8.
rész
Melanie várakozón nézett a férfira, miközben csak
remélni merte, hogy nem akarja ismét elhívni valahova, mint ahogy tette azt
megismerkedésük estéjén. Fogalma sem volt róla, lenne-e ereje megint
visszautasítani, miután minden porcikája még több időt szeretett volna vele tölteni,
annak ellenére is, hogy esze azt súgta, akkor cselekszik helyesen, ha minél
távolabb van tőle. Mivel Andrew még mindig nem szólalt meg, láthatólag azon
gondolkodott, hogyan is fogjon bele mondandójába, az ügynöknő kezdeményezett.
- Van
még valami? – kérdezte látszólag könnyedén, miközben a férfi arcáról próbálta
leolvasni a választ, de az, megfejthetetlen maradt az éjszaka sötétjében.
- A
társát nem sikerült meggyőznöm, hogy ártatlan vagyok – fogott bele Andrew, és
Melanie hirtelen egyszerre érzett megkönnyebbülést és csalódottságot.
Megkönnyebbült, amiért nem az következett, amitől félt, és amit várt is
ugyanakkor, de csalódott volt, amiért megint abba a hibába esett, hogy azt
hitte, fel tudja kelteni egy olyan férfi érdeklődését, mint Andrew. Sokadjára
is feltette magának a kérdést, hogyan lehet ilyen ostoba, hiszen Daniel sem
szerette őt igazán, neki sem ő kellett, pusztán a teste, és a tudat, hogy birtokolhat
valakit. Mitől lenne Andrew különb? – kérdezte magától, miközben a férfi
folytatta – és, hogy őszinte legyek, úgy érzem, magát sem a kész tények, sokkal
inkább az érzelmei vezérelték, amikor javaslatot tett az ügyvédre – gondolkodott
hangosan, mire Melanie döbbenten meredt rá. Felháborította a lehetősége annak,
hogy a férfi azt hiszi, bármilyen hatást kiváltott belőle, főképp, hogy azzal
gyanúsította, mint társa, hogy olyannyira elvarázsolta, hogy nem tudott
objektíven a bizonyítékokra figyelni. Ezt még annak ellenére sem volt hajlandó
elfogadni, hogy volt benne igazság, és Andrew lett volna az utolsó a Földön,
akinek bevallotta volna ezt.
- Hogyne!
Első látásra magába szerettem, és elképzelhetetlennek tartottam a tudatot, hogy
bűnös legyen – húzta el a száját gúnyosan a nő, mire Andrew lágyan
elmosolyodott.
- Hízelgő,
de én inkább arra gondoltam, hogy az ösztönei súgták meg magának, hogy nem
követtem el semmit, ezért segített – vette szándékosan komolyan az ügynöknő
kijelentését, amire egy szemforgatást kapott válaszul, ő azonban, pimaszul
nézett bele továbbra is a barna szemekbe, melyek most még sötétebbnek tűntek az
utcai lámpák fényében.
- Mondja,
lesz értelme is annak, amit mond, vagy csak minden estéjét úgy zárja, hogy összefoglalja
az aznapi lényeges történéseket? – kérdezte kissé unott hangon, mire Andrew még
szélesebben mosolygott.
- Még
sosem találkoztam olyan nővel, mint maga – csúszott ki a száján akaratlanul,
miközben arra gondolt, mennyire vonzza ez az újdonság, hogy felpezsdíti a vérét
a nő megközelíthetetlensége, és mennyire élvezi kettejük játékát.
- Részemről
az öröm, hogy ezt is kipipálhatja, de most már mennék! – húzta ki magát
Melanie, aki félreértette a férfi bókját, és azt hitte, megint gúnyolódik vele,
amiért másmilyen, mint azok a nők, akiknek társaságához nyílván, eddigi arany
élete során szokott – a tartozásomat letudtam, hazaszállítottam. Pattanjon ki,
és remélje, hogy nem találkozunk többet! – fűzte hozzá komolyan, mivel feltett
szándéka volt, hogy soha többé nem gondol erre a pimasz mosolyú, igéző szemű
idegenre, és látni is csak akkor akarta újra, ha kiderül, hogy vastagon benne
van az aktuális ügyben, amiben nyomoznak.
- Én
inkább az ellenkezőjében szeretnék reménykedni – válaszolta komolyan Andrew,
majd, miután látta, hogy nem érkezik felelet a kijelentésére, kezét előre
nyújtva nézett várakozón a nőre – viszontlátásra, ügynöknő! Örülök, hogy
megismertem! – futott át mosoly a keskeny, érzéki ajkakon, mire Melanie egy
pillanatig hezitált, majd kezét a férfiéba csúsztatta.
- Ezzel
egyedül van – hazudta rezzenéstelen arccal – Minden jót, Mr. Wright! – köszönt
el másképp, mint Andrew, így nyilvánvalóvá téve, hogy egyáltalán nem áll
szándékában még egyszer találkozni vele, és őszintén remélte, hogy nem is fog.
Egyfelől bízott benne, hogy megérzései nem csalják meg, és a mellette ülő
valóban ártatlan, másfelől tartott tőle, hogy amennyiben más körülmények között
találkoznak, képtelen lesz visszautasítani. Már csak azért is biztos volt
benne, mert teste ettől az apró érintéstől is árulóként kezdett bizseregni,
ahogy Andrew erős keze finoman szorított rá az övére, és amikor ő ki akarta
húzni, hogy megszabaduljon a felkavaró érzésektől, legnagyobb meglepetésére, a
férfi erősebben fogta meg, és nem eresztette. Szemöldökét összehúzva kapcsolta
tekintetét a zöldes-kék szemekbe, melyben komolyság, elszántság, és rémületére,
mintha vágy szikrázott volna.
- Talán,
ha majd lezárult az ügy, és magának sem csak az ösztönei súgják, hogy ártatlan
vagyok, összefuthatnánk valahol… valamikor – javasolta Andrew egy sármos mosoly
kíséretében, melyről Melanie úgy gondolta, pontosan tisztában van vele a férfi,
hogy falakat dönthet le, ő azonban, igyekezett ellenállni neki – Mondjuk egy
étteremben, vacsoraidőben - kacsintott az ügynöknőre, miközben kezét egy
pillanatra sem engedte el, kiélvezett minden másodpercet, hogy ujjbegyei a
selymes bőrhöz érhetnek. – Tudom, azt hiszi, őrült vagyok, de maga felkeltette
az érdeklődésemet, és ez ritkán fordul elő velem – vallotta be őszintén,
mindenféle hátsó szándék nélkül. Úgy érezte, megérdemli a nő, aki elvarázsolta,
és lenyűgözte, mindössze egyetlen találkozás alkalmával, hogy ugyanolyan
egyenes legyen vele szemben, mint amaz.
- Téved.
Nem hiszem, hogy őrült lenne – rázta meg a fejét komoly tekintettel Melanie, Andrew
szíve pedig, vad dobogásba kezdett a gondolatra, hogy igent mond az ajánlatára.
Lelki szemei előtt már látta is magukat egy hangulatos étteremben, ahogy
beszélgetnek, élcelődnek egymással, nevetnek. – Biztosan tudom, hogy az! –
folytatta Melanie a megkezdett mondatot, mialatt egy mozdulattal rántotta ki
kezét a férfiéból, mire Andrew először döbbenten meredt rá néhány másodpercig,
majd hirtelen nevetni kezdett. Melanie nem tudta, mire vélni a férfi
reakcióját, de abban biztos volt, hogy soha nem akar még egyszer abba a hibába
esni, amit Daniel-nél elkövetett. Nem engedheti, hogy az esze helyett a szívére
hallgasson, és tudta, itt az ideje, hogy lezárja a dolgot, és világosan
megértesse a férfival, soha többé nem fognak találkozni, kivételt képez ez
alól, ha le kell tartóztatnia.
- Maga
lenyűgöző! – szelídült mosolygássá a korábbi nevetés, miközben Andrew egy pillanatra
sem vette le tekintetét a zavartan csillogó barna szemekről – minden vágyam,
hogy közelebbről megismerjem, és csak, hogy tudja, sosem hátrálok meg a
kihívások elől. – figyelmeztette magabiztosan a nőt arra, hogy nem fogja
feladni, egészen addig, míg az övé nem lesz, és nyugalmat nem talál. Még mindig
szilárdan meg volt győződve róla, hogy érdeklődése csak addig fog tartani, amíg
meg nem kóstolhatja az ajkait, amíg karjaiba nem omlik, bár szíve azt súgta,
kizárt, hogy erre a nőre valaha rá tudna unni. Andrew azonban, nem törődött a
kis hanggal, egyetlen cél vezérelte pusztán, hogy ne kelljen még egyszer azt a
kínzó vágyat, és nyugtalanságot éreznie, amit az elmúlt egy hétben. Akárcsak a
nő, ő is le akarta zárni, meg akart szabadulni attól az ismeretlen érzéstől,
ami hatalmába kerítette a közelében, és ami éjjel és nappal egyaránt
kísértette, de ellentétben Melanie-val, ő nem azt találta jó megoldásnak, ha
soha többé nem látja.
- Tiszteletre
méltó tulajdonság – bólintott átlátszó elismeréssel Melanie, majd azonnal
folytatta – de javaslom, a kudarcélmény elkerülése érdekében, keressen más
kihívásokat! Kezdetnek, próbálja meg elérni az ügyvédjével, hogy tisztára
mossák abból, amibe belekeveredett – ajánlotta nyugodt, látszólag érzelemmentes
hangon, miközben halálra rémítette a gondolat, hogy Andrew tényleg nem adja fel
addig, amíg minden ellenállását le nem igázza. – Minden jót! – köszönt el
ismét, ezúttal sokkal határozottabban, és Andrew érezte, valóban itt az ideje,
hogy kiszálljon az autóból. Fogalma sem volt, mi váltja ki a nőből ezt az
erőteljes ellenkezést, de ahelyett, hogy elvette volna a kedvét a további
próbálkozásoktól, csak még érdekesebbé tette a szemében.
- Emiatt
ne aggódjon! Hamarosan ismét ártatlan, és tisztességes ember leszek a szemében
– vigyorgott rá szemtelenül, mire Melanie égnek emelte a szemét, és egyik
szemöldökét felhúzva, kétkedve nézett végig a férfin.
- Állítottam
valaha, hogy ezt gondolnám magáról? – kérdezte negédes mosollyal az ajkán, mire
Andrew csak elmosolyodott, és a kilincs után nyúlva, szélesre tárta a kocsi
ajtót.
- Soha!
De, ha nem így lett volna, sosem segített volna – jegyezte meg magabiztosan,
majd a pillanat tört része alatt ugrott ki az autóból, de még hallotta, ahogy
Melanie utána szól.
- Nem
segítettem! Csak emlékeztettem a jogaira!! – csapott a kormányra dühösen,
amiért a férfinak sikerült átlátnia rajta, mire Andrew mélyen beleszippantott a
külváros tiszta, kissé csípős éjszakai levegőjébe, és anélkül válaszolt, hogy
megfordult volna.
- Hogyne,
én is így értettem – mosolygott maga elé, majd a választ meg sem várva, győzelemnek
könyvelve el, hogy övé lett az utolsó szó, elindult a járdán egyszintes háza
felé. Melanie bosszúsan indította el az autót, és tette sebességbe, miközben
agyában vadul cikáztak a gondolatok. Mégis, hogyan lehetséges az, hogy ez a
férfi pillanatok alatt képes egyik érzelmet a másik után kiváltani belőle. Az
egyik percben még minden porcikája bizsereg egy apró érintésétől, és még többet
követel, a másikban, pedig olyan indulatot generál, hogy meg tudná fojtani.
Ahogy oldalra pillantott, hogy még egyszer utoljára elraktározza magában a
férfi képét, szeme az anyós ülésre tévedt, és meglepetten vette észre Andrew
tárcáját. Nyílván kabátja zsebéből eshetett ki, Melanie pedig, jobbnak látta,
ha most adja át neki, és megkíméli magát egy újabb kínos találkozástól.
Gondolkodás nélkül állította le a motort, és magához kapta a pénztárcát, hogy
aztán meg se álljon vele a férfi lakásának ajtajáig. Miközben arra várt, hogy
ajtót nyissanak, eljátszott a gondolattal, hogy egyszerűen csak bedobja a
postaládába, de mire megtette volna, szélesre tárult az ajtó, és Andrew először
meglepett, majd vidáman csillogó zöldes-kék szeme szegeződött rá. – Két
lehetőség van! – vágott bele azonnal a férfi, anélkül, hogy megkérdezte volna,
mi járatban nála az ügynök – vagy ennyire utál veszíteni, és képes volt
visszajönni, csak azért, hogy magáé legyen az utolsó szó, vagy rájött, hogy a
viselkedése miatt talán örökre elveszíthet – jelentette ki magabiztosan, és
ajkán ezúttal is pimasz mosoly játszott – bevallom, csalódott lennék, ha az
első ok miatt lenne itt. Inkább hiszem az utóbbit. – tette hozzá, mire Melanie
elhúzta a száját.
- A
tévképzetei nem tartoznak rám, ez viszont a kocsimban maradt – emelte magasba a
tárcát, mire Andrew csalódott képet vágott, ő pedig, folytatta – nem akarom,
hogy esetleg kínos helyzetbe kerüljön a következő randiján, amikor nem tudja
kifizetni a vacsorát – fűzte hozzá kissé csípősen, így jelezve, pontosan tudja,
milyen férfival áll szemben, Andrew azonban, ártatlanul nézett vissza rá.
- Nem
hinném, hogy emiatt megorrolna rám. Legfeljebb kisegítene az étteremben, és
együtt megkeresnénk a tárcámat a kocsiban – felelte könnyedén, így jelezve,
hogy a következő randevúját az ügynöknővel képzeli el. Melanie éppen válaszolt
volna, amikor hirtelen váratlan esemény zavarta meg szócsatájukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése