Az újdonság varázsa 1. rész

"Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt az új történetem első része, egy meglehetősen hosszúra sikeredett kihagyás után :) Remélem, elnyeri tetszéseteket :) Előre elnézést kérek, hogy a 2. részt csak csütörtökön tudom hozni, de elutazom. Jó szórakozást!" K.B

1. rész

Castle olyan halkan lépett be az ajtón, ahogy csak tudott. Még véletlenül sem akarta felébreszteni a mélyen alvó nőt, akinek kisimult arca, és a szája szegletében megbúvó mosoly édes álomról árulkodott. Haja hullámos, lágy zuhatagként terült szét a párnán, melynek selymességét szinte az ujjaiban érezte az író, miközben egyik karja a feje felett, másik pedig, a takaró alá bújtatva pihent ernyedt teste mellett. Castle óvatosan egyensúlyozta kezében a tálcát, melyet most az éjjeli szekrényre tett, rajta a gőzölgő kávéval, pirítóssal, jammel, és vajjal, miközben fejét elfordítva, szerelmesen mosolyogva figyelte a nyomozót. Lassan két hónapja alkottak egy párt, azóta az este óta, hogy a nő ázottan, zöldes-barna szemében szomorúsággal, mégis reménnyel bekopogott hozzá, és csak őt akarta. Akkor ott, azzal az egy szóval a földöntúli boldogság világába repítette az írót, mely még mindig tart, és ő kiélvezett minden percet, amit vele tölthetett, nemcsak a munkában, de a magánéletben is. Annak ellenére, hogy az őrsön titkolták kapcsolatukat, melynek logikus érveit Castle megértette, mégis kissé dacosan fogadta el, ő mindig kihasználta az alkalmat, hogy egy-egy csókot lopjon a nőtől a pihenőben, vagy a liftben, kellőképpen felbosszantva ezzel a nyomozót, aki minden pillanatban attól rettegett, hogy lebuknak, és ezzel vége lesz a közös munkának. Noha, az írót is megviselte volna, ha nem dolgozhatott volna együtt a nővel, nem vallotta be neki, hogy sokkal fontosabb volt számára az, hogy este mellette aludt el, és reggel vele ébredt. Gondolataiból Kate hangja rántotta ki, ahogy mély levegőt véve fordult a másik oldalára, így jelezve, hogy orrába bekúszott a kávé, és pirítós illata, de még nem áll készen, hogy szemét kinyitva meggyőződjön róla, álom, vagy valóság, amit érzékei felfognak. Castle nagyot sóhajtva nyomta el a belső hangocskát, mely arra ösztökélte, üljön le a nő mellé, és apró csókokkal, simogatásokkal csábítsa ki az álomvilágból. Tudta, hogy pihenésre van szüksége a nőnek, hiszen késő éjjel ért haza. A meglepetés nyomai, melyet neki szánt, még mindig a fürdőszobában voltak. A rózsaszirmok a kád szélén, és a padlón, a gyertyák, melyek csonkig égtek, hogy aztán megadva magukat az elmúlásnak, elaludjanak, és a pezsgő, mely az olvadt jég által alkotott vízben ringatózott, mint egy elhagyott, kísértet hajó a nyílt vízen. Castle nagy reményekkel készült az estére, azt akarta, hogy Kate érezze, az elmúlt két hónap volt élete legszebb időszaka, ezért csalódottsága kiérezhető volt a telefonban, amikor a nő közölte vele, hogy fogalma sincs, mikor ér haza. A gyilkos elfogásával tömérdek papírmunka szakadt a nyakába, Gates pedig, nem viselt el késlekedést a jelentés leadásában. Végül megadva magát a sorsnak, visszatette a hűtőbe a vacsora maradékát, ő maga pedig, az ágyba telepedett, hogy írjon egy kicsit, majd egy fejezet után úgy döntött, lehunyja kicsit a szemét, mely már égett a monitoron villogó kurzor ritmikus mozgásának figyelésétől. Mire feleszmélt, már pirkadt, a laptop nem volt az ölében, és Kate nyugodtan pihent mellette. Ebben a pillanatban halk, álomittas hang ütötte meg a fülét.

-          Hány óra? – kérdezte Kate, miközben jobb kezével beletúrt hajába, és résnyire nyitva szemét igyekezett leolvasni a választ az éjjeli szekrényen lévő digitális óráról.

-          Fél nyolc – válaszolt készségesen Castle, miközben megkerülve az ágyat, ledobta köntösét, és egy szál boxer alsóban bújt be a takaró alá. Bal karjával átölelte a nő derekát, és olyan közel fészkelődött hozzá, hogy arcát a nyaka vonalába tudta temetni – jó reggelt – sóhajtott mélyet, beszívva a friss cseresznye illatot, miközben apró puszit lehelt először a nyak ívére, majd az arcára, végül a nyomozónő ajkára, melyet Kate ugyanolyan puhán viszonzott.

-          Jó reggelt – mormolta vissza mosolyogva, két csók között a nő, majd hagyta, hogy Castle félig elhelyezkedjen rajta, lábát átvetve a combján, ő pedig, boldogan karolta át a nyakát.

-          Hoztam neked reggelit – büszkélkedett a férfi, és elégedetten húzta ki magát, amikor meglátta a zöldes-barna szemekben a meglepetés szikráját, miközben ujjaival lágyan simított ki egy rakoncátlan tincset a nő hajából.

-          Köszönöm – csókolta meg a keskeny ajkakat Kate, majd hirtelen összeráncolta a szemöldökét, és a reggelire pillantva, bűnbánón harapta be alsó ajkát – sajnálom a tegnap estét. Tudom, hogy megbeszéltük a vacsorát, én mégis…

-          Kate, nem kell szabadkoznod – rázta meg a fejét Rick elnézőn – megértem.

-          Tényleg? – kérdezett vissza a nő, aki megszokta, hogy korábbi kapcsolataiban folyton csak szemrehányást kapott a munkája, és annak beosztása miatt.

-          Tényleg – bólintott a férfi, megerősítve kijelentését, mire Kate megkönnyebbülten felsóhajtott. Amikor azonban ki akart bújni az ölelésből, hogy minden figyelmét a reggelinek szentelje, Castle megakadályozta ebben, és gyengéden, mégis határozottan tartotta fogva karjaiban – azért egy kis lelkiismeret-furdalásod lehet – fűzte hozzá, összezavarva ezzel a nőt, aki most kérdő tekintettel nézett rá, ő pedig, folytatta – készültem arra az estére, rózsaszirmok, meg minden…

-          Igen, láttam, és sajnálom – húzta el száját szomorúan Kate, ahogy felelevenedett benne a kép, mely tegnap éjjel a fürdőszobába lépve fogadta – és hidd el, lelkiismeret-furdalás gyötör miatta!

-          Helyes! Ha gondolod, szívesen segítek leküzdeni! Úgy értem, ha ki akarsz engesztelni, ám legyen! Én nem tiltakozom, megértem, hogy erre szükséged van, hogy megtaláld a lelki békédet – bizonygatta komoly ábrázatot felvéve, mire Kate azonnal tudta, hogy csak játszik vele a férfi, amit azonban egyáltalán nem bánt.

-          Valóban? Most nagy kő esett le a szívemről – ment bele a játékba a nő is, és miközben térdét kissé felhúzva engedte lábai közé a férfit, ujjai már lassú mozdulatokkal cirógatták meztelen hátát. Fejét enyhén megemelve hajolt az író füléhez, úgy suttogta, mialatt ajkai közé vette annak fülcimpáját – már azt hittem, ezzel a bűntudattal kell leélnem az életem.

-          Neem, erről szó sincs! – rázta meg fejét határozottan Castle, miközben érezte, hogy teste azonnal reagál a finom érintésekre, csókokra, keze pedig, önálló életet élve húzza feljebb a nő derekán a pólót, melyet viselt, végig szántva a selymes, makulátlan bőrön. Ajka szinte azonnal rátalált a nyomozónő ajkára, és puha csókokkal kért bebocsátást, amikor pedig, megkapta, nyelvük lágy, mégis szenvedélytől fűtött táncba kezdett, így korbácsolva fel szunnyadó vágyaikat. Édes pillanatukat a telefon csörgése szakította félbe, mely hangos zajával adta tudtára, hogy a nyomozónőnek ismét munkába kell állni. Kate kelletlenül szakította meg a csókot, és nyúlt az éjjeli szekrényre a készülékért, miközben másik kezét Castle szájára tapasztotta, aki morgolódva elégedetlenkedett.

-          Beckett! – szólt a kagylóba hivatalos hangon, amiből az író azonnal tudta, hogy az őrs van a vonalban, így elnémulva várta, hogy a nyomozó befejezze a beszélgetést. Amint megtörtént, kíváncsian fordult felé – Gates volt az. 30 percet adott, hogy beérjek… - felelte a ki nem mondott kérdésre töprengve, miközben már felkelt, és a fürdő felé vette útját, hogy letussoljon.

-          Gyilkosság? – kérdezte Castle, megpróbálva túlkiabálni a zuhanyrózsából csobogó víz hangját, de a választ már nem hallotta, így komótosan, még mindig morcosan öltözködni kezdett. Mire végzett, Kate is kilépett a fürdőből, és törölközőben állva válogatott ruhái között. – szóval? Gyilkosság történt? – kérdezte meg ismét az író, mire a nő megrázta a fejét.

-          Nem! Fogalmam sincs, mit akarhat. A jelentéseket még tegnap az asztalára tettem az east side-i fojtogató ügyében, új ügyet pedig, még nem kaptunk. – válaszolta Kate, mialatt farmert, és fehér inget húzott. Éppen a mellényt kapcsolta, amikor Castle mögé lépett, és átkarolta, állát a vállán megtámasztva nézett vissza rá a tükörből.

-          Talán most – vélte elgondolkodva, de a nő megrázta a fejét.

-          Kizárt, akkor egyenesen a helyszínre küldött volna – vetette el az elméletet, mire az író szeme felcsillant, és izgatottan vigyorgott.

-          Kivéve, ha valami nemzetbiztonsági ügyről van szó! Talán már ott várnak rád a fejesek, fekete öltönyben, és… - hadarta egy levegővel, mire Kate égnek emelte a tekintetét, és megfordulva a karjaiban, ölelte át a nyakát.

-          Castle! Csillapodj! Semmi ilyesmiről nincs szó! Ne gyárts elméleteket, bármilyen nehezedre esik is! – csókolta meg szeretetteljesen, majd az asztalhoz sétált, és magára csatolta a jelvényt, Glockjával együtt – az őrsön találkozunk! – lépett ismét a férfihoz, mire az, kérlelőn nézett rá.

-          Ma is taxit kell hívnom? – kérdezte reménykedve, hogy ezúttal a nővel mehet a kapitányságra, de látva a nő tekintetét, csüggedten húzta el a száját – rendben, hívok egy taxit. Úgyis haza kell még ugranom, átöltözni. De addig ne keveredjetek bele semmi izgalmasba, amíg oda nem érek! – figyelmeztette még a nyomozót, mire Kate nagy levegőt vett, és elmosolyodott.

-          Castle, megint koppanni fogsz, én meg nézhetem a csalódott képed, amiért nincs se F.B.I, se C.I.A, de még egy árva maffia leszámolás se – intette nyugalomra a férfit, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Ha csalódom, akkor majd este itthon megvigasztalsz – kacsintott a nőre, aki nem állta meg, hogy ne viszonozza a huncut mosolyt, és futó csókot nyomott a komisz ajkakra, majd felkapta kulcsait, és távozott, egyedül hagyva az írót, aki most szomorkásan nézett végig a nagy gonddal, és szerelemmel készített reggelin, mely érintetlenül pihent az éjjeli szekrényen. Kate útközben, figyelmét részben a reggeli forgalomra koncentrálva, próbált rájönni, mit akarhat tőle Gates, de arra, ami az irodában fogadta, egyáltalán nem számított.