Árnyék a múltból 6. rész

6. rész

Kate és Castle döbbenten figyelte, ahogy kiléptek a liftből, hogy barátaik, egymással szemben állva, haragos tekintettel méregetik a másikat, miközben Javi kezében egy aktaköteget lobogtatott.

-          Nehogy azt hidd, hogy megbocsátok neked! Nem elég, hogy miattad felfüggesztettek, most még az egész délelőttöt akták nyálazgatásával tölthettem! – háborgott a férfi sértetten, mire Kevin megrántotta a vállát.

-          Nem kellett volna aktákat nyálaznod, ha hajlandó lettél volna velem dolgozni! – jelentette ki természetes hangon, Javi pedig, undorodva húzta el a száját, miközben úgy mérte végig egykori legjobb barátját, mintha egy elpusztult egeret talált volna.

-          Együtt dolgozni egy árulóval? Soha! – dobta le asztalára az aktákat, mire most Kevinen volt a sor, hogy felháborodjon.

-          Áruló?! Megmentettem az életeteket! Ha én nem vagyok… - fogott volna bele érvei felsorakoztatásába, de Javi közbevágott.

-          Ezt mondogatod magadnak lefekvés előtt, hogy nyugodtan tudjál aludni? Megtehetted volna, hogy utánunk jössz, és nem Gates-nek árulkodsz, mint egy óvodás! – emelte meg hangját a latin, miközben észre sem vette, hogy az őrs rendőrei mellett, már Beckett és Castle is elképedve figyelik a jelenetet.

-          Ó, értem! Tehát, ha én követem a szabályzatot, és nem rúgom fel meggondolatlanul, akkor máris áruló vagyok, ugye? – kérdezett vissza az ír, mire Javi unottan rántotta meg a vállát.

-          Lényegében összefoglaltad! – gúnyolódott, de Kevinnek már nem volt ideje válaszolni, mert egy erőteljes torokköszörülés vonta magára figyelmüket. A hang tulajdonosa, Gates kapitány szigorúan összevont szemöldökkel, karba font kézzel állt az iroda ajtajában. Szorosan hátrafésült, copfba kötött haja, sötét színű kosztümje hivatalos és határozott külsőt kölcsönzött a nőnek.

-          Az irodámba! Mindketten! – dörögte ellentmondást nem tűrő hangon, mire Kevin és Javi egymásra grimaszolva, de szó nélkül teljesítették az utasítást. A Vaslady megvárta, míg mindkét férfi bekullog előtte az irodába, úgy, mint egy igazgatónő, aki verekedésen kapta az ifjakat a tornateremben, majd ő is követte beosztottjait. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még visszafordult, és a továbbra is tétlenül ácsorgó, pletykára éhes nyomozókhoz intézte szavait – Munkára! – utasította őket egyetlen szóval, mely éppen elég volt ahhoz, hogy mindenki, akinek eddig látszólag semmi fontos elintéznivalója nem akadt, szorgos hangyaként induljon a dolgára, mialatt a kapitány még a reluxát is lehúzta az iroda ablakán.

-          Ez meg mi volt? – találta meg hangját elsőnek Castle, miközben követte Kate-et annak íróasztalához, és helyet foglalt szokásos székében. Kate először nem akart válaszolni, végül másképp döntött. Leült a férfi mellé, és hozzákezdett, hogy elmesélje azt a délutánt, aminek eredményeként felmondott, és megjelent az ajtajában.

A Vaslady némán pásztázta végig embereit, akik most félszegen álltak előtte. Mindkettőn egyszerre látszott a kín, és az elszántság is. Egyértelmű volt, hogy egyikük sem fog elsőnek megszólalni, ahogy egyikük sem fog elsőként bocsánatot kérni a másiktól. Végül a kapitány unta meg először a csendet, és kiegyenesedve székén, kezeit összekulcsolta asztala lapján.

-          Úgy viselkednek, mint a taknyos gyerekek! Vitatkoznak, duzzognak, sértéseket vágnak egymás fejéhez, jól elszórakoztatva ezzel a közönségüket! – mutatott ki széles mozdulattal az irodán kívülre, majd azonnal folytatta – Csak hogy én nem vagyok az anyjuk! Jól jegyezzék meg, amit most mondok! Ha gyereket akarnék nevelni, otthon maradtam volna! Nincs szükségem arra, hogy minden egyes alkalommal az irodámba licitáljam magukat, és megmossam a fejüket! Vagy elrendezik a dolgaikat, és együtt tudnak dolgozni, vagy mehetnek terápiára! – jelentette ki elszánt hangon, mire mindkét delikvens egyszerre meredt rá döbbent tekintettel.

-          Mégis… milyen terápiára? – kérdezte óvatosan Ryan, mire a Vaslady magától értetődő hangon válaszolt.

-          Természetesen, párterápiára! – blöffölte egyenesen a képükbe, holott szó sem volt ilyesmiről. Maximum pszichológushoz küldhette volna el őket, amit szintén nem állt szándékában megtenni, de nem hagyhatta, hogy tehetséges nyomozói a karrierjüket kockáztassák azzal, hogy marakodnak.

-          Párterápia! – ismételte meg undorodva a szót Javier – ez nem egy házasság!

-          Téved! – javította ki azonnal a kapitány – ez pontosan olyan, mint egy házasság! A napjuk nagy részét együtt töltik, egymásra vannak utalva, bízniuk kell a másikban, feltétel nélkül! A partnerség bizony, hogy olyan, mint egy házasság! Megértés kell hozzá, türelem, és együtt működésre való hajlandóság! Ha pedig, nem megy másként, akkor csak tegyenek úgy, mint ha! El kell hinniük azt, hogy a másik meghalna magukért! – fűzte hozzá szigorú hangon, majd ismét végig mérte őket – jelen pillanatban, nagyobb esélyt látok arra, hogy egymást fogják kinyírni! Az én kapitányságomon nincs helye marakodásnak, megértették? Vagy megtanulnak felnőtt módjára viselkedni, vagy…

-          Nem rajtam múlik! – jegyezte meg duzzogva Ryan, amitől valóban egyre inkább kezdett hasonlítani egy kis gyerekre, mire Javi megforgatta a szemét.

-          Nem érdekel! Oldják meg! – emelte fel a hangját a Vaslady, aki a legkisebb mértékben sem volt kíváncsi embereinek kínjára – gyerünk! Fogjanak kezet! – utasította őket, mire mindketten morcosan szorították össze szájukat, de egy fikarcnyi mozdulatot sem tettek annak érdekében, hogy a látszat meglegyen, és engedelmeskedjenek – nem hallották, amit mondtam?! Fogjanak kezet! Maguk társak, viselkedjenek úgy! – szólította fel őket még egyszer a kapitány, de a két férfi megint mozdulatlan maradt. – Értem. Tehát a terápiát választják… - gondolkodott hangosan a nő, és csak nehezen titkolta meglepettségét, majd hirtelen eszébe jutott valami – persze, át is helyeztethetem magukat. A 23-asnál és a 17-eseknél most üresedés van. Így jó távol lesznek egymástól ahhoz, hogy véletlenül se kelljen egy légtérben tartózkodniuk. – fűzte hozzá, és érdeklődve figyelte a reakciókat. Mosolyát alig tudta elrejteni, amikor meglátta Kevin szemében a rémületet. Pontosan tudta, hogy a férfinak legalább egy órával kellene többet utaznia bármelyik őrs állomásig, ami nem tenne jót a magánéletének, hiszen így is keveset lehet együtt újdonsült feleségével, míg Javi nagyot nyelve nézett társára. Gates már éppen feladta volna, amikor hirtelen Ryan kinyújtotta kezét Javi felé. A latin néhány másodpercig vacillált, végül összeszorította a száját, és belecsapta tenyerét a férfiéba – tökéletes! Két felnőtt ember, aki a munkájára koncentrál – húzta ki magát elégedetten a nő, majd egy kézlegyintéssel bocsátotta útjukra a férfiakat.

Castle döbbenten hallgatta végig a Kate által elmondottakat. Nem tudta eldönteni, mi taglózta le jobban. Az, hogy Kate és Javi milyen veszélyes akcióba kezdett, vagy az, hogy Ryan végül szólt a Vaslady-nek, ami annak ellenére is árulásnak hat, hogy az életüket mentette meg vele, vagy az, hogy szerelme majdnem meghalt aznap. Így már egészen biztos volt benne, hogy Kate-t azon az estét csak egyetlen ok vezérelte hozzá, mégpedig az elkeseredettség, és az, hogy vigaszra volt szüksége. Keserűen ismerte be magának, hogy az egész valóban nem szólt többről, mint arról, hogy a nőnek szüksége volt valakire, akivel lazíthat egy kicsit, akivel elfelejtheti a történteket. Éppen eddig jutott gondolatban, amikor nyílt a kapitány irodájának ajtaja, és a két civódó férfi lépett ki rajta. Mindkettő arcán látszott, hogy nem volt könnyű beszélgetésben részük, ahogy a dac és a sértettség is jól látható volt még mindig.

-          Minden rendben? – kérdezte Castle tőlük, mire mindkettő csak legyintett, végül Kate vette át a szót.

-          Ryan, mi a helyzet a fickóval a felvételről? – kérdezte, az ügyre terelve a figyelmet, bízva abban, hogy társai rendezik majd idővel kettejük dolgát.

-          Kinagyítattam a fotót, ahogy kérted, de a rendszer nem talált semmiféle egyezést. - felelte készségesen, miközben igyekezett kerülni Javi tekintetét.

-          Ezek szerint, még nem csinált semmi törvénybeütközőt – jegyezte meg Castle, mire Kate elhúzta a száját.

-          Vagy még nem bukott le – egészítette ki a megkezdett mondatot, mire Ryan elgondolkodva tette hozzá.

-          Vagy csak nem volt elég a fotó a technikusoknak – vélte csalódottan, majd hagyta, hogy Kate figyelme Javi-ra terelődjön.

-          Javi, te mit tudtál meg? – kérdezte a nyomozónő, mire Javi szándékosan Ryan elé állva, helyezkedett el a tábla előtt.

-          Nos, hála egyesek alkalmatlanságának, az én feladatom volt, hogy szimatoljak egy kicsit Parozzi múltjában – fogott bele, mit sem törődve Ryan szúrós pillantásával – az üzleti életben aktív. 20 éve érkezett az államokba, azóta számtalan üzletet bonyolított. Főként építkezések, befektetések, de a papírok szerint, mindegyik legális. A rendőrség csalás, vesztegetés, sikkasztás miatt indított többször is eljárást ellene, illetve megvádolták, hogy kapcsolata van az alvilággal is. Bárok és kaszinók üzemeltetésével hozták össze a nevét, de minden alkalommal kimosták az ügyvédei. A tanúk, akiket beidéztek, végül visszavonták a vallomást, és eskü alatt ragaszkodtak hozzá, hogy összetévesztették valakivel Parozzi-t.

-          Mi van a magánéletével? – kotyogott közbe Castle, mire Javi megrázta a fejét.

-          Semmi. Se barátnő, se feleség, se gyerek. Egyetlen rokont sem találtam, sőt, az Amerikába érkezése előtti időkről sem tudunk semmit. – felelte széttárt karokkal, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Ez kezd egyre zavarosabb lenni – dörgölte meg halántékát a nő, majd a két férfira nézett – az asszisztens átadott néhány aktát, és neveket is. Szintén Parozzi-val kötöttek üzletet, de vesztesen kerültek ki belőle. Ryan-nel nézzétek át őket, ellenőrizzétek le, melyik mit csinál most, és mekkora volt az a veszteség, ami érte őket – utasította Javi-t, aki azonban fancsali képet vágott.

-          Kutatómunka… ráadásul ezzel? – mutatott fintorogva Ryan felé, mire Kate lemondón nézett rájuk.

-          Ne hisztizz, nekem is maradt bőven – mutatta fel a kezében lévő aktahegyet a nő, majd összeráncolta a szemöldökét - Azt hittem, a Vaslady-nél megállapodtatok valamiben… - árulta el feltételezéseit, mire Javi bólintott.

-          Igen. Abban, hogy nem nyírom ki! De szeretnem nem kell! – hagyta őket egy mozdulattal faképnél, mire Kate megingatva fejét állt fel székéről.

-          Nekem ehhez kávé kell… sok kávé! – jelentette ki, és mindent maga mögött hagyva indult el a pihenő irányába, Castle pedig, nagyot nyelve követte.