Várok rád 21. rész

 

21. rész

Amy rosszallón ingatta fejét, miközben Victoria lakásának kanapéján üldögélve egy percre sem vette le szemét a doktornőről, aki szomorkásan forgatta kezében a borospoharat. Amikor eljött hozzá délután, egy kis felhőtlen csevegésre számított, de azonnal elvetette ennek lehetőségét, amikor meglátta a kisírt szemeket, és a halom papírzsebkendőt a dohányzó asztalon. Nem kis munkájába került kihúzni a történeteket Victoria-ból, de most, hogy sikerült, nem talált szavakat. Bármennyire is szerette volna támogatásáról biztosítani legjobb barátnőjét, képtelen volt rá. Ösztönei azt súgták, hibát követett el, amikor ellökte magától az orvost a pihenőben történtek után, és mivel a barátságuk mindig az őszinteségre épült, ezúttal sem tudta magában tartani a véleményét.

- Nem értem, miért tetted ezt – tört fel belőle értetlenül. – A vak is látja, hogy odáig vagy érte!

- Na és? – rántotta meg szomorúan vállát Victoria. – Nem kellek neki, legalábbis hosszú távon biztosan nem – tette hozzá elcsukló hangon, mire Amy felhúzta szemöldökét.

- Ezt ő mondta? – kérdezte kételkedve, és megnyugodott, amikor a doktornő megrázta fejét.

- Nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege – felelte rejtélyesen, majd nagyot sóhajtott. – Nem hisz a romantikában, szerinte, az ostobáknak való, és ugyanígy van a szerelemmel is. Neki a kötetlen, laza kapcsolatok kellenek… a Corinne-félék – ismételte el a férfi szavait elhúzott szájjal, majd mély levegőt vett és összeráncolt szemöldökkel emelte ajkához a poharat. – Én viszont alkalmatlan vagyok az ilyesmire! – jelentette ki, aztán nagyot kortyolt a borból, remélve, hogy csillapítja valamennyire a fájdalmát, mely lelkét égette. – Ha azt hiszi, hogy jól érezheti magát velem abban a néhány napban, amíg itt van, nagyon téved!

- Mielőtt teljesen beleélnéd magad abba, hogy ki akar használni, nem kellene meghallgatni őt is? – javasolta óvatosan Amy, aki jól emlékezett még a férfi arcára, amikor elmondta neki, hogy Victoria és Steven között nincs semmi.

- Ha tényleg érezne irántam valamit, számtalan lehetősége lett volna megmondani – érvelt Victoria bosszúsan, majd folytatta – de soha, egyetlen szóval sem mondta, hogy jelentek valamit a számára!

- Akkor, miért téged csókolt meg? – kérdezte Amy, majd a választ meg sem várva, folytatta – miért a kényelmetlen ügyeleti szobában aludt, és nem Corinne mellett a puha ágyban?

- Megcsókolt, mert… adta magát a pillanat – rántotta meg a vállát Victoria, Amy pedig égnek emelt szemmel sóhajtott, de a nő tovább beszélt. – Ami Corinne-t illeti, fogalmam sincs, hogyan működik ez a dolog kettőjük között, de nem is érdekel! A lényegen, hogy van, nem változtat! – tette hozzá, majd ismét belekortyolt a borba, Amy pedig némán, fürkésző tekintettel méregette néhány másodpercig.

- Szereted? – tette fel a kérdést, mire Victoria lassan leemelte szája elől a poharat, és könnyes szemmel nyelt nagyot.

- Gyerekkorom óta – válaszolta halkan, Amy pedig együttérző tekintettel nézett rá, ahogy folytatta – fogalmam sincs, hogy a barátságunk, mikor alakult át szerelemmé, de egyszer csak megtörtént – mosolyodott el lágyan, ahogy tovább mesélt, barátnője pedig visszafojtott lélegzettel hallgatta. – Amikor elutazott az államokba, napokig sírtam, és nem álltam szóba senkivel. Aztán megjött az első levél, amit követett a többi, én pedig azt vettem észre, hogy ezek a levelek és a hit, hogy egy nap visszatér, tartották bennem a lelket. Szép lassan már nem csak a legjobb barátom volt – állt meg egy pillanatra, mialatt szeme ismét megtelt könnyel és a korábbi, gyermekkori emlékeket felidéző mosoly eltűnt az ajkáról. – Beleszerettem abba a kamaszba, a fiatal fiúba, akivé vált. Okos volt, humoros, kedves, az egyetlen ember, akivel mindent megoszthattam. Elképzeltem, milyen lehet, a találkozásunkat, amikor sok év után ismét láthatom… - halkult el a hangja, ahogy eszébe jutott igazi első találkozása a férfival a vizsgálóban. Szíve megérezhette, hogy ő az, aki előtte állt, mert amint egybe forrt a tekintetük, vadul kezdett dörömbölni mellkasában, mintha figyelmeztetni akarná. – Egy biztos, Amy – emelte most szemét barátnőjére. – A valóság felülmúlta minden álmomat – mosolyodott el szégyenlősen, ahogy eszébe jutott szenvedélyes csókjuk, mire Amy felbátorodva ült hozzá közelebb.

- Akkor harcolj érte! Kockáztass Vicky! – csapott le a kijelentésre, hogy meggyőzze a nőt, de Victoria megrázta fejét.

- Nem lehet – suttogta lemondón, és amikor Amy értetlenül nézett vissza rá, folytatta – nem tehetem!

- Miért nem? – tárta szét tanácstalanul a kezét az ápolónő, mire Victoria szomorúan emelte rá kék szemét.

- A legutolsó levelében azt írta, sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy a nyári szünetben meglátogasson – vett mély levegőt, hogy el tudja mesélni élete legfájdalmasabb emlékét. – Számoltam a napokat és bár nem írt többet, én naivan azt hittem azért, mert hamarosan megérkezik és találkozhatunk – nyelt nagyot, Amy pedig érezte, hogy elérkeztek a legkeserűbb pillanathoz. – Tévedtem…

- Akkor tudtad meg, hogy mást választott? – kérdezte halkan az ápolónő, mire Victoria lassan bólintott.

- Darabokra tört a szívem – vallotta be elszoruló torokkal. – Azt hiszem… még soha semmi nem fájt annyira azóta sem – tette hozzá, majd barátnőjére emelte tekintetét. – Meg kell védenem magam! Nem hagyhatom, hogy újra megismétlődjön, Amy. Nem engedhetek az érzéseimnek, amikor ezúttal pontosan tudom, hogyan fog végződni! Eleget sírtam már miatta, nem akarok többet! – fűzte hozzá könnyes szemmel, mire Amy megértőn bólintott.

- Megértem – simított végig karján szeretetteljesen a nő, majd folytatta – de nem értek veled egyet! – tette hozzá, és amikor Victoria tiltakozni akart, egyetlen mozdulattal hallgattatta el. – Belátom, hogy jobban ismered Nate-et, mint én, belátom azt is, hogy jelenleg minden a doki ellen szól, de! – emelte fel ujját figyelmeztetőleg, amikor az orvosnő ismét közbe akart szólni. – nem látom be, miért ne tehetnél egy próbát, ha megvan az esély rá, hogy másképp végződik, mint, ahogy hiszed! Mi van akkor, ha Nate is ugyanolyan bizonytalan, mint te? Ha azért nem mondta, mennyire fontos vagy neki, mert ő is saját magát védi egy esetleges csalódástól? – záporoztak a kérdések a nőből, és elégedetten látta, hogy Victoria kezd elbizonytalanodni.

- Na és mi lesz Corinne-nal? – kérdezte alsó ajkát rágcsálva, miközben őrültnek titulálta magát, amiért egy percig elgondolkodott azon, amit Amy mondott.

- Édesem, ha ez a Corinne egy fikarcnyit is számítana, Nate Jamison nem a te karjaidban töltötte volna a múlt éjszakát – kacsintott rá Amy magabiztosan, mire Victoria égnek emelte a szemét.

- Nem töltötte a karjaimban az éjszakát! – igazította helyre barátnőjét, mire az vigyorogva bólogatni kezdett.

- Tényleg! Te voltál az ő karjaiban – kuncogott vidáman, ahogy felidézte a pihenőben látottakat, Victoria pedig játékosan lökte oldalba. – Egy a lényeg! – komolyodott el Amy, hogy visszaterelje a beszélgetést a korábbi témához. – Valami azt súgja, hogy te és Nate összetartoztok, és ez a fickó nem lesz rajta a bostoni járaton – jelentette ki magabiztosan, mire Victoria kétkedve ráncolta össze szemöldökét.

- Na, és ha tévedsz? – kérdezte félve, mert egyáltalán nem akarta magát hiú ábrándokba kergetni, de kétségtelenül volt abban valami, amit az ápolónő mondott. Lelki szemei előtt megjelent a férfi lágy mosolya, nevető tekintete, az, ahogy óvón ölelte a kanapén, és forró csókja alatti szavai is a fülében csengtek, ahogy azt sem felejtette el, milyen kétségbeesetten kérte a parkolóban, hogy beszéljen vele a csókról.

- Nos, akkor itt leszek az ajtód előtt egy üveg borral és egy karton papírzsebkendővel – emelte esküre kezét mókásan Amy, de Victoria elhúzta a száját.

- Nem is tudom – kopogott ujjaival a dohányzóasztalon elgondolkodva – azt hiszem, túl fáradt vagyok, hogy döntést hozzak ezzel kapcsolatban – sóhajtott fel, beletúrva sűrű, vállig érő hajába, mire Amy megértőn bólintott.

- Én is megyek, holnap reggeles műszakban kezdek – állt fel a kanapéról, és miután a mosogatóba helyezte poharát, belebújt kabátjába és az ajtó felé indult. – Szerintem, nem kell döntened, Vicky – javasolta komolyan a doktornőnek. – Egyszerűen csak sodródj az árral, és hagyd, hogy megtörténjenek veled a dolgok. Ne gondolkozz, ne bonyolíts semmit, csak érezz! – kacsintott rá, majd a választ meg sem várva, elhagyta a lakást, Victoria pedig zavartan nézett utána. Mivel valóban fáradt volt, a mosogatást másnapra hagyta, helyette gyorsan lezuhanyozott és bebújt a takaró alá, de nem jött álom a szemére. Folyton a csók járt a fejében, szinte újra érezte ajkán a férfiét, a borzongást, mely végig futott gerincén az érintés nyomán, Nate erős testét, ahogy az övének feszült. Elgyötörten ült fel, és lapogatta meg kissé a párnát, mintha az tehetne az álmatlanságáról, miközben azon gondolkodott, mi volt rosszabb? Találgatni, hogy milyen lehet a férfi csókja, vagy megtapasztalni azt, és a folytatás után vágyakozni. Szíve szerint, elkerülte volna a férfit a következő néhány napban, de tekintettel arra, hogy holnap délelőtt kerül sor Mr. Harper pacemaker beültetésére, ő pedig már korábban megígérte, hogy jelen lesz a műtéten, meglehetősen átlátszó lett volna, ha a ma történtek után visszakozik. A legkevésbé sem szerette volna, ha Nate rájön, mennyire felkavarta a csók, ezért eltökélten sóhajtott egyet, majd oldalára fordult, és szinte erőszakkal kényszerítette magát, hogy másra gondoljon.

 

Nate elégedetten mosolyodott el, amikor tekintetével végig futotta Tommy, az asztmás fiú leleteit. Úgy tűnt, maradandó károsodás nélkül megúszta az asztmarohamot, neki pedig kifejezetten szüksége volt egy jó hírre. Miután Victoria hazament, ő is visszaindult a szállodába, ahol várakozásának megfelelően, csúnya vitába bonyolódott Corinne-nal. Bár ismét megkérte a nőt, hogy utazzon haza, és emlékeztette rá, hogy nincs joga számonkérni, hol és kivel tölti az idejét, Corinne megmakacsolta magát, és hajthatatlan volt. Mivel fáradt volt és a Victoria-val történtek is nyomasztották, nem veszekedett tovább, faképnél hagyta a nőt és elvonult a szobájába pihenni, de csak nehezen jött nyugtalan álom a szemére. Hiába bízott benne, hogy ma lehetősége lesz beszélni a doktornővel, reggel óta egyetlen alkalommal sem látta. Kezdte azt hinni, hogy Victoria szándékosan kerüli.

- Mikor vihetem haza Tommy-t doktor úr? – rántotta ki gondolatai közül Mrs. Rupert hangja, aki sokkal nyugodtabb és jókedvűbb volt, mint, amikor először találkoztak.

- Ha minden jól megy, és ilyenek maradnak a légzésfunkciók és szaturáció értékek, akkor már holnap – mosolygott rájuk biztatón a férfi. – Persze, ezen kívül még el kell menniük egy pulmonológushoz, aki megvizsgálja majd Tommy-t és felírja a megfelelő gyógyszereket a számára, valamint bizonyos időközönként kontrollra is járnia kell, de a nehezén túl van – tette vissza a helyére a kórlapot, éppen akkor, amikor nyílt a kórterem ajtaja, és Victoria lépett be rajta.