31.
rész
Chris
ezúttal is egyenruhában érkezett hozzá, kezében szorongatta tányérsapkáját,
arcán azonban nyoma sem volt a megszokott vidám komiszságnak, sőt, kifejezetten
komoly volt. Úgy tűnt, nem is akar bejönni, csak állt az ajtóban, és szemét egy
percre sem vette le a doktornőről, akit hirtelen baljós érzés kerített
hatalmába. Végül nagy levegőt vett, és figyelmen kívül hagyva ösztöneit, melyek
azt súgták, nem jó jel, hogy a járőr itt van, mosolyt erőltetett arcára.
- Chris,
mi szél hozta erre? – kérdezte mosolyogva, de zavara csak még nagyobb lett,
amikor a férfi nem viszonozta a gesztus, csak lehajtotta fejét, és minden
figyelmét a tányérsapkájára koncentrálta.
- Én
csak… azért jöttem… - fogott bele, de félúton elakadt a mondanivalója közben,
mire Robin felállt az asztalától, és közelebb sétált hozzá. A férfi komoly
arckifejezése megijesztette, de igyekezett úrrá lenni belső remegésén.
- Minden
rendben? – kérdezte aggodalmas hangon, miközben érezte, hogy gerincén borzongás
fut végig, mint egy előjeleként valami rossz dolognak.
- Istenem,
de utálom ezt – sóhajtott fel Chris, Robin előtt pedig megjelent az az éjszaka,
amikor egyenruhások jöttek az anyjához. Hirtelen, mint egy villanás ugrott be
neki, hogy a két férfi ugyanilyen zavartan játszadozott sapkájával és ugyanaz a
szomorú együttérzés ült ki az arcukra, mint az előtte álló férfinak. Szája
kiszáradt, szíve gyors ütemre váltott. – Nézze… tudom, hogy maga és Deeks
nyomozó között nincs semmi… legalábbis ezt mondta nekem… - fogott bele ismét,
miközben hangszíne tompa volt, szavai kimértek, mintha nem tudná, hogyan is
fogalmazzon. – De… én úgy vettem észre, hogy közel állnak egymáshoz. Vagyis,
tegnap úgy tűnt…
- Chris,
térjen a lényegre! – vágott közbe ideges türelmetlenséggel Robin, majd azonnal
megbánta kirohanását, és lágyabban tette hozzá. – Kérem!
- Deeks
nyomozó megsérült – bökte ki végül nehezen, nagyot nyelve – úgy gondoltam,
jobb, ha tud róla…
- Istenem!
– kapta szája elé kezét Robin, miközben érezte, hogy a rosszullét környékezi.
Szája kiszáradt, tenyere izzadni kezdett, lábai alig bírták megtartani. –
Mennyire… mennyire súlyos? – nyögte ki félve a kérdést, de elég volt Chris
arcára néznie, hogy tudja, nem sok jóra számíthat.
- Nagyon
súlyos – felelte a férfi, nem elhallgatva az igazságot. – Kórházban van, de az
orvosok… - akadt el ismét, mint, akinek mégsem akaródzik teljes mértékben
beavatni a nőt, Robin pedig érezte, hogy jeges kéz markolja meg a szívét.
- Be
kell mennem hozzá! – jelentette ki elszánt, határozott hangon. Nem számított a
reggeli veszekedésük, az sem, hogy Jason nem viszonozza az érzelmeit,
egyszerűen csak látni akarta. Nem akarta, hogy a történelem megismételje
önmagát, hogy még egy embert úgy vegyen el tőle a sors, hogy nem köszönhet el
tőle. Ha utoljára is, de el akarta mondani neki, hogy szereti, és ezen nem
változtat az, viszont szereti-e.
- Elviszem
– csapta fejében sapkáját szolgálatkészen Chris, mire Robin hálásan
rámosolygott, és villámsebeséggel csukta le a laptop fedelét, majd vette
magához kabátját. Amint kiléptek, Janett érdeklődve nézett rájuk, és arcán
látszott, megérezte, hogy valami baj van.
- Janett!
– lépett a nő elé Robin. – Bemegyek Chris-szel a kórházba! A betegeimet ütemezd
át, ha sürgős, küldd Dr. Johnsonhoz! – utasította gyorsan elhadarva a lényeget,
mert úgy érezte, egyetlen percet sem vesztegethetnek el.
- Természetesen!
– bólintott Janett, de Robin már nem hallotta, mert végig száguldott a
folyosón, nyomában Chris-szel, aki szinte alig tudott lépést tartani vele. Amíg
a liftre vártak, a doktornő többször is a lépcső irányába pillantott. Szíve
szerint, inkább azt választotta volna, mint egyhelyben állni és várakozni, de
mielőtt eldöntötte volna, hangos csengéssel állt meg a felvonó és nyíltak ki az
ajtók. Szinte egy emberként szálltak be, amikor pedig bezárult mögöttük, nehéz csend
telepedett rájuk. Robin a könnyeivel küzdött, a gondolattal, hogy elveszítheti
Jason-t. Hogy elterelje figyelmét a rémképekről, Chris felé fordult.
- Mi
történt pontosan? – kérdezte halkan, mire a járőr úgy nézett rá, mint, aki nem
biztos benne, valóban tudni akarja-e.
- Csak
annyit tudok, hogy egy gyanúsítottért indultak – felelte mégis ugyanolyan
halkan, de hangján jól hallatszott, alaposan megfontolja a szavait, nehogy
túlságosan ráijesszen az orvosnőre. – Ő és a társa. De valami félrecsúszott, a
motelnél Peanub pisztolyt rántott és ráfogta a tulajdonosra. Deeks nyomozó
megpróbált beszélni vele, mire a fickó egyszerűen lelőtte… - hallgatott el
hirtelen, majd nagy levegőt vett. – A rádióban hallottam, amikor a társa mentőt
kért – ért a beszámoló végére, mire Robin lehunyta szemét, éppen akkor, amikor
a lift megállt a parkolóházban, és kinyílt az ajtó. Ahogy kilépett volna az
üres helyiségbe, lába földbegyökerezett a látványtól. Velük szemben nem más
állt, legalább olyan meglepetten, mint Jason.
- Jason?
– nyögte hitetlenkedve, mialatt lelkében felváltva jelent meg az öröm és az
értetlenség. – Azt hittem… kórházban vagy… - dadogta zavartan, mire a nyomozó
kétkedve nézett vissza rá.
- Miért
lennék? – kérdezett vissza, Robin pedig másodpercek tört része alatt rakta
össze a kirakós darabkáit.
- Meglőttek…
legalábbis Chris… azt mondta… - kezdett volna bele, de mire felfogta volna a
helyzetet, Chris előrántotta fegyverét, karja átkarolta nyakát, és szorosan
magához rántva tartotta a pisztolyt halántékához. Ugyanabban a pillanatban
nyúlt Jason is a fegyvere után, de Chris helyzetelőnyben volt, hiszen hármójuk
közül csak ő tudta, mire készült. – Mi a fenét csinál, Chris? – kérdezte
döbbenten Robin, miközben Jason ugrásra készen, farkasszemet nézett a járőrrel.
- Próbáld
csak meg, Deeks – húzódott sátáni mosolyra keskeny ajka, miközben még
szorosabbra vonta ölelését az orvosnő körül. – Lássuk, mennyire vagy gyors! Még
mielőtt elérnéd a pisztolyt, szétlövöm a fejét! – fenyegetőzött, kilépve a lift
ajtajából, óvatosan eltávolodva a nyomozótól, akinek kék szemében a harag
lángjai szikráztak.
- Ha
csak egy ujjal is hozzáérsz, megöllek! – sziszegte indulattal telve, de Chris
felnevetett.
- Nézzél
már körül! – vetette oda hetykén – Esélyed sincs! Azt hiszed, nem tenném meg?
Tegyél próbára! – nyomta erősebben a nő homlokához a Glock-ot, mire Jason
összeszorította ajkát, és lassan elhúzta kezét a fegyverétől, Chris pedig
elégedetten bólintott, ahogy felfogta, a nyomozó nem kockáztat. – Ügyes gyerek!
– dicsérte meg gúnyosan, majd ismét egy lépést távolodott az egyik parkoló autó
felé. – Lassan csúsztasd ide a pisztolyt! – utasította a nyomozót, mire az
néhány másodpercnyi hezitálás után, elővette azt, és a járőr lába elé lökte, ő
azonban nem hajolt le érte. Úgy tűnt, elég óvatos ahhoz, hogy ne tegyen
hirtelen, meggondolatlan mozdulatot. – Mi most szépen elmegyünk innen – közölte
nyugodtan, mire Robin nagy levegőt vett.
- Chris…
beszéljük meg, rendben? Tudom, hogy most, mit érez, de a helyzetén semmit sem
javít, ha…
- Elég
legyen! – csattant a hangja a férfinak keményen, mialatt Jason minden ízében
remegett a visszafojtott dühtől. A gondolat, hogy végig az orruk előtt volt a
zaklató, fájdalmas pofon volt a sorstól. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy
rendőrként, hogyan érte el, hogy Walter-re terelődjön a gyanú. – Ne próbálj meg
manipulálni te kis hazudozó!
- Hazudozó?
– hökkent meg Robin, mire Chris megvetőn horkant fel.
- Miért,
te minek neveznéd magad? – kérdezte elhúzott szájjal. – Egyfolytában a
szabályaidat hajtogattad! Ilyen szabály, olyan szabály! Szabályok arra nézve,
hogy a kis doktornő nem kezd egy rendőrrel! – utánozta Robin hangját gúnyosan,
majd visszaváltozott egy dühös férfi hangjává. – Csakhogy ezek a szabályok nem
akadályoztak meg abban, hogy viszonyt kezdj Deeks-szel, igaz?! – dörrent a
hangja mérgesen, mire Robin megdermedt. Mégis, honnan tudja ezt Chris.
- Miről
beszél? Semmi közöm a nyomozóhoz – tartott ki álláspontja mellett, de a járőr
nagyot rántott rajta.
- Elég
volt a hazugságaidból! – ordított a férfi. Nyakán kidagadtak az erek, az arca
egészen elvörösödött. – Azt hiszed, nem tudom, hogy lefeküdtél vele? Nem is
egyszer! – szembesítette a nőt, majd mérgesen folytatta. – Láttalak benneteket,
Robin! Láttam, hogy beengeded az ágyadba! Én voltam az egyetlen, akinek nemet
mondtál! Miért?! – kérdezte gyötrődő hangon, mire Robin nagyot nyelt.
- Az…
hiba volt – kényszerítette ki magából a választ, majd azonnal folytatta – hiba
volt lefeküdni vele, már én is belátom – beszélt tovább, amikor érezte, hogy
Chris szorítása gyengül nyaka körül, és csak remélni merte, hogy Jason is
tudja, miért választotta ezt a technikát. Megkönnyebbülten nyomott el egy
sóhajt, amikor tekintete találkozott a nyomozóéval, és meglátta benne a választ
kérdésére.
- Óriási
hiba, Robin! – értett egyet vele Chris, majd váratlanul lazított a szorításon,
és Jason-re fogta a fegyvert. – De ne aggódj, megoldom a helyzetet, és
elintézem, hogy többé ne ess kísértésbe! – sziszegte vészjósló hangon, mire a
doktornő azonnal tudta, mit akar tenni. A tudat, hogy a szeme láttára akarja
lelőni szerelmét, szinte megbénította, de mielőtt Chris meghúzhatta volna a
ravaszt, elkiáltotta magát.
- Ne!
– kérte elcsukló hangon, amivel elérte, hogy a férfi ránézzen egy másodpercre –
kérem, Chris, ne bántsa! – nyelt nagyot vadul dobogó szívvel, mire Chris
undorodva húzta el ajkát.
- Ennyire
fontos neked? Így aggódsz érte? – kérdezte fojtott indulattal a hangjában,
Robin pedig azonnal rájött, hogy a férfinak nem szabad megtudnia, milyen sokat
jelent neki Jason.
- Nem
– hazudta szemrebbenés nélkül, és csak remélni merte, hogy a járőr hisz neki. –
Magáért aggódom, Chris. Ha most megöli, sosem lehetünk együtt! – próbálta más
szemszögből megvilágítani a helyzetet, de amikor látta, hogy nem győzte meg a
férfit, mély levegőt vett. – Magával megyek oda, ahova csak akarja, de kérem,
ne lője le – nézett könyörgőn, mire a járőr elmosolyodott.
- Van
egy hírem a számodra, édes! Ha lelövöm, akkor is velem jössz! – világított rá
arra a tényre, hogy fegyverrel bármire kényszerítheti az orvosnőt, mire Robin
látszólag higgadtan bólintott.
- Ez
igaz – értett egyet, mialatt Jason tekintete körbejárt és azon tűnődött, hogyan
oldhatná meg a helyzetet, de semmi nem jutott eszébe, így tanácstalanul kellett
várnia, hogy talán Robin el tudja úgy vonni Chris figyelmét, hogy támadásba
lendülhessen, de a következő mondatok a nő szájából őt magát is meglepték. –
Magával vihet erőszakkal, de nem érheti el, hogy magával maradjak. Minden
erőmmel küzdeni fogok maga ellen, és azért, hogy megszökjek – vázolta fel az
egyik lehetséges jövőképet, majd tovább beszélt. – De ha meghagyja az életét,
és nem bántja, önként megyek. Minden olyan lesz, ahogy elképzelte, Chris… csak…
hagyja meg az életét… kérem… – halkult el hangja, Jason pedig hitetlenkedve
rázta meg fejét.
- Robin,
ne! Nem kell ezt tenned! – kiáltott oda neki, de O’Neill megcélozta a
fegyverrel.
- Fogd
be a szád! – parancsolt rá mérgesen, majd elgondolkodva fordult az orvosnő
felé, és ajkára sátáni mosoly költözött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése