43.
rész
Kate elégedetten nézett órájára, mely 10
perc múlva hetet mutatott, mialatt a fekete-fehér egyenruhát viselő, fiatal,
20-as éveinek elején járó pincér kitöltötte a pohárba az ínycsiklandó vörös
bort, melyet rendelt. Ugyan nem értette, az író miért nincs még itt, de
gyanakvását elhessegette azzal, hogy talán nem kapott taxit idejében, és hitte,
hogy nemsokára megérkezik. A pincér egy étlapot csúsztatott a kezébe, amit ő
hálás mosollyal köszönt meg, de egyelőre tányérja mellé fektette. Miközben felvette
a poharat, hogy megkóstolja az olasz szőlővidéken, kemény munkával, és sok
napsütéssel érlelt nedűt, elmosolyodott esti emlékein. Miután bement az őrsre,
és tájékoztatta Gates kapitányt a fejleményekről, aki, bár észrevette, milyen
csinosan öltözött fel nyomozója, azt szó nélkül hagyta, Rogan látható
izgatottsággal várta őt asztalánál. Látszott rajta, alig várja, hogy
beülhessenek valahová, és végre kettesben megkaphassa a csókot, amiért cserébe
a válási papírokat aláírta.
-
Mehetünk? – faggatózott türelmetlen
toporgással, mire Kate felemelte kabátját székéről és bólintott. Észre sem
vette, hogy a háttérben Ryan szájtátva bámul rájuk.
-
Elviszlek egy csodás helyre, Rogan –
ígérte lágy mosollyal ajkán – és olyan meglepetést szánok neked, amitől úgy
érzed, mintha repülnél – kacsintott a férfira negédesen, mire annak fülig ért a
szája, és boldogan intett búcsút a rend őreinek.
Az autóban, miközben haladtak, Kate
szándékosan került mindenféle kommunikációt, és Rogan sem erőltette azt.
Egyértelmű volt, hogy egyetlen dologra tud már csak koncentrálni, arra, hogy
mikor kapja meg végre az áhított nőt, és ezzel Kate is tisztában volt. A férfi
hirtelen fészkelődni kezdett, és az ablaküveghez tapadva próbálta felmérni a
sötétségben, vajon merre is haladnak.
-
Kit-Kat, hova megyünk egész pontosan? –
kérdezte gyanakodva, de még mindig reménykedve, mire Kate megvonta a vállát.
-
Számít a helyszín? – kérdezett vissza
válasz helyett, majd hozzátette – a lényeg, hogy a tiéd legyek, nem? – toldotta
meg, mire Rogan bólintott, de 10 perc múlva megrökönyödve egyenesedett ki az
ülésben.
-
A reptér?! Ez meg mit jelentsen?! –
követelt magyarázatot a nőtől, miközben azonnal értelmet nyert a nő
kapitányságon mondott mondata, aki miután leparkolta a kocsit,
villámsebességgel ugrott ki a volán mögül, Rogan pedig, felháborodottan követte
– Nem hallottad, amit kérdeztem?! Volt egy egyezségünk!
-
Nem, Rogan! Semmit nem ígértem! –
torpant meg most Kate, és szikrázó szemekkel fordult hátra – az elmúlt napokban
kénytelen voltam elviselni a tenyérbe mászó képedet, a gyomorforgató
poénjaidat, azt, hogy folyamatosan a férjemként villogtál a legjobb barátaim
előtt, és azon fáradoztál, hogy minél kényelmetlenebb helyzetbe hozz! Ennek
vége! Aláírtad a papírokat, felszállsz a gépre, és végre eltűnsz az életemből!
– jelentette ki határozottan, de Rogan hitetlenkedve rázta a fejét.
-
Azt mondtad, ha aláírom a papírokat,
utána… - akadt el a hangja, mire Kate kérdőn nézett vissza rá, ő pedig, nem
tudta folytatni. Most döbbent rá, hogy nem számolt azzal, Kate valóban
megváltozott, és ügyesebben bánik az olyan agyafúrt emberekkel, mint amilyennek
tartotta magát, és a nő valóban nem ígért semmit – azt hittem… úgy érted, hogy
utána…
-
Rogan, a képzelgéseid nem tartoznak rám
– felelte Kate nyugodtan, de szája szegletében győztes mosoly bujkált.
-
Nem szállok fel a gépre! – húzta ki
magát magabiztosan Rogan, így jelezve, hogy nem hajlandó engedelmeskedni a
nőnek, mire Kate még szélesebben mosolygott rá, melyben azonban cseppnyi öröm
sem volt, sokkal inkább nyertes arrogancia.
-
Fogadjunk? – kérdezte, majd jobb kezét
felemelve, két ujjával csettintett, mire két, 12. körzeti járőr, egy magas,
izmos, 30-as éveiben járó, sötét hajú, és egy nyúlánk, de szintén szálkásan
izmos, szőke 40 év körüli férfi jelent meg, szolgálatkészen.
-
Beckett nyomozó! Ő lenne az? – mutatott
szigorúan összevont szemöldökkel az idősebb férfi Rogan-re, mire Kate
bólintott, Rogan pedig, még csak akkor fogta fel, hogy Kate valószínűleg már az
őrsön intézkedett, hogy a két rendőr a reptéren legyen, mire ők ideérnek.
-
Rogan O’Leary. Azt akarom, hogy ez a
férfi fent legyen a 20 órakor induló járaton! Ha nem, velem gyűlik meg a bajuk
megértették? Áthelyeztetem magukat biciklis rendőrnek, értve vagyok? –
fenyegette meg a biztonság kedvéért a férfiakat, annak ellenére, hogy megbízott
bennük.
-
Úgy lesz, Asszonyom, ne aggódjon! Ha
kell, elrepülök vele egészen Bostonig! – húzta ki magát fontosságának teljes
tudatában a fiatalabb, majd hatalmasat taszított Rogan-en, aki alig tudta
megőrizni egyensúlyát. Mielőtt azonban távozhattak volna, Kate még odaszólt
neki.
-
Jut eszembe, még van egy tartozásod! –
mosolygott rá ördögien.
Miután a járőrök elvezették volt férjét,
elégedetten gondolt a kesztyűtartóban pihenő válási papírokra, és az íróval
hamarosan sorra kerülő, romantikus vacsorára. Karórájára nézve riadtan
állapította meg, hogy alig fél órája maradt, hogy az étteremben legyen, így mit
sem törődve a szabályzattal, kapcsolta be autóján a villogót, és teljes
sebességgel száguldott át a városon. Most, a pohár bor mellett, egyre vadabb
szívdobogással várta, hogy a férfi végre megérkezzen, és izgatottan gondolt
arra, vajon mit fog szólni, ha meglátja. Lassan teltek a percek, elmúlt fél
nyolc, de az írónak még nyoma sem volt. A pincér, aki korábban kiszolgálta, sajnálkozó
tekintettel állt meg mellette.
-
Hozhatok esetleg valamit? – kérdezte, és
Kate nem tudta, mit feleljen. Egyre inkább kezdte úgy érezni magát, mint egy
vak randira érkezett vén lány, akit bepaliztak, és ez az érzés egyáltalán nem
tetszett neki, ugyanakkor aggódni is kezdett. Nemet intve fejével vette elő
mobilját, és miután a pincér magára hagyta, Castle számát tárcsázta, de az nem
vette fel. Végül megelégelve a várakozást, kifizette a számlát és távozott, lelkében
keserűséggel, és csalódottsággal.
Castle unottan forgatta kezében a
whisky-s poharat, melyben monoton egyhangúsággal koccantak össze a jégkockák.
Fejéből nem tudta kiverni a nyomozónőt, aki nyilván már az étteremben várja.
Vajon, mit gondol, hogy nem jelentem meg? – tette fel magának a kérdést. Aggódik?
Azt hiszi, bajba kerültem? Baleset ért? Vagy nem is foglalkozik vele? Talán
nincs is ott… - jelent meg egy kósza gondolatként a feltételezés, mely azonnal
hozta magával az este látott képeket is, ahogy Kate csinosan kiöltözve beszáll
Rogan-nel az autóba. Egyszerűen képtelen volt elhinni, és nem tudta, mire
vélni, azok után, ami a pihenőben történt. Nem értette, ha Ryan-nek van igaza,
és a nő és Rogan között valóban kialakult valami, akkor miért beszélt meg vele
estére randevút a nyomozónő? Talán még mindig szereti – jött a következő gondolat,
melyet vadul igyekezett elhessegetni magától, de könyörtelenül tért vissza
elméjébe. Csak azt a magyarázatot találta. Kate még mindig szereti Rogan-t, és
bár megpróbál vele új életet kezdeni, ez az árnyék a múltból kísérteni fogja.
Olyannyira lefoglalták gondolatai, hogy azt sem hallotta meg, amint telefonja a
konyhai átadópulton kitartó rezgéssel próbálja felhívni magára a figyelmet.
Dühösen itta ki whisky-je maradékát, majd ismét a bárpulthoz lépett, és újra
töltött magának az aranyló folyadékból, a jégkockák mellé pedig, még kettőt
dobott, nehogy elárvuljanak, ahogy átadják magukat a fizika törvényének, és
elolvadnak, elveszítve alakjukat, és halmazállapotukat. Ebben a pillanatban
csengettek, ő pedig, meredten nézett az ajtóra. Elmúlt nyolc óra, anyja és
Alexis Párizsba utaztak hosszú hétvégére, Ryan és Javi sem keresné, ez azt
jelentette, hogy kizárólag Kate lehet a váratlan vendég. Habozott, fogalma sem
volt róla, ki akarja-e nyitni, látni akarja-e. Mit mondhatna neki a nő, azok
után, amit látott? – tette fel magának a kérdést, végül döntött. Úgy érezte,
tartozik neki annyival Kate négy év után, hogy magyarázatot követelhessen, és
bár utólag, jobb ötletnek tűnt, ha mindjárt a lakásánál magyarázatot követelt
volna, de nem akarta megadni Rogan-nek a lehetőséget, hogy kárörvendőn a képébe
vághassa, mégis sikerült az utolsó pillanatban meghódítania Kate szívét,
mindössze néhány nap alatt, amire neki négy év sem volt elegendő. Nagy levegőt
véve tette le a konyhapultra a poharat, majd semmit el nem sietve, az ajtóhoz
lépett, és szélesre tárta azt. Nem tévedett, valóban Kate állt a küszöbön.
Fekete ruhájában, mely kihangsúlyozta tökéletes alakját, elképesztően
gyönyörűnek látta az író. Kontyba kötött hajába legszívesebben beletúrt volna,
hogy hagyja a gravitáció törvényének engedelmeskedve leomlani lágy zuhatagként,
érezvén, ahogy ujjait simogatják a puha hajszálak. Ehelyett azonban, csak
távolságtartón ránézett, és még csak félre sem állt, hogy a nő beljebb
jöhessen.
Kate elnyomott egy megkönnyebbült
sóhajt, amikor meglátta, hogy Castle jól van, nem esett semmi baja. Amikor nem
jelent meg az étteremben, még rémálmaiban sem gondolta, hogy szándékosan hagyta
egyedül. Sokkal inkább azt hitte, történt vele valami, amikor pedig, nem vette
fel a telefont, még jobban aggódni kezdett. Mielőtt azonban, bement volna az
őrsre, hogy kiderítse, valóban megsérült-e, úgy döntött, eljön a lakására,
ösztöneire hallgatva, és lám, jól tette. A kezdeti aggodalmat, és
kétségbeesést, olyan gyorsan váltotta fel a harag, és a keserűség, hogy szinte
észre sem vette. Most azonban, kedve lett volna felordítani, amiért a férfi
egészen idáig kényelmesen iszogatott nappalijában, miközben ő a poklot élte át
rémisztő gondolatai miatt. Ehelyett azonban, büszkén kihúzta magát, és
egyenesen a férfi kék, szokatlanul hidegen csillogó szemébe nézett.
-
Nos? – követelt magyarázatot ezzel az
egyetlen kérdéssel a nyomozónő, és tudta, a férfi is tisztában van vele, mire
kíváncsi. Legnagyobb meglepetésére azonban, Castle örömtelenül elmosolyodott.
-
Micsoda meglepetés! Nem számítottam rád
– közölte érzelem nélkül, Kate-nek pedig, fogalma sem volt róla, mi
történhetett. Ez azonban, fikarcnyit sem csökkentett mérgén, sőt, inkább tovább
szította azt.
-
Bejöhetek? – kérdezte erőltetett nyugalommal
a hangjában, amire Castle még csak fel sem figyelt, csak bólintott, és arrébb
állt az ajtóból, Kate pedig, elviharzott mellette, melynek hatására, cseresznye
illata bekúszott a férfi orrába, aki nehézkesen nyelt egyet, majd követte.
Tudta, a most következő beszélgetés az egész jövőjét eldöntheti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése