2.
rész
Dean
Lakewood kék szemében meglepettség csillogott, ahogy összefonódott a
tekintetük, miközben Kate úgy érezte, mintha fejbe vágták volna. A férfi az
elmúlt tíz év alatt, ha lehet, sokkal jóképűbb lett, mint ahogy emlékezett rá.
A tinédzser sportosságot felváltotta a férfias izomzat, a keskeny csípőre
ráfeszült a sötét farmer, széles mellkasán jól kivehetők voltak az izmok, ahogy
zavartan nyúlt hófehér ingének gallérjához, hogy megigazítsa. Láthatóan ő is
zavarban volt, ez egyértelművé vált abból, ahogy a cowboy-kalapot leemelte
fejéről, és tétován biccentett. Sötét hajából homlokába hullott egy tincs,
keskeny ajka pedig félszeg mosolyra húzódott markáns arcán. Kate szinte most is
érezte, ahogy ezek az ajkak az övére tapadnak és forrón megcsókolja, ő pedig
teljes odaadással simult az erős karok közé.
- Na
ne! – tört fel belőle köszönés helyett – Te? Ez valami rossz vicc? – kérdezte,
igyekezve legyőzni rosszullétét, mely megkörnyékezte a gondolatra, hogy élete
első és egyetlen szerelme lehet nagyanyja udvarlója. Csak remélni merte, hogy
ez egy ostoba véletlen, hogy a férfi éppen akkor áll az ajtajukban, amikor
Helen be akarja mutatni neki, kivel találta meg újra a boldogságot.
- Helló,
Kate – mosolyodott el Dean, miközben pillantása simogatón futott végig a nőn.
Kate szinte semmit nem változott azóta, hogy utoljára látta, leszámítva, hogy
sokkal gyönyörűbb, nőiesebb lett. Bár tizennyolc évesen is majdnem megveszett
érte, és a szerelem hevében a világ végére is utána ment volna, ha szülei nem akadályozzák
meg benne, most még inkább lenyűgözte a szépsége. Cseresznye ajkai hívogatón
nyíltak szét, ő pedig nehezen állta meg, hogy ne hajoljon rájuk. A kissé szűk
szabású ing, melyet farmerjába tűrt, kiemelte telt kebleit, és karcsú derekát.
Kék szemében döbbenet csillogott, ő pedig jól tudta, miért. Egyértelmű volt,
hogy Helen nem szólt neki az érkezéséről, éppen úgy, ahogy ő sem tudta, hogy
Kate hazautazott. Tisztán emlékezett rá, amikor meghívta az asszony, hogy
ebédeljen vele, és Donald-dal, az udvarlójával, aki az elmúlt időszakban,
szinte észrevétlenül hódította meg Helen szívét, ahogy arra is emlékezett
volna, ha akkor megemlíti, hogy Kate is itthon lesz. – Amikor Helen meghívott
ebédre, nem mondta, hogy te is itt leszel – köszörülte meg torkát, és arcán
látszott, neki legalább olyan kínos a dolog, mint Kate-nek.
- Te…
te vagy a… vendég? – nyögte nehezen a nő, és minden reménye szertefoszlott arra
nézve, hogy ez csak tévedés, amikor Dean bólintott.
- Mint
a mellékelt ábra mutatja – emelte fel a kezében lévő virágcsokrot és a bort,
melyet nyilván Helen-nek szánt, Kate pedig csüggedten simított végig homlokán.
- De
ez… mégis, hogyan… vagyis… - dadogott tovább a nyomozó, hogy megtalálja a
megfelelő szavakat. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy az a férfi, akit ő
teljes szívével szeretett, és aki aztán olyan csúnyán becsapta, most a
nagyanyjának csapja a szelet. Az egész egyszerre volt nevetséges és
gusztustalan.
- Én
sem így terveztem – vonta meg vállát Dean, miközben arra gondolt, tanácsosabb
lett volna, ha Helen őszintén beavatja Kate-t abba, milyen jó barátok lettek ők
ketten. Tisztában volt vele, hogy furcsa lehet a nő számára, hogy a volt fiatalkori
szerelme és a nagyanyja jó kapcsolatot ápol. – Azelőtt alig beszélgettünk
Helen-nel, de nagyapád halála után egyedül maradt, és szörnyen magányos volt –
próbálta elmondani, hogyan is alakult ki kettőjük barátsága. Annak idején ő sem
gondolta, hogy éppen Kate nagyanyja lesz az, akiben őszinte, igaz barátra lel.
Eleinte csak sajnálta, amiért folyton egyedül volt, így, ha tehette, beugrott
hozzá megnézni, jól van-e, nincs-e szüksége valamire. Idővel egyre többet
beszélgettek, ő pedig azon túl, hogy megbízhatott benne, kiönthette a lelkét,
megbeszélhette vele, ami éppen nyomasztotta, alkalmanként információhoz is
jutott Kate-ről, akit azóta nem tudott elfelejteni, hogy az iskolabál estéjén
faképnél hagyta, és minden ok nélkül elutazott. Helen és ő hamar barátok
lettek, mára pedig megszokottá vált, hogy reggelente beugrik egy kávéra, vagy a
nő meghívja ebédelni. Arra azonban ő sem számított, hogy ezúttal személyesen
találkozhat Kate-tel, akit évek óta csak az álmaiban látott. – Többször
benéztem hozzá, hogy minden rendben van-e, beszélgettünk, ezen kívül segítek,
amiben tudok – próbálta megmagyarázni ezt a különös barátságot. – Helen örül a
társaságomnak, és én is szívesen töltöm vele az időmet…
- Mégis,
hogy gondoltátok, hogy én erre az áldásomat adom? – nézett értetlenséggel
vegyes dühvel Kate a férfira, aki ártatlan arccal nézett vissza rá, miközben
kezében forgatta a virágcsokrot.
- Őszintén
szólva, az elmúlt években alig jártál haza, így aztán ki se derült volna –
vonta meg vállait nyugodtan, amivel csak még tovább hergelte a nyomozót, majd
folytatta – nem is értem, Helen, miért hívott meg, ha tudta, hogy hazajössz. Ez
így… elég kínos – húzta el száját feszengve, mire Kate hitetlenkedve szorította
össze ajkát.
- Ó,
ne haragudj! – vonta össze szemöldökét haragosan Kate – sajnálom, ha
kényelmetlenné teszem számodra a helyzetet! – jegyezte meg gúnyosan.
Felháborította a tudat, hogy ezek után még neki kellene rosszul éreznie magát,
de Dean csak legyintett.
- Szó
sincs róla – rázta meg fejét, és arcán jól látszott, valóban nem zavarja a nő
jelenléte, sőt, mintha örült volna annak, hogy látja, ezt árulta el a mosolya,
ahogy ismét végig futtatta rajta tekintetét – Örülök, hogy látlak, csak egy
kicsit meglepett – vallotta be őszintén, mire Kate örömtelenül felnevetett.
- Tényleg?
– kérdezte felhúzott szemöldökkel – te vagy meglepve? El sem tudod képzelni, én
mit érzek! – próbált nyugalmat erőltetni magára, de a gondolat, hogy Dean és a
nagyanyja egy párt alkothatnak, túlságosan felkavaró volt.
- Gondolom,
váratlanul ért a dolog – húzta félszeg mosolyra ajkát a férfi, aki csak most
gondolt bele igazán, milyen kínos az egész szituáció. Ő és Kate valaha
szerelmesek voltak egymásba, sőt, ha őszinte akart lenni magához, részéről ez
még mindig nem múlt el. Mi sem támasztotta ezt alá jobban, mint az, hogy most
is úgy vert a szíve, mint a motolla, a torka kiszáradt, és tekintetét nem tudta
levenni az előtte álló nőről. – Tudom, hogy furcsa ez az egész helyzet – kereste
a megfelelő szavakat – Helen a te nagyanyád, és kb. 30 évvel idősebb nálam, de
amikor találkozunk, ez fel sem tűnik – vont vállat ártatlan tekintettel. –
Helen nagyon fiatalos… lendületes, sok harmincas nő irigyelheti a humorát, és
az energiáját. Könnyű volt összebarátkozni vele, és…
- Azt
hiszem, mindjárt elhányom magam… - nyelt nagyot Kate, ahogy próbálta legyőzni
rosszullétét, mire Dean mérgesen vonta össze szemöldökét. Megértette, hogy
kettőjük barátsága váratlanul érte a nőt, de bosszantotta, hogy ekkora
ellenszenvvel viseltetik iránta, holott ő volt az, aki csak úgy, faképnél
hagyta, és azóta sem adott magyarázatot a szakításra.
- Nem
értem, miért okoz ekkora gondot, hogy valaki törődik a nagyanyáddal! – tört fel
belőle mérgesen – tíz évvel ezelőtt leléptél, hátra sem néztél! Nincs jogod
felháborodni, amiért én odafigyelek rá, és segítek, ha tudok! Ellenben
megköszönhetnéd! – lépett kissé közelebb a nőhöz, aki összehúzott szemmel
tartotta a szemkontaktust, úgy lépett ő is a férfi felé.
- Megköszönni?
Ezt te sem gondoltad komolyan! – kapkodott levegő után Kate. - Pont az a bajom,
hogy te vagy az, aki odafigyel rá! – vágott vissza, és már az sem érdekelte, ha
Dean kineveti, amiért a régi szerelem ennyire befolyásolja jelenlegi
hozzáállását kettőjük kapcsolatához, de képtelen volt megemészteni, és
elfogadni ezt a viszonyt. – Nem találtál senki mást a környéken? Miért pont
Nanny? – kérdezte hitetlenkedve, mire Dean türelmetlenül túrt bele hajába. –
Ilyen egy beteges kapcsolatot… - rázkódott meg látványosan, a férfi pedig
sértetten húzta össze szemöldökét.
- Azért
ne ess túlzásokba! Nem így terveztem, oké? Egyszerűen csak így alakult! –
válaszolta könnyed hangon, és még mindig nem értette, miért dühíti ennyire
Kate-t, hogy Helen és ő összebarátkoztak. – Elhiheted, hogy én sem vágytam rá,
hogy bármihez kötődjek, ami rád emlékeztet!
- Nem
is ajánlom, hogy kötődj! – emelte fel ujját figyelmeztetőleg Kate – főleg ne a
nagyanyámhoz! – tette hozzá mérgesen, mire Dean kihúzta magát és érdeklődve
nézett végig a nőn.
- Irtó
bosszantó lehet, hogy ebben nincs szavad – állapította meg, és legnagyobb
meglepetésére cseppnyi elégedettséget érzett a gondolatra, hogy legalább egy
kis borsot törhet Kate orra alá. Úgy érezte, ez jár neki azok után, ahogy bánt
vele, így ajka magabiztos mosolyra húzódott. – Helen hívott meg ebédelni, és
most, hogy látom, ez mennyire dühít téged, maradok! – jelentette ki
határozottan, annak ellenére, hogy néhány perccel korábban még úgy gondolta,
jobb lenne, ha inkább kimentené valamivel magát Helen előtt, és távozna, mire
Kate összeszűkült szemmel nézett vissza rá.
- Mindketten
tudjuk, hogy kénytelen leszek végig ülni ezt az ebédet – vett mély levegőt,
hogy nyugalmat erőltessen magára, hiszen mindketten tudták, hogy Helen elég
karakán ahhoz, hogy ne lehessen ellenkezni vele, de hangjából jól érezhető volt
a fojtott indulat – de csak, hogy tudd – lépett egészen közel a férfihoz,
akinek nagyot dobbant a szíve, ahogy megérezte a finom barack illatot, mely
körbe lengte Kate-et – közben azon morfondírozom majd, hogyan nyírjalak ki! –
tette hozzá, miközben zöldes-kék szemében a harag szikrái pattogtak, Dean pedig
éppen szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor hirtelen egy határozott
hang csattant a hátuk mögött.
- Katherine
Elizabeth Reynolds! – hallották meg Helen hangját, amiből jól érezhető volt a felháborodás,
és a rendreutasítás, Kate pedig lemondón hunyta le szemét. Az, hogy nagyanyja
kimondta a teljes nevét, egyértelmű jele volt, hogy a társalgás nagy részét
hallotta, ahogy annak is, hogy mérhetetlenül dühös rá, hiszen csak akkor
szólította így. – Mióta szokás az én házamban így beszélni egy vendéggel? –
kérte számon egyetlen unokáját, aki összeszorított szájjal fordult meg,
miközben Dean teli szájjal vigyorogva bólintott Helen felé üdvözlésképpen.
- Amióta
ilyen vendégeket hívsz meg! – bökött fejével Dean felé morcosan Kate, de Helen,
aki időközben közelebb jött, nem díjazta a választ, mert mérges pillantást
lövellt felé, éppen olyat, amilyet gyerekkorában is szokott, ha rossz fát tett
a tűzre.
- Azonnal
kérj bocsánatot! – utasította Kate-et, aki határozottan rázta meg fejét.
- Majd,
ha fagy! – jelentette ki magabiztosan, de nagyanyja várakozón fonta keresztbe
karját maga előtt, és felhúzott szemöldökkel, némán állta a pillantását, ő
pedig duzzogva szorította össze ajkát.
- Na,
mi lesz? Láss hozzá! – intett Dean felé Helen, de Kate büszkén szegte fel
állát. Esze ágában sem volt bocsánatot kérni nagyanyja szeretőjétől, aki
ráadásul az ő korosztálya volt, mi több, vele járt évekkel ezelőtt.
- Huszonhat
éves vagyok, nem tíz! – vágott vissza, miközben ő is karba fonta a kezét, mire
Helen közelebb sétált hozzá, és komolyan, szigorúan nézett rá, ő pedig kezdte
egyre kényelmetlenebbül érezni magát a tekintetétől, mellyel gyerekkorában is
sakkban tartotta. Fogalma sem volt róla, hol tanulta ezt a technikát, de kétségtelen
volt, hogy szó nélkül, pusztán a tekintetével rá tudta venni, hogy őszinte
legyen, és azt is bevallja, ami csak gondolatban fogalmazódott meg benne. Ha
nem ő lett volna a célkeresztben, eljátszott volna a gondolattal, hogy felajánl
egy állást nagyanyjának a rendőrségen. Jó hasznát vették volna a
kihallgatásoknál, most azonban egyáltalán nem volt humoránál. Néhány
másodpercig még állta a pillantást, majd nagyot fújtatott, és Dean felé
fordult, aki töretlenül mosolygott rá, amivel csak még inkább felbosszantotta,
de úgy tűnt, ez a legkevésbé sem érdekli. – Bocsánat… - szűrte fogai között,
kelletlenül, alig érthetően, mire Dean könnyedén legyintett.
- Nincs
harag! – hárította el a gesztust nagylelkűen, miközben beljebb sétált a házba
Kate mellett.
- Ennyi
választ el tőle, hogy kinyírjalak! – súgta oda neki a nyomozónő, két ujját
felmutatva, minimális helyet hagyva közöttük, mire Dean halkan felnevetett.
- Ugyan
már – súgta vissza kacsintás kíséretében, majd odalépett Helen-hez, és
átnyújtva a virágot, magához ölelte, Kate pedig kezdte úgy érezni, hogy egy sajátos
rémálomba csöppent, és most már csak azt várta, mikor ébred fel belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése