Árnyék a múltból 16. rész

16. rész

Kate alsó ajkát beharapva töprengett, hogyan döntsön. Tisztában volt vele, hogy a nyomozás szempontjából mérföldkő lehet Rogan, ahogy azzal is, hogyan fog reagálni Castle, ha úgy döntene, szállást ad a férfinak. Egyfelől megoldásként szolgált, amit az író felajánlott, de ellentétben a férfival, neki más szempontokat is figyelembe kellett vennie. Például azt, hogy ha Rogan élete valóban veszélyben van, és tényleg meg akarták ölni, nincs kizárva, hogy az író lakására is követnék, akkor pedig, Castle is megsérülhet. Végül nagy levegőt vett, és döntött.

-          Rendben – nyögte nehezen, lelkiismeretével, és szívével viaskodva, miközben tudta, a legjobb, amit most tehet, hogy az eszére hallgat.

-          Rendben? Mi rendben? – kapkodta fejét Castle, keresve a nő tekintetét, mintha onnan akarná kiolvasni a választ.

-          A kanapé a tiéd – mutatott a férfi által korábban elfoglalt helyre a nő, mire az, a győzelem ízével a szájában, szélesen az íróra mosolygott, majd cipőjét lerúgva, kényelmesen eldőlt a díványon, kezeit a tarkója mögé téve.

-          Ne aggódj, Kit-Kat, nem leszek nagyon a terhedre. Egy kispárnával, és egy takaróval is beérem! – hunyta le szemét megnyugodva, majd fél szemével végig mérve a nőt, hozzátette – persze, ha nagyon kényelmetlen lesz a kanapé, meglátogatlak a szobádban – mosolyodott el fölényesen, mire Castle vicsorgatni kezdte a fogát, reagálni azonban, nem volt ideje, mert Kate szólalt meg.

-          Fegyverrel a párnám alatt alszok, és mivel nem hívtalak a szobámba, joggal feltételezem majd, hogy nem kívánatos személy lép be. Rendőrként büntetlenül lőhetek – válaszolt negédes mosollyal, mire Rogan ajkáról lehervadt a vigyor, de két perc múlva, már harsányan nevetett.

-          Kit-Kat, te semmit nem változtál! Bár, az is igaz, hogy 15 évvel ezelőtt jóval készségesebb voltál – sóhajtott mélyet, majd hátat fordítva a nőnek, oldalára fordult, úgy motyogta maga elé – no, nem baj, majd ezen is dolgozunk még…

-          Ez komoly?! – szűrte fogai között a kérdést Castle suttogva, miközben hagyta, hogy Kate az ajtó felé tuszkolja, így kerülve minél messzebb Rogan-től – miért nem volt jó ötlet, hogy az én lakásomra menjek vele?!

-          Nekem van fegyverem, neked nincs! Ha Rogan tényleg veszélyben van, a lakásodba is betörhetnek, hogy elkapják! Te nem tudod megvédeni, én viszont igen! – suttogott vissza Kate, majd finoman az író mellkasára tette a kezét – bízz bennem, rendben?

-          Nem szívesen hagylak itt ezzel a fickóval kettesben – nyögte ki Castle, mire Kate elmosolyodott.

-          Féltékeny vagy? – kérdezte, megcsipkedve az írót, mire az, komoly maradt, úgy felelt.

-          Egyszer már hozzámentél, nem? – kérdezett vissza válasz helyett duzzogva, mire Kate is elkomorult.

-          19 éves bakfis voltam, és az egészet játéknak hittem, amivel lezártunk egy bulis estét! – adott magyarázatot, majd az íróra emelte átható, zöldes-barna szemét – a te múltadban talán nincs semmi, amit ha előbányászna valaki, elszégyellnéd magad? – bökött vissza, mire Castle először tiltakozásra emelte a száját, majd hang nélkül be is csukta, anélkül, hogy mondott volna valamit – helyes, ebben maradjunk! – zárta rövidre a beszélgetést Kate, miközben fél szemmel Rogan-re pillantott, aki láthatólag már az igazak álmát aludta, és gyors csókot nyomott az író szájára. – jó éjt, Castle!

-          Elküldesz? – döbbent meg az író, mire Kate sajnálkozva bólintott.

-          Nem tehetek mást – felelte, és nehéz szívvel nézte, ahogy a férfi szomorúan elhagyja a lakást.

Rogan vidáman fütyörészve vette le a frissen főtt kávét a tűzhelyről, miközben azon gondolkodott, micsoda szerencsés véletlen, hogy éppen ide sodorta őt a szél. Évek óta nem jutott eszébe Kate Beckett, ahogy az sem, hogy még mindig házasok, most azonban, ahogy itt állt a konyhában, és maga elé vetítette a nő zöldes-barna szemeit, felidézte a rövid csók emlékét, ajkainak édes ízét, melyet szinte már el is felejtett, egy fura, még számára is nevetséges ötlet fogalmazódott meg benne. Újra akarta kezdeni, vagy ott folytatni, ahol abbahagyták. A legkisebb porcikája sem kívánt az ügy végeztével hazatérni, legalábbis, nem Kate nélkül. Szélesen elmosolyodott a gondolatra, milyen érzés lesz ismét a karjaiban tartani, megcsókolni, de ezúttal úgy, hogy viszonozza is az érintéseket. Biztos volt benne, hogy a nő jelenleg facér, és megfogadta magának, hogy mindent elkövet azért, hogy ismét magába bolondítsa. Egyszer már sikerült, elvégre még oltár elé is állt vele, nem okozhat gondot megint az ujja köré csavarnia. Az egyetlen problémát az a Castle figura okozhatja, komorult el egy pillanatra. Nem kellett sok éves tapasztalatra szert tennie a nyomozásban ahhoz, hogy észrevegye, mennyire odavan a nőért a férfi. Mégsem érezte, hogy veszélyt jelentene tervére, hiszen az első meccset máris megnyerte akkor, amikor ő maradhatott, a fickónak pedig, mennie kellett. Éppen itt tartott gondolatban, amikor kopogtattak. Kíváncsian ment ajtót nyitni, és meglepettségét nem tudta palástolni, amikor meglátta, ki áll az ajtóban.

-          Nohát, milyen korán kelt ma! – húzta el a száját Rogan, miközben Castle hasonló érzelmekkel az arcán mérte végig.

-          Nem fázik? A végén még összeszed valami náthát! – utalt a férfi hiányos öltözetére Castle, mire az, végig nézett magán. A szürke póló, és a rövidszárú alsónadrág kényelmes viselet volt, ami szemmel láthatólag zavarta a vendéget.

-          Kér kávét? Amúgy, ha Kate erkölcsei miatt aggódik, nyugodjon meg, semmi olyat nem fog látni, amit már ne látott volna – jegyezte meg pökhendi stílusban, miközben visszasétált a konyhába, hogy kitöltse két bögrébe a feketét, Castle pedig, követte. Az író érdeklődve nézte, ahogy tejet, majd cukrot tesz a kávéba Rogan, miközben halványan elmosolyodott. Tudta, hogy Kate hogy issza a kávét, és amit a férfi készített, köszönőviszonyban sem volt vele.

-          Kösz, nem kérek, majd út közben veszek magamnak – hárította el a gesztust, mire Rogan felhorkant.

-          Ja, mindjárt gondoltam! Maga egyértelműen az a típus, aki minden reggel a Starbucks-ban veszi meg a kávét, mi? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában, mire Castle kihúzta magát.

-          Nem kerülök tőle szegényházba – vetette oda flegmán, mire Rogan végig mérte.

-          Tudom ám, ki maga! Richard Castle, hallottam már a nevét. Valami íróféle, akinek veszik annyian a könyvét, hogy szórhassa a pénzét – jegyezte meg kissé irigykedve, mire Castle még büszkébben húzta ki magát. Végre talált valamit, ami a férfi gyengepontja lehetett, ez pedig, a pénz. Nyilván Rogan csak álmodozhatott arról a gazdagságról, amit ő a magáénak tudhatott, és noha, tisztában volt vele, hogy Kate sosem választana kettejük közül az anyagiakat nézve, mégis jól esett neki az érzés, hogy legalább ebben jobb, mint a vele szemben álló. Éppen itt tartott gondolatban, amikor nyílt a hálószoba ajtaja, és gondolatainak tárgya lépett ki rajta. Kate ezúttal is gyönyörűen nézett ki sötét, combjára feszülő farmernadrágjában, és a kockás ingben, melynek ujját könyékig feltűrte.

-          Jó reggelt! – köszönt meglepetten, hol az egyik, hol a másik férfira vetve pillantását, mire mindkét férfi azonnal viszonozta az üdvözlést.

-          Készítettem neked kávét! – lépett közelebb Rogan, kezében a gőzölgő feketével, de Kate még csak pillantásra sem méltatta, csak elsétált mellette.

-          Nincs időm meginni, de kösz! Öltözz fel, megyünk az őrsre, és nem akarok időt pazarolni! – utasította vendégét, miközben felcsatolta övére jelvényét és Glockját. Castle megvárta, amíg Rogan eltűnik a fürdőszobában, majd közelebb húzta Kate-t, és puhán szájon csókolta. Noha, a mozdulat meglepte a nyomozót, ajka önkéntelenül nyílt szét, és viszonozta a lágy érintést. Nyelvük csak finoman ízlelgette a másikét, és félve a lebukástól, rövid idő után meg is szakították a csókot. – Mi szél hozott erre, firkász? Ellenőrzöd, jó kislány voltam-e? – simított végig kezével a férfi bőrkabátja alatt kidomborodó izmokon Kate, mire Castle elmosolyodott.

-          Csak gondoltam, mehetnénk együtt dolgozni – felelte kurtán, mire Kate gyanakodva nézett bele a látszólag ártatlanul csillogó kék szemekbe.

-          Nem mersz vele kettesben hagyni? – tapintott rá azonnal a lényegre ösztönösen a nő, mire Castle látványosan felháborodva kezdte kikérni magának a feltételezést.

-          Tessék?! Ugye, nem azzal akar vádolni Beckett nyomozó, hogy nem bíznék magában?! – vágott sértett grimaszt, majd azonnal folytatni – természetesen, szó sincs arról, hogy nem bízom benned! Maximálisan megbízom benned! – jelentette ki határozottan, mire Kate bólintott, Castle pedig, hozzátette – BENNE nem bízom! – bökött ujjával a fürdőszoba ajtóra, majd olyan kézmozdulatot tett, mintha megátkozná azt, aki bent van. – ráadásul még azt sem tudja, hogyan iszod a kávét – morogta az orra alatt, mire Kate elmosolyodott, és magához húzta egy rövid csókra. Ajka élvezettel simult a keskeny, érzéki szájra, nyelve pedig, akadálytalanul tört utat magának. Amikor megszakították a csókot, szorosan a férfihoz bújt, hogy érezze teste erejét, arcvizének illatát. A pillanat varázsát Castle hangja szakította félbe – Ez tegnap este is nála volt? – kérdezte érdeklődve, mire Kate a mutatott irányba fordította a fejét.