Vonzások hálójában 35. rész

35. rész

Marcela Sattori türelmetlenül dobolt vörösre lakozott körmeivel a recepciós pulton, figyelmen kívül hagyva a fiatal, 20-as éveinek végén járó, sötétkék, stewardess egyenruhát viselő, vékony, feszengve mosolygó nőt, aki félhosszú, barna haját, idegesen tűrte füle mögé, szürkés-kék szemeivel pedig, egyre feszültebben nézte hol a hosszú ujjakat, hol Marcela gunyoros mosolyát.

-          Segítsek? Ért egyáltalán a számítógéphez? – kérdezte flegma pökhendiséggel a nőt Marcela, akinek sötétkék zakóján a Diana név díszelgett. Fehér inge és a hozzá kötött vörös nyakkendő tökéletes vasalással feszült karcsú alakjára, miközben büszkén kihúzta magát, és megsemmisítő tekintettel mérte végig leendő utasukat.

-          Köszönöm, kisasszony, nincs szükségem a segítségére. – utasította el a nem éppen kedves ajánlatot, majd amikor megtalálta, amit keresett, ismét felöltötte hivatalos mosolyát – sajnálom, de a legközelebbi járat csak két óra múlva indul.

-          Két óra? Én most akarok elutazni! Nem érti, hogy sürgős?? – ripakodott Diana-ra Marcela, mire az, látszólag sajnálkozva húzta fel tehetetlenül vállait, miközben szemében szikrája sem volt a megbánásnak.

-          Sajnálom. A korábbi gépeinken már nincs szabad hely – kulcsolta össze kezeit a pulton, mire Marcela úgy érezte, menten dührohamot kap.

-          Mi a frászt csináljak én ezen a lepratelepen két órán át?! – dühöngött tovább, mire a recepciós fejével jobbra intett.

-          Tudom ajánlani a reptéri büfét – felelte mézes-mázas mosoly kíséretében, és szinte látta maga előtt a dúsgazdag hárpiát, ahogy meglátja a kétnapos szendvicseket, és a langyos kávét.

-          Na, idefigyeljen, maga senki! Én Vincenzo Sattori lánya vagyok, megértette?! Ha azt mondom, hogy el akarok utazni most rögtön, akkor… - kezdett volna bele a fiatal nő megalázásába, de hirtelen egy hangot hallott meg a háta mögött.

-          Akkor én azt mondom, hogy nem megy sehova, mert le van tartóztatva! – csendült fel Kate határozott hangja, ő pedig, kővé dermedve nézett a recepciós mosolygó szemeibe, melyek a mögötte álló kapitányt fürkészték. Diana le sem tagadhatta volna az elégtételt, ami arcára is kiült, látva, ahogy Kate bilincset vesz elő, és megpörgeti ujjain – tegye hátra a kezeit, Ms. Sattori! Attól tartok, az elkövetkezendő járatokat kivétel nélkül le fogja késni.

-          Szabad érdeklődnöm, hogy miféle játék ez? – fordult meg lassan Marcela, hogy szembe találja magát Kate elszánt tekintetével, és a mellette álló író, és egy számára idegen detektív kék, átható pillantásával.

-          Ez nem játék. Bizonyítékunk van rá, hogy maga ölte meg Jared Tolcado-t – felelte Kate, majd a választ meg sem várva, egy laza mozdulattal megfordította a nőt - kezeket hátra! – utasította, és amikor az, nem akart engedelmeskedni, minden finomkodás nélkül tekerte hátra kezeit, és kattintott rá bilincset. Amikor távozni akartak, hirtelen Diana hangja állította meg őket.

-          A bankkártyája, Ms. Sattori – nyújtotta át készségesen, ezúttal őszinte mosollyal az arcán, mely azonban sokkal inkább volt kárörvendő, mint hivatalos. Ahogy Kate elvezette Marcela-t, Ryan megfogta Castle karját, így megakadályozva, hogy utánuk siessen.

-          Áruld már el, honnan tudtad, hogy idejövünk? – kérdezte még mindig kissé durcásan, mire Castle arcán széles mosoly terült el. Még most is maga előtt látta Kevin megdöbbent arcát, amikor kijelentette, hogy a reptérre kell menni, és azóta sem volt hajlandó elárulni, miből jött rá.

-          Egyszerű. Marcela egy elkényeztetett fruska, akit soha életében nem vontak felelősségre semmiért. Noha, az apja egy zsarnok szörnyeteg, és nem mellesleg, az egyik nagy rajongóm – fűzte hozzá önelégülten, mire Ryan megforgatta a szemét – soha nem tanította meg a lányának, mi a felelősségérzet. Amikor kihallgattuk, valószínűleg rájöhetett, hogy amint behozzuk Enrique-t, ő az apjához lesz lojális, ezért menekülnie kellett. Mivel pénze nem sok lehet, a bankkártyáját használta. Egy gazdag úrilány nem busszal, vagy vonattal fog menekülni, hanem repülővel, méghozzá, első osztályon – ért magyarázata végére, miközben kiérve a terminálból, látták, hogy Kate éppen a hátsó ülésre ülteti a gyanúsítottat.

