Árnyék a múltból 36. rész

36. rész

Kate szíve őrült iramot diktálva kezdett el dobogni, amikor meglátta, hogy az író lép ki a liftből. Tekintete kósza bizonytalansággal futott körbe a kapitányságon, majd megállapodott rajta, de semmit nem tudott kiolvasni belőle. Egyszerre volt elutasító, és fájdalmasan szomorú a kék szem, ahogy közelebb lépkedett. Amikor odaért asztalukhoz, mélyen a nő szemébe fúrta tekintetét.

-          Szia! – köszönt halkan, tudomást sem véve a fiúkról, akik érdeklődve figyelték mindkettejük reakcióit, igyekezve, hogy le ne maradjanak egyetlen pillantásról sem.

-          Szia! – viszonozta az üdvözlést Beckett ugyanazzal a kimért hangsúllyal, melyet az író is használt, miközben némán tartotta a szemkontaktust. A feszültség szinte kézzel tapintható volt közöttük, mialatt Ryan egyre kényelmetlenebbül kezdett feszengeni.

-          Akkor én… ellenőrzöm Stanford alibijét – jegyezte meg csakúgy, mellékesen, majd sietve távozott, Javi azonban, ráérősen álldogált tovább mellettük.

-          Van egy gyanúsított? – kérdezte Castle, még mindig csak Beckett-hez intézve szavait, de mielőtt válaszolhatott volna, Javi megelőzte.

-          Ja, amiről te is tudnál, ha időben bejárnál az őrsre – szúrta oda rosszallón, és Kate, mintha csak most eszmélt volna rá, hogy a férfi még ott áll, felé fordult.

-          Futtasd le újra Parozzi üzleti partnereit, de most úgy, hogy összeveted a C.I.A adatbázisával – utasította, mire Javi nehézkesen bólintott – ha találsz egyezést, vizsgáld meg az illető bankszámláján a pénzmozgást is! – tette hozzá. Ahogy kettesben maradtak, ismét visszatért közéjük a feszültség – azt hittem, nem jössz be…

-          Át akartam gondolni néhány dolgot – válaszolta színtelen hangon az író, miközben tekintetét végig futtatta a nőn. Kate sötét farmert viselt, mely tökéletesen feszült izmos combjára, hozzá pedig, sötétzöld inget választott, amely kiemelte karcsú derekát, és telt kebleit. Castle nagyot nyelve gondolt rá, mennyire szeretné végig simogatni a nő minden porcikáját, belecsókolni a nyakába, miközben mélyen beszívná a jól ismert, semmivel sem összetéveszthető cseresznye illatot. Figyelmét ezúttal nem kerülte el, hogy a nyomozónő jobb kezén sebtapasz éktelenkedik. Az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy az elmúlt estén, illetve az azt megelőző napokon gondolkodott. Mire mindent újra lepörgetett magában, kezdve Rogan tenyérbe mászó modorától egészen Kate hideg, elutasító, sértett pillantásáig, már tudta, mekkora szamár volt, amikor egy percig is azt gondolta, Kate behódolna egy ilyen ficsúrnak. Azonnal öltözködni kezdett, és fejvesztve rohant az őrsre, abban bízva, hogy még nincs túl későn, még megbeszélhetik a dolgokat.

-          Sikerült? – rántotta ki gondolatai közül Kate hangja, mire bólintott, és leheletnyit közelebb lépett.

-          Igen. Átgondoltam mindent, és rájöttem valamire… - fogott hozzá, de ekkor egy erőteljes hang szakította félbe őket, ők pedig, egy emberként fordultak abba az irányba.

-          Beckett nyomozó! Hálás lennék, ha befáradna a kapitányságra, és felvilágosítana, hol is tart az ügy! – utasította legjobb emberét a Vaslady szigorú tekintettel, mire Kate nagyot sóhajtott, és már indult is annak irodájába. Castle tűnődve nézett utána. Vajon hajlandó lesz még egy esélyt adni neki, és beszélni a történtekről? – tette fel magának a kérdést, de nem volt ideje megválaszolni, mert valaki hirtelen erőteljesen hátba vágta. Fájdalmas grimasz kíséretében fordult a támadó felé, mire Karpowski kerek arcába nézhetett.

-          Tessék, firkász! A megérdemelt jutalom! – nyújtott át az örömnek szikrányi jelenléte nélkül egy fehér borítékot a nyomozónő.

-          Mi ez? – nézett rá értetlenül az író, mire amaz, úgy nézett vissza rá, mintha egy elmeháborodottal lenne dolga. Fel nem tudta fogni, hogy mehetett ki a fogadás az író fejéből.

-          A fogadásból származó lóvé! Zárkózz fel, íródeák! – morrant rá, és látszott rajta, mélységesen felháborítja, hogy olyannak kell átadni a nyereményt, akinek még csak fogalma sincs róla, miért kapja.

-          Megnyertem a fogadást… vagyis… ez azt jelenti, hogy Beckett és Rogan – rakta össze lassan a kockákat az író, miközben egyre szélesebb mosoly terült szét ajkán, de úgy tűnt, Karpowski túl lassúnak találta a rejtély kibogozását, mert ismét közbeszólt.

-          Igen! Nyertél! Beckett kihajította a csávót, mint egy lavór vizet, a kapitányságról – világosította fel kissé türelmetlenül a férfit, majd folytatta – valami olyasmiről zagyvált, hogy nincs is veszélyben… fogalmam sincs, a lényegről lemaradtam!

-          Veszekedtek? – kérdezte mohó kíváncsisággal Castle, mire Karpowski érdektelenül rántotta meg a vállát.

-          Szállj le rólam, oké? Fogalmam sincs, hogy veszekedtek-e, de a pali pont olyan képpel húzta el a csíkot, mint aki soha többé nem akar visszajönni. – morogta kedvetlenül, és arcáról jól leolvasható volt, nem azt sajnálja, hogy nem alakult ki románc Beckett és a férfi között, sokkal inkább azt, hogy nem teheti zsebre a pénzt – erről jut eszembe, lóg neked 1000 dolcsival – fűzte még hozzá, majd elindult a dolgára, Castle pedig, vidáman csapott a levegőbe. Az, hogy megnyerte a fogadást, és az, amit Karpowski mesélt neki, egyértelművé tette a számára, hogy Kate semmit nem akar a férfitól. Már csak azt kellett elérni, hogy kettejüknek adjon egy esélyt, és megbeszélhessék a történteket. Éppen itt tartott gondolatban, amikor nyílt a Vaslady irodájának ajtaja, és Kate lépett ki rajta. Arcán látszott, nem kellemes beszélgetésben volt része. Castle azonnal zsebre vágta a borítékot, így, mire Kate odaért, semmit nem vett észre abból, ami néhány perccel korábban történt.

-          Minden rendben? – kérdezte az író együtt érző hangon, mire a nő meglepetten nézett rá. Furcsának találta, hogy a korábbi távolságtartó viselkedése, milyen gyorsan változott meg a férfinak. Ebben a pillanatban megint a régi volt, figyelmes, és érdeklődő, mintha semmi nem történt volna kettejük között az elmúlt este. Talán végre rájött, hogy bíznia kell bennem? – tette fel magának a kérdést a nő, majd lemondón legyintett magában.

-          Nem! Semmi sincs rendben! – huppant le székébe, miközben masszírozni kezdte homlokát, így próbálva csillapítani a lüktetést. Nem tudta eldönteni, hogy a Vaslady-vel történt beszélgetés, az ügy kilátástalansága, vagy a kávé hiánya miatt fáj-e a feje, de azt érezte, hogy csillapítania kell valahogy – az egyetlen gyanúsítottunknak minden bizonnyal szilárd alibije van, Gates eredményeket követel, amit nem tudok felmutatni, kivéve, ha csoda történik, és Javi talál valamit! – sorolta rossz hangulata okozóit a nő, mire Castle megértőn bólogatott.

-          Egy kávé talán jól esne… készítsek? – ajánlotta fel, mintha a nő gondolataiban olvasna, mire Kate meglepetten hagyta félbe homloka gyógyerejű masszírozását, és felpillantott rá.

-          Miért? – kérdezett vissza, annak ellenére, hogy már a gondolata is túlságosan csábító volt, mégsem tudta nyugodtan elfogadni az ajánlatot.

-          Miért? Csak azt gondoltam, hogy jót tenne… - próbálta megmagyarázni a kérdést az író, de Kate nemet intve fejével, félbeszakította.

-          Nem! Miért vagy más? Úgy teszel, mintha nem történt volna semmi! – faggatta tovább a nő, és Castle nem tudta, mit felelhetne. Azt mégsem mondhatta el, hogy az óta már megtudta, megnyerte a fogadást, és azt is, hogy Rogan nincs a képben.

-          Nos… mint mondtam, gondolkodtam, és…

-          Gondolkodtál, és azt hiszed, ennek az a módja, ha úgy teszel, mintha meg sem történt volna? Mintha bíztál volna bennem? Mintha nem gyanúsítottál volna meg Rogan-nel minden lehetséges alkalommal? – záporoztak a szemrehányó kérdések, és noha tisztában volt vele a nyomozónő, hogy nem a legalkalmasabb időben, és helyen törtek fel belőle az érzelmek, és azt is tudta, hogy türelme elvesztéséhez nagyban hozzájárul lüktető fejfájása, mégsem tudott uralkodni magán – tudsz róla, igaz? Tudod, hogy elküldtem Rogan-t! – kérdezte, ami inkább hangzott kijelentésnek, Castle pedig, nem látta értelmét tagadni.

-          Igen… de semmi köze ahhoz, hogy… - próbálta volna elmondani, hogy még azelőtt beszélni akart a történtekről, mielőtt Karpowski elmondta volna, hogy Rogan már nincs Kate közelében, de Beckett nem hagyta.

-          Értem! A bizalmad újraéledt, amint megtudtad, hogy nincs mitől tartanod, ugye? - nézett sértve a mélykék szemekbe a nő, mire Castle határozottan rázta meg fejét – és mi van akkor, ha azt mondom, nem küldtem el? Ha azt mondom, a lakásomon van, és őrök vigyáznak rá, mert biztonságosabbnak véltem? – tette fel a kihívó kérdést, mire Castle mély levegőt vett.

-          Beckett, találtam valamit! – jelent meg a legrosszabb pillanatban Javi, miközben észre sem vette, hogy Kate és Castle farkasszemet néznek egymással. Kate mindennél jobban szerette volna, ha az író azt feleli a kérdésére, nem érdekli, hol van most Rogan, ő feltétel nélkül bízik benne, de legnagyobb sajnálatára, a kék szemekből bizonytalanságot olvasott ki – belegyalogoltam valamibe? – érdeklődött suta udvariassággal Javi, mire egyszerre hangzott fel az évek óta begyakorolt felelet.

-          Igen! Nem! – válaszoltak összhangban, mire Javi felhúzott szemöldökkel pislogott hol az egyikre, hol a másikra.

-          Mit találtál? – rázta le magáról a problémát és a beszélgetés terhes súlyát Beckett, miközben Javi felé fordult.

-          Lefuttattam Parozzi ügyfeleit, és nem fogod kitalálni, ki akadt fenn a rostán – húzta ki magát büszkén a nyomozó, Kate pedig, érdeklődve várta a folytatást.