Az újdonság varázsa 4. rész

4. rész

Josh olyan természetességgel nyitotta ki az anyós felőli oldal ajtaját a dodge-on, mintha magától értetődő lenne, miközben Kate már beszállt a vezető ülésre. Castle egy ideig némán toporgott, majd erőteljesen megköszörülte a torkát.

-          Már elnézést, de ott én ülök! – jelentette ki határozottan, mire Josh megállt félúton, ahogy be akart szállni, és kérdőn nézett először Castle-re, majd a nyomozónőre, miközben látták, hogy Javiék elhúznak mellettük a piros dodge-al. Castle még jól láthatta, ahogy Javi sokat mondón kikacsint rá az autóból, és kétsége sem volt afelől, hogy a korábbi beszélgetésükre akar célozni.

-          Bocsánat, Mr. Castle, nem tudtam – szabadkozott Josh, mire Castle, elhúzta a száját.

-          Miért, mit gondolt, hogy én gyalog szoktam utánuk menni? – kérdezte kissé élesebben, mint szerette volna, de fejéből nem tudta kiűzni Javi gúnyos kérdését, hogy vajon túlélne-e még egy Josh-t, Kate mellett. Hiába próbálta győzködni magát, hogy a férfi fiatalabb a nőnél, ráadásul csak szakmailag érdeklődik iránta, legalábbis nagyon remélte, és hiába érezte, hogy Kate szereti, és azon az éjszakán, amikor megjelent a lakásán, mindenét odaadta, mégis bizonytalan volt. Nem a nőben, inkább saját magában. Nem tudott elvonatkoztatni a ténytől, hogy a vele szemben álló férfi fiatal volt, magas, izmos, jóképű, ráadásul láthatólag minden alkalmat megragadott, hogy elmondja, milyen nagyszerűnek tartja a nyomozót, mely egyelőre látszólag hatástalannak bizonyult.

-          Értem, amit mond, de ez egy rendőrségi autó, és Ön nem rendőr, ezért gondoltam, hogy… - próbált érvelni Josh, mire Castle szeme résnyire szűkült, Kate azonban megakadályozta, hogy reagáljon.

-          Döntsétek már el, különben mindketten gyalog jöttök! – szakította félbe őket a nyomozónő, mire mindkét férfi elhallgatott, és csak némán tartották a szemkontaktust. Jól látható volt, hogy egyikük sem akar a másik javára engedni. Végül ismét Kate volt az, aki hamarabb megunta, és véget vetve a tesztoszteron párbajnak, sürgetőn fújtatott egyet – Josh, iszkiri hátra! Újonc vagy, ki kell érdemelni, hogy előre ülj! Castle, szállj be, mert tényleg itt hagylak! – parancsolt a másik férfira is, aki most győzelemittas mosolyt küldött a morcosan hátraülő Joshra, miközben bepattant a nő mellé. Éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Kate folytatta – meg ne szólalj, mert mész az újonc mellé! – indította el az autót, így jelezve, hogy többé nem akar tanúja lenni ilyesminek, mire Castle beharapta a száját, de így sem tudta elrejteni gyerekes örömét, amiért ő került ki győztesen, Kate pedig, szemét forgatva nyomott el egy mosolyt, és indult el végre a parkolóból a helyszínre.

A metró aluljáró hideg volt, és nyirkos az októberi reggelen, és ezúttal nem a munkába siető, vagy dolgukat intézni vágyó emberek tömegétől volt zsúfolt, sokkal inkább a peronon fekvő halott nő körül helyszínelő rendőrök töltötték meg a tágas teret. A falakon villogó neonok különös ritmust diktáltak a munkának, miközben csatlakozott hozzájuk a helyszíni fotós fényképezőgépének vakuja is, szokatlan, mégis a nyomozók számára ismerős koreográfiát kialakítva ezzel. Kate fázósan húzta összébb magán bőrkabátját, miközben cipőjének kopogása zenei aláfestést adott a fényvillanásoknak, és nyomában az újonccal, és Castle-el, átbújva a rendőrségi kordon alatt, mely a bámészkodókat választotta el a helyszíntől, Lanie mellé állt.

-          Szia Lanie! Mit kaptunk? – kérdezte, miközben tekintete végig futott a halott nőn, akinek szőke haja, mint egy lepel, takarta el arcát a kíváncsi tekintetek elől, mintha még ő szégyellné magát a történtek miatt. Az ismeretlen nő a hasán feküdt, jobb keze a feje mellett, míg bal a teste vonalában hevert mozdulatlanul.

-          Szia! – nézett most fel a nyomozóra Lanie, de azonnal torkára forrt a szó, amikor meglátta az ismeretlen férfit mellette – sziaaa! – mosolygott kihívó pillantással a férfira, kissé elnyújtva a köszönést – téged még nem ismerlek – jegyezte meg a nyilvánvalót kissé szemrehányón Kate-re pillantva, mire a nyomozónő nagy levegőt vett.

-          Josh Gibrioni, Lanie Parish. Újonc, orvos-szakértő – mutatta be őket egymásnak sebtében, hogy minél hamarabb visszatérhessenek az ügyre, de elég volt Lanie érdeklődő tekintetére néznie, melyet végig futtatott az ifjoncon ahhoz, hogy tudja, nincs szerencséje.

-          Nocsak, nem is mondtad, hogy új taggal bővül a csapat – felelte megrovón, majd a választ meg sem várva, mely a nyomozótól érkezett volna, fordult ismét a férfi felé – szóval, meddig leszel velünk? – kérdezte lágy, simogató hangon, mire Castle megforgatta a szemét, ahogy észrevette a leplezetlen elismerést a nő tekintetében.

-          Nagyjából egy hónapig, Dr. Parish – válaszolta készségesen az újonc, de a doktornő csak legyintett.

-          Ugyan kérlek! Lanie! Csak Lanie! – nevetett fel könnyedén, mire Kate megköszörülte a torkát.

-          Nos, Csak Lanie! Mi van az áldozatunkkal? – terelte vissza a nő figyelmét a halottra, mire Lanie elhúzta a száját, és felé fordult, de mielőtt válaszolhatott volna, Kate folytatta, Josh-hoz intézve szavait – az első dolgunk a helyszínen, hogy beszélünk az orvos-szakértővel, míg a csapat másik fele kikérdezi az esetleges szemtanúkat, vagy azt, aki megtalálta a holtestet. Ez jelen esetben Javira és Ryan-re vár – magyarázta türelmes, mégis hivatalos hangon, mire Josh bólintott.

-          Azért, mert Ön a vezető nyomozó ugye? – kérdezett vissza, de Kate megrázta a fejét.

-          Nem! Azért, mert összeszokott csapat vagyunk, és tudjuk, mivel segíthetünk a legjobban a másiknak. Én könnyebben jegyzem meg a sok adatot, amit kapok, ők pedig, nagyon precízek, és érzékenyek arra, hogy a legapróbb eltéréseket is észrevegyék két vallomás között – hárította el a feltételezését is annak a nyomozónő, miszerint csak a kulimunkát végeztetné el társaival, majd Lanie felé fordult – hallgatlak.

-          Fehér bőrű, 30-as éveinek végén járó nő. A karbantartó találta meg, amikor lejött ellenőrizni a neoncsöveket, mivel már több panasz is érkezett, hogy zavaró a villogásuk. – sorolta a tényeket a doktornő, majd kissé elhúzva a nő nyakából a szőke hajszálakat, melyek azonnal engedelmeskedve, lassan csúsztak le a nyakszirten egészen a vállgödörig, tollával a lilás foltokra mutatott a nyakon, ahol vérnyomokat is felfedezhettek – egy vékony zsineggel fojtották meg, mely a bőrébe hatolt, az okozta a horzsolásokat. A kezén és a lábán is vannak véraláfutások, valószínűleg dulakodott, amikor meghalt.

-          Ez mikor történhetett? – kérdezte Kate, miközben szorgalmasan lejegyzetelt mindent, amit hallott, az újonc pedig, némán figyelte őket.

-          A máj hőmérséklete alapján úgy este 11 és hajnali egy óra között.

-          Mit kereshetett vajon a metró aluljáróban? – gondolkodott hangosan Kate, miközben tekintete végig futott a halott nő ruházatán. A divatos kosztüm, melyet viselt, a márkás cipő, az arany rolex a csuklóján, mind arról árulkodott, hogy a fizetése legalább háromjegyű volt havonta – nézzetek rá, csupa divat, és pénz. Ez a rétege a társadalomnak előbb vágná le a lábát, minthogy metróval utazzon…

-          Talán elromlott a kocsija – szólalt meg most először az üggyel kapcsolatban Josh, mire Kate megrázta a fejét, Castle pedig, egyet nem értése jeléül vágott egy grimaszt.

-          Talán a férje tudja – jelent meg Espo, és miközben előre lapozott jegyzetfüzetében, szerelmes pillantást lövellt a doktornő felé, aki szégyenlősen mosolyogva viszonozta azt, mely nem kerülte el Castle figyelmét – megtaláltuk a tárcáját, és az összes iratot. A neve Daliah Kenneth, 38 éves és a külvárosban él. Ügyvédként dolgozik, egy manhattani irodában. Gyerek nincs, csak egy férj.

-          Volt pénz a tárcájában? – kérdezte Kate, mire Espo bólintott.

-          Legalább 700 dollár volt nála, plusz a hitelkártyák, stb. – felelte magabiztosan, miközben Ryan is csatlakozott hozzá.

-          Mit mond a karbantartó? – érdeklődött tovább a nyomozónő, mire Ryan vette át a szót.

-          Gyakorlatilag nem tud semmit. Körülbelül reggel 7-kor jött le, ellenőrizni a neonokat, közvetlenül azután, hogy felvette a munkát. Amikor felkapcsolta a lámpákat, akkor vette észre a testet, idejött, mert azt hitte, hogy megint egy hajléktalan fészkelte be magát, de amint rájött, hogy tévedett, hívta a 911-et.

-          Miért csak reggel hétkor fedezték fel a testet? – szólt közbe Castle, mire ismét Ryan válaszolt meg a kérdést.

-          A metrónak ez a szakasza péntek óta zárva van az ingázók előtt, mert holnaptól felújításba kezdtek volna. Ezért is lett volna fontos kicserélni a csöveket, és ellenőrizni az áramellátást, biztonsági okokból – jött a gyors felelet, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Rendben, akkor ezek szerint, nem utazni akart, hanem meghatározott céllal jött ide, és aki várt rá, az, lehetett a gyilkos. – összegezte a hallottakat, mire Josh elismerően mosolygott rá, de Kate észre sem véve, folytatta – srácok, ti kérdezzétek ki a férjet, talán tud valakiről, akinek érdekében állt megölni a feleségét, vagy éppen ő volt az, aki így akart gyorsabban válni. Castle és én az ügyvédi irodába megyünk. Lanie, ha megtudsz valami fontosat, hívj! – szólt még oda legjobb barátnőjének, és már indult is volna, amikor Josh hangja megállította.

-          És én? Kivel menjek? – kérdezte tanácstalanul, mire Kate hirtelen ötlettől vezérelve intett a fiúk felé.

-          Javi és Ryan gondjaira bízlak! – bökött fejével a két férfi felé, de legnagyobb meglepetésére, nemcsak társai, hanem Josh is megrázta a fejét.

-          Azt már nem! – emelte fel mindkét karját Javi, és farkasszemet nézett a nyomozónővel, aki érdeklődve várta a magyarázatot.