A félelem árnyékában 27. rész

27. rész

Castle pontosan tudta, mitől fél a nyomozó, és most hálát adott Ryan-nek a tanácsért, amit a megfigyelő szobában adott neki. Magában megveregetve saját vállát, amiért volt annyi esze, hogy felhívja a nyomozónőt, mielőtt beszélt a titkárnővel, könyvelte el, hogy helyesen cselekedett, amiért nem úgy akarta befolyásolni Kate-t, ahogy korábban szándékában állt. Belenézve a gyanakvón csillogó zöldes-barna szemekbe, tudta, Kate azt hiszi, azért nem hívta, hogy a veszéllyel, amibe sodorja magát, rádöbbentse, hogy mellette a helye. Megkönnyebbülten áldotta az égieket, akik a segítségére siettek, így most teljesen őszintén tudta megmagyarázni a történteket, ráadásul úgy, hogy a véletlenek játszottak a kezére, és nem ő irányította az eseményeket.

-          Hívtalak, hogy beszámoljak róla, amit megtudtam, történetesen arról, hogy Duvall és Gelling szeretők voltak. – fogott hozzá, hogy mindent elmeséljen, Kate pedig, feszülten figyelt minden szavára – mivel nem vetted fel, gondoltam, abban még semmi veszélyes nincs, ha előre dolgozom, és váltok vele néhány szót. De, amikor beléptem az irodába, már fegyverrel várt rám, és idehozott. A sors különös fintora, hogy még úgy is meg tudod menteni az életemet, hogy nem vagy a közelemben – húzta mosolyra a száját, és amikor Kate értetlenül nézett vissza rá, folytatta – akkor akart a székhez kötözni, amikor hívtál, de a telefon csengése kizökkentette, amit kihasználtam, és lefegyvereztem – húzta ki magát büszkén, de a várt dicséret helyett, szemöldökráncolást kapott.

-          Miért nem hívtál fel, amikor már nálad volt a fegyver? – jött a következő kérdés a nőtől, mire Castle elfintorogta magát.

-          Lemerült a telefonom. Csak abban bízhattam, hogy a híváslistából, amit Javi kikért, ti is rájöttök majd arra, amire én, és akkor beszélni akartok vele. A lánya látott minket elmenni, szóval, csak várnom kellett, hogy értem gyertek. Én helyesen cselekedtem, Kate. Ezúttal tényleg! Legalábbis akartam – fűzte hozzá komolyan, kisfiús ábrázattal, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Tudom, és értékelem, hidd el! – lépett kissé közelebb a férfihoz, aki most keserűen húzta el a száját.

-          De nem érdekel, igaz? Úgy értem, nem változtat semmin – kérdezte olyan hangon, mint, aki már előre tudja a választ.

-          Castle, én… - kezdett bele Kate, hogy elmondja a férfinak, átértékelte az eddigi eseményeket, saját döntését, amikor Javi jelent meg mellettük, Kate legnagyobb döbbenetére, kezében egy fekete macskát tartva, melynek szőre csillogóan fénylett a késő őszi napsütésben, és abból, ahogy Javi mellényéhez dörgölődve dorombolt, szelíd is volt.

-          Duvall-t bevitték a kapitányságra. Átfésültük a házat, és találtunk egy laptopot, aminek a netes előzményeiben még ott van az Utolsó Lövés Temetkezési Vállalat címe. Ezen kívül, megtaláltuk a számlakivonatot is, amit a Gelling nevére megnyitott postafiók után kapott. – tájékoztatta felettesét a fejleményekről Javi – a fiúk vettek tőle DNS mintát, már el is küldtük a laborba. A borítékon talált szőrre is itt a magyarázat – mutatta fel egy kézzel a macskát, aki nem tetszése jeléül, kiengedte karmait, és egy laza mozdulattal húzta végig a nyomozó kezén – Auú! Büdös dög! – kiáltott fel Javi, de a macskát nem engedte el, hogy a nyomszakértők össze tudják hasonlítani a szőrét a borítékon találtakkal.

-          Rendben, máris megyek – bólintott Kate az információkra, figyelmen kívül hagyva a közjátékot, miközben Castle érdeklődve fordult Javi felé.

-          Mit szólsz, milyen remekül helytálltam? – kérdezte büszkén kihúzva magát, és Javinak már éppen a nyelve hegyén lett volna a csípős válasz, amikor eszébe jutott, mekkora baj lehetett volna abból, hogy ő figyelmen kívül hagyva Kate megérzéseit, félvállról vette a dolgokat.

-          Egész ügyes voltál – préselte ki magából helyette, mire Castle meglepetten húzta fel szemöldökét.

-          Ennyi? Úgy értem, semmi gonoszkodó megjegyzés? – feszítette a húrt tovább, mire Javi elhúzta a száját.

-          Olyasmire gondolsz, mint, hogy bátor dolog volt lefegyverezni egy nőt, és megkötözni? Vagy netán olyanra számítottál, hogy mekkora hülyeség volt kihallgatni egy gyanúsítottat egy olyan ügyben, amihez semmi közöd nem volt? – dobott két lehetőséget is a szurkálódásra Javi, így anélkül kötözködhetett a férfival, hogy háborgó lelkiismeretét elnyomta volna, mire Castle töprengő arcot vágott.

-          Igen, pont ilyenekre gondoltam. – bólintott helyeslőn, és Javi már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Kate szólalt meg.

-          A kapitányságon találkozunk – zárta le az adok-kapok játékot egy mondattal, mire társa még morgott valamit az orra alatt, de kettesben hagyta őket, Kate pedig, a kocsijához indult. Amikor azonban, odaért, visszafordult, és a magányosan utánanéző Castle-re szegezte pillantását – te nem jössz? – kérdezte olyan természetességgel a hangjában, mintha az elmúlt napokban nem is ő tiltotta volna ki az őrsről a férfit, mire Castle meglepetten nézett vissza rá.

-          Mehetek? – kérdezett vissza válasz helyett, Kate pedig, megvonta a vállát.

-          Gondoltam, megérdemled, hogy ott legyél a kihallgatáson, ha már egyszer fegyvert fogott rád – adott könnyed választ Kate anélkül, hogy beszélnie kellett volna megváltozott érzéseiről, mire Castle olyan gyorsan szaporázta meg lépéseit a kocsi felé, mint egy kisfiú, akinek megengedték, hogy életében először, egyedül üljön fel a körhintára.

-          Úgy érted, bemehetek a kihallgatóba is? – kérdezte izgatottan, mire Kate elnyomva a mosolyt, mely ajkára kívánkozott, szó nélkül indította el az autót, és tette sebességbe a váltót, Castle pedig, jó érzékkel csendben maradt az út további részében. Semmi esetre sem akarta, hogy egy rosszul fogalmazott mondat miatt, megint a kapitányságon kívül találja magát.

Faith rezzenéstelen arccal, hideg tekintettel, ujjait az asztal lapján összekulcsolva ült a széken, és nyugodtan várta, hogy a nyomozó, mögötte szorosan az íróval, belépjen, és feltegyék kérdéseiket. Kate egy mappát helyezett az asztalra, kettejük közé, majd leült, és néhány másodpercig csak némán figyelte a nőt, akinek tökéletes kontyából már jó néhány tincs rakoncátlanul járta maga útját arca körül.

-          Mit akarnak tőlem? – kérdezte kissé ingerült, türelmetlen hangon, Kate pedig, elégedetten állapította meg, hogy jó irányba halad. Módszereinek egyike volt, hogy a gyanúsított szólaljon meg előbb, ezzel is bebizonyítva, hogy kényelmetlen számára a szituáció.

-          Gyilkossággal gyanúsítjuk, Ms. Duvall – felelte Kate kimért hangsúllyal, mire a nő rántott egyet a vállán, de nem szólt semmit, így a nyomozónő beszélt tovább - könnyítsen a lelkén, én pedig, elmondom az érdekében, hogy együttműködő volt. - javasolta a nőnek, de az még mindig hallgatott. -–mi történt? Gelling megcsalta, maga pedig, megölte miatta?

-          Nem öltem meg! Szerettem! – szólalt meg hirtelen, mire a nyomozónő bólintott.

-          Pontosan! Szerette, és a múltjából tudjuk, milyen érzékenyen reagál a visszautasításra. Itt azonban, nem vihette perre a dolgot, ugye? – kérdezte, miközben kinyitotta a mappát, és Castle elé tolta, hogy ő is elolvashassa, amit a fiúk megtudtak.

-          Fogalma sincs, miről beszél! Abban az ügyben valóban én voltam az áldozat! – tört fel a nőből mérgesen, majd azonnal folytatta – az a szemét zaklatott, és amikor nemet mondtam, kirúgott! Ezért fordultam a bírósághoz!

-          Mégsem vitte tovább a dolgot, peren kívül megegyezett – kotyogott közbe Castle, mire Faith megrántotta a vállát.

-          Nem voltam naiv. Tudtam, hogy nem győzhetek, így amikor felajánlották a pénzt, elfogadtam, és leléptem! Van egy lányom, gondoskodnom kellett róla! – jelentette ki határozott hangon, mire ismét Kate vette át a szót.

-          A lakásán megtaláltuk annak a temetkezési vállalatnak a címét, ahol Donald Tate hamvaiból elkészítették azokat a golyókat, amelyek aztán végeztek Arthur Gelling-gel! Ezen kívül, szintén ott volt a postafiókról kapott számlakivonat, amit a kollégiumvezető nevére írtak, és ahova a hamvakkal töltött pisztolygolyót küldték! - szembesítette a tényekkel Kate a nőt, akinek szeméből még mindig nem olvasott ki semmit. Csak mereven bámult maga elé, de néma maradt – ne nehezítse meg a dolgát, Ms. Duvall! Tudja, mi a különbség a között, hogy beszél, vagy hallgat? Legalább 60 év! Vagy életfogytiglant kap, vagy 20 évet! Melyiket választja? – tette fel a kérdést Kate, mire Faith ránézett, és legnagyobb meglepetésükre elmosolyodott, de még mindig nem válaszolt – rendben, kérdezek mást! Ha nem maga tette, miért fogott fegyvert Mr. Castle-re? – tért rá a másik büntethető cselekményre Kate, mire Faith megrántotta a vállát.

-          Megrémültem. Megölték a főnökömet, ő pedig, szaglászott. Attól féltem, én leszek a következő célpont! – felelte nyugodtan, de arcáról jól leolvashatta a nyomozó, hogy hazudik.

-          Ne járassa a bolondját velem! Tudom, hogy köze van Arthur Gelling halálához, és be is fogom bizonyítani! – csapott az asztalra Kate, aki elvesztette türelmét, mire Faith megint elmosolyodott.

-          Amíg ez sikerül, felhívom az ügyvédemet! – jelentette ki magabiztosan, és Kate éppen válaszolt volna, amikor Javi jelent meg az ajtóban, és mindkettejüket kihívta.

-          Van egy kis probléma – szólalt meg fojtott hangon, hogy a kihallgatóban ülő nő véletlenül se hallja meg, amit mond, amikor Kate és Castle mögött becsukódott az ajtó, majd, folytatta – a srácok lefuttatták a DNS mintát. – fűzte hozzá, mire mindketten várakozón néztek a nyomozóra – akárki is nyalta meg a borítékot, az nem Faith Duvall volt.