-          Jó, de akár autóval is menekülhetett volna – akadékoskodott tovább Ryan, aki nehezen viselte, hogy az író ilyen könnyedén kitalálta a helyszínt.

-          Autóval? Nem kirándulni indult, drága barátom, hanem szökni próbált! – háborodott fel színpadiasan az író – méghozzá elég messzire ahhoz, hogy sem mi, se az apja ne találjon rá. Egek, Kevin Ryan! Legyen egy kis fantáziád! A végén még azt kell mondanom, hogy túl sokat lógsz Javi-val! – rázkódott meg látványosan, mire Ryan, elrejtve mosolyát, válaszolt.

-          Kíváncsi lennék, mit szólna ehhez, ha hallaná – jegyezte meg sejtelmesen, és éppen beszállt volna Marcela mögé, amikor Castle riadtan ragadta meg a karját.

-          De nem mondod el neki, ugye? – kérdezte cseppnyi félelemmel a hangjában, mire Ryan elgondolkodva húzta fel a vállát.

-          Az attól függ. Milyen gyakran használod a Ferrari-t? – kérdezett vissza ravaszul, Castle pedig, grimaszolva szorította össze ajkát.

-          Te is, fiam, Brutus?! – rökönyödött meg az író, és éppen folytatni akarta, amikor Kate köszörülte meg a torkát erőteljesen, mire mindketten bepattantak az autóba, és az őrsig már nem került szóba közöttük a téma.

Kate nyugodtan helyezte egymás mellé a bizonyítéktároló zacskókba helyezett tárgyakat, melyek között megtalálható volt a kés, amivel elvágták Jared torkát, és amit egy kiküldött járőrcsapat talált meg a tett színhelyétől 500 méterre egy kőrakás alatt, a bomba maradványai, egy DNS-teszt, és egy bankjegy. Marcela rezzenéstelen arccal nézte a műveletet, mialatt fehér, pánt nélküli ruháját igazgatta, mely ideges mozdulat árulkodóbb volt mindennél.

-          Hallgatom – szólalt meg Kate, mialatt várakozón fonta keresztbe karjait, Marcela azonban, válasz helyett, csak a kihallgató szoba ajtaja felé tekintgetett – ha az ügyvédjét várja, rossz hírem van. Nem fog eljönni. – jelentette ki Kate, amikor észrevette a sűrű pillantásokat, mire Marcela döbbenten meredt rá.

-          Ezt meg honnan tudja? És mi az, hogy nem jön el? Csak nem egy kirendelt ügyvédet akarnak rám sózni?! – kérdezte rikácsolva, mire Castle vette át a szót.

-          Igazából, felhívtuk a számot, amit megadott, de az ügyvéd közölte, hogy az apja fizeti, aki miután megtudta, hogy fel akarta robbantani, rejtélyes módon már nem érezte szükségét annak, hogy segítsen megúszni a gyilkosságot – felelte az író készségesen, és elégedetten látta, hogy Marcela elfehéredik – szóval, tényleg csak a kirendelt védő maradt, ami a maga számára nagyon rossz hír.

-          M…miért? – dadogta nagyot nyelve a nő, aki egy szempillantás alatt változott át nagyvilági, elkényeztetett dámából, riadt kislánnyá.

-          Mert rosszul fizetik őket, így nem is érzik szükségét, hogy vért izzadva megvédjenek valakit, aki talán tényleg gyilkolt. Ráadásul, az is előfordul, hogy frissen végzett jogász palántáknak adják az ügyeket, akiknél még én is többet tudok a jogról - magyarázta Castle látszólag együtt érzőn, majd hagyta, hogy Kate vegye át a szót.

-          Két lehetősége van. Az egyik, hogy nem szól semmit, amíg az ügyvédje megérkezik – vázolta fel az alternatívákat a nő – ez esetben a bíróság elé kerül a kés, amivel elvágták Jared Tolcado torkát, és ami tele van a maga ujjlenyomataival, a bomba maradvány, amin szintén a maga DNS-e éktelenkedik, és a pénz, amit a szobájában találtunk, és aminek a másik fele Tolcado lakásán pihent. Ehhez csapjuk még Enrique Torres vallomását is. A kirendelt ügyvéd minimum sokkot kap ezektől, és minden este imával fekszik majd le, hogy halálbüntetés helyett életfogytiglani büntetést kapjon. Az neki már siker – ment bele a játékba Kate, amit az író kezdett, annak ellenére, hogy tapasztalatból tudta, durva általánosítás volt, így lehúzni a kirendelt védőket, akik között igenis akadt egy-két elszánt, elhivatott jogász, aki értette a dolgát.

-          Elég! Mi a másik lehetőség? – kérdezte Marcela, miközben alsó ajka megremegett, Kate pedig, sóhajtott, és belső ajkát rágcsálta, mintha gondolkodnia kellene.