Vonzások hálójában 33. rész

33. rész

Castle és Kate szinte egyszerre léptek ki a pihenő ajtaján, hogy szembe találják magukat a dühöngő Enrique-vel, aki éppen Ryan-t lökte félre útjából olyan erővel, hogy az, nekiesett a lifthez vezető folyosót az asztalokkal berendezett helyiségtől elválasztó üveghez. Éppen azon lett volna, hogy az egyik járőrnek is nekimenjen, amikor hirtelen megtorpant. Javi fegyverével nézett farkasszemet. A Glock csöve egyenesen az orrának nyomódott, miközben a nyomozó dühösen szikrázó szemekkel nézett rá.

-          Még egy mozdulat, és az lesz az utolsó – szűrte fogai között a fenyegetést a férfi, mire Enrique egy másodpercig hezitált, végül elernyedt a testtartása, és hagyta, hogy két egyenruhás közrefogva, a kihallgató felé taszigálja. – Jól vagy, tesó? – szólította meg Javi a földről feltápászkodó társát, mire Ryan csak bólintva jelezte, hogy semmi baja.

-          Hol bukkantatok rá? – kérdezte az odaérkező Beckett a fiúktól, mire Ryan szólalt meg.

-          A Kék Nefelejts pultosa szólt be, hogy megvan az emberünk – felelte, miközben fájdalmas arckifejezéssel masszírozta megrándult nyakizmait.

-          Honnan tudta, hogy keressük? – kérdezte Castle értetlenül, miközben együtt érzőn mérte végig a nyomozót.

-          Régebben zsaru volt, és a nyugdíj után is képben akart maradni. Van egy rendőrségi rádiója, azon keresztül hallotta, hogy körözést adtunk ki Enrique Torres ellen. Amikor belépett a bárba, azonnal beszólt a központba, ők pedig, értesítettek minket – magyarázta készségesen, mire Castle arca felderült.

-          Ki gondolta volna, hogy a rendőrökbe is szorult némi írói véna – mosolyodott el lenyűgözve, de amikor a többiek értetlenül meredtek rá, folytatta – rendőr volt, a Kék Nefelejts nyilván egy rendőr bár, és azért kék, mert az egyenruha is kék, és azért Nefelejts, mert nem akar felejteni… - fejtette ki elméletét, mire Kate égnek emelte a tekintetét, Ryan pedig, elmosolyodott, mint aki még sosem gondolt erre.

-          Nem, Castle, nem ezért! Az egyenruhánk fekete! Azért Kék Nefelejts, mert az a kedvenc virága, és pont! – rántotta le a földre Javi az írót, mire Castle elhúzta a száját.

-          Igazad volt, semmi érzékenység nem szorult belé – fordult Beckett felé, majd folytatta – amúgy, az egyenruhátokra, ha rásüt a nap, egész kékes fényben csillog – szúrta oda a férfinak, mire az, összeszorította a száját, és éppen csípős választ adott volna, amikor Kate szólalt meg.

-          Mi beszélünk Enrique-vel, ti vegyétek fel a kapcsolatot a bombaszakértővel. Tudni akarom, mit derített ki, talán azt is rá tudjuk bizonyítani. – utasította a fiúkat, akik bólintottak és máris asztalukhoz siettek, hogy teljesítsék a kérést.

Castle és Kate már legalább negyed órája ült néma csendben Enrique Torres-szel szemben, aki azóta nem szólt egy szót sem, hogy beléptek a helyiségbe. Tekintete meredten bámult a távolba, arca meg sem rezdült, ahogy arról faggatták, hol volt a gyilkosság időpontjában. Fekete pólója úgy feszült kidolgozott testére, minden ránc nélkül, hogy szinte látni engedte kockás hasát. Széles válla kemény izmokban folytatódott felkarján, melyen majdnem szétrepedt a póló anyaga, alkarján pedig, különös táncot lejtettek az izmok, ahogy bilincsbe béklyózott kezét bizonyos időközönként ökölbe szorította, majd kiegyenesítette. Látszólag nyugodtnak tűnt, idegességéről csak a homlokán kirajzolódott ér ütemes lüktetése árulkodott, és arccsontjának folyamatos feszülése.

-          Enrique, mikor látta utoljára Jared Tolcado-t? – ismételte meg korábbi kérdését Beckett, de választ ezúttal sem kapott. A mély barna szemek egy pillanatra elidőztek arcán, melyekből megvetést olvashatott ki – tisztában van vele, hogy akiről kérdezzük, meghalt, ugye? – jött az újabb kérdés, de a velük szemben ülő még mindig néma maradt.

-          Mit érzett, amikor megtudta, hogy Jared és Marcela egymásba szerettek? – vette át a szócsövet most Castle, mire Enrique rápillantott, és megvonta a vállát – tehát magát nem érdekelte különösebben – vonta le a következtetéseket Castle a testbeszédből, majd Beckett felé fordult – tudod, nem értem, hogy ha őt ez egyáltalán nem érdekelte, miért segített volna mégis megszökni nekik? – kérdezte feleségétől olyan hangon, mintha Enrique ott sem lenne, és Kate azonnal látta, mire megy ki a játék.

-          Talán nem is segített nekik – felelte a nő ugyanolyan nyugodtan, mire Castle megrázta a fejét.

-          Marcela kitartott az mellett, hogy Enrique segíteni akart – ragaszkodott elméletéhez a férfi, miközben fél szemmel látta, hogy az elutasítás eltűnik a férfi szeméből, és érdeklődésnek adja át a helyét, de nem fordult felé, hogy tőle tudja meg a választ.

-          Mi van, ha csak megjátszotta? Ha igazából féltékeny volt? – gondolkodott hangosan a nyomozónő, majd folytatta – elhitette velük, hogy segíteni akar, de csak az alkalomra várt.

-          Egy pillanat! Én tényleg segíteni akartam, világos?! – szólalt meg először Enrique, mióta behozták, mire mindketten látszólag meglepetten fordultak felé, ő pedig, tovább beszélt – amikor megtudtam, hogy Marcela szerelmes, drukkoltam neki, hogy boldog legyen, és végre elmenekülhessen az apja zsarnoksága elől! Én örültem neki a legjobban, hogy rátalált a szerelem! – bizonygatta határozottan, mire Castle zavartan nézett rá.

-          Mikor látta Jared Tolcado-t utoljára? – tette fel megint az első kérdését Beckett, remélve, hogy az iménti kijelentés elindított a férfiban valamit, mire az, megrántotta a vállát.

-          A halála előtt két nappal. Eljött Senor Vincenzo-hoz kártyázni, utána találkozott Marcela-val, majd távozott. Ennyi – felelte nyíltan, majd várakozón nézett rájuk.

-          Tudja, hogy mikorra tervezték a szökést? – kérdezte Kate, mire Enrique bólintott.

-          Igen. Arra a napra, amikor meghalt. De valamiért Marcela nem ment el a találkozóra – fűzte hozzá, mire Castle és Beckett meglepetten néztek egymásra.

-          Biztos ebben? – kérdezett vissza Kate, mire a férfi bólintott.

-          Egészen biztos! Negyed 11-kor bementem a szobájába, hogy szóljak, a kocsi készen áll, indulhatunk. De közölte, hogy Jared-del lefújták a találkozót, és másik napra tették. Szóval, visszavittem a garázsba az autót, és elmentem lefeküdni – válaszolta nyugodt hangon a férfi, mire Kate teljesen összezavarodott. Nem értette, Marcela miért mondta azt, hogy elment a találkozóra, és már holtan találta szerelmét, ha nem így volt. Valaki hazudott, ebben biztos volt, már csak arra kellett volna rájönnie, hogy ki, és miért. Éppen további kérdéseket tett volna fel, amikor Ryan dugta be fejét az ajtón, ő pedig, elnézést kért, és nyomában az íróval, kilépett a szobából.

-          Beszéltem a robbantásiakkal. A bomba nagy része megsemmisült, de néhány darabját elemezni tudták. A szakértő megerősítette, hogy laikus készítette, az időzítő és a súlyérzékelő sem volt rendesen beállítva – tájékoztatta felettesét a nyomozó, és Kate érezte a férfi hangsúlyából, hogy nem az eddig elmondottakban lesz a lényeg – ez azonban nem minden. Az elemzők vérmaradványokat találtak az egyik huzalon – jelentette ki olyan hangon, hogy jól érezhető legyen belőle, milyen fontos dolgot találtak.

-          Tudtak DNS-t kivonni? – kérdezte Kate, mire Ryan sokat mondón elmosolyodott.

-          Igen! A minta 79,98% egyezést mutat egy, a rendszerben található mintával – felelte büszkén, majd kis hatásszünetet tartva, folytatta – Vincenzo Sattori – fűzte hozzá, és elégedetten mosolyodott el, amikor látta, hogy mindkét barátja döbbenten mered rá.

-          Ezek szerint… a rokona az illető… - tapintott rá a lényegre Castle, mire Ryan bólintott.

-          A lánya! – jelentették ki egyszerre feleségével, majd Kate töprengve fordult a kihallgató szoba ajtaja felé – ezért hazudik Enrique… úgy akar alibit biztosítani Marcela-nak, hogy azt hazudja, nem ment el otthonról.

-          Vajon tisztában van vele, hogy az úri lány éppen az ő nyakába akarja varrni a gyilkosságot? – tette fel a költői kérdést Castle, amire mindannyian tudták a választ, mire Kate elvette Ryan kezéből a szakértő jelentését tartalmazó lapot, majd megköszönve a gyors munkát és eredményt, visszament a kihallgatóba.

-          Mondja, Enrique, szeret Mr. Sattori-nál dolgozni? – kérdezte, csak úgy, mellékesen a férfitól, mire az, lassan bólintott.

-          Néha nem könnyű vele, de nem panaszkodhatok. Jól megfizet.

-          De azért bosszantja, ahogy az emberekkel bánik, nem igaz? – kérdezte most Castle, mire amaz, megrántotta a vállát.

-          Vannak rossz napjai – felelte kissé gyanakodva, mire Castle folytatta.

-          Maga hűséges típusnak tűnik… úgy értem, olyannak, aki a nehézségek ellenére lojális marad a megbízójához – elemezte a férfi személyiségét az író, majd a választ meg sem várva folytatta – legalább 20 éve dolgozik Sattori-nak, és ez éppen elegendő ahhoz, hogy feltétel, és kérdés nélkül kövesse őt, igaz?

-          Ő a munkaadóm. Azt teszem, amivel megbíz! – jelentette ki elszánt hangon, mire Kate vette át a szót.

-          Akár öl is, ha arra utasítja? – dobta oda a kérdést nyíltan, mire Enrique szeme elkerekedett és egyikük sem számított arra a válaszra, amit hallottak.