45.
rész
Ahogy
beértek a nappaliba, Helen diszkréten kettesben hagyta őket, és a konyhába
sietett, de amikor beért, megfordult, és észrevétlenül lapult meg a fal
mellett, alsó ajkát pedig beharapva, feszülten figyelt, hogy minden szót
halljon, ami elhangzik. Kate mély levegőt véve, nagyot nyelve nézett a férfira,
aki tanácstalanul és félelemmel a szemében nézett vissza rá.
- Kate,
hallgass meg, kérlek – szólalt meg halkan, de hangjából annyi fájdalom és
kétségbeesés csendült ki, hogy Kate szíve összeszorult, miközben Dean,
kihasználva, hogy a nő nem utasította el azonnal, tovább beszélt. – Bármit is
mondott Cedrick, hazugság volt! Az egészet Karen-nel tervelték ki, és a csók,
amit láttál, nem én akartam! Váratlanul történt, meg sem fordult a fejemben, hogy
erre készül – hadarta szinte egy levegővel, mire Kate nagy levegőt vett.
- Igen,
tudom – válaszolta halkan, Dean pedig döbbenten nézett vissza rá.
- Tudod?
– kérdezett vissza hitetlenkedve. Mindenre felkészült útban a birtok felé,
arra, hogy Kate meg sem hallgatja, arra, hogy elutasítja, nem hisz neki,
kidobja a házból, de arra nem, hogy nyugodtan közli, tudott a csapdáról.
- Igen
– bólintott a nő, megerősítve korábbi kijelentését. – Azt hiszem, már akkor
sejtettem, mire készülnek, amikor Cedrick megjelent a kocsmában, de biztos
akkor lettem benne, amikor kiléptem a seriff iroda ajtaján – vallotta be, Dean
pedig már másodszor lepődött meg.
- Te
a kocsmában voltál? – kérdezte idegesen, és fogalma sem volt, miben
reménykedjen. Abban, hogy Kate tanúja volt az előkészületeknek, vagy inkább
abban bízzon, hogy nem tud semmiről, amire készült.
- Korábban
érkeztem, ott vártalak – magyarázta Kate, majd keserűen elmosolyodott. – Arra
nem számítottam, hogy Cedrick jelenik meg, és elmondja, azért hívtál meg
vacsorára, hogy elmond, kibékülsz Karen-nel, mert a cég mindennél fontosabb.
- Hittél
neki? – nyelt nagyot Dean, mert fájt neki, hogy Kate nem bízott benne eléggé,
mire a nő könnyes szemmel vont vállat.
- Az,
amit mondott, és az, ahogy viselkedtél a telefonhívás alatt elbizonytalanított
– válaszolta lelkiismeret-furdalástól gyötörve, majd belenézett a szomorú
szemekbe. – De most már teljesen biztos vagyok benne, hogy hazudott, és megint
Karen-nel állítottak csapdát – tette hozzá és hangjában valóban nyoma sem volt
a kételyeknek. Amint kilépett az irodából, autóba ült, és hazáig azon
gondolkodott, amit a férfi mondott neki, és amit látott. Ezzel párhuzamosan
azonban, megjelent előtte Dean arca is, hallotta hangját, ahogy fülébe suttogja,
mennyire szereti, felidézte minden közös pillanatukat, ahogy az is eszébe
jutott, milyen ajánlatot tett neki Cedrick, hogyan hazudott a szemébe Karen,
csak azért, hogy elérjék, ő és Dean ne lehessenek együtt.
- Egy
romantikus estét terveztem – hallotta meg Dean halk hangját, ami kirántotta
gondolatai közül, miközben a férfi folytatta – azt akartam, hogy különleges
legyen, ezért voltam ideges – tette hozzá magyarázatul, mire Kate
elmosolyodott, Dean pedig lassan közelebb lépett hozzá. – Sosem választanám a
pénzt, vagy Karen-t a szerelmünk helyett! – jelentette ki komoly, határozott
hangon, mire Kate nagyot nyelve bólintott.
- Tudom,
és hiszek neked – válaszolta, mire Dean megkönnyebbülten felsóhajtott, és
szorosan a karjaiba vonta szerelmét. Fejét nyaka vonalába rejtette, mélyen
beszívta az ismerős illatot, miközben hálát adott a sorsnak, amiért nem
veszítette el örökre.
- Köszönöm
– suttogta nyakába, majd elfordította fejét, és először nyakát, majd arcát
csókolta végig, Kate pedig lehunyta szemét, amikor megtalálta ajkát, és forrón
megcsókolta. Mielőtt azonban elmélyítette volna a csókot, Kate erőt vett magán,
és megtámasztva tenyerét a széles mellkason, eltolta magától Dean-t.
- Holnap
visszamegyek Bostonba – nyögte nehezen, és nagyot kellett nyelnie, hogy
legyűrje a torkában keletkezett gombócot.
- Tessék?
– döbbent meg Dean, aki arra számított, hogy ezután boldogok lehetnek, és
teljesen váratlanul érte a közlés – Nem mehetsz el, Kate! Szeretlek! – fonta
ujjait a karjára, mintha így visszatarthatná, Kate pedig úgy érezte, megszakad
a szíve a fájdalomtól, mégsem engedhette, hogy Dean maradásra bírja.
- Én
is téged – suttogta remegő hangon – fogalmad sincs, mennyire – tette hozzá, és
hagyta, hogy egy könnycsepp végig gördüljön arcán, miközben Dean tehetetlen
kétségbeeséssel nézett rá, ő pedig folytatta – de úgy látszik, ez sosem lesz
elég.
- Miről
beszélsz? – rázta meg fejét értetlenül szerelme, mire Kate nagy levegőt vett,
hogy megnyugodjon.
- Ha
itt maradnék, hány ilyen ma estéhez hasonló eset lenne még? – tette fel a
kérdést, de a választ nem várta meg, hanem folytatta – Karen és Cedrick sosem
fogadná el, hogy együtt legyünk. Minden erejükkel azon lennének, hogy
elválasszanak minket egymástól!
- Most
sem sikerült nekik! – vetett ellen Dean, mert elképzelhetetlennek tartotta,
hogy elengedje Kate-et, az egyetlen nőt, akit valaha szeretett. – Szeretjük
egymást, és ez elég lesz nekünk ahhoz, hogy megbirkózzunk mindennel!
- Így
akarsz élni? – kérdezte elcsukló hangon Kate, cseppnyi dühvel a hangjában, de
nem Dean-re volt mérges, sokkal inkább a helyzetre, Karen-re és Cedrick-re,
akik elveszik a lehetőséget tőlük a boldogságra. – Állandóan harcolni,
félreértéseket tisztázni? – sorolta könnyes szemmel. – Én ezt nem akarom!
Előbb-utóbb belefáradnánk az állandó magyarázkodásba – tette hozzá halkan, mire
Dean vadul dobogó szívvel vett mély levegőt.
- Akkor
veled megyek! Bostonba költözöm! – jelentette ki megmásíthatatlan hangon, mire
Kate szomorúan elmosolyodott, és finoman simított végig a markáns arcon, Dean
pedig egy másodpercre lehunyta szemét, ahogy megérezte a puha kéz érintését.
- A
te életed itt van, Dean – válaszolta nyugodt hangon – Sosem lennél ott boldog,
és én sem, mert bűntudat gyötörne, hogy miattam hagytál itt mindent – tette
hozzá, ugyanazt a magyarázatot adva, amit Dean is érzett, amikor arra várt,
hogy Kate-nek ne ő legyen az egyetlen ok, amiért Lakeville-ben marad. –
Ráadásul Cedrick-nek igaza van – ismerte be keserűen. – Fontos a család, ezt
nálam jobban senki sem tudja. Karen apja megmenthet benneteket…
- De
én téged szeretlek! – szakította félbe Dean türelmetlenül beletúrva sűrű
hajába, amitől homlokába hullott néhány tincs, de nem is törődött vele. – Nem
érdekel Karen, nem érdekel a vállalat, és legfőképpen nem érdekel Cedrick! –
jelentette ki indulattal a hangjában, mert képtelen volt elhinni, hogy mégis
elveszíti Kate-et. – Kate, kérlek! Ne menj el! – jelent meg néma könyörgés a
szemében, miközben kezét a nő nyakára csúsztatta, és egészen közel húzta
magához. – Ketten meg tudjuk oldani! Szeretlek – suttogta, forró lehelete pedig
szinte égette a nő ajkát, majd puha csókot lehelt rá. – Egyszer már hagytalak
elmenni, még egyszer nem követem el ezt a hibát – súgta két csók között, de
Kate megrázta a fejét. Nem hagyhatta, hogy elgyengüljön, így ellépve a
férfitól, lenyelte könnyeit, és kihúzta magát.
- Sajnálom,
már döntöttem – közölte látszólag nyugodtan, de hangjának remegése, és a
könnyek a szemében elárulták a férfinak, hogy neki sem könnyű megtenni ezt a
lépést, amivel csak még elviselhetetlenebbé vált az egész. – Holnap elutazom,
és nem akarom, hogy velem gyere, vagy utánam jöjj! – tette hozzá, majd a
választ meg sem várva, kihúzta karját a férfiéból, és hátra sem fordulva,
kettesével szedve a lépcsőfokokat rohant fel a szobájába, Dean pedig
elgyötörten nézett utána. A fájdalom a lelkéig hatolt, miközben úgy érezte,
megint ugyanaz a tizennyolc éves, szerelmes kamasz, aki az ajtóban állva tudta
meg, hogy élete szerelme elhagyta, és talán sosem látja többé. Ugyanaz a kín,
ugyanaz a bensőjét égető érzés kerítette hatalmába, mint akkor, a birtok
bejárati ajtajában, amikor Nanny elmondta, hogy Kate örökre elutazott, azzal a
különbséggel, hogy most pontosan tudta az okát. Bár fájt elfogadnia, hogy Kate
nem akar harcolni kettőjükért, megértette az érveit. Hiszen, ki akarna egy
olyan kapcsolatot, ahol folyton a hátuk mögé kell nézni, azt várva, mikor
szőnek ellenük újabb tervet, ő mégis kész lett volna bármit feladni ezért a
szerelemért, és rossz érzés volt, hogy Kate ezt nem tette meg. Mégsem tudta
hibáztatni érte, hiszen amióta az eszét tudta, túl sokan bántották ahhoz, hogy
belemenjen egy olyan kapcsolatba, amiért csak még több sértést kapott volna.
Megértette, hogy nyugalomra vágyik, békére, egy olyan helyen, ahol nem egy
házasságon kívül született, törvénytelen gyerek, akit a nagyszülei neveltek, és
akire kétértelmű megjegyzéseket tesznek, amiért hozzáment a város egyik
leggazdagabb agglegényéhez, de fájdalmas volt az érzés, hogy ezt ő nem tudta
megadni neki.
- Adj
neki egy kis időt – rántotta ki gondolatai közül Nanny hangja, aki eddig a
konyha falánál állva, minden szót hallott, és csak nagy erőfeszítések árán volt
képes csendben maradni. Legszívesebben közbelépett volna, de erőt vett magán,
és kivárta a végét, most viszont, elnézve Dean-t, aki csüggedten, szomorúan,
tanácstalanul állt a nappali közepén, úgy érezte, meghasad a szíve, és muszáj
volt bejönnie. – Szereted őt, és ő is szeret téged. Ez biztos! – jelentette ki,
mire Dean keserűen elmosolyodott.
- Igen,
de úgy látszik, ez sosem lesz elég – ismételte meg Kate korábbi szavait, majd
mit sem törődve Helen döbbent arcával, hátat fordított és elhagyta a házat.
Nanny bosszúsan szorította össze ajkát, és mérges pillantást lövellt az emelet
felé, majd mély levegőt véve elindult, hogy számon kérje unokáját. Az ajtó
előtt megtorpant néhány másodpercre, azon tanakodott, vajon helyesen teszi-e,
ha beleavatkozik, végül kihúzta magát, és lenyomta a kilincset. Még egyszer nem
akart abba a hibába esni, mint tíz évvel ezelőtt. Szilárd meggyőződése volt
ugyanis, hogy ha akkor a sarkára áll, és ahelyett, hogy hagyja elmenni
unokáját, kiszedi belőle, mi zaklatta fel annyira a bálon, egészen másképp
alakultak volna a dolgok. Amint belépett azonban, elszállt a haragja, és nagyot
sóhajtva csukta be maga után az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése