Árnyék a múltból 42. rész

42. rész

Rogan kényelmesen elhelyezkedve feküdt a kanapén, előtte egy tálban chips, és pattogatott kukorica, mellette egy pohár üdítő hevert az asztalon, a televízióban pedig, egy izgalmas film akciójelenete zajlott éppen. Amint meghallotta a belépő nőt, felé fordult és felpattant.

-          Kit-Kat! Ha nem haragszol, elfoglaltam magam, amíg hazaérsz! – vallotta be pimasz mosollyal a szája szegletében, mire Kate összehúzott szemmel, haragosan nézett vissza rá.

-          De igen, ami azt illeti, haragszom, Rogan! Mi a frászt keresel a lakásomban?! – kérte számon a férfit, mire az, belenyúlt a kanapé mellett heverő táskájába, és egy fehér borítékot húzott elő.

-          Van egy elintézetlen ügyünk, rémlik? – lobogtatta meg a borítékot, majd folytatta – kicsit megsürgettem a dolgokat, hogy a kedvedben járjak, és úgy éreztem, ezért jár nekem annyi, hogy ne a hideg októberi szélben várjam meg, amíg végzel a melóval. Erről jut eszembe, hogy áll a dolog? – kérdezett rá kíváncsian, mire Kate egy mozdulattal dobta az ajtó melletti komód tetejére kulcsait, fegyverét, és jelvényét.

-          Elkaptuk a gyilkost – felelte szárazon Beckett – aláírom a válási papírokat, aztán tűnj el! – jelentette ki, miközben közelebb lépett a férfihoz, de az, láthatólag hezitált.

-          Ki ölte meg a nyomorultat? – faggatózott tovább, mire Kate türelmetlenül sóhajtott.

-          Nem mindegy?! – kérdezett vissza, miközben megpróbálta megszerezni a papírokat, de Rogan a háta mögé rejtette azokat.

-          Nem, ugyanis ez az én ügyem is volt, ha elfelejtetted volna – replikázott vissza, még mindig ügyesen távol tartva a nyomozót a borítéktól – jól érzem, hogy sietős a dolgod?

-          Igen! Minél előbb meg akarok szabadulni tőled! – vágta oda flegmán a nő, de Rogan megrázta a fejét.

-          Nem erre gondoltam, Kit-Kat! Szerintem, neked programod van! – tapintott rá a lényegre, de Kate úgy érezte, nem tartozik beszámolóval a férfinak az estéjét illetően.

-          Semmi közöd hozzá! Kérem a papírokat, aztán hord el magad! – utasította a férfit határozottan, de annak mosoly bujkált a szája szegletében, és amikor Kate hirtelen a papírok után nyúlt, Rogan egy mozdulattal kapta el a csuklóját. A nyomozónő nem számított a váratlan helyzetre, így elvesztve egyensúlyát, teljes testével Rogan-re dőlt, aki elterült a kanapén, és magára rántotta őt. Kate mindkét tenyerével megtámaszkodott a férfi széles, izmos mellkasán, úgy próbálta feltornászni magát, hogy ülő helyzetbe kerüljön, de ez korántsem ment könnyen, tekintve, hogy Rogan átkarolta a derekát, és moccanni sem engedte – engedj el! – sziszegte Kate ingerülten, és nemcsak kiszolgáltatott helyzete dühítette, hanem az is, hogy tudta, Castle nemsokára megérkezik az étterembe, ő pedig, még át sem öltözött, le sem zuhanyozott.

-          Nem akarlak elveszíteni, Kate! – súgta vissza vágytól fűtött hangon Rogan, miközben kissé megemelte fejét, így ajkukat csak pár centiméter választotta el egymástól – Nem akarok elválni! Szeretlek, és azt akarom, hogy hozzuk helyre a dolgainkat! – búgta szerelmesen, miközben közelebb hajolt.

-          Kérem a papírokat! – nézett mélyen a férfi sötét szemeibe Beckett, Rogan azonban, még szélesebben elmosolyodott, és most tekintete a cseresznye ajkakra vándorolt. Úgy érezte, még soha életében nem vágyott semmire úgy, mint arra, hogy most megcsókolhassa azokat, de azzal is tisztában volt, milyen hatást váltana ki a nőből.

-          Adj egy csókot! – jelentette ki komoly arccal, így nyilvánvalóvá téve a nő előtt, hogy semmit sem gondolt még ennél komolyabban – egyetlen csók, és megkapod a papírokat, az aláírásommal együtt! – tette hozzá, mint visszautasíthatatlan ajánlatot, mire Kate elgondolkodva nézett vissza rá. Válaszolni azonban nem volt ideje, mert zsebében megszólalt mobiltelefonja, Rogan pedig, meglepettségében engedett a szorításon, amit Kate azonnal ki is használt, és felállt.

-          Beckett! – szólt bele hivatalos hangon, majd néhány percnyi csend után, bólintott – igen, Uram! Fél óra múlva ott vagyok! – válaszolta, majd karórájára pillantott. Elmúlt fél hat, esélye sem volt, hogy idejében az étterembe érjen, ha még a kapitányságra is be kell mennie.

-          Mi a válaszod? – erőltette a kérdést Rogan, mire Kate végig mérte, majd válasz nélkül indult el a fürdőszoba irányába. Mielőtt belépett, még visszaszólt.

-          Mire kijövök, a papírok legyenek az asztalon, aláírva!

-          Ez igent jelent? – kérdezett vissza a férfi, reménykedő tekintettel, de Kate nem válaszolt, csak eltűnt a fürdőszoba mögött. 20 perccel később, fekete, testhez simuló ruhában jelent meg a nappaliban, mely kihangsúlyozta tökéletes alakját. A ruha V nyakú kivágása jótékonyan takarta az egy évvel korábbi mellkas lövés okozta heget, de kiemelte telt kebleit. Az egyetlen ékszer, melyet viselt, a fülében lógó, hosszú aranyfülbevaló volt, mely még inkább kecses nyakára irányította a figyelmet. Rogan tátott szájjal meredt a nőre, majd elismerőn füttyentett – a mindenit Kit-Kat! Te tényleg ott kerekedtél ki az évek alatt, ahol egy nőnek kell! – jegyezte meg, miközben tekintetét egy percre sem vette le a nőről. Lassan közelebb sétált, és megállt szorosan a nyomozónő előtt, akinek pillantása az asztalon heverő papírokra tévedt – szeretnéd őket, ugye? – kérdezte magabiztos mosollyal, jelezve, hogy észrevette, mire irányul a detektív figyelme – tudod, mi az ára – nézett mélyen a zöldes-barna szemekbe, mire Kate sóhajtott.

-          Nem bízom benned, Rogan! – vallotta be őszintén a nyomozónő, majd folytatta – látni akarom, hogy aláírod a papírokat, utána…

-          Utána? – követelte a folytatást türelmetlenül Rogan, de amikor Kate csak sejtelmesen elmosolyodott, megrázta a fejét – rendben, bebizonyítom, hogy nem kell aggódnod, tartom a szavam! – azzal benyúlt bőrkabátja belső zsebébe, és tollat vett elő, majd gyors mozdulatokkal rántotta ki a válási papírokat a borítékból, és három példányban aláfirkantotta a lap alján. Amikor végzett, Kate orra elé nyomta azokat, aki nem késlekedett. Átvette, és ő is aláírta a megadott helyeken. Amint elkészült, Rogan magabiztosan, a győzelem ízével a szájában lépett közelebb. – Nos? Várok…

-          Sajnos, be kell mennem a kapitányságra – sóhajtott látszólag bánatosan Beckett, mire Rogan döbbenten meredt rá, de ez alig néhány másodpercig tartott csupán, hogy aztán hirtelen ismét elvigyorodjon.

-          Értem már! Váratni akarsz, ugye? Felcsigázni! Tudtam én, hogy nem változtál olyan sokat, mint hiszed – jegyezte meg, majd bólintott – Rendben, elkísérlek, aztán megiszunk valahol egy pohárkával! Talán, több is lesz egy csóknál – kacsintott sokatmondón a nőre, mire Kate elmosolyodott.

-          Nem bánom! – hagyta rá, és a fogasról leemelve egy fekete szövetkabátot, magához vette táskáját, és elindult az ajtó irányába, Rogan pedig, örömittasan követte.

Castle tanácstalanul ácsorgott szürke Mercedese mellett, miközben azon töprengett, vajon, hogy fog reagálni a nő, hogy annak ellenére, amiben megállapodtak, nem az étteremben várja hét órakor, hanem a lakására jött, egy órával korábban, mint a megbeszélt időpont. Az egyik percben úgy érezte, Kate is olyan izgatottan várja az estét, mint ő, és biztos volt benne, hogy örülni fog neki, a másikban azonnal elbizonytalanodott, és remegve gondolt arra, hogy nem lesz elragadtatva, ha meglátja. Órájára pillantva látta, hogy még csak pár perccel múlt hat óra. Fogalma sem volt, mit tegyen, végül úgy döntött, feldob egy érmét. Öltönyének zsebéből egy 25 centest halászott elő, és töprengve forgatta meg ujjai között.

-          Ha fej, felmegyek, ha írás… - gondolkodott hangosan, eldöntve a játékszabályokat, miközben lelki szemei előtt megjelent a nyomozónő finom profilja, gyönyörű mosolya, cseresznye ajka, édes csókjának íze, és nagyot sóhajtott – ha írás, akkor is! - döntötte le, de kíváncsiságból feldobta az érmét. Majdnem hangosan felnevetett, amikor megnézve kéz fején az érmét, George Washington arcképe nézett vissza rá. – Nohát! A sors akarta így! – jegyezte meg mosolyogva, majd bezárva az ajtót, a háztömb ajtaja felé vette az irányt.

Ajkára fagyott azonban a mosoly, amikor meglátta, hogy nyílik az ajtó, és legnagyobb meglepetésére, Rogan O’Leary lépett ki rajta. A férfi éppen egy viccet mesélhetett, mert teli szájjal hahotázott, Castle pedig, érdeklődve bújt el autója mögött, hogy kilesse, kit szórakoztat ekkora hévvel. A csalódottság, és a keserűség szinte fejbe vágta, amikor megpillantotta, hogy Kate követi őt. Fekete ruhájában, szövetkabátjában ezúttal is gyönyörű volt. Haja hullámai kontyba kényszerítve álltak ellen a hűvös szél erejének, miközben a nő autója felé igyekeztek. Castle úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Nem akarta elhinni, amit látott. Bármennyire is küzdött ellene, Ryan szavai jutottak az eszébe, amit a pihenőbeli jelenetről mondott a két ember között, amelynek szemtanúja volt. A kétségek, melyekről úgy gondolta, sikeresen nyomta el őket magában, ismét felszínre törtek, és ezúttal nem tudott megküzdeni velük. Kegyetlenül nyomtak el minden eddig érzett boldogságot és örömöt, hogy ürességnek, és keserűségnek adják át helyüket. Tekintetével, mintegy saját magát kínozva figyelte, ahogy az autó lámpái kigyúlnak, és a nyomozónő, férje társaságában kigördül az utca forgatagába, majd az előttük álló randevúra gondolt. Végül nagy levegőt vett, és beszállt az autójába. Már pontosan tudta, mit fog tenni.