szemét
válaszolt.
- Ja!
Vagyis… igen!
- Tiltakozom!
Ez teljességgel lényegtelen! – próbált meg közbeszólni az ügyész, de mielőtt a
bíró reagálhatott volna, Elizabeth szólalt meg.
- Egy
pillanatot kérek, és bizonyítom, mennyire nem az! – jelentette ki határozottan,
és gondolatban gratulált magának, amikor Karter bíró bólintott, így engedélyt
adva arra, hogy folytassa. – Mondja, Ms. Doogen, hogyan lehetséges az, hogy egy
éjjel-nappal nyitva tartó kúton már délben kasszát zárjon? – kérdezte, és a
választ meg sem várva, visszasétált a helyére, és egy papírlappal a kezében
fordult az esküdtszék felé. – Kövezzenek meg érte, tisztelt esküdtek, de én az
a fajta ember vagyok, aki ha nem ért valamit, annak utánajár. Így sikerült
kiderítenem azt is, hogy a kúton, ami egy gyér forgalmat bonyolító
töltőállomás, mindössze egyetlen kassza van. Ezt kivétel nélkül műszakváltás
során zárják. Ms. Doogen a szóban forgó incidensnél nem zárhatott kasszát, ugyanis
a váltótársa még nem érkezett meg, a kút pedig egész nap nyitva tart. Aztán itt
egy másik dolog – emelt fel még egy papírt, miközben elégedetten látta, hogy az
ügyész előveszi zakója mellényzsebéből hófehér zsebkendőjét, megtörli homlokát
– a tanú azt vallotta, hogy a támadója csuklyát viselt és eltakarta az arcát.
Kérdem én, hogyan ismerte fel benne Mick Gregory-t?
- Tiltakozom,
bíró úr! Dr. Harrison azt próbálja bizonyítani, hogy szava-hihetetlen a
koronatanúm! – pattant fel helyérő dühtől szikrázó szemmel az ügyész, mire
Elizabeth összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rá.
- Dehogy
próbálom, kolléga! Be is bizonyítom! – válaszolta büszkén, mire Karter égnek
emelte szemét. Már akkor tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, amikor meglátta,
hogy a védelmet Elizabeth Harrison képviseli. Nem egyszer volt már szerencséje
a fiatal nőhöz a teremben, és amellett, hogy kiváló szakembernek tartotta, azt
is be kellett látnia, hogy pimasz, szemtelen magabiztosságával, és
szarkasztikus humorával a végletekig feszítette az ügyészek idegrendszerét, így
nem egy alkalommal szabadult el a pokol a tárgyalásokon.
- A
vak is látja, hogy mit csinál! – csapott az asztalra Gil Roscow ügyész – semmi
nincs a kezében, amivel bizonyíthatná a védence ártatlanságát, ezért
megpróbálja az én tanúmat besározni, és ezért köt bele minden kérdésbe, amit
felteszek! – háborgott a férfi, mire Elizabeth lekicsinylőn húzta el a száját.
- Bárki,
aki egyetlen részt is látott az Esküdt ellenségekből, bele tudna kötni a
kérdéseibe. Nem rakja túl magasra a mércét – fúrta átható kék tekintetét az
ügyész szürke, közel ülő szemeibe, mire hangos nevetés tört fel a teremben, a
bíró pedig mérgesen húzta össze bozontos szemöldökét, miközben kalapácsával
többször is rácsapott a fából készült kis lapra, így próbálva csendet
teremteni. – Bíró úr, Ms. Doogen nem mondott igazat, amikor azt állította, kasszát
zárt éppen, amikor a védencem megjelent, és a pénzt követelte. -–sorolta érveit
az ügyvédnő, és örömmel látta, hogy sikerült felkeltenie a bíró figyelmét, így
tovább beszélt, szinte levegővétel nélkül. - Mick Gregory úgy került a képbe,
hogy Ms. Doogen őt azonosította, mint támadóját, de ezen kívül semmiféle
bizonyítékot nem tudtak felhozni ellene, ami lássuk be, kimeríti a közvetettség
fogalmát! Valamint nem elhanyagolható tény, hogy védencem és Ms. Doogen
romantikus kapcsolatban álltak, egészen egy hónappal ezelőttig, amikor is
szakítottak, és közös barátaik szerint, a tanú bosszút akart állni Mr.
Gregory-n.
- Meglehetősen
érdekes fordulatot vett az ügy – mormogta orra alatt az idős férfi, majd nagyot
sóhajtott – szünetet rendelek el, az alatt átnézem az összes dokumentumot, és
utána határozok róla, hogy őrizetbe veheti-e a rendőrség Mr. Mick Gregory-t –
jelentette ki a bíró határozottan, majd lecsapott kalapácsával, így berekesztve
a tárgyalást. Elizabeth elégedetten mosolyogva lépett asztala mellé, és
aktatáskájába pakolt néhány holmit, amikor Gil Roscow jelent meg mellettük.
- Nem
bánom, Harrison! Alkut ajánlok – jelentette ki nagyvonalúan, mire Elizabeth,
anélkül, hogy hátrafordult volna, húzta fel szemöldökét, és kémlelt körbe,
mintha nem lenne biztos benne, hogy valóban hozzá beszélnek, Gil pedig
folytatta – elismeri, hogy ő tette, és 15 év helyett 5 évet kérek rá.
- Hallja
ezt, Mr. Gregory? – kérdezte Elizabeth Mick felé intézve szavait – Istenemre,
mintha egy szúnyog zümmögne a fülembe. Roppant bosszantó – rázta meg fejét, mire
Roscow mérgesen horkantott.
- Tényleg
ki akarja tenni a védencét annak a procedúrának, ami egy tárgyalással jár? -
kérdezte szinte már együtt érző hangon az ügyész, mire Elizabeth végre felé
fordult, és ajkán magabiztos mosoly jelent meg.
- Roscow,
nem lesz itt semmiféle tárgyalás, mert az ügye olyan gyenge lábakon áll, hogy
egy lágy szellő elfújná. Ha csak fele annyira lenne jó a szakmájában, mint
amilyen profi módon nyalja Winslow hátsóját – utalt az államügyészre pimasz
bátorsággal az ügyvédnő - akkor most itt sem lennénk! – tette hozzá, mire az
ügyész levegő után kezdett kapkodni, Elizabeth pedig magához vette barna bőr
aktatáskáját, és nyomában ügyfelével, kisétált a tárgyalóteremből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése