49.
rész
Andrew
kételkedve nézett rá, miközben Melanie egy percre sem szakította meg a szemkontaktust.
- Nem!
Nem értem! – rázta meg a fejét a férfi, majd egy percre lehunyta szemét, hogy
összeszedje gondolatait, és nagy levegőt vett – vagyis, értem! Azt hiszed, ha
ellenem tanúskodik, azzal gyanúsított leszek, és megszűnik a védőőrizet, de ez
engem nem érdekel! – jelentette ki, és Melanie éppen válaszolt volna, amikor
Daniel megszólalt.
- Ez
szép, tényleg! – csendült fel hidegen a hangja, mire mindketten felé néztek, és
meredten néztek a kezében tartott fegyverre – nagyon romantikus! De nekem erre
nincs időm! Bevallom, azt hittem, könnyebb lesz benneteket szétszedni, de úgy
tűnik, jobb lehetsz az ágyban, mint gondoltam, ha ennyire ragaszkodik hozzád,
Mel – húzta el a száját gúnyosan, miközben kék szeme jeges fuvallatként
szántott végig a nő testén.
- A
zsarolás nem jött be, most fegyverrel akarod kényszeríteni, hogy veled menjen,
Mitchell? Szánalmasabb vagy, mint hittem – nézett a férfira megvető tekintettel
Andrew, mire az, hitetlenkedve nevetett fel.
- Még
mindig nem érted, igaz? – kérdezte, és amikor Andrew nem válaszolt, Melanie
felé intézte szavait – nem avattad be? Sebaj, akkor megteszem én – rántotta meg
vállát, miközben az éjjeli szekrény felé indult, de a fegyverrel még mindig
sakkban tartotta őket. – Az adócsalás, a sikkasztás, a pénzhamisítás, Naftali
halála… minden, amivel az F.B.I téged gyanúsított, az én ötletem! Úgyis
mondhatnám, hogy engem akarnak, és nem téged – magyarázta nyugodt hangon,
miközben elővette Melanie jelvényét a szekrény fiókjából, és egy laza
mozdulattal vágta a nőhöz – a kis barátnőd rájött erre, de azzal nem számolt,
hogy én egy lépéssel előrébb járok! Amikor a védett házban nem akadtunk a
nyomotokra, azt hittem, végképp felszívódtatok. Nem is reméltem, hogy éppen itt
futunk majd össze, de amikor megtörtént, nem volt nehéz kitalálni, hogy téged
bíztak meg Wright védelmével – fordult Melanie felé, aki érezte, hogy úrrá lesz
rajta a düh, amiért feleslegesen ment keresztül annyi szenvedésen, és Andrew-t
is kitette ennek. – Az eredeti tervem az volt, hogy eltávolítom a közeledből,
és amikor teljesen egyedül maradsz, kinyíratlak – vallotta be szégyenérzet
nélkül, miközben felnyitotta az íróasztalon heverő laptop tetejét. – De Melanie
keményebb dió volt, mint hittem, ráadásul túl okosnak bizonyult. Rájött, hogy
én állok az egész mögött – tette hozzá halálos nyugalommal, és amikor Melanie
ránézett, sátáni mosoly költözött az ajkára – tényleg ennyire ostobának hittél,
hogy nem veszem észre, hogy mindent tudsz? Az első pillanattól kezdve undort
keltett benned az érintésem, aztán egyszer csak el akarsz utazni - magyarázta
öntelten, és arcán látszott, milyen büszke magára, amiért sikerült túljárnia az
ügynöknő eszén.
- Miért
nem öltél meg, amikor alkalmad lett volna rá? – kérdezte Andrew, miközben szíve
összeszorult a gondolatra, min ment keresztül érte a nő, valahányszor Daniel
hozzáért. Ha eddig nem érezte volna, hogy teljes szívéből szereti, most minden
bizonnyal egy életre elnyerte volna a szívét.
- Mert
abban a pillanatban, amikor megütöttél, rájöttem, hogy élve többre megyek veled
- rántotta meg vállát hanyagul. – Számomra rejtélyes okból, odavagy érte –
bökött a fegyverrel Melanie felé – szóval, változott a terv. Gyere ide! –
utasította a férfit, és amikor az mozdulatlan maradt, megragadta Melanie
csuklóját, és magához rántotta, a pisztoly csövét pedig oldalába nyomta – nem
kérem még egyszer! – fűzte hozzá fenyegető hangsúllyal, mire Andrew
engedelmeskedett, és leült a gép elé. – Irányíts át minden pénzt a cég összes
számlájáról ide – nyújtott át egy papírost, melyen számok sorakoztak.
- Ezt
te sem gondolod, hogy megúszod! – jegyezte meg Melanie undorral a hangjában – mihelyt
kilépsz ezen az ajtón, az összes ügynök a nyomodban lesz!
- Igen,
számítottam erre, ezért is nem egyedül megyek – válaszolta nyugodt hangon
Daniel – állj neki! – parancsolt Andrew-ra, akinek pillantása találkozott a
mogyoróbarna szemekkel, és száját összepréselve, pár perc alatt teljesítette
Daniel kérését. A férfi elégedett vigyorral ajkán nézte, ahogy az egyik számla
csökkenő, míg az általa megadott számlaszám növekvő értékeket mutatott a
monitoron.
- Elégedett
vagy? – kérdezte megvető hangon Andrew, mire Daniel bólintott.
- Hamarosan
az leszek – szólalt meg – mi ketten távozunk, és ha követni mersz, vagy telefonálsz,
és meglátok egyetlen rendőrt is, az összes golyót beleeresztem – jósolta meg a
sötét jövőt – világos voltam? – kérdezte rideg hangon, és amikor Andrew nehezen
bólintott, Daniel karon ragadta Melanie-t és a fegyvert továbbra is oldalához
nyomva elhagyták a szobát.
Andrew
tanácstalanul túrt bele sötét hajába. Szíve szerint, azonnal utánuk rohant
volna, de tudta, óvatosnak kell lennie. Agyában vadul kergették egymást a
gondolatok, és lehunyt szemmel gondolta végig, merre is menekülhet Daniel a
nővel. A farmot csak egyetlen úton lehetett megközelíteni, legalábbis autóval.
Biztos volt benne, hogy Daniel azt akarja majd, hogy Melanie vezessen, így
sakkban tarthatja a fegyverrel, Melanie viszont nem ismeri a környéket, tehát
egyértelműen az országutat választja majd. Lehetőségeit latolgatva járkált
fel-alá a szobában, majd hirtelen elégedetten csettintett ujjával, amikor
megtalálta a megoldást. Mit sem törődve anyja furcsálló pillantásával, lerohant
az emeletről, és átvágott a násznépen, hogy aztán meg se álljon a lovardáig.
- Mike!
– kiáltott a főlovásznak, aki azonnal előjött, és meglepetten nézett végig a
levegő után kapkodó, szmokingba bújt Andrew-n – azonnal nyergeld fel Vihart!
- Most?
– kérdezte döbbenten a férfi, mire Andrew határozottan állt meg előtte.
- Azonnal!
– ismételte meg ellentmondást nem tűrő hangon, miközben a nyerget már le is
emelte az egyik fakerítésről. Andrew biztos volt benne, hogy az egyetlen
lehetőség, ha lovon követi Melanie-t és Danielt. A férfi nyilván azonnal
kiszúrná, ha az országúton, ahol egyébként is gyér a forgalom, egy autó
szegődne a nyomába, de Vihar hátán, a mezőkön át, utol tudja érni őket. Arról
ugyan még fogalma sem volt, hogy mit fog tenni, ha ez bekövetkezik, de nem is
akart gondolkodni rajta. Azt még lehetőségként sem vette számba, hogy tétlenül
üljön a négy fal között, és azt várja, hogy Melanie majd kiszabadul a
fogságából valahogy.
Melanie
szótlanul vezette az autót, miközben fél szemével Danielt figyelte. Még most is
mérges volt magára, amiért nem volt elég óvatos. Meg kellett volna hagynia a
férfit abban a hitében, hogy csak a zsarolás miatt megy vele, és akkor talán
sosem jön rá, hogy tudja, kicsoda.
- Miből
gondolod, hogy ha meg is kapod a pénzt, és el tudsz menekülni Bostonból, nem
lesz tovább a nyomodban az F.B.I? – vetette fel, mire Daniel magabiztosan
vigyorodott el.
- Bébi,
te mindig velem leszel biztosítékként – jelentette ki, egyértelművé téve a nő
számára, hogy soha többé nem áll szándékában elengedni. – Ezen kívül, bármilyen
hihetetlen a számodra, de az F.B.I keze sem ér el mindenhová! Számtalan olyan
hely létezik a Földön, ahol kényelmesen eléldegélhetünk a pénzből, csak mi
ketten.
- Neked
elment az eszed – ingatta meg fejét Melanie hitetlenkedve, mire Daniel megvonta
a vállát.
- Vagy
egyszerűen csak meguntam, hogy a másodhegedűs szerepét játsszam Andrew Wright
mellett – jegyezte meg, majd folytatta, miközben hangjából csak úgy sütött a
düh, és az irigység – főiskola óta ismerem, és az óta figyelem, ahogy mindent
megkap, amit csak akar! A nők a lábai előtt hevertek, amit ő ki is használt!
Sosem utasított vissza egyetlen lehetőséget sem! – fröcsögte rosszindulatúan,
mire Melanie gúnyosan húzta el a száját.
- Az
meg sem fordult a fejedben, hogy a modorod miatt nem kellettél senkinek? –
kérdezte, mire Daniel ujjai belemarkoltak a hajába, a nő pedig felszisszent
fájdalmában – a helyedben nem piszkálnám a sofőrt – szűrte fogai között Melanie
látszólag nyugodt hangon, mire Daniel elengedte.
- Nem
érdekelt, hány nőt fektet meg érdekből, egészen három évvel ezelőttig. Egy
bálon ismerkedett meg a húgommal – sziszegte mérgesen, miközben Melanie
meglepetten pillantott rá, ő pedig tovább beszélt – Rose persze fülig
beleszeretett, amit be is vallott neki, de az a szemét még csak pillantásra sem
méltatta! – csapott a kesztyűtartóra dühösen, mire az ügynöknő felhúzta
szemöldökét.
- Azért
állsz rajta bosszút, mert nem feküdt le a húgoddal? – kérdezte, és majdnem
felnevetett az abszurditáson.
- Megalázta!
Rose mindenét neki adta volna, de ő túl jónak gondolta magát hozzá! – húzta el
a száját gúnyosan, miközben indulatosan folytatta – meglátjuk, hogy ha mindenét
elveszem tőle, a pénzét, téged, a családját, akkor mire lesz olyan büszke és
rátarti! – nevetett fel sátáni kacajjal, és Melanie jól látta az arcán, hogy
már el is képzelte.
- Nem
akarlak kiábrándítani, de ha olyan helyre költözöl, amivel az államoknak nincs
kiadatása, nem fogod látni – jegyezte meg tárgyilagos hangon, miközben
tekintetével az utat figyelte – nem hinném, hogy Andrew megkeres, hogy lásd
megtörten – vélte ironikus hangon, mire Daniel megvonta a vállát.
- Nekem
bőven elég a tudat, hogy nem maradt semmije! – jelentette ki magabiztosan,
amire Melanie nem reagált. Tekintetét egy percre sem vette le a kanyargós
útról, és miközben Daniel tovább szőtte jövőbeli terveit, ő szeme sarkában egy
lovast pillantott meg a mezőn. Ezer közül is felismerte volna Andrew alakját,
ahogy Vihar nyakához simulva vágtatott.
A szél belekapott szmokingjának zakójába, fehér inge szinte világított,
ahogy a nap rásütött, ő pedig már tudta, mit kell tennie. Nagy levegőt vett, és
a következő kanyarnál lehunyta szemét, és mindent egy lapra feltéve, elrántotta
a kormányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése