34.
rész
Ryan zavartan összevont szemöldökkel
meredt kezeikre, mire Kate egy szempillantás alatt rántotta ki kezét, és kérdő
pillantást vetett társa felé. Kevin hirtelen azt sem tudta, miért is jött
vissza, hiszen Javi már a liftben várt rá, hogy teljesítsék felettesük
utasítását, és behozzák Marcello-t. A szituáció, amibe belecsöppent, teljesen
összezavarta. Eddig a pillanatig szilárdan hitte, hogy semmi esélye nyerni
azoknak, akik arra fogadtak Karpowski-nál, hogy Beckett és O’Leary ismét
egymásra találnak, és ez az érzése csak erősödött, amikor kiszedték Castle-ből,
hogy ő és Beckett egy párt alkotnak néhány napja. Most viszont,
elbizonytalanodott. Látva az összefonódott kezeket, a tény, hogy Castle nem
jelent meg a kapitányságon, noha már elmúlt 11 óra, egyértelművé tette számára,
hogy nagyobb a baj, mint hitte. Talán tényleg igaza volt Javi-nak, amikor arra
próbálta meg rávenni Castle-t, adja fel a sóvárgást Beckett után.
Megtapasztalhatta, hogy nem működik a kettejük közötti kapcsolat, hiszen, ha
nem így lenne, most nem látta volna, amit látott.
-
Kevin? – rántotta ki merengéséből
Beckett kérdő hangja, és a férfi hirtelen rádöbbent, fogalma sincs, hányadszor
szólítja nevén a nő, vagy mondott-e egyáltalán a nevén kívül mást is.
-
Tessék? – kérdezett vissza, mire Kate
gyanakodva nézett rá. Arcán látszott, nem szokott hozzá, hogy barátját így
lássa.
-
Miért jöttél? Azt hittem, Javi-val már
úton vagytok Viello-ért – válaszolta a nő, mire Ryan, mint, aki most jött rá,
hol is van éppen, bólogatni kezdett.
-
Igen, igen! Javi már a liftben vár, én
csak… khm… bejöttem a kabátomért – motyogta szinte csak úgy, maga elé a
szavakat, miközben beljebb nyomult, és a nő melletti székről leemelte fekete
szövetkabátját – bocsánat, hogy megzavartalak titeket – fűzte hozzá hallható
rosszallással a hangjában, mire Kate meglepetten nézett bele a szomorkásan
csillogó kék szemekbe.
-
Nem zavartál meg semmit! – jelentette ki
azonnal, noha fogalma sem volt, miért érzi úgy, hogy most már társának is
magyarázattal tartozik, amikor nem követett el semmit. Kevin azonban, válasz
nélkül távozott a pihenőből, maga után hagyva a rossz érzést Beckett-ben. Kate
még mindig a történtek hatása alatt állt, és arra próbált rájönni, miért
olvasott ki gyanakvást Ryan szeméből. Csak nem hiszi ő is, hogy bármi köze van
Rogan-hez? – tette fel magában a kérdést, de megválaszolni nem volt ideje, mert
Rogan hangja hatolt el tudatáig.
-
Úgy látszik, folyamatosan kínos
helyzetbe hozlak – jegyezte meg minden lelkiismeret-furdalás nélkül, mire Kate
haragosan nézett vissza rá.
-
Bosszantó szokás, ezért is lenne jó, ha
minél előbb kilépnél az életemből! – vetette oda mérgesen, és ő maga sem tudta,
kire dühös jobban. Rogan-re, amiért megint kétértelmű szituációt teremtett,
magára, amiért nem volt elég fürge, és szemfüles ahhoz, hogy elkerülje a
helyzetet, vagy Ryan-re, amiért az, szemlátomást, akárcsak az író, félreértett
mindent.
-
Rajtad múlik, milyen gyorsan húzom el a
csíkot, Kit-Kat! – utalt ezzel a még mindig meg nem oldott gyilkosságra a
férfi, mire Kate kétkedve nézett rá.
-
Nem hinném! Van egy olyan érzésem, hogy
rád nem vadászik senki! Egy new york-i hot-dog árus nagyobb veszélyben van,
mint te, Rogan, és ez már egyre világosabb a számomra! – szembesítette
gyanakvásával a férfit, de annak szeme sem rebbent a gyanúsításra.
-
Ezt abból szűrted le, hogy még senki nem
próbált megölni, mióta vigyázol rám? - kérdezte, mire Kate elhúzta a száját.
-
Nem vártam, hogy rám törik az ajtót a
lakásomon, hogy kinyírjanak, de azt sem, hogy szabadon lófrálhatsz a városban
anélkül, hogy bárki megpróbáljon eltenni láb alól! Márpedig, lássuk be, amikor
Karpowski-val voltál, lett volna lehetőségük! – jelentette ki nyugodt hangon,
noha, majd’ szétvetette az ideg, ha belegondolt, mennyi felesleges vitától
kímélte volna meg őket Rogan, ha már az elején igazat mond, és lelép, aláírva a
papírokat.
-
Halljam, milyen következtetést vontál le
mindebből? – hergelte tovább a nőt mindenfajta megbánás nélkül Rogan, mire Kate
megregulázva gyilkos ösztöneit, mély levegőt vett.
-
A történetedből pusztán annyi lehet
igaz, hogy Parozzi felbérelt, találd meg, ki akarja megölni. Te viszont,
semmire sem jutottál, még azzal sem, hogy lehallgattad a telefonját! Ezt el is
mondtad neki a sikátorban, ő pedig, még több pénzt adott, remélve, hogy
kellőképpen motivált leszel valami hasznos munka elvégzésére! Akárki ölte meg,
pontosan tisztában volt vele, hogy nem tudsz semmit, különben régen a nyomodba
szegődött volna, neked pedig, nem lett volna időd a magánéletemben vájkálni! -
hadarta egy levegővel, és amikor mondandója végére ért, tekintete találkozott a
szemtelenül csillogó barna szemekkel.
-
Te tényleg profi vagy! Minden
elismerésem, Beckett nyomozó – nyomta meg a rendőri titulust gúnyosan,
hangsúlyosabban Rogan, majd megvonta a vállát – nem vagyok életveszélyben,
eltaláltad! Senki nem akar megölni, mivel senki nem tudta, hogy Parozzi-nak
dolgozom, kivéve a tanácsadóját, de ő azt is tudta, hogy nem találtam semmit. A
gyilkosság utáni reggel láttam a hírekben, hogy Parozzi halott, gondoltam,
felmarkolom az előlegbe kapott dohányt, és elhúzok a városból, de megláttalak,
Kit-Kat, és a belső hangok azt súgták, itt a lehetőség, hogy visszaszerezzelek!
Azt hiszem, elég kreatív voltam – kacsintott a nőre magabiztos fölénnyel, mire
Kate undorodva húzta el a száját, majd válaszra sem méltatva a vallomást, az
ajtó felé indult – Nem is mondasz semmit, bébi? – kiáltott utána a nyitott
ajtón át Rogan, mire Kate visszafordult.
-
Viszlát! – vágta oda foghegyről, majd
egyenesen az asztalához sétált. Tévedett azonban, amikor azt hitte, a férfi ennyiből
is megérti, hogy látni sem akarja, mert az, egy-két perc után, megállt az
asztalánál.
-
Hova menjek? – kérdezte megilletődötten,
mint, aki egyáltalán nem erre számított.
-
Talán a belső hangok megsúgják ezt is! –
jött az érzelem nélküli felelet, anélkül, hogy a nő akár egy pillantást is
vetett volna rá, majd, amikor Rogan elindult a lift felé, még hozzátette – két
nap múlva aláírod a papírokat, vagy a Földnek nem lesz olyan zuga, ahonnan ne
kerítenélek elő, világos? – húzta össze indulattól szikrázó, zöldes-barna
szemét Beckett, mire Rogan nagyot nyelt, és bólintott, majd belépett a
megérkező liftbe, és elhagyta az épületet. Kate hatalmasat fújtatva engedte ki
a levegőt tüdejéből, melyet eddig visszatartott, és minden figyelmét a
monitorra irányította, így nem láthatta, hogy a kapitányság sarkában, Karpowski
köré gyülekező kollégái tanúi voltak a jelenetnek. Amint becsukódott a liftajtó
Rogan mögött, Karpowski most a kollégák felé fordult.
-
Na, haverkák, ezt buktátok! – nevetett
fel, így nyilvánvalóvá téve, hogy aki arra fogadott, hogy Beckett és Rogan
összemelegednek a nyomozás alatt, veszítettek, majd hirtelen fancsali ábrázatot
vágott – a francba!
-
Mi bajod? – kérdezte egy őszes
halántékú, 50-es éveinek közepén járó, barna kordbársony öltönyt, fehér inget,
és ahhoz illő, régimódi, bordó nyakkendőt viselő férfi, akiről csak a nyakában
lógó aranyozott jelvényről lehetett megállapítani, hogy nyomozó, mivel
egyébként sokkal inkább hasonlított egy orvosra. Szelíd, jóságos tekintete, a
pár kiló súlyfelesleg, melyet az évek során elfogyasztott fánkok hagytak rajta,
és a szeme körüli, árulkodó nevetőráncok könnyen megtéveszthették az embereket,
aminek jó hasznát vette egy-egy kihallgatás során.
-
Castle nyert! Ő volt az egyetlen, aki
arra fogadott, hogy Beckett leépíti a nagymenőt, még a nyomozás vége előtt. –
válaszolta kedvetlenül a nő, aki most csalódottan hajtogatta össze a borítékot,
és dugta be divatjamúlt blézere alá. Mellette álló kollégája csak legyintett.
-
Nyilván azért, mert ismeri. Jobban, mint
mi – vetette fel, de Karpowski elhúzta a száját.
-
Ismeri? Dehogy, Ted! Mázlija volt! –
kötötte az ebet a karóhoz, majd folytatta – Jellemző, hogy oda vándorol a pénz,
ahol amúgy is van! – kesergett tovább, mire a Ted névre hallgató férfi fejét
ingatva fejezte ki egyet nem értését.
-
Először is, ne legyél irigy! Tanulj meg
veszíteni, Karpowski! Másodszor, legyél tisztességes, és add át a nyereményt
Castle-nek! Talán mákod van, és az őrs javára költi – nézett szigorú, atyai
tekintettel a nőre, és az elhangzottakból egyértelművé vált, tart attól, hogy
Karpowski a végsőkig megtartja magának azt, amit látott – harmadszor, ha valaha
az életben nyerni akarsz, próbálj meg nem a barátaid, kollégáid kárára fogadásokat
kötni! – jelentette ki, és látszott rajta, rettenetesnek tartja az egész ügyet.
-
Minek nézel te engem?! Azt hiszed, én
vagyok az aranyhal, hogy hármat kívánhatsz? Kopj le, és ne szólj bele az
üzletembe! Különben is, mit ólálkodsz itt, amikor te nem is fogadtál?! –
morrant rá Karpowski, majd a választ meg sem várva hagyta ott a kéretlenül
tanácsot osztogató kollégát.
Kate egy óra múlva elégedetten csukta be
a mappát, melybe összegyűjtött minden anyagot Marcello Viello-ról, amit csak a
központi adatbázisban talált. Éppen felállt, hogy az elmaradt kávét pótolva,
főzzön egyet, amikor nyílt a liftajtó, ő pedig, reménykedve pillantott oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése