48.
rész
Andrew meglepetten nézett fel a kéz
tulajdonosára, és azonnal összeszedte magát, amikor meglátta, hogy anyja áll
mellette. Betty együtt érző pillantással mérte végig fiát, és úgy érezte, a
szíve szakad meg érte, de kötötte az ígérete, amit Melanie-nak tett.
- Minden
rendben, Andrew? – kérdezte halkan, miközben leült mellé a padra, Andrew pedig
nagy levegőt véve, mosolyt kényszerített ajkára, úgy bólintott.
- Persze
– nyugtatta meg anyját, mire Betty úgy tett, mintha el is hinné a választ.
- Melanie?
– kérdezte csak úgy mellékesen, mire Andrew megtörten vont vállat.
- Elment
– jött ismét az egyszavas felelet, anyja pedig értetlenül nézett vissza rá, így
folytatta – ő és Daniel… úgy döntöttek, hogy visszautaznak Bostonba – nyögte
nehezen, anélkül, hogy elárulta volna, miért, Betty pedig döbbenten meredt
fiára. Nem értette, Melanie miért döntött úgy, hogy elutazik azzal a férfival,
de anyai ösztönei rosszat sejtettek.
- Te
meg itt ülsz, és hagyod? – nézett számon kérőn Andrew-ra, mire az, mérgesen
nézett vissza rá.
- Mégis
mit kellene tennem? Ő döntött így! – ugrott fel a padról, és idegesen túrt bele
hajába, majd kissé lágyabb hangon folytatta – anya, kérlek! Ez elég bonyolult,
ne avatkozz bele! Daniel és Melanie régen egy pár voltak, és… - akadt el a
hangja, Betty pedig követte a példáját, és ő is megállt fia előtt, csípőre tett
kézzel.
- De
még milyen bonyolult! – bólintott egyetértőn, és a választ meg sem várva
folytatta – Andrew, meg kell akadályoznod, hogy Melanie elmenjen azzal a
fickóval! – utasította fiát határozott hangon. Nem tudta, miért választotta ezt
a megoldást a nő, de baljós előérzete támadt a gondolatra, hogy hagyja elmenni.
- Nem!
Nem kell! – rázta meg makacsul fejét Andrew – Éppen eleget könyörögtem már
neki! Danielt választotta, hát legyenek boldogok! – jelentette ki, és amikor
meglátta anyja kétségbeesett arcát, szelíden tette kezét vállaira – tudom, hogy
megkedvelted őt, de mindannyian félreismertük. Sajnálom, hogy idehoztam… -
húzta el a száját keserűen, de arra nem számított, ami a következő pillanatban
történt. Anyja kis tenyere kijózanító hatással csattant arcának bal felén – ezt
meg miért kaptam?! – háborodott fel a férfi, aki egyetlen pofonra sem emlékezett
gyerekkorából.
- Andrew
Lawrence Wright! – mondta ki fia teljes nevét haragosan Betty, miközben zöld
szemében a düh villámai cikáztak – ha egy percig is elhitted, hogy Melanie
elhagyna téged önszántából egy ilyen Daniel Mitchell kedvéért, akkor egyáltalán
nem fordítottál időt arra, hogy megismerd azt a lányt! – tört fel belőle, és
ügyet sem vetve rá, hogy Andrew még mindig tátott szájjal bámul rá, folytatta –
Megígértem ugyan Melanie-nak, hogy hallgatok, mint a sír, de úgy látom, itt az
ideje, hogy közbeavatkozzak, amíg nem késő!
Melanie idegesen
pakolta össze bőröndjét, miközben igyekezett, hogy mindebből a szobában
otthonosan mozgó, és minden tárgyat kíváncsian megtapogató Daniel semmit ne
vegyen észre. Amikor a fürdőszobából tartott kifelé, a férfi egy hirtelen
mozdulattal nyúlt utána, és mit sem törődve azzal, hogy a meglepettségtől a nő
kezéből az összes pipere holmi a földre hullik, magához rántotta.
- Alig
várom, hogy Bostonban legyünk, és kipróbáljam, mennyi tapasztalatot gyűjtöttél,
amíg nem voltál velem – súgta fülébe, miközben keze keményen markolta meg
Melanie fenekét. Melanie-nak nem kis erőfeszítésébe került, hogy ne lökje el
magától a férfit ösztönösen, de tudta, ha el akarja távolítani Andrew
közeléből, vele is el kell hitetnie, hogy megváltozott a véleménye, és ő is
alig várja, hogy együtt legyenek.
- Biztos
vagyok benne, hogy elégedett leszel – mosolygott rá sokat ígérő pillantással,
mire Daniel tekintete vágyakozva futott végig testén. A kék egész ruhát ugyan
már kényelmesebb farmernadrágra, és fehér ingre cserélte, de mindkettő
tökéletesen emelte ki feszes combját, és telt kebleit. – Sőt, lebilincselő
élményben lesz részed – tette hozzá gúnyosan, amiből Daniel semmit nem vett
észre.
- Egy
kis ízelítőt adhatnál, hogy tudjam, érdemes várni – kúszott fel keze
türelmetlenül a nő mellére, miközben ajka egyre közelebb került az övéhez,
Melanie pedig lehunyt szemmel nyelt nagyot, hogy a hányinger, mely
megkörnyékezte, ne uralkodhasson el rajta.
- Türelem,
Daniel – támasztotta meg mindkét kezével a férfi mellkasát, miközben egy
hirtelen mozdulattal, ügyesen csúszott ki karjaiból – most egyáltalán nem
alkalmas az időpont. Bostonban… - próbálta minél hatékonyabban távol tartani
magától a férfit, de az, mérgesen húzta össze szemöldökét.
- Éppen
eleget vártam rád, nem gondolod?! – csattant a hangja, és megragadva Melanie
csuklóját, ismét magához rántotta, szabad kezének ujjai pedig nyakára fonódtak
– remélem, ez nem valami játék, Mel! – nézett összehúzott szemmel, gyanakvón a
nőre, mire az ügynöknő lágyan mosolygott vissza rá.
- Én
nem játszom veled, Danny – becézte a férfit, miközben erőt vett magán, és
ujjbegyét lassan húzta végig annak arcélén, mire Daniel látszólag megnyugodott,
és lazított a szorításon.
- Bizonyítsd
be! – utasította a nőt, és fejével az ágyra bökött – a násznép az ifjú párt
ünnepli, nekünk meg édes mindegy, hogy most, vagy fél óra múlva indulunk
Bostonba! – tette hozzá ellentmondást nem tűrő hangon, és amikor Melanie
habozni látszott, egy mozdulattal lökte el magától. Melanie hanyatt esett a
frissen megágyazott franciaágyra, és adrenalin szintje megemelkedett, amikor
látta, hogy Daniel ledobja magáról a zakót. Felsőteste napi edzésről árulkodott,
Melanie-ban viszont inkább undort keltett, mint vágyat. Agyában lázasan
kutatott menekülő útvonal után, miközben amaz már elkezdte az ingét is
kigombolni. Kétséget sem hagyott a felől a nőben, hogy nem vár Bostonig, itt
helyben a magáévá akarja tenni – vetkőzz, Mel! – parancsolt Melanie-ra, mire az
ügynöknő döntött. Bármit megtett volna azért, hogy Cindy-t és Markot megkímélje
a botránytól, és esze ágában sem volt éppen az esküvőjükön letartóztatni
Danielt, de nem volt hajlandó ekkora áldozatot hozni. Abban is biztos volt azonban,
hogy ha magától nem teszi meg, Daniel erőszakkal veszi el, ami jár neki, így
nagyot nyelt, és kissé feljebb csúszva az ágyon, bal kezével lassan kezdte el
kigombolni fehér ingét, jobb kezével pedig a párna felé nyúlt, remélve, hogy
eléri pisztolyát. Eközben Daniel kioldotta nadrágszíját, és félig az ágyra
térdelve, Melanie fölé magasodott. Ajka éhesen tapadt a nő nyakára, és miközben
az ügynöknő szorosan összezárt szemmel nyelte vissza könnyeit, és még inkább
fegyvere irányába nyújtózkodott, érezte, ahogy Daniel megszívja a nyakán lüktető
eret, keze pedig rámarkol mellére, hogy aztán már inge kivágása mentén húzza
végig nyelvét.
- Daniel…
- próbálta eltolni magától Melanie a férfit, de az ügyet sem vetett rá, csak
vágyakozva zihált a fülébe.
- Megmutatom
neked, hogy az a Wright ficsúr semmivel sem jobb nálam! – lihegte izgatottan,
és éppen akkor, amikor Melanie elérte a fegyvert, kivágódott a hálószoba
ajtaja, ők pedig meglepetten néztek abba az irányba.
- Mitchell,
te utolsó szarházi! – kiáltotta Andrew, akinek minden önuralma tovaszállt,
amikor meglátta, hogy Melanie két kézzel tolja el magától Danielt, aki félig
kigombolt inggel, és nadrágszíjjal magasodik fölé az ő ágyában. Agyát elöntötte
a vér, és egy másodperc leforgása alatt termett mellettük, hogy aztán egy
mozdulattal megragadja a férfit, és lerántsa a szeretett nőről. Daniel-nek még
ideje sem volt, hogy felocsúdjon, máris érezte, hogy Andrew jobb ökle teljes erővel
állon vágja. Az ütés erejétől megtántorodott, és hanyatt vágódott a földön, de
Andrew nem sokáig hagyta pihenni. Kezével megmarkolta a kigombolt ing
gallérját, és lendületesen talpra rántotta, de csak azért, hogy gyomorszájon,
majd ismét arcon csapja, aminek eredményeképpen Daniel ugyanott landolt, ahol
korábban – megzsaroltad, te nyomorult patkány! – állította megint két lábra a
férfit, aki fájdalmasan nyöszörögve törölgette szájáról a vért. Melanie
döbbenten nézte az eseményeket, miközben agyában vadul kergették egymást a
gondolatok. Nem kellett sokat gondolkodnia, vajon kitől szerezhetett tudomást a
férfi a zsarolásról. Biztos volt benne, hogy Betty mondott el mindent neki,
amiről viszont az asszony sem tudott, hogy Andrew még a bírósági tárgyalásnál is
nagyobb veszélyben van Daniel közelében. – Játszani akarsz? Gyerünk, Mitchell!
Mutasd meg, micsoda férfi vagy! – lökte kissé távolabb magától a férfit Andrew,
és kihívó testtartással állt meg előtte. – Üss meg! Mozgás! Kezdj olyannal, aki
nem fél visszaütni! – szikrázott a szeme a dühtől, mire Daniel mozdulatlanul
állt vele szemben – Mi az? Elhagyott a bátorságod? – lépett közelebb hozzá, de
hirtelen Melanie gyengéd érintését érezte meg a karján, amivel sikerült
elérnie, hogy ránézzen.
- Andrew,
kérlek, hagyd – csitította halkan, és megnyugodva látta, hogy eltűnik a tűz a
férfi szeméből, és teljesen felé fordul.
- Mindent
tudok, Melanie! Tudom, hogy nem szereted, csak azért akarsz vele menni, hogy
megvédj, de erre semmi szükség! Vállalom a következményeket! – jelentette ki
magabiztosan, miközben könyörgő tekintettel nézett a nőre – sajnálom, hogy egy
percig is elhittem…
- Ez
bonyolultabb ennél! – vágott közbe Melanie, akinek minden gondolatát lekötötte,
hogy valahogy eltávolítsa Andrew-t Daniel közeléből. – Fogalmad sincs, mi
történik valójában – tette hozzá halkabban, mire Andrew szeme gyanakodva
szűkült össze, ő pedig folytatta – nem a zsarolás miatt megyek vele, hanem
azért, mert így döntöttem, érted?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése