Árnyék a múltból 26. rész

26. rész

Castle némán nézett a nő nyílt, aggodalomtól csillogó tekintetébe. Jól kiolvashatta belőle a bizonytalanságot, és azt is, mekkora lépés a számára, hogy arra kéri, beszéljenek arról, amit a pihenőben látott. Biztos volt benne, hogy emiatt szeretne négyszemközt lenni vele a nyomozó, ahogy abban is biztos volt, ha most visszautasítja, Kate Beckett sosem teszi meg még egyszer ezt a lépést, sőt, talán akkor is elzárkózik majd a beszélgetéstől, ha ő megy oda hozzá. Fogalma sem volt, mit tegyen. Egyfelől, szerette volna tisztázni, mit is látott, és az, mennyire volt hatással szerelmére, másfelől, jobb szerette volna, ha nyugodtabb körülmények között beszélik meg a dolgokat. Tudta azonban, hogy ez az egyetlen esélye van, így bólintott.

-          Rendben – egyezett bele, mire Kate észrevétlenül fújta ki az eddig benn tartott levegőt tüdejéből. Egy örökkévalóságnak tűnt a számára, míg Castle válaszolt. Rettegett még a gondolatától is, hogy csak azért, mert el akart kerülni egy kínos helyzetet, elveszítse őt. Anélkül, hogy bármit mondott volna Rogan-nek, útját egyenesen az automaták felé vette, majd elkanyarodott az öltözőszobák felé. Hátra sem kellett néznie, hogy tudja, Castle követi őt. Elhagyva az öltözőket, egy ajtót nyitott ki, ami egy takarítószertárt rejtett. Az egész helyiség alig volt pár négyzetméter, nem is volt kényelmes két ember számára, de őt most a legkevésbé sem érdekelte a kényelem. Csupán arra vágyott, hogy úgy tudjon beszélni a férfival, hogy közben senki sem nyit rájuk, senki sem zavarja meg őket. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, szembefordult az íróval.

-          Castle, amit a pihenőben láttál… - fogott hozzá, majd elakadt a szava. Mit is mondhatna. Ha ő látta volna ilyen helyzetben a férfit, valószínűleg ő is ugyanazt a következtetést vonná le belőle, ami most az író fejében járhat.

-          Mit láttam? – kérdezte nyugodt hangon a férfi, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Engem és Rogan-t, egy meghitt pillanatban… legalábbis, ennek tűnhetett – javította ki magát a nő, mire Castle először csak néhány másodpercig figyelmesen nézte őt, majd még közelebb lépett.

-          Nem, Kate. Nem ezt láttam – szólalt meg halkan, miközben tekintetével a nyomozónő tekintetét kereste a félhomályban, melyet az egyetlen kis villanykörte nyújtott a számukra a sötét, dohos helyiségben – én azt láttam, hogy Rogan kihasználja a helyzetet, az alkalmat, hogy csak ketten vagytok, és él a lehetőséggel, hogy hozzád érjen. Tudod, mit láttam még? – kérdezte mélyen a nő szemébe nézve, mire Kate döbbenten meredt rá. Arra számított, hogy Castle féltékeny lesz majd, keserű, és gúnyos, de minimum arra, hogy teljesen félreérti majd a helyzetet. Meglepte az író reakciója, ugyanakkor tetszett is neki, hogy nem kell magyarázkodnia – az arcodat. Azt, hogy nem volt lágy mosoly az ajkad szegletében, mint akkor, amikor én érintem meg – emelte fel kezét, és simított végig a nő arcának bal felén, mire Kate ösztönösen kissé belesimult az erős tenyérbe, és elmosolyodott – ahogy most is – fűzte hozzá az író, majd folytatta – láttam a pillantásodat, szinte lángolt a tekinteted, amiért meg merte tenni, és láttam akkor is, amikor rám néztél. Én ezt láttam a pihenőben, Kate – ért mondandója végére, miközben homlokát a nőéhez érintette.

-          Azt hittem, félreértetted… - lehelte halkan a szavakat a nyomozónő, mire Castle bólintott.

-          Először igen… és dühös is voltam… de nem rád, hanem Rogan-re – válaszolta a férfi, majd finom mozdulattal tűrte a nő füle mögé annak egy kóbor hajtincsét – ismerlek, Kate. Minden arcrezdülésedet, minden pillantásodat. Bízom benned, de benne egy cseppet sem! – vált kissé dühössé a hangja, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Amíg nem találjuk meg Parozzi gyilkosát, el kell viselnünk – felelte nem túl boldogan, mire Castle morcosan húzta el a száját.

-          Át is passzolhatnád valakihez – vetette fel, Kate pedig, meglepetten nézett fel rá.

-          Megint itt tartunk? – kérdezte szemrehányón, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Minden alkalommal próbálkozni fog! Nem fogja abbahagyni, ez biztos! – kötötte az ebet a karóhoz, Kate azonban, nem adta be a derekát.

-          Utasítást kaptam Gates-től, kénytelen vagyok betartani! Ha bízol bennem, nem okozhat problémát kettőnk között – jelentette ki, mire Castle nem válaszolt, csak karba fonta kezét mellkasa előtt, így tiltakozva a jelenlegi állapot ellen. Kate néhány másodpercig szótlanul nézte, majd elmosolyodott, és két keze közé fogva a férfi arcát, megcsókolta a durcás ajkakat. Éppen, ahogy számított rá, elég volt megérintenie ajkával az íróét, az, azonnal átölelte a derekát, és nyelvével utat tört magának a cseresznyeajkak közé. Selymes lassúsággal ízlelgették egymást ajkaik, csókjuk éppolyan lágy volt, mint a másik iránt érzett szerelmük, de a pillanatot Castle telefonjának vad csörgése zavarta meg. Castle magában káromkodva nyúlt a készülék után, és kedve attól sem lett jobb, amikor meglátta, ki a hívó fél.

-          Szia Gina! Bíztam benne, hogy elvesztetted a számom – húzta el a száját az író, mivel volt felesége, és jelenlegi kiadója, éppen a legrosszabb pillanatban hívta fel – persze, hogy tudok róla! Te mégis, minek nézel engem? Nem vagyok egy link alak, aki elfelejti, hogy dedikáláson kell lennie! – háborodott fel átlátszó módon, ami nyilván a hívónak is feltűnt – természetesen, már úton vagyok! Éppen ezért kell letennem, mert vezetés közben nem lehet telefonálni, nagyon balesetveszélyes, és tudod, hogy sokat mozgok rendőrök között! Még a végén bilincs kattan a kezemen! – kacsintott Kate-re az író, aki játékosan forgatta meg a szemét, de a tekintetében fellobbanó tűz jelezte, hogy pontosan értette a célzást. – Türelem, Gina! Ne idegeskedj, árt a szépségednek!  20 perc és ott vagyok! – szakította meg a vonalat a férfi, majd bocsánatkérőn nézett szerelmére – El kell ugranom néhány órára.

-          Menj csak, megleszünk nélküled – hagyta rá a nő, és már a kilincsen volt a keze, amikor Castle hirtelen ötlettől vezérelve, magához rántotta, és az ajkára hajolt. Puhán, mégis szenvedélyesen csókolta meg a nyomozót, aki ugyanolyan szenvedéllyel válaszolt. Miután megszakították a csókot, Beckett csillogó szemmel nézett fel a férfira – el fogsz késni – jósolta neki, mire Rick önelégülten húzta ki magát.

-          Híres bestseller író vagyok, ha nem tudnád! Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy késsek néhány percet – vigyorgott a nőre, majd ismét megcsókolta, Kate azonban, eltolta magától.

-          Neked is van dolgod, és nekem is! – rántotta vissza magukat a földre – muszáj meghallgatnom a kazettákat, talán akad bennük valami. Egy elejtett mondat, egy ismétlődő szó, vagy kifejezés, amivel a nyomára bukkanhatunk a tettesnek.

-          Rogan és te? Megint kettesben? – húzta el a száját Rick, majd folytatta – mi van, ha megint próbálkozni fog?

-          Nem fog! Tisztáztam vele a dolgokat, és tudja, hogy közöttünk nem lehet semmi! - jelentette ki határozottan Beckett.

-          Talán… ha elmondanád neki, hogy együtt vagyunk – vetette fel, de elég volt a nő szemébe néznie, hogy tudja, elvetélt ötlet volt, így gyorsan helyesbített – vagy talán, ha csak annyit mondanál, hogy van valakid…

-          Castle! Nem fogok hazudni! Anélkül is tudom kezelni a helyzetet – próbált pontot tenni a beszélgetés végére Kate, de Castle nem hagyta magát.

-          Az nem hazugság, hogy eltitkolod, hogy együtt vagyunk? – kérdezte megbántottan, mire Kate értetlenül nézett vissza rá.

-          A fiúk, Gates, és Lanie elől is titkoljuk, azzal semmi problémád nincs! Akkor ez miért akkora gond? – kérdezett vissza válasz helyett a detektív, mire Castle bosszúsan vonta össze szemöldökét.

-          Az teljesen más! Ők nem akarnak elvenni tőlem! Bár nem tudják, hogy együtt vagyunk, pontosan tudják, mit érzek irántad! Az első naptól tudják, hogy megismertek! Mindig is tudták, a négy év alatt! Rogan azonban, csak egy tanácsadót lát bennem! – fakadt ki dühösen, majd folytatta – neked pedig, eszed ágában sincs felvilágosítani, hogy annál sokkal többet jelentek a számodra!

-          Mit vársz tőlem, mit tegyek, Castle? – tört fel a nőből is ingerülten. Kezdett elege lenni belőle, hogy a munka helyett, a magánéleti problémáival kell küzdenie, ráadásul, látszólag minimális eredménnyel jut előrébb.

-          Mondd el neki, amit érzel! – vágta rá azonnal az író, majd hirtelen elhallgatott, és halkan fűzte hozzá – ha egyáltalán tudod, mit érzel…

-          Miért érdekel téged, hogy minek lát Rogan? Nem az a fontos, hogy én mit látok benned? – tért ki a válasz elől Kate, ami az írónak is azonnal feltűnt, és csalódottan húzta el a száját.

-          Nem pont erre a válaszra számítottam – jegyezte meg szomorúan, mire Kate gondterhelten sóhajtott.

-          Castle, én… - próbálta volna megmagyarázni a dolgot, de Castle telefonja ismét megszólalt, az író pedig, a nélkül indult az ajtó irányába, hogy felvette volna azt, csak egy laza mozdulattal kinyomta.

-          Mennem kell, Gina már türelmetlen – vetette oda félvállról, mire Kate nagyot nyelve nézte, ahogy kilép, és eltűnik, az ajtó pedig, hangtalanul záródik vissza. Agyában újra lepergette a beszélgetést, és dühösen rúgott bele az egyik polc sarkánál álló felmosó vödörbe, majd eltökélten tépte fel a raktár ajtaját. Már pontosan tudta, mit kell tennie.