Az újdonság varázsa 2. rész

2. rész

Kate várakozón állt felettese asztala előtt, miközben az, egy újabb aktát helyezett a már felhalmozott kupac tetejére, majd, miután végzett, levette orráról szemüvegét, és nagyot sóhajtva dőlt hátra a bőr fotelben. Máskor szúrós tekintetéből most szokatlan fáradtság sugárzott, ahogy végignézett a nyomozónőn, majd finoman megköszörülte a torkát.

-          Először is, szeretnék gratulálni a fojtogató ügyéhez. – kezdett bele nyugodt hangon, nem kis meglepetést okozva a nyomozónak, aki nem sűrűn kapott elismerő, dicsérő szavakat felettesétől, aki azonnal folytatta – hatékony munkát végzett, ezzel is bizonyítva számomra, hogy maga a megfelelő választás…

-          Megfelelő választás? – kérdezett vissza Kate értetlenül – mégis mire?

-          Nyílván maga is tudja, hogy minden évben érkeznek újoncok az őrsökre, ez alól a miénk sem kivétel – magyarázta Gates, elindítva egy baljós gondolatot Beckettben, akit a hideg is kirázott a lehetőségre, ami fejébe ötlött az elhangzott mondatok hallatán, és ami csak megerősödött, amikor a kapitány folytatta – eddig többnyire az idősebb, sokat tapasztalt kollégák szárnyai alá helyeztük őket, de itt az idő, hogy megmutassa, mire képes, Beckett nyomozó!

-          Uram, ha ezt úgy érti, hogy… - tapogatózott finoman a nyomozónő, de a Vaslady közbevágott.

-          Pontosan úgy értem! Kap egy újoncot, aki a gyakorlati idejét fogja maga mellett tölteni. Nem kell olyan rémült képet vágnia, detektív, pusztán egy hónapról van szó – igyekezett megnyugtatni a láthatóan sokkot kapott nőt a kapitány, mire Kate megrázta a fejét. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy friss diplomás rendőrrel a sarkában járja a tetthelyeket, és elmagyarázzon minden lépést, megindokoljon minden döntést. Megszokta, hogy Javival, és Kevinnel fél szavakból is értették egymást, sőt, néha még szavak sem kellettek, hogy tudják, mire gondol a másik, és a lehetősége annak, hogy most egy új ember kerül a csapatba, akinek még az életéért is ő tartozik majd felelősséggel egy bevetés során, több volt, mint sok. Éppen elég volt neki Castle biztonságára figyelnie, nem akart még egy lehetséges meggondolatlan tejfölös szájút a nyakába.

-          Uram! Elnézést, hogy vitába szállok Önnel, de… - próbált ellenkezni a kapitánnyal, de az egy kézmozdulattal hallgatatta el.

-          Beckett nyomozó, ne feledje, hogy maga is volt kezdő a pályán, és talán attól lett magából az, aki, mert olyan nyomozó mellé került, aki nem sajnálta az időt, és a fáradtságot arra, hogy megmutassa a szakma minden fortélyát – próbált a nyomozónő érzelmeire hatni a Vaslady, felidézve benne azt az időszakot, amikor Montgomery kapitány segítő kezet nyújtott neki, hogy megtalálja anyja gyilkosát, és gondos mentori munkával profi nyomozót faragott belőle.

-          Uram, megértem az indokait, de nem hinném, hogy pont én lennék erre a megfelelő személy – próbált minden diplomáciai érzéket latba vetve kibújni a feladat alól Beckett – Talán az idősebb kollégák nagyobb hatást tudnak gyakorolni…

-          A kérdés már eldöntött, detektív. Mindamellett, egy statisztikai kutatás, melyet a végzős rendőr hallgatók körében végeztek, kimutatta, hogy jobban szeretnék, ha fiatal, friss, agilis nyomozók mellett tanulhatnának – intette le a nem túl hatékony próbálkozást Gates, majd rögvest folytatta – sőt, odáig mentek, hogy a hallgatók választhatnak a kijelölt kapitányságon dolgozó nyomozók közül – fűzte hozzá elhúzott szájjal, mint, aki nem ért egyet ezzel, Kate pedig, lemondón hunyta le a szemét – tehát, fogadja el, hogy mától egy újonc kapirgál maga körül, és adjon bele mindent, hogy egy hónap múlva a lehető legjobb értékelést kapja!

-          Értékelni is fog? – meredt döbbenten a nyomozó kapitányára, mire az, bólintott.

-          Természetesen! Értékelni fogja a kommunikációs képességét, a motivációs hatékonyságot, a segítőkészséget… - sorolta könnyed hangon a nő, majd szemüvegéért nyúlva pillantott ki a reluxák mögül az üvegablakon, és fejével intett – már itt is van! Távozhat! – utasította egyszerűen beosztottját, Kate pedig, elnyomva a kiáltást, mely torkára kívánkozott indult el az ajtó felé – nyomozó! – állította meg félúton a kapitány hangja, aki immár ismét egy aktába készült mélyedni – minden nap, jelentést kérek az újonc teljesítményéről, és arról is, hogyan, milyen módszerekkel igyekszik átadni a tudását. Ne legyen kishitű – folytatta azonnal, ahogy meglátta, hogy Kate szóra nyitja száját – bőven van, mit átadnia, csak meg kell tanulnia a módját! – fejezte be mondandóját egy bizalmat sugárzó, apró félmosollyal szája szegletében, amely azonban egyáltalán nem nyújtott vigaszt a nyomozónőnek, aki lesújtva lépett ki az irodából, melynek ajtajában azonnal meg is torpant, ahogy meglátta a férfit, aki újoncként érkezett hozzá. A 20-as éveinek végén járó, magas, izmos, jóképű idegen az asztala melletti, Castle-nek fenntartott székben üldögélt, és láthatólag egyáltalán nem zavarta, hogy várakoznia kell. Amint azonban felpillantott a kezében szorongatott, barna mappából, pillantása találkozott a nyomozóéval, és úgy pattant fel a székből, mintha megmarta volna valami. Szürke, márkás öltönye úgy állt rajta, mintha rászabták volna, fehér inge a fekete nyakkendővel szinte világított barna bőréhez képest, hófehér fogai pedig, széles mosoly mögül ragyogtak, ahogy közelebb lépett a nőhöz, mialatt fekete cipője halk koppanással jelezte léptei hangját.

-          Kate Beckett nyomozó, ugye? – kérdezte mélyen zengő, barátságos hangon, és Kate-nek az az érzése támadt, mintha az összes lányregény férfi szereplőjét erről a pasasról mintázták volna – Josh Gibrioni vagyok, az újonc, aki a gyakorlati idejét tölti majd Önnel – nyújtotta erős, szépen ápolt kezét a nő felé, melyet finoman megszorított, amikor az, viszonozta a gesztust – had mondjam el, hogy minden munkáját ismerem, és igazi etalonnak számít az akadémián! – hízelgett zavart mosollyal az ajkán Josh, miközben sűrű, fekete hajából egy tincset simított hátrébb homlokából, Kate pedig, meglepetten nézett vissza rá.

-          Valóban? – kérdezte kissé hitetlenkedve, mire a férfi vadul bólogatni kezdett, Kate pedig, elvette a kezében szorongatott mappát, hogy beleolvasson, többet megtudjon az előtte álló férfiról.

-          Ó, hogyne! Mindenki hallott a gyilkossági ügyekről, melyeket megoldott, az atombombáról, melyet hatástalanított… - kezdte sorolni a leghíresebb ügyeket a férfi, mire Kate megrázta a fejét.

-          Azt Mr. Castle hatástalanította, ahogy a legtöbb sikeres ügylezárásban is nagy segítséget nyújtott. – javította ki az újoncot, mire az, elhúzta a száját.

-          Nos, igen. Ezt a részét, nem mindenki érti az akadémián a munkájának… - fogott bele kínosan feszengve, Kate pedig, érdeklődve, harcra készen fonta keresztbe a karjait.

-          Egész pontosan, melyik részét? – kérdezte kihívóan, mire Josh megrántott a vállát.

-          Azt, hogy tapasztalt, sikeres nyomozóként, hogyan tűrhet meg maga mellett egy írót, aki mindenbe belefecseg, ráadásul egy olyan karaktert talál ki magáról, aki… egyáltalán nem hasonlít magára… - magyarázta Josh, mire Kate nagy levegőt vett.

-          Ami az írót illeti, a fecsegésével több ügy megoldásához is megtalálta a kulcsot, Nikki Heat pedig, talán jobban hasonlít rám, mint gondolja – vette védelmébe azonnal szerelmét, mire Josh azonnal visszakozni kezdett.

-          Félreértett, ezt nem én mondtam, csak jeleztem, hogy néhányan nem értik. Én maximálisan értem, elvégre Richard Castle remek krimi író, akinek megvan a kellő logikája, és esze ahhoz, hogy segítsen felderíteni egy gyilkosságot, meglátva olyan részleteket, ami talán másnak fel sem tűnik – emelte fel mindkét kezét a férfi megadón, mire Kate összehúzott szemmel figyelte egy darabig, végül nagy levegőt vett.

-          Örülök, hogy tananyag lettem az akadémián, de ez most a 12. őrs! Itt nem a másik magánéletével foglalkozunk, hanem gyilkosokkal, és áldozatoknak szolgáltatunk igazságot! Menni fog? – húzta fel a szemöldökét szigorúan, Josh pedig, bólintott.

-          Mindent elkövetek, hogy tanuljak magától! – fogadkozott, mire Kate a pihenő felé mutatott.

-          Hozzon magának egy széket! – utasította a férfit, Josh azonban nem mozdult, csak értetlenül nézett vissza rá – ez itt, Mr. Castle széke, szóval, ha nem akar minden műszakot végig állni, hozzon egy széket! – ismételte meg újra, és elégedetten látta, hogy ezúttal átment az üzenet, Josh ugyanis, fürgén szedte izmos lábait, és alig egy perc múlva, már Beckett asztalának másik oldalán ült, és várakozón figyelt.

-          Most mit csinálunk? – kérdezte kíváncsian, energiától fűtve, tettre készen, Kate pedig, bekapcsolva a számítógépet, belépett a központi rendszerbe.

-          Jelenleg nincs új ügy, szóval, megmutatom magának a központi rendszerünket, azokat a tárhelyeket, ahova a jelentéseket írjuk, az adatbázist, ahol személyeket futtatunk le, és egy-két formanyomtatványt a jelentések megírásához. – magyarázta türelmesen, mire Josh elismerő pillantással mérte végig.

-          Csodálatos! – csapta össze a tenyerét, és közelebb húzta székét a nőéhez, aki zavartan köszörülte meg torkát, ahogy megérezte, hogy a férfiból áradó méregdrága kölni megcsapja az orrát. Össze sem volt hasonlítható azzal a kellemes, minden érzékét életre keltő illattal, melyet Castle közelében érzett. Ez sokkal inkább émelyítő volt, mintsem bódító.

-          Meglátjuk akkor is ennyire lelkes lesz-e, amikor majd magával íratom meg őket – szúrt oda a férfinak, mire az, elkapva a nő pillantását, egészen közel hajolva válaszolt.

-          Alig várom! – mosolygott a nőre leplezetlen vággyal szürkéskék szemében, majd hozzáfűzte – alig várom, hogy maga alatt dolgozzak, Beckett nyomozó!

-          Lemaradtam valamiről? – hallották meg Castle hangját, aki két kávéval a kezében, érdeklődő pillantással mérte végig Josh-t, szemében pedig, féltékenység vibrált.