Nem menekülhetsz 48. rész

 "Kedves Olvasóim!

Ennek a történetnek is vége. Csak remélni merem, hogy tetszett, jól szórakoztatok, segített kizökkenni a hétköznapok taposómalmából. Én megköszönöm nektek, hogy velem voltatok az úton, olvastátok az újabb és újabb részeket. :) Köszönöm!" K.B

48. rész

Kate türelmesen várakozott az ajtó előtt, amíg arra várt, hogy valaki reagáljon a csengőre, és kinyissa, miközben fejben újra lejátszotta magában a beszélgetést, amire készült. Tisztában volt vele, hogy Karen nem lesz elragadtatva, de nem is állt szándékában lenyűgözni, vagy képmutatóan úgy tenni, mintha békejobbot nyújtani jött volna ide. Egyetlen cél vezérelte, hogy elvegye a kedvét a nőnek attól, hogy még egyszer beleavatkozzon az életébe, a Dean-nel való kapcsolatába, vagy szövetkezni akarjon Cedrick-kel. Éppen itt tartott gondolatban, amikor sietős lépteket hallott, majd másodpercekkel később szélesre tárult előtte a hatalmas, két szintes, óriási udvarral, és medencével rendelkező ház hófehér ajtaja.

- Üdvözlöm! – köszönt rá egy szelíden mosolygó, fiatal lány, aki fekete-fehér egyenruhát viselt, haját szoros kontyba fogta, és arcán a mosoly ellenére idegesség látszott, amit Kate teljes mértékben meg tudott érteni. Ő maga is idegronccsá válna, ha itt kellene dolgoznia, gondolta magában. – Miben segíthetek? – rántotta ki gondolatai közül a halovány hang, mire mély levegőt vett, és felvértezve magát az ellen, ami következni fog, ő is elmosolyodott.

- Ms. Karen Gilbert-hez jöttem – válaszolta nyugodtan, de mire a lány bólintott volna, a megnevezett jelent meg a hátuk mögött. Karen ezúttal is kifogástalanul nézett ki méregdrága, vérvörös kosztümjében, melyhez hófehér selyeminget, és színben tökéletesen passzoló körömcipőt viselt. Szőke haját lazán tűzte fel tarkójára, arcát pedig enyhe smink borította.

- Mi tart ennyi ideig Lucy?! – rikácsolta türelmetlenül, de ajkára forrt a szó, amikor meglátta, ki a váratlan vendég. – Te meg, mit keresel itt? – jelent meg utálat a szemében, miközben orrát megvetőn húzta fel.

- Köszönöm, nem megyek be, és frissítővel se kínálj, nem maradok sokáig – hárította el pimaszul a fel sem tett ajánlatot, miközben látta, hogy a szobalány óvatosan a háttérbe húzódik, de nem tágít mellőlük. – Csak azért jöttem, hogy elmondjam, végleg hazaköltözöm – jelentette be nyugodtan, mire Karen unottan húzta el száját.

- Semmi közöm hozzá, mit csinálsz – válaszolta büszkén felszegett állal, Kate pedig beleegyezőn bólintott.

- Pontosan! Ahogy a Dean-nel való kapcsolatomhoz sincs semmi közöd! – tért a lényegre, amivel elérte, hogy Karen szemében megcsillant az érdeklődés, de másodpercekkel később már felvette arisztokratikus álcáját.

- Nem értem, miért mondod ezt nekem – rántotta meg vállát látszólag ártatlan arccal, de Kate csak mindent tudón elmosolyodott.

- Ugyan már, Karen – ingatta meg fejét lassan, miközben hívatlanul beljebb sétált az előtérbe, a szobalány pedig, tátott szájjal hallgatta a beszélgetést, hogy véletlenül se maradjon le semmi fontosról, és szóról szóra tudja elmondani majd a konyhában a szakácsnőnek és a házvezetőnőnek, amit hallott. – Mindketten tudjuk, hogy a középiskola óta megveszel Dean-ért, és megesz a fene, amiért engem választott! Azzal is tisztában vagyok, hogy hazudtál a bálon, és a két héttel ezelőtti színjátékot is Cedrick-kel találtátok ki – terítette ki a lapjait Kate, mire Karen karba fonta kezeit, és rezzenéstelen arccal nézett vissza rá.

- Na, és? – vetette oda flegmán – azt csinálok, amit akarok! Ha ahhoz van kedvem, hogy Dean-t elcsábítsam, akkor azt fogom tenni! Előbb-utóbb az enyém lesz, tudom! Mi ketten tökéletesen összeillünk, és csak idő kérdése, hogy ezt ő is belássa! – jelentette ki eltökélten, mire Kate magabiztosan elmosolyodott.

- A téveszméidet nem ártana kezeltetni – jegyezte meg nyugodtan, mire Lucy halkan kuncogni kezdett, de azonnal abbahagyta, amikor Karen vérben forgó szemekkel, bosszúsan nézett rá, Kate pedig folytatta – azért jöttem, hogy elmondjam, szállj ki az életünkből! Nem akarom, hogy még egyszer beleavatkozz a kapcsolatunkba, vagy megpróbáld tönkre tenni azt!

- Különben? – húzta fel kihívón szépen ívelt szemöldökét Karen, és a félelem legkisebb jele sem látszott az arcán, mire Kate elkomolyodott és egészen közel lépett a nőhöz, aki nagyot nyelve erőltetett magára egy büszke mosolyt.

- Ha csak megpróbálod, megeresztek néhány telefont Bostonba – vázolta fel a jövő sötét képeit Kate halk, fenyegető hangon. – Az elmúlt években elég jó kapcsolatot építettem ki az adóhatósággal! Elég egy-két elejtett információ és apu cégét úgy szedik darabokra, mint egy legóvárat! Gondolom, nem tenne jót a családi kasszának, és a Gilbert család nevének egy ilyen kis… hogy is mondjam… - tűnődött el néhány másodpercig, a megfelelő szót keresve. – Felfordulás – találta meg végül mosolyogva, mire Karen elsápadt, ahogy maga elé képzelte, micsoda botrány lenne belőle, vagy talán a vagyonukat is elveszíthetik.

- Te… fenyegetsz engem? – szűrte fogai között visszafojtott indulattal, mire Kate lassan megrázta fejét.

- Nem – válaszolta halálos nyugalommal – ezt bátran veheted ígéretnek – tette hozzá, majd még egyszer körülnézett a házban, melynek impozáns, drága bútorokkal való berendezése árulkodott a temérdek vagyonról. – Helyes kunyhó – mosolyodott el vidáman – az adóhatóság imádja az ilyet! – kacsintott a nőre, aki tátott szájjal, levegő után kapkodva igyekezett legyőzni rosszullétét, mialatt Kate odalépett a vidáman ácsorgó Lucy-hez, és egy névkártyát húzott elő a zsebéből. – Ha esetleg itt elege lesz, látogasson el a Reynolds birtokra. Mindig jól jön a ház körül egy kis segítség – érintette meg vállát biztatón, a lány pedig hálásan vette át a névjegyet. – További szép napot, Karen! – köszönt el elégedetten, majd a választ meg sem várva, elsétált az autójához, és még mindig jókedvűen mosolygott, amikor beszállt és elhajtott. Bízott benne, hogy Dean is hasonlóan jó eredményekkel zárja a délutánt, és már alig várta, hogy a lakásában belesimulhasson az ölelő karokba, átadhassa magát a szerelemnek és a szenvedélynek.

 

Dean rezzenéstelen arccal figyelte bátyját, ahogy idegesen, fel-alá rótta a köröket a Lakewood ház tágas, perzsa szőnyeggel borított nappalijában. Amikor ideért, és elmondta testévérének, hogy a jövőjéről akar vele beszélni, az mosolyogva fogadta, nyilván azt hitte, Karen-nel tervezi azt, ami azonban meg sem fordult a fejében, amit azonnal egyértelművé is tett, és bevallotta, hogy Kate hazajött, ő pedig amint lehet, feleségül fogja venni.

- Neked teljesen elment az eszed?! – kérdezte már sokadjára indulatosan Cedrick, mialatt egy kristálypohárba whisky-t töltött, és nagyot kortyolt belőle. – Tévedsz, ha azt hiszed, én ezt hagyom, vagy tétlenül fogom nézni, hogy elvegyél egy ilyen fattyút!

- Kénytelen leszel – válaszolta nyugodt hangon Dean, bár erős késztetést érzett rá, hogy ismét állon vágja kijelentéséért fivérét.

- Kénytelen leszek? – ismételte meg a férfi hitetlenkedve – ugyan, miért kellene nekem ezt elviselnem, vagy hagynom? – kérdezte fennhéjázó önteltséggel, mire Dean felemelkedett a fotelből, ahol addig üldögélt, és megállt bátyja előtt.

- Egyszerű – vonta meg vállát könnyedén – ha még egyszer beleavatkozol az életembe, bekavarsz a kapcsolatomba Kate-tel, vagy csak megpróbálsz valahogy keresztbe tenni neki, elmegyek a bíróságra, és kiveszem a cégből az örökségemet. Beleértve az összes, eddig ki nem fizetett részvények után járó havi járadékokat is – jelentette ki rezzenéstelen arccal, és elégedetten látta, hogy Cedrick elfehéredik. – Mennyi is ütné a markomat hét év után? – kérdezte elgondolkodva, mire Cedrick nagyot nyelt.

- Ezt nem teheted! Ha kiveszed… - dadogta nyugtalanul, Dean pedig bólintott.

- Ha kiveszem, bezárhatod a vállalatot – közölte higgadtan, így utalva rá, hogy pontosan tudja, mit jelentene ez a cégnek. – Mindketten tudjuk, hogy nincs annyi mozgatható tőke, hogy kifizess, tehát addig jó neked, amíg én élem a saját életemet, távol a vállalattól, a vagyontól – figyelmeztette testvérét, majd folytatta – de jól jegyezd meg, csak addig maradok távol, amíg te is így teszel! – dobta az ajánlatot bátyjának, és elmosolyodott, amikor látta, hogy az elgondolkodik. Amikor Kate rávilágított, hogy a saját fegyverükkel kell legyőzniük Karen-t és Cedrick-et, és mindegyiküknek van gyengepontja, azonnal tudta, hogy testvére esetében ez a vállalat és a pénz, most pedig elnézve, ahogy a kínok kínját élte meg még a gondolatától is, hogy meg kell válnia a cégtől, már egészen biztos volt benne, hogy nyert ügye van.

- Rendben – sóhajtott halkan Cedrick – azt csinálsz, amit akarsz! Ha vele akarsz lenni, hát legyél, nem avatkozom többé az életedbe! – ígérte meg komolyan, de sértetten, mire Dean elégedetten bólintott.

- Köszönöm! – indult el az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna, még hátrafordult. – Még valami! Ha esetleg elfelejtenéd, amit ígértél, csak olvasgasd ezt! – dobott oda neki egy mappát, Cedrick pedig érdeklődve nyitotta ki, majd fojtott el egy káromkodást, amikor meglátta, hogy szüleik végrendeletének másolatát tartja a kezében, és mellette még néhány dokumentumot, mely azt bizonyította, hogy Dean egyetlen centet sem vett még fel a vállalat pénzéből, mire lesújtva simított végig homlokán, Dean pedig boldog mosollyal csapta fejébe kalapját, és meg sem állt az autóig, hogy végre Kate-tel lehessen.

 

Kate aprókat lépve próbálta elkerülni, hogy el ne essen, miközben erősen kapaszkodva Dean karjába hagyta, hogy a férfi vezesse. Három hét telt el azóta, hogy hazajött, és még soha életében nem volt olyan boldog, mint most. Ő és Dean ugyan még nem költöztek össze, de minden nap találkoztak, nemcsak a munkahelyen, hanem utána a délutánokat és szinte az összes éjszakát is együtt töltötték. A városiak végre elfogadták, és a kezdeti kíváncsiskodások után, hogy mi történt a nyakával, elmúlt az újdonság varázsa, így már arra sem volt szükség, hogy kendővel takarja el a forradást. Amikor nem kettesben töltötték az estét, Dean gyakran átjött a birtokra vacsorázni, és szinte kivétel nélkül minden reggel eljött érte, úgy indultak el a hivatalba. Helen nem győzött hálát adni az égnek, amiért Kate végre egy biztonságosabb állást talált a bostoni gyilkossági csoport után, és számtalanszor elmondta, milyen jól áll neki az egyenruha, amit Dean tekintete is megerősített, valahányszor vágyakozva futott végig karcsú alakján a pillantása. Noha kezdetben félt tőle, hogy hiányozni fog az izgalom, és a nyüzsgés Bostonból, mindössze néhány nap alatt felvette a kisváros nyugodt ritmusát, és rá kellett jönnie, hogy ő sosem tartozott igazán Bostonba, a szíve egy darabját itt hagyta, Lakeville-ben, és csak most érezte igazán, hogy hazatért.

- Vigyázz, kő! – intette óvatosságra Dean, mire kissé arrébb húzta, majd tovább vezette a bekötözött szemű nőt, aki kezdte elveszíteni türelmét.

- Az Istenért, Dean! Hová megyünk? – kérdezte nevetve, izgatottan, de a férfi ezúttal sem volt közlékenyebb, mint akkor, amikor megérkezett, és a szokásos reggeli kávé után elővette a kék kendőt, melyet azóta őrzött magánál kabalaként, amióta Kate a lakásán felejtette, és rejtélyesen bekötötte a szemét, mondván, hogy egy meglepetéssel készült. Helen és Donald reakciójából egyértelműen kiderült, hogy ők jobban informáltak nála, de most is Dean-nel fújtak egy követ, és eszük ágában sem volt elárulni, mire készül a férfi, csak sokatmondón mosolyogtak, és nógatták, hogy tartson a férfival. Lucy pedig, aki nemsokkal korábban érkezett hozzájuk, csak vidáman mosolygott a szerelmeseken, miközben nem győzött hálát adni az égnek, amiért azon a kora délutáni napon a sors az útjába sodorta Kate-et, neki pedig volt elég bátorsága hozzá, hogy másnap felmondjon Gilbert-éknél, és állást kapott a Reynolds birtokon. Először azt hitte, Helen mellé kerül, hamar rájött azonban, hogy Kate-nek egészen más tervei vannak vele. Legnagyobb örömére, Phil mellé került, aki szívesen tanította meg a lovakkal való bánásmód minden csínjára, ő pedig sokkal jobban élvezte, mint a takarítást. Egész életében arra vágyott, hogy lovakkal foglalkozhasson, ezért is költözött ide néhány hónappal korábban a nagyvárosból, Minneapolisból, és most boldog volt, hogy azt csinálhatta, amit szeret, ráadásul ellentétben a Gilbert házban lakókkal, itt mindenki kedves és barátságos volt vele. Már most a szívébe zárta az egész családot, és remélte, hogy még nagyon-nagyon hosszú ideig lehet része az életüknek.

- Ha elmondom, már nem lesz meglepetés – válaszolta Dean titokzatosan, Kate pedig fülelni kezdett, ahogy meghallotta a lovak nyerítését a közelben, éppen akkor, amikor megérezte, hogy lába alatt is megváltozik a talaj. A poros, földes út valamivel szilárdabbá vált, és az összetéveszthetetlen szagok és zajok azt jelezték, az istállóban vannak. Éppen szóvá akarta tenni észrevételét, amikor Dean megállította. – Készen állsz? – kérdezte és hangjából alig tudta elrejteni az izgatott várakozást, mire Kate bólintott, ő pedig egyetlen mozdulattal rántotta le szeméről a kendőt. Kate néhányat pislogott, hogy hozzászoktassa szemét a fényviszonyokhoz, de amikor meglátta, mit rejtegetett előle Dean, szeme könnybe lábadt.

- Istenem – suttogta hitetlenkedve, ahogy közelebb lépett az éjfekete színű, telivér csődörhöz, melynek orrán éppen olyan fehér csík húzódott, mint Acapulco-nak. – Mégis… hogyan… - kereste a szavakat meghatottan, miközben keze finoman futott végig az állat homlokán és orrán, aki ismerkedve új gazdájával, bólogatott fejével. A kapcsolat szinte azonnal kialakult közöttük, Dean pedig szerelmesen mosolyogva figyelte, ahogy Kate átöleli az állat nyakát. – Éppen olyan, mint ő… - nyelt nagyot, így próbálva visszatartani könnyeit.

- Ő itt Athos – simított végig a csődör nyakán ő is, majd folytatta – Acapulco-é – tette hozzá, mire Kate döbbenten meredt rá. – A nagyapád tudta, hogy Acapulco-ból sosem lesz igazi versenyló, de azzal is tisztában volt, hogy különleges vérvonalból származik, ezért megpróbálkozott a tenyésztésével – magyarázta nyugodtan, miközben eltitkolta, mennyi munkájába került fellelni a csődört, és megvásárolni, de szerencsére a Lakewood névnek kivételesen haszna is volt. – Mindössze egyetlen alkalommal sikerült, nemsokkal a halála előtt.

- Emlékszem… - bólogatott Kate – amikor hazajöttem a temetésre, Acapulco nem volt itt… Phil el is mondta, hogy hamarosan csikója lesz, ahogy később Nanny is megírta, hogy eladták, és szép pénzt kaptak érte, de mégis, hogyan találtad meg? – nézett döbbenten a férfira, aki átölelte derekát és egészen közel húzta magához.

- Ő téged illet – válaszolta mosolyogva, mégis komolyan a nő szemébe nézett – nagyapád ajándéka – tette hozzá halkan, mire Kate könnyes szemmel hajolt közelebb, és csókolta meg szerelmesen a férfit, aki finoman viszonozta. – Mi lenne, ha felnyergelnéd, és lovagolnánk egyet? – vetette fel, miután elváltak ajkaik, mire Kate örömmel bólintott, de amikor odalépett a zablához, hogy átlendítse a ló fején, megtorpant, és összeráncolt szemöldökkel nézett a bőrszerszámra. Az egyik végét összecsomózták, és egy arany gyűrű csillogott rajta, kis gyémánttal díszítve a közepén.

- Ez micsoda? – kérdezte döbbenten, miközben szíve őrült zakatolásba kezdett, mire Dean elmosolyodott.

- Innen gyűrűnek tűnik – válaszolta tréfásan, majd elkomolyodott, és megfogva Kate karját, maga felé fordította. – Szeretlek Kate – szólalt meg halkan, mélyen a szemébe nézve, miközben másik kezével egyetlen mozdulattal húzta le a szíjról a gyűrűt. – Az egész életemet veled akarom leélni, és teljesen mindegy, hogy itt a birtokon, Bostonban, vagy a világ másik végén! Csak az számít, hogy veled legyek, szerethesselek, és te is szeress engem! – hadarta egy levegővel, Kate pedig minden szó után egyre boldogabb lett. – Hozzám jössz feleségül? – tette fel a kérdést vadul dobogó szívvel, mire Kate könnyes szemmel nyelt nagyot, ő pedig folytatta – tíz éve várok rád, szóval, azt ne mondd, hogy kell még egy kis idő – kérte mókás, szenvedő grimasz kíséretében, mire Kate felnevetett, ő pedig sietve hozzátette – persze, megértem, ha túl gyorsnak találod, akkor várhatunk még… De ha lehet, ne újabb tíz év legyen, mert abba belepusztulok – tette hozzá mosolyogva, majd nagy levegőt vett. – Szóval? Leszel a feleségem? – tette fel újra a kérdést, és nagyot nyelve, idegesen várta a választ, mire Kate határozottan bólintott.

- Igen! – válaszolta boldogan, majd szorosan átölelte a férfit – igen! – ismételte meg újra, és forrón megcsókolta, Dean pedig szenvedélyesen viszonozta azt. Athos halkan prüszkölve adta tudtukra, hogy ő is elégedett a válasszal, Dean pedig egészen közel húzta magához szerelmét, akit soha többé nem akart elengedni maga mellől, miközben Kate félelem nélkül adta át magát a boldogságnak. Végre teljesen biztos lehetett benne, hogy hazatért, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy helyesen döntött, amikor ott hagyva bostoni életét, kockázatot vállalt, és visszajött Lakeville-be. A szerelem, ami egymáshoz kötötte őket, mindennél erősebb volt, és tudta, érezte, hogy életük végéig így is marad.

 

VÉGE!