12.
rész
Melanie érdeklődve követte a férfi
pillantását, és csak másodpercekre volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön, mire
próbál célozni. Száját elhúzva állapította meg, fikarcnyit sem tévedett, amikor
Danielhez hasonlította. Akárcsak annak, Andrew-nak is egyetlen dolgon járt az
esze, ha nővel került egy légtérbe, még akkor is, amikor az életéért kellett
volna aggódnia.
- Előbb
választanék egy kobrát hálótársnak – jelentette ki mogorván, annak ellenére,
hogy szíve vad dobogásba kezdett a gondolatra, hogy egy ágyban tölthetnék az
éjszakát. Szinte látta maga előtt a férfit, ahogy hanyatt fekszik az ágyon, ő
pedig, szorosan hozzásimul, és alig kellene mozdulnia, hogy végig simíthasson a
kidolgozott felsőtesten. Saját gondolatai, fantáziája megrémítették, és feldühítették.
Hogyan lehetséges, hogy a Daniellel történtek után, még mindig nem lett elég
okos ahhoz, hogy a vonzalom minden szikráját kiirtsa magából az ilyen férfiak
iránt? – tette fel magának a kérdést bosszúsan, miközben megköszörülte torkát,
úgy folytatta – Én a kanapén alszom!
- Szíve
joga – vonta meg vállát Andrew, mint akit látszólag egyáltalán nem érdekel,
hogy füstbe mentek reményei, és egyedül kell töltenie az éjszakát – reggel
forduljon hozzám bizalommal – tette hozzá, és amikor Melanie értetlenül ráncolta
össze szemöldökét, folytatta – szívesen kimasszírozom elgémberedett izmait –
mosolyodott el, majd büszkén hozzátette – kutatásaim azt bizonyítják, hogy
profin csinálom. Még egy hölgy sem panaszkodott… ha érti, mire gondolok –
kacsintott sokatmondón a nőre, aki unottan forgatta meg szemét.
- Ezek
szerint, magánál gyakori, hogy a nők a kanapén alszanak? – kérdezett vissza,
szándékosan félreértve a férfi mondanivalóját, és elégedetten fojtotta el a
mosolyt, amikor meglátta annak arcán a zavartságot.
- Nem…
egy pillanat… én nem pont így értettem… - próbálta megmagyarázni Andrew, aki
még mindig nem vette észre, hogy az ügynöknő a bolondját járatja vele.
- Fura
– fordította kissé oldalra fejét Melanie, és összehúzott szemmel mérte végig a
férfit – én meg azt hittem, maga az a „röptében
a legyet is” – típus – folytatta zavartalanul, mire Andrew a szavába
vágott.
- Az
vagyok! Vagyis nem! Egy kicsit! – kereste a megfelelő választ Andrew, Melanie
pedig, alig bírta visszafojtani kacagását. Egészen üdítő volt számára, hogy
sikerült zavarba hozni a férfit, aki most hirtelen kizökkent a sármos,
megnyerő, öntelt, magabiztos szerepből, számára azonban, sokkal vonzóbb volt ez
a zavartság, és bizonytalanság, ami megjelent helyette. – Nem tagadom, volt
néhány kapcsolatom, de azért… - próbált magyarázkodni Andrew, akinek fogalma
sem volt, hogyan kerülhetne ki minél előnyösebben a helyzetből. A világért sem
akarta volna, hogy Melanie azt higgye, neki a világ összes nője kell, de azt
sem szerette volna, ha egy szerencsétlen idiótának gondolja, akinek csak a
szája nagy, egyébként pedig, fogalma sincs, mit kell kezdeni egy nővel. Számára
is új volt az érzés, hogy ennyire érdekli, mit gondol róla a gyengébbik nem,
hiszen többnyire nem okozott számára problémát, hogy elvarázsoljon bárkit, akit
csak akart. Melanie azonban, más volt, és éppen ez tette olyan vonzóvá. Ahogy
türelmetlen mozdulattal a hajába túrt, keresve a megfelelő szavakat, pillantása
megakadt a rászegeződő barna szemeken, melyekben huncutság csillogott, majd
lejjebb vándorolt a mosolyra húzódó cseresznyeajkakra. Hirtelen rádöbbent, hogy
a nő csak játszik vele, a helyett azonban, hogy feldühítette volna, amiért
rászedték, kifejezetten jó érzéssel töltötte el, hogy az ügynöknő kissé
feloldódott. – Amint látom, jól szórakozik – jegyezte meg mosolyogva, miközben
tekintetét a nőébe fúrta. A zöldes-kék szemekben gyengédség tükröződött, és
Melanie nem tudta elszakítani pillantását róla. Érezte, hogy szája kiszárad, és
ösztönei azt súgták, húzódjon vissza a távolságtartás biztonságot nyújtó
menedékébe, még mielőtt túl késő lenne. Megköszörülve torkát, kihúzta magát, és
arca ismét zárkózott lett, amikor megszólalt.
- Hosszú
volt a nap, ideje ágyba bújni – jelentette ki határozott hangon, figyelmen
kívül hagyva a kérdést, és Andrew arcán egy pillanatra csalódottság suhant át,
amiért a nő ismét visszahúzódott a csigaházába, de ahogy meghallotta az
elhangzott szavakat, kópés vigyor jelent meg ajkán.
- Ezt
vehetem ajánlatnak? – kérdezte pimaszul, miközben szemöldöke várakozón
emelkedett meg, mire egy mérges pillantást zsebelhetett be magának a nőtől.
- Jó
éjt, Mr. Wright! – közölte elutasítón, majd felkapva utazótáskáját, a
fürdőszoba felé vette útját. Amint becsukódott maga után az ajtó, lehunyt
szemmel, nagyot sóhajtva támasztotta hátát a hideg csempének, mellyel az apró,
de annál otthonosabban berendezett fürdőszobát burkolták. Nem értette sem
magát, sem a férfit. Nem értette, miért nem adja fel végre Andrew a
meghódítását, miért akarja mindenáron megszerezni, ahogy azt sem értette, ő
miért nem találja taszítónak ezt. Miért gyorsul fel minduntalan a szívverése,
valahányszor belenéz a zöldes-kék szemekbe, miért lesz melege a perzselő
pillantástól, miért bizsereg meg minden porcikája egy-egy véletlen érintéstől,
és miért nem képes tanulni a hibáiból. Daniel után megfogadta magának, soha
többé nem hagyja, hogy a szíve irányítsa az esze helyett, és soha többé nem
engedi, hogy egy-egy bók, egy sármos mosoly levegye a lábáról. Keserű
tapasztalat volt, de meg kellett tanulnia, hogy a Daniel-félék csak kihasználják
a nőket, és addig találják érdekesnek, amíg meg nem szerzik maguknak. Prédaként
tekintenek rájuk, a hódítás pedig, nem több, mint vadászat. A kihívást
szeretik, azt, ahogy sikerül megtörniük a másikat. Hirtelen, mint egy
villámcsapás, hasított belé a felismerés, miért olyan elszánt Andrew. Nem azért
akarja megkapni, mert szép, vagy, mert okos, még csak nem is azért, mert
érdekesnek, és üdítőnek találja a személyiségét, hogy más, mint az eddig
megismert nők. Az teszi vonzóvá, hogy nem kaphatja meg. Attól lett érdekes a
szemében, hogy ellenáll a vonzerejének, amihez nyilván nem szokott hozzá.
Melanie csalódottan húzta el a száját. Hogyan is gondolhatta egy percig is,
hogy ő, Melanie Stanford, az egyszerű F.B.I ügynök egy percig is vonzalmat
kelthet egy olyan férfiban, mint Andrew Wright. Noha, a Daniellel való
kapcsolata óta sokat dolgozott azon, hogy ismét képes legyen értékelni saját
tulajdonságait, erényeit, és ne gondoljon magára úgy, mint egy csúnya, ostoba,
értéktelen emberre, azért képes volt reálisan látni magát. Tisztában volt vele,
hogy az Andrew-féle férfiak sokkal elegánsabb, csinosabb nők társaságában
szoktak mutatkozni, így egyértelmű volt, hogy Andrew jelen esetben csak élne
egy kínálkozó lehetőséggel. Neki azonban, esze ágában sem volt ismét behódolni.
Soha többé nem hagyja, hogy megbabonázzák, elhitessék vele, hogy fontos lehet,
hogy ő a legszebb a világon valaki számára, hogy aztán, amikor a szívét is
odaadja a másiknak, az a sárba tiporja, és közölje vele, hogy mindössze
egyetlen dologban lelte örömét, abban, amikor megkapta. Az emlékek hatására,
melyek felszínre törtek gondolatmenete során, könny szökött a szemébe, ő
azonban, összeszorította száját, és dühösen törölte le őket. Ismét felvértezve
magát Andrew és saját érzelmei ellen, dobta le magáról ruháit, hogy egy
frissítő zuhany után elméje is felszabadulhasson a gyötrő gondolatok súlyos
terhe alól.
Andrew
elgondolkodva nézte a bezárt ajtót, ahol Melanie eltűnt a szeme elől. Percek
teltek el anélkül, hogy megmozdult volna, miközben fejében egymást kergették a
gondolatok. Nem tudta kiverni fejéből azt a néhány másodpercnyi pillanatot,
amikor beláthatott a páncél mögé, és mosolyogni látta a nő. Az a mosoly
elvarázsolta, és nem tudott szabadulni tőle. A barna szemekben a huncutság pöttyei
kergetőztek, a cseresznyeajkak pedig, szinte hívogatták, hogy megcsókolja őket.
Még soha életében nem érzett ehhez foghatót, pedig kamaszkora óta hódolt a
gyengébbik nem oltárán. Számtalan esetben érzett vonzalmat, és többnyire nem is
kellett sok munkát belefektetnie, hogy a kiszemelt hölgyet megszerezze magának,
ezúttal azonban, érezte, mindent el kell követnie, hogy Melanie az övé legyen. Még
mindig szilárdan hitte, hogy ez az érzés, ez a megmagyarázhatatlan vonzalom, a
nyugtalanság, ami elfogja, amikor a nő nincs a közelében, csak addig fog
tartani, amíg nem érezheti ajkán az övét, amíg nem simíthat végig a karcsú test
vonalán, a selymes bőrön, amíg eggyé nem válhat vele. Biztos volt benne, hogy
azt követően sikerül továbblépnie, már nem fogja olyan ellenállhatatlanul vonzónak
találni. Nem értette, miért ilyen távolságtartó vele Melanie. Nem gondolta,
hogy ő a világ legvonzóbb férfija, de azzal tisztában volt, hogy kegyes volt
vele a sors, amikor a külső jegyeket osztotta. Sötétbarna haja, zöldes-kék szeme,
napbarnított arca felkeltette a nők érdeklődését, ezen kívül heti
rendszerességgel járt edzőterembe is. Nem kimondottan azért, hogy izmai minél
feszesebbek legyenek, inkább az egészsége szempontjából, és így tudta a leginkább
levezetni az irodai munkával, és a cégvezetéssel kapcsolatban felmerülő
feszültségeket. Tény azonban, hogy mindez jót tett alakjának is, és legtöbb
vezetőtársával ellentétben, rajta mindig úgy állt az öltöny, mintha ráöntötték
volna, kihangsúlyozva izmait, széles mellkasát. Éppen ott tartott gondolatban,
hogy Melanie-t próbálta megérteni, miért olyan ellenséges vele mégis, amikor
nyílt a fürdőszoba ajtó, és gondolatainak tárgya lépett ki rajta. Szája elnyílt
a csodálkozástól, amikor meglátta, hogy a nő egy pólóban, és egy rövid sortban
közeledik felé.
- Ebben
alszik? – kérdezte nagyot nyelve, miközben tekintetét nem tudta levenni a
nőről. Bőre bronz barnán csillogott a mesterséges fényben, és épp olyan
selymesnek tűnt, amilyennek képzelte. Karcsú lábait csak combig fedte a sort,
mellei pedig, jól láthatóan rajzolódtak ki a póló alatt, miközben egy
törölközővel nedves haját szárítgatta.
- Miért?
Mit gondolt, hogy nagykabátban alszom? – kérdezett vissza értetlenül Melanie,
de amikor meglátta, hogy a zöldes-kék szemek vágytól csillogva pásztázzák végig
testét, hirtelen kényelmetlenül kezdte érezni magát, mely csak fokozódott,
amikor Andrew közelebb lépett hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése