Árnyék a múltból 18. rész

18. rész

Kate sosem tartotta magát vallásosnak, sőt, igazából, azt sem tudta, hisz-e Istenben. Egész pontosan, nem tudta, hogy amiben hisz, ami olyan sokszor segítette át veszélyes helyzeteken, az Isten-e? Hitt azonban egy felsőbb hatalomban, neveztessék bárminek, Isten, Allah, Jahve, vagy egyszerűen csak Sors, és most hirtelen némán fohászkodni kezdett hozzá, hogy az a sátáni mosoly, mely megjelent ex-barátja szája sarkában, és a hozzá tartozó magabiztos csillogás a barna szemekben, ne azt jelentse, amire gondol. Azonnal tudta azonban, hogy tévedett, amikor Rogan megszólalt.

-          Nézze asszonyom! Fogalmam sincs, hogy ez a Karpowski nyomozó kicsoda, és távol álljon tőlem, hogy megbántsam az urat – kezdett bele, de a Vaslady félbeszakította.

-          Hölgy! – dörrent rá a férfira olyan hangon, mintha annak tisztában kellett volna lennie ezzel az információval, mire Rogan bólintva kért elnézést.

-          Hölgyként főleg nem akarom megbántani, de azt szeretném, hogy Beckett nyomozó védelme alá helyezzen! – jelentette ki megmásíthatatlanul, mire Kate elcsigázottan sóhajtott fel, mely reakció nem kerülte el a kapitány figyelmét, de szó nélkül hagyta, Rogan pedig, tovább beszélt – mint állampolgárnak, jogomban áll a legjobb védelmet kapni! Elvégre, segítem a nyomozásukat, és veszélyben az életem!

-          Miből gondolja, hogy Beckett nyomozó a legjobb? – kérdezett vissza válasz helyett a kapitány, ami meglepte a nyomozónőt, de nem szólt semmit, csak kíváncsian várta, mire akar kilyukadni ezzel a kérdéssel a nő. Remélte, hogy Gates felismerte, mennyire nincs ínyére, hogy a férfit védelmezze, és talán azzal segít, hogy elhiteti vele, korántsem olyan jó a munkájában, mint az, hiszi. Minden reménye tovaszállt azonban, amikor Rogan mindent tudón elmosolyodott.

-          Abból, hogy ismerem, régebb óta, mint Ön! – válaszolta, és arcáról le lehetett olvasni, semmi nem tudja eltántorítani elhatározásától. – Tudom, hogy bármibe fog, azt maximális erőbedobással csinálja, éppen ezért azt is tudom, hogy ha ő védene, életben maradnék! – jelentette ki úgy, mint akinek tényleg nincs egy szemernyi kétsége sem efelől.

-          Az nem olyan biztos – szólalt meg most először Kate gúnyos hangon, mire Gates szúrósan nézett rá, ő viszont konokul nézett vissza rá.

-          Beckett nyomozó! – utasította rendre azonnal a kapitány emberét, mire Kate összeszorította száját, Rogan azonban hangosan felnevetett – igaza van. Elismerem, hogy Beckett nyomozó a legjobb emberem – fordult most a férfi felé Gates, mire az, magabiztosan elmosolyodott. Arcán látszott, zsebében érzi a győzelmet, Kate pedig, összeráncolt szemöldökkel várta, mi lesz a mondandó vége – éppen ezért nem hagyhatom, hogy a tehetsége elkallódjon azzal, hogy egy szobában üldögél, és a maga hátsóját őrzi. A rendőrség el tudja vinni egy olyan helyre, ahol Antonio Parozzi gyilkosa nem talál magára soha! Következésképpen, Karpowski nyomozó, aki egyébként jó képességű rendőr, tökéletesen el tudja látni a védelmét. Sőt, ha jól tudom, még pókerezni is tud, csak gyakran csal – tette hozzá, mindenfajta humor nélkül, majd azonnal folytatta – Beckett nyomozó vezeti a nyomozást, szóval, tetszik vagy sem, nem veszem le az ügyről azért, hogy a lábát lógassa! – közölte tárgyilagos hangon, és minden kimondott szóval Kate számára egyre szimpatikusabbnak tűnt.

-          Értem az álláspontját… köszönöm – bólintott Rogan komoly arccal, majd hirtelen felállt, és az ajtó felé sétált. Kate összehúzott szemmel nézett utána, és még azelőtt tudta, hogy nem lépi át a küszöböt, még mielőtt megfordult volna. Nem is tévedett, csak az ajtókilincs felé nyúlt, amikor hirtelen, mint akinek az imént jutott eszébe valami, visszalépett, és a kapitány felé intézte szavait – de én is kitartok a magamé mellett. Vagy Beckett nyomozó látja el a védelmemet, vagy kisétálok azon az ajtón! - próbálkozott zsarolással, mire Gates felhúzta a szemöldökét, de meglepettsége csak egy pillanatig tartott.

-          Rendben! Mindenki úgy lesz öngyilkos, ahogy akar! Ez jogában áll! – felelte nyugodt hangon, mire Kate kapkodta a fejét. Nehéz volt követnie, hogy éppen ki áll nyerésre a párbajban, de minden erejével, most először, mióta ismerte, Gates kapitánynak drukkolt.

-          Talán igaza lesz, és tényleg kinyírnak! Csakhogy, előtte még felkeresek néhány lapot, televízió csatornát, és mindenhol elmondom, hogy a rendőrség nem nyújtott védelmet, amikor kértem! – dobta vissza a labdát Rogan, majd azonnal folytatta, még mielőtt a kapitány, aki levegő után kapkodott a pimaszság hallatán, válaszolhatott volna – elképzelhető persze, hogy tisztázni tudják magukat, de amíg ez megtörténik, gyanítom sűrű vendég lesz a rendőrkapitánynál, és a polgármesternél – kacsintott a nőre magabiztosan, akinek olyan harag gyúlt sötét szemeiben, hogy ha a tekintetével ölni tudott volna, már nem kellett volna azon vitatkozni, ki védje meg Rogan-t Parozzi gyilkosától.

-          Beckett nyomozó… - szűrte fogai között indulatosan Gates, mire Kate felé fordult, és elég volt a nőre néznie ahhoz, hogy tudja vesztettek – vegye védelmébe Mr. O’Leary-t. Gondoskodjon róla, hogy az ügy lezárásáig biztonságban legyen – utasította Beckett-et, miközben arcán látszott, ha tehetné, ő maga lőné agyon a férfit.

-          Kapitány, nem hinném… - próbálkozott közbe avatkozni a nyomozó, de Gates egy kézmozdulattal elhallgattatta.

-          Az ügyet továbbra is maga vezeti! Amennyibe az úr – ejtette ki gúnyosan az utolsó szót a Vaslady – ragaszkodik hozzá, hogy magával legyen, nem akadályozom ebben! Kövesse mindenhova, és ha közben eltalálja egy kóbor golyó, a mi kezünk akkor is tiszta marad! És még valami! – fűzte hozzá elfojtott indulattal – írassa alá vele a papírt, amit Mr. Castle is aláírt!

-          Uram! Talán jobb lenne, ha… - fogott bele ismét Kate, hogy elmondja kételyeit, de Gates megint leintette.

-          Nem képezi vita tárgyát! Védje meg a férjét! – jelentette ki, mire Beckett összeszorította a száját.

-          Nem a férjem! Pusztán technikailag! – tört fel belőle, mire Gates úgy nézett vissza rá, mint aki ezt az információt egyáltalán nem tartja fontosnak.

-          Teljesen mindegy! Tegye a dolgát! – mutatott az ajtó felé, majd, amikor már éppen távoztak volna, még megállította őket – Mr. O’Leary! Engem még soha, senki nem merészelt kész tények elé állítani! Értékelni fogom a merészségét! – tett ígéretet, komolyan a sötét barna szemekbe nézve, mire Rogan egy pillanatra elbizonytalanodott. Fogalma sem volt, hogy bóknak vagy fenyegetésnek vegye, amit hallott.

-          Ezt vegyem… fenyegetésnek? – kérdezte gyanakodva, mire ezúttal Gates ajkára költözött sejtelmes mosoly.

-          Nem, Mr. O’Leary! A legkevésbé sem. Ez pusztán ígéret – válaszolta nyugodt hangon, majd visszaült asztala mögé, orrára helyezte szemüvegét, és egy aktát felemelve, olvasni kezdett, így jelezve, hogy részéről befejezte a beszélgetést.

Castle idegesen járkált fel és alá Beckett asztala mellett. Időként szemét összehúzva próbálta kitalálni, mi folyhat a kapitány irodájában, de azon kívül, hogy csak nyilvánvalóan Rogan és Gates beszélgettek valamiről, Kate pedig, hallgatott, semmit nem tudott meg. Éppen újabb fordulatot tett az asztal körül, amikor hirtelen egy kezet érzett meg a vállán, ő pedig, ijedtében ugrott egyet.

-          Jézusom, Espo! A frászt hoztad rám! – kapott mellkasához rémülten, levegő után kapkodva, de Javi arcán látszott, a legkevésbé sem bántja, hogy megijesztette barátját.

-          Ki vele, Castle! Ki az a tag a Vaslady irodájában Beckett-tel? – kérdezte, kényelmesen elhelyezkedve felettese asztalának szélén, miközben Ryan is csatlakozott hozzá, figyelmen kívül hagyva Javi rosszalló pillantását, de amikor ő is fel akart ülni társa mellé, Javi egy mozdulattal lökte arrébb, amitől elvesztette az egyensúlyát. Duzzogva nézett régi, jó barátjára, de az, figyelemre sem méltatta, csak Castle-re szegezte mélysötét, barna szemét, úgy, mint aki pontosan tudja, hogy az, ismeri a választ a kérdésre.

-          Honnan veszed, hogy tudom, kivel van Beckett bent? – kérdezett vissza válasz helyett az író, mivel sehogy sem jött a szájára, hogy Beckett férje az új fickó.

-          Ugyan már! Állandóan követed, mint egy hűséges kiskutya – húzta el a száját kételkedve Javi, majd folytatta – higgyem el, hogy fogalmad sincs, mi folyik itt?

-          Az ám! Ráadásul, együtt érkeztetek ma reggel! – szólalt meg Ryan is, miközben Castle hol egyikre, hol másikra kapta tekintetét. Fogalma sem volt, mennyit árulhat el a történtekből, vagy mit is mondhatna, anélkül, hogy Beckett a fejét venné miatta a későbbiekben.

-          Gyerünk! Könnyíts a lelkeden, Castle! – veregette hátba Javi, mire az író nagyot sóhajtott. Már éppen belefogott volna, hogy kitaláljon egy mesét, vagy legalábbis, az igazságnak csak egy részét fedje fel, amikor váratlan helyről kapott segítséget.