Árnyék a múltból 25. rész

25. rész

Kate kedvetlenül telepedett le a pihenőben az egyik székre, miközben kivette a korábbi kazettát a lejátszóból, és a legelső felvétel után nyúlt. Tudta, hogy ismét az elejéről kell kezdeniük, hiszen az új információ birtokában, talán eredményt érhetnek el, más szemszögből hallgathatják meg a felvételeket. Tudomást sem vett Rogan-ről, aki a mellette lévő széket vette birtokba, ahogy arra sem reagált, amikor amaz, egy leheletnyit közelebb húzódott. Minden idegszálával a kazetták tartalmára koncentrált, melyen egy jól érzékelhetően eltorzított hang beszélt.

-          Tudom, ki vagy, te mocskos szemét! Ne feledd, egyszer mindenkit utolér a múltja! – fenyegetőzött a rejtélyes idegen, de ezúttal már tudták, hogy az áldozat feketeinges múltjáról beszél – ugyanúgy fogsz szenvedni! Rád nem vár már semmi, csak a halál! – fröcsögött a méreg a telefonáló hangjából, majd megszakadt a vonal. Kate automatikus mozdulattal cserélte a kazettát, miközben néhány sort az előtte heverő papírra firkantott.

-          Megváltoztál – rántotta ki hirtelen elmélyedéséből Rogan hangja, mire értetlenül nézett fel rá, ő pedig, folytatta – régen, tele voltál élettel, vidámsággal. Bármikor kapható voltál egy kis lógásra, lazulásra. Most pedig…

-          Most 15 évvel idősebb vagyok, rendőr, és egy gyilkossági ügyben nyomozok - szakította félbe komolyan a férfit, és visszatemetkezett volna a munkába, de Rogan nem hagyta.

-          Pontosan! Fel nem foghatom, hogyan lettél rendőr! Azok után, ami Vegasban történt… - hagyta félbe a mondatot a férfi, miközben barna tekintetével szünet nélkül a nő szép vonású arcát, telt ajkait, nyílt tekintetét pásztázta.

-          Vegas egy tinédzser lány lázadó kilengése volt – felelte Kate, mélyen a férfi szemébe nézve, remélve, hogy megérti végre, felesleges erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy közöttük bármi kialakuljon.

-          Talán igazad van. Jobb, ha nem élek tovább a múltban – egyezett bele olyan hirtelen Rogan, hogy Kate meglepetten húzta fel szemöldökét.

-          Köszönöm! – bólintott egyetértőn, de a férfi folytatta.

-          Ha jobban belegondolok, sokkal jobban tetszik a mostani Kate Beckett! – mosolygott rá lágyan, miközben még közelebb hajolt – gyönyörű vagy, okos, tele titokzatossággal, ami csak még vonzóbbá tesz, és az elmúlt 15 év pontosan ott varázsolt teltebbé, ahol egy nőnek lennie kell – kacsintott rá kihívón, mire Kate megforgatta a szemét.

-          Rogan, hagyd ezt abba, jó? – kérte meglepően szelíden a nyomozónő. Remélte, hogy ha kedvesebb lesz a férfival, talán nem lát kihívást abban, hogy megszelídítse.

-          Félsz? – kérdezett vissza amaz, miközben még közelebb húzódott, Kate pedig, kiegyenesedett, így növelve a megmaradt távolságot kettejük között.

-          Mitől? – emelte meg magabiztosan a szemöldökét Beckett, Rogan pedig, sármos mosolyt küldött felé, mely mosolyban benne volt minden önteltsége.

-          Tőlem. Magadtól. Az érzéseidtől – sorolta fel halkan, fátyolos hangon – attól, hogy nem tudsz nekem ellenállni, ahogy 15 évvel ezelőtt sem tudtál. Pontosan tisztában voltál vele, hogy rossz fiú vagyok, de éppen ez volt az, ami vonzóvá tett a szemedben, igaz? Anyu és apu jó kislánya a jogi karon, belebotlik egy piti tolvajba, aki ezúttal a szívét rabolja el – vázolta fel elméletét Rogan, miközben fogalma sem volt róla, milyen mély sebeket tép fel a nő szívében – mi történt másnap, Kit-Kat? Rájöttél, hogy anyuci nagyon mérges lesz, ha megtudja, mit műveltél Vegasban? Megszólalt a lelkiismeret? Talán éppen emiatt lettél rendőr? Hogy a rossz fiúk kergetésével megőrizd az emlékemet? – tette fel költőinek szánt kérdéseit, miközben Kate arcáról semmit nem tudott leolvasni.

-          Befejezted? – kérdezett vissza Kate, majd amikor Rogan bólintott, folytatta – tudod, azt hittem, hogy egy írónál – utalt Castle-re – nincs fantáziadúsabb ismerősöm. Tévedtem! – húzta el a száját megvetőn a nyomozónő – nem tartozom neked magyarázattal, de hiszed vagy sem, az életem abban az időben sem csak körülötted forgott. Józanul nem voltál olyan vonzó, mint részegen, így másnap, miután megtudtam, hogy tolvaj vagy, leléptem! – felelte nyugodt hangon a nő – ami a téveszmédet illeti a munkámmal kapcsolatban, higgy, amit akarsz. Tekintettel arra, hogy nem vagy az életem része, és nem is tervezem, hogy azzá válsz, fikarcnyit sem érdekel, mit gondolsz!

-          Azt sem tervezted, hogy a feleségem leszel, mégis megtörtént – vágott vissza elégedetten Rogan, majd még közelebb húzta a székét, így már csak egy karnyújtásnyira volt tőle a nő – ne ellenkezz bébi, úgyis egymás mellett kötünk ki, mint régen. Te is tudod, én is tudom, akkor miért húzzuk az időt? – kérdezte, mire Kate jókedv nélkül nevetett fel.

-          Rogan, mi ketten akkor kötünk ki egymás mellett, amikor befagy a pokol! Minél előbb elfogadod ezt, annál jobb lesz neked – felelte komolyan, majd hozzátette – lezárom ezt az ügyet, aláírod a papírokat, és eltűnsz az életemből – vázolta fel a közeli jövőt a nő, mire Rogan még közelebb hajolt.

-          És ha nem? – vetett fel egy másik lehetőséget, mire Kate is közelebb hajolt hozzá, és mélyen a szemébe nézett.

-          Akkor nemcsak azt bánod meg, hogy egy részeg pillanatodban elvettél, de azt is, hogy valaha megismertél – fenyegette meg vészjósló hangon, mire Rogan pillantása most, az érzéki ajkakra vándorolt, majd vissza a fenyegetőn összeszűkülő zöldes-barna szemekre. Hirtelen elmosolyodott, és őrült ötlettől vezérelve hajolt rá a cseresznyeajkakra. Még mielőtt azonban, érinthette volna őket, Kate egy határozott mozdulattal feszítette neki tenyerét a széles mellkasnak, így meggátolva őt – eszedbe ne jusson! - figyelmeztette a férfit, mire az, anélkül, hogy eltávolodott volna egy centit is, évődve húzta fel a szemöldökét.

-          Félsz, hogy nem tudsz leállni? Van kulcs a zárban, nem? – kérdezte, miközben keze végig simítva a nő arcán, megállapodott rajta – kellesz nekem, Kit-Kat! Fogalmam sem volt róla, mennyire hiányzol, amíg meg nem láttalak újra! – súgta szerelmesen, és Kate éppen felállt volna, hogy faképnél hagyja, amikor nyílt a pihenő ajtaja, és Castle lépett be rajta. Szája elnyílt döbbenetében, amikor meglátta, milyen pillanatot zavart meg éppen, és annak ellenére, hogy Kate azonnal felállt a székről, és eltávolodott a férfitól, szívét mardosni kezdte a féltékenység. A nyomozónő átkozta magát, amiért nem volt elég gyors. Már akkor tudta, hogy Rogan meg akarja csókolni, amikor belenézett a szemeibe, mégsem állította meg. Biztosra akart menni, nehogy a férfi átfordítsa a helyzetet, és a végén ő kerüljön kínos helyzetbe. Ennek eredménye pedig, az lett, hogy Castle tanúja volt egy látszólag meghitt pillanatnak. Hiába kereste az író tekintetét, abból nem tudta kiolvasni, mit gondol arról, amit látott, hangja azonban elárulta.

-          Beszéltem a C.I.A összekötőmmel, és belépési kódot adott a srácoknak – tájékoztatta szerelmét, hangja pedig, kimért és rideg volt. Kate mindent megadott volna azért, ha most néhány percre kettesben lehetne vele, de tudta, erre kevés esély mutatkozik – Ti készen vagytok? – kérdezte Castle, a kazettákra mutatva.

-          Ha 15 perccel később jöttél volna, igennel válaszolhatnék – értette félre szándékosan a kérdést Rogan, és adott kétértelmű választ. A magabiztos vigyor az arcán, nem hagyott kétséget az íróban a felől, hogyan is értette azt.

-          Meghallgattuk az első felvételt, a többire… még nem jutott idő – köszörülte meg torkát kissé zavartan Kate, figyelmen kívül hagyva Rogan szemtelen válaszát, mire Castle keserűen húzta el a száját.

-          Nyilván akadt fontosabb megbeszélnivalótok – jegyezte meg csak úgy, mellékesen, mire Kate egy pillanatra lehunyta a szemét.

-          Felidéztük egy kicsit a múltat – tett rá még egy lapáttal korábbi kijelentésére a „férj”, mire Beckett villámokat szóró tekintettel nézett rá, de láthatólag, amazt, egyáltalán nem érdekelte. Ebben a pillanatban Ryan toppant be a pihenőbe, nyomában Javi-val, majd, mint aki ösztönösen érzi a három ember között uralkodó feszültséget, egy másodpercre elbizonytalanodva nézett végig rajtuk.

-          Találtatok valamit? – fordult Kate megkönnyebbülve Ryan felé, mire az, lassan bólintott.

-          Parozzi szerepel a C.I.A olasz fasisztákról vezetett nyilvántartásában. Az igazi neve Paolo Mantelli. 14 évesen lépett be a feketeinges, fasiszta rohamosztagosokhoz, amolyan Hitlerjugendistaként – tájékoztatta felettesét arról, amit megtudott – az aktája szerint, egy olasz munkatáborban kezdte meg szolgálatait, ami nem tartott sokáig, mivel a táborok többségét 1943-ban bezárták. Amikor Olaszország elveszítette a háborút, a megmaradt feketeingesekből saját csapatot alakított, és megpróbálta megdönteni a hatalmat.

-          Úgy végezte, mint a példaképe, Hitler. A puccs megbukott, őt meg letartóztatták - vette át a szót Javi – a munkatáborok túlélői azt állították, fiatal kora ellenére kegyetlenebb volt mindegyik őrnél, és az is előfordult, hogy a munkára rábízottak létszáma erősen megfogyatkozott a műszak végére – húzta el a száját undorodva – miután kiszabadult a börtönből, Amerikába szökött, legalábbis ezt pletykálták, de biztosat senki nem tudott… mostanáig – ért mondandója végére, majd Castle szólalt meg.

-          Lehetséges, hogy valaki megtudta a titkát, és egy leszármazott bosszút állt? – kérdezte elgondolkodva, mire Javiék megvonták vállukat.

-          Egy életet pazarolni arra, hogy bosszút állj valakin, akit a rendszer tett gonosszá? Ostobaság! Az életet élni kell, a halottakat meggyászolni! Azzal, hogy személyes vendettát indít az ember, nem hozza vissza a halottjait – jelentette ki Rogan, mire mindannyian Beckettre pillantottak. Rogan volt az egyetlen, akinek fogalma sem volt, a mellette álló nő mit meg nem tett azért, hogy elkapja azt, aki megölte szeretett édesanyját.

-          Javi, Ryan nézzetek utána, hogy élnek-e New York-ban Parozzi áldozatainak leszármazottai! – utasította a fiúkat, akik azonnal bólintottak, majd amikor Castle is el akarta hagyni a pihenőt, utána szólt – beszélhetnénk? Négyszemközt? – kérdezte, és feszülten várta a választ